Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-23 / 171. szám

DU. Július 23. punontmi nap to Bányarobbanás Hétfőn reggel 6.30 órakor a Mecseki Szénbányák Vasas bányaüzemének kövestetői munkahelyén bányatűz kelet­kezett. A tűz lokalizálására gá­tolást alkalmaztak, azonban a gátolás mögött olyan feszült­ség keletkezett, amely robba­nást idézett elő. A robbanás következtében a gát átszakadt s a közelben tartózkodó bá­nyászok közül négy személy súlyos, nem életveszélyes, há­rom könnyű sérülést szenve­dett. ESTI MESÉK A televízió egyik legked- ! veltebb műsora. Nézőközön- | sége nem csupán a gyere­kek köréből szerveződik, de sok-sok felnőtt is — ki „átmenetként” két komoly műsor közt, ki csak egysze­rűen kíváncsiságból, ki má­sért — szívesen megnézi a tíz-tizenötperces minimű­sorokat, amelyek gyakran a A gréez-pusztal építőtáborban az idén hat turnusban HM tanuló dolgozik a megye összes iskolájából. Jelenleg a második turnusnál tartanak és hat iskola ISO tanulója vesz részt a munkában. A ta­nulók barackot szednek és szólót kötöznek. A napi munka után mindenki saját kedvének megfele lóén választhat az igen sokrétű kulturális programban Dolgozókat felvesznek A Pécsi Dohánygyár lakatos ! szakmunkásokat és női munkása- j kát keres felvételre. Jelentkezés j a munkaügyi osztályon. (4585) * A Geisler Eta Leánykollégium | vizsgázott kazánfűtőt keres felvé- : telre, valamint két női alkalma- i r.ottat, aki fűtési idény alatt kály­hafűtést, a nyári hónapokban ta- ! karit ást végez. Jelentkezés az in- j tézet gazdasági hivatalában. (4567) í * Hatórás munkaidőre fiatalkorú fiút felveszünk. Tempó címfestö részleg. Doktor S. u. 9. (4553) k Beton- és Vasbetonipari Művek Gyára pécsi telepére közepes fi­zikai erőkifejtést igénylő munká­ra begyakorlás! időtől függően 1400 forinttól 1700 forintig terjedő kereseti lehetőséggel női segéd­munkásokat alkalmaz. Jelentkezés a pécsi telep vezetőjénél. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (4483) k Galvanizáló üzemünkbe hétórás munkaidővel férfi csiszoló segéd­munkásokat felveszünk. —- Pécsi Vegyesipari Vállalat, Irányi D. tér 9. szám. (4479) k Cserkút! kőbányába dolgozókat felveszünk jó kereseti lehetőség- j gél. Jelentkezés a helyszínen. (4478) i k Autóvillamossági szerelőt és ál- | talános lakatost alkalmazunk. Er- | kölcsi bizonyítvánnyal rendelkező i gépkocsivezetőt átmenetileg segéd- ■ vezetői minőségben felveszünk. (4457) 1 Rakodómunkásokat azonnalra felveszünk. — Építőipari Szállítási Vállalat pécsi üzemegysége. Me­gyeri út 50, munkaügy. (4432) * 12-es sz. AKÖV felvesz kovács szakmunkást és segédmunkást, ka­rosszérialakatost, gépkocsiszerelőt és köszörűs szakmunkást. Jelent- v kezes: Bacsó Béla u. 4, műszaki - iroda. (4419) * 12. AK.ÖV felvesz legalább há- ] rom éves gyakorlattal rendelkező , gépkocsivezetőket autóbuszvezető­nek. valamint kalauzokat helyi és vidéki járatokra. — Jelentkezés: | Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33, < fsz. 7. (4118) * Ganz-MAVAG alkalmaz eszter­gályos, marós, lakatos, hegesztő, öntő. kovács szak- és betanított munkásokat, továbbá férfi segéd­munkásokat. A vidéki szakmun­kások részére díjmentes szállást j biztosítunk. Szabadszombat van. > — Jelentkezés személyesen vagy > írásban a vállalat munkaerögaz-} dálkodásán. Bp. VIII., Vajda Pé- \ tér u. 10. (2016)) * ) Dömpervezetőket felvesz a Pécsi < Porcelángyár. (858) : * Gépkocsivezetőt 5—6 éves gya­korlattal felvesz a B. m. Szerelő-} ipari Vállalat, Pécs, Lyceum u. 4 szára. (872) < k Éjjeliőrt havi 240 órás munka­időre. borpalackozáshoz munkáso- £ kát keresünk. Állami Pincegazda- ; ság, Batthyány u. 2. (875) ( Rejtvény kedvelők klubja Várható időjárás kedd estig: Fclhöátvonulások, többfelé esővel, zivatarral. Mérsékelt, helyenként még élénk északnyugati szél. Hű­vös marad az idő. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmér- | séklet 19—24 fok között. A Bala­ton vizének hőmérséklete Siófok- j nál hétfőn 12 órakor 17 fok volt. A Pécsi Rejtvény kedvelők Klubja már eddig is szo­katlanul nagy sajtónyilvá­nosságot kapott ahhoz ké­pest, hogy még meg sem alakult. Először ez év jú­niusában az Ország-Világ­ban válaszoltak Brunner Márta pécsi olvasónak, ja­vasolva, hogy itt Pécsett hozzák nyilvánosságra a klub megalakításának ter­vét. Mint dr. Aczél László, Brunner Márta férje, az öt­let szülőatyja elmondja, nem is azért írtak az Or­szág-Világnak, hogy ők pro­pagálják a kíubalakítást, a hetilap szerkesztőségét csak arra kérték, bocsássa ren­delkezésükre a lapjukkal kapcsolatban álló pécsi rejt- vényfejtők címét, mert a klubhoz tagak is kellenek. Az Ország-Világ a címe­ket természetesen nem ad­hatta ki. de jelentkezett a Pécsi Rádió és június 24-i Rádióposta című adásában interjút készített dr. Aczél Lászlóval. Azóta egy hónap telt el. Az adás nyomán egymás­után jöttek a levelek, s a még meg sem alakult klub ma már 150 taggal és állan­dó hellyel rendelkezik. Az interjú elhangzása óta ugyanis Simon Istvánná, a KPVDSZ József utcai lcul- túrotthonának vezetője fel­ajánlotta, hogy szakkörként náluk működhet a klub. Megfelelő szakirodalmat bo­csátanak a tagok rendelke­zésére, rejtvényeket közlő napi- és hetilapokról is gondoskodnak. Legújabban a Fülesben is üdvözlik a rejtvénykedve­lők klubját. „Sok sikert a pécsi klubnak / És sok rejt­vényt a fejlőnek / S ha va­lamit tán nem tudnak, / Fülest hívják szakértőnek. (—véghy).” A szóbanforgó 150 klub­tag valóban nem tud vala­mit, azt nevezetesen, hogy mikor alakul már meg a klub. Dr. Aczél László azon­ban, aki Fülest hívta szak­értőnek, választ kapott a népszerű rejtvényújságtól: „Tudomást szereztünk ar­ról, hogy romániai laptár­sunk meghirdette a Ro­mán Népköztársaság orszá­gos keresztrejtvény bajnok­ságát. Levelezés útján meg­állapodtunk velük abban, hogy tapasztalatcserére le- küldjük munkatársunkat, s ha módszerük nekünk meg­felelő, mi is meghirdetjük a Magyar Népköztársaság or­szágos keresztrejtvény baj­nokságát, amelyben az Önök által életre hívandó klub­nak nagy szerepet szánunk. Kérjük, várjanak addig, amíg kollégánk Bukarestből visszaérkezik, és mi a ro­mán kollégáktól kapott ada­tokat feldolgozzuk, a ma­gyar bajnokság megrende­zésének rendszerét, lebonyo­lításának módját — leg­alábbis vázlatosan — elké­szítjük. Ezután jelentkezünk Önöknél — mint elsőknél az országban —, s ismertet­jük elgondolásainkat.” A Pécsi Rejt vény kedvelők Klubja tehát az országban elsőként nem alakult meg. őszintén reméljük, megőr­zik elsőségüket a megala­kulás sorrendjében is. (Kéri) felnőtt számára is jó szóra­kozást nyújtanak. A esti meseműsor szerkesztői szem pontból nem tartozik a könnyű műfajok közé, hi­szen — ha csak az érdekelt korosztályokat vesszük is fi­gyelembe — legalább há­romtól tizenötéves korig kell kielégíteni egy egészen széles skálájú igényrendszert. Leszámítva néhány gyönge színvonalú meseműsort a képernyő egyik „legöregebb” (ha nem a legöregebb) so­rozata tartja népszerűségét, s azt a jó átlagszínvonalat is amelyhez korábban már hozzászoktatta az ifjú néző­ket. A mesék általában szó- rakoztatóak, pedagógiai prog ramjuk is elfogadható. Kü­lönösen a mesesorozatok aratnak megérdemelt nagy sikert a gyerekek körében, s talán nem is túlzott az az igény, amely minél több jó mesesorozatot kíván. Termé­szetesen jó sorozatokról van szó, mint például a Rémusz bácsi meséi, amely — sajnos — túl hamar elfogyott. Ugyancsak meggondolandó kívánság az is, hogy sűrűb­ben és átgondoltabban kel­lene meríteni a magyar nép­mesevilágból — általában a népmesékből — mert ezzel még jócskán adós a tv esti meseműsora. Nem tudni, miért. S végül: kerülni kel­lene az olyan megoldásokat, amikor a műsorközlő (vagy más) csupán felolvassa, min­den illusztráció nélkül csu­pán elmondja a mesét. Ezek a legérdektelenebb, egyálta­lán nem tv-szerű mesék, és néhány, különben jó mesét már el is rontottak ezzel a módszerrel. Nem gyakori az ilyen eset, de kár, hogy előfordul. I A TALPSIMOGATO Éló, de már életében kiasz szikus író és első tv-filmes rendező találkozása. Ilyen­formán a szokásosnál is ér­dekesebb, izgatottabb él­ményt ígért a tv-játék, amely színpadon is, nyom­tatásban is szerepelt már, de a maximális nyilvánosságot most kapta meg. A „talál­kozás” kitűnően sikerült. Szitányi András rendezése friss, lendületes, lényegre- törő volt. Déry Tibor ko­médiája jedig szinte „ren- deztette” magát. A történet 1950-ben játszódik az egye­temen, abban az időben, amikor a személyi kultusz torzulásai az egyetemeken is hódítottak. A tv-játék hő­se, Okos Elemér, a talp­simogató minden karrierista manipulációja ellenére rajt­veszít, felsülése teljes, gú­nyosan mulattató, mintegy a népigazság érvényesül. A népijátékokra emlékeztető kompozíció természetes vi­dámsága, szinte ötletszerű humora mögött egv társa­dalmi magatartás félelmetes karikatúrája rajzolódott ki. A népmesék jókedvű han­gulatát idéző játékban szá­mos fiatal színész kapott érdekes, tehetségük bemuta­tására kitűnően alkalmas szerepet, s e szerepekben jól helyt is álltak. Különösen Halász Judit, Tahi-Tóth László és Iglódi István. Aki kedveli e műfajt, a színját­szásnak e jókedvűen hangu­latos, harsány formáját, a comme dell’arte hagyomá­nyait, kellemes hetven per­cet tölthetett a képernyő előtt TÁNCDALFESZT1V ÁL 198» Most már hagyomány, hisz harmadszor csendült fel a fesztivál szignáljának dal­lama. Az első húsz verseny­dal után még alig lehet mit mondani, legfeljebb egy-egy részletmozzanat érdemel em lítést. Például, hogy a kö­zönség és a kissé konzerva­tív összetételű zsűri között már az első fordulóban megtörtént a hagyományos összeütközés. A zsűrivel vitatkozni teljesen értelmet­len dolog, annál is inkább, mivel a közönségnek módja van korrigálni, de az máris látszik, hogy a dalok pont­értékében ezúttal is nagy szerepet játszik az előadó személye: az ismétlések tö­mege most is szinte „szét­szórja” a fesztivált, amely így elveszti fegyelmezett, verseny jellegét, s végül: a zsűri valóban túl szigorú (máshol tűi bőkezű) volt egy egy dallal szemben* b Dehát ez is csak azt bizonyítja, hogy a fesztivál az idén is az évnek nem csupán nagy könnyűzenei eseménye lesz, hanem országos vitatémája is. Néhány hétig minden­esetre. <T) F O T E L A G Y, epedarugos ágybetét, modern garami ra (5 db 9950 iörtnttűl) részletre Is üapBató! V A I1A Kárpitos Pécs, Déryné u 11 Telelőn: 36-15. Kicserélném Feketesyé- mánt tér 16 I. e. 3. a. 2 saoba, ösrafcomlortos lakásomat. ugyan ilye­nért a város belterüle­tén. vagy Uránvárosban. érdeklődni 17 óra után. Fénycsőarmatúrákat ké­szítünk. egyes. kettes, j hármas fénycsövei, 20, 40 W-os kivitelben. Rö- i vid szállítási határidő. 1 Árajánlat díjtalan. Ve- I gyés Ktsz, Csabrendek. Telefon: 11. —,--------—-------------------- I E lcserélném sürgősen bu- [ dapastl szoba. konyhát, | főbéiTetcmet, Pécsre, s: ép j belvárosiért. Szabó Imre. Uránváros. Alpár Gyula u, 16. Kettő emelet 17. Kiadó Komló, Mecsekfalu ti-es szánni családi ház. melléképülettel és gvümöl- . tsössel. Deák Mihály. Egy kétszemélyes rekamió. kis tróa: ztal, könyvszek­rény jutányosán eladó. [ Köéknél. Dalodoll busz. 22-es, 23-as. Lajkó meg- 1 áJIÓ;__________________ | H áromszobás, új szuterT- no«. teraszos, családiház \ azonnal beköltözhetően el­adó. Harkány, Alkotmány u. 9. gg-__________I K étszobás, összkomfortos, belvárosi öröklakás beköl­tözhetően. készpénzért el­adó. ...Jácint" jeligére a Bem utcai hirdetőbe.___ K oráBószólöson, Hunyadi út 7. sz. alatti ház ela adó, 500 négyszögöl telek­kel együtt. Érdeklődni a helyszínen._________________ A ntik Íróasztal. javítást igényelve eladó. Tóth László, Kls-Daindol 16- _ Kiadó. Kis-Daiudolb»n le­vő 324 n-öl gyümölcsös, cg: szobás épülettel. ked­vező fizetési feltételekkel. Érdeklődni: Pécs, I. kér., Középmeszes, Vaida Ja­nos u. _ 17. MÁV őrház. Kékes televízió. Vénusz porszívó. Soproni vendég­ágy. kifogástalan állapot­ban egy sezlon elutíó. Köncaöl, Pécs. Rákóczi út 40 1.______________ 2 kisgyermekem mellé hozzánkjáró. megbízható gondozónői keresek augusz­tus 15-től. ..Ujmécsokel- ja 66" jeligéié a Sallai iá hirdetőbe. Balatonfcnyvcacn, part- 1 menti szobák kiadók, azon- I nalra Is. Pécs, Rákóczi üt 12/1. ____________ I F ehér gáztűzhely eladó. I Békéi. Kis Flórián u. 5. Kedvezményes angol nyelv­oktatás most jelentkezők­nek. Pótvizsgára felkészi- tés. Telefon: 36-04 /»7. Pálost kcal most cpiiló tár­sasházban. kétszobás, gará- csos öröklakás azonnal át­adó. Beköltözhető lakás, húz vagy házrész cseré­vel is megegyezhetünk. Érdeklődni 4 órától. Páf­rány u. 45/B„ földszint 3. (Komarov Gimnázium­nál); _______________________ K gysaoba, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni 8—12-ig. Pécs, I., Tolbuhin út 17. I. 7. Orvosi német—magyar szó­tárt vessek, kúthenger ke­rékkel eladó. ..Szótár” Jeligére a Hunyadi üti hirdetőbe. ___ _____ S zép hízott sertést adok megegyezéssel. „December­ben" Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gáztűzhely (fehér) fürdő­kályha hengerrel, konyha­bútor és kályha eladó. — Érdeklődni: Pécs, Atléta | u._4._ 33-26-ig.___ I Házhely 235 négyszögöl. ; az új klinika közelében i eladó. „Kétszintes" jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe. _________ Kukorica eladó. 6 mázsa morzsolt. Citrom u. 18. Lakatos munkát válla­lok. „Alkalmi" jeligére a Sallai u. hirdetőbe. KÖLTÖZKÖDÉS, bútor, zongora szállítását szaksze­rűen vállalom. SCHREER TIBOR Alkotmány u. 31. Telefon: 42-90. LEGÜJABB NŐI kalapmodellek, menyasszonyi koszorú, fátyol és csokrok nagy választékban. Jókai tér 5, sz. az udvarban. Ház üzletnek is megfelelő. I Bükkösdi állomással szem i ben, fele részben, is el- adé. Tolnai, Cserdi 7. i 8'80-as síkkötőgép eladó. Pécs, Körösi Csorna S. j u. 3. II. 7. Csordás La­jos. Különbé járatú, bútorozott szoba fürdőszobával, 2 fő­iskoládnak vagy 2 intel­ligens férfinek kiadó. — Perczel u. 26. I. em. Trabant Combi kiutalást, ; 0 km-rel, kocsit átvennék, j Ajánlatot; ,,18'’ jeligére I a Sallai u. hirdetőbe. Elköltözés miatt olcsón | eladó. többféle ingóság, 1 rekamié, asztalok, székek, ! szekrény stb. Temető u. | IS/a. 2 darab süldő eladó. — Gyárváros, Géza u. 12. Vennék jó állapotban levő asztali tűzhelyet, jobbosat és egy mérleget, ármeg­jelöléssel „Tűzhely” jel­igére, a Sallai u. hirdető­be. Szép családi ház beköltöz­hetően eladó. Ugyanott férfi szobatársat kere­sünk. István u. __14. _ „ Úttörő” kerékpár újsze­rű állapotban eladó. Rozs, Pécs, Teréz u. 7. Idősek, betegek háznál való kiszolgálását válla­lom. Schneider fodrász, j Városház u._______________ M agányosnál albérlet ki- i adó. Komolyabb nőnek. Hunyadi János út 36., alsó csengő._____________ G arázsban tartott jó álla pótban Volkswagen sze­mélygépkocsi hálószobabú­tor olcsón eladó. Komló, Gárdonyi Géza u. 3.__ S koda 1000 MB, 0 km-est vagy közeli kiutalást átve­szek. „Készpénz” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Jó bizonyítvánnyal fod­rász tanulót felveszek. — ..Jómodorú” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Ma kárdomb legszebb részén 400- 500 n-öl szőlő, barac­kos eladó. Érdeklődni: Batsányi u. 16, I. emelet. Szőlőprést 150—200 1. ven­nék. Pontos ár, állapot és cím megjelölést kérek. „Prés” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______' M artonfán 83. sz. ház gazdasági épületekkel. 400 négyszögöl telekkel olcsón, sürgősen eladó. Érdek­lődni: Kehi Vilmos, Hird, Kültelek 25._____________ S zép szoba, konyha kiadó augusztus 1-re házaspár­nak. Gyermekgondozást is vállalom. Pécs, Ürög, Kó- csog u 27. sz. _______ Kö művessegéd azonnal munkába állna. Pécsen, vagy közelben dolgozó kő­műves kisiparosnál. „Kő­műves” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________ Egy köbméter oltott mész és összecsukható vaságy eladó. Tiborc u. 27/1. Kétsvoba, összkomfortos ' főbérleti, vagy szövetkeze- | ti lakást átvennék kész­pénzért. „Uránváros, Bel­város” jeligére a Sallai 1 u. hirdetőbe.___________ | Z ongora bécsi gyártmányú, kiváló hangú bérbeadó. ; Athinay u. 36. Különbejárutú, bútorozott szoba, tea-konyha, albér­letbe azonnal kiadó, 2 nő vagy 2 férfi részére. Fel- söhavi u. 42. ELVESZETT 1 db cégbélyegző az alábbi lenyomattal: Pécsi Vegyesipari Vállalat Pécs, Irányi Dániel tér 9. Anyagbeszerzés. 1968. július 19-től a fenti lenyomatú bé­lyegző érvénytelen. ßszlslss rgács Gumijavító szakmába IPARI TANULÓT FELVESZEK. Poszek Vilmos Nagy Jenő u. 2. MÉRNÖKI RAJZGÉP ELADÓ B. na. Tanács Tervező Vállalata Pécs, Zrínyi u. 11. 5.90—15 autógumik és 2 darab fényezett és 1 da­rab tolóajtós szekrény ol­csón eladó. Batthyány u. 4.. emelet.______________ 4 személyes sátort kere­sek július Sl-től augusz­tus 30-ig .350,— Ft.” jeligére a Sallai u. hir­detőbe. Magaslati úton, újonnan felépült társas házban két- szoba, összkomfort igényes­nek beköltözhetően eladó. „Megegyezés 425” jeligére a Sallai «. hirdetőbe. Horex znkp sport olcsón eladó. Jókai M. u. 45. Dózsa György u. 49. sz. alatt levő garázsomat 2 évi Időtartamra bérbeadóm. Megvételre keresek 198-as jó állapotban levő „KA- LOR”-kályhát Cím: Fe­hér József, Pécs, Mecsek­alja állomás.____________ Elad ó finom férfiöltöny, erős termetre, özv. Ba- ioghné, Antónia u. 19. sz. Haeaspár albérleti szobát keres fürdőszoba, konyha használattal. „Csak III. kerület” jeligére a Sallai n. hirdetőbe. ____________ K ertes ház eladó, gazdál­kodásra is alkalmas. I., Dózsa György u. 28. Oldalkocsis motorkerék­párt Vennék. üzemképes állapotban, ármegjelöléssel. „Szépséghiba nem számít” jeligére a Sallai u. hir­detőbs.__________________ Blcsérd községben szoba, konyha, 800 négyszögöl kerttel eladó. 30 000 kp., lő 000 részlet. Kapod. Vállalatok figyelem! 2 | nagy raktárhelyiség, Zsol- I I nay-dombon kiadó. KISZ- j i lakás. Kürtőn Györgyné, földszint 2.______ I 1 8 általános iskolát végzett 1 lány női szabóhoz ipari tanulónak elmenne. — I 1 „Ügyes” jeligére a Sallai I u._ hirdetőbe.___________ F érfi- és egy feles kerék- I pár eladó. Kulich Gyula u 23.__________________ Eladó 11 darabból álló szobabútor, csillár, sublót. Petőfi u. 5>. 1/6.________ F écsbányatclcpen kettő­szobás családi ház beköl­tözhetően eladó. Istenál- dágvölgy 18.___________ G arázs eladó, meszesi is­kolánál. Érleklődni a hely­színen este 6—8-ig, 3-as tömb.__________________ El adó 200 négyszögöl sző­lő, gyümölcsfákkal, szép j házhely. Mecsekalja, Má- j I ria-dűlő 1._______ j Egy szép, különálló szobát j adok konyha- és fürdőszo­ba használattal egyedül­álló személynek megegye­zéssel. „Város peremén” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ I P écs, Csurgó-dűlő S. szám alatt szőlő, 517 négyszögöl épülettel, teljes felszerelés­sel, kút, villany van. — Cserével beköltözhető. — Koscseltkné._____________ M öbútor munkákhoz asz- | talos tanulót felveszek. Flsdvámház n. t9. vállalatunk telephelyén minden mennyiségben INGYEN KAPHATÓ PÉCSI BÚTORGYÁR Somogyi Béla u. 6. Összkomfortos. közműves!- | Keresek kettő- vagy egy­tett családi ház a Dömör- szobás, vagy nagy szoba, kapunál, hároméves tele- 1 konyhás szövetkezeti, tár- pítésü szőlővel eladó. — sas, vagy most épülő la- „Azonnal beköltözhetően” kást. „Készpénz 473” jel­jeligére a Sallai u. hir- igére a Sallai u. hírde- üetőbe. tőbe. Eladó 220 V. motor és daráló külön is. Zsigmond u. 4. Műszaki rajzok, térképek és külön­böző pauszrajzok fény­másolását rövid határidőre, sürgős esetben AZONNALRA vállalunk. PÉCSI VEGYESIPARI VÁLLALAT Irányi Dániel tér 9. Két és fél szobás, konyhás mellékhelyiséges lakásomat és gyümölcsösömet elcse­rélném nagyobbra. „Maga3 költségtérítéssel 472” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe^___________________ H áz eladó. Mely áll: 2 szoba, konyha, előszoba, éléskamra és sok gazdál­kodásra, mellékhelyiségek, 707 négyszögöl kert, gyü­mölcsös és szőlő. Készül út 81. sz. Érdeklődni mindennap bármikor, Hor- váth.____________________ Elcserélném 2 szobás, bel­városi, I. em., PIK-la- kásom kis, 1 szoba, kony­hára és egy személygépko­csiért. „1 szobás” jeligé­re a Sallai u. hirdetőbe. Kertes családi ház há­romszoba, összkomfortos teljesen közművesített a főútvonal mellett eladó. Érdeklődni: Pécs-Meszes, I. kér., I. 5 éves terv u, 11. sz. Amatőrök INGYEN HÍVUNK EGYÉB KEDVEZMÉNYT AD CSAK A FÉNYSZÖV I Ipari tanulót felveszek. | ! Zitíarics József sütömes­! tér. Pécs, Nagyárpád. Szőlő Siklóson, zárt kertben I 1145 négyszögöl, cukorbor- i sóra, veteményezésre kivá- | lóan alkalmas, 1600 négy­szögöl föld, vörösmárvány- bányai műúttól, 300 mé­terre, autóval megközelít­hető egyszoba, konyhás, lakható présházzal, 150 hl. borhoz pince. 120 hl-es ciszterna, pincefelszerelés­sel, esetleg szántóföld nélkül is eladó. Vajda Jánosné, Siklós, Csukma 120. sz. | Elveszett 17-én 16 óra körül Doxa karórám, a 40-es buszon vagy onnan az SZTK-ig. Kérem a be­csületes megtalálót, 100 forint jutalom ellenében adja le: Káptalan ti. 5- b«, házfelügyelőnek. Most talpal- lassa meg cipőjét! Augusztus ao-ig rö­vid határidőre, 10%- os árengedménnyel vállalunk cipőtalpa- lást a város minden pontján megtalál­ható üzleteinkben. PÉCSI VEGYESIPARI VÁLLALAT A komlói Helyiipari Vállalat albérleti üres szobát keres, konyha fürdőszoba hasz­nálattal a belvá­rosban, igényes­nek. (Kossuth u., Bajcsy Zs. u., Berek u., Lenin tér, Petőfi. u., Imre telep, Új­telep, Zrínyi u., Tompa M. u.). Jelentkezésekét a vállalat titkárságára kérjük leadni. Elcserélném szobás, újmecsekaljai lakásomat távfűtéses 2 szobásra. - „Urán dolgozó” jeligére » Sallai a. hirdetőbe. ______ E lcserélném belvárosi, oh csóbérü, PÉK, nagyméretű 2 szoba, konyha, éléskam­rás lakásomat ugyancsak PIK, utcai, belvárosi, 3 szoba, összkomfortos lakás­ra. Térítés nélkül. Ber- csényj u. 5„ földszint. Megbízható, egészséges, in­formációképes bejárónőt keres háromtagú család. Dr. Radochay Lajos, Al­kotmány u. 7. n. ’5. Je­lentkezés du. 6—7 óráig. Kiadó 1 szoba, különbejá- ratú társbérlet, összkom­fort használattal. 4 év előrefizetéssel, belvárostól busszal 5 perc. „Egye­lőre albérlet” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Bár községben, a Duná­hoz közel, 2 szoba, 2 konyhás, nagyméretű csa­ládi ház, melléképületek­kel, 450 négyszögöl kert­tel eladó. Érdeklődni le­het a helyszínen Szabad­ság út 19. Szabó Károly­nál. ! Magaslati úttól pás lé­pésre házhelyek. Fenyves alatt, gyönyörű kilátással víkend területek. Fizetési könnyítéssel eladók. — J „Fenyves” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Nagymamát keresek gyer­mekeim mellé <50—60 évest) teljes ellátást, la­kást adok. Kövágószőlős, Dózsa Gy. u. Ó. Orbán György. N Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11. Telefon: 15-32. 15-33. 21-60. 80-11 Belpolitikai rovat: 33-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó* B r a a n Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11 Tel,: 15-32. 15-33. 21-60. 60-11. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. u. 10. F. V.. Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Fi. Indexszám: 20 054 1 Időjárásjelentés

Next

/
Thumbnails
Contents