Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)
1968-06-28 / 150. szám
1968. június 28. 3 Dunamau navio Miről dönt a döntőbizottság? Már csak elvétve akad kötbérigény és minőségi panasz Szerződési vitákból és behajtási perekből áll a tárgyalások zöme Ha halljuk, hogy a döntő- bizottság, az ember mindjárt a kötbérügyek bonyolult pereire gondol. A Baranya megyei Gazdasági Döntőbizottság hozzávetőleges statisztikája szerint 1956-ig havi 150— 160 különböző jellegű ügyben mondta ki a végső szót, később a perek száma — körülbelül a múlt évig bezárólag — 70—80-ra csökkent. (Most ismét emelkedő tendencia tapasztalható.) A benyújtott keresetek zöme kötbérpanasz volt. De csak volt... Ma már elvétve akad ilyen ügy, s ez nem is csoda. Hiszen a korábbi gyakorlat nem volt más, mint — ha némi túlzással is — de az állam egyik zsebéből a másikba tette a kötbér ösz- szegét és az ügyfelek viszonylagos egyetértésben eltávoztak. Ma viszont egy késedelmi kötbér a vállalati jövedelmezőséget csökkenti és „vállalat legyen a talpán”, amelyik ezt az összeget — ami lehet több tízezer, de esetleg százezer forint is — „kigaz- dálkodja”. A szállítási vagy kivitelezési határidőket tehát saját érdekében minden vállalat igyekszik betartani, ha nem akarja kockára tenni a nyereséget, sőt a nyereségrészesedés összegét. Szerződéskötési szabadság A bizottság elé kerülő keresetek tematikája azonban mégis eléggé változatos és a gazdasági mechanizmus kihatásaként több új témakör is jelentkezik. A tárgyalások zöme általában a szerződési vitákkal (megkötés, módosítás, felbontás) aztán szerződésszegésekkel (kötbér, minőségi hibák, kártérítés, szavatosság, jótállás) vagy behajtási perekkel (túlszámlázás stb.) foglalkozik. A tárgyalások — a per konkrét célján túl — a különböző felkészültség vállala- tak újonnan kialakult viszonyára is bepillantást nyújt. Ezek fölöttébb tanulságosak. Itt van például a pécsi kereskedelmi szervek kontra Komlói Helyiipari Vállalat vitája. A vállalat által ajánlott cipőket a kereskedelem' nem veszi át, mert drágának tartja. A cipőkereskedelem — kicsit monopolisztikus alapon — egységárat kínál fel, ami megfelel mondjuk a Duna Cipőgyárnak, de nem a komlóiaknak. Más a Duna Cipőgyár műszaki felkészültsége és más — azaz jóval hátrányosabb — a helyiiparé. A komlóiak önköltsége magasabb, mert gépeinek kapacitásértéke kisebb, másrészt pedig ritkán jut olyan jóminőségű bőrhöz, mint a nagyszériában termelő, korszerűen felszerelt Duna Cipőgyár. Nyilvánvaló, hogy a helyiipari vállalat drágábban adhatja csak el termékeit. A cipőkereskedelmi szervek viszont közösen állapodnak meg az egységárban, s ezt tartják. Sok választása nincs a kisüzemnek. Vagy enged az árból saját nyeresége rovására, vagy nem gyárt cipőt. Az ügy a döntőbizottság előtt van, de nem valószínű, hogy a bizottság döntést hoz. Ugyanis szerződéskötési szabadságot élveznek a termelőegységek, illetve a kereskedelem is, kivétel ez alól csupán a kormány által kiemelt beruházás vagy egyes kényszerpályás termék. Egy meg nem kötött szerződés fölött ítéletet hozni tehát nem lehet. A minőségnek nincs aktája Akadnak gyanúsan furcsa jelenségek is. Ahogy korábban a kötbér volt a „sláger”, hasonlóképpen „sláger” volt a szavatossági illetve minőségi panasz is az élelmiszer- iparban. Ma — legalábbis a reform életbelépésének első öt hónapjában — elvétve akad. Mi lehet az oka? Kétségtelen, hogy az élelmiszer- ipar az utóbbi egy esztendőben nagy gondot fordít termékei minőségére, csomagolására. Ezt tanúsítja a márciusi műszaki hónap idején megrendezett élelmiszeripari kiállítás termék-kollekciója is. Javult a tejtermék, a hús- készítmény vagy a sütőipari termék minősége is (ez utóbbinál inkább mennyiségi problémák vannak) és amíg a korábbi években annyi panasz érte az üveges kon- zervek rossz csomagolása miatt a budapesti vagy kecskeméti konzervgyárat (a szigetvárit nem!), ma már ez is szűnőfélben van: „nincs aktájuk” a döntőbizottságon. Tehát látszólag minden rendben volna? Aligha. Van ebberí negatív jelenség is. A Tv-mintabolt műsorában több húsüzemet elmarasztaltak nagyon gondos laboratóriumi vizsgálatok alapján rossz minőségű kolbászaik miatt. Nem vizsgálták meg, de ettől függetlenül szinte ehetetlen az előre elkészített, nylon-tasakba csomagolt vagdalthús-pogácsa is, amely sütés után rágós, ízetlen, de n e m szagtalan ... De főképpen a fogyasztók tudnák megmondani, mennyi és mennyi olyan termék kerül a pultokra, amelyeknek minősége erősen kifogásolható. A kereskedelem mégis kínálja. Ugyan miért? Nehéz bebizonyítani, de bizonyos érdekviszonyok is fennálla- nak a termelő vállalat és a kereskedelem között. ja még kevés idő arra, hogy az árak letisztuljanak, a kezdeti időszakban elég sok zavar tapasztalható még. Túlzott reményeket persze egyetlen üzem, egyetlen kereskedelmi szerv se tápláljon arra vonatkozóan, hogy ez a szükségszerű kis liberalizmus sokáig fenntartható lesz. A jogszabályt már kidolgozták, csak a végrehajtási utasítás hiányzik, amely bármikor érvénybe léphet. És ez a szabály nagyon szigorú. A gazdasági bírság összegét mindenkor úgy állapítják meg, hogy az meghaladja a vállalat által elért előny, illetve okozott kár összegét. Ez pedig nagyon tetemes összegre rúghat, és nincs az a „milliomos” termelőegység vagy kereskedelmi ágazat, amelynek jövedelmezőségét ne érintené érzékenyen. A szabad és mozgóárakkal lehet okosan, becsületesen és gazdaságosam variálni. De hát valamit valamiért: a szabadabb árrendszer alkalmazása nagyobb felelősséggel is jár. Rab Ferenc A harkányi strandon betonlapokkal burkolják az öltözókabinok környékét. Eredményes tárgyalások a tanácsokkal Közös vállalkozások ISő a technikai szolgál látások aránya Ktsz-gebinek a kisközségekben A kisipari szövetkezetek szolgáltató tevékenységéről és a hálózatfejlesztés jövőjéről tárgyalt tavasszal a Megyei és a Pécsi városi Tanács. Az együttes vb-ülésen fontos elvi kérdést tisztáztak; leszögezték, hogy a szövetkezetek szolgáltató tevékenysége és a hálózatfejlesztés társadalmi szükséglet, nem pedig a ktsz-ek és a lakosság piaci kapcsolatának kérdése. A megyei és a városi tanács végrehajtó bizottságainak határozatai után a KISZÖV, a Megyei Tanács ipari osztályával együttesen tárgyalásokat folytatott Baranyában a járási és városi tanácsok vezetőivel, felülvizsgálva a perspektivikus hálózatfejlesztési terveket, tisztázva a fejlesztés lehetőségeit és forrásait. Nos, a tárgyalások befejeződtek, s az illetékesek optimistán nyilatkoztak: a kérdést illetően megértésre találtak a járási és városi tanácsok vezetőinél, a tanácsok Higiénikusok vándorgyűlése A stressz mint urbanizációs ártalom — A városlakó emberből hiányzik a biológiai egyen-úly — A konyhatechnika elmaradt az éielmianyag-ellátás mögött Tegnap délelőtt Pécsett, a Járási Tanács dísztermében megkezdődött a Fodor József születésének 125. évfordulója tiszteletére rendezett vándor- gyűlés. A vándorgyűlés elnökségében helyet foglaltak, Illetőleg üdvözlő beszédet mondtak az ország higiénikus szaktekintélyei, az illetékes államigazgatási vezetők, majd megkezdődött a háromnapos vándorgyűlés első napja, mégpedig a gyűlés valamennyi szekciójának részvételével, vagyis teljes üléssel. Téma lesz az árdrágítás Uj téma lesz majd az árdrágítás is. Azért csak „lesz”, mert a reform első öt hónapAz első előadást Páter János professzor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetének igazgatója tartotta A fiziológiás szemlélet Fodor József munkásságában címmel. Hangoztatta: Fodor József a higiéné addig egyoldalúan kémiai szemléletének kínai falát törte át, s helyette a fiziológiás és biológiai szemléletet hirdette. Mint Páter professzor mondotta: Fodor József Hyp- pokrates sejtései és Pavlov bizonyító kísérletei között már érezte és látta az ember és környezetének dinamikus kölcsönhatását. Ezek után részletesen ismertette és értékelte Fodor Bombay József igazgató, a Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola nevében átveszt táblát. emlékJózsef munkásságát, majd előadását ezekkel a szavakkal zárta be: — Ma még csak hangsúlyozzuk és imitt-amott alkalmazzuk a gyakorlati higiénés munkában a fiziológiás és biológiai szemléletet. Fodor József közel száz évvel ezelőtt már ennek a szemléletnek alapján képzelte el és hitte a higiénés kutatást és gyakorlati munkát. Ez az, ami Fodor nagyságát fémjelzi és bennünket magyar higiénikusakat követésére késztet A következő előadó dr. Bakács Tibor egyetemi tanár, az Országos Közegészségtani Intézet főigazgatója, a Magyar Higiénikusok Társaságának elnöke volt, aki a város- tervezés és1 az urbanizáció higiénéjéről beszélt Pontos képet adott a várostervezés múltjából és a jelenlegi várostervezési irányzatokról, természetesen a higiénikus orvos szemével. Előadásában két fő csoportra osztotta a modem urbanizációs ártalmakat. Egyik: A városi eredetű levegő-, víz- és talajhigiénés egyészségügyi ártalmak. Másik: A stressz szerepe bizonyos szomatikus illetve pszichikus kórképek kialakulásában. Végül az ezzel kapcsolatos teendőket így foglalta össze: pótolni kell a természetes környezetet, s meg kell keresni és tartósan biztosítani a városlakó ember bioritmusát, új egyensúlyi helyzetét. Mégpedig két úton. Egyik a várost környező táj, mint úgynevezett városi háttér felhasználása. Másik a technika és a természetes és mesterséges környezet lehető legjobb egyensúlyának kialakítása. Dr. Tarján Róbert profeszszor az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet nevében köszöntötte a vándorgyűlést, majd megtartotta előadását Az urbanizáció élelmezés-egészségügyi problémái címmel. Kifejtette: a régi önálló, az élelmiszert otthon tároló és primitíven tartósító háztartások helyett ma már egyre több a központi árualapból ellátott háztartás. Ez pedig nagymennyiségű áru többszörös szállítását jelenti, továbbá jelentős tárolási problémákat, valamint az elosztó hálózat kiépítését vonja maga után. A romlandó élelmiszerek a hosz- szú szállítás és tárolás alatt különleges szállítóeszközöket, különleges raktárakat és bizonyos fajta tartósítást igényelnek. A hagyományos, százötven éves steril zárt csomagolás költséges és nagy anyagigényű. Ehelyett a harminc éve terjedő gyorsfagyasztás a korszerű. Ez utóbbinál napjainkban már korszerűsítik a felengedést is. A kémiai és fizikai alapkutatások eredményeit az élelmiszertárolásban is igyekeznek felhasználni, de itt még nagyszámú tisztázatlan közegészségügyi probléma aka dályozza ezen módszerek széleskörű bevezetését. így az antibiotikum oldatok használata a felület sterilizálására, az akronizálás, a nagyerejű sugárforrások felhasználása az enzimbénításra és a felületi mikroorganizmusok elpusztítására. Végül hangsúlyozta: étkezési szokásaink és konyhatechnikai eljárásaink lassabban fejlődnek, mint az alapjában változó élelmianyag ellátás. A hagyományos konyhatechnika miatt jelentős településegészségügyi problémák is jelentkeznek, például a szerves szemét problémája. A feladat tehát a háztartás minél gyorsabb és minél nagyobb mérvű gépesítése és a konyhatechnika átalakítása az új feltételeknek megfelelően. Ez utóbbi feltételezi az ipar jelenleginél sokkal nagyobb részvételét a városi háztartások élelmiszeranyagellátásának elkészítésében. Ezek: tisztítás, darabolás, csomagolás, tehát „konyhakész” vagy közvetlenül fogyasztható élelmianyagok nagyüzemű gyártása. saját gondjuknak tekintik a I hálózatfejlesztést. A perspek- I tívikus terveket, elképzelése- : két tekintve érdekes a kép: a szolgáltatások aránya a ' jövőben a technikai szolgáltatások irányába tolódik el: egyre nagyobb súllyal szerepel majd a gépkocsi szerviz* a vidéki törpevízművek meg- épültével a vízvezetékszereléa valamint a villanyszerelés, a rádió, tv és más háztartási gépek javítása. Milyen formában képzelik el a tanácsok és a ktsz-ek a hálózat- j fejlesztést? Ez is érdekes. El- ! képzelhető — többek között —, hogy közös érdekeltségeket hoznak létre, mégpedig a tanácsok adják a helyiséget, anyagi eszközöket, a ktsz-ek pedig a berendezést* a technikai személyzetet. Az egészen újszerű társulás alapelvei, részletei persze még kidolgozatlanok, nem is beszélve a dolog jogi kereteiről. Fehér foltok ennek ellenére is maradnak a megyében, főként a kis községek ellátása probléma továbbra is. Megtalálták viszont azt a formát — úgy gondolják —, amely mégis jelent valamit ezen a téren. Ahová a kedvezőtlen feltételek következtében még a kisipar sem települ, ott a szövetkezetek ge- bines, önelszámoló egységeket hoznak létre. Ezt először kísérlétképpen a pécsi járásban vezetik be. A kis községek helyzetét tovább javítja, hogy a fehér foltokkal szemben a körzeti központi községeket megfelelően ellátják* szolgáltatóházakat építenek. És Pécsett? A Megyei Tanácshoz hasonlóan a Városi Tanács végrehajtó bizottsága is fontos határozatokat hozott. Hogyan fejlődik tovább a szövetkezetek szolgáltató tevékenysége Pécsett? A tanács illetékes osztályai és a KISZÖV a kerületi tanácsok vezetőivel és az állandó bizottságokkal most Pécs mindhárom kerületében megvizsgálják és kidolgozzák a hálózatfejlesztési terveket, meghatározzák a fejlesztés forrásait. A tárgyalások eredményeiről szeptember végén tesznek jelentést a vb-nek. (M—z) Dr. Berencsi György professzor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetének igazgatója A pesticid kérdés higiénés problémái címmel tartott előadást, utána pedig a Pozsonyi Közegészségügyi Kutató Intézet, illetőleg a Pozsonyi Orvos- és Gyógyszerésztovábbképző Intézet képviselőinek, a Baranyai—Grunt—Krizán szerzőhármasnak előadása következett, címe: A vidéki települések urbanizálódásának hatása a lakosság higiénés színvonalára és egészségi állapotára. y1 Az oktatásiig dolgozók szabadsága Az oktatásügyi dolgozók szabadságával kapcsolatos fontos tudnivalókról tájékoztatták a sajtót a pedagógusok szakszervezetében. Elmondották, hogy a pedagógusoknak munkaköri pótszabadságot kell adni, az oktatásügy nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozóinak pedig általában a beszámított munkaviszonyuk arányában jár a pótszabadság. Az iskolákban működő tanítóknak, tanároknak, napközivezetőknek 12 munkanap alapszabadság és 36 munkanap pótszabadság, ösz- szesen tehát 48 munkanap rendes szabadság jár. 1968. január 1-től ugyanennyi szabadságra jogosultak a diákotthoni és kollégiumi nevelők, valamint a javító-nevelő intézetek pedagógusai is. Az óvónőknek, a szakmunkásképző intézetek tanműhelyfőnökeinek és oktatóinak 12 munkanap pótszabadság, ösz- szesen tehát évi 24 munkanap rendes szabadság jár. Az oktatási intézményekben dolgozó gyermekfelügyelők, — akik bérbesorolás szempontjából ugyan pedagógusoknak számítanak —■, függetlenül képesítésüktől, szolgálati idejük alapján kapják pótszabadságukat. Az oktatási dolgozókra is vonatkozik a Munka törvénykönyvének az a rendelkezése, amely szerint a sokgyermekes anyáknak három 18 éven aluli, kereső foglalkozást nem folytató gyermekek után a rendes évi szabadságon felül két munkanap szabadságot kell adni, ami minden további gyermek után két-két munkanappal növekszik. Végül felhívják a figyelmet arra. hogy az új Munka Törvénykönyve szerint a szabadság ide?é~e a pedágóg soknak és a többi oktatásügyi dolgozót is átlagkereset illeti meg. A korábbi évekéhez képest változás, hogy az oktatásügyi dolgozóknál a szabadság idejére járó munkabér kiszámításánál a személyi alapbéren felüli keresetet is figyelembe veszik.