Dunántúli Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-09 / 83. szám
Ära: 70 lilMf VUÄg proletárjai, egyesütjete* i Dunámon napiö xrv. évfolyam, sí «ám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1968- ápriliskedd Műszaki propagandánk mérlege A korszerű műveltség szerves részét, mégpedig nagyon fontos részét képezik a műszaki ismeretek. Nemcsak azokra az ismeretekre gondolunk, amelyek az iparban, a mezőgazdaságban, a közlekedésben és a termelő munka más területein nélkülözhetetlenek, hanem azokra is, amelyek egyszerűen az események, a világ dolgainak megértéséhez tartoznak. A márciusban lezajlott műszaki propaganda hónap, amelynek pergő eseményei, rendezvényei szinte egymást érték Pécsett és megyeszerte, mindkét szempontból igyekezett gazdagítani ismereteinket. Elismerés illeti a műszaki propaganda hónap rendezőit, amiért céltudatosan törekedtek a technika, a műszaki tudományok iránti érdeklődés sokoldalú kielégítésére és még szórakoztató jellegű rendezvényeknek is helyet szorítottak a dús programban. Aki figyelemmel kísérte a műszaki propaganda hónap eseményeit gazdasági életünknek szinte teljes keresztmetszetéről képet alkothatott magának. Megismerhette, milyen új eljárások kidolgozásán, milyen gépek, műszerek létrehozásán dolgoznak a kutatók, s azt is, hogy milyen problémák foglalkoztatják a gyakorlati szakembereket. Előadásokon, tudományos ülésszakok és ankétok során sokoldalúan elemezték az új gazdaságirányítási rendszer aktuális problémáit. Ez politikai tartalmat és társadalmi rangot is adott a műszaki és tudományos szempontból magasszínvonalú rendezvényeknek, melyek sikerén a különböző tudományos egyesületek aktivistáinak százai munkálkodtak az MTESZ irányításával. A rendező szervek most már a végzett munka eredményeit összegezik. A mérleg pozitív, s a műszaki-tudományos kérdések iránti érdeklődés növekedését mutatja. Pécsett 25 078 látogatójuk volt a különféle rendezvényeknek, a megyében ugyanez a szám meghaladja a 35 ezret. Elhangzott Pécsett 31 előadás, lezajlott 15 ankét és 10 tapasztalatcsere. Megrendeztek 11 kiállítást és termékbemutatót, hat műszaki filmbemutatót és két műszaki-tudományos tárgykörű vetélkedőt. Jó módszernek bizonyult, hogy a műszaki propaganda hónap folyamán járásonként technikai heteket rendeztek. A technikai hetek egyik legfőbb eredményeként könyvelhetjük el, hogy ráirányították a figyelmet a mezőgazdaság gépesítésének több új lehetőségére. A technikai hetek során megrendezett 16 különféle kiállításnak 26 ezer nézője volt. Kitűnő alkalmat nyújtott a sok rendezvény arra, hogy az elméleti kérdésekkel és a gyakorlati munkával, a termelés szervezésével és irányításával foglalkozó szakemberek találkozzanak és kicseréljék tapasztalataikat. A megrendezett előadások és tudományos ülésszakok többségé éppen azzal tűnt ki, hogy bemutatta a különféle kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának lehetőségeit. A műszaki és tudományos színvonal emelésének nemes törekvése hatotta át a propaganda hónap aktív résztvevőinek munkáját. Amikor ezt a törekvést és a végzett áldozatkész munkát messzemenően elismerjük, nem térhetünk ki néhány probléma felvetése elöl, amelyek még korlátozzák a rendezvények „hatásfokának” teljesebb érvényesülését. Sok előadáson, ankéton csak az adott szakterület közvetlen érdekeltjei, művelői vettek részt. Sokszor hiányoztak azok, akiknek érdekében történik egyik-másik, tudományos kutatás. Számos üzem vezetője, munkavédelmi felelőse sajnálhatja például, hogy nem hallotta a munkahelyek levegő- és zajvédelméről tartott KÖJÁL előadást. Nagyobb érdeklődésre tarthatott volna számot a geológiai és geofizikai konferencia is, amely Pécs és Baranya fejlesztésének gazdasagföldtani alapjaival foglalkozott. A konferencián elhangzott kutatási eredmények talán érdekelték volna azokat, akik Pécs vízellátásának megoldásán fáradoznak, s azokat az építőipari üzemeket is, amelyek helyi anyagok feltárásával, hasznosításával kívánják gazdaságosabbá tenni termelő munkájukat. Néhány előadás nem a meg felelő helyen hangzott el, s így nem csodálkozhatunk azon, hogy a közönség érdeklődése elmaradt az előadás színvonalától, műszakitudományos értékétől. Bizonyos, hogy azoknak a pedagógusoknak és diákoknak, akik meghallgatták dr. Éliás András kandidátus „Keresett termékek a világpiacon” című előadását, maradandó élményben volt részük, s gyarapodtak közigazgatási ismereteik. Talán szerencsésebb lett volna ha ez a fontos tárgyú előadás Pécsett hangzik el üzemi vezetők, szakemberek előtt. Äz elvont tudományosság nem számíthat különösebb közönségsikerrel — ezt a tanulságot vonhatták le a rendezők néhány előadás alkalmával az üres szék sorok láttán. Azzal bizony számolni kell, hogy Pécsett kevés embert érdekelnek az indiai fizikai kutatások, bár nyilvánvaló, hogy egy fizikai kutatóintézetben ezt is szívesen meghallgatják. A műszaki propaganda hónap rendezvényei sok megoldásra váró problémára hívták fel a szakemberek figyelmét. Á hónap letelt, s az élet megy tovább ... De a célt csak akkor érjük el, ha ezek a problémák nem kerülnek le a napirendről. Nagyon sok szépet, megszívlelendőt hallottak például az élelmiszer- ipari üzemek képviselői az élelmiszerek kulturált, korszerű csomagolásáról. Érdemes ezeket mielőbb „aprópénzre” váltani, hiszen a fogyasztók örömmel üdvözölnék az ilyen kezdeményezéseket. A kiállításokon, bemutatókon sok új fogyasztási cikket, műszert, gépet láttunk. Reméljük, hogy ezeket mielőbb viszontláthatjuk az üzletek polcain, vagy a termelő üzemekben. A tudomány, a technika rohamos fejlődésének korszakát éljük. A műszaki fejlesztés termelő munkánk szerves része — nem kampány- feladat, mint ahogyan a műszaki ismeretek szerzése sem az. Egyebek között erre is nyomatékkai hívta fel a figyelmet a műszaki propaganda hónap eseménysorozata. Van mit tanulnunk és tennünk az üzemekben a termelés fejlesztése, a gyártmányok leorszerüsítése érdekében. Segítse ezt a jövőben is gondolatébresztő, az alkotó munka szeretetére és becsülésére nevelő intenzív műszaki propaganda. Lőrlncz János Megnyílt az SZVSZ főtanácsának ülésszaka Hétfőn délelőtt Moszkvában megkezdődött az SZVSZ főtanácsának rendkívüli ülésszaka. A Szakszervezeti A 117 megyei küldöttgyűlése Szocialista tudat form álá§ korszerű eszközökkel Aégy év eredményes munkájáról adott számot a társulat vezetősége Világkongresszus jogkörével rendelkező főtanács! ülésszak napirendjén csupán egy kérdés szerepel: Az egész világ dolgozói és szak- szervezetei vietnami néppel vállalt szolidaritásának erősítése és kibővítése: az amerikai imperialisták fegyveres agressziójának még szé- lesebbkörü. még erőteljesebb elítélése. A háromnapos ülésszakra meghívtak olyan szakszervezetek képviselőit is. amelyek nem tartoznak az SZVSZ-hez. Hazánk szervezett dolgozóit Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára kép- | viseli. Szovjet—iráni közös közlemény Teherán: Teheránban vasárnap este szovjet—iráni közös közleményt adtak ki Koszigin szovjet miniszter- elnök április 2—7-ig Iránban tett hivatalos látogatásáról. A közlemény megállapítja, hogy a barátság és kölcsönös megértés légkörében lefolyt találkozók és megbeszélések a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű problémáival, a béke és a nemzetközi biztonság erősítésének kérdéseivel foglalkoztak. A tárgyalások során különleges figyelmet szenteltek a Szovjetunió és Irán kapcsolatainak, amelyek fejlődése mindkét felet megelégedéssel tölti el. A közlemény bejelenti, hogy Koszigin szovjet miniszterelnök meghívta az Iráni sahot és feleségét, tegyenek hivatalos látogatást a Szovjetunióban. Iráni részről a meghívást elfogadták, a látogatás időpontját később állapítják meg. j Vasárnap délelőtt a pécsi j városháza nagytermében tar- ! tóttá megyei küldöttgyűlését j a TIT Baranya megyei Szer- | vezete. A tanácskozáson meg- i | jelent dr. Csendes Lajos, a megyei pártbizottság titkára, j dr. Svékus Olivér, a TIT országos titkárának helyettese. | Dr. Kariinger Gy. Tihamér elnöki megnyitója után Benkö László megyei titkár fűzött szóbeli kiegészítést az előre kiadott írásos beszámolóhoz, majd dr. Kolta János terjesztette elő az ellenőrző bizottság jelentését. A beszámolók átfogó tájékoztatást adtak a TIT megyei szervezetének négy éves munkájáról, amelyet a mintegy 1200 tag a tudományos ismeretterjesztésben végzett a megyében és a városban. A szakosztályok és a csoportok a j párt politikájának szellemében szervesen illeszkedtek a kulturális, népművelési tevékenységet végző más szervek tevékenységébe. A szocialista tudat fejlesztésén munkálkod- i tak, előadásaikban a tudomány legújabb vívmányait, az aktuális feladatokat népszerűsítették. A rendezvények száma ugyan némi hullámzást mutat az utóbbi két évben azonban megállapodott 1966— 67-ben több mint 200 ezren vettek részt a TIT előadásain. Jelentősen fejlődött a szocialista termelést segítő rendezvények számg és színvonala. A már hagyományos műszaki propaganda hónap az előadá- sos forma mellett a szemléletesebb és komplexebb ismeretterjesztést segítette. A társulat eredményesen működött közre az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolatos propaganda munkában, többek között szabadegyetemi sorozatot szervezett gazdasági szakemberek számára. A jog- tudományi szakosztály a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan előmozdította a szocialista demokrácia új problémáinak megértését. Elsősorban a belFélezer ötlet — félezer játék Bölcsödéi jálékklállítás nyílt Űjntecseltalján (Tudósítás a 3. oldalon) politikai eseményekhez kapcsolódtak a politikai ismereteket terjesztő előadások. Az előadások, rendezvények részletesebb vizsgálata arra figyelmeztet, hogy a hallgatóknak csak mintegy 20 százaléka ipari munkás. Ezért a jövőben fejleszteni kell az üzemi ismeretterjesztést, jobb együttműködést kell kialakítani a szakszervezeti és üzemi szervekkel. Az alapismeretek — mindenekelőtt természettudományos — terjesztésének csökkenését sokan csak a televízió elterjedésével magyarázzák, holott ebben közrejátszott az is, hogy az előadásokat nem tudták eléggé szemléletessé, változatossá tenni. Más esetekben is él ég gyakran elhangzott az a kifogás, hogy kevés szemléltető eszköz áll a társulat rendelkezésére. Az elmúlt években a gazdasági, társadalmi életben, előtérbe került a hatékonyság, a korszerűség. A TXT is arra törekedett, hogy az ismeretterjesztés olyan új módszereit honosítsa meg, amelyek megfelelnek az igényeknek. Az értelmiségi ankétok kezdetben az ideológiai irányelvek megvitatására szolgáltak, ma már azonban a napi aktuális (Folytatás a 3. oldalon.) tovább javítják a lakosságnak nyújtott szolgáltatást Rendelet a magánkisiparosok tété kény ségének fokozottabb segítéséről A kormány rendeletet hozott a magánkisiparosok működési körének kiszélesítésére. Az intézkedésekről a Könnyűipari Minisztériumban és a KIOSZ-ban az MTI munkatársa a következő tájékoztatást kapta: . — A kormány e rendeletével elő kívánja mozdítani, hogy ahol szükséges, több magánkisiparos kapcsolódjék be a lakosság ellátásába, a javító-szolgáltató tevékenységbe. Az új iparjogosítványok kiadásához bátorítást, továbbá anyagi eszközöket, szerszámok, gépek beszerzéséhez hitelt is kíván biztosíttatni. A cél a lakosság jobb ellátása és ennek érdekében a kisiparosok egymás közötti és más szektorokkal való versenyének kibontakoztatása. A kisiparosok a jövőben nagyobb értékben is külön engedély nélkül vállalhatnak munkát Negyedévenként 50 ezer forintért végezhetnek építőipari karbantartó és felújító, 100 OOO forint értékig egyéb munkát állami vállalatok, szövetkezetek, közületiek részére. Az anyagok értékét figyelembe kell venni akkor is, ha azt — vagy annak egy részét — a megrendelő bocsátja a kisiparos rendelkezésére. Az értékhatár nem vonatkozik olyan munkáló«, amit a külkereskedelmi vállalat vagy a kisipari exportra termeltető iroda rendel a kisiparostól. A rendelet egy másik pontja azokat a tsz-tagokat érinti, akik kisipari tevékenységet kívánnak folytatni. A tsz vezetőségének hozzájárulásával kérhetnek, kaphatnak működési engedélyt A rendelet hatálytalanítja azt a korábbi utasítást amely szerint korlátozták a szabó és fehémeműkészítő kisiparosok vásározó tevékenységét Ezután tehát ezek a kisiparosok közvetlenül vásárokon is értékesíthetik készítményeiket A rendelettel egyidőben kormányhatározat jelent meg, amely kimondja: a kormány szükségesnek tartja, hogy a magánkisipar az eddiginél nagyobb mértékben járuljon hozzá a lakosság javító-szolgáltató igényeinek kielégítéséhez és megfelelő mértékben vegye ki részét az egyedi kis-soro- zatú és exportálható termékek előállításából is. Ennek érdekében, ahol az szükségesnek bizonyul, a tanácsok gondoskodjanak, hogy a kérelmezők megkapják az iparjogosítványt. Tűspárbaj a Jordán folyónál Amman: Izraeli és jördániai fegyveres erők hétfőn a délelőtti órákban mintegy 45 perces tüzpárbajt vívtak a Jordán folyó keleti partvidékén, Am- mantól körülbelül 50 kilométerrel északnyugatra. Egy am- mani katonai közlemény bejelentette, hogy helyi idő szerint 10 órakor az izraeli fél közepes kaliberű ágyúkból tüzet nyitott jördániai állásokra, ahonnan azt viszonozták. Ugyanakkor egy Tel Aviv- ban kiadott közlemény szerint először jördániai részről tüzeltek. Ezzel egyidejűleg — amma- ni hivatalos közlemény szerint — egy meg nem határozott erejű izraeli egység, repülőgépek fedezetével átlépte a tűzszüneti vonalat és behatolt Jordánia területére a Holt-tengertől délre. A támadásban helikopterek is részt vettek. A jördániai erők felvették a harcot. A küzdelem, a Reuter jelentése szerint, helyi idő szerint 13.45 órakor még folyt A hírügynökségek hangoztatják, hogy a hétfői összetűzés a legsúlyosabb volt március 29-e óta, amikor izraeli gépek a jordán folyó keleti partvidékét bombázták, majd izraeli csapatok lépték át a tűzszüneti vonalat. 4