Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-20 / 169. szám
6 Dunonran navio 1968. július 20. Pécsiek az országos ifjúsági és junior öttusabajnokságon Szombaton kezdődik az országos serdülő ( úszóbajnokság Budapesten Ismét pályára lépnek a tenisz NB II. csapatai A hétvége sportműsorán labdarúgó csapataink kupa- és előkészületi mérkőzései, és a Baranya—Osijek nemzetközi atlétikai viadal mellett több sportágban lesznek versenyek, mérkőzések. Budapesten szombaton kezdődik az országos ifjúsági és junior öttusa bajnokság. A viadal, mely a lovaglással indul a sportág utánpótlásának nagy seregszemléje lesz. Hét szakosztály 36 versenyzője nevezett, köztük a Pécsi Dózsa öttusázói, akik a legutóbbi versenyeken igen eredményesen szerepeltek. Az Országos Ifjúsági és Junior bajnokságon is jó teljesítményt várhatunk pécsi öttusázóktól. Budapesten ugyancsak szombaton kezdődik az országos serdülő úszóbajnokság. Nem kevesebb mint 26 számban dől el a serdülőbajnokság sorsa. A Pécsi Dózsa, a Pécsi Ércbányász legjobb serdülő úszói is rajthoz állnak. Kaposváron is versenyeznek pécsi úszók a területi gyerekseregszemlén. A tenisz NB TI. csapatai is pályára lépnek. A második forduló mérkőzéssorozatát kezdik. Az első forduló találkozóit a PEAC j női és a Spartacus férficsapatai | veretlenül küzdötték végig. Mind- j két együttes első helyen áll cső- j portjában. A hétvégi fordulóban | a PEAC nők szerepelnek Pécsett, ; szombaton az OSC, vasárnap a i MAFC lesz az ellenfél. A Spartacus férfi együttese Budapesten a NIM és a Bp. Petőfi ellen veszi fel a küzdelmet. A PEAC lányoknak könnyebb mérkőzések jutottak. a Spartacus fiúknak előre láthatóan Budapesten nagyon meg kell küzdeni a győzelemért, és a csapat veretlenségének megőrzéséért. A Falusi Spartakiád-versenyek megyei döntőjének második fordulójában az atléták versenyeznek vasárnap Pécsett a PVSK- pályán. A legjobb falusi sportolók között évről évre akadnak tehetségek, s nem egy élvonalbeli atlétánk került ki a Falusi j Spartakiád-versenyek legjobbjai közül, ezért figyelik érdeklődéssel a szakemberek is a vasárnapi versenyeket. A sportlövők sem pihennek a | hétvégén. MNK forduló lesz pisz- I toly-verseny az MHSZ Pécs és az MHSZ Baja csapatai között vasárnap délelőtt a külvárosi lőtéren. Készülődnek » labdarúgók: j PVSK—Szegedi Vasutas Vasutas Kupa-mérkőzés Pécsett Az őszi idény bajnoki mérkőzéseire készülődnek labdarúgó csapataink. A Pécsi Bányász együttese vasárnap Budapesten Nyárt Kupa mérkőzést vív, a pécsiek ellenfele a Ganz-MAVAG lesz. Nyárt Kupa találkozót játszanak vasárnap Kaposváron a Máza-Szászvári Bányász labdarúgói is. A PVSK együttese Vasutas Kupa mérkőzést játszik, a pécsiek otthonukban fogadják a Szegedi Vasutast. A találkozó vasárnap délután fél 6 órakor kezdődik. Mágocs labdarúgói Hajdudorogon a Szabadföld Kupa döntőbe jutásáért küzdenek. A Pécsi Dózsa első csapata ellenfél hiányában kiadós edzésen vesz részt. A lila-fehérek tartalék együttese Szabadszentkirályon játszik hírverő mérkőzést. A Komlói Bányász labdarúgói Bölcskén vendégszerepeinek. Magyarország—Jugoszlávia ifjúsági sakkválogatott viadal volt Budapesten. Két fordulóban találkozott a magyar és jugoszláv sakk utánpótlás. A végeredmény 10:10 lett, a magyar csapatban első táblán a pécsi Ribli játszott, aki kettős győzelmet aratott. A hét vége sportműsora SZOMBAT, JÜLIUS 20: | VASARNAP, JÚLIUS 21: Baranya—Eszék atlétikai viadal | a PYSK-pályán Évről évre két alkalommal találkoznak egymással Osijek \ és Baranya atlétái. Ez év tavaszán Eszéken volt az első vi- s adal. A jugoszláv sportolók most a hét végén viszonozzák Ba> ranya atléta válogatottjának v endégszereplését. ( A két együttes több érdekes, izgalmas csatát vívott már s egymással. Eszék női atléta gárdája a legerősebb Jugoszláviá> ban. de a férfi atléták között Is nem egy kitűnő eredményt ] elérő sportolót találunk. Különösen súlylökőik teljesítménye ér- ) demel említést, de rúdugróik is jó eredményt értek már el. Baranya atléta válogatottja különböző okok miatt nem tud ( legjobb összeállításában szerepelni. Lovász a legjobb magyar > atléták egy csoprtjával a Szovjetunióban versenyez. Más ver- ? senyzők a nyárt szabadságok, tanulmányi szünetek miatt van- < nak távol Pécsről. De sérülések is akadályozzák a legjobbak j indulását. Ennek ellenére érdekes versenyt ígér ma délután a \ PVSK sporttelepén a Baranya—Eszék atlétikai viadal. Atlétika: Baranya válogatott— Osijek, PVSK-pálya, 16.30, Bala- ton-bajnokság, a baranyai atléták részvételével, Veszprém, 16.00. Tenisz. NB EC. csb. mérkőzés: Bp. NIM—Pécsi Spartacus, férfiak, Budapest, 14.00, PEAC—OSC, riők, Balokányi pályák, 13.00. Úszás. Országos serdülő bajnokság, a Pécsi Ércbányász és a Pécsi Dózsa versenyzőinek részvételével, Budapest, 16.00. öttusa. Országos Ifjúsági Junior bajnokság, a Pécsi Dózsa ver- senyzők részvételével, lovaglás, Budapest, 14.00. Elkészült a BEK és a KEK első fordulójának játékvezető-küldése. A BEK-ben a Ferencváros— Celtic budapesti mérkőzést holland, a glasgow-it csehszlovák B|r$, vezeti. A Rosenborg Trondheim—Rapid mérkőzést (angol, magyar), az - Anderlechl—Glentorán találkozót (magyar, luxemburgi) játékvezetők vezetik. A KEK-ben, a Győr—Lynn Osló találkozónak (osztrák, izlandi) játékvezetője lesz. A Lugano—Barcelona mérkőzést (magyar, skót) játékvezető vezeti. Labdarúgás. Nyári Kupa-mérkőzések: Ganz-MÁVAG—Pécsi Bányász, Budapest, 17.00, Kaposvári Kinizsi—Máza-Szászvári Bányász, Kaposvár, 17.00, Vasutas Kupa- mérkőzés: PVSK—Szegedi VSE, PVSK-pálya, 17.30, Szabadföld Kupa-mérkőzés: Hajdudorog—Mágocs, Hajdudorog, 17.00. Atlétika. Balaton bajnokság, a baranyai atléták részvételével, Veszprém, 8.30. Spartakiád. Falusi Dolgozók Nyári Spartakiádjának megyei döntője, atlétika, PVSK-pálya, 9.00. Sportlövészet: MNK forduló, pisztolyverseny az MHSZ Pécs és MHSZ Baja csapatai között, Külvárosi pályaudvari lőtér, 8.00. Tenisz. NB H. csb. mérkőzések: FEAG—MAFC, nők, Balokányi pályák, 13.00, Bp. Petőfi—Pécsi Spartacus, férfiak, Budapest, 8.30. Úszás. Országos serdülőbajnokság, a Pécsi Ércbányász és a Pécsi Dózsa versenyzőinek részvételével, Budapest, 10.00. Területi gyermek seregszemle, a pécsi úszók részvételével, Kaposvár, 10.00. Kerékpár. Országos Béke Kupa csb. második fordulója, a Pécsi Spartacus versenyzőinek részvételével, Fóti országút, rajt 8.00. öttusa. Országos Ifjúsági és Junior bajnokság a Pécsi Dózsa versenyzők részvételével, vívás, Budapest, 8.00. A Pécsi Vörös Meteor Élelmiszer női röplabdázói, a megyebajnokság tavaszi éllovasai Balaton - füreden a helyi NB II-ben szereplő csapattal barátságos mérkőzést játszottak. A pécsi röplabdás lányok nyárt szabadságukat Fonyódon töltik, ahol napi edzésekkel készülnek az őszi idény mérkőzéseire, közben több előkészületi mérkőzést játszanak. Ba- latonfüreden jó játékkal nyertek a lelkes Meteor lányok. A Szófiában július 28—augusztus 6-a között sorrakerülő 9. világifjúsági és diáktalálkozón résztvevő magyar sportolók lassan út- rakészek. A 400 tagú delegáció — köztük a 31 versenyző, illetve játékos — július 26-án, egy hét múlva társasgépkocsikon utazik el Budapestről a bolgár fővárosba. Egy nappal előbb vesznek búcsút Budapesttől a csillebérci tábor meglátogatásával és azzal a nagygyűléssel. amelyet a parlament előtt tartanak. Döntőbe jutottak Jól vizsgázott a Bányász fiúa n Mp.tp.nr lnnx-kó.zilnhdnr.snnnt Az országos ifjúsági kézilabda kupa pécsi területi döntőjében a sorsolás szeszélye folytán a Baranya megyei csapatoknak, a Pécsi Bányász férfi, a Pécsi Vörös Meteor női együttesének Tolna és Somogy megye győztesén kívül a tavalyi kupagyőztes Bp. Honvéd és a többszörös kupagyőztes Női Ruhagyár csapatával kellett megmérkőzniük az országos ifjúsági kupa döntőjébe jutásért. A Pécsi Bányász fiú és a Vörös Meteor lánycsapatai a nehéz csoportbeosztás ellenére kiharcolták a jogot a debreceni döntőn való részvételre. Az eredmények ismertek. Mégis elismeréssel kell kiemelnünk a Vörös Meteor biztos győzelmét és színes, taktikailag érett játékát, a Pécsi Bányász diadalát az esélyes Bp. Honvéd ellen (18:14), melyet igen lelkes és lendületes játékával ért el a pécsi csapat. A Meteor lányoknál Igula Mária, Balikó Katalin és Horváth Mária játéka tetszett leginkább, a Bányász Hú)» nál Szegedi András, Kiss András, Kovacsics Miklós teljesítményének örültek legjobban a szakemberek. A torna mérkőzéseit hazai környezetben játszották, de csapataink mégis nélkülözték a közönség támogatását, buzdítását. Kevesen voltak kíváncsiak a mérkőzé* sekre, pedig különösen a Vörös Meteor—Női Ruhagyár (18:7) és a Bányász—Honvéd találkozó nagyobb érdeklődést érdemelt volna. 1964-ben jutott el utoljára két baraiiyai csapat a döntőkig és akkor a Bányász lányok 2., a fiúk az 5. helyen végeztek. Az idén a sportág vezetői nagy várakozással tekintenek a döntők elé. mert a középdöntők eredményei szép reményekre jogosítanak. A Bányász fiúk Pálfay András, a Meteor lányok Szakács Jenő edző irányításával rajtolnak a döntőkön. Az országos ifjúsági kézilabda kupa pécsi területi döntőjében a fiúcsapatoknál megérdemelten vívta ki az elsőséget és került a döntőbe a Bányász férfi csapata A Pécsi Vörös Meteor lányok is nagyszerűen szerepeltek & mérkőzéseken, az együttes a sportág vezetőinek nem kis örömére a Bányász fiúkkal együtt ott lesz az ország legjobb ifjúsági kézilabdacsapatainak nagy vetélkedőjén Debrecenben FOTELAGY, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A I X A kárpitos Pécs, Déryné u, U. Telefon: 36-75. mm* oldalkocsi eladó. — Megtekinthető: Bástya u. 3. Sípos. _____________ E ladó Kís-Daindolban, 789 n-öl szőlő. egyszoba, présház, pince, teljes felszerelés, bekerítve, villany közel, kút, 100 db gyümölcsfa. Érdeklődni: Virág u. 4. az. 4 óra után. % «zobás, összkomfortos családi ház kerttel, mellékhelyiségekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: mindennap. Gyárváros, Ságvári Endre u. 33. Ford Tátimul 17 M, vizsgázott igen jó állapotban igényesnek eladó. Siófok, Petőtt_ sétány 32.________ K öltözködés miatt ebédlő- bútor olcsón eladó. Bes- genyei u. 2. 16—19 éráig. 209 hg-os mérleg súlyokkal eladó. Pécs, Erzsébet utca 3. ___________________ E lcserélném sürgősen budapesti szoba, konyhás fö- bérletétnet Pécsre, szép belvárosiért. Szabó Imre. Uránváros, Alpár Gyula utca 16. 2. emelet^ 17. 24 éves dolgozó fiatalember keresi 19—23 éves házias nő ismeretségét házasság céljából. Csak fényképes levelekre válaszolok. „Boldogság” jeligére, a szekszárdi hirdetöbe. _____________ E gészen rövid, angol- mechanikás zongora, igényesnek eladó. Kaposvári u. 35. szám. Korrekt” 35 éves gépkocsivezető, feleségével 15 000 Ft készpénzzel, lakásért eltartási szerződést kötne idős házaspárral vagy magánossal is. Megegyezéssel. Lehet vidéki is. Leveleket „Hóvirág” jeligére, a hajdúböszörményi hirdetőbe kérek. Bilícsban buszmegállónál, szőlő szép épülettel eladó. Zöldfa u. 21.____ Iker nyaraló nagyobbik része eladó. Balatonfenyvesen Dráva u. 1. Megtekinthető július 21—29- ike között. Később megbízottam, Balatoníenyves, Kölcsey u. 22.__________ K is családi ház 25 000 forintért eladó. Zengö- várkony, Dózsa u. 2. sz. Elcserélném kalocsai háromszoba összkomfortos földszintes kertes föbérleti lakásom pécsi hasonlóért, vagy esetleg másfél, kétszobás lakásért megegyezés szerint. Választ Kalocsa., Czőlök köze 49. sz. alá __kérek__ A zonnal beköltözhető ikerház Borbálatelepen 2 részben is. OTP átvállalással sürgősen eladó. — Érdeklődni: Veterán u. з. ______________________ B eköltözhetően vennék egy vagy másfél szobás összkomfortos öröklakást, belvárosban „Készpénzért” jeligére a Hunyadi- úti Hirdetőbe. _ Kis családi ház beköltözhetően eladó. 267 négyszögöl telekkel. — Kertváros, Víg u. 32. Fehér barma sszekrény, egy sezlon, szétnyitható nagy ebédlőasztal és egy Kalor-kályha eladó, olcsón. Id. Radnai, Megye U.__12.__________________ V illa fceíkek eladók. Kö- vépdeintíol legszebb részén 500 négyszögöles parlagi szőlőterületek. Érd.: helyszínen 87. sz. alatt Tóth Lajosnál. Kivitelező Székely Bertalan u. 21/a sz. alatti lakos ad felvilágosítást. Kedvező árak, viz, villany Vali._________ M agaslati úton 375 négyszögöl és az állatkerttel szemben a keresztnél 410 négyszögöl villatelek építési lehetőséggel eladó. Felvilágosítást Székely B. и. 21/a. alatt adnak. Jó állapotban lévő Opel Rekord eladó. Pécs, Diósi út 10/1. Szombat,__vasárnap egész nap.__________ E ladó Komló, Mecsekfalu , Eialjó magánrendelkezésű 44-es számú családi ház, csaiádl ház 2x2 szoba, melléképülettel és gyű- i mellékhelyiséggel. egyik inölcsössel. Deák__Mihály. iakás azonnal, a másik 2 00 n-öl körüli házhely pár hónap múlva beköl- építési engedéllyel, hely- tözhető. Mihály u. 6. ben kitermelhető kővel, > Jó állapotban levő Ford ölenként 120 Ft-ért eladó. , consul személygépkocsi Marx út 104. Felvilágo- | eladó- érdeklődni szom- sítás Marx Út 81. Fel- i baton délután, vasárnap dusznénái._________________ | egész nap Szabóéknál, — K erttéshálót, oszlopot Szív u. 7. ss, Izr teflKméic, Hunyadi út 25. me tőnél. Tel.: 47-S0. Alig használt tol ágy két ágybetéttel eladó. Pécs,_ Vas Gereben u. 41. Fail kölykök eladók. — Megtekinthetők du. 17— 19 óra között a meszes! cukrászda alatt lévő gyümölcsösben. Világos háló, modern konyhabútor, kifogástalan fehér tűzhely eladó. Megyeri út__31. ______________ E gyszoba konyha spájz, mellékhelyiséggel, beiköl- tözhetőeu Vasas I. Bányatelep 23. alatt__eladó. 6 00 négyszögöl szőlő, Ürög-Alsóhegyen. délifek- vésü (két részben, megosztva is) eladó. Hódossy Ürögi u. 88. (Lajkó megállt)______________________ A zonnali beköltözéssel házrész eladó. Zárt veranda, szoba, konyha, spájz, nyúrikenyha, faház hozzá való terület, 5 termő gyümölcsfával, egy kis szőlőlugas. Táltos u. 8. sz.____________________ K ertes • családi ház eladó. Pécs. Nagyárpád. Hám ár? Kató u. 24. ___________ S portkocsi újszerű állapotban áron alul eladó. Érdeklődni: Uránvóros. —: Lengyel Gyula u. 8. Házfelügyelőnél. _____________ H áromszemélyes camplng- sátor eladó. Bank János. Tel.: 30-48. Háromszobás új szuterinos, teraszos családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Harkány, Alkotmány u.__3. sz.___________________ B elvárosi kétszoba összkomfortos PIK-lakásomat elcserélném hasonló szövetkezetiért. Érdeklődni: Alkotmány u. 42. Horváth. _ Közeli beköltözéssel vennék 2—3 szobás öröklakást OTP-vel is. Pécs, Rákóczi út 37.___________ 2 db. cserépkályha és 1 db sportkocsi eladó. Érdeklődni hétfőtől 18 óra után. Móricz Zsigmond tér ll.II. 9. Azonnal beköltözhető háromszobás családi házrész Hőerőmű mellett eladó. Érdeklődni Basamalom u. 1. sz. ____________________ K ertes családi ház eladó: három szoba, fürdőszoba, konyha 4- egy szoba konyha. Egyszobás összkomfortos cserelakás szükséges. Pécs, Zöldfa u. 11. Jókarban lévő 900-as Wartburg személygépkocsi részletre eladó. Cim: Dara Albert, Mária gyüd. Házrész eladó. 2x1 szoba konyha. Felsőhavi út A üres albérleti szobát keresek férfi részére,' egy évre előre fizetek jeligére a Bem utcai hirdetőbe. _______________________ Eladó 240 négyszögöl szőlő házzal és 479 négyszögöl szőlő külön. — Aranyhegy. Fácán dűlő 10. ____________________ E lcserélném földssrintes, alápincézett házamat nagy lakással, mely két családnak is alkalmas. Víz, gáz. garázslehetoséggel hasonló kisebb házért, vagy megfelelő földszintes összkomfortos PIK.-lakás ért. Tettye_u. 46. Mecsek, Szentkúti út 23. sz. szemben 700 négyszögöl gyümölcsös eladó, megosztva is lehet, esetleg részletre Is. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: — Pécs. Kertváros. Ág u. 3. Kovácsék. _ ________ E ladó minden igényt, kielégítő, télen is lakható villa egyben vagy megosztva. Fonyód, Rákóczi út 34. szám. Érdeklődni ugyanott. HABSZIVACS MATRACOK eladók (új) ágyhoz, kempinghez. Gabor utca 2. 800 négyszögöl szőlő Makárban eladó. Érdeklődni: Pacsirta JU.__10. ______' S zentlőrincen ház Arany J. u. 13. 450 négyszögöl kerttel olcsón eladó. Érdeklődni lehet Balatonyl- nál. Sz-entlőriuc, Munkácsy M. u. 3. _____________ S trasszer galambok (7 db) szépek, eladók. Megye u. 12. sz.______________ 4 90 négyszögöl szőlő eladó. Két részben is. — Csurgó dűlő 4. Balatonyi József, 37-es busz. F.gy-két héten belül esedékes Trabant ,,L” kiutalásomat megegyezéssel átadom. esetleg későbbire elcserélném. Cseperka, Mohács, Mohácsi Jenő u. 7. Balatonlellén, igényesnek, szoba kiadó aug. 7—2J- lg. Érdeklődni 15-33 telefonom______________________ P atacs, Szentmíliós 585 négyszögöl, szőlő eladó. — Pécs, m. Mályva «- &. Fiadé Komló, Székely Bertalan u. 20. számú húz, lakáscsere nélkül. Univerzális varrógépet vennék. Ctm: Gulyás István, Tamási, Zrínyi n. 10. Kis családi ház Tettre alatt Jutányos áron azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni 54-13, Bérezés. Cornwald tenyészkanok eladók! Felsősaentiván. Kossuth n. 9. Kifogástalan állapotban lévő, alig használt CR 49-29 Skoda 100 MB kocsi bevonulás miatt Szabadszentkirály 17. szám alatt eladó. Kettcszoba asem.élyaetls összkomforté*. valamint egyszoba összkomfortos lakást — mindkettő belvárosi — igényesnek adnék, szép kettőszoba hallos vagy háromszobas összkomfortosért. Ajánlatokat Igényesnek jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Azonnal beköltözhető egyszobás szuterinos családi ház eladó. Páfrány u. 8. Érdeklődni: csak___vasárnap.____ E lcserélne». kettőszobás parkettás lakásomat: gáz viz bent; egyszobás összkomfortos belvárosi lakásra, esetleg nagyobb garzon is lehet. ,,Belváros” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kertváros! Bogár n. 28. számú ház azonnal beköltözhetően termő gyümölcsössel eladó. 39/A végállomás. ________________ V eszek egy jókarban lévő Adler varrógépet. Cím: Kelemen Janos, _ Bogctása. Beköltözhető | ettőszoba, hall, összkomfortos villa kis szőlővel készpénzért eladó. Vass, Dömörkapu Turistaház melett. Délutánl órákban.____________ írj lakásban egy kisebb szoba, konyha, spájz, üvegveranda, szeneskamra beköltözhetően azonnal eladó. Hosszúhetény, Landler Jenő u. 14. Horváth Tibor. __________________ M atematika, fizika és kémia tárgyakból korrepetálást vállalok. Pécs, Jászai Marl a. M msOaA Gyönyörű helyen 3 szoba Összkomfortos családi ház C28 négyszögöl gyümölcsössé] az év végére beköltözhetően eladó. Pécs, Csoronika 23. Tanárképző mellett. ______________ D ömörkaputol 3 percre, 200 négyszögöl víkendtelek csemegeszőlővel, gyümölcsfákká) 16 000-ért eladó. — ..Sürgős 200 ’ jeligéi-e a Sallai u. hirdetőbe. Érettségizett fiatalember mindenféle laboratóriumi, szellemi vagy fizikai munkát vállal másodállás vagy mellékfoglalkozásként. Ajánlatokat ..Megbízható 30” jel Igére a Sallai u. hirdetőbe. Kistótfalnba« kis családi ház kerttel, beköltözhetően eladó. Kossuth u. 27. ESKÜVŐRE ÚJ, niOdem menyasszonyi ruhák kölcsönzése, Megye u. 4. ez ám. Sellyén 3 szoba, konyha, melléképülettel 400 négyszögöl telekkel családi ház eladó. Érdeklődni: Dózsa öy._u. 64. _________________ K özépfokú munkaügyi képesítéssel, 15 éves bér- és munkaügyi gyakorlattal állást változtatna. — ,,Férfi” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ____________ H arkányban házhely eladó, fürdőhöz, buszmegállóhoz 3 perc. Érdeklődni : Rostás István, Ságvárl u. 3. _________________ E lcserélném mohácsi, Tanácsház utcai kettőszoba összkomfortos lakást pécsi lakásért. Lakás bére 34 Ft. Cím: Pécs, Doktor S. ti. 53. Fapp. Szabóműhely__________________ F igyelem! Hordozható 10 tranzisztoros japán magnó, villanyborotva igényednek eladó. Megtekinthető Petőfi n. 53. fsz. •óbbra, esti órákban, va- sárnap egész nap. Eladó 2 szoba, konyhás családi ház gazdasági épülettel. Harkányhoz 4 kilométerre. Ugyanitt jó állapotban levő lószerszám Is eladó. Csamőta, Fő u. 44. OL Kétszintes családi ház építésére telek eladó. — Tettye közelében. Tettye u. _43. __________________ H áz eladó, vagy csere. — Endre u. 4._____________ Keresek két vagy másfél szobás családi házat, de lehet házrész, szövetkezeti vagy főbérleti ts. Városi buszjárattal. Esetleg Pécshez nagyon közeli faluban. 30 ezer kp-ero Yan, a többit havi törlesztésre vagy életjáradékra. Szénbányásznak egyszobás, konyhás üzemi cserelakást tudnék átadni. ,,Megbízható 46” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._________ B útorozott szoba két diáklánynak kiadó. Kétlapos villanyrezsó eladó. Szigeti út 150._____________' Két szoba-*, nagy kertes családi ház kisebbért, egy szoba konyhásért elcserélhető. ..Százezer” jeligére a Sallai__u. hirdetőbe. G yermektelen dolgozö házaspárnak. szoba, konyha kiadó augusztus 1-re. — Kovácstelep, Hóvirág u. 29.______________^______ F-g y nagyon szép fllo- dendron eladó. Pécs, Kolozsvár u. 13.__11/10. __ U tcai szoba, konyhás parkettás házrészemet elcserélném kettoszobás föbérleti lakásra. ,,Évt adó 200” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Magas térítéssel 2 szobás főbérletet keresek, — cserealap lehetséges. — ..Nyárvégi költözés” jeligére a Sallai u. hirdetője________________________ Elcserélném Magaslati úti új 1 szoba összkomfortos öröklakásomat hasonló, vagy másfél szobás Köztársaság tér környékire vtagy uránvárosira. Érdeklődés: Köztársaság tér 4. fszt. 2. ___ K zőlőparcoLláJc terméssel, gyümólcsf á kkai olcsón eladók. Patacs, Patak u 5. szám. Rettőszobás családi ház, beköltözhetően eladó. Szóba, konyha szükséges. — Érdeklődni 16 óra után, vasárnap egész nap. — Tímár q. 26. _____________ E ladó 779 négyszögöl kert, szőlő, gyümölcsös. Megkezdett 2 szintes épülettel és anyaggal. Kút, folyó, villany van. Buszmegállóhoz 2 perc. Érdeklődni lehet Uránváros, Páfrány u. 23. Somogyi. BMW 700-as személygépkocsi kifogástalan eladó. Ezalay. Pécs, Csoronika Családi ház, kerttel eladó. Nagyárpád, Kis János u. I. _________ E ladó a csarnótal hegyen a Tenkes csárdától 20 percre 1200 négyszögöl szőlő lakható pincével, kúttal, teljes felszereléssel. Érdeklődni: Pataki. Pécs, Vadász__u. 6. _ H osszúhetény, Petőfi u. 11. kétszobás családi ház 700 négyszögöl gyümölcsös és szántó fizetési könnyítéssel eladó.________ Ö röklakás, nem beköltözhető, 20 ezerért részletre is eladó. Telefon: 38-30. Házrészemet, mely áll szoba, konyha, mellékhelyiségekből, a belterületen elcserélném két szoba, konyhás PIK-lakásért. — Érdeklődni 7—15-ig, a 62-03-as telefonon. Eladó kitűnő állapotban 500-as szinkronváltós Trabant Combi, ílzetésköny* nyltéssel Is. Érdeklődni: Pécs, Kovács telep Baranya u. 18. ____ B alatonfenyvesen 3 szobás, nagy családi ház 230 négyszögöl telken, vízhez 150 m, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Bh latornnária alsó. Bíró Géza, Nefelejcs U. 56. Eladó 500 négyszögöl, fiatal lugasszőlő, gyümölcsös, áron alul, négyszögölenként 85 forint. Telefon: 34-21, vagy este 6 után. Geisler Eta u. 9. U/S.____________ É pületfa., deszka, kisméretű cserép, léc eladó. Érdeklődni: Bártfa u. 33. Garázs kiadó. Érdeklődni: Szigeti út 160. Minden este 6 után._______________ Eladó Pellérden 800 négyszögöl szőlő lakható épülettel, kisebb részben is. Kesevölgyi dűlőben. Érdeklődni: Pécs, 39-es Dandár u. 9/c., földszint 4. Eladó 4 szoba. hallos, családi ház 2 és fél szoba., összkomfort beköltözhető, ugyanez külön is eladó. Felsőmalom u. 15. BáÜcs u. 33. sz. ház, 280 négyszögöllel, 2 szoba, konyha beköltözhetően eladó. ________________________ S ürgésen eladó Budai vámnál egy szoba, összkomfortos szövetkezeti lakás. Érdeklődni: 8—12-ig, Pécs. Tolbuhín út 15. sz. n.o.________________ 2 szoba, összkomfortos ház sürgősen, beköltözhetően eladó. ,,Sürgős 59” jeligé- re_ a Sallai u. hirdetőbe. Belvárosi ház eladó. Két- szoba, konyha azonnal beköltözhető. Attila *. L Rétszoba, összkomfortos, központifütéses családi ház, nyári konyhával, pincével, 233 négyszögöl gyümölcsössel, családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Pécs, I., Dózsa György u. 61._____________ E ladó Pellérden 800 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, 80 darab barackfával, fő út mellett, terméssel együtt. Kis tégla épülettel minden elfogadható árért. ..Nyugdíjasnak előnyös” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.___________ N égyszemélyea, német sátor újszerű állapotban eladó. Telefon: 41-80. Vasas I-en 570 négyszögöl. jóminőség Q szőlő eladó. Érdeklődni: Somogy U. 91. DN Ax MSZMP Baranya megye! Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15- 32,15-33. 21-60, 60-11 Belpolitikai rovat: 81-68 Kiadja a Baranya megye! Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó» Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33. 21-60, 60-11. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. n. 16. F. v.i Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előűzethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Lndexszám: 25 054