Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-09 / 107. szám

4 Dunantmt naoto 1968. május 9. ( I 1968. MÄJUS 9 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük Gergely nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából. A Nap kél 4.15, nyugszi! 19.07 órakor. A Hold kél 15.14, nyugszik 2.46 órakor. 1 160 ezer beutalt a SZOT-üdülőkben Csütörtökön és a következő napokban 6519 beutalt indul útnak a SZOT üdülőbe. Eb­ben a számban már szere­pelnek azok is, akik a csak nyári, idényjellegű üdülők­ben jutnak hozzá ehhez a kedvezményhez, mert ezen a napon megkezdődik a szak- szervezeti üdültetés főidénye. Október elejéig most már 87 üdülőtelep ad átmeneti otthont megközelítőleg 160 ezer beutaltnak. Ezen belül a családos üdülést csaknem 19 ezer felnőtt és több mint 13 ezer gyermek élvezi, az üdülőszanatóriumokban — Balatonfüredre, Hévízre és Párádra pedig több mint négyezer dolgozó kap beuta­lást. A SZOT-hajók — Buda­pesten a Visegrád, Eszter­gomban a Deák Ferenc — kabinjaiban több mint 3600, főleg vidéki dolgozó váltja majd egymást hajókirándu­lások, csere-, illetve turista üdültetések formájában ke­vés híján 13 ezer dolgozó jut ki külföldre. A nyári gyermeküdültetés „kapacitá­sába” csaknem 15 és félezer kis beutalt fér. Az idén az üdülők felújí­tására csaknem harminchat­millió forintot fordít a SZOT. Egész sor új üdülő építése — így a Rózsadombon, Cse­pelen, Siófokon, Gyulán, Ba- latonszéplakon, Bakonybélen, stb. — már megkezdődött és közülük néhány előrelátható­lag 1970-ig meg is nyitja kapuit. — Női és lányka karton ruha, pongyola érkezett a Leértékelt Aruk Sallai utcai boltjába. (x) Szí nház Trans-Európa Expressz A HÉT FILMJEI BOLONDOS VAKÁCIÓ — A győzelem napja és a szolidaritási hónap alkalmából ünnepi gyűlést tartanak ma délután fél 3 órai kezdettel Siklóson a határőr laktanyá­ban, amelynek szónoka Kő­halmi Ferenc, az Országos Béketanács tagja lesz. ♦ Elhagyatoítság A pécsiek két csoportra oszlottak a tegnapi napon. Az egyik csoport ballagott, a másik sírt a meghatott­ságtól, hogy a gyereke bal­lag. Csak én és még néhányan voltunk olyanok, akik már nem annyira fiatalok, hogy maguk, de még nem annyi­ra idősek, hogy a cseme­téik ballagjanak. Nagyon egyedül éreztük magunkat. — A Moziüzemi Vállalat értesíti a közönséget, hogy a plakáttól eltérően a Park filmszínházban fél 4, fél 6, fél 8, a Petőfi filmszínházban 4, 6, 8 órai kezdettel vetíti a Trans-Európa express című filmet — A Magyar Országos Söripari Vállalat az idén összesen 5,3—5,4 millió hektóliter sört hoz forga­lomba. Az igény azonban ennél nagyobb — megközelítően 6 mil­lió hektóliter — és ezért várha­tóan év közben egyes időszakok­ban továbbra sem tudják majd kielégíteni a szükségleteket. — A MAGYAR AUTÓKLUB pé­csi csoportja május 10-én, pénte­ken 18 órakor tartja soronkövet- kező klubnapját az Olimpia ét­teremben. Program: 1. A közle­kedés fejlődése. Előadó: dr. Roz- gonyi László, a Műszaki Egye­tem adjunktusa. 2. Műszaki ta­nácsadás kérdés-felelet formájá­ban. A tanácsadást a XIV. Autó­javító V. műszaki előadói veze­tik. Az Ifjúsági Presszó nyári műsora JÚjinden hét péntekjén a Pannónia Szálló nagytermében tartotta klubestjét a Központi Ifjúsági Presszó, most má­jus 15-ével átköltözik az Ifjúsági Parkba, a Fegyveres Erők Klubjának kerthelyiségébe. A Pannónia Szálló nagytermében e hét péntekjén, 10-én délután 18—22 óráig tarják a tavaszi évad befejező táncestjét, amikor is a népszerű Savages együttes ját­szik. Mi lesz nyáron az Ifjúsági Parkban? Minden hét szer­dáján tánc, minden második hét szerdáján program is, még­pedig a zenekar vacsoraszünetében, 21 órakor egy 20—25 perces filmvetítés. Kérésre esetleg külön műsort is beiktatnak. Olyan probléma nem lesz, hogy az eredetileg meghirdetett zenekar le­mondja szereplését, mert beat-cgyÚttest szerződtettek, a Kesztyű gyár zenekarát. Az együttes 4 tagú: két gitár, orgona, dob. A zenekezdés és nyitvatartás 16—22 óráig. Belépődíj személyenként 1 forint, az asztaloknál fogyasztás van. Rossz idő esetén a FÉK földszinti nagytermében tartják a táncestet. Az Ifjúsági Park klubtagsági igazolványt nem ad ki, tehát mindenki látogathatja. A klubvezetőség kérése csak az, hogy megfelelő öltözékben jelen­jenek meg a fiatalok. Halálos bányaszerencsét!ensé Komlón A komlói Kossuth-bánya VIII. szintjén tegnap délelőtt omlás történt gurítóhajtás köz­ben. A bányamentők D o c z i Vilmos vájárt és Kalló Béla csillést a nagy mennyi­ségű szénréteg alól holtan emelték ki. A szerencsétlen­ség okát szakértők vizsgálják. — A Francia Bcketanács 2 tagú delegációja érkezik ma este Pécsre. A Hazafias Nép­front Pécs városi Bizottsága vendégeiként Péccsel és Bara^- nyával, a magyar viszonyok­kal ismerkednek. A delegáció szombaton délután utazik el, útjuk következő állomása Za­laegerszeg. — Kérjük a Pécsett. 1881. feb­ruár 17-én született Rick (Rieck) Anna hozzátartozóit, hogy — ha­gyatéki ügyben — f. év június 1-ig' jelentkezzenek a Pécs m. j. Városi Tanács VB igazgatási osz­tályán a gyámügyi ügyintézőnél. Városháza, I. em. 50/b. (x) Nemzeti Színház: A sziget (este 7 órakor). Jászai bérlet. Mozi Park: Trans-Európa expressz (f4, f6. f8). 18 éven felül! Jó idő esetén utolsó előadás a kertben. Petőfi: Trans-Európa expressz (4, 6. 8). 18 éven felül! Kossuth: Bolondos vakáció (10, 12. f3, f5). Szökés (f7 f9). Pécsszabolcs: A kalózkapitány (3, 5, 7). Mecsekalja: Oroszlán­vadászat nyíllal (7). Vasas II. í A kulcs (6). Mohács: Hogyan kell egymilliót lopni (5. 7). Sik­lós: A halál részére fenntartva (8). Szigetvár: Azok a csodálatos férfiak (8). Jelentős felárcsökkentés a tERROGLOBUS Termelőeszköz Kereskedelmi Vágatainál! Közöljük vevőinkkel, hogy az árhatóságok által megállapított legmagasabb kis mennyiségű felárainkat 1968. május 1-i hatállyal 10-—4Ö°o-os mértékben csökkentettük egyes ötvözetlen acéloknál, acélcsöveknél, szegárunál, elektródáknál és haszonvasaknál. Kérjük, figyeljék további his'detéseinket. — Képviselői fogadóóra: Szabó Mátyás őrs: 6 gyűlési képviselő május 10-én, pénte­ken 10 órától 12-ig Püspökla­kon, 13 órától 15-ig Fazekas- bodán, 15 órától 17-ig Geres- den, 17 órától 19-ig Marázán tart fogadóórát. — AUTOVÁSAR DEBRECEN-\ BEN. Szerdán Debrecenben befe­jeződött az első, vidéken rende­zett autóvásár. Kedden a nyitás napján már a kora reggeli órák­ban több vállalat telepén az el­adásra kínált személygépkocsik' 18 000—29 000 forint közötti áron keltek el. Csaknem valamennyi gépkocsit megvásároltak. Az el­adott személygépkocsik közül csak keitö nem volt üzemképes. Töbfii. csaját kerekén” hagyta el a vásár területét. — A Varsói Nemzeti Színház szombattól Budapesten szerepel, s két olyan darabot hozott magá­val. amelynek előadásával már világszerte elismerést keltett. Be­mutatják Mikoaj Hej 1543-ban írt „József élete” című felújított ólengyel drámáját. A vendégjáték másik darabja Rolf Hochhuth nagy sikerű műve „A helytartó”. — Hangverseny. Az Orszá­gos Filharmónia május 12-én, vasárnap délelőtt fél 11 óra­kor rendezi meg a VI-os bér­let 5. előadását a Liszt Ferenc j hangversenyteremben. Műso­ron szerepel Bach: Nyitány és bevezető kórus a 146. kantátá­i ban, továbbá az 5. branden­burgi verseny és a H-moll mi­séből a Credo. Gépkocsik előjegyzési sorszámai Trabant Limousine 19 740 Trabant Kombi 1 222 Wartburg Limousine 7 010 Wartburg de Luxe 4 093 Moszkvics 13 822 Skoda 1000—MB 7 616 Skoda Octavia Kombi 129 Fiat Limousine 850 1 656 Fiát Coupé 850 188 Fiat 2300 81 Renault 10 816 — Nylon harisnya hátul varrás­sal 17,60 forintért, női kötény 28,90 forintért, női frottír köpeny 145 forintért, jersey női hosszú nad­rág 230 forintért vásárolható a Le­értékelt Aruk Sallai utcai bolt­jában. (x) — Tűz. Tyúktetűt égettek a baromfiéiban tegnap Gyó- don, a Főút 84-ben. A tűz át­terjedt a fészerre és beleka­pott a lakóépületbe is. A he­lyi tűzoltók avatkoztak be és fékezték meg a lángokat. A kár 2 ezer forint — Áramszünet lesz május 10-ig fél 8—16.30-ig: Kossuth L. u. vé­gén, Láncz u.. Katalin u., Alsó-, Felső-Balokány u., Orsolya u., Ady E. u., Könyök u., Alsó-havi- boldogasszony u. által határolt te­rületen. 10-ig 7—16 óráig a Feb­ruár 24 u., Kormoskősor, Dobó I. u., Aknász u., Komjáth A. u. ál­tal határolt területen. 9-én 7—16 óráig Borbála telep és környékén. 10-én. 11-én 7—16 óráig Káposztás­völgy és. környékén. 18-ig napon­I ta fél 8—17 óráig Szigeti vám és környékén. (x) Makk Károly rendezte az új, színes magyar—román koprodukciós filmet. Más­fél órán át követhetik a nézők a szimpatikus és — főleg — fiatal szereplők ka­landjait a Balatontól a Kár­pátokon át Constanzáig. A magyar Ernyei Béla, Sztan- kay István és Liska Zsuzsa mellett a román Ottilia Borbáth, Ilinca Tomorovia- nu és Florin Piersic játsz- szák a főszerepeket. TRANS-EURÓPA EXPRESSZ Az ismert nevű Alain Robbe-Grillet írta és ren­dezte ezt a különleges bűn­ügyi történetet, amelyben képzelet és valóság kevere­dik. A kokaincsempészés „hétköznapi” bonyodalmait a konvenciókat semmibe­vevő filmes trükkök teszik szokatlanná ebben a fran­cia-belga filmben, amely­ben a kitűnő Jean-Louis Trintignant a főszereplő. — A Győri Ifjúsági Irodal­mi Színpad mutatja be balla­daestjét szombaton, május 11- én Pécsett a Leöwey Gimná­ziumban. Az est kezdete: fél nyolc. — Férfi zakó színekben 208—256 forintért, férfi nadrág 124—200 fo­rintért, sötét színben, a Leértékelt Áruk Sallai utcai boltjában. OO — Hét klsfarkas és két kis­sakál született a Mecseki Ál­latkertben. A kis sakáloknak „pótanyjuk” van. Ugyanis há­zikutya neveli őket, mert sa­ját anyjuk „nem hajlandó” felnevelni újszülöttjeit. Meghalt a „Rózsák atyja“ Szigetváron elhunyt a „Rózsák atyja", Mester Jó­zsef nyugalmazott főker­tészt tisztelték ezen a ked­ves néven barátai és isme­rősei. Egész életében a ró­zsa volt a szenvedélye. — Negyven évvel ezelőtt Fran­ciaországban, a híres Loire- völgyi rózsakertészetekben „jegyezte el magát" a vi­rágok királynőjével, s az­óta is hű maradt a rózsák­hoz. A szigetvári „Gül baba" valóságos rózsaligetet vará­zsolt a háza köré: körülbe­lül 10 000 rózsabokor pom­pázik itt, amelyek több mint 40 fajtát képviselnek. Még az utóbbi években is több új érdekes keresztezést és nemesítést munkába fogott. A „Rózsák atyját’ Sziget­váron temették el és — kívánsága szerint — sírját kedves virágaival ültették be. Pécsi Rédló 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap 17.55: A minőség nyomában. — Napirenden: Minőségrontás és felelősségrevonás a vendéglátó- iparban 18.10: Lakatos Sándor és seae­kara játszik 18.20: Húszéves a Pécsi Tanár» képző Főiskola 18.30: A főiskola ének- és kam», razenekarának műsorából 18.45: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek a szigetvári járásból. — Zsárko Milánovics zenekara Ját­szik. A Narodne novine tükré­ben. — Takarékos Baranya. — Boszniai dalok 19.30: Német nyelvű műsor. — Három megyéből jelentjük. — Klvánsághangverseny 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.10: Földrajz (ált. lsk. I. oszt.) 9.00: Rajz (ált. isk. 4. oszt.) 11.05: Kémia (ált. isk. t. oszt.) 13.40: Földrajz (ism.) 14.30: Rajz (ism.) 16.10: Kémia (ism.) 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: Városunk szemet Román kisfilm Bukarestről 18.20: Telesport 18.45: Az emberi test. S. Az élet útja 19.05: Esti mese 19.15: Előre megfontoltan. — A mezőgazdasági nagyüzemek gaz­dáitól is széles látókört, nagy előrelátást kíván az új gazda­ságirányítási rendszer. Meg tud­nak-e felelni ennek a követel­ménynek? — erre keres választ a riportfilm 19.40: Egy perc csend. Megemlé­kezés a béke első napjáról. — Közvetítés Moszkvából, felvétel­ről 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: Sorsok. Magyarul beszélő francia tv-film. 16 éven felüliek­nek! 21.45: Kapcsoljuk ... Nyári di­vatbemutató 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 16.55; Elsősegély. 17.15: Gyerme­keknek. 18.17; Tv-sport. 18.20: Népi ritmusban. 18.45: Ifjúsági fónim. 19.05: Egyedülállók. 20.35: Aktuális beszélgetések. — 21.35: Grgic: „Maratoniak”. FELHÍVJUK az állami vállalatok, gazdaságok és tsz-ek figyelmét arra, hogy személy és teher gk. nagyjavítását, n. sz. revízióját, motorok fel­újítását, főtengely csiszolását, csapágyak vonalba fúrását, csapágyazását, illesztését rövid határidőre vállaljuk. Pécsi Fémipari Vállalat autójavító részlege, Bajcsy-Zsilinszky u. It Halálozás Fájdalomtól porig sújtva, megtört szívvel tudatjuk, for­rón szeretett legdrágább édes­anyánk, nagymamám és ked­ves rokon* ÖZV. RASZTER JANOSNÉ, szül.: Csordás Ka­talin 68 éves korában várat­lanul elhunyt. Temetése 10-én, pénteken fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, testvér, só­gor és kedves rokon SZIMON KALCSEV (Simon Károly) bol­gárkertész életének 68. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése május tó­én, pénteken du. 3 órakor lesz a központi temető ravatalozó­jából. A gyászoló család. Felejthetetlen édesanyám, ÖZV. TAMAS ILLßSNfi, Geyer Kornélia temetése május 11-én, szombaton fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Leánya, dr. Kisbánné. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, BENÄCS VIN­CE, életének 54. évében várat­lanul elhunyt. Temetése május 10-én 2 órakor lesz a köz­ponti temetőben. Gyászoló öz­vegye. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. akik szeretett férjem, TOMANEK JENŐ te­metésén részt vettek és bár­milyen módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Bolondos vakáció

Next

/
Thumbnails
Contents