Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-20 / 169. szám
IMS. júlfut 20. PmMWtml nama Hírek, kommentárok, állásfoglalások t a csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban Memphisben állítják bíróság elé Rayt London: A Reuter és az AP jelentése szerint James Earl ítay-t, Martin Luther King néger polgárjogi vezető feltételezett gyilkosát kiadták az Egyesült Államoknak és csütörtökön az éjszaka leple alatt már el is •sálit tolták Angliából. Ray elszállítása a legnagyobb titokban történt. A repülőgép egy meg nem nevezett repülőtérről szállt fel. Az angol hatóságoktól az amerikai FBI ügynökei vették át Ray-t. Arthur J. Hanes, Ray védőügyvédje pénteken reggel meg- döbbenten panaszkodott az újságíróknak, mert nem kapott értesítést arról, hogy kliensét hazaszállítják. Ray-t a Tennessee állambeli Memphisben állítják gyilkosság vádjával bíróság elé. ♦ GUATEMALA CITY: A guatemalai rendőrség terroristák után nyomoz, akik időzített bombákat rejtettek el a rendőrség központjában, a brazil nagykövetség kertjében és más középületekben. Három bomba robbanása anyagi kárt okozott, de emberéletet nem követelt. Pótválasztás London: A Brit Munkáspárt megtartotta ugyan mandátumát a csütörtöki walesi pótválasztáson, de az 1966-ban kapott 74,3 százalékos óriási többség helyett meg kellett elégednie a szavazatok 45,7 százalékával. A Caerphilly (ejtsd: kárfili)-ben tartott választás a Walesi Nacionalista Párt, a Plaid Cymru (ejtsd: Plájd Kamrti látványos előretörését hozta: erre a pártra 11,1 százalék helyett 40,4 százalék szavazott. A konzervatív jelölt 4,2 százalékkal kevesebb voksot kapott, mint 1966-ban. Ez az első pótválasztás az utóbbi hónapokban, amelyen nem a konzervatívok törtek előre. Az új képviselő: A. P. Evans helyi Iskolaigazgató. •♦• BUDAPEST: Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken hazaérkezett Moszkvából, ahol a magyar delegáció élén részt vett a KGST Végrehajtó Bizottságának 35. ülésszakán. Fogadására megjelent a Ferihegyi repülőtéren Kiss Árpád miniszter, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. Ott volt Sz. Sz. Szatucsin, a szovjet nagykövetség tanácsosa. A- BEIRUT: George Baji, az Amerikai Egyesült Államok állandó ENSZ képviselője, pénteken reggel Beirutból Dzsiddába utazott, ahol fogadja Fejszal király. Bal] utazásai során meglátogatta több közel-keleti ország fővárosát, „ismeretek és kapcsolatok” szerzése céljából. Rra/íli-ti papok letartóztatása Sao Paulo: A brazíliai rendőrség még csütörtökön letartóztatott két katolikus atyát azért, mert szolidárisak voltak a Bo- tucatu-i diáktüntetésekkel és Sao Paulo külvárosa, Osasco munkásságának sztrájk javak Osascoban Antonio Suarez abbét tartóztatta le a a rendőrség, mivel a sztrájkoló munkásoknak átadott egy okmányt, amelyben több száz pap kifejezte szolidaritását a munkások sztrájkja iránt. ♦ MOSZKVA: Az SZKP Központi Bizottsága meleg hangú táviratban üdvözölte Gustavo Machadót, a Venezuelai Kommunista Párt régi harcosát 70. születésnapja alkalmából. 4 JERUZSÁLEM: Petiteken haj- nalban izraeli és Jordán erők között 30 perces tűzpárbaj volt a Jordán folyó mentén. A veszteségekről nem érkezett jelentés. ♦ OTTAWA: Sztrájkba lépett Karrada 24 000 postása, aminek következtében megbénult a levélforgalom a hatalmas országban.-f KAIRO: Az EAR ifjúságát 300 tagú delegáció képviseli a szófiai tuativalon. Stewart Magyarországra látogat London: Michael Stewart angol külügyminiszter bejelentette az alsóházban, hogy szeptemberben hivatalos látogatást tesz Magyarországon, Bulgáriában és Romániában. A CSAP KB plénuma Prága: Péntek délelőtt Prágában Oldrich Centiknek, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának elnökletével megkezdődött a Központi Bizottság plénuma. Az ülésszakon jelen van Ludvik Svoboda államelnök, valamint a szeptemberben összeülő rendkívüli 14. kongresszusra megválasztott ötvenöt küldött is. Az elnökség megbízásából Alexander Dubcek, a Központi Bizottság első titkára tartott beszámolót. A plenum napirendjén szerepel az elnökség állásfoglalásának megvitatása a varsói tanácskozásokon részt vett öt kommunista és munkáspárt levelével kapcsolatban. Helyi idő szerint 15 óra előtt néhány perccel befejeződött a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma. Az SZKP PB levele a CSKP KB elnökségéhez Genf és Párizs ♦ MOSZKVA: Harmadik napja ülésezik Moszkvában az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa. A legnagyobb szovjet köztársaság könnyűiparának fejlődéséről szóló beszámoló megvitatása után a küldöttek törvényt fogadtak el a falvak és kisebb települések szovjetjeiről, az államhatalom helyi szerveiről. Az új törvény az 1957-ben elfogadott törvényhez képest növelte hatáskörüket 4 RABAT: AB Jata, ismert marokkói haladó poUtik&i személyiség csütörtökön nyilatkozatot adott át a sajtónak, amely közli a „Felszabadulás és Szocializmus Pártja” nevű politikai párt megalapítását Marokkóban. Ali Jata ennek a pártnak a főtitkára. Moszkva. Ismeretessé vált, hogy SZKF Központi Bizottságának Politikai Bizottsága július 19- én levelet intézett a CSKP Központi Bizottságának Elnökségéhez, s ebben javasolta- tartsanak kétoldalú elvtársi találkozót A levél egyebek között megállapítja. hogy az SZKP Központi Bizottsága júniusban és július első felében — a szocialista országok testvérpártjsi vezetőinek varsói találkozója előtt — többízben javasolta, hogy a két párt küldöttségei tartsanak kétoldalú találkozót. Az SZKP Központi Bizottságának levele rámutat arra, hogy az SZKP Központi Bizottsága nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú találkozónak, s a levél javasolja, hogy a találkozót a legmagasabb szinten — az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának és a CSKP Központi Bizottsága Elnö'^ségének minden tagja részvételével tartsák meg, vagy, ha a csehszlovák elvtársak valamilyen okból ezt nem az tartják lehetségesnek, akkor a két párt vezetőségének a lehetőség szerint minél szélesebb összetételű küldöttsége találkozzék. Az SZKP Politikai Bizottsága javasolja, hogy a találkozót ez év július 22-én vagy 23-án tartsák meg Moszkvában, vagy amennyiben a csehszlovák elv- tánsaknak megfelelőbb, akkor Kijevben vagy Lvovban; Titkos fegyverraktár Csehszlovákiában Prága: A csehszlovák belügyminisztérium jelentése szerint a biztonsági szervek július 12-én Sokolov-járásban, Mytin és Arnoidov községek között (Karlovy-Vary közelében) rejtett fegyverraktárra bukkan- | tak. Napvilágra került húsz fel- í tehetőén amerikai gyártmányú géppisztoly, harmincöt darab teljes tölténytár, egyenként 21 golyóval. Konzervdobozban 756 darab géppisztoly-töltényt találtak. Előkerült harminc daram Walter- típusú pisztoly. A fegyverek és a töltények gondosan hátizsákokba voltak csomagolva. A hátizsákokon elmosódott írású fehér bélyegzőt és 1968- as gyártási évszámot fedeztek fel. Megindult a nyomozás, hogy felkutassák azokat a személyeket, akik a fegyvereket elrejtették. Trybuna Ludu Minden segítséget megadunk D-nap Angliában London; Angliában 1971. február 15-én (az úgynevezett decimalizáeiós napon) kezdődik meg az a másfél éves átmeneti időszak, amely alatt a britek .megpróbálnak hozzászokni a tizedes pénzrendszerhez. Ez alatt nemcsak a jelenlegi (egy font egyenlő 20 shilling egyenlő 240 penny), hanem az új (egy font egyenlő száz új penny) pénz érméi is forgalomban lesznek. A tizennyolchónapos átmeneti időszak vegén kivonják a forgalomból a jelenlegi érméket. A szerencsétlenül kitervelt reform következtében legalább ötmillió különböző automatát kell kidobni vagy átalakítani. •f KAIRO.- Az Egyesült Arab Köztársaság kormányának szóvivője sajtóértekezleten nyilatkozott McNamara, a világbank elnöke kairói látogatásának eredményeiről. A szóvivő kijelentette, hogy McNamara érdeklődést tanúsított az EAK bizonyos fejlesztési tervei, így egyebek között az öntözés, a talajjavítás és a műtrágyagyártás iránt. Kijelentette, a világbank kész részt venni e tervek m egvalösításá ban. 4 BERLIN: Tömpe András, hazánk berlini nagykövete pénteken ebédet adott az Erdei Ferenc főtitkár "ezetesével az NDK-ban tar tózkodó Hazafias Népfront küldöttsége tiszteletére. Este Werner Krichhoff, az NDK Nemzeti Frontja Országos Tanácsának alelnöki ünnepi vacsorán látta vendégül a magyar delegációt. A népfrontküldöttség szombaton uta zik vissza Magyarországra, A GENF: Csütörtökön éjjel egy Cologny—Genf-i villából, amelynek tulajdonosai szabadságra utaztak, elloptak tíz festményt. A képek együttes értéke több mint kétmillió svájci frank. A képek közül az egyik Botticelli Vénusza önmagában egymillió svájci frankot ér. A betörök „kiegészítésképpen” magukkal vittek j ezüst-tálakat, egy éremgyűj- I teményt és több régi órát is. A Párizsban tárgyaló VDK -képviselet a szerdai tárgyalás szünetében közölte az Egyesült Államok képviseletének vezetőjével, hogy csütörtökön szabadon bocsátanak három amerikai hadifogoly tisztet. Képeinken: James Frederick Lore repülő-őrnagy (elfogták 1967. december 16-án), Fred Neale Thomson repülő- őrnagy (elfogták 1968. március 30-án) és Joe Victor Carpenter százados (elfogták 1908. február 15-én). vérpártok bírálataival »zeniben mindig hivatkoznak a CSKP Központi Bizottságának határozataira, vezetőinek kijelentéseire. Ezek a határozatok és kijelentések azonban nem vonják maguk után a szükséges következményeket. nem zárják el az utat a külföldi imperialista központok áltatl támogatott reakciós erők előtt. A Trybuna Ludu szerkesztőségi cikke befejezésül utal arra, hogy ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, ha a kommunizmus ellenségei helyeslőén tekintenek a csehszlovákiai fejleményekre, majd megismétli az öt ország vezetőinek közös levélben foglalt kijelentését, hogy az öt testvérpárt kész a csehszlovák kommunistáknak megadni minden segítséget. összehívták a Szlovák KP kongresszusát A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma pénteken folytatta munkáját. A plénumon elhatározták. hogy a Szlovák Kommunista Párt rendkívüli kongresszusát augusztus 26-ra hívják össze. N yolcadik éve tartott Indokínában a felszabadító háború a francia gyarmati hadsereg ellen. 1954. májusában a mai Észak-Viofc- nam nyugati dasungéleíbeiv az azóta történelmivé lett Dien Bien Phu-nál a vietnami néphadsereg döntő győzelmet aratott. A franciák tárgyalóasztalhoz kényszerültek. A tanácskozások légkör« rendkívül feszült volt Tartani lehetett a háború kiújtili- sától, sőt attól, hogy az Ázsia más országaira, talán Azsiáa túlra is átterjed. Nyugtalan, vészterhes napokat élt át a világ. 1954. július 20-án, ma 14 esztendeje nagy megköny- nyebb ülést hozott a távirati irodák gyorshíre: Genfben, a Nemzetek Palotájában megegyezés született Franciaország kivonja csapatait az Indokínai-félszigetről, Vietnamot ideiglenesen északi és déli részre választják, tilos külföldi csapatok, valamint mindenfajta fegyverzet ide szállítása. Az egyezménnyel — amely azóta oly sokszor emlegetett „Genfi egyezmény” néven vonult be a világ kö»- tudatába — Indokína népeire új korszak, a munka, az építés, a béke korszaka köszöntött Milyen döbbenetesen ellentétes a mai vietnami valóságé a 14 esztendővel ezelőtt megcsillant reménnyel! Az akkor csak átmenetileg kettéválasztott ország egyesítésére azóta is kudarcba fulladt minden jószándék. A genfi egyezménynek a külföldi csapatok Vietnamban tartózkodását megtiltó rendelkezése ellenére ma félmilliónyi amerikai katona áll Dél-Vietnamban, 3000 bombázógép, 1500 harckocsi és 2000 nehézágyú árnyékában. Békés építőmunka? Észak- Vietmam 29 megyéje közül egy sincs, amelyet megkíméltek volna az amerikai légika- lózok. Ahogyan 14 esztendővel ezelőtt Genfre, úgy figyel ma Párizsra a világ. Nem rejthetjük él aggodalmunkat: szorongásunk most még nagyobb, reményünk még hűl- lámzóbb, mint akkor. Genfben 14 évvel ezelőtt az Egyesült Államok nem vitt főszerepet, és mégis, kis híján Kikerült megtorpedóznia a genfi egyezményt Vietnam népe nemcsak hősiességéért, erkölcsi szilárdságáért nyerte el a becsülete« emberek nagy rokonszenvéfc szerte a világon, hanem azért is, mert nemzetközi becsületét, hazája függetlenségét a genfi egyezmény nemzetközi jogi alapjáról védi. A baráti országok pedig, köztük hazánk is, azzal a szilárd meggyőződéssel nyújtják maximális erkölcsi, politikai és anyagi segítségüket a testvéri vietnami népnek, hogy ez nem csak Indokína meggyötört né- pei, hanem az egész világ békéjéhez közelebb visz. „Az ön halálát ügy rendezik majd meg, mim közúti balesetet — figyelmeztette egy nyugatnémet reudúrtisztviseló beszélgető partneréi és hatás- keltöen nézett rá. — Mától kezdve legyen nagyon óvatos. Soha ne üljön egyedül gépkocsiba. Különösen az útkereszteződéseknél és a gyalogjáró átkelőknél vigyázzon. Ha lehetősége van rá, inkább vasúton, vagy villamoson, s ne gépkocsin közlekedjék. Tudo- másunkra jutott, hogy az ön neve annak a névjegyzéknek az élén áll, amelynek tulajdonosai likvidálni akarják I” A rendőrtiszt becsukta aktatáskáját, meghajolt és távozott, magára hagyván meghökkent beszélgetőpartnerét. Nyugat-Németországban működik a „Gyilkosok Testületé", amelyet az athéni katonai junta szervezett meg, hogy likvidálja külföldre távozott ellenfeleit. A Sunday Times című angol lap szerint a „Gyilkosok Testületének” az a feladata, hogy elfojtsa azoknak tevékenységét, akik a Német Szövetségi Köztársaságban éld 135 ezer görög munkás között a katonai junta ellen dolgoznak, A Monitor cünö nyugatnémet televízió-műsor külön adást iák MÖGÖTT Gyilkosok Testületé wen telt a* ügynek. Heinz Richter düsseldorfi szakszervezeti vezető kijelentette, hogy a terrorhadjáratot „az athéni belügyminisztérium, a munkaerő ellenőrzési bizottságok, — ezeket a görög kormány szervezte meg a Német Szövetségi Köztársaságban — valamim a bonni görög nagykövetség és a görög konzulátusok irányítják és ellenőrzik”. A „Gyilkosok Testületé” ötös katonai csoportokból áll, akik megkapják a likvidálásra vagy megveretésre kiszemelt személyek névjegyzékét. Az athéni titkosrendőrség álfal összeállított névjegyzék élén öt görög hazafi neve áll: akik a Nyugat-Németországban dolgozó görög munkások között az athéni fasiszta junta ellen folytatott kampányt Irányítják: Georgiosz Vukelatosz, a közép-párt aktív harcosa; P. B.akojannlsz, a bajor rádióban a görög munkások számára szervezett rádióadások osztályának munkatársa; Baziliusz Matiopulosz, író és újságíró, aki korábban több athéni újságot képviselt a Német Szövetségi Köztársaságban; Krisz- tosz Colodimosz, és Karlosz Pa puliasz görög szakszervezeti vezetők. A „Gyilkosok Testületének” tevékenységét közvetlenül Münchenből irányítják; itt van a volt tisztekből álló „Görög Na- rioanalisták Szövetségének” főhad »szállása. A szervezet vezetőket képez az ötös csoportok számára. Csupán a legutóbbi két hónap folyamán az ötös csoportok terroristái a görög junta nyolc ellenfelét verték félholtra. A „Gyilkosok Testületé” gyakorta folyamodik a zsarolás és a megfélemlítés eszközéhez. Nyugat-Németországban sok görög kap fenyegető névtelen leveleket. A Monitor televízió-műsor is bemutatott néhányat Nézzünk egy levelet: ^Ne járjon el meggondolatlanul, gondoljon feleségére és gyermekeire, akik otthon maradtak Görögországban”. Egy görög munkás a következőket mondotta a televízióban: „Engem már kétszer figyelmeztettek, hogy a Kölnben működő „harci csoport” arra készül, hogy megverjen, mert a diktatúra ellenfele vagyok. Ugyanaz az „ötös csoport” megkísérelte, hogy rákényszerítse egy társamat, gyilkolja meg Georgiosz Dan- nilidisz helyi görög szakszervezett vezetőt. Ezért 1900 fontsterlinget ígértek neki”. A görög emigráció» körökben azt gyanítják, hogy % „Gyilkosok Testületének” közvetlenül része volt a dániai görög nagykövetség volt sajtó- attasé jának, Georgiosz Mauro- genisznek titokzatos halálában; a sajtóattasét holtan találták egy Koppenhága melletti erdőben. A dán hatóságok el akarták kerülni a botrányt, s ezért azt közölték, hogy Maurogenisz öngyilkos lett. Andreasz Papandreu, az ismert görög politikai vezető azonban (egyébként őt is fizikai megsemmisítéssel fenyegetik) határozottan állítja hogy ezt a politikai gyilkosságot a görög katonai junta hajthatta végre. J A Trybuna Ludu pénteki ' száma szerkesztőségi cikkben - fejtegeti a szocialista országok ' vezetőinek varsói találkozóján ] elfogadott, a Csehszlovák * Kommunista Párt Központi ‘ Bizottságához intézett levél ' tartalmát. — A csehszlovák elv társak > ' — hangzik a cikk — a test-