Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-13 / 36. szám
2 napló IMS. FEBRUAR IS. Hazánkba érkezett a holland külügyminiszter Megkezdődtek a tárgyalások Péter János külügyminiszter hétfőn délután hivatalában fogadta dr. J. M. H. Luns, holland külügyminisztert, akit a látogatásra elkísért H. C. Schoch, a Holland Királyság budapesti nagykövete. Jonk- heer J. A. De Ranltz nagykövet, a politikai ügyek főosztályvezetője. A látogatásnál jelen volt Szilágy; Béla külügyminiszter- helyettes. dr. Házi Vencel nagykövet, a külügyminisztérium főosztályvezetője. Barta Lajos, o Magyar Népköztársaság hágai nagykövete. A látogatást követően megkezdődtek a magyar—holland tárgyalások. + MOSZKVA: A moszkvai Ogomyok című képes folyóirat és a magyar nagykövetség közös pályázatot hirdet olyan elbeszélések, karcolatok, visszaemlékezések, írásos és fényképes dokumentumok beküldésére, amelyek a szovjet— magyar baráti kapcsolatokról, a magyar internacionalisták harcáról, a szovjét—magyar barátsági szerződés megvalósításának hétköznapjairól szólnak. A pályázatok beküldési határideje április 25.. áz első díj magyarországi, illetve szovjetunióbeli utazás. 4 HONGKONG: Tizennyolc halálos áldozata volt egy hétfő hajnali tűzvésznek, amely Hongkong legnépesebb területén, a Kowlon- negyedben pusztított. A tűz egy S yárépületben tört ki és rövidesen tterjedt a szomszédos ötemeletes b*iházra amelynek lakéit álmukban lepte meg. 4 HAVANNA: A kubai fővárosban nemzetközi tudósértekezlet kezdődött a kubai geológiai kutatások problémái- Johnson személyes megbízottja Szöulban ról, A tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió képviselői is jelen vannak. 4 LA PAZ: Harmadik hete tartják fogva a bolíviai hatóságok Henri Vial francia állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy felforgató tevékenység céljából érkezett az országba. Vial mos: élr- ■égsztrájkba kezdett, hogy' tiltakozzék Jogtalan elfogatása ellen. 4 BUKAREST: Franz Muh- ri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke vasárnap a román fővárosba érkezett. Muhri a Somán Kommunista Párt Központi, Bizottságának meghívására tesz látogatást az országban, 4PAKIZS: Szombatén éa vasárnap tartották meg Párizsban a nyugat-európai országok 4. nemzetközi konferenciáját a spanyolországi szabadságért. A konferencián elhatározták, hogy állandó összekötő bizottságot alakítanak a spanyol demokratikus ellenzéknek nyújtandó európai segítség meg-' szervezésére és újabb lehetőségeinek megvizsgálására.-,; ♦ KAIRO: A kairói Akhbar El-Jóm szerint négy arab államfő megismételte sürgető felhívását egy arab csúcsértekezlet egybehívására. Aref iraki elnök, Husszein jordá- niai király, a marokkói uralkodó és a szudáni elnök szorgalmazza elsősorban, hogy az eredetileg január 17-re tervestéit, majd elhalasztott csúcs- értekezlet mielőbb összeüljön. Kémhálózatot lepleztek le Alexandriában Tüspárbaf a Jordán folyó mentén Tel Aviv: Vasárnap a Jordán folyó mentén 70 kilométeres szakaszon egész nap tartott az izraeli és jordániai fegyveres erők tűzpárbaja. A legfrissebb jelentések szerint a kora délutáni órákban izraeli és jordániai részről ágyúkat, sőt harckocsikat Is bevetettek. A harcok csak a kara esti órákban csendesedtek el, de szórványos lövöldözések itt- ott még vannak. Amman: A jordániai hadsereg szóvivője bejelentette, hogy a harcok során öt izraeli katonát öltek meg, elpusztult öt izraeli tank, hét izraeli megfigyelőállás, továbbá harc- képtelenné tettek két katonai Elhalasztották a Pueblo-ügy tárgyalását Hétfőn reggel megkezdte tárgyalásait Szöulban Cyrus Vance. Johnson amerikai elnök személyes megbízottja. Célja, megnyugtatni Washington dél-koreai szövetségesét, amely elégedetlen a kapott segítséggel és az amerikai kormány „erélytelen” magatartásával. A volt amerikai hadügyminiszter-helyettes hétfőn reggel a dél-koreai miniszterelnökkel és külügyminiszterrel tárgyalt, majd találkozott Pák Csöng Hl dél-koreai elnökkel is, akinek átadta Johnson levelét. A levél átadása diplomáciai körökben -találgatásokat indított el arról. hogy méghívták-e a dél-koreai elnököt Washingtonba, vagy sem. A dél-koreai elnök sajtótit- káía az újságíróknak adott tájékoztatójában a találkozóról csupán annyit mondott, hogy a két fél ismertette álláspontját a Pueblo-incidens- sel és a dél-koreai—KNDK viszonnyal kapcsolatban. A megbeszélések folytatódnak. Megfigyelők szerint a tanácskozás során valószínűleg szóba kerül majd a dél-koreai —amerikai „biztonsági szerződés” bizonyos fokú átértékelése is. Az ENSZ Fegyverszüneti Ellenőrző Bizottsága bejelentette. hogy az eredetileg hétfőre tervezett panmindzsoni találkozót az amerikai és koreai fél között valószínűleg csak szerdán tartják meg. Washington. A Washington Post hétfői számának egyik cikke hangsúlyozza. az Egyesült Államok kormányának nem szabad megengednie, hogy a KNDK-val kapcsolatos amerikai politikát a dél-koreai „héják’’ irányítsák. A Gallup közvéleménykutatási intézet szondázásának adatai azt mutatják, hogy az amerikai közvéleménynek csupán három százaléka helyeselné. ha a kormány háborús akcióval kísérelné meg kiszabadítani a Pueblot, az átlagamerikai magatartása — jegyzi meg az intézet jelentése — „bizonyos elidegenedést mutat mindenféle katonai akciótól”. Jesus Faria Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására hétfőit Budapestre érkezett Jesus Faria, a Venezuelai Kommunista Párt főtitkára. Jesus Fariát a Ferihegyi repülőtéren Komócsin Zoltán, áz MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta. járművet. Jordániai részről nem volt emberélet veszteség, egy katona sebesült meg. Jeruzsálem: Izrael a Biztonsági Tanácshoz intézett átiratában a tűzszünet többszörös megsértésével vádolja a jordániai erőket Az izraeli kormány „rendkívül súlyosnak tartja a szándékos támadásokat. amelyekért Jordániára hárul a felelősség” de nem kérte a tanács összehívását. * Gumiár Jarring vasárnap óta ismét Jeruzsálemben tartózkodik. Az ENSZ-főtitkár közel-keleti különmegbízottja a nap folyamán öt negyedórás tanácskozást folytatott Abba Eban izraeli külügyminiszterrel. A tárgyalást folytatják. Jeruzsálemi diplomáciai források szerint az izraeli kormány nem tekinti lezártnak a svéd diplomata tárgyalásait. Véleményüket Jarring kijelentésére alapítják, amely szerint még újabb látogatásokat tervez Jeruzsálembe. Kairó: Az egyiptomi hatóHnrcok Jemenben Hod e id a. A jemeni köztársasági erők újabb sikereket értek el a külföldi zsoldosok által támogatott monarchista csa- | pátok ellen folyó harcokban. Mint a MENA jelenti Szanaaból, a köztársasági csapatók felszabadítottak két falut Szanadtól délkeletre, a királypárti konvojok ellen folytatott támadásban amerikai zsoldosokat ölték meg. A köztársasági légierő szóvivője szerint bombázták a királypárti erők pozícióit Szanaatól délnyugatra, s elpusztítottak 72 katonai teherkocsit. amely a király- párti erőknek fegyvereket i szállított. ságok lelepleztek egy Izrael javára dolgozó kém hálózatot. A lap szerint a kémhálózat egyik tagját, egy spanyol hajó Antonio Canalis nevű parancsnokát letartóztatták, amikor hajója Alexandriában horgonyzott. Canalisnak az volt a megbízása — saját bevallása szerint — hogy ellenőrizze az alexandriai kikötő forgalmát, az EAK és a baráti nemzetek hajóinak ld- és berakodását Féladatai közé tartozott, hogy a kikötő egyiptomi dokkmunkásai, kormányosai között a kémhálózatnak dolgozó személyeket toborozzon . Az élfogott kémed katonai bíróság elé állítják. 4 STOCKHOLM: WOlg Brandt, az NSZK külügyminisztere szombat este Stockholmba érkezett, hogy átvegye a Német Szociáldemokrata Pártnak a nácizmus idején biztonsági okokból Dániába szállított irattárát. Az átadási ceremónián jelen lesz Erlan- der svéd miniszterelnök (». Amerikai tudós az Egyesült Államok Kína-politikájáról Washington: Alexander Eckstein, az amerikai külügyminisztérium kínai osztályának tanácsadója „A kínai események és hatásuk az Egyesült Államok külpolitikájára” címmel előadást tartott Eckstéin kijelentette, az Egyesült Államoknak békülé- keny álláspontra kell helyezkednie Kínával szemben. — Hangsúlyozta, Kína rendkívül óvatosan járt el a közelmúltban végbement események során. Függetlenül a „kulturális forradalomtól” Kína nagyon óvatos álláspontot foglalt el Vietnam és az amerikai flotta ázsiai jelenléte kérdésében.” Johnsonnak az „Unió helyzetéről” szóló legutóbbi üzenetéből kitűnik, hogy az Egyesült Államok kész enyhíteni a Kínával szemben alkalmazott kereskedelmi embargóját s gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra lépni Kínával. Eckstein hangsúlyozta, hogy egy ilyen washingtoni lépésnek „politikai jelentősége” lenne. „Az Egyesült Államok arról a kívánságáról fog tanús kodni, hogy kész megszüntetni Kína elszigetelését és dialógust kezd vele” — mondotta. „Tajvan és Peking — jelentette ki Eckstein — egyaránt az ENSZ tagja kell, hogy legyen. Ha azonban a kínai nép egyesülni akar, az Egyesült Államoknak nem kell ennek útjába állnia, amennyiben ez az egyesítés nem fegyvere* erőszak alkalmazásával következik be”. 4 ACAPULCO: T«* OtStt ki as arapulcól Majestic Szállodában vasárnap reggel. Jelentések szerint a tűz következtében négyen meghaltak és buszán megsebesültek. A zsúfolt mexikói szálloda vendégel közt pánik tört ki és Igen sokan az alsó emeletekről az ablakokon át az óceánba ugrottak, ahonnan a haditengerészeti bárkák halászták ki őket. ♦ KOPPENHÁGA: A dán légierő egy helikoptere, miközben két eltűnt halász után kutatott, lezuhant Jütland déli partján. A legénység öt tagjának holttestét a gép roncsai mellett megtalálták. 4 HATS: A Kansns-áUambett Hays mellett egy hatvan bombát axállltó tehergépkocsi áttörte az országút korlátját és egy árokba szaladt. Az egyenkint több mint ÍOO kilós bombák közül egy nem robbant fel, noha valamennyi kiesett a teherkocsiból. 4 NEW YORK: Vasárnapra virradóra befejeződött 10 000 New York-i köztisztasági alkalmazott kilencnapos sztrájkja. A sztrájknak Nelson Rok- kefeller kormányzó vetett véget azzal, hogy közölte: garantálja a sztrájkolok által sürgetett évi 425 dolláros fizetésemelést. 4 FOKVÁROS: Vasárnap — a szívátültetést követó negyvenedik napon — újabb Jelentést adott ki a Groote Schuttr kórház dr. Blái- berg állapotáról. Eszerint az újszí vű ember állapota tovább javul. 4 ALGÍR: Csőmbe volt kongói miniszterelnök jó egészségi állapotban van — közölte Mohamed Ben Jahia algériai tájékoztatásügyi miniszter az olasz újságírókkal, akik Fan- fani olasz külügyminiszter kíséretében érkeztek Algírba. Az újságírók érdeklődtek láthatnák-e Csombét, a miniszter erre annyit mondott, hogy ahhoz a belügyminisztérium en- gedélye szükséges. 37. | Marokkóba, majd Oranba men■ tünk. Közben a prűdömként megtudtam sok mindent. Például, hogy Grison lőtte agyon Rüssel! De nem találta nála a tervet Ezt Brétail kerülő úton elvitte, mert sejtették, hogy a i kísérők között ellenség van. '( Russel aznap hajnalban megta- i lálta az átjárót De beteg volt j Ezért sürgette Brétailt, hogy > nekivágjon az útnak egyedül. S De másfelé, hogy ne találkozzék < velünk. Brétail Oranban várta j Russelt Helyette Lorsakoff, La- í porter és Grison jött, Brétailt | is megzsarolták. Úgy, mint en- S gém. Fénykép és jegyőkönyv i a halott Russelről. Brétail ször- í nyű gyanúba keveredhet: í megölte a tanárt Ha az esküdt- j szék felmenti is, a gyanút senki j sem moshatja le róla. És leve- j lekkel is zsarolták. Russel fele< sége és a titkár már bégen sze- í rették egymást. Valamikor az J asszony néhány levelet írt hoz< zá. állítólag kompromittálót, és í ezeket lorsakoff ellopta. Russel- ; né és Brétail szörnyű helyzetbe | került. Engedelmeskedniök kel- i lett. Brétail beismerte, hogy a í terv birtokában van. Azt mond- : tá, hogy Hajlandó osztozni az > árán, die nein adja ki a kezéből, csak a vásárlónak. 0 akar megalkudni. Lorsakoff ebbe is beleegyezett, de csak úgy, ha Brétail minden lépését ellenőrizheti. Laporter meg én mint Inasok vigyáztunk a titkárra a házban. Ha kimozdult, Lorsakoff vagy Grison állandóan a sarkában volt.., A helyzet most az volt, hogy kölcsönösen egymás nyaltán tartották a kezüket. De aki a másik torkát összeszorítja, az önmagát megfojtja. Éjszakánként Laporter nemegyszer kutatta át a házat a térkép után, de fogalma sem volt. hol lehet. Brétail továbbra is kifogásokkal húzta az Időt. Közben feltűnt a háznál Corot kapitány, általában olyankor, ha Brétail nem volt otthon. Úgy látszott, hogy az asszonnyal jól értik egymás! Azon a napon sirokkó volt... Csontig sajgó meleg szél fújt, a bal dobhártyám kettős lüktetéssel dobolt a carotis ér izgalmától. Koponyát repesztő nyomás terpeszkedett a város fölé. A szobámba mentem, hogy ledőljek. Ilyenkor órákig feküdtem az ágyon és csak a konyak segített rajtam... Fél üveggel ittam ki egy hajtásra, szokásom szerint, és végigdőltem az ágyon, hogy aludjam ... Egyszer csak forró lett a fejem, rángani kezdett a karom... a lábam... de kiáltani, felugrani nem tudtam... Mi ez?... Mintha valami lidércnyomást» álombéli jelenet játszódna le: nyílt a szekrényem ajtaja, és kilépett belőle félmeztelenül, átdöfött orral a törpe pigmeus főnök: Illomor! Kiáltani, üvölteni akartam, mert a karom, a lábam a tamtam és a síp ritmusára mozdult, de csak feküdtem tehetetlenül, rángatózva, és a főnök csendesen megszólalt: „Ez volt a fogadalmam.” Egy pisztolyt tett az asztalra, és rövid erdei nyelven, egy szájrándulással. mintha csak köpne, ezt mondta: „Nogad!” ölj! Még láttam, amint lándzsáját emelgetve, a törpe négerek hosz- szú lépéseivel elmegy ... Azután tüzek lobogtak fel. sípok szóltak, tam-tam hangzott, és torkokból felszökő néger dalok ... Többre nem emlékszem ... Hamuszín arccal meredt maga elé, rekedten a sok beszédtől és a rémületes emlék fojtogatásától. — ... Mikor magamhoz tértem, megkötözve feküdtem az ágyamon. Laporter vizes ruhával tö- rölgette az arcomat. Sejtheted, mi történt... — Ne, ne ... — mondta Galamb iszonyodva. — Ne mondd ... Gondolom ... Hallgattak. ... Hajnal derengett a sivatag felett, és a szállongó porsziporkák már megvillantak néhol a fehéres virradásban. Kölyök lárvaszerű dermedt arccal suttogta: — Mind a hármat... én . (. a kivi mámorában ... Laporter bi- j zonyára megakadályozhatta vol- < na. í Felharsant az ébresztő. Futóié- l pésben kellett visszatérni a tá- ; borba... — A legfontosabbat!... — H- j hegte futás közben Iljics — i ... még nem mondtam ... Lapon- j tér kényszerített a légióba. . ök í el tudták intézni, hogy ehhez a í századhoz kerüljek... — Majd ráérsz. 4. í — Nem, nem ... most kell. La- < porter akarta, hogy beálljak.,. j Aut-Taurirttól utat építenek.. i í Az elveszett Russel-féle átjáró > helyett a Batalanga földön... Az egyenlítő őserdején át... Lehe- < tetlen vállalkozás... mégis meg- ? lesz... százával hullanak el az í emberek... Ezzel a századdal so- í kan vannak, akik meg akarják ! akadályozni... Engem azért kény- \ szerített Laporter és Grison... 1 Kifulladt a futástól, nem kapott < levegőt, de megpróbált beszélni..: ! — Laporter a légióban van és.„ j a neve... í Már nem jött hang a torkán, j csak futni tudott sípoló tüdő- ! vei... De még a nevet akarta $ mondani, és ... 5 Lövés dördült! Iljics futás közben egy szaltő- szerű bukfenccel elterült a porban, a hátára gurult, és szét- ! csapta a karját Azután nem mozdult, csak a szája sarkán kibuggyant a vér ... (Folytatjuk) < t V I & *