Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-17 / 114. szám
1968. május 17. ^uutunlttli nap 1 o — BNV-ELŐZETES Sok újdonsággal umi jelentkezik idén a w Ul I0ION «kSlü a BUDAPESTI NEMZETKÖZI VAsAR, Erre az * M^V a vidékieknek (33 százalékos vasúti kedvezményt is biztosít, hogy k«eshwsek fel » vásárvárost. A látogatók százezrei győződhetnek SS ipar fejlődéséről, a technikai újdonságokról. A leglátogatottabbak íí“ , „lk * Koho- és Gépipar pavilonja, ahol a többi között a székesfehérvári ** Jdevíziógyar lg bemutatja termékeit. A 150 négyzetméter alap- , lltaSOn 25 radl°" es televiziótípus, különböző variációit vonultatják fel «látható lesz majd a színes televízió is. Mivel az olimpia évében járunk és ilyenkor növekedik az érdeklődés a rádiók és televíziók iránt, a Videoton kiállítási t»rii- alka,°mí arra, hogy a látogatók felmérhessék, melyek a legkorsze- rüDb Készülékek, mit érdemes vásárolni. Ezért tehát aki meglátogatja a BNV-t hasznosan tölti el idejét, ha megnézi a Videoton gyár termékeit is. A VTRGY az új gazdasági mechanizmusban kibontakozó verseny során rovidebb es könnyebben megismerhető nevet, illetve márkát választott magának, így lett 1968 januárjától az új rádió- és televízió márka a Videoton, a gyárban 13 eve készítenek rádiókat és televíziókat, és ez idő alatt 3 millió rádió-, illetve televíziókészülék hagyta el a székesfehérvári Videoton területét. Csupán a legutóbbi evekben 8 televíziótípusból 20 fajta készüléket gyártottak, a keresett rádiókból pedig 80 különféle típust hoztak forgalomba. Külön érdekesség, hogy a belföldi piacra gyártott egymilliomodik televízió éppen ezekben a hónapokban kerül az üzletekbe. A Videoton televíziók már eddig is sok elismerést szereztek a gyárnak, hiszen itt készítették a nagyképernyős Munkácsyt, innen került ki a kisképernyős Favorit, az 59 c. i-es képátmérőjű Sztár, valamint a Mona Lisa televízió. A készülékek vételbiztonsága az ország erősítővel vagy adóval besugárzott minden részében kellemessé teszi a tv-műsorok nézését. Ismertek a Videoton-rádiók is, hiszen ez az ország egyetlen rádiógyára, ahonnan jóminőségű készülékek kerülnek eladásra. A vásár látogatói, azok, akik felkeresik a Videoton kiállítási területét, a már tavaly is szerepelt és a kereskedelemben gyorsan sikert aratott hordozható Mini- vizor, a kisképernyős, megnyerő kiilalakú és megbízható minőségű Favorit, a hazai népszerű, 59 em-es képátmérőjű, két változatban készülő Sztár mellett sok újdonsággal találkozhatnak. A 11 ezer dolgozót foglalkoztató gyár műszaki gárdája és munkásai a legkényesebb igényeknek megfelelő televíziókat készítettek, amelyek most még csak a BNV-n láthatók, de az év második felében — még a mexikói olimpia előtt — már az üzletekben is kaphatók. Elsők között is a nagyképernyős FORTUNA televíziót kell említeni. Ez Magyarországon az első olyan készülék, amellyel átalakítás nélkül fogható a második adás, az úgynevezett UHF-sáv. A robbanásmentes képcsővel gyártott 59 etn-es átmérőjű tv a Videoton első rész- tranzisztorizált készüléke. Újdonság az OLYMPIA. Szintén nagyképernyős, robbanásmentes képcsővel ellátott tv, amelyben harmonikusan találkozik a modern technika és az Ízléses forma. Az Olympia lényegében a Sztár tipus továbbfejlesztett változata, amelyet előkészítettek a második program vételére is. Érdekessége, hogy programozott ÚHF-el6- választóval látták el, így a második adás hullámhosszán, a kívánt és előre programozott állomások automatikusan beállnak. Adapter közbeiktatásával a színes adásokat az Olympia fekete-fehéren közvetíti. A legkiemelkedőbb és a luxusigényeket kielégítő készülék a REKORD lesz. Ez önálló bútorként kezelhető, ízléses kivitelű televízió. A készüléket elöl mágneses zárral ellátott ajtóval lehet zárva tartani. Az UHF-adás vételére előkészített televízió-készülékhez szintén programozott elő- választós állomáskereső tartozik. Az adás nem fárasztja annyira a szemet, mert a készülékbe automatikát szereltek, amely egy fotocella közbeiktatásával a képcső fényerejét a szoba fényforrásainak megfelelően szabályozza. A Videoton gyár hozzálátott a színes televízió sorozatgyártásának előkészítéséhez Is. Az első VIDECOLOR készülékekkel ugyancsak a Budapesti Nemzetközi Vásáron ismerkedhetnek meg a vásárlók. Szeretnénk felhívni a figyelmet a székesfehérvári gyár rádiókészülékeire. A zsebrádiótól a zenegépig minden készüléket gyárt a Videoton. A legkisebb a 7 tranzisztoros. rövid- és középhullám vételére alkalmas M1NISZUPER, a hordozható készülékek közé tartozik a STRAND, a SELLÖ és a 10 tranzisztoros szuperkészülék, a CAMPING. Az úgynevezett hálózati készülékek közül kiemelkedik a mai ízlést kifejező MELODYN-család. E készülékek nagy előnye, hogy külső megjelenési formájukban nagyszerűen alkalmazkodnak mind az antik, mind a stylbútorokhoz. Rövidesen forgalomba kerülnek az igazi zenei élményt biztosító SZTEREO-rádiók is. A készülékekben nincs beépített hangszóró, a műsor vételéhez külön hangdobozok szükségesek. Csupán ízelítőt igyekeztünk adni abból a sok technikai érdekességből, amelyet a Videoton felvonultat a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Ha a ligeti vásárvárosban jár, ne felejtse el megtekinteni a gyár kiállítási területét, ahol szívesen látják önt a Videoton dolgozói. PÉCS ÉS VIDÉKE Általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet HAL TÉRI ÜZLETHAZÁBAN 99 Gumiáru-szaküzletét ” 1968. MÁJUS HÓ 17-ÉN 12 ÓRAKOR NYITJA MEG Nagy választék! Mindenféle méretű új és felújított személygépkocsi gumiabroncs, tehergépkocsi és mezőgazdasági munkagéphez gumiabroncs, tömlők, motorkerékpár és kerékpár gumiabroncs, tömlők. Háztartási gumiáruk, strandcikkek. Gumilemezek, tömítések, tömlők, ékszíjak, műszaki gumiáruk, egészségügyi gumik. Szeretettel várjuk Kedves Vevőinket! KÖZÜLETET KISZOLGÁLUNK! Korszerű mezőgazdaság, korszerű élelmiszeripar AZ ÉLELMISZERIPARBAN ÉS A MEZŐGAZDASÁGBAN ÚJ LÉTESÍTMÉNYEKET, A RÉGIEKBEN BŐVÍTÉSEDET TERVEZ, A BERUHÁZÁST LEBONYOLÍTJA; Keresse fel tanácsadó szolgálatunkat a Budapesti Nemzetközi Vasáron az élelmiszeripari és a TESCO-pavilonban! Elképzeléseiből terveket, gazdasági elemzéseket készítünk, a tervek kivitelezését, a beruházást lebonyolítjuk. ÉLELMEZÉSI?ARI TERVEZŐ VÄLLALAT Budapest, XI., Budafoki út 59, Telefon: 259-490. Műszakilag felülvizsgált Moszkvics 407-es személygépkocsit átadunk megegyzés alapján. Érdeklődni B. m. ÉPÍTŐ ANYAGIPARI VÁLLALAT TMK ÜZEME Pécs, Névtelen u. 5. Telefon: 28-79. dunAntüu napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács la pia. Főszerkesztő: Bocz Júzsef Szerkeszt őség; Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32. 15-33. 21-«0. 60-11, Belpolitikai rovat: 31-65. Kiadja! a Baranya megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u. 10 az. Felelós vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij 1 hónapra 18.— Ft Indexszám: 25 054. Ha utolsót ütött as órája, ne dobja el! Újra működik HA A PÉCS, KOSSUTH LAJOS U. COgIMIU 19. SZ. ALATTI Garanciával, as árjegyséki árakból S °/o-os engedménnyel 1 ÓRA-ÉKSZERBOLTBAN MEGJAVÍTTATJA! Iroda! gyakorlattal rendelkező gépíró adminisztrátort keres Építőipari Vállalat. Minden héten szabadszombat. Ajánlatokat „Irodai gyakorlat” jeligére a Sallai vl. hirdetőbe kérünk. (1381) * Beremendi munkánkra többéves gyakorlattal rendelkező anyagkezelőt, raktári kiadókat és nyilvántartókat keresünk. Jelentkezés 31« sz. Állami Építőipari Vállalat személyzeti osztályán. Bpest V„ Petőfi S. u. 7. címre kérjük beküldeni. Fizetés megegyezés szerint. (1388) * Autószerelőt felveszünk. MÉH Vállalat, Pécs, Doktor S. u. 14. (1343) Cipőfelsőrészkészítő szakmunkást felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat, Irányi D.^tér 9. (1385) Horganyzó üzemünkbe 3 műszakos 7 órás munkaidővel férfi segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat, Irányi D. tér 9. (1386) * A Siklósi Kesztyűgyár felvesz 15—35 éves korhatárig nődolgozókat gépi varrásra. Jelentkezés a helyszínen. (1061) Vegyésztechnikust és képesítéssel rendelkező laboránst állandó munkára felveszünk. Vízművek. Zólyom u. 2. L ein« 2. (772) A Beton és Vasbetonipari Művek Pécsi Gyára pécsi telepére női segédmunkásokat, valamint hirdi telepére férfi és női segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés a pécsi telep vezetőjénél. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 10., ill. a hirdi telep vezetőjénél. Hird. Vasútállomás. (1107) * Géplakatosokat és nehézgépszerelőket alkalmaz a B. m. Állami Építőipari Vállalat TMK üzeme, valamint 16. életévüket betöltött műhely-segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés az üzemvezetőnél. — Nagy Lajos u. 1. Külvárosi pályaudvar mögött. (1111) * A Pécsi Fémipari Vállalat karbantartó villanyszerelő. lakatos szakmunkásokat, valamint nehéz fizikai munkára férfi segédmunkásokat keres. Jelentkezés: Pécs, B'elsőmalom u. 13. (1130) * A Kohászati Alapanyagellátó Vállalat Pécsi Üzeme felvételre keres erős fizikai munkára gépkocsirakodókat. Bérezés megegyezés szerint. — Jelentkezés: Pécs, Légszeszgyár u. 30, üzemvezetőnél. (1141) * Felsőrészkészító szakmunkásokat, cipész szakmunkásokat, betanított munkásokat felvesz a Kossuth Cipész Ktsz. Madách I. u. 10. (543) Dolgozókat felvesznek Fizika! munkára segédmunkásokat felvesz a Baranya megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat. Jelentkezni lehet: Pécs, Kossuth L. u. 17. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. (1243) * Beton- és Vasbetonipari Művek Pécsi Gyára hirdi telepére szállítási tevékenység irányításához térmestert alkalmaz. — MÁV vagy AKÖV tiszti tanfolyamot végzettek előnyben. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (1248) * Éjjeliőrnek felveszünk csökkent munkaképességű, nem nyugdíjas dolgozókat. — Építőipari Szállítási Vállalat Pécsi Üzemegysége, Megyeri út 50. Gondnokság. (1317) •3c Kubikos, kövező, kőműves, kertészeti segédmunkás, fűkaszagépkezelő és rakodó munkásokat vesz fel a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Jelentkezés helye: Pécs, Siklósi út 104. (Temető főbejáratával szemben) az üzemvezetőnél. (1318) * Asztalos szakmunkásokat, teljesítménybérbe felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat, Irányi D. tér 9. (1234) A Pécsi Vasas Ktsz azonnali belépéssel felvesz esztergályosokat, maróst és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Zsolnay V. u. 15. sz. (1324) * A baksái Ézüstkalász Tsz keres szakképzett kovácsot. Jelentkezés Baksán, a gépműhelynél. (557) * Rakodómunkásokat vesz fel a Bm. Állami Építőipari Vállalat előnyös kereseti lehetőséggel. Jelentkezés a szállítási csoportnál. Zsinkó István u. 5. ugyancsak felveszünk dőmpervezetőket. Jelentkezés a garázsmesternél. —* Czinderi u. 3. (1332) * A Pécsi Orvostudományi Egyetem felvesz esztergályos és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet az Egyetem Munkaügyi Osztályán, Honvéd u. 5. (1334) * » A Pécsi Hőerőmű Vállalat csökkentett munkaidő beosztásban 2 kazánkőművest és egy bádogost, valamint segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a személyzeti osztályon. (1339) * Építészmérnököt és többéves gyakorlattal építésztechnikust keresünk tervezői munkakörbe. Cím: Felsőmalom u. 24. sx. (1340) Vízvezetékszerelőket hálózatra, esztergályos, bádogos szakmunkásokat villamosgép-kezelőket (lehetőleg vizsgával) segédmunkásokat, kubikos-brigádot 8—12 fővel, női dolgozókat az idényfürdőkben, és kertészeti munká- 1 ra, 5 órás munkaidővel, valamint takarítókat azonnalra felveszünk. Vízmüvek, Zólyom u. 2. I. em. 2. (777) * Kőműveseket és melléjük férfi vagy női segédmunkásokat, továbbá éjjeliőröket 12 órás munkaidőre felveszünk. Állami Pincegazdaság, Batthyány u. 2. (561) * Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felveszünk. MÉH-telep, Gomba u. 4. (Hőerőmű mellett.) (1327) * A Pécsbányatelepi Kórház azonnali belépéssel felvesz egy anyagkönyvelésben némi jártassággal bíró, jól számoló, érettségizett leányt, szülési szabadság idejére, egy konyhalányt állandó alkalmazásra. Jelentkezés naponta 8—16.30 óráig a gazdasági hivatalban. (562) * | Szentlőrinc és Vidéke Általános j Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet Aranykalász kisvendég- I lőjéhez szakképzett felszolgálót I keres azonnali belépéssel. Jelentkezés a központi irodában. (559) Útkarbantartó segédmunkásokat, útőröket, kubikosokat, parkett- csiszoló vagy asztalos betanított munkást, betanított lakatost felvételre keresünk. Jelentkezés a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalatnál. Pécs, Rózsa F. u. 17. szám. (540) * Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (ajkai, almásfüzitői, Diósgyőr, Kazincbarcika) lakatos, hegesztő, csőszerelő, kovács szakmunkásokat és segédmunkásokát. Külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosítjuk. Jelentkezés személyesen vagy (rásban Bp. VI., Paulay Ede utca 52. Személyzeti Főosztály. (4880) * Tehergépkocsi-vezetőket, hengergépészt nehézipari vizsgával, illetve gépkocsivezetőket, gépkezelői munkakörben felvételre keresünk, átképzést biztosítunk. Fizetés megegyzés szerint. Jelentkezés a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalatnál. Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. sz. (541) 1c A Szentlőrinc és Vidéke Általános Fogyasztási ős Értékesítő Szövetkezet Bükkösd községben lévő 17. sz. Önkiszolgáló Élelmiszer boltjába, melynek havi forgalma 150/m Ft, szakképzett boltvezetőt keres. Jelentkezés a központi irodában, Szentlőrinc. Munkácsy M. «. 15. (544)