Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-07 / 31. szám

Vtldg proletárjai, egyesüljetek! DunCmtüll naplö _____Az MSZMP Baronina megijei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXV. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1068. FEBRUAR 7., SZERDA A szak könyv és -folyóirat a tájékozódás egyik legfőbb eszköze Megnyílt a megyei mezőgazdasági könyvhónap Kedden délelőtt 11 órai kez­dettel Siklóson a Járási Ta­nács nagytermében, dr. Föld­vári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese nyitotta meg az 1068. évi mezőgazdasági könyv és folyóirat hónap me­gyei rendezvénysorozatát. Az ünnepélyes megnyitón dr. Vi­da Sándor járási tanácselnök köszöntötte a résztvevőket, köztük Kertész Istvánt, aki a Megyei Pártbizottság képvise­letében jelent meg az ünnep­ségen. Megnyitó előadásában dr. Földvári János hangsúlyozta, hogy az új gazdasági mecha­nizmus biztosította önállóbb gazdálkodási keretek között az információ, a sokoldalú tájé­kozódás olyan követelmény, mely nélkül eredményesen gazdálkodni a ttn ábbiakban nem lehetséges. Az informá­ció számtalan fajtája között ma fontosabb helyet foglal el a szakkönyv és folyóirat, mint eddig bármikor. Az utóbbi évtizedekben olyan nagytöme­gű ismeretanyag halmozódott fel a mezőgazdaság egyes ága­zataiban, melyet képtelenség egy embernek mégcsak rész­ben is elsajátítani, a kéznél lévő szakkönyv ma munkaesz­köz a mezőgazdasági vezetők és szakemberek kezében. A tsz-kézikönyvtár ma már nem i.rodadísz, a szakkönyv egyre inkább tényleges szükségletet elégít ki, a gazdasági ve­hetők igénylik, s munkájuk­ban felhasználják. Földvári János megnyitja a kőnyvhónapot. Harminchatmillióval több szabadnap Átcsoportosítások a szolgáltató Koszigin lögadiu t'/x USA nap} köretét Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnöke kedden a Kremlben fogadta Le- wellyn Thompsont, az Egyesült Államok moszk­vai nagykövetét és meg­beszéléseket folytatott vele. hlégcdellen a szöuli kormány A Mezőgazdaság; Könyv­kiadó és a társkiadók könyv­hónapi kiadványaikkal igye­keztek e tényleges igényt ki­elégíteni. Különösen jellemző erre a könyvhónapra. hogy a kiadványok jelentős része az új mechanizmus szellemének megfelelően segíti a mezőgaz­dasági vezetők, szakvezetők közgazdasági szemléletének kialakítását, a kötetlenebb gazdálkodással kapcsolatos új követelmények megismerteté­sét A könyvhónapi megnyitót mezőgazdasági szakkönywá- sár követte, a siklósi földmű­vesszövetkezeti könyvesbolt a helyszínen rendezett könyvki állítással egybekapcsolt könyv i árusítást. A megyei könyvhónap leg- j í közelebbi rendezvényére feb­ruár 12-én, Szigetváron kerül sor. ahol dr. Nagy Gyula, a budapesti Mezőgazdasági Mér­nöktovábbképző Intézet igaz­gatója tart előadást A dél-koreai bábkor­mány miniszterelnöke kedden magához kérette az Egyesült Államok szöuli nagykövetét es a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok főpa­rancsnokát, hogy kifeje­zést adjon kormánya elé­gedetlenségének. A ki- szivárgott hírek szerint -határozottabb magatai- tást” követelt * KNDB- val szemben. vállalatoknál-Fellendül az idegen- nyelv-tanulás — Nagyobb tesz a szórakozóhelyek forgalma A munkaidő-csökkentés várható hatása 1970-ben „Technika! ebéd66 Lübke tiszteletére Francia lapok Brandt kijelentéséről Párizs: Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter ravensburgi állítólagos kijelentése miatt támadt francia—német inci­dens a határozott cáfolatok után diplomáciai úton lezárt­nak tekinthető. Hatása azon­ban nem múlt el nyomtalanul. Ezt egyrészt jelezte már az is, hogy hétfőn az Elysée-palotá- ban De Gaulle tábornok egy­szerű „technikai ebédre” vál­toztatta a francia fővárosban tartózkodó Lübke nyugatné­met elnök tiszteletére terve­zett gálaebédet, és azon po­hárköszöntők nem hangzottak el. Másrészt erre mutatnak azok a cikkek is, amelyek a francia kormányhoz és a kül­ügyminisztériumhoz közelálló egyes lapokban jelentek meg. A gaulleista Nation vezér­cikke hangsúlyozza: bár Willy Brandt eddig a francia—német jóviszony bajnokának mutat­kozott. senki előtt sem titok azonban, milyen hatalmas nyomást fejt ki az Angol Munkáspárt szocialista inter, nacionálé révén a különböző európai szocialista pártokra, hogy a francia politika elíté­lésére vegye rá őket. A szö­vetségi kormány — folytatja a lap — nem szabad, hogy el­sodortassa magát ettől az of- fenávától. A Paris Jour-ban Tabouis asszony megállapítja, hogy a cáfolatok szerint Willy Brandt által valóban mondott „kép­telen” vagy „oktalan” kormá­nyok kifejezés is elfogadha­tatlan. A L’Humanitében Yves Mo­reau kétkedését juttatja kife­jezésre a cáfolatokkal szem­ben. A DPA jelentésében sze­replő és a cáfolatok szerint állítólag valóban elhangzott kijelentések németül annyira eltérnek egymástól — írja Moreau —. hogy lehetetlen félrehallani őket. Tel jesítették a meszes! választók kéréséi r Étterem nyílt Pécsett a meszes! terület lakói legutóbb a tanácsválasz­tási gyűléseken is kének: a város vezetői tegyék lehetővé, hogy egy kultúrált étterem nyílhasson ezen a részen. A kérés nem maradt „pusztába kiáltott szó”. Megvizsgálták a lehetőségeket, szorgalmazta az étterem „létesítését” a tanács, a Mecseki Szénbányák, más szervek, amelyek szívügyük­nek tekintették a lakosság ké­résének teljesítését. A közös összefogás eredményeként ja­nuár elején a nagyközönség számára is megnyílt a mesze- si bányászotthon — addig zárt jellegű — étterme a Mecsek vidéki Vendéglátó Vállalat ke­zelésében. Az ünnepélyes meg nyitóra tegnap este került sor. A megnyitón részt vett töb­bek között Rapai Gyula elv­társ, az MSZMP Megyei Bi­zottságának első titkára, a tanács vezetői, élükön Hor­váth Lajos elvtárssal, a Pécs városi Tanács vb-elnökével, a Mecseki Szénbányák, a Me­cseki Ércbányászati Vállalat és számos intézmény vezetője, képviselője. — Valóban mindenki össze­fogott azért, hogy Meszes Lakói egy kulturált étteremhez jus­sanak — mondta Hegyes Fe­renc elvtárs, az üzemeltető vállalat igazgatója. — Igaz, hogy ezt az összefogást na­gyon szorgalmazta Rapai elv­társ, úgy is mint a meszesi kerület országgyűlési képvise­lője. A közös akaratnak ime itt az eredménye. A tegnap este óta immár „hivatalosan” Is működő új vendéglátó egység naponta1 délután 5 órától éjfélig áll a nagyközönség rendelkezésére. A III. osztályú étteremben — ahol hárfa is gondoskodik a kellemes hangulatról — étlap szerint rendelhetnek a ven­dégek. Étel, ital, presszó­részleg, cukrászsütemények kaphatók. Mint az üzemeltető vállalat vezetői elmondották, az eddigi tapasztalatok igen jók, különösen szombaton és vasárnap sok fiatal házaspár is látogatja. Azt tervezik, hogy nyáron kerthelyiséget is nyit­nak. Ez év január elsején az iparban megkezdődött a heti 44 órás munkaidő általános bevezetése. A bányászaton kívül egyelőre hetven vállalat 120—130 ezer dolgozóját érinti a kedvezmény, a következő három évben azonban ezt fo­kozatosan az egész Iparra és építőiparra kiterjesztik. 1970- ben már körülbelül másfél- millióan dolgoznak Magyaror­szágon csökkentett munkaidő­ben. Mivel a szabadidőt ál­talában kéthetenként egy-egy szabadnap formájában veszik ki, az emberek jelenlegi évi szabadságideje 24—25 napped növekszik. Ez azt jelenti, j hogy évente összesen körül­belül 36 millió nappal keve­sebbet dolgoznak s ezt a ki­esést mindenütt műszaki és szervezési intézkedésekkel, a termelékenység növelésével kell pótolni. Ugyanakkor a szabadidő nagymérvű növeke­dése igen jelentős változáso­kat hoz az emberek életfor­májában, tagabb teret nyújt a szórakozáshoz, kiránduláshoz, a kulturált pihenéshez. A vál- tozáseik egész szolgáltató há­lózatunkat lényegesen érintik. S a közlekedésnek, a keres­kedelemnek és egy egész sor egyéb intézményünknek, kéllő időben fel kell készülniük az eddiginél joy's! nagyobb sza­badidővel rendelkező dolgo­zóit új igényeinek .kielégíté­sére. A Munkaügyi Minisztérium komplex programot dolgozott ki a munkaidő csökkentés y’árható hatásainak vizsgála­tára. Egyrészt a már csökken­tett munkaidőben dolgozó hetven vállalat tapasztalatait tanulmányozza, másrészt azt vizsgálja, hogy hol, milyen ütemben akarják bevezetni a csökkentett munkaidőt, en­nek felételeit hogyan terem­tik meg. Kikérik a dolgozók véleményét is arról, hogy ahol már bevezették a ked­vezményt, hogyan teremtették meg annak feltételeit, nem kényszerülnek-e a munkain­tenzitás fokozására, nem csök­kent-e a bérük. A Munka­ügyi Minisztérium a szakmi­nisztériumokkal és a fővárosi tanáccsal közösen azt is fel­méri, hogy az általános mun­kaidő csökkentés hatásaként milyen változásukra lehet számítani, s mit kell tenni, hogy a változó követelmé­nyeknek mindenütt megfelel­jenek. Előreláthatólag ugyanis lényegesen növekszik a boltok hétvégi forgalma, megválto­zik a vidékről bejárók uta­zásának ideje, s mivel egy- egy dolgozó naponta körül­belül másfél órát utazik autó­buszon, vagy villamoson la­kása és munkahelye között, a kevesebb munkanap miatt évente körülbelül 54 millió órával kisebb lesz az utazási idő. Ugyanakkor hétvégén többen veszik igénybe a Id- rándulójáratokat. Ugrás­szerűen nő majd a kereslet a kempingcikkek iránt, a jelen­leginél jóval többen vásárol­nak konzerveket és a kirán­dulásokhoz szükséges egyéb élelmicikkeket. A szórakozó­helyek forgalma nagyobb lesz, s. előreláthatólag fellendül az idegen nyelvtanulás. Meg kell majd változtatni a napközi ott­honok, óvodák, bölcsődék nyit vatartását, az üzemélelmezés munkarendjét, . valószínűleg módosítani kell az orvosi rendelők ügyeletének idejét, a kórházi beteglátogatások rendjét. Mindez a szolgáltató intézmények munkarendjének átcsoportosítását teszi szüksé­gessé. A Munkaügyi Minisztérium márciusban kezdi meg a kü­lönböző központi szervektől kapott prognózisok feldolgo­zását. Ezek alapján értékelik a munkaidőcsökkentéssel já­ró egész folyamatot és így az illetékes szervek kellő idő­ben gondoskodhatnak arról, hogy a változások zavar nél­kül bonyolódjanak le. A meszesi Bányász étterem tegnap estétől fogadja vendégelt. — Szokolai felv. —«

Next

/
Thumbnails
Contents