Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-08 / 32. szám

1968. FEBRUAR 8. napló 5 Húszezer ember nyugalma Ritka ma már a bicskázás Három év alatt felére csökkent a büntettek száma Sellye környékén A szakma kiváló tanulói Reflexió „Bicskázás farsangi bálok idején”, „Alvég-felvég csopor­tos verekedés búcsúkor”, „Az ököljog a vitás ügyekben”, „A kuruzslók magzatelhajtásainak következményei” — ezek ad­ták a legtöbb „témát” 30—40 évvel ezelőtt az Ormánságban. A közrend, közbiztonság ko­rántsem volt megnyugtató. Borját! bácsi 1926 óta lakik Sellyén, ő meséli: — Akkor a futballkapukon még nem volt háló. Gólbírók álltak a kapuk mellett, akik hitelt érdemlően igazolták, hogy a labda a kapuba ke­rült-e vagy mellette hagyta el a játékteret. Én is gólbíró vol­tam. Egy alkalommal — két község csapata játszott, régi riválisok voltak, — úgy lát­tam, hogy a labda a két kapu­fa között süvített el. „Nem gól, mellette ment el” — kia­bálta az egyik tábor. Parázs­lóit a hangulat. Ha megadom a gólt, abból verekedés lesz — láttam. Többségben a gól ellenzői voltak, így hát, hogy a tömegverekedést elkerüljük, „megalkuvó döntést” hoztam... Hát, ami a focimeccsek han­gulatát illeti, a rend, a nyu­galom sok esetben ma sem mondható éppen zárdainak ... — De a mai közrendet, köz- biztonságot össze sem lehet hasonlítani a régivel — állítja a sellyei rendőrőrs parancs­noka. Harminckét község húszezer lakójának nyugalma felett őr­ködnek, „Non stop” szolgála­tot tartanak. éjjel-nappal ügyelnek arra, hogy megelőz­zék a bűncslekményeket, il­letve, hogy minél gyorsabban elfogják a tetteseket. Az őrs egyik szobájában az íróasztalon összehajtogatott törülközők, ágynemű, lepedők. — A minap jártak erre há­zalók — mondja a parancs­nok. — Árujukkal becsapják 'az ' 'emberekét. Ez a törülköző például — kiterít egyet az asztalra — a boltban 6 forint, ők 20 forintért adják a házak­nál. A női ruhaanyag métere — éppen megkérdeztem a bol­tostól — 60 forint. ök hat métert adtak belőle 180 fo­rintért. — Akkor ezzel jól járt vol­na a vevő — mondom. — Igen, de mi lehet más, mint lopott áru! Arról érdeklődöm, hogy mi­lyen ügyek foglalkoztatják a napokban az őrsöt. A napló, a jelentések, feljegyzések vá­laszt adnak a kérdésre. Egy asszony szaladt be ma reggel az őrsre, segítséget kért, mert a bátyja azzal fenyeget­te meg szüleit, hogy megöli őket. A vajszlói erdőgazdaság­tól feljelentés érkezett: a cseri erdőterületről 10 köbméter fát loptak. Jelzést kaptak arról, hogy egy kórósi férfi eladta sertését, kerékpárját, rádióját, az árát pedig elitta. A család­nak semmije sem marad, há­rom kiskorú gyermeke otthon éhezik. — Munkát adnak az orvva­dászok is — mondja a pa­rancsnok. — A közeli rezer­vátumban egy orvvadász őzet, nyulat, vaddisznót lőtt ki. Meg találtuk a tettest. A vaddisz­nót már feldolgozta kolbász­nak ... Régebben gyakori volt az emberölés, a súlyos testi sér­tés, mostanában évenként egy vagy kettő, ha történik. Nem „téma” ma már az alvég-fel­vég párharca, a báli bicskázás, de a kuruzslásos magzatelhaj­tás sem. Statisztikai adatok bizonyít­ják: 1967-ben 1964-hez képest mintegy 50 százalékkal csök­kent a bűncselekmények szá­ma az őrshöz tartozó terüle­ten. Falun minden évszaknak megvan a jellemző bűncselek­ménye. Télen az erdei falo­pások. ünnepek előtt a ba- romfitolvajlás, a füstöltáruk dézsmálása, nyáron a nyitott ajtók kínálnak alkalmat, ősz ifclé a különböző terményeknek „kel lába”. De éberen ügyel­nek arra, hogy mindjobban megnehezítsék a tovajok „mun káját”. A megelőzés egyik módszere: figyelmeztető leve­lek küldése vállalatoknak, in­tézményeknek. Ezekben a le­velekben tapasztalataikat ír­ják le. „Az építkezésén nem találtuk az éjjeliőrt”, „Irodá­juk ablakát éjjelre zárják be” — és hasonló mulasztásokra hívják fel a gazdasági egysé­gek vezetőinek figyelmét. — Általában van foganat­juk figyelmeztetéseinknek, — mondja az őrs parancsnoka. — Általános tapasztalatunk, hogy a hibát kijavítják, intéz­kednek. Az utóbbi években nemcsak a gazdaságokat, köz- intézményeket, hanem a la­kosságot is értesítik arról, hogy például éjszakára nyitva A megye szakmunkásképző j intézeteiben befejeződtek a „Szakma kiváló tanulója” cí­mért indított versenymozga­lom értékelő vizsgái. A címe­ket öt szakma legjobbjainak adták ki. Az elméleti és gya­korlati vizsgákon elért ered­mények alapján a géplakatos szakmában Bak József, az 500-as intézet tanulója — munkahelye: Sopiana Gép­gyár —, bizonvult a legjobb­nak. Az esztergályosok között az ugyancsak gépgyári. 500-as intézetbe járó, Lehoczky Jó­zsef nyerte el a címet. Az általános lakatosok közül Hedinger Ferenc — 508-as intézet, Állami Építőipari Vállalat —, bizonyult a leg­jobbnak. A legjobb karosszé­rialakatos: Öllé György. (501- as intézet. Komló). A mező- gazdasági gépszerelő szakmá- ! ban vetélkedők közül Vörös j Bene János pécsváradi tanuló, j a Pécsváradi Gépjavító Álló- j más dolgozója jogosult a ki­tüntető cím viselésére. Belphegor, Ivanhoe, Manócska Itt a farsang! ötven év — ezzel a mottó­val indított mozgalmat a KISZ a középiskolások számá­ra tavaly szeptemberben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. A próbák befejeződtek, eredmé­nyüket a napokban értékeli a városi KISZ-bizottság. Pécsett 81 alapszervezet ne­vezett be, s 50 teljesítette a követelményeket: vitakört hoztak létre Lenin életéről, munkásságáról, levélben fel­kerestek egy-egy Komszomol alapszervezetet, bemutatták valamelyik szocialista köztár­saság kulturális, gazdasági és politikai életét, 25 kilométeres gyalogtúrát tettek A forrada­lom nyomolvasói címmel aka­dályversenyekkel gazdagítva. A feladatok teljesítéséről az­tán albumot készítettek do­kumentumként. Ezeket az al­bumokat először az iskolák­ban értékelték, s a legjobba­kat és legszebbeket a KISZ Központi Bizottságának dicsé­rő oklevelével jutalmazták, . az első hármat pedig eljuttat­ták a KISZ Pécs Városi Bi­zottságához. Néhányba belelapoztunk. A Janus Pannonius Gimnázium I. d. osztályának naplója a tanév kezdetétől szinte min­den eseményt rögzít. Igv meg­tudjuk. hogvan zajlott le a vezetőségiül osztás az osz+ály- alapszervezetben, milyen programot tűztek maguk elé, s azt hogyan teljesítették. A Széchenyi Gimnázium III. c. osztályának tanulói azt írják naplójukba, vállalásaikkal sze­retnék igazolni, hogy méltók lesznek az első proletárállam létrehozóihoz. Felkérték igaz­gatójukat, tartson élménybe­számolót a Szovjetunióban tett útjáról, hogy közelebbről is megismerhessék az első szo­cialista államot, majd Ki tud többet a Szovjetunióról? cím­mel vetélkedőt rendeztek; mindegyikük írt levelet egy- egy szovjet középiskolásnak; megalakították a marxista ön­képzőkört A Leöwey Klára Gimnázium II. g. osztályosai Lenin életét dolgozták fel na­gyon szépen, sok képpel, majd Ukrajnát mutatták be napló­jukban, s nagyon kedvesen írták le az október 29-én tett gyalogtúrát. A Nagy Lajos Gimnázium III. b. osztálya ugyancsak megelevenítette a képek segítségével az Abali- getre tett gyalogtúrát. Vége­zetül az Üzbég SZSZK-t igye­keztek bemutatni képekben és szöveggel. Az ötven év mozgalom a jelek szerint igen eredményes. Pozitívuma, hogy rövid időré­széit. s az eredmények máris értékelhetők. A napokban hirdetik meg a Barátság próbát, mely a szolidaritás szellemében a VIT-re való felkészülés jegyé­ben zajlik a tanév végéig. — Kérek egy „menő” jel­mezt. — Belphegor? Ivanhoe? A három megye igényeit ellátó Pécsi Jelmezkölcsönző­ben a múlt hét végén meg­kezdődött a farsangi szezon. Négy-öt évvel ezelőtt a fel­nőttek között is divat volt a farsangi álarcosbál, minden nagyobb községben rendeztek — mondják. Pár év óta azon­ban visszahúzódás tapasztal­ható, s a gyerekek egyedural- kodnak e téren, egészen az óvodás kortól. Talán egyetlen nagyszabású bált tartanak az idén a felnőttek, s éppen a jövő héten. A mohácsi kórház bálja ígérkezik ilyennek, aho­vá ötven jelmezt kértek a kölcsönzőből, mert kötelező lesz a bálban a jelmezes meg­jelenés Iskolai farsangi rendezvé­nyeket már szép számmal tar­tottak főként vidéken, és igénybevették a kölcsönzőt. Pécsett viszont a tanárok arra ösztönzik diákjaikat, hogy ma­guk készítsék el házilag jel­mezeiket, a versenyeken is csak ezeket díjazzák. Megtör­tént azonban, hogy az egyik pécsi iskolában a kölcsönző­ből vitt Ivanhoe vitte el az első díjat. — Tehát a Belphegor és az Ivanhoe a sláger? — Igen. Ha nyolcvan Bel­phegor lenne, azt is elvinnék. De nincs. Hogy mennyi van, az üzleti titok. Sláger a Ten- kes kapitány is, nagyon ke­resik Mazsolát, Manócskát, de Hamuni nőkét és Hófehérkét sem unták meg a gyerekek. Az űrhajós-jelmezt megun­ták. Meleg, kényelmetlen. S míg a tavalyi év a „szép” jelmezek divatját hozta fel­nőtteknél. gyerekeknél (János vitéz, tündérke) egyaránt, az idén a vidámságra, komikum­ra törekszenek. Bő a választék, a több ezer darabból álló kollekcióban a különféle korok stílruhái, az óegyiptomiaktól az 1920-as évek divatjáig, minden meg­található. Közölhetjük kíván­ságunkat így is: Kérem a Bánk bánból Ottót. Megvan a Néma levente, a Két úr szol­gája, a Fösvény stb. teljes kollekciója. — Melyik a legdrágább jel­mez? . — A legdekoratívabb jel­mezek: a János vitéz és a tö­rök háremhölgy. Mindkettő sok-sok darabból áll össze. De az Aidát ne kérje, nagyon ne­héz összeállítani. — Mi lesz jövőre a „me­nő”? — Jumurdzsák, Bomemisz- sza. Dobó. Már ezt is tudják. Előrelát­hatólag karácsonykor vetítik az Egri csillagokat, s a hatás nem marad el. A gyerekek követelik a filmen, tv-ben lá­tott figurák megszemélyesíté­sét. A jelmezkölcsönzőben bú­csúzóul kezembe nyomnak egy prospektust. Gyönyörű eskü­vői és alkalmi ruhák, nőknek, férfiaknak. A Belphegor mel­lett ezt is ajánlják. (M) A Dunántúli Napló múlt vasárnapi száma 9. lapján olvasott két cikk el­szomorított, pedig arra hi­vatottak, hogy örömet sze­rezzenek a város ügyei iránt érdeklődő és érzékeny ol­vasónak. A kisebb „bajjal” kez­dem, hogy a Budaprint után a Rábatext is olyan stílusta­lan, mostruozus reklámmal csúfítja egyetlen elegáns utcánkat, a Kossuth Bajos utcát, amelyet az nem ér­demelt volna meg! Ennyi pénzből és energiából en­nél talán előnyösebb rek­lámhatású, de az utca ké­pét, stílusát és igaz fényét ' emelő neonkompoziciót is készíthettek volna —, mint például szemben a Cseme­géé, odébb a Gólya vagy a Patyolat hattyúja, vagy az igaz sajnálatunkra éppen az ízléstelen Budaprint óriás konzervdobozával lecserélt krokodilfigura volt. Bizo­nyára megelőzhető a baj, ha jóízlésű a megrendelő, hivatása magaslatán áll az engedélyező, s a feladatra megfelelő a kivitelező. Olyan, városképileg is je­lentőséggel bíró ügy ez, amelyből képzőművészeti képzettséggel, kultúrával rendelkező tervező és fele­lős engedélyező nem marad­hat ki! Az államosítás után, a sortatarozások idején sze­rencsés kézzel kiszabadítot­ták a házakat a csúf, for­mátlan és ormótlan portá­lokból, táblákból, s most mintha ezek rossz szelleme kezdene vissza szállingózni. Kecses vagy éppen hatásos neonreklám helyett neon­csövekkel kirakott bádog­láda-,.költemények” (Lásd: Belvárosi Áruház). Ez az új Aranypille (a keddi újság­ban a képe is megjelent) ólomszárnyakból áll, nem röpülni készül, de ne is te­gye! Sajnálatosán pécsi prob­léma, s hogy fáj a szívünk a még korábban, leszerelt patinás kovácsoltvas cégérek eltűnésén! — A hajdani cé­gek már rég letűntek abban az időben, amikor adózta­tással és rendelettel meg­fosztották a várost ezektől a kis ékességeitől, — szé­gyen leírni — a mai Pécset mindössze egy közepes ér­tékű kovácsoltvas cégér díszíti. A többit talán pó­tolni sem lehet, pedig ér­demes lenne! Ki ne látta volna, hogy például Sopron­ban, Győrben, Egerben mi­lyen történelmi hangulatot kölcsönöz a régi városnak a sok szép céhjelvény, cég­tábla, milyen büszkén fény­képezik, Szentendrén pedig egész sor újabb utánzattal igyekeznek stílusossá tenni a városképet. S pusztulnak a régi kapuk, kilincsek, ko­pogtatóvasak is. S mennyire kell örvende­ni a Postapalota építkezésé­nek hallatán! De hogy en­gedhető meg az, hogy egy ilyen nagy volumenű épít­kezéssel, s éppen a város középpontjában, ne nyerjen a városkép! Az új épület­részek terveit nem Pécsett tervezték, bennük bizonnyal kitűnően érvényesülnek a Posta műszaki szempontjai, de ez a nagy épületrész végtére is Pécsnek készült, s Pécs városképébe illesz­kedik. De hogyan? — Saj­nos nem úgy, mint a maga nemében és idejében pom­pás századeleji Postapalota. Csak a makettfotót ismer­heti az olvasó, s azt is már a tervezési stádium lezártá­val! Ezek szerint az impo­zánsnak mutatkozó főhom­lokzat egy udvarnak is kicsi volt „térre” nyílik. A Rá­kóczi útról ebből egy sima falfelület, s négy ablak jut. Viszont a Rákóczi útra nyí­lik egy a város rangjához ugyancsak szerény, mond­hatni külvárosi külső meg­jelenésű, de terjedelmes épületrész. Gondoljuk el, mennyivel szerencsésebb lenne itt in­kább kibontani a múzeumig terjedő szakaszt, a Rákóczi út legfalusiasabb, legrosz- szabb állagú részét szanál­va, s így az utat kiszéle­sítve parkolásra s egy-két fasornak helyet adva. eset­leg a Rákóczi útra fordítva a főépületi homlokzatot, 8 építkezéssel átvezetni a kór­házi tömbbe. így egysége­sen és városiasán alakulna az épületegyüttes a Jókai utcától a Várady Antal ut­cáig, illetve a Zsolnay szo­bor és házon át a Szabad­ság utcáig. Hogy hiányzik itt most egy fasor, a Sza­badság úti sétány folytatá­sa, s mennyire fontos lenne, hogy a városba érkező a Zsolnay szobor mögötti pa­norámában ne okker-lila- bronz színösszeállítású, stílus tálán földszintes házat lát­na, s az új Postapalotával a Rákóczi út a jobb képet mutató bérházak mellett nem egyemeletes sivár épü­letet kapna! A Rákóczi útról, a város még sokáig legfontosabb, 6 majdnem legcsúnyább utcá­járól, a leendő városköz­pontról van szó! V. Gy. Cipőipari tűzönöket és kézi var* rásban gyakorlott alja-szakmun- kasokat felvesz a Komlói Helyi­ipari Vállalat. 125111 * INGYENES építőipari gépkezelői TANFOLYAMRA jelentkezhc nek 18—45 éves férfi segédmunkások, kubikosok és betonozők. A tanfo­lyam helye BAJA, KECSKEMET, és CEGLÉD. A tanfolyam ideje alatt kereseti lehetőséget, 15 szá­zalék idénypófclékot és naponta 15—20 forint különélést fizetünk az arra jogosultak részére. Mun­kásszállást és ebédet kedvezmé­nyes térítés ellenében biztosítunk. A tanfotyamon vizsgázók országos érvényű bizonyítványt és jogosít­ványt kaphatnak. Érdeklődők le­velezőlapon kérjenek tájékoztatót EVM Bács megyei All. Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. 83932 k Géplakatosokat keres a Pécsi Bőrgyár karbantartási munkákhoz. Jelentkezés az üzemfenntartási irodában. Bérezés megegyezés szerint. 15832? •k A Pécsi Állami Gazdaság kő­műves szakmunkásokat keres fel­vételre. Jelentkezni lehet Kruck I Ferenc építésvezetőnél Üszögpusz­tán. naponta 7—10 óráig. 99 Tégla kapható Sxenttőrinci Téglagyárban n. osztályú, kisméretű, tömör 630,— Ft/1000 db III. osztályú, kisméretű, tömör 490,— Ft/1000 db IV. osztályú, kisméretű, tömör 210,— Ft/1000 db Befizetés: Földművesszövetkezet, Szenílőrhic HIDASI TÉGLAGYÁRBAN IV, o. kettősméretű üreges tégla 41],— Ft/1000 db Befizetés: TÜZÉP-telep, Bonyhád, Pécsvárad Kályhafűtőt Kulich Gyula o. 15. sz. földszint 2. sz. ajtó alatt azon­nal felveszünk. 217 * A 26. sz. Állami Építőipari Vál­lalat pécsi önálló építésvezetősége (irodája a Hőerőmű területén) azonnali belépéssel alkalmaz KU­BIKOSOKAT, férfi SEGÉDMUN­KÁSOKAT, Szállás, napi három­szori étkezés térítés ellenében biz­tosítva. Teljesítménybér. Jelent­kezés kizárólag: 63. sz. építésve­zetőség, Pécs, Hőerőmű területén. I0i k Ipari vállalathoz keresünk több­éves gyakorlattal és jogi egyetemi végzettséggel rendelkező jogászt vállalati jogtanácsosi munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés írásban „Nagyvállalat 657” jeligére a Hunyadi úti hir­detőbe. 198 * A Pécsi Hőerőmű Vállalat férfi segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a személyzeti osztá­lyon. 15S443 k Gépkocsirakodókat felvesz az Építőipari Szállítási Vállalat ki- rendeltsége, Gorkij u., Komló. 15346? Idő|árásielentés Várható időjárás csütörtök estig» változóan felhős, párás, helyen­ként ködös idő. Néhány helyen, főképp a nyugati megyékben ködszitálás, eső. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő déli szél. Az enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet plusz 1—-mínusz 4. legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön plusz 1—plusz « fok között. s hagyták a baromfiól ajtaját, elmentek munkába, a ruhák meg kint száradtak a kert végében. Az őrs rendszeresen megkapja az országos körözött bűnözők személyleírását, fény­képét. — Az elmúlt évben több sú­lyos bűntettet elkövető, orszá­gosan körözött személyt fogott el őrsünk — mondja a pa­rancsnok. A sellyei őrs feladatát a 7— 8 kilométerre lévő országha­tár is tetézi. Az elmúlt évben a lakosság értesítette őket, hogy gyanúsan viselkedő férfi érdeklődik a községben a ha­tár felől. Kiderült: disszidálni akart. Váltás van. Friss emberek veszik át a szolgálatot, felber­regnek a motorkerékpárok. A közrend őrzésében nincs szü­net. Garay Ferenc Doüoozékcrf felvesznek Ötveii év — albumokban Kezdődik a Barátság próba

Next

/
Thumbnails
Contents