Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-24 / 172. szám
A'o: 70 fill«* VTläg proletárjai, egyesüljetek i DunonTűit napló xxv. évfolyam, 172. «am Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja íúüus 24., ueida Csatornázzák a Wlsgyori utat ^ magyar külügyminiszter Ankarában Munkálkodj unk együtt a béke, a nemzetközi enyhülés javára Az új szigeti városrész alap- közművesitési programjának keretében, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat a Megyeri úton megkezdte a csapadékvíz csatornák építését. Jelenleg az alsó részen dolgoznak, ahol a csatorna mérete 180x135 centiméteres békaszájszelvény. Ez a csapadékvízlevezető csatorna végighalad majd a Megyeri úton egészen a Steinmetz kapitány térig. Hosszúsága több mint 1 kilométer lesz. A most készülő első szakasz előreláthatólag két hónap múlva készül el, .körülbelül 5 millió forintos beruházási költséggel. Elutazott Lahtiba Pécs város küldöttsége Ma reggel a Ferihegyi repülőtéren gépre szállt Pécs város küldöttsége, hogy egyhetes látogatást tegyen Pécs testvérvárosában, Lahtiban. A delegáció négy tagú: Horváth Lajos, a Városi Tanács vb-clnöke, Papp Imre, a vb-elnökhelyettese és Ambrus Jenő, a v. b. tagja, valamint Köböl József, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője. A küldöttség tagjai részt- vesznek a lahti nemzetközi vásáron, majd a városvezetés módszereit, valamint a kommunális szolgáltató tevékenységet tanulmányozzák, és találkoznak Lahti többi testvérvárosának delegációjával. A pécsi delegáció egy hétig tartózkodik Lahtiban. Hazánk területére érkezett a VIT-láng Kedden délután a soproni határállomásra érkezett az a nemzetközi ifjúsági delegáció, amely a VIT-lángot viszi a 9. szófiai Világifjúsági Találkozóra. A bolgár, német és szovjet fiatalokból álló delegáció tagjait a transzparensekkel és zászlókkal díszített határállomáson a KISZ Győr-Sopron megyei bizottságának vezetői és a soproni fiatalok küldöttsége várta, s Paliqska Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa köszöntötte. A soproni határállomáson osztrák és csehszlovák fiatalok is csatlakoztak a delegációhoz. Ostromállapot Bolíviában La paz — Santiago: Mint már jelentettük, hétfőn este Bolíviában ostrom- állapotot rendeltek el, mert Arguedas volt belügyminiszter szökése után zavargások támadtak az országban. Mint a Reuter megálla- pitja, a helyzet iróniája, hogy Guevara életét áldozta azért, nogv felkelést robbantson ki Bolíviában. Életében ez nem fikerült neki, viszont nyilvánosságra került naplója nóbantotta ki a jelenlegi válságot és mély ellentéteket támasztott még a kormányon belül is. Barrientos elnök sajtóértekezleten közölte, hogy Bolívia nem kéri Chilétől Arguedas kiadását. Juan Perez Tapia, az új bolíviai belügyminiszter azt állította, hogy a szombati tüntetés résztvevői lőfegyvert használtak. Vasárnap a hatóságok 9 politikai vezetőt vettek őrizet- I be közöttük Alfredo Franco i Guachalla egykori munka- 1 ügyi minisztert A tartalomból: Elraboltak egy izraeli repülőgépet Dilemma bonni körökben ▼ Az új iraki elnök nyilatkozata ▼ Szófia várja a világ if júságát ▼ Küzdelem a bányatűzzel T A Sallai utcai gyilkos beszámítható ▼ Az élet kapujában ▼ Tizenkétezer új szakember T Teljes üzem a zenei táborban Hétfőn este Caglayangil török külügymi- | niszter vacsorát adott Péter János tisztele- . tere. A török külügyminiszter meleghangú j pohárköszöntőjében hangsúlyozta, hogy a török kormány igen nagy jelentőséget tulajdonit a tradicionális török—magyar kapcsolatok fejlesztésének és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a látogatás fontos állomása a két ország gyors ütemben fejlődő együttműködésének. Külügyminiszterünk pohárköszöntőjének is a két nép hagyományos kapcsolatai és a magyar—török együttműködés lehetőségei volt a mottója. Nagy tetszéssel fogadott pohárköszöntőjében Péter János idézte Ata- türköt, aki a török—magyar barátság ápolója és szóvivője is volt. Rámutatott: történelmünkben voltak időszakok, amelyekben egymás ellen harcoltunk, de annál inkább megtanultuk, hogy ha összefogunk a jó célok érdekében, sokat érhetünk el. Országainkban más társadalmi és politikai rendszer az uralkodó, más-más szövetséghez tartozunk. Ez azonban egyáltalán nem akadálya annak — ezt bizonyítja e látogatás is —, hogy megkeressük azokat a területeket, melyekben együtt munkálkodhatunk a nemzetközi enyhülés és a béke javára. Forradalmi hatalom Dél-Vietnamban Tüzérségi támadás Da Nang ellen Moszkva: A dél-vietnami falusi körzetek nagy része ezidő szerint már felszabadult, s ez nagy stratégiai győzelmet jelent — állapítja meg a tavaszi általános offenzíva óta eltelt időszakkal foglalkozó kommentárjában a felszaba- I dulás hírügynökség. „Az intervenciósok és bábjaik állásai ezidő szerint szigetekként helyezkednek el a népi háború óceánjában. A felszabadult területeken létrejön a népi hatalom, s ez meg teremti az ellenséggel szembeni szakadatlan támadás és felkelés támaszpontját” — írja a dél-vietnami hazafiak hírügynöksége. A fentiekkel kapcsolatban a Pravda tudósítója a lap keddi számában beszámol arról, hogy a hazafias erők tavaszi offenzívája óta Dél- Vietnamnak mind a 44 tartományában megtartották a forradalmi hatalmi szervek választásait. A szervek hozzákezdtek a községi és járási fejlesztési tervek kidolgozásához, a mezőgazdasági termelés növelésének előkészítéséhez, iskolákat és egészségügyi állomásokat létesítettek. Az elmúlt hónapokban igen sok fiatal jelentkezett önkéntesnek a felszabadító fegyveres erők reguláris egységeibe, az építőbrigádokba és a partizánosztagokba. — Egyedül Közép-Nam Bo-ban több százezerre emelkedett az önkéntesek száma. Saigon: Dél-Vietnam két északi tartománya ellen hétfőről keddre virradóan a partizánok kétórás tüzérségi támadást hajtottak végre. A katonai célpontokra 122 mm- es, és 107 mm-es ütegekből összesen mintegy 150 lövést adtak le. A háború egyik legerősebb támadása érte a Da Nang-i támaszpontot, ahol a Vietnamban állomásozó amerikai tengerészgyalogság főparancsnoksága és két dél-vietnami hadosztály főhadiszállása helyezkedik el. Találat érte a kifutópályákat, javítórészlegeket és több raktárt. Guang Ngai tartományban 9 járási katonai központ ellen intéztek a partizánok tüzérségi támadást. Egyidejűleg megrohamozták a tartományi székhely rádióállomását is. Valamennyi támadás éjfél körül indult és hajnali két óra tájt fejeződött be. A saigoni rádió csak fenntartással fogadható híre szerint a kormánycsapatok páncélosok támogatásával szálltak szembe a partizánokkal és visszaszorították őket. AP A Szénbánya Vállalat dolgozói részére négy egylépeséházas. egyenként 16 lakásos panel- házat építenek az Északi körúton. A panelházakkal szemben épülő kazánház tetején ABC áruházát és fodrászüzletel létesítenek foto; Kacz Karoly szerint a saigoni amerikai hadvezetőség köreiben a délvietnami partizánok újabb általános offenzívájától tartanak az elkövetkező két hónapban. * Hétfőn egy amerikai szállítóhajó fedélzetén újabb 1500 thaiföldi katona érkezett Dél- Vietnamba. Amerikai tábornok halála Saigon, Az amerikai légierő szóvivője kedden közölte, hogy l)a Nangtól északnyugatra, délvietnami terület fölött lelőtték azt a gépet, amelyet Robert F. Worley tábornok, az amerikai 7. légihadsereg helyettes parancsnoka vezetett. Worley egy felderítő missziót teljesítő Phantom vadászbombázót vezetett, amikor eltalálta a földi par- tizán-légelhárítás lövedéke. A gép lezuhant, a vezérőrnagy meghalt. A gép másik pilótája katapultálta magát és ejtőernyővel földet ért. A 48 éves Worley tábornok júliusban lett a 7. légihadsereg helyettes parancsnoka és amikor lelőtték, gyakorlatilag ö volt az észak- és dél-vietnami bombázó 7. légihadsereg parancsnoka, mivel fölöttese — megbízatásának lejártával — éppen hazautazott az Egyesült Államokba. Worley vietnami megbízatása egyébként augusztus 9-cn járt volna le. * Kedden Saigonban közölték, hogy pénteken katonai bíróság elé állítják Truong Dinh Dzut, aki a tavaly szeptemberben megrendezett délvietnami elnökválasztáson békésebb programjával váratlanul második lett Thieu mögött. A saigoni lapok szerint az 51 éves ügyvédet korrupció vádjával állítják bíróság elé, azonban Dzu üzenetet juttatott el feleségének és ebben tájékoztatta arról, hogy letartóztatásának kizárólag politikai motívumai voltak. A délvietnami politikus nyíltan síkraszállt amellett, hogy jöjjön létre koalíciós kormány, amelyben rcsztvennének a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadító Front nem kommunista tagjai. 1 1