Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)

1968-06-21 / 144. szám

Ara: 70 fillér VTI&g proletárjai, egyesüljetek i DuncmTQii napló xxv. évfolyam, 144. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 'w«' június 21., péntek Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üléséről Tervtúltel jesUés, balesetmentes munka VI T- m un k avers enyt kezdeményezitek a péeshányai fiatalok A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága 1968. június 19—20-án ki­bővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság elnöke, a Miniszter- tanács tagjai, a Központi Bizottság osztály- vezetői, a budapesti pártbizottság titkárai, a megyei pártbizottságok első titkárai, vala­mint az országos napilapok főszerkesztői. Az ülésen Kádár János eüvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára elnö­költ. A Központi Bizottság ülésének napirendjén szerepelt: — az időszerű külpolitikai kérdésekről szóló tájékoztató; — a 15 éves lakásépítési terv végrehajtá­sának helyzetéről szóló jelentés; — a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának, az 1918-as polgári demokratikus forradalomnak, valamint az 1919-cs magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójáról szóló előterjesztés; — személyi javaslatok. Június 7-én Széchenyi-ak- nán leszállás előtt mindhárom műszakban röpgyűlést tartot­tak a fiatalok. Bánkuti Antal aknász, a KlSZ-csúcsvezető- ség titkára ekkor jelentette be: az üzem két nagyhírű ifjúsági szocialista brigádja — a Szabó Illés-féle fejtési, valamint a Szabó József-ve­zette elővájási •—, a közeljö­vőben sorrakerülő Világifjú­sági Találkozó tiszteletére versenyre hívja ki Pécsbánya és a Mecseki Szénbányák va­lamennyi üzemének szocialista ifjúsági brigádjait. A VIT- verseny június és július hóna­pokra vonatkozik, mely idő alatt a két Szabó-brigád 104, illetve 110 százalékos terme­lési tervteljesítést kíván pro­dukálni. A kilencpontos ver­senyfelhívás egyebek mellett az igazolatlan mulasztások százszázalékos felszámolására és a biztonsági előírások maxi­mális betartására is ígéretet tett. A VIT-verseny gondola­tát lelkesedéssel fogadták a fiatalok, s számos brigád azonnal bejelentette csatlako­zási szándékát. Lukács János, a Kommunista Ifjúsági Szö­Kapunyitás 1972-ben Fedett sportcsarnok Pécsett A beruházási programot jóváhagyták, továbbra is gond a hitel és a kapacitás Segített az eső A négynapi kánikula ismét gyorsította a gabo­nák érését, és ez valami­vel még előbbre hozta a búzaaratás országos kez­dési időpontját. A szerda délutáni és a csütörtöki hőmérsékletcsökkenés, az esők — bár általában csak 10—15 kilométeres körzetekben hullottak — elsősorban a kapásokon segítettek. A cukorrépák ugyanis már a kora dél­előtti órákban is „elfe­küdtek” a földeken, ami a szakemberek számára azt jelezte, hogy ismét kifogyott a talaj nedves­ségtartalma. A rekkenő hőség nem tett jót a ku­koricának sem; a növény „furulyázott”, levelei ösz- szecsavarodtak. I. Komócsin Zoltán elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára tá­jékoztatót adott időszerű kül­politikai kérdésekről. A Köz­ponti Bizottság a tájékoztatót beható vita után egyhangúlag jóváhagyta. A magyar nép együttérzés­sel és teljes szolidaritással fi­gyeli a vietnami nép hősies küzdelmét az amerikai beto­lakodók ellen, s örül azoknak a nagy sikereknek, amelyeket a Vietnami Demokratikus Köz társaság pártjának és kormá­nyának, valamint a Dél-Vi­etnami Felszabadítási Front \ ezetésével a vietnami nép az amerikai agresszorok elleni fegyveres harcban elért. A Központi Bizottság — a ma­gyar kommunisták és a ma­gyar nép érzéseit kifejezve — szívből üdvözli a Vietnami Demokratikus Köztársaság és az egész vietnami nép nagy politikai győzelmét, azt, hogy sikerült rákényszeríteniök az Egyesült Államok kormányát a párizsi előtárgyalások meg­kezdésére. Vietnami testvé­reink jogosan követelik, hogy az amerikai agresszorok hala­déktalanul és feltételek nél- k ül szüntessék be a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását és szüntessenek be minden fegyveres cselek­ményt. Népünk a világ min­den haladó erejével összefog­va segíti vietnami testvéreink igazságos harcát szabadságuk és függetlenségük kivívásáért. A Központi Bizottság fog­lalkozott a nyugati világban egyre erősödő tömegmozgal­makkal. A magyar kommu­nisták együttéreznek a fran­cia kommunistákkal, munká­sokkal, valamennyi dolgozó­val, akik elszántan harcol­nak a szociális igazságtalan­ságok megszüntetéséért, a mo­nopóliumok munkásellenes intézkedéseinek megfékezésé­ért, a nép demokratikus jo­gainak érvényesítéséért. Szív­ből kívánjuk, hogy francia testvérpártunk, a munkásosz­tály, a dolgozók politikai és gazdasági harcát siker koro­názza. Pártunk üdvözli az Olasz Kommunista Párt, a baloldali erők nagy választási győzel­mét és további sikereket kí­ván a társadalmi haladásért vívott harcukban. A szocialista országok párt­ós állami vezetőinek drezdai és moszkvai találkozóival kap­csolatban a Központi Bizott­ság megelégedéssel állapította meg, hogy ezek az őszinte eszmecserék hasznosan járul­tak hozzá a szocialista orszá­gok együttműködésének fej­lesztéséhez. A Központi Bi­zottság jóváhagyólag tudomá­sul vette képviselőink állás- foglalásait. A lengyel és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség budapesti látogatása, orszá­gunk és a Lengyel Népköz- társaság, valamint a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság képviselői által aláírt ba­rátsági, együttműködési és köl csönös segítségnyújtási szer­ződések, továbbá az aláírások kapcsán lefolytatott tárgyalá­sok újabb kiinduló pontjai kapcsolataink fejlődésének, barátságunk elmélyítésének. II. Nyers Rezső elvtárs, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára jelen­tést tett a 15 éves lakásépítési terv végrehajtásának helyze­téről. A Központi Bizottság a jelentést széleskörben megvi­tatta és határozatot hozott. A Közponi Bizottság meg­állapította, hogy a 15 éves la­kásépítési terv végrehajtása alapján a terv időarányos ré­szének megfelelően folyik. Te­kintettel a kérdés nagy tár­sadalmi, szociális jelentőségé­re, elhatározta, hogy tovább folytatja az újabb építési le­hetőségek felkutatására, vala­mint a lakásellátás és karban­tartás hatékonyabb rendszeré- ) nek kidolgozására irányuló munkát. III. Biszku Béla elvtárs, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára előter­jesztése alapján a Központi Bizottság úgy döntött, hogy történelmi jelentőségükhöz méltóan kell megemlékezni a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának, az 1918-as polgári demokratikus forradalomnak, az 1919-es Ma­gyar Tanácsköztársaság kiki­áltásának 50. évfordulójáról. A Központi Bizottság meg­tisztelőnek tartja és melegen üdvözli a dolgozók szocialista szellemtől áthatott munkaver- seny-kezdeményezését a Kom­munisták Magyarországi Párt­ja megalakulásának 50. évfor­dulójára. Támogatja és üdvöz­li, hogy a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága felkarolta ezt a kezdeményezést. IV. A Központi Bizottság érde­meinek elismerése mellett fel­mentette Púja Frigyes elvtár­sat, a KB külügyi osztályának vezetői tisztsége alól, tekin­tettel arra, hogy fontos álla­mi beosztásba kerül. Egyide­jűleg a Központi Bizottság külügyi osztálya vezetőjévé Gyenes András elvtársat ne­vezte ki. Rangjához illő és lélekszá- mának megfelelő fedett sport- csarnokot kap Pécs — annak idején első oldalunkon adtunk hírt erről. Építését még 1966 elején határozta el az MTST terv- és beruházási osztálya és a Pécs Városi Tanács vég­rehajtó bizottsága. A megál­lapodás szerint vegyes forrás­ból valósulna meg, mégpedig a 23 millióból, az akkori be­kerülési költségből tizet az MTST, tizet a városi és 3 millió forintot a Megyei Ta­nács adott volna. A tervek szerint a harmadik ötéves terv végére készült volna el. Csakhogy 1967-ben meg­kezdték a programterv össze­állítását, a budapesti Középü­leteket Tervező Intézet pedig a kiviteli tervek készítését. Kiderült, hogy a 2500—3000 személyt befogadó fedett sport csarnok, tekintve az építő­anyagok árának emelkedését, sokkal többe, 28 millióba, óva tos becslések szerint azonban 35 millió forintba kerülne. Mindez beruházási-hitel prob­lémákat vet fel, s emellett még kapacitás hiánnyal is kell számolni. Az építkezés így egy-két évvel csúszik és előreláthatólag — ha! — 1969- ben megindul. Ebben az eset­ben 1972-ben befejeződne. Mint említettük, a beruhá­zási programot jóváhagyták, a kiviteli tervek őszre elké­szülnek. Milyen lesz a fedett sportcsarnok? Helye: a Tej­üzemtől délre, a Mártírok, a Tüzér, és a Bolygó utcák ál­tal határolt terület. Küzdő­tere 28x48 méter alapterületű, a küzdőtér kürül a nézőtéren 2500 ülőhely lesz, amely a ki­húzható ülésekkel 4000-re bő­víthető. (Például ökölvívó mér kőzések alkalmával.) A 7.5—9 méteres belső magasságú csar­nokban labdajátékokat, torna és atlétikai edzéseket és ver­senyeket lehet lebonyolítani, de akár tömeggyűléseket is tarthatnak itt Az öltözők, iro­dák mellett jól felszerelt tv, rádió, telex és telefonszobá­kat alakítanak ki, amelynek az újságírók örülnek elsősor­ban. Lesz természetesen büfé is, de ha szűknek bizonyulna, szemben található a távlati tervekben szereplő strandfür­dő étterme. A távlati tervek­ben egyébként még egy ob­jektumot képzeljünk ide: fe­dett uszodát, amely közös elő­csarnokkal kapcsolódik majd a fedett sportcsarnokhoz. vétség Központi Bizottságának tagja, a megyei bizottság első titkára táviratban üdvözölte a pécsbányaiak kezdeménye­zését. Mi történt azóta, milyen eredmények születtek a ver­senyidőszak első két hete alatt? — A kérdésre Bánkuü Antal válaszolt az üzemi ver­senyiroda legfrissebb adatai alapján: A felhíváshoz üze­münk 47 szocialista brigádja csatlakozott — 365 fővel. A brigádtagok az év első negye­dében már megtették éves vállalásaikat, s most újabb ígéretet tettek, melynek ér­telmében átlagosan 2 száza­lékkal kívánják túlteljesíteni előirányzatukat a versenyidő­szak alatt. Eddig a legkivá­lóbb brigáderedrnényt az egyik versenykihívó, Szabó József csapata érte el: június 20-án 123 százalékon állnak. A csatlakozó brigádok közül Pozsgai József elővájási kol­lektívája 114,5, a fejtésben dolgozó Küsmödi Bálint pedig 104,5 százalékos tervteljesítést produkált. Nagy lendülettel folyik az egyéni verseny is. A pillanatnyi állás: 1. Gyenei Tivadar (190 százalék), máso­dik Kovács Lajos (186 száza­lék), harmadik: Mészáros Már­ton (184,9 százalék). A VIT-verseny végleges ér­tékelésére augusztus 8-án ke­rül sor. Az egyéni verseny első 25 helyezettje pénzjuta­lomban részesül, melynek fe­dezésére a vállalat 42 800 fo­rintot ajánlott fel. És még egy hír Pécsbányáról: június 22-én, szombaton, ugyancsak a VIT jegyében, az üzem 35 fős szovjet ifjúsági csoportot fogad, melynek tagjai bulgá­riai körút után érkeznek ha­zánkba. A KNDK katonai attaséjának sajtó­tájékoztatója Hong Há Guan főezredes, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagy- követségének katonai, tenge­részeti és légügyi attaséja csü­törtökön a nagykövetségen sa- tótájékoztatót tartott, amelyen Li Dong Szón nagykövet is részt vett. Az attasé elmon­dotta, hogy hazájában június 25-én — a koreai háború ki­robbantásának 18. évforduló­ján — kezdődik az ameri­kai imperialisták Dél-Koreá- ból történő kivonásáért küzdő hónap, s az július 27-ig, a háború győzelmes befejezésé­nek 15. évfordulójáig tart. A továbbiakban részletesen foglalkozott azokkal a mes­terkedésekkel, amelyeket az amerikai imperialisták egy Korea elleni újabb háború kirobbantásáért folytatnak. Ezt a célt szolgálta például a Pueblo kémhajó behatolása koreai felségvizekre. Rámuta­tott ezután: Korea önálló egye sülősének megvalósulása és a dél-koreai nép boldogtalansá­gának megszüntetése minde­nekelőtt függ az amerikai im­perialisták kivonulásától Dél- Koreából. Az amerikai agresz- szoroknak minden gyilkos fegyverükkel együtt ki kell vonulniok Dél-Koreából — je­lentette ki az attasé, majd válaszolt az újságírók kérdé­seire Harminc vagon paradicsomot dolgoznak fel naponta a két új paradicsom-vonal gépein a Szigetvári Konzervgyár űj gyáregységében. A tizenkét millió forintos berendezést a Láng Gépgyár készítette és annak szakemberei szerelik. Tervek szerint július közepéig befejezik a szerelési munkákat és megkezdődhet a paradicsom feldolgozása. — Szokolai felv. —• * 1

Next

/
Thumbnails
Contents