Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-14 / 111. szám

1964. május 14. Dunontmi napto 3 Mennyi szakmunkás kell öt év múlva? Az üzemeknek több évvel előre kellene gondolkodniok A szakmunkásképző iskolák még tudnának fogadni tanulókat Nem a puszta kíváncsiság, hanem az utóbbi években örökké ismétlődő „szakmun- káshiány”-probléma miatt igyekeztem egy olyan szervet vagy intézményt keresni, amely meg tudja mondani: Pécsett és a megyében meny­nyi új szakmunkásra lesz szüksége az iparnak a követ­kező öt évben. De szakmun­kásképző-intézetek, munkaerő­gazdálkodási hivatalok csak az adott év beiskolázási prog­ramját ismerik. Előrelátó üzemek Ez érthető is, hiszen a több évre szóló munkaerp-tervezést az iparnak kell elvégeznie, pontosabban: kellene. Hi­szen a gyárak, vállalatok szo­kásos fejlesztési üteme — ha körvonalakban is — de több­nyire ismeretes néhány esz­tendős távon. A rekontsruált üzemek várható termelési ka­pacitása pedig pontosan meg­határozott. A fejlesztés mér­tékétől függően tehát szak­munkás-létszámnöveléssel is számolni kell. Ezek az ada­tok, ha ismeretesek is egy-egy vállalat, üzem előtt, az után­pótlás felneveléséhez gyakran mégis az utolsó pillanatban fognak hozzá. A Szigetvári Konzervgyár — ahol a rekonstrukció 1969 nya­rára befejeződik — most nyúj­totta be pótlólag az igényét az 500. MTH intézethez: szep­temberben tíz géplakatos és két villanyszerelő tanulót kí­vánnak beiskolázni. Jobb ké­sőbb, mint soha, de azért gon­doljuk csak el, hogy a tizen- 'két tanulóból mikor lesz tel­jes értékű szakmunkás: há­rom, illetve két esztendő a ta­nuló és katonaidő, de ahhoz is kell két esztendő, hogy be­lejöjjenek a gyakorlatba. A Beremendi Cementgyár előre­látóbb volt, mert már évekkel ezelőtt elkezdte a szakmun­kások, technikusok nevelteté­sét, pedig ellentétben a kon­zervgyárral — az újonnan épülő cementmű csak 1971- ben „lép be” a termelésbe. Előrelátó a Hirdi Kendergyár is. Itt — ahol eddig szak­munkásképzés még nem volt — beiskoláznak negyven szö­vőtanulót. A hatvannyolcas— hatvankilences tanévre jelen­tősen növelte a tanulólétszá­mot a 12. AKÖV, a XIV. Autójavító Vállalát, a Posta- igazgatóság és a Sopiana. A felsoroltak is azon a tizenhat 1 vállalathoz tartoznak, ame­lyek mint minisztériumi ter­melőegységek a szakmunkás utánpótlást az 500. Szakmun­kásképző Intézettel közösen bonyolítja le körülbelül tizen­nyolc szakmában. Az intézet­nek van még hat iskolája, Mo­hácson, Szigetváron, Siklóson, Sellyén, Pécsváradon és Má- gocson, ezekben jelenleg 1800 fiú és lány vesz részt az el­méleti oktatásban. Elhanyagolt szakmák A Városi Tanács munkaerő hivatala is rögzítette az őszi beiskolázási létszámot: kisipa­ri szövetkezetek 180, mezőgaz­daság (gépész, dísznövény szakra) 33, kisiparosok 135, könnyűipar (kesztyűgyár, bőr­gyár stb.) 45, belkereskedelem 151, és a sütőipar Pécsett 5. De a következő évek szak­munkásigényét ők sem isme­rik, nem is ismerhetik, mert korlátozott jogkörük miatt pontos, távlati információt nem kérhetnek a vállalatok­tól. Pedig a gond — amely a végzős általános iskolások el­helyezésével jár — nagyrészt rájuk hárul. Villanybojler­jai ítás! GARANCIÁLIS ÉS FIZETŐ MUNKÁK MÁJUS HÖ 15-TÖL Béri-Balogh Adám u. 3. sz. (Piac felöl.) B. M. VILLAMOSIPARI KSZ. Telefon: 11-52. A múlt év október 1-i fel­mérés szerint a végzős 1001 fiú közül továbbtanult 437, szakmát tanul 449, 80 fiú al­kalmi munkát vállalt, 35 pe­dig egyáltalán nem dolgozik. A 998 lány közül 571 maga­sabb szintű iskolába iratko­zott, 204 lány iparitanuló-szer- ződést kötött, 99 dolgozik. 124 nem dolgozik. Az idei várható adatok is azt mutatják, hogy mintegy 277 lány (tehát több mint tavaly!) nem jut be sem a gimnáziumi, technikumi sem a szakmunkásképző-intézetek padjaiba. A lányok Pécsett 25 szakma között „választhat­nak”, ebből is tizennyolc el­adói munkakör. A felvétel mindenütt meghökkentően korlátozott. Hetvenhat szakma várja a fiúkat és ha mégis vannak olyan végzősök, akik ennek ellenére nem jutnak ta­nulószerződéshez — leszámít­va az egészségügyi indokokat — akkor ez azért van, mert némely szakma — mint a pék, villanyszerelő, cipész — nem tartoznak a „divatos” mester­ségek közé. Tavaly húsz ön­tőtanuló beiskolázását igényel­te az ipar, és csak négy je­lentkező akadt, de a fiatalok zöme tartózkodik az asztalos és kovács szakmától is. A túl­jelentkezés a divatos tv-szere- lő és autószerelő, fodrászat, vagy a kozmetikai szakmák­ban tapasztalható: az ajánlá­soknak még kétharmadát sem tudják lekötni a vállalatok. Tanműhelyek kellenek Mindezek persze csak kísé­rőjelenségei a szakmunkás­utánpótlás bonyodalmainak, mert helyes munkaerő terve­zéssel mégis csak illő lenne megközelíteni azt a fő célt, hogy a fejlődő • iparágaknak megfelelő létszámú szakmun­kásgárda álljon rendelkezés­re. És ez nem elsősorban a szakmunkásképző intézetek feladata. Az 500. intézet pél­dául még most is több tanu­lót fogadhatna, mint amennyit a vállalatok beiskoláztatnak, pedig a Rét utcai épület elég­gé zsúfolt már. De két-három év múlva a Tüzér utca kör­nyékén új épületet kap az in­tézet és jó, ha erre már most számítanak az üzemek: kizá­rólag rajtuk múlik, hogy a beiskolázandók létszámát nö­velik-e vagy sem. Ennek persze egyik feltéte­le, hogy az üzemen belül tan­műhelyt létesítsenek. Nem mjndig és nem mindenütt vált be az a gyakorlat, amikor a tanulót idősebb szakmunkás mellé osztották be. A teljesít­ménybéres munka — főleg a forgácsolóknál — már meg­osztja a szakmunkás figyelmét a gép és a tanuló között, s legjobb szándéka ellenére is keresete sínyli meg pzt a le­kötöttséget, amit kívánni tőle nem lehet. A Sopiana Gép­gyár vezetősége kezdeménye­zésére a szakmunkástanulók alig másfél hónap alatt régi épületet alakítottak át és ren­deztek be tanműhelynek. A tanulók szakmai nevelését koncentrálták, szervezettebb lett a munka, s ennek — nem is mellékes — eredménye az lett, hogy a tanműhely vi­szonylag rövid idő alatt két­milliós termelési értéket ho­zott a gyárnak. De több üzem tartózkodik ettől a megoldás­tól. Sőt, nem szívesen adnak szakoktatót sem. Nem akar­nak megválni egyetlen egy jó­képességű szakmunkástól sem, pedig az oktatói posztra a leg­jobbakat kell állítani, hiszen tudásuk hatványozottan je­lentkezik majd akkor, amikor a felszabadult tanulók mun­kába állanak. Vonzóbb munkahelyeket! Régi probléma az ifjú szak­munkások elvándorlása is. Az úgynevezett „szívó-üzemek”, mint a Mecseki Ércbánya Vál­lalat, aztán a Pécsi Hőerőmű, más üzemekben nevelt szak­munkásokat vesz át. Az érc­bánya nem tarthat iparitanuló­kat, mert 18 éven aluli mun- kaválláló a bányába nem me­het le. Kényszerhelyzetben van, a szakmunkás-pótlást csak így tudja megoldani. De más vállalatoknál nem indo­kolt ez a módszer. Tulajdon­képpen magasabb bérekkel „fogják” az új szakmunkáso­kat. Az a tanuló, aki kezébe kapja a szakmunkás bizonyít­ványt 5,60 forintos órabérrel kezd, illetve ha végbizonyít­ványa 4., illetve 5. osztályzatú, akkor egy forinttal magasabb az órabére. De mielőtt „meg­melegednének” a gyárban, megkapja a katonai behívót és két esztendő múltán elfelejt visszamenni, mert másutt eset­leg kedvezőbb keresetre kap ígéretet. A friss szakrounkaerő visz- szatartásának tárgyi feltételei vannak. Sajnos, néhány üze­met leszámítva, a legtöbb munkahely nem éppen vonzó. Képzeljük csak el, hogy az el­sőéves tanintézeti gyerek, egy év után hogyan érzi ma­gát kihelyezése alkalmával az üzemben, a szakközépiskolá­sokról nem is beszélve. Szép, tiszta, világos, rendezett mű­helyben ismerkednek a szak­mával, és amikor „megismer­ték”, akkor sok esetben leve­gőtlen, sötét kis zugokban folytatja a szakmát. A rossz szerszámok, a zsúfolt, szűk | munkaasztalok, az elhanyagolt öreg műhelyek bizony nem éppen csábítóak, az ilyen munkahelyről a legelső alka­lommal elmenekül még az idő­sebb szakmunkás is. €RTWft SÜÖTT Nemcsak pénz kérdése Ezt persze könnyű így „fel­fedezni”, ez is igaz, végül is pénzkérdés az egész. Az el­avult üzemek felújítási költ­ségét nehéz egyik napról a másikra előteremteni. De ez­zel sem lehet örökké érvelni. Az utóbbi tíz-tizenöt esztendő­ben egyes üzemek bebizonyí­tották, hogy egy kevés anyagi áldozattal, ötlettel és persze akarattal meg lehet teremteni a megfelelő munkakörülmé­nyeket nemcsak a fiatalok­nak. hanem az idősebb dol­gozóknak is. Rab Ferenc Hasznos volt a körzetesítés Életkép es, iói szervezett egységek A Baranya megyei és a Péesl városi tanács végrehajtó bi­zottsága április 19-én, majd a megyei tanácsülés április 29-én tárgyalta meg a közös községi tanácsok tevékenységének ta­pasztalatait. Az ülésekről hírt adó közleményünkben jeleztük, hogy a téma részletesebb Isme rtetésére visszatérünk. A tanácsok összevonása, az életképes, jól szervezett és jobban ellátott igazgatási egy­ségek kialakítása 1962. február 1-én vette kezdetét, akkor 272 volt, ma 148 a községi taná­csok száma. Hozzáértőbb em­berek kerültek a választott szervekbe, a tanácsi appará­tus létszáma 21 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a kö­zös tanácsok vb-vezetőinek 52 százaléka közép- vagy felső- iskolai végzettséggel rendel- delkezik, ez 30 százalékos ja­vulás a korábbi helyzethez vi­szonyítva. Megnyugtató képet mutat a közös tanácsok gazdálkodó te­vékenysége is. A saját bevé­telek évről1 évre emelkedtek, ezzel párhuzamosan Csökken­tek a hátralékok. A vb-appa- rátus béralapjánál a létszám- csökkenés következtében átla­gosan évi 2,5 millió forint megtakarítás jelentkezik, emellett 16—18 százalékkal le­hetett javítani a jól dolgozók fizetését is. Nem lebecsülendő eredmé­nye az összevonásnak az sem, hogy 121 tanácsházat, illetve hivatali helyiséget felszabadí­tott. Igaz, egy részükben a tanácsi kirendeltségek kaptak helyet, de 30 százalékuk ma már orvosi rendelőként, 20 százalékuk klubként, könyv­tárként funkcionál. Általában szervezettebben történik a ta­nácsi kezelésben levő állami épületek felújítása, ezt mu­tatja az is, hogy az egy lakó­épületre eső felújítási hitel felhasználása csaknem meg­duplázódott a közben eltelt hat év alatt. Jelentősen meg­nőtt az egy lakosra jutó átla­gos bevétel, kedvezően alakul­tak a kiadások is, és ami a legfontosabb: a nagyobb anya­gi eszközöket az összevonás következtében koncentráltab­ban lehet felhasználni. Ezt támasztja alá a Sásdhoz tartozó Oroszló példája is, ahol 87 ezer forintos költség­gel alakították át az általá­nos iskolát. Ezt az összeget csak saját forrásaira támasz­kodva a község nemigen tudta volna előteremteni. 1962 előtt a megyében ösz- szesen kilenc törpevízmű mű­ködött. Köztudomású, hogy a törpevízmű létesítése jelentős beruházást igényel, még akkor is, ha a földmunkát a lakos­ság végzi el. Ma mégis 15 köz­ponti községben és 16 külkőz- ségben (főleg a leendő körzeti központokban) üzemel törpe­vízmű. A közös tanácsok községpo­litikájának lényegét így lehét összefoglalni: első a székhely­község fejlesztése, de a kül- kőzségek alapszintű ellátását is biztosítani ke11 Az alapszintű ellátás „kel­lékei” a villany, a járda, az egészséges ivóvíz (nem feltét­lenül törpevízmű útján), bolt, ahol a lakosság be tudja sze­rezni a legszükségesebb áru­cikkeket, klubhelyiség, alsóta­gozatos iskola, külön orvosi rendelő a központból kijáró orvos részére. Ugyanakkor el kell érni azt, hogy a székhely­község minden szempontból fejlett legyen, egyre inkább városias jelleget öltsön és így mind nagyobb vonzást gyako­roljon a külközségek lakóira is. Ehhez kultúrház előbb- utóbb szélesvásznú filmszín­házzal, szakosított bolthálózat, felsőtagózatú körzeti iskola, orvosi és állatorvosi központ, a vendéglátóipar megjelenése szükséges, sőt, idővel feltűn­nek a többszintes társasházak is. (Széntlőrincen egyébként két 4 lakásos társasház már áll, és ebben az évben egy újabb, 8 lakásos társasház épí­tését kezdték meg.) A tapasztalatok és a rendel­kezésre álló adatok azt mu­tatják, hogy nem csupán a központi községek, hanem a közös községi tanácsokba tö­mörült csaknem valamennyi község jobban fejlődött, mint az összevonás előtt. E meg­nyugtató tények birtokában folytathatja tanácskörzetesítési programját az elkövetkező években a Megyei Tanács. (Kéri) ÉNEK EGY OROSZ ANYÁRÓL. A film az idén Monte Carlóban Arany Nimfa dí­jat kapott, és televíziónk a legjobb időpontban tűzte műsorára. A háborúról — az ember újra és újra azt hiszi — már nem lehet újat mondani. Mindent át­éltünk, mindent megírtunk, mindent elolvastunk, min­dent láttunk, és íme: meg­jelenik a képernyőn egy kilencvenéves öregasszony arca, súlyosan és egyszerű­en, csodálkozás nélkül és fájdalmasan. Kilenc gyere­két vesztette el a Nagy Honvédő háborúban (mind a kilenc tiszt volt) az ed­digi minden idők legször­nyűbb háborújában. Kilenc fiú, milyen kimondhatatlan veszteség. Borisz Karpov és Pavel Ruszanov dokumen­tumfilmje, mentesen a pa- tetikus hangvételtől, az em­ber és a fájdalom legtisz­tább ;s legegyszerűbb hang­ján beszél egy megrendítő sorsról, Sztyepanova asz- szonyról, aki minden mo­numentális emlékműnél, minden szónoklatnál embe­ribben beszél s megrázób- ban a háború embertelen­sége ellen. Talán azért is olyan megdöbbentő ez a film, mert minden kockáján látszik: Sztyepanov asszony nem is nagyon érti a filme­sek, a kamerák forgolódá- sát, nem is nagyon törődik azzal, hogy ő a „téma”, és épp ebben van a film fe­szülő atmoszférája. Ismé­teljük: a televízió jól ki­választott időben mutatta be az Ének egy orosz anyá­ról-1, amely méltán nyerte el a díjat s indoklását: „A békét legjobban szolgáló tévé-műsor”. MARCELLO MASTROIANNI. A műsorelőzetes szerint a film munkája közben mu­tatja be a világhírű mű­vészt. Ebből sem sokat lát­tunk. Többnyire járt-kelt Mastroianni, láttuk a tosca­nai házának kapuján be­osonni, s láttuk Ameriká­ban, amint — sorrendben mint száznegyvenkilencedik — otthagyja a betonban a kéz és lábnyomát, megtudhat­tuk, hogy 41 éves, 182 centi magas, 73 kiló, és hogy bá- mulatraméltó erős elhatáro­zással visszautasította Bri­gitte Bardot-t. Hogy ezt ed­dig is tudtuk róla? Valóban. A róla készült dokumentum­film láthatóan mindenféle igényt szeretett volna kielé­gíteni, de az igények kü- lönneműsége csaknem meg­oldhatatlan problémákat okozott. Mastroianni a sztár, az efnber és a művész. E hármas sík különböző szín­vonalon és különböző mér­tékben elevenedett meg. A sztárról az előbbiekben már volt szó, bár a film ebben a vonatkozásban is szűk- markúan bánt az érdeklő­dőkkel, amit nyújtottak, nem volt több egy útlevél­kérő lap kitöltésénél. Az embert maga Mastroianni próbálta bemutatni lezseren töredezett monológjaival, egy-egy pillanatra azért fel­villantva a nyilvánosság őrületével nem rokonszen­vező, valójában mélyen zár­kózott, gondolkodó és ön­magával szemben üvegtisz­taságú embert. A művészt a pályatársak igyekeztek bemutatni vallomásaik ré­vén: Fellini, G. Masina, Visconti, Monicelli, Germi és mások. Az ilyen filmek — az az igazság — ritkán sikerülnek, mert minél na­gyobb művész valaki, annál több a titka, amit kame­rákkal, magnókkal nem le­het megfejteni. ISTEN ÖVD A KIRÁLYT! A szerző-rendező politikai szatírának nevezi művét. A „felállás” — meg kell hagy­ni — érdekes, bizalmatkel- tő és jól ismert. Egy svájci panzióban él néhány felsé­ges emigráns, tíz-húsz éve már, az alkalomra várnak, amelyről a lelkűk mélyén tudják, hogy sohasem fog bekövetkezni, régi, szinte operettszerű hatalmukat már nem vehetik át többé miniországukban. Várakozás közben egymásközt idétlen- kednek, felségesdit és dip- lomatásdit játszanak, meg­isszák egymás elől a tejet, Grizland agg exuralkodója pedig a csinos Élen segít­ségével pénzes turistákat fosztogat. A tv-játék első negyedórája után a néző az órára pillant, és meg­állapítja magában: még nem nevettem. Fél óra múltán azt mondja: még csak nem is mosolyogtam. A grizlandi exkirály körül kavarodó műmozgás önmagában is jó alkalom lett volna egy jó szatíra megformálására (vagy egymagában a bank­rablás! ötlet, kitűnő) és ki­tűnő figurák álltak rendel­kezésre. A politikai szatí­rához szükséges eszmei vo­nal is a helyén volt, csak épp a sziporkázó szellemes­ség, a gunyoros fintorgás,' a maró humor, a komikum élettelísége hiányzott. Az ember óhatatlanul a műfaj klasszikusaira gondolt: Vol­taire, Hasek, Shaw ... Pa- lásthy tv-játékából hiányzott a szellemes, gúnyos töltés, a humor egészséges lendü­lete, s a tv-játék ráadásul rövidebb is lehetett volna. (T) Porfelhőben az ország 1901 óta nem volt ilyen szárazság Vasárnap délben az ország különböző pontjain — így a fővárosban is — 34 Celsius fokot mértek, sőt Baján 35 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. Május 12-én 97 éve, a hazai meteorológiai megfigyelések kezdete óta sem volt ilyen magas hőmérsék­let. Néhány óiéval az abszo­lút melegrekordot követően azonban az ország nyugati szélein már hozzáfogtak nap­tár szerinti kötelességük tel­jesítéséhez a fagyosszentek. * Az Atlanti-óceán felől ugyanis az esti órákban sark­vidéki eredetű hideg légtöme­gek lépték át határainkat. A hideg légtömeg éjfél után óránként több mint 80 kilométeres sebességű széllö­kések kíséretében érte el a fővárost. A hideg levegő a délelőtti órákban érkezett az c-cráe keleti határszéléhez. d<= a két országrész között még mindig 13 fokos hőmérséklet különbségek adódtak. Az időjárás hirtelen meg­változása — sajnos — csapa­dékot nem hozott. Csupán Rajkán volt három és Kapu­vár, valamint Szentgotthárd térségében 2 milliméteres eső. Pedig a hathónapos szárazság után már nagyon elkelne a csapadék a földeken. A hét eleji hirtelen lehűléssel azon­ban a várt eső helyett a leg­több helyre csak a szélvihar érkezett meg, ezúttal hatal­mas porfelhőt kavarva maga előtt. Néhol annyira felszá­radt a talaj felső rétege, hogy a kavargó szél akadálytalanul hordta magával a leváló por­szemeket és gyakran olyan vihar kerekedett, hogy mé­terekre sem lehetett ellátni, valóságos „por-köd” ülte meg a fair*«1--* Több száz helyen működ­nek az országban mérőállo­mások, amelyek rendszeresen figyelemmel kísérik a csapa­dék alakulását. Az eredmé­nyek egybevetésénél kitűnt, hogy az elmúlt év október elseje és az idei április el­seje között az utóbbi 40 év átlagához mérve a szokásos­nál 150—160 milliméterrel ke­vesebb csapadékot kapott a talaj. Májusban ez a hiány még tovább nőtt — legalább 50 milliméterrel — úgyhogy a legtartózkodóbb vélemény szerint is legalább 200 milli- méternyi nedvesség hiányzik a földekről. Mezőgazdasági összesítések szerint amióta a rendszeres feljegyzéseket vezetik, tehát 1901 óta, nem volt ilyen szá­razság az országban ebben az ’^"szakban. í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents