Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-11 / 35. szám
8 napló 1968. FEBRTJAä TL A szingaléz nők története 750 sikeres rákműtét Évente háromezer ember rák előtti állapol-ban — ÉrtelmeHen hanyagság Baranyai helyzeikép Díjnyertes pécsi modellek C zerdán és csütörtökön 4~* rendezte meg Budapesten az OK1SZ a mértékutáni szabóságok országos szabászversenyét. A Pécsi Minőségi Ruházati Ktsz négy francia és két angol női modellel, valamint egy férfi szmoking-öltönnyel és felöltővel vett részt a versenyen. Az erős mezőnyben Schiffrik Istvánné és So- mogyvári Éva szabászok egy- egy francia modellje harmadik, a szmoking-öltöny, Keller Miklós szabász munkája pedig a negyedik helyezést érte el. Képünkön Schiffrik Istvánné francia szövetből készült, pelerines modellje és Keller Miklós szmoking-öltönye látható. Néhány évvel ezelőtt megszállták Columbiát az angol orvosok. Annyian mentek oda, mint előtte még sohasem. Az érdekes az volt a dologban, hogy szinte kizárólag nőgyógyász, illetőleg onkológus érkezett e városba Aztán kihirdették, hogy ezentúl minden szingaléz asszonynak ilyen és ilyen időközönként kötelező nőgyógyászati és onkológiai vizsgálaton megjelenni. Aki ezt az előírást megszegi, ezt meg ezt a büntetést kapja. A szingaléz asszonyok először nem tudták miről van szó, sőt némelyik talán máig is azt hiszi, hogy ez a fehér embernek valamilyen szertartása. Az angol Egészségügyi Minisztériumban azonban néhány év múlva megszületett a jelentés: Columbiában teljesen megszűnt a nők között a rákhalál. És a szingaléz asszonyokat egyszerre irigyelni kezdte az egész civilizált világ. Most itt Pécsett, a Dischka Győző utcában azt mondja dr. Kummerländer Lajos, megyei onkológus főorvos: — Én is meg dr. Görcs Jenő városi onkológus főorvos kollégám is gyakran idézzük ezt a történetet, mert igazolja véleményünket: a rák megelőzéssel gyógyítható. A női olvasók nevében tehát feltesszük a kérdést: — Röviden hogyan lehet ezt megmagyarázni ? — Kérem, először is az emberi szervezetnek vannak olyan elváltozásai, amelyekből esetleg rák fejlődhet ki. A rák kifejlődése ilyenkor sem törvényszerű, fordítva azonban már áll ez a törvényszerűség ■ minden ráknak megvan ez a megelőző stádiuma és az orvostudomány ezt ma már minden egyes esetben megállapíthatja. Ezt az állapotot nevezzük praebla- stomas állapotnak. Ennek két fejlődési iránya van: reverzibilis, tehát visszafelé fejlődő, továbbá előrehaladó. Ha visz- szafejlődő, akkor nincs vele dolgunk. Ellenkező esetben viszont általában nem nagy beavatkozással visszafejlesztjük, ha pedig ez sem sikerül, akkor még mindig van lehetőség sikeres műtétre. De ismétlem, csak ebben a prae- blastomas állapotban. Később, amikor a rák már a méh körüli szövetekbe is beszűrődik, vagy m.ás szervekbe is áttételeket képez, — eredményes műtétre nincs lehetőség. E rövid magyarázatot hadd támasszák alá a számok: 1952- ben alakult meg az onkológiai hálózat, s akkor 100 ezer lakosra 35 nőgyógyászati rák következtében beálló haláleset jutott, 1963-ban pedig már csak tíz. De ez a tíz is zömében elhanyagolt eset volt, a betegek későn jelentkeztek. Hogy a 35 mégis lecsökkent tízre, az az onkológiai hálózat segítségével megtartott szűrővizsgálatoknak köszönhető. Azóta a megye egészségügyi intézményeiben évente körülbelül háromezer betegnél fedeztek fel a szűrő- vizsgálatokon praeblastomas állapotot. Közülük azóta ösz- szesen mintegy 750 asszonyt műtéttel gyógyítottak meg, a többit rendszeres kezeléssel. Olyan beteg, aki még praeblastomas stádiumban jelentkezett, s ennek ellenére még műtéttel sem tudtak segíteni rajta, gyakorlatilag egy sem volt. s az onkológiai hálózat erre joggal büszke. De fontos tudni, hogy a pécsi városi rendelőben, valamint a megye valamennyi rendelésén évente összesen mintegy 25 ezer ember jelentkezik szűrővizsgálatra. — Mégis, csak minden ötödik, hatodik harminc éven felüli asszony jön el — mondja dr. Kummerländer Lajos. — Miért csak ennyi? — Ez már lélektan. Az emberek nem hisznek a rák gyógyíthatóságában, s félnek tőle. Ha eljönnek szűrővizsgálatra, s kiderül, hogy rákjuk van, az a biztos haláltudatot jelenti számukra. Talán ezért félnek eljönni. Meg kényelemből, gondatlanságból, s azzal, hogy „miért épp én lennék rákos ?’’ — Végül is mi kellene ahhoz, hogy a női rákhalálozást teljesen megszüntessék? — Két dolog: megfelelő széles orvosi hálózat és az előbb említett közfelfogás megváltozása. Persze a hálózat egyre fejlődik, például Siklóson az egész nagy járást felölelő gondozó működik, s a többi járási székhelyen is másodállású onkológus orvosok te-, vékenykednek. Földessy Dénes A Luna 1 Ezerszáznyolcvan Luna 1-garnitúrát készít ebben a fél- ; évben a Komlói He- ; lyiipari Vállalat bú- j torüzeme. A KERMI I januárban hagyta | jóvá a modern bú- I tor első szériáját. Azóta szalagon gyárt | ják és rövidesen a ' bútorüzletekbe ke- ! rül. A Luna 1-gar- , nitúra négy darabból áll: szétnyitható kétszemélyes heverő, két fotel és egy négylábú ülőke műbőr és bútorszövet kombinációjú kárpittal. A heverőhö* egy ékpárna is tartozik, amely fejpárnának vagy falvédőnek használható. Receptek az édességbemutatóról Sokan megcsodálták és megíz- lelték a Hungar Hotels pécsi kiállításán bemutatott édességeket. Rudolf Nándor, a Nádor Szálloda cukrászati üzemének vezetője közreadta három legsikerültebb készítményének receptjét. TÜSKE RÓLAD. Anyagszükséglet 30 darabhoz; 80 dka csokoládémassza, 1,50 kg csokoládékrém, 36 dkg főzőcsokoládé. A csokoládémassza 10 tojásból, 20 dkg porcukorból, 25 dkg lisztből és 20 dkg kakaóból készül, a felsorolt anyagokat habosra keverjük, majd gáztepsiben kisütjük. Kihűlés után megtöltjük az alábbi csokikrémmel: 75 dkg porcukrot habosra keverünk 70 deka vajjal és 5 dkg kakaóval. Töltés után megfagyasztjuk a roládot, majd szeletekre vágjuk és a megolvasztott csokoládéval bevonjuk. MARCIPÁN F R É. (Kb íóo db.) 1,20 kiló tisztított mandulát megdarálunk, elvegyítjük 3 kiló porcukorral, 10 deka vaniliáscukorral és 1 gramm mandulaaromát adunk hozzá. A masszát sodrófával addig hengereljük, amíg simává, jól formál- hatóvá válik, majd tetszés szerinti figurákat alakítunk belőle. Mivel háztartásban nem áll rendelkezésre ételfesték, a figurákat kristálycukorban, kakaóban, vagy csokoládédarában meghemper_ getve, miny ónpapírban tálaljuk. ROYAL MOGYORÓS. (52 db. lesz belőle). Hozzávalók: 60 dkg csokoládé-felvert, 60 dkg csokoládés vajkrém és 70 dkg mogyorós vajkrém, 36 dkg főzőcsokoládé. A csokoládé-felvert anyaga: 8 tojás, 16 deka cukor, 20 deka liszt. 16 deka kakaó, ezeket habosra keverjük, és két lapban kisütjük. Ha kihűlt, megtöltjük az alábbi krémmel; 28 deka vajat 30 deka porcukorral és 2 deka kakaóval habosra keverünk. Töltés után a tésztát kifagyasztjuk, majd pogácsaszaggatóval kerek lapokat vágunk belőle. Ezekre 30 deka vajból, 30 deka cukorral, 10 deka pörkölt, őrölt mogyoróból készített krém_ bői kúpokat halmozunk, s újabb fagyasztás után minden darabot olvasztott csokoládéba mártunk. Ezt is miny ónpapírban tálaljuk. Szines szőttes Ezer lakosra 14,4 élveszü- letés jutott 1967-ben Pécsett és Baranyában, ugyanannyi, mint 1966-ban és az azt megelőző esztendőben. Baranyában 4034, Pécsett 1946 csecsemő látott napvilágot. 1965- höz képest Pécsett javult a születési arányszám, az akkori 12,1 helyett 1967-ben 14,2 újszülött jutott 1000 lakosra. 1528 édesanyának folyósít gyermekgondozási segélyt a Társadalombiztosítási Igazgatóság Baranyában. Gyermekgondozási segélyt 1967 májusában fizettek először, 81 igénylőnek, összesen 48 500 forintot. Az iparban és egyéb területen dolgozó igénylők száma azóta 1172-re, a tsz- ben dolgozóké május 1-től 8 6-ra emelkedett. A gyermekgondozási segély bevezetése óta az előbbieknek 2 011 500, a termelőszövetkezeti tagoknak és tsz-alkal- mazottaknak 185 170 forintot fizetett ki ilyen címen az igazgatóság. 1967 januárjában, amikor nem zavarta leltár a pécsi bútorház forgalmát, 3 630 000 forint értékű bútort adtak eL Ez év januárjában a tíz napig tartó leltározás ellenére 3 900 000 forint értékű bútor fogyott el Pécsett. Ezzel szemben a komlói, siklósi és mohácsi bútorüzletekben csökkent az érdeklődés, • boltok még a tavaly jantiári forgalmat sem érték eL Az elektromos kávéőrlő, a kézi hajszárító, a centrifuga és a varrógép voltak tavaly Baranya legsikeresebb háztartási gépei. Kávéőrlőből 1865, hajszárítóból 982, centrifugából 832, varrógépből 420 darabba! értékesített többet a megyében a Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. mint 1966-ban, s az elmúlt esztendőben 3965 kávéőrlő, 1992 hajszárító, 3096 centrifuga és 1018 varrógép (ezeknek egyharmada elektromos) talált gazdára. Kérdéseinkkel szeretnénk segíteni a tárgyilagos önvizsgálatban, vajon könnyű-e együtt élni önnel? Könnyű együttélni Önnel? Önvizsgálat-játek kezdő és haladó házaspároknak B) Hangerővel pótolja bizonyítása hézagait? C) Másokat hív segítségül, hogy az ön igazsága érdekében beszéljenek élettársa „fejével”? A) Ha férje (felesége) rosszkedvűen tér haza, szó nélkül tudomásul veszi és nem törődik vele? B) Kedves szóval ráveszi, hogy megossza bosszúságát? C) Kötözködéssel, ajtócsapko- dússal válaszol a másik rosszkedvére? jólesik olykor a magány, a csendes visszavonulás? B) Ragaszkodik hozzá, hogy minden idejüket együtt töltsék? C) Szóban nem ellenzi a külön programot, de magában pukkadozik? szőr a v isszatiódítást kísérli meg? B) Vésztjóslóan figyelmeztet, aztán várakozási álláspontra helyezkedik? C) önmaga és élettársa idegeit elnyűvő cirkuszokat rendez? szórakoztat másokat, udvariasan figyel rá? B) Hagyja, hogy beszéljen, ha ön tüntetőén unatkozik? C) Közbeszólásaival, kiigazításaival „tökéletesíti” a mondandót? A) Ugyanolyan jószíwel áldoz a házastársa, mint önmaga megajándékozására? B) „Szentek legendájába” kívánkozó áldozatnak tartja, ha valamiről lemond a család javára? C) Csak otthon ragaszkodik a szigorú pénzügyi fegyelemhez? A) Akkor is rendbeteszi, kicsinosítja magát, ha „csak” a házastársával tölti a napot? B) Otthonra talpig toprongyba vágja magát, mert „neki ez is jó”? C) Házastársak között feleslegesnek tartja, hogy egymás miatt gondot fordítsanak a külsejükre? A) Mit tart fontosabbnak, azt, hogy parkettája állandóan csillogjon, vagy a férje szeme ragyogjon, mert fesztelenül mozoghat a lakásban? B) Rendet tart, de ezt saját kényelmükhöz igazítja? C) Csak akkor érdekli a rend és tisztaság, ha látogatókat vár? A) Ha nem ért ahhoz, amivel élettársa foglalkozik, akkor is beleszól a dolgaiba? B) Nem szól bele, de nem is akarja felfogni a szakmai kérdéseket? 1 C) Előbb elmagyaráztatja magának töviről hegyire, miről van szó és ha érti, akkor sem akar okosabb lenni a másiknál? A) Ha ön válogatós az ételekben, megengedi-e ugyanazt családtagjainak ? B) Ha ön nem válogatós, ragaszkodik hozzá, hogy mindenki szó nélkül egyen, amit eléje tesznek? C) Egyáltalán, olyan „ügy”- nek tekinti az étkezést, ami miatt néha még veszekedni is érdemes? A) Elfogadja-e, hogy a legtökéletesebb élettárs mellett is AJ Ha különböző jelekből arra A) Ha életpájával nézetéltékövetkeztet, hogy „harma- A) Ha házastársa társaságban résbe keveredik. érvekkel dik” van a láthatáron, elő- sokszor hallott történetekkel védi igazát? A) Ennek az önvizsgálatnak az eredményét akkor is megmutatja-e élettársának, ha önre nézve nem túl hízelgő? B) Nem mutatja meg, de okul belőle? C) Mindenképp megmutatja, mert kölcsönösen tanulságos játéknak tartja, amit házilag érdemes továbbfejleszteni? Nyerges Agnes j í