Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-16 / 113. szám
6 Dunontmt napto 1968. május 1& Készülődnek a teniszezők Május 25-én indul a csb Megerősödött a Spartacus férficsapata Délutánonként benépesednek a Balokány ligeti teniszpályák. Először a tenisziskolások jönnek. Káplán István, az edző nagy szeretettel és ambícióval foglalkozik a kis teniszpalántákkal. — Évről évre, így az idén is kedvet éreznek a teniszsport mondotta az edző. — Szükség van nálunk is az utánpótlásra. Délutánonként várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik kedvet éreznek a teniszsport iránt. Nos, a fiúkból nincs hiány, de a lányoknál kevés a jelentkező, pedig a PEAC női szakosztálya is várja az újoncokat. Az évadnyitó versenyen már túlvannak a teniszezők. Igaz ugyan, a férfi felnőtt egyes és páros döntőket még nem játszották le, de a formákkal, a teljesítményekkel elegedettek voltak A Tenisz Szövetség vezetői Bu- j dapesten azonban nem nagyon ! törődnek a csb-vel. Még a sorsolást sem kapták meg a Spar- í tacus férfi és PEAC női teni- 1 szezői, akik ebben az évben is j ott lesznek a mezőnyben. Ernő- ' házy Lajos erről így beszélt: I — Félhivatalos értesüléseink ! vannak csak a csoportbeosztásról is. A NIM, a Bp. Petőfi, az Elektromos, az Előre, az Alsógöd csapataival kell megküzdenünk. ; Bóta, Borsiczky, Barics, Sipeki, dr. Wébel, Tarcsay, Káplán, Hirth, Molnár, Orovicza játékoskeretünk felkészülten várja a rajtot. A pécsi teniszsport nem egy ; alkalommal hívta fel magára a figyelmet. Volt idő, amikor a ! legjobb vidéki férfi teniszezők a pécsiek közül kerültek ki. A mostani gárda is tehetséges, fejlődő- képes versenyzőkből áll, joggal, várnak tőlük jó eredményeket a sportág vezetői. i A Dózsa cselgáncsozói az edzők. — A nőknél nincs lényeges változás. A PEAC gárdáját az elmúlt években szerepéit játékosok alkotják, tájékoztatott bennünket Ernőházy Lajos, a szövetség vezetője. Tamásy Lia, Baricz Mária, Czibulka Mártonná, Kiss Ági, Molnár Kati, dr. Schmidtné mellett két fiatal, Bajtai Erzsébet és Schutt Zsuzsa adják az egyetemisták játékos-keretét. És hogy állnak a férfiak? Nos, a Spartacus gárdája alaposan megerősödött. Bóta és Borsiczky ismét a pécsi színekben versenyez. Bóta legutóbb Bulgáriában járt a magyar utánpótlás válogatottal. A legmagasabb minősítéssel ő rendelkezik a pécsi teniszezők közül. Sipeki ugyan elkerült Pécsről, de játékára azért számít a Spartacus. — Nem titkoljuk, szeretnénk megnyerni a bajnokságot, árulta el a Spartacus teniszezők reményeit Barics István, aki az elmúlt évben a legeredményesebb Az elmúlt évben az NB I-ben versenyeztek a Dózsa cselgán- csozói. Az egyetlen vidéki csapat nagy harcot vívott a bentmara- dásért. Az MTK-t sikerült megelőzni a pécsieknek, 5. helyen végeztek. Az osztály ozón azonban, melyen a bentmaradást kellett volna biztosítaniuk, sérülések, szolgálati elfoglaltságok miatt a csapat nem tudott résztvenni, így az idén az NB U-ben versenyeznek a Dózsa cselgáncsozói. A csapatbajnokság mérkőzéseit az ősszel vívják. A tavaszi idényben egyéni versenyeken indultak. A Dózsa cselgáncsozói ismét bebizonyították, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfelei. Vass Ferenc, Hagyó, Lukácsi, Benkő n., Kőhegyi I., Kazal és Veres eredményesen szerepeltek a nagy országos versenyeken. Lukácsi és Benkő H. a nemzetközi Hungária Kupa versenyre is meghívást kapott. Lukácsi a magyar bajnokságon bronzérmet szerzett. Benkő II. a Dunántúl-bajnokságon és az országos vidékbajnokságon 2. volt. I. osztályú válogatóversenyen Kazal ezüst, Benkő II. bronzérmet nyert. Vass, Hagyó, Veres is helytálltak a Dunántúl- bajnokságon és az országos vidékbajnokságon. Kazal és Kőhegyi a nemzetközi junior cselgáncsversenyen ért el szép eredményt. Kazal aranyérmet, Kőhegyi pedig bronzérmet nyert. A szakosztály vezetői azon dolgoznak, hogy az egyéni versenyek után ősszel a csapatbajnokság mérkőzésein is jó formában versenyezhessenek. Az utánpótlás nevelése érdekében cselgáncsiskolát szerveztek, hogy minél több pécsi fiatal ismerkedhessen meg a cselgáncs sporttaL pécsi játékosnak bizonyult. Az évadnyitó verseny után az összevont megyebajnokságok versenyei foglalkoztatják a teniszezőket. Az ifjúságiak és a serdülök már túlvannak a versenyen. Siófokon sikeresen helytálltak a pécsi fiatalok. Hétközben, csütörtökön kezdődik a Ba- lckány ligeti pályákon a felnőttek összevont megyebajnoksága. — Siófoki, balatonboglári és Zalaegerszegi teniszezőket is várunk a diadalra, tálékoztatott bennünket Ernőházi Lajos. — Nagyon örülnénk, ha rajthoz állnának, mert így sokkal jobb és érdekesebb versenyek alakulhatnának ki. Az NB II. mérkőzési is hamarosan megkezdődnek. Május 25-én lesz az első forduló. E HEH 1. ü. Dózsa—FTC 2. Pécs—Győr 3. Tatabánya—Szeged 4. SBTC—- Egyetértés 5. Szombathely—Videoton 6. Ózd—Eger 7. MVSC—Bp. Spartacus 8. Várpalota—Bp. Előre 9. Nyíregyh.—Ganz-MAVAG 10. Volán—III. kér. TTVE 11. BEAC—Salgótarjáni KSE 12. Kisterenye—Almásfüzitő 13. SZVSE—Békéscsaba 14. NVTE—K. Táncsics SE totótippieink Népszab. M. Nemzet Népsport D. Napló 1 x 2 X 1 2 X 2 1 1 X 1 X 1 X X 1 2 1 X 1 2 1 1 1 1 X 1 X 1 X 1 1 1 1 X X X X 2 1 X 2 2 1 X X 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 X X 1 X 1 1 X 1 X 1 1 X X 1 1 X 1 1 1 1 X 1 1 1 X 1 X 1 X X I Kispályák épültek a mohácsi * Mezőgazdasági ; Technikumban Sportlétesítményt avattak a mohácsi Mezőgazdasági Technikumban. Komoly problémát jelentett | az iskola vezetőinek, hogy sem- J milyen sportlétesítménnyel nem • rendelkeztek. Jó időben a távoli I sportpályán, télen pedig az épület alagsorában, szükség-torna- ■ teremben tartották a testnevelési órákat és a sportköri foglalkozá- j sokat. Az iskola udvarán létesí- i tett sportpályán most megfelelő : sportolási lehetőséghez jutnak a technikum tanulói. Az új létesít- ! mény 250 fiatal társadalmi munkájának eredményeként épült fel, melyben helyet kapott egy kézi- i labda, kosárlabda, röplabda pá- ' lya, és atlétikai ugró- és dobópályákat is építettek. A sportpálya felépüléséhez a mezőgazda- j sági technikum 30 ezer, az MTS Mohácsi járási Tanácsa 9 ezer forint támogatással járult hozzá. Ez azonban mind kevés lett volna a diákok társadalmi munkája nélkül. A létesítmény avatását már megtartották. Az iskola közel 300 tanulója gyűlt össze és I végigszurkolta a tanárok és a i diákok kispályás labdarúgó-mér- I kőzését. Szerdai MNK-mérkőzések Ezen a mérkőzésen is sok támadást állított meg Mohácsi, a PVS18 középhátvédje. Felvételünkön: Selymes elől szerzi meg a labdát Az idei labdarúgó MNK nagy döntőjének első fordulója baranyai vonatkozásban két meglepetéssel szolgált. A Komlói Bányászt a Barcs, a Máza-Szászvári Bányászt a Mágocs együttese ütötte el a továbbjutástól. A többi hábajnoksSgban szereplő barcsi csa^ pat megérdemelten jutott tovább. Góllövők: Korom, illetve Láng. A Komlóból Zimonyi, Pintér és Korom játéka emelkedett az átlag fölé. Pécsi Bányász—PVSK 3:2 (0:2) Labdarúgó megyei II. oszály j l.Mfijs 6 4 11 19:11 9 í 2. Görcsöny 6 4 1 1 16:11 9 1 3. P. Dinamó 6 3 2 1 16:11 3 4. P. Postás 6 4—2 19:11 8 5. Drávasztára 6 4—2 12:10 8 6. Szentegát 6 4—2 11:11 8 7. Bikái 6 3 1 2 12:10 7 ! 8. Üjmohács 6 2 2 2 10:8 6 9. Villány 6 2 13 9:12 5 10. Hidas 5 2—3 12:11 4 11. Sellye 5 — 4 1 4:7 4 12. Szigetvár 6 114 7:10 3 .13. Magyarszék 6 — 24 5:13 2 14. Baksa 6 — 15 5:18 1 Mohácsi járási labdarúgóbajnokság: I. osztály: 1. Sátorhely 8 6 11 23:5 13 2. V. Vasas 8 6—2 36:16 12 3. Versend 9 6—3 33:22 12 4. Töttős 8 5 12 18:6 11 5. Kölked 8 5 12 15:8 11 6. Lippó 8 3 2 3 12:8 8 7. Nagynyárád 8 3 2 3 13:11 8 8. Lánycsók 8 3 2 3 11:10 8 9. Palotabozsok 8 3 2 3 19:28 8 10. Himesháza 8 4—4 13:26 8 11. ITSK 9 2 16 17:23 5 12. Dunaszekcső 8 13 4 7:15 5 13. Ivándárda 8 12 5 3:13 4 14. Székelyszabar 8 — 17 8:35 1 rom mérkőzésen az esélyes csa- patok szerezték meg a győzelmet. Pécsi Dózsa—Mohácsi TSZTE 4:0 (2:0) Mohács. 400 néző, vezette: Feny- j vési. Pécsi Dózsa: Rapp — Hernádi, Móricz, Kincses, Köves II., Konrád. Rónai, Györkő dr., Tüs- ! ke, Jánosi (Daka), Török. Az NB I I-es csapat ötletes, színes játékkal | nemcsak a továbbjutást szerezte meg, hanem a közönség elismerését is. A Mohács nagy becsvágy- gyal és akarással játszott, de Aubertnek a 10. percben bekövetkezett súlyos sérülése megzavarta védelmét, ennek ellenére több veszélyes támadást vezettek. Góllövők: Rónai, Jánosi, Tüske, Györkő dr. Jók: Móricz, Kincses, Konrád, Tüske, illetve Perjési, Schrempf, Schreier., Komlói Bányász—Barcs 1:1 (1:1) Barcs. 600 néző, vezette: Sabác. A tartózkodóan játszó komlói támadók nem bírtak a lelkesen küzdő hazai védelemmel. A játék ' képe alapján a Somogy megyei PVSK-pálya, 300 néző, vezette: Lukács. Az első félidőben ügyesen játszott a vasutas együttes* szünet után viszont a Bányász irányította a játékot, és meg tudta fordítani az eredményt. Góllövőkí Selymes, Szigetvári, Palkovics IL* illetve Nagy, Bándi. Jók: Halasig Szigetvári, Mérei, illetve Mohácsi, Pecze, Vessző.' Pécsi Ércbányász—Pécsi Szikra 2:0 (0:0) Kokszmű-pálya. 200 néző, vezet-* te: Kulcsár. Az NB H-es csapat támadott többet, ennek ellenére csak a mérkőzés vége felé tudta biztosítani továbbjutását. Góllövők: Szabó Gy., Zoller. Jók: Tóth- Vincze, Fekete, Bendes, illetve Rubinszki, Opova, Papp. Mágocs—Máza-Szászvári Bányász 1:0 (1:0) Mágocs, 1000 néző. vezette: Stadler. Az utolsó 20 perctől eltekintve a hazai csapat nemcsak egyenrangú ellenfele volt a Bányásznak, helyenként jobban is játszott. Góllövő: Sipos. Jók: Palotás. Sipos, Csongor, illetve Roth, Lahó. FOTELAGY, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné q. 11. Telefon. 36-75. Klsújbányán beköltözhető családi ház gyümölcsössel, eladó. Érdeklődni lehet: Pécs. György __u. 12._____ K étszemélyes rekamié. szép kis könyvszekrény íróasz- | íal jutányosán eladó. — Kőéknél. DeindoLi busz, í 22-es 23-a«. Lajkó meg- ' álló._______________ Perfekt gép írónő félna- ’ pos elfoglaltsággal belép- i hét. Kezdőknek tárgytalan. Ajánlatokat: „Lehet nyugdíjas” jeligére a Bem utcal_ hirdetőbe. ,_________ N agyméretű, háromszobás, családi ház szép helyen eladó egyszoba. komfortos í öbérleti cserével. 23-34 telefon. _________________ _ N yaraló szülők gyermekeit teljes ellátásra vállalom, összkomfortos kertes villa lak ásómban. Minőségi ellátás napi ötszöri étkezés. ..Pedagógus»» jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 8 darab öthónapos süldő eladó. Rácváros. Bulgárköz 1.___ ________________ T anárt keresünk történelem. magyar. matek, orosz korrepetálásra. „Pótérettségi’» jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 56—60 « kg-os süldők elaaók. Tettye u. 18. Esküvőre új. modern MENYASSZONYI RUHÁK KÖLCSÖNZÉSE Megye u. 4. Nagry-Baindolban 540 n-öl szőlő, szoba, konyha felszereléssel 22-es buszvég- állomástól 1 percre, vil- ' lány víz van. eladó. — ; Érdeklődni • Kossuth U. j 29.._du. 5-től. Füzy. _____I K eresek építkezéshez 10— ; 15 ezer kölcsönt decern- j bérig. „Megegyezünk” Jel. : igére a Bem u. hirdetőbe. Beköltözhetően eladó feét- szoba. összkomfortos házingatlan központban. Zsiru. kó ístván u. 12. Sommer. Olcsó hármasszeka'ény re- kamié. kombinált szekrény, könyvszekrény. konyha- fcekrény. eladó. Molnár, pelsöv ámháa u. 2. Családi ház gyümölcsössel eladó. Tolbuhin út 22. sz. Budai vámnál.___________ j Báta.széken családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődül; Krep- széknél. Budai u. 181. Veszek konyhabútort, koiny ha szekrényeket. hár_ masszekrényeket. rekamié- kát csőgarnitúrákat. sez- i ionokat, kombinált szék. Tényeket vaságyakat tűzhelyeket. kályhákat hűtőszekrényeket, mosógépeket varrógépeket. Koltai, Rákóczi út 48. 500-as Fiat Topolinó jó állapotban eladó. Vajda János u. 15. Re lló mögött. ________________ W artburgomat eladnám, vagy elcserélném. „Gépkocsi” Jeligére a Bem ut- oaj hirdetőbe._____________ E lcserélném kertes családi házat beköltözhetően 1 vagy kétszobás, összkomfortosra. I. em. Különbözet megegyezéssel. Marx út 8«._____________________ ü j családi ház telekkel, buszmegállóhoz közel. gza_ badkézböl pladó. „Város- perem” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe.___________ G aré községben kétszobás családi ház. 444 négyszögöl telken beköltözhetően. egy hold 348 négyszögöl szántó eladó. LŐ- rincz Sándorné, Garé 57., vagy Lőrincz Sándor. Mohács. Terv u. 1. 0—2000 km-ig szürke, zöld, fehér, vagy meggyszínű Moszkvics, vagy Wartburg gépkocsit vásárolnék. „Készpénzért 1180” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Siklóson családi ház. két szoba két konyha, mellék- épületekkel eladó. Váralja _u. 32._________________ K iemelt budapesti munkára. kiemelt teljesítménybérrel kőműveseket, kubikosokat, férfi, és női segédmunkásokat komplett brigádokat burkolókat. ácsokat festőket tetőfedőket asztalosokat 15 é>es kortól fiatalkorúakat is azonnali be'épóssel ke résünk. Szabadszombatot utazási jegyet. kőműves, ács és kubikos részére szállást is biztosítunk. Jelentkezés: Budapest VIII.. Auróra u. 23. Április 4 Magasépítő és Szerelőipari Ktsz munkaügyi osztály. 424 négyszögöl telkem levő, kertes családi ház kétszo- ba. konyha, előszoba betegség miatt készpénzért sürgősen eladó. Lakáscsere nélkül vagy lakáscserével. Komló Csizmazia U. 55. Fonyódon a Balaton-par. ton háromszoba. konyha, tusoló. mellékhelyiségek 30 m9-es fedett terasszal, nyaraló kiadó egész Idényre. Villany, víz van. Érdeklődői: telefonon 36-71. Trabant gépkocsit készpénzért vennék. „Rendszám és ár- megjelölést azonnal” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Zalátán fcétszobft. konyha spájzos több mellékhelyiséges ház. 400 négyszögöl kerttel azonnal beköltözhetően eladó. Pozsgai, Kossuth u. 53. __________ S iófok. Erkel P. n. «3. alatt négyszobás, összkomfortos. parti villa, étkezde mellett. nyári idényre, vállalatnak. tsz-Jnek feladó. Érdeklődni: Horn György, Tab. Telefon: 19. . Eladó, Darm via kerékpár Bartók 55. sz. motior- Béla u. Fonyódligeten kétszobás nyaraló eladó. Thököly u. 40. sz. TÜZIFA- FÜRESZELÉS? T A M A S György n & Telefon: 39-91 Egyszoba. konyhás lakást vennék, n. vagy ül. kerületben. ..Rögtön»» jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ________________________ K őműves. ács burkoló bádogos szakmában ipari tanulókat szerződtetünk bej ár ássál vagy kőműves és ács szakmában szállással. Jelentkezés iskolai jelentkezési lappal, az Április 4 Magasépítő és Szerelőipari Ktsz. VIII, Auróra u. 23. munkaügyi osztályán. Munkaruhát utazási jegyet ösztöndíjat tancsoporti foglalkoztatást biztosítunk_______________ E ladó kétszoba. konyha, éléskamra« családi ház különálló, nyári konyhá. val. gazdasági épületekkel. 1500 négyszögöl telken, Szigetvártól 3 fcrn-re autóbusztól két percre. Munkalehetőség van állomás 18 perc. Molvámyhíd 80. ez., u. p. GőtúhmL , 600-as Trabant műszakilag vizsgázott eladó. Szekszárd. Marx út 21.________________ Ajtó. ablakok. deszka, tölgyfagerendák, fenyő szarufák és kisméretű cserép eladó. Pécs. Kalinin u. 4. Pálos templomnál. Erőgépek, villamos berendezések javítását vállalom. Megrendelésre vidékre megyek. Tsz-ek. AMG. előnyben. Villamos műhely, Pécs. Hl. Szabó József u. 5. _______________________ V eszek fórfiruhát. nadrágot. vattaöltönyt. rossz télikabátot. feketét. bakancsot. esőköpenyt, gumicsizmát. férficipőt. Koltai. Nagy Flórián u, 1.___ H álósEobabútor. hármcV- saekróny kombináltbútor. rekamié garnitúra, konyhabútor. sodronyok, matracok olcsón vásárolhatók. Alkotmány u. 7. ■■ Elcserélném 2 szoba, összkomfortos. modern lakásomat 1 vagy IV2 szobás, összkomfortos központi fűtés esért. Pécs. Zója u. 19. Saághy._____________________ L othar dón 3 szobás, konyha® kis ház nagv veteményes kerttel beköltözhe. tőén eladó. 25 000-ért. 24. házszám.___________________ S koda 1000-e® MB-CO-s eladó. Érdeklődni. 5 után. Pécs. in.. Ujmecsekalja, 101. ép. Varga._________ K öltözés miatt több bútor eladó. 50-32. Pin térné. SZOBAFESTÉST, ÉPÜLETMAZOLAS SORON KÍVÜL, VIDÉKEN IS VÁLLAL SAFRAN, Kossuth u. 57. Pécs A tbérleti. eirkélyes bútorozott szobába férfi szobatársat keresünk fürdő, szoba használattal. Özv. Gerencsér Sándorné, — Uránváros. Körösi Cs. S. út 1/a. HI/2.____________ 2 évre bérbeadó. télen., nviáran lakható hétvégi nyaraló kerttel, havi 200 bérlet 2 évre előre. ..Belterület,’» jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Egy alig használt balos asztali tűzhely eladó. Déxroft a. «. 0t. Tlcer. Pálon környékén elcserélném nagy szoba, konyha, előszoba, spájzos lakásomat hasonlóra. Gáz. víz bemt, uránvárosi is lehet. „Száraz. világos legyen” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ELADÓ hálóbútor, konyhabútor, kombináltbútor, csőbútor, rekamiék, heverők. Egyéb szép bútorok, SOÓKY bútorüzle- tében, Zsolnay u. 1. Cí y erm ekszerető nénit 3—8 éves gyermek mellé felveszek. Tarr. Testvériség u. 8, ez. Budai vámnál. Ház eladó 3 szoba, össz- kamíprt, alászuteríuezve, 2ll négyszögöl szőlő ee barackos beköltözhetően eladó. Pécs. H. kér., Somfa utca 3/1. Érdeklődni: a helyszínen, du. Herke. _____________________ 5 00-ag Trabant újszerű állapotban sürgősem eladó. Megtekinthető este 17 órától vasárnap egész nap. Hl. kér.. Mecsekalja ÁL lomás. Pátov István._____ 1 szoba. összkomfortos, házfelügyelői lakásomat elcserélném hasonló főbér- letire kétszobás előnyben.. Érdeklődni: 11-20 óráig, kivétel csütörtökön 16— 20 óráig. Cím: Hegedűs Sándor. Ujmecsekalja, Páfrány u. 19. 54. épület. Eladó 771 négyszögöl príma. szőlő. HO darab termő gyümölcsfával, lakható épület. viz villany. Esetleg megosztva is. 400 és 370 négyszögölenként. A cserkúti csárda felett, 28-os busz. Hidvégi. Telefon :_32-40._____________ E lcserélném olcsóbérű első emeleti szép kettőszoba, konyha. mellékhelyiséges PIK-lak ásómat kettőszoba, összkomfortosra. emelet rém akadály. „Megegyezünk 22»» jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________ K eresek egy nénit aki két kisgyermekem mellé eljönne. fizetésért, vagy családtagnak. Kiss István, Nagyszkokótető. Kombinált szekrény és hálószobabútor eladó. — Rippl-Rónai u. 35.. földszint 4. (Led ina)._______ 2 00x260-as perasasBŐnyeg, két összekötővel ' és egy szép nagy filodemdrom nagyon olcsón eladó Páfrány u. 43. IX. em. 3. Eladnám szenfcmiklósi dűlőben levő 452 négyszögöl, gyönyörű szőlő gyümölcsösömet (pfinoe, présház most épül) vagy elcserélném szövetkezeti, vagy PIK-la_ kásért. „összkomfort 286” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 1 ELVESZETT 3 hete, fajtiszta, 3 színű fokszink. Ismertetőjele nyírva, lábain hosszabb a szőr, kurtított farok,. Nyomdavezetőnek 1000 Ft. Tibor ut 38. Telefon: 45-86. Tátrán. 125-ös eladó. Pécs. Athinay u. 17. Érdeklődni du. 2-től.__________________ E ladó belvárosban összkomfortos négyszabás családi ház. Kettő családnak •i® megfelel. „Beosztása kényelmes” jeligére a Sállá! u. hirdetőbe. Különbejáratú, bútorozott szoba egv személy részére azonnal kiadó. Pécs, Damjanich u. 33. Érdek. lodmi du. 7 órától._______ B alatonmáriafürdő. Rákóczi út 139. sz. alatt. 130 négyszögöl telek eladó. — Érdeklődni • Géczi Lajosnál, Balatonon áriafürdő. Üzemek, vállalatok, figyelem! Balatonlellén, vízparti, fürdőszobás nyaraló, 8—10 férőhelyes, szezonra kiadó. Érdeklődni: helyszínen, Táncsics M. u. 11. 1200-as Volkswagen, CI-s rendszámú személygépkocsi kis motorhibával áron alul. 30 OOo Ft—ért sürgősen eladó. Kosztol árny! Dezső u. 4. (Sörgyár Pces. Tettye n. 22. számú magánrendelkezés ü családi ház. azonnal beköltözhe. tőén eladó. Víz,, gáz bent, kocsigaráz« lehetőséggel. Érdeklődni a héten délelőtt. a jövő héten délután a helyszínen. Égy kis családi ház eladó. Pécs István u. 12. szám. jó Állapotban lévő, FELÜJlTOTT és május 4-én vizsgázott RABA special 3 tonnás tehergépkocsi eladó. Érdeklődni lehet munkanapokon, reggel 8-tól délután 4 óráig. XIII. kér. Lakáskarbantartó Ktsz Budapest, (Somodi) XIII., Hegedűs Gyula u. 9. Telefon: 110-844. Különbej ára tű távfűtése®, bútorozott szoba fürdőszo. ba használattal kiadó. — Diáknak vagy értelmiséginek. Radnóti M. U. 19. IV. em. 4. ajtó, ________ B elvárosi családi ház eladó 2 szobás, távfűtéses lakáscserével. „Virágos udvar»» jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________ I dősebb nénit, vagy bácsit, esetleg házaspárt lakásért eltartanék. „Boldog öregkor’> jeligére a Sallai u. hirdetőbe,___________________ Elcserélném belvárosi, szoba. konyhás lakásomat budapestire vagy annak környékére. Góder Pécs, Irányi Dániel tér 7, 10 000 Ft kölcsönt keresek egv évre. Jutalmul egy hízott sertést adok. . .Biztosítók van” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ________ I gényes helyen. most épülő társasházban, kétszobás. garázsé® öröklakás átadó. Érdeklődni!: Nagy Flórián: u. 26.. kapu bc- iáratoáJL négy órátóL Uránvárosban vasúti sarázssorban befejezés előtt álló garázs eladó. Érdeklődés: 19-48 telefonon, munkanapon 8—3-ig.___ I gényesnek fonott csehszlovák sportkocsi eladó. Pécs Uránváros. Ybl Miklós u. 4. földszint 6. Vállalat, üzem, vagy szövetkezet részére is megfelelő 5 helyiségből álló, udvarban 2 raktárhelyiségnek is megfelelő épülettel, családi ház azonnal, elfogadhatóan eladó „Megfelelő” jeligére a Sallai u. hirdetőbe UJ állapotban lev« Zsuzsi konyhabútor eladó. Barka. Rákóczi út 69. sz.. földszint. Megtekinthető este 7 óra után._____________ Hunyadi János úton. körkilátással 104 négyszögöl villatelek hasonló balatonira elcserélhető. „Kőbányai buszmegálló” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Szarvasagancsok és .fonott kertibútor eladó. Molnár, Felsővámház u. 2.______ Á tadnám másfédszobás konyhás előszoba mellék- helyiségből álló főbárleti lakásomat költségtérítéssel. .Beköltözhető” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Előleg nélkül szállítok ablakredőnyt, redőnyszekrény nélkülit, valamint redőny- szekrényest 10 havi részlet- fizetésre. TÓDENBIER, Rákóczi út 38. Részletre *s eladó bétszo- ba. összkomfortos, mgy- kertes családi ház. Gazdálkodás is lehetséges, lakóval ára 160 ezer. lakáscserével beköltözhető. „Tiszavirág” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Eladó 500 négyszögöl szőlő lakható épülettel felszereléssel, villany. viz van. Egy 220—380 V-0£! villany motor és 30 méter gumislag. Érdeklődni: Pécs. Semmelweis u. 21., földiám* L. Külön be járatú szoba. kony. hás. szutérin lakás üresen a1 bérletbe azonnal kiadó Pécs. Torda u. 49/L____ H á* eladó. kétszer egy szoba konyha előszoba spájz. Két családnak ia alkalma®. beköltözhetően Péas. III. Rácváros. Ut- törő u. 5_______________ R övid, kereszthúros. kör- páncélos világosbarna márkás bécsi zongora kői. tözködég miatt sürgősen eladó. Cím: Pécsvárad, Pécsi út 2.______________ K ettőszobás. családi ház nagy telekkel azonnali beköltözéssel eladó. Ko- zármisleny. Rákóczi út 35. Szőlő 800 négyszögöl, lakható épülettel olcsón eladó. Érdeklődni: m. kér.. Szentkút 4. DN Aj MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megye) Tanács lapja. Főszerkesztői Bocz József Szerkesztőségi Pécs. Hunyadi út 1) Telefon: 15-32, 15-33. 21-60, 00-11 Belpolitikai rovaté 31-68 Riadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatalt Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 13-32. 15-33. 21-60. 60-U. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy U. 0.11. F. v.: Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Indexszám: 25 0M