Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-24 / 120. szám
,a: 70 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek Dunámon napló XXV. évfolyam, 120. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács tapj'a 1968. május 24., péntek Nemes Dezső Pécseit Ma reggel Pécsre érkezik Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, az MSZMP KB Pártfőiskolájának főigazgatója. Délelőtt a Megyei és a Városi Pártbizottság vezetőivel folytat megbeszélést, majd megtekinti a Pécsi Hőerőművet, ebéd után pedig a négyszáz ágyas klinikát. Ezt követően, fél 4 órai kezdettel az egyetem aulájában politikai konzultációt tart; válaszol a hallgatóságot érdeklő kül-, bel- és egyetempolitikai kérdésekre. Tüntetések Párizs diáknegyedében Tizenhárom napos viszonylagos nyugalom után csütörtökre virradólag újabb ösz- szetűzés volt Párizs diáknegyedében, a Quartier Latinben a tüntető diákok és a rendőrség között. A tüntetés a szenátus épületénél kezdődött azt követően, hogy a francia fővárosban elterjedt a hír: a kormány nem engedi Párizsba visszatérni Daniel Cohn Benditet a német származású diákvezért, aki ezekben a napokban Hollandiában tartózkodik. A hajnalig tartó összetűzésekben több ezren vettek részt. A rendőrség könnygázbombát, nagyerejű vízfecskendőket használt. A diákok kövekkel válaszoltak és több autót felgyújtottak. Két fiatal megsebesült. Csütörtökön délelőtt a párt és a kormány vezetői látogattak cl a Budapesti Nemzetközi Vásárra. A vendégeket: Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét, Apró Antalt a Minisztertanács elnökhelyettesét, Biszku Bélát, az MSZMP KözBizalmi szayazás — bizalom nélkül Nagyarányú vírosfejlesziés 1071- ól Pécseit Veszélyes csíny tevők Tragédiák az országutakon Rádió- és tv-műsor llIlitÉÉöfiiilí Bíró József külkereskedelmi miniszter kalauzolja a vendégeket. Jubilál as OTH pavilonja A robotszobrásztól a lézerekig Egyetlen ér alatt 307 millió forint többletbevételt eredményeztek as új magyar találmányok (Kiküldött munkatársunk jelenti a BNV-ről.) A kilences számú pavilon mindössze négyszáz négyzet- méter alapterületű, mégis sztárnak számit — itt állítják ki ugyanis évről évre az Országos Találmányi Hivatal által szabadalmazott új magyar találmányokat. Ilyen jellegű bemutató a világ egyetlen vásárvárosában sincs, igy aztán — érthetően —, mindenekelőtt a külföldi szakemberek körében népszerű. Az idei — sorrendben a tizedik —, ötlet-parádén nyolcvan új magyar szabadalom kapott helyet. Tasnádi Emil, a Találmányi Hivatal elnöke, a jubileumi kiállítás sajtóbemutatóján elégedetten állapította meg: a bejelentett és megadott szabadalmak száma évről évre emelkedik, s örvendetesen nő az ipar, illetve kereskedelem „találmány-éhsége’’ is. 1966-ban nyolcszáz, 1967-ben pedig 927 találmányt iktattak. Ugyanezekben az években 219, illetve 307 millió forint volt az új találmányok által eredményezett nép- gazdasági többletbevétel — az új elgondolások felkarolása tehát üzletnek sem rossz. Az OTH- pavilonjából már számos találmány indult el világhódító útjára. Itt mutatták be először a Heller—Forgó-féle hűtőtornyot, a Pungor professzor által alkotott gumi-membrán elektródot és az azóta már nemzetközileg is kiválónak minősített súrlódásos hegesztőberendezést is. Az idei anyagból mindenekelőtt Mészáros Lajos ívporlasztásos fémporelőállító berendezése és a Tungsram halogéntöltésű izzólámpája érdemel figyelmet. Sok — elsősorban belföldi —, érdeklődőt vonzott a különleges műanyagból készült burkolat is, mely kiválóan alkalmas sportpályák játéktereinek borítására. Négy vállalat, illetve szövetkezet összefogásának eredményeképpen féltucat új édességfélével gazdagodott a cukrászati választék. A Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezeti Vállalat készítményeként mutatták be a találmánynak minősített gesztenyepüré-port, mely évekig tárolható, s alkalomadtán néhány perc alatt, ízes gesztenyemasszává alakítható. Rövidesen üzletbe kerül az almából és körtéből előállított — ugyancsak korlátlan ideig tárolható —, „Al- muci” is, melyet citrom-, illetve csokoládéízzel zamatosí- tottak. A bogádi termelőszövetkezet édesüzemében kon- zervfagylalt receptjét dolgozták ki — a háziasszonynak csak kevés tejet és vizet kell a masszához hozzáadnia, s húsz perc múlva kiveheti a fridzsiderből a jégkristálymentes házifagyit... A Magyar Tudományos Akadémia idei szenzációja a lézer. A „mindanttudó” fénysugarakról sok szó esett az elmúlt időszakban, gyakorlati felhasználása érdekében azonban alig-alig tettünk valamit. Az MTA most néhány kézenfekvőnek számító hasznosítási lehetőségre hívja fel a vállalatok figyelmét. Csak egyetlen példát: a geodéták nagyszerű „segítőtársra” találhatnak, a lézerben — az egyenes irány gyors és pontos meghatározására ugyanis el sem képzelhető a nyalábba kötött fénysugárnál jobb segédeszköz. Adatok bizonyítják: tíz kilométeres távolságban a lézer legfeljebb egy centimétert „tévedhet”. Minden évben van néhány „csodagép” is a találmányok között. A „fantázia-díjat” az idén kétségtelenül Nógrády Miklós és fia érdemelné, akik megalkották a szoborfaragó automatát. Az asztal nagyságú gép bárkinek a szoborportréját elkészíti másfél óra alatt, mindössze egy speciális fénykép kell hozzá. A fénykép 15 másodperc alatt készül: a modellt körbeforgatják egy filmfelvevő apparáthoz hasonlító berendezés előtt, s eztán már csak a kész szobrot kell átvennie. Hogy mire lehet használni a robot-szobrászt? Már a kiállítás ideje alatt is többen megrendelték saját szobrukat — a masinában tehát van bizonyos üzleti lehetőség —, igazán hasznossá I azonban csak akkor válhat, ha szerepet kap értékes szobraink restaurálásában. A vásár belföldi nézői között eddig csak csodáiéi akadtak az okos gépnek, az Egyesült Államokban, Angliában, Olaszországban és Franciaországban azonban már a szabadal- maztatási eljárást is megindították ... Békés Sándor Ha az üzem és a város összefog... Belső átszervezés9 fejlesztés a mohácsi selyemszövőben Üj gépek, létszámnövekedés, munkát talál száz csökkent munkaképességű ember Amiről sok szó esik manapság Mohácson, a selyemszövőben sorrakerülő belső átszervezés és bizonyos mértékű fejlesztés, tulajdonképpen egy régi probléma megoldását és az egész gyár jövőjének a biztosítását is jelenti. Ugyanis már évek óta vajúdó kérdés volt a szövődé második szinti géptermeinek sorsa. A dinamikus szövőgépek okozta terhelést a régi épület födéméi olyannyira nem bírták, hogy a nemrég végrehajtott statikai vizsgálatok után kereken kimondták: életveszélyessége miatt nem lehet a felső szinten szövőgépeket üzemeltetni. Egy ilyen határozat könnyen jelenthette volna a gyár sorvadását is, ha az országos vállalat, a mohácsi gyár, a város párt és tanácsi vezetői nem fogtak volna össze, hogy határozott, gyors intézkedésekkel elhárítsák a gyár jövőjét fenyegető veszélyt. Így született meg a belső átszervezés és továbbfejlesztés terve. E szerint még ez évben a felső szintről 42 szövőgépet letelepítenek az előkészítő helyiségébe, az előkészítés bizonyos munkafolyamatait pedig Pesten végzik majd el. További negyvenkét gép még a felső szinten marad, de a födémeket megerősítik, így a felső szövődé gépei csaknem zavartalanul dolgozhatnak. Ezzel párhuzamosan megkezdik a Ságvári Endre utcai részen egy új üzemcsarnok építését, ahová véglegesen kerül majd a felső szövődé 84 gépe, és melléjük újabb ötven szövőgép. Ezzel az otven geppel jelentősen megnő a gyár kapacitása is. Az új üzemcsarnok felső szintjén pedig egy száz fős műhelyt szerveznek majd elsősorban csökkent-munkaké- pességűek számára, akik másutt kevéssé hasznosítható selyemipari hulladékot — vagy helyesebben: maradékdarabokat — dolgoznának fel. Nyakkendő és esernyő gyártására gondolnak elsősorban. A jelenlegi felső szövődé helyiségét szociális létesítményekké alakítják majd át az átrendezés során. A rendezési terv elkészítésén jelenleg dolgoznak még, de biztosra vehető, hogy az építők még az idén felvonulnak, megkezdik a szükséges épületek szanálását, jövő év végére pedig befejezik az új üzemcsarnok építését. Itt kell megjegyezni, hogy a városi szervek segítsége elsősorban e területen lendített nagyot a tervek megvalósításában, ők segítettek építőipari kapacitást szerezni, biztosították az építkezéshez szükséges közterületet stb. 1969. december 31-ig kívánják a belső átszervezést végrehajtani. Belgiumra is átterjedt a francia diákmozgalom A brüsszeli diákok csütörtökön vörös és fekete zászlókat tűztek ki az egyetem épületére és szolidaritásukról biztosították a párizsi diákokat. A belga főváros diáksága felkérte a Franciaországból kitiltott Daniel Cohn-Bendit francia diákvezért, hogy a belga kormány tiltó rendeleté ellenére utazzék Brüsszelbe, ahol biztonságát a belga diákok szavatolni fogják. A brüsszeli egyetemi hallgatók nyilatkozatban közölték, hogy többé nem ismerik el az egyetemi kormányzótanácsot és olyan demokratikus szervvel akarják helyettesíteni, amelyet az egyetemi közösség választ. Az egyetem tanácsa a diákok nyomására kénytelen volt összeülni és egyöntetűleg határozatot hozott arról, hogy megvizsgálja a diákok követeléseit. Az UPI brüsszeli jelentése szerint Belgium gazdasága jelentős előnyöket élvez a francia országos sztrájk miatt. A brüsszeli repülőtér ötven százalékkal nagyobb forgalmat bonyolít le, mint egyébként. A belga főváros minden szállodája zsúfolásig megtelt, mert sok, eredetileg Párizsba tartó utas kénytelen Belgiumban kivárni az élet normalizálódását Franciaországban. A belga vezetők óvatossági intézkedéseket fontolgatnak annak megakadályozására, hogy a nyugtalanság Francia- országból Belgiumra is átterjedjen. Az óvatossági intézkedések keretében tiltották ki Cohn-Bendit, francia diákvezért BelgiumbóiL Vietnami gazdasági kormányküldöttség érkezett hazánkba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a kormány meghívására csütörtökön Budapestre érkezett Le Thanh Nghi, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettese vezette gazdasági kormányküldöttség. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. Jelen volt Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és Dinh Ba Thi, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó képviseletének vezetője. A küldöttség fogadásánál jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A magyar—vietnami tárgyalások csütörtökön megkezdődtek. A magyar küldöttséget :- I Fehér Lajos, a vietnamit Le Thanh Nghi vezeti. t Pár!- és állami vezetők látogatása a Budapesti Nemzetközi Vásáron | ponti Bizottságának titkárát, I Kállai Gyulát, az Országgyűlés elnökét, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjait, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztert, a Politikai Bizottság póttagját, Cseterki Lajost, az Elnöki Tanács titkárát, Korom Mihály igazságügyminiszíert és Szurdi István belkereskedelmi minisztert a házigazda tiszté betöltő dr. Bíró József külke reskedelmi miniszter és Drop pa Gusztáv, a HUNGEXPl igazgatója fogadta. A vendégek ezután megte kintették a vásárt, ellátogat tak több pavilonba, ahol ér deklődéssel tanulmányozták magyar ipar és a külföldi ki állítok értékes bemutatóit.