Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-20 / 67. szám
VIléig proletárjai, egyesüljete* a; 70 fittet DunanTűM napiö XXV. évfolyam, 67. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1968. március 20., szerda Jó szó, megbecsülés Emberevő” művezetők, 11^ kocsismodorú mű- helyfőnökök régen is voltak, 8 mindig is lesznek. Az ilyen embereket mindenki ismeri a gyárban, s több-kevesebb bosszankodás után minden érintett napirendre is tér vaskosságuk és nagy hangúk felett. Ha újonc érkezik a gyárba az öreg szakik a gépkezelési tanácsok mellé az ő „használati utasításaikat” is mellékelik —, s ezzel a dolog tulajdonképpen el is van intézve ... A tapasztalatok és panaszok, melyek e cikk megírására késztettek, nem velük kapcsolatosak. Nagyobb és veszélyesebb dologról van szó: a vezetők és vezetettek közötti hangnem és kapcsolat új, cseppet sem örvendetes tendenciáiról. Még az új gazdasági mechanizmus bevezetését megelőző viták időszakában történt. Egy üzemi főmérnök sürgős teendőinkről szólva így fejezte be felszólalását: „... és természetesen meg kell változnia a hangnemnek is. Ha valóban verseny- képesek akarunk lenni a kapitalisták gyáraival, üzemeinkben rendnek és szigornak kell lennie. Egyszóval: vége a könyörgésnek és udvarlásnak ...” Akkor más, fontosabb, megvitatni valók közepette erre a kitételre csak kevesen reagáltak. Ami a dolgok lényegét illeti: a főmérnöknek igaza volt, a munkafegyelmet és az egészséges szigort valóban sok helyütt erősíteni kell, a felszólalás végső kicsengésébe» mégis elszomorított — vezetők vezetettek veszélyesen nagy távolságára figyelmeztetett ugyanis. Azóta • sajnos —, már számos tapasztalatot szerezhettem azzal kapcsolatban, hogy a műszaki és gazda- tégvezelők egy része a rend és a szigor fokozásának jelszavával egyre magasabbról, s egyre idegenebb hangon beszél beosztottaival Ismételni szeretném: nem az »emberevőkről” van sző, még csak nem Is arról, hogy emelkedett volna az őrmester-típusú művezetők, aknászok, bányamesterek száma, többről: az alaphang változásáról. Tehát nem m kiabálókra! beszélek — egyébként kiabálni is sokféléképpen lehet, például ügy, hogy a szitok- özön ellenére is érezze az áldozat”, hogy tisztelik, szeretik —, sokkal nagyobb veszélynek tartom a ridegséget, mely a jelek szerint mind nagyobb tért hódít Egy csapatvezető vájár ismerősöm panaszolta: nekem az nem fáj, ha egy-egy ballépés után megszidnak, de az elviselhetetlen, amikor úgy érzem, valahonnan fent- röl beszélnek velem ... Megkérdeztem néhány műszakit is. Ök — mintha ösz- szebeszéltek volna —, azt mondták: minden felelősség a mi Páliunkon van, nem csoda hát, ha ideges az ember. Válóban nagy felelősség ma műszaki beosztásban dolgozni, a terhek azonban közösek, s ezt senkinek sem lenne szabad elfelejteni. A lekezelés, a flegmaság, a modortalanság nemcsak kedvetlenséget és idegességet szül, de a munka eredményességét is csökkenti. Mégis mi lehet e kedvezőtlen jelenségek oka? Anyagi jellegű magyarázat is akad, s természetesen közrejátszanak szubjektív tényezők is. Egy építőmunkós barátom így panaszkodott: ha veszélybe kerül a prémium egyszerűen megvadulnak a műszakiak ... Egy magyarázat tehát már van. A dolog lényege azonban mélyebben fekvő. Csak egyetlen példát: az elmúlt két évben szinte minden szinten és minden fórumon a vezetők és műszakiak munkájának megnövekedett jelentőségéről beszéltünk. Az embernek — így utólag —, olyan érzése támad: felbillent az egyensúly. Ha az ünnepi beszédek és újságcikkek anyagát nézi csak valaki, joggal hiheti: az új mechanizmust az íróasztaloknál kell sikerre vinni... A vezetők, mérnökök, technikusok és kiemelkedően kiváló szakmunkások fontosságának sokszor indokolatlan hangsúlyozása közepette meg feledkeztünk volna a névtelen százezrek pontos és lelkiismeretes munkájának óriási jelentőségéről, s ez — figyelembe véve a fizikai munka amúgy sem túl nagy becsületét —, sok műszakiban keltett olyan érzést, mely végül saját munkájának túlbecsüléséhez vezetett. kyíondhalná valaki: kis ™ dolgok ezek. Személyes ügyek. A köszönés vagy udvarias hangnem intelligencia kérdése. Igaz, de miután a dolgozó emberek között mindig is nagy jelentőségük volt a kis dolgoknak, a vezető beosztású emberek gyáron belüli viselkedése egyben legfontosabb közügyeink egyike Az új gazdasági mechanizmus előkészítése során — s azóta is —, sok szó esik a hatékonyabb anyagi ösztönzésről Ha nem is ilyen mértékben, de erkölcsi elismerés is előtérbe került. Viták is folynak, hogy legyen, milyen legyen? Az elkövetkezendő években nyilván nagyon sok munkás kap majd kiváló teljesítménye elismeréseképpen kitüntetést vagy oklevelet, üdülni is sokan mennek, s olyanok is szép számmal lesznek, akiket magas társadalmi funkcióba javasolnak majd jó munkájuk jutalmaként — mindez azonban csak akkor lehet igazán hatékony, ha megfelelő alapra épül. A rrmnkalendület szempontjából oly fontos „nagy’’ elismerések mellett, apró, mindennapos serkentésekre is szükség van, folyamatosan ható, jótékony „doppingoló” szerre, mely óráról órára átsegít a fárasztó munka nehézségein — s ez nem lehet érem, nem lehet oklevél. Egyetlen dolog lehet csak: jó sző, sohasem lankadó megbecsülés. Békés Sándor Karbantartási szerződéskötés Az Autó- és Motorjavító Kis* | — Pécsen kívül jelenleg Siklóson és Sellyén van egy-egy részlegük — meglehetősen mostoha körülmények között dolgozik. A múlt évben megvalósított 5,1 millió forint termelési értékük így jó eredménynek számít. A szövetkezet tagjainak a kedd délután megtartott mérlegzáró közgyűlés alkalmából 10 napi keresetnek megfelelő nyereségrészesedest fi- seUek ki, I A szövetkezet tavalyi egész évi munkájának 40 százalékát a lakosság részére végzett javító szq!- gáltatás képezte 2,2 millió forint értékben. Az idén továbbfejlesztik ezirányú tevékenységüket azzal, bogy hosszabb időre szóló karbantartási szerződést kötnek az autósokkal, motorkerékpárosokkal, előnyös feltételek alap- ián. A Duna és Karasiea menti Tsz Szövetség értékelése 42 tag tsz — egymilliárd forintos termelés A Duna és Karasiea menti Tsz-ek Területi Szövetségénél elkészítették a 42 tag szövetkezet elmúlt évi gazdálkodásának mérlegét. A megye keleti részén működő, területileg és létszámban is kisebb szövetség, közös gazdasági ered menyeit tekintve nem szorul a második helyre. A 169 ezer katasztrális holdon a 42 tagszövetkezet 1967- ben 1 milliárd 34 ezer forint halmozott termelési értéket produkált, vagyis a szövetség területén egy év alatt 132 millió forinttal nőtt a termelés. Figyelemreméltó, hogy a termelési érték 70 százalékát áruként állították elő a szövetkezetek. Érdekes és egyben jellemző is, hogy a, megyének ezen a keleti részén a növénytermelés adta a több árut és ennélfogva a magasabb árbevételt, hisz itt főleg Mohács környékén és a szigeten termelik a legtöbb ipari növényt, s itt a .. legmagasabbak ra_ növényi hozamok is. Az állat- tenyésztés árbevétele 281 millió forint volt tavaly a szövetség területén s ez közel 100 millióval alacsonyabb a növénytermelési árbevételnél Közös vagyonukat több, mint 70 millióval növelték az elmúlt év során e tsz- ek, felhalmozásra 12 millióval fordítottak többet, mint 1966-ban. A tagoknak negyed milliárd forintot osztottak ki 22,5 millióval többet, mint a korábbi esztendőkben. Terrnelésbizton- sági célokra 12,7 millió forintot tartalékolt a 42 közös gazdaság. A tavaszias időjárásban teljes erővel megindult a mezőkön a munka, A kisharsányl Kossuth Termelőszövetkezet 16 holdas táblájában veti a tavaszi árpát Kövér József és Berta József. Foto: Erb János Vietnami hclyzetjelentés L. B.,/., ma hány gyermeket égettél el?6i Saigon. Hétfőn újabb heves harc zajlott le Dong Ha, az amerikai haditengerészet fontos utánpótlási támaszpontja körül, közvetlenül a demilitarizált övezettől délre. A tengerészgyalogosok és a szabadságharcosok ösz- szecsapása után hétfőn reggel kezdődött, majd az amerikai taktikai légierő és a fegyveres helikopterek közbelépése után négy óra múlva véget ért. A felszabadító hadsereg tüzérsége hétfőn is lőtte a Khe Sanh-i támaszpontot B—02-es amerikai óriás bombázók több bevetésben támadtak a szabadságharcosok feltételezett állásait Khe Sanh körül. Az amerikai repülőgépek légitevékenységét Eszak-Vietnam felett továbbra is korlátozza a rossz időjárás. Ny ugat németek L> un részessége H a n o L A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának egy szóvivője kormányának nevében elítélte Nyugat-Németország bűnrészességét az amerikaiak agressziós háborújában. A nyilatkozat a többi között rámutat, hogy Nyugat-Németország jelenleg már ott működő 2500 főnyi technikai személyzetén és 120 pilótáján kívül újabb erősítéseket szánOJ TERMÉKEK Űj termékekkel jelentkezik a következő negyedévben a Mohácsi Farostlemezgyár. A gyár szakemberei tervezték és részben házilag készítették el a két új termék gyártásához szükséges gépeket. Az egyik gép a csempeutánzatú, a másik a perforált színes farostlemezek gyártására konstruált berendezés. A próbatermelést és a folyamatos gyártást még ebben a hónapban megkezdik. gzokolal (elv, — dékszík küldeni. A bonni kormány növeli ezenkívül a sai- goni bábkormánynak nyújtott anyagi, segítséget, amelynek összege eddig 800 millió márka volt. A nyugatnémet kormány reméli, hogy ennek ellenében megkapja az Egyesült Államok támogatását Nyugat- Németország európai expanziós politikájához — hangzik a nyilatkozat New Tor k: Norodom Sziltanuk kambodzsai államfő a Look című New York-i folyóiratnak adott interjújában a többi között kijelentette, hogy Kambodzsa szívesen látná Phnom Penh-ben az Egyesült Államok és a DNFF képviselőit béketárgyalások megtartása céljából, de hozzátette, hogy Saigon képviselőinek beengedéséről Kambodzsa területére nem lehet szó, „mert azok nem kívánják igazán a bekét”. Az Egyesült Államok végetvethetne a vietnami háborúnak, ha „elejtené a saigo- ni bábok becstelen kormányát”. „Siralmas látvány, amikor egy olyan nagyhatalom, mint Amerika, hagyja, hogy az orránál fogva vezessék” — mondatta Szihanuk. Washington. „L. B. J. (Johnson elnök nevének kezdőbetűi — a szerk.) ma hány gyermeket égettél el?” — a vietnami háború ellenzőinek e gyakran hangoztatott jelszavára emlékeztetett az amerikai hadügyminisztérium jelentése a Vietnamban 1963. óla felhasznált napalm-bomba meny- nyiségről. Az amerikai légierő 1963. óta több, mint százezer tonna napalmot zúdított vietnami területre. A Pentagon statisztikája egyébként a haditengerészet repülőgépei és a szárazföldi hadsereg által felhasznált napalm-mennyiségre nem terjed ki. Amerikai elnök választások Washington. Az amerikai Gallup Közvéleménykutató Intézet közzétette annak • vélemény - szondázásnak az eredményét, amelyet közvetlenül az előtt folytatott, hogy Robert Kennedy bejelentette) indulni kíván az 1968-as elnökválasztás jelöltjei között. Az intézet szakemberei mintegy 300 sűrűn lakott körzetben folytatták vizsgálódásukat. A megkérdezettek 41 százaléka foglalt állást Johnson további elnöksége mellett, míg ugyancsak 41 százalék Robert Kennedyt támogatta. Tizennyolc százaléknak nem volt erről a kérdésről véleménye. Januári adatok szerint az elnök akkor még 48, Robert Kennedy csak 38 százalékot kapott. A statisztika alapján kimutatható, hogy a katolikus és protestánsok általában egyenlő arányban támogatják a két politikust, Robert Kennedy azonban a női választók és az ifjúság körében népszerűbb, mint Johnson. Az amerikai képviselőház 139 tagja — 98 köztársasági párti és 41 demokrata — írta alá azt a négy hasonló tartalmú határozati javaslatot, amely a Délkelet-Ázsiában folytatott amerikai politika általános felülvizsgálatát követeli. Ezek a képviselők az alsóház létszámának közel egyharmadát teszik ki és körülbelül hatvanmillió választót képviselnek. Az AFP megjegyzése szerint a határozatok kezdeményezői egyáltalán nem tartoznak a kongresszus ismert „galambjai” közé. Francia hírügynökség megjegyzi, hogy fogalmazott határozatok jelentősége abban a tényben rejlik, hogy a képviselőház tagjainak — akik közelebb állnak választóikhoz, mint az egy-egy államot képviselő szenátorok — egyre növekvő aggodalmát tükrözik a vietnami helyzet legutóbbi fejleményei miatt t , I &