Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-26 / 72. szám

1968. március 26, Dunantfkti naptfl Balesetbiztosítás külföldre utazóknak A külföldre utazók és az ott-tartózkodók részére „al­kalmi” biztosítást vezetett be az Állami Biztosító. Lehető­vé tette, hogy mind a turis­táik, mind a hivatalos külde­tésben kiutazók, napi 3 fo­rintos díjért külföldi baleset- biztosítást köthessenek. A biztosítási díjért múlékony sérülés esetén napi 50 forin­tot, a külföldi gyógykezelés költségeire és poggyászkárok­ra 5000—5000 forintig terje­dő összeget térít a biztosító. A biztosított halála esetén 80 OOO forintot, állandó és tel­jes rokkantsága esetén pedig 100 000 forintot fizetnek. Korszerű műveltség, magas fokú szakmai tudás Diákparlament Siklóson n (2Ü)€RnUÖ €LÖTT „Diákifjúság a korszerű mű­veltség és a magas fokú szak­mai tudás megszerzéséért!” — ez a mottója az április 9. és 11-e között sorra kerülő II. országos diákparlamentnek, ennek szellemében tanácsko­zott szombaton és vasárnap Siklóson a II. megyei diák­parlament. A diákparlament formájá­ban is eltért a szokványülé­sektől. A vitaindító referátu­mot még együtt hallgatta meg a 110 diák-küldött, Szentirá­nyi József, a Megyei Pártbi­zottság osztályvezetője, Hosz­Virágzik a mandulafa Foto: Rácz Károly Tavasz a szőlőhegyen kai olcsóbb áron kapják a tagok, mint az egyéniek. Pótláshoz és új telepítéshez, az őszi és tavaszi szezonban, a szövetkezet 55 ezer gyü­mölcsfát, 55 ezer gyökeres alanyt és több mint százezer szőlővesszőt adott el a tag­jainak. Az őszibarack, alma, és kajszifákat már az ősszel kiültették, a százezer új szőlő­vesszőt pedig most, ezekben a napokban rakják ki végle­ges helyükre. Vasárnap plusz húsz fokig emelkedett a hőmérő higany­szála, s már a reggeli órák­ban valóságos népvándorlás indult a Mecsek felé. bené­pesült a pécsi szőlőhegy is. Sokan metszettek, permetez­tek ezen a napon és a frissen forgatott földekbe ültették a szőlővesszőt. Az utóbbi két évben a mecseki szőlőkben is elszaporodott atka kártevők ellen Neopolos permetezéssel védekeznek a pécsiek. A leg­nagyobb károkat okozó levél- gubacs-atka ugyanis a törzse­ken és a rügyekben telel át Több száz őszibarackfát is megmetsztettek ezen a kora tavaszi vasárnapon. A korai gyümölcsfa fajták már piros bimbós állapotban vannak, s ha az idő ilyen meleg ma­rad, a hét közepén megkez­dődik a mandula virágzás. A védettebb, melegebb lejtőkön fakad már a kajszi is. Enyhe volt a tél, sem a szőlőben, sem a gyümölcsösben nem tett kárt a fagy, a termés szépnek ígérkezik. A tél folyamán sok pécsi kistermelő kérte felvételét az igen jól működő, s egyre népszerűbb, pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Szakszövet­kezetbe, amely az elmúlt évet is 128 százalékos nyereséggel zárta. A hetven új belépővel 1500-ra nőtt a tagok száma a szőlő- illetve gyümölcsterü­let pedig 30 holddal gyara­podott s most mintegy 700 holdat tesz ki a pécsi szőlő­hegyen. Az egyéni kisterme­lőkre egyre vonzóbb erőt gyakorolnak a szakszövetke­zet biztosította vásárlási ked­vezmények és az a sokoldalú ellátás, amiben a tagok ré- Bmny. m6gye, vegyeslparcikk SZt sülnek. A mütagyat es | Kereskedelmi vállalat, Pécs. Tf- ■övényvédószert 10 százalék- már u, i- (163657) szu Pál, a KISZ KB osztály­vezető-helyettese és Lombosi Jenő a munkásifjúság nevé­ben még az egész tanácsko­zást köszöntötte, de a (tulaj­donképpeni munkára már ki­sebb csoportokban,_ négy szek­cióban került sor. ’ Általános tapasztalat, hogy az emberek — tehát a felnőt­tek is — szívesebben beszél­nek kisebb körben, bátrab­ban, őszintébben mondják el észrevételeiket, bíráló szavai­kat. A diákparlament szek­ciókra osztása ezen túlmenően is indokolt volt, hiszen más problémái vannak az ipari­tanulóknak és ismét mások a szakközépiskolai, technikumi hallgatóknak, illetve a gim­nazistáknak. Vasárnap délelőtt, amikor a szekcióvezetők beterjesztették összefoglaló jelentésüket, a szekció-forma hasznossága a gyakorlatban is beigazolódott. Noha a szoros értelemben vett interpellációk még csak ez­után következtek, máris akadt jegyzetelni valója bőven Ku­tas Antalnak, a Megyei Ta nács vb művelődési osztálya helyettes vezetőjének, Mátrai Károlynak, a szakmunkáskép­ző intézetek megyei igazgató- helyettesének, dr. Csernus Kálmánnak, az MTS elnöké­nek és Kiss Elemérnek, a Pé­csi városi Tanács vb. műve­lődési osztálya előadójának. Bizonyára nem tévedünk, ha hozzátesszük: bár Schmidt An­tal megyei és dr. Vörös Ká­roly városi munkaügyi osz­tályvezető nem kapott névre szóló kérdést, talán nem bán­ták meg, hogy tanúi voltak a megye diákfiataljait foglalkoz­tató problémák tárgyalásának. Ballér Endre, a Megyei Ta­nács vb. művelődési osztályá­nak főelőadója — az egyedüli felnőtt hozzászóló — elmon­dotta, kifejezetten számítanak a fiatalok együttműködésére az oktató-nevelő munka szín­vonalának emelésében, a ta­nár—diák viszony gyökeres megváltoztatásában, a vidám, dolgos közösségi élet kialakí­tásában. És mo6t az újságíró szembe kerül az örök kérdéssel, mit emeljen ki a sok javaslat, in­terpelláció, a megoldást sürge­tő észrevétel közül. Mert a teljesség igényével — és ez éppen a diákok együttműkö­dési törekvésének, reális szem­léletének, nem túlzás, helyen­ként szinte már partneri sze­repének és az ebből fakadó aktivitásnak az eredménye — nem léphet fel. Marad a példálózó jelleg. — A korszerű műveltség megszerzése korszerű tan­könyveket igényelne, mégis, elsősorban a technikumokban és szakközépiskolákban sok a régi, elavult tankönyv, mely nemhogy megkönnyítené, meg­nehezíti a tanulást. Ritka az a tankönyv, amelyikben poli­tikai gazdaságtani alapfogal­makkal találkozhatunk, ezen­kívül az új gazdasági mecha­nizmusról is szeretnénk ta­nulni. — Nem értjük, miért emel­ték fel az oktatófilmek köl­csönzési díját? Ügy is kevés a szemléltető eszköz, legalább, ami van maradjon meg. — Ne tekintsék tefusnak a gyakorlatát töltő tanulót (te fuss ide, te fuss oda), hanem komolyan foglalkozzanak ve­le. — A MüM 501-es intézet tanbányája régi, kézi fejtéssel termeljük ki a szenet, nem is tudunk megismerkedni a kor­szerű művelési módokkal. Hassanak oda áz illetékesek, hogy a gyakorlati foglalkozá­sok harmadévben már a bá­nyában legyenek. — Ha igaz az, hogy a kor­szerű műveltség nem alapul­hat csak lexikális ismerete­ken, a tanulmányi versenye­ken ne elsősorban ezeket kér­jék számon tőlünk. — Mi, ipari tanulók három évig járunk szakmunkásképző iskolába, részt veszünk a diákparlamenten is, jogilag mégsem ismerik el, hogy ta­nultunk. Hiába mondjuk há­rom év után, ha végzettségünk után érdeklődnek, hogy szak­munkásképző intézet, papírra csak a nyolc általános kerül. — Ne csak a középiskolá­ból vitt pontszámot vegyük figyelembe az egyetemi felvé­telnél. Kapjon nagyobb hang­súlyt a komoly tárgyi tudás, még ha az átlag alacsonyabb is. — Alkalmazzák rugalma­sabban a tanóra védelmére hozott rendeletet, mely jelen­leg még az Iskola igazgatójá­nak sem ad jogót, hogy saját hatáskörében döntse el, taní­tási idő alatt elengedi-e az osztályt, teszem azt moziba. — Több sportolási és ver­senyzési lehetőséget kérünk azok számára is, akik nerti sportegyesületi tagok. A tanácskozás résztvevői 15 küldöttet választottak, akik a II. országos diákparlamenten a baranyai diákfiátalokat kép­viselik majd. A megyei diák­parlament Petőházi Szilvesz­ter, a Megyei KISZ-Bizottság titkárának zárszavával érit vé­get (Kéri) Időjárásjelentés Tárható ld6 járás kedd es«*: kevés felhó, száraz, enyhe MA. Gyenge, napközben megélénkül», változó irányú szél. Egy két he­lyen gyenge talajmenti fagy. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 2—7, legmagasabb nap­pali hómérséklet kedden 17—21 fók között. ATTILA. A kisfilm egyrészt a dél­utáni műsorban szerepelt szombaton, másrészt 1966- ban készült a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tehát különös figyelemre nem is tarthatott számot. Ami mégis gondolkodásra készteti az embert, az a film belső hitelessége, ka- maszos, már-már naivnak látszó egyszerűsége, az a sajátságos atmoszféra, amely akkor hat át egy filmet, ha a fiatalók készítik, ön­magukról. Az Attila termé­szetesen nem egy jelentős film, de ami okvetlenül megkülönbözteti más, ha­sonló kategóriájú filmektől, az természetes gondolatfel­vetése, a világ dolgaival szembeni nyíltsága, gyanút- lansága, és az a szent belső hit, amely Attilát a jövő dolgai felé hajtja. A fiata­lok — mint téma — elég gyakran szerepelnek a kép­ernyőn, legtöbbször azon­ban a felnőttség kameráján keresztül. Ha nem is min­dig, de többször kellene fia­taloknak a fiatalokról el­mondani gondolataikat, a görkorcsolyázó Attilákról és a dolgok között valami ösz­tönös asszonyisággal bizton­ságosan éligazodó Etákról, s a többiekről is, akik pél­dául e filmben csak egy- egy artikulátlan mozzata- tig jutóttak szóhoz. Az At­tila nem mondott újat, csu­pán másként villantotta fél fényeit két fiatal életében. A film a maga borzassá- gával együtt iS szimpatikus volt, s főként érdeklődést keltett a nézőben a fiata­lokról nyíltabban s benső­ségesebben szóló filmek iránt. STOßT. LABDARÚGÁS. Az új évben bőségesebb a telévízió sportműsora, mint a korábbi időszakban volt. A mennyiség kezdeti lendülete nem múlt el a jégidénnyel, a jégsport nagy világversenyei után most a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás szerepéi a leg­gyakrabban a képernyő mű­során. A mennyiséggel te­hát nincs baj — énnek nyil­ván óka a közvetítési dí­jakban történt változás — arról azonban nem tehet­nek a kamerák, hogy az el­ső három bajnoki közvetítés nem sok örömet hozott, a mérkőzések messze nem ér­ték el az átlagszínvonalat, és a szombati Ferencváros— Csépél mérkőzésen is leg- féljébb a gólok tetszettek. Ezek kívülálló dolgok, a te­levízió a játék színvonalá­val széniben tehetetlen. De néhány apró figyelmesség­gel sokat javíthat a köz­vetítés színvonalán. A szúr­kolók nagy örömére szolgái a gólismétlés. Zavartalanab­bá, kellemesebbé teszi a közvetítést, hogy az utóbbi időkben a riporterek szinte maximális objektivitással szemlélik és kommentálják a mérkőzéseket. Hasonló ap­róságnak tűnik néhány tech­nikai jellegű kérdés, ame­lyek közül például a mez­színére a szombati közvetí­tés figyelmeztethette a tv- sportszerkesztőket. Talán nem ártana előre rögzíteni ezeket a technikai apróságo­kat, mert a csapatok vagy cserélnek a szünetben mezt, vagy nem cserélnek, egy félidőt mindenképpen vé­gigbosszankodik a néző, de a csapatok elég ritkán cse­rélnek más színű dresszt a szünetben. Egy-egy NB I-es labdarúgó mérkőzés közve­títésének legalább öt-hat­százezer tv-nézője van, ezek közül a nagy többség vidé­ki, akik jóformán csak a képernyőn keresztül láthat­nak elsőosztályű mérkőzést Az 6 érdekükben is gon­dosabb előkészítésre volna szükség. Előkészítés, csupán egy félmondat egy napped a mérkőzés előtt. Ismétlem: örvendetesen megszaporod­tak a sportközvetítések, televíziónk nemzetközi mér­tékkel mérve is kitűnően közvetíti a sporteseménye­ket. Kár ezt a kedvező ké­pet, akár egy mérkőzés ide­jére is elhomályosítani. HÁROM TALÁLKOZÁS. Az író bevezető soraiban Kosztolányit idézve arról be­szélt, hogy az író „gyűjtő­szenvedélyének” a tárgya az ember. Milyen embereket „gyűjtött össze” Illés Endre három kitűnő novellájában? Bensőséges percek hangula­tában megfigyelt embereket, érdekes szerelmespárokat, esendőket, és rokonszenve­seket, a lélek bús hangjai­ra érzékenyeket. A három miniatűr: az apjával lélek­ben kontaktust nem lelő fiú, a lecsúszott vidéki szí­nész és Ágnes, a pályán befutott, de érzelmi bizony­talanságban kallódó mű­vésznő, és a felbukkanó sú­lyos émlék árnya előtt bon­takozó szerelem — jelenté­sük messze mélyebb, mint az elmondható szituáció, finom érzelmi rétegeződésé- ben az ember egy sajátos írói lélekábrázolás révén betekinthet három szerel­mespár fanyar, fájdalmas hangulatú világába. Illés Endre kérdései izgatott, drámai feszültségű, az em­ber hétköznapjaiban újra és újra előforduló kérdések, amelyekre tv-novelláiban mélyen igaz. hiteles választ ad — Mihályfi Imre külö­nös hangulatokkal átszőtt, igényes rendezésében. (T) Dolgozókat felvesznek Közgazdasági technikumi vég­zettséggel és gyakorlattal rendel­kező két számlázót felveszünk. RÖVTRÖT lerak ala, Pécs, Megye­ri út 78. (169764) k Fehérnemű varrónőt, varró-ja­vító munkára alkalmaz a Pécsi Tempó Ksz. Jelentkezni a szövet­kezet fehérnemű részlegében: Pécs, Doktor Sándor u. 9. szám alatt kell. (169776) * Felveszünk szakképzett, vendég­látóipari eladót „Azonnali belé­péssel” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (169723) * Férfi segédmunkásokat felvesz nehéz fizikai munkára a Pécsi Porcelángyár. 83 * A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Pécsi Gyára hirdi telepére egy Zetor-vezetőt, egy targonca­vezetőt, valamint férfi segédmun­kásokat alkalmaz. Jelentkezés a hirdi telep vezetőjénél, Hird, Vas­útállomás. 169719 k Pécsi Járási Földhivatal fRét u. 49.) felvesz kettő férfi segédmun­kást — lehetőleg motorkerékpár­vezetői igazolvánnyal rendelkezőt — havi 1200.— Ft (+ 400,— Ft úti­átalány) havi fizetéssel. (169743) íV Vasszakmában Jártas kereske­delmi eladókat azonnali belépes­se! felveszünk. Jelentkezés helye: Lóhajtókat és takarmány osokat felveszünk. ÉM. Építőipari Szállí­tási Vállalat 2. sz. Üzemegység VU. Kirendeltsége, Pécs, Megyeri út 72. (169713) * Gépkocsiszerelőket, karosszéria­lakatosokat. autóvillamossági sze­relőt, segédmunkásokat felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Téj- ipari Szállítási* Vállalat, Szigeti út 69. 169692 * A Baranya—Tolna megyei Tégla­ipari Vállalat építőipari munkák­hoz felvesz segédmunkásokat, vil­lanyszerelő és ács szakmunkáso­kat változó munkahelyekre, telje­sítménytől függő bérezéssel. Vidé­ki munkahelyeken szállást, étke­zést, utiköltségtérítést biztosítunk és élelmezési költséget, napidíjat fizetünk. Állományba Vétel Pé­csett vagy a lakóhelyhez legköze­lebbi téglagyárban törtéúUk. Je­lentkezés a vállalat építésVézeté- jénél (Pécs, Rákóczi út 11.). írás- béli ajánlatra részetes tájékozta­tást adunk. 169681 k A Tempó Ksz felvételre keres motorkerékpárvezétÖ Jogósítváúy- nyal, valamint kompresszorkéielói vizsgával rendelkező dolgozókat. 169678 k A Baranya még;-ej A itat forgalmi Vállalat budapesti raunkahéíyré meghatározót? időre, egy hajtó­rakodó dolgozót azonnal felvesz. Jelentkezés a R, m. AllatfOrgal- mi Vállalat, Pécs, Zotkln Klára u. 3/R (10790 Pannónia Sörgyár felvesz flat*! gépésztechnikust. 366 k A B. m. Tanácsi Mágas- és Mély­építő Vállalat félvesz aszfaltkenó, bádogos, vlzvezelékszerelő, fűtés­szerelő és kőEftűvés szakmunkáso­kat, valamint kőműveseket ki­szolgáló segédmunkásokat és ku­bikosókat. Kézdó szakmunkás is jelentkézhet. jelentkezés a válla­lat munkaügyi osztályán, Pécs, Zsolúay V. Ú. 4—6. 169666 * Portás beosztásba — esőkként munkaképességű — pécsi lakost felvészünk. Havi kötelező munka­idő 216 óra, váltóműszákban. Je­lentkezés a Pécsi Köztisztasági és Ütkarbantartó Vállalatnál. Pécs, Rózsa Ferenc n. 17. (96b) ! * INGYENES SZAKMUNKÁSKÉP­ZŐ tanfolyamba Jelentkezhetek 22—45 éves férfi segédmunkáséi! ács-állványozó és tasbétóészenelé szakmára, valamint U—45 étéS férfi segédmunkásók gépkezelői tanfolyamra Bajára. A tanfolyam Ideje alatt kereseti lehetőséget, 16 százalékos Idénypótlékot, naponta 16—15—20 forint kftlönétéSi pétlé- kot fizetünk. Munkásszállást ée ebédet, kedvezménye« térítés el­lenében, biztosítunk. Érdeklődök levelezőlapon kérjenek tájékégtn- tót: ft ács megyei Aftfcúki Építő­ipari Vállalat, Kecskemét, Klapka utca 34- 63846 * Lakatosokat, ségédmunfcádókat felveszünk. Vidékieknek szállást és kiküldetést biztosítunk és heti egyszeri hazautazást. Jelentkezés: Pécs, Hóerőrad, Erőkar, kirendelt­ség, l.ipták Károly kirendeltség­vezetónéL 492) A Pécsi Hőerőmű Vállalat esz­tergályosókat és segédmunkáso­kat keres felvételre. Csökkentett időbeosztással. Jelentkezés a sze­mélyzeti osztályon. 169377 . • ••... / . SfcöVOATKEPZÖS MUNKAKÖR­BE 16 éven felüli fiatalokat azon­nal felveszünk, részükre MUN- kAssz Állast biztosítunk Jelentkezés levélben, Budapest. IV. kér,. Baross u. 96. 1618 * Villanyszerelőipari Vállalat fel­vesz VILLANYSZERELŐKET, la- HATOSOKAT és SEGÉDMUNKA- vidéki jemelt . . . litozi» nélkül, éhhec 15 .zúzalék tdény- pótiék. Egyéb járandóságok: mun­karuha, étkezési hozzájárulás, sa­ját lakóhelyén kívüli foglalkozta­tás esetén — Jogosultságtól füg- *őéU - különélést pótlék, térmé- Wállásdlj- Ingyenes — -----kedvezményes haaa­u iaxlsl költségtérítés. Jelentkezés ÄT!s ^Budapest va. sí* I k4s* feTveíélíe' kérésünk, bérezés D tX fFAtmrtái isit megállapodás szerint jelentkezés ^ pe™,, 17,1 M pécsl Köztisztasági és Dtkár­Ä I bantartó V., Péc3, Rózsa Ferenc goen — KUloneiest pom szét keni Szállás vagy térítés, négyhetenkénti és hetenkénti kedvezi« ét Nagy gyakorlattal rendelkesá gépíróitól felveszünk. Pécsi Ve­gyesipari Vállalat, irányi Dániel tér 3. (169753) k Gépipari Technikum, Pécs. 46-as tér 2. sz., azonnali belépéssel asz­talos szakmunkást keres. Fizetés a l73/t960. M. M. sz. utasítás sze­rint. Jelentkezés az Iskola gazda­sági Irodájában. (316) k Felvételre keresünk, zöldség­gyümölcs szakmában jártas áru­ét vevőket. Bérezés teljesítmény­bér alapján. Kereseti lehetőség: SMI) Ft felett. Szakmában járta­sak pótlékot kapnak. Alkalmazta­tást feltétel: erkölcsi bizonyítvány, legalább 6 általános iskolai vég­zettség. Jelentkezés: Pécs, Me­gyeri út 32. Szállítási osztályon 8—14 óráig. (163767) * Lakatos szakmunkásokat, 8 ál- talánést végzett férfi munkaerő­két TMK-müheiyl segédmunkára, útkarbantártó segédmunkásokai. gépkocsirakodókat, továbbá par- kettaCslszológép-kezelö szakmun­Bétttriény u. í. goiyom Ril. — Bizonyítvány bemutatása szükséges. <3ií) A Barest Eg. lg. Ktsz (Négyhld u. 1.) kérés felvételre, gyakorlat­tal rendelkező építészte hnikust építésvezetői munkakörbe. Fizetés Otégegytzés szerint. Jelentkezés személyesén. Felvétel esetén úti­költséget téritünk. AZONNALI 8LLLPESSEI. AL­KALMAZUNK kőműves, ács, fű­tésszerelő, festő-mázoló vízszige­telő, tetőfedő, lakatos, hegeszt», kövező szakmunkásokat, kubiko­sokat, férfi segédmunkásokat. Bé­rezés téliésltménvbérhe • laoi há­romszori 't! ezt", ttodé : mun­kásszálló. térítés iUcnéhen oiz:o- sltva. Jelentkezés kizárólag Duna­újváros Kenyérgyár u. t. 76 sa. (343) 1 Építőipari Vállalat. (27« / \

Next

/
Thumbnails
Contents