Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-24 / 46. szám

6 napló 1968. FEBRUAR *4. Labdarugó D\TK döntői Á hét vége Vasárnap a P Dózsa—Ércbányász találkozó az elsőségért Kettős mérkőzés szombaton Pécsbányán: PYSK—BTC és Komló —P. Bányász Vasárnap Mohácson a Helyiipar, Szigetváron a Steinmetz SE szerepel A labdarúgó DNK-mérkőzések Táratlan eredményeket hoztak. A sportközvélemény Dózsa—Komló döntőt várt, a megye legjobb 12. csapatának két csoportban leját­szott találkozói során az NB I-ből kiesett Komlói Bányásznak azon­ban nem sikerült megszereznie a döntőbe jutást jelentő csoportel­sőséget. Az Ércbányász legyőzte a Komlói Bányászt, ez a nem várt vereség elütötte a komlói együt­test a döntő mérkőzéstől. A Dózsa ellenfele vasárnap a PVSK-pályán az Érc­bányász lesz. Kovács Imre, a Pécsi Dózsa ed- rője érdekes megfigyeléseket tett « DNK-mérkőzéseken. — A kupa találkozói, azt hiszem nemcsak nekünk, de a többi részt vevőnek is jó szolgálatot tettek. Nem volt gond az előkészületi mérkőzések lekötésével. A DNK játéklehetőséget biztosított és azt is csak pozitívumként jegyezhetem meg. hogy megfelelő számú játé­kos szerepeltetésére is mód nyí­lott a cserelehetőség kihasználásá­val. Számunkra ugyan nem min­den mérkőzés biztosított megfelel ő erőpróbát, ezért kellett erősebb ellenfelek után is néznünk. A mér kőzéseken a játékosok között he­lyes versenyszellem alakult ki, ha­sonlóan a bajnoki találkozókhoz és ez jobb játékra ösztökélte a csapatokat. Vasárnapi ellenfelünk, az Ércbányász, jó formába lendült 9 kupa találkozóin. Az eredmé­nyes szereplés önbizalmat adott a Bányász-játékosoknak. Ellenünk is egészen biztosan jól akarnak sze­repelni. Érdekes küzdelemre van kilátás, remélem, a szurkolók is elégedettek lesznek majd a látot­takkal, nem titkoljuk, szeretnénk c3nyemi a kupát. Dara Jánost, az Ércbányász ed­zőjét nem kápráztatta el csapata jó szereplése, mértéktartóan, sze­rényen beszélt a vasárnapi döntő esélyeiről. — Csapatunk mér megtette a magáét, de azért remélem, becsü­lettel helytáll majd a Dózsa ellen is. Bízom a fiúkban, küzdelemre kényszerítik majd NB I-es ellen­felüket. Nagyvonalakban kialakult tavaszi csapatunk. A legutóbb Mo­hácson szerepelt játékosok mellett azonban számítok a sérült Boro- Vácz, Tóth, Szabó, Bendes és az elfoglaltsága miatt távol lévő Ák- falvi játékára is. örvendetes, hogy védelmünk játéka szervezettebb, biztonságosabb lett, ezt bizonyít­ja, hogy egyetlen gólt sem kap­tunk még a DNK-mérkőzések so­rán. Csatársorunkra azonban ráfér a javulás. A Pécsi Bányász hétközi mérkőzésén a Helyiipar ellen adós maradt azzal a játék­kal. melyet a csapat szurkolói várnak az együttestől. A DNK döntőjében szombaton délután Péesbányatelepen a 3—4. helyért mérkőznek a pécsújhegyi labdarú­gók. Az időjárás javulása lehető­vé teszi, hogy füves pályán ját­szanak a csapatok. Ezért esett a választás a találkozó színhelyé­nek kijelölésekor Pécsbányatelep- re. Érdekes lesz az előmérkőzés is, két rivális a PVSK és a BTC csap össze a DNK 5—6. helyéért. A Pécsi Bányász vezetői a szom bati találkozón javuló játékot várnak csapatuktól. — A DNK találkozóin lényegé­ben sikerült megtalálnunk azokat a játékosokat, akikre a tavaszi idényben számíthatunk. Számítás­ba jövő játékosok: Lukács — Györkő II.. (Bárány). Halasi, Hoff­mann, Palkovics I., Köves, Sely­mes, Mérei, (Márton), Opova, Pal­kovics H., Bencsik. Hogy kik ke­rülnek a csapatba, azt a játéko­sok pillanatnyi formája és az el­lenfél ellen követendő taktika dönti el. — mondotta Kontha Ká­roly. a Bányász edzője. Romlón bár hétközben kilenc gólt lőtt a csapat, nem a legrózsásabb a han­gulat. Bodal a Volán SC elleni mérkőzésen sípcsontr és szálka- pocs-csonttörést szenvedett, hiány zott a szerdai DNK-mérkőzésről Zimonyi, Kerkai és Solymosi II. Fegyelmezetlenségük miatt ma­radtak ki. Az NB I. B-ben jó szereplést várnak Komlón a lab­darúgóktól, nem titkolják, bajnok­ságot remélnek. A DNK-mérkőzé­sek sorén eléggé rapszódikus tel­jesítményt nyújtott a komlói együttes, a komlóiak mégis biza­kodnak, hogy magára talál a csapat. A PVSK és a BTC labdarúgói a múltban sok-sok csatát vívtak. Most ismét szembe kerül egymás­sal a két együttes. A DNK talál­kozóin egész sereg új játékos mutatkozott he a két csapatban. A PVSK edzője, Bédi Lajos, így beszélt: — Kialakulóban van az új csa­pat. A fiatalok kezdik beváltani szereplésükhöz fűzött reményein­ket. és az idősebb, tapasztaltabb játékosokkal kiegészítve, ütőképes, lelkes, küzdeni, harcolni tudó együttest alkotnak. Reméljük, helytállnak majd az NB II-ben és nem lesznek kiesési gondjaink. A szombati BTC elleni mérkőzésen lelkes, eredményes játékot várok a fiúktól. A bőrgyáriak is élénk érdeklő­déssel figyelték csapatuk szerep­lését a DNK-ban. — Sok tanulságot hoztak szá­munkra a mérkőzések — mondot­ta Farkas László, a szakosztály vezetője. — Az idény előtt olyan Hasznos tapasztalatokat szerez­tünk, amelyeket a bajnoki mér­kőzéseken kamatoztatni tudunk majd. A csapat összeállítása ki­alakult, azon vagyunk, hogy a tavaszi rajtig még jobb formába kerüljenek a fiúk. Mohácson és Szigetváron is játszanak mérkőzéseket, a DNK döntőjében. Mohácson délelőtt 10 órakor a Mohácsi TE vendége a Helyiipar lesz, mely igen jó fóru­mába lendült a legutóbbi hetek­ben. A mohácsiaknak ugyancsak ig3'ekezniük kell. ha helyt akar­nak állni.. Szigetváron a Honvéd Steinmetz SE lesz a hazaiak el­lenfele. A PVSK sportelepén va­sárnap délelőtt fél 10 órakor a PEAC és a Volán SC együttesel mérik össze erejüket, a két cso­port utolsó helyezettje a 11—12. helyért játszik. Hegyi István SZOMBAT, FEBRUÁR 24 í Labdarúgás: Dunántúli Napló Kupa mérkőzések: az 5—6-ik helyért: PVSK—PBTC. Pécsbánya- telep, ' 13.30, a 3—4-ik helyért: Komlói Bányász—Pécsi Bányász, Pécsbányatelep. 15.00. Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: I Kaposvári Vasas MTE—Pécsi Erc- I bányász, férfiak. Kaposvár. 17.00. i Birkózás: 14—15—16 évesek sza­bad- és kötött fogású országos 1 kiválasztó versenye, Budapest, 16.00. Kézilabda: Dunántúli Napló Ku­pa mérkőzés a PVSK-csarnokban: Közg. Kér.—Vegyigépipari Tech­nikum. középiskolás férfi, 13.30, 506-os ITSK—Ércbányász, ifjúsági fiú, 14.05. P. Kesztyűgyár—PEAC, n. o. női, 15.10, Szentlőrinci Tech­nikum—Széchenyi Gimnázium, kö­zépiskolás férfi. 15.35. Bányász B —PEAC. I. o. férfi, 16.00, Bányász B— Porcelángyár. I. o. női. 16.45, Dózsa B—Ércbányász. I. o. férfi, | 17.20. Bányász A—500-as ITSK, if­júsági fiú, Ifi.05, Bányász B—P. Kesztyűgyár, ifjúsági fiú, 18.40, P. Kesztyűgyár—Pécsszabolcs. n. o. férfi. 19.15, Bányász II.—Érc­bányász B. II. o. férfi. 19.50. Röplabda: Terem Kupa mér­kőzések az Egyetemi csarnokban: PEAC nők—Dózsa ifjúsági fér­fiak. 16.00. PEAC n—Vörös Me- , teor Élelmiszer I., nők, 18.00. Teke: Sellei Kupa mérkőzések: Pécsi Építők—Pécsi BTC, férfiak, Üjmescsekalja. Építők-pálya, 14.00, Pécsi BTC nők—Pécsi Szikra fér­fiak. BTC-pálya. 14.00. Vívás: Országos vidéki junior : bajnokság n. fordulója a Pécsi Dózsa és PEAC vívók részvéte­lével, Keszthely, 16.00, VASÁRNAP, FEBRUÁR 25: Labdarúgás: Dunántúli Napló Kupa mérkőzések: a 11—12-ik helyért: PEAC—Pécsi Volán SC, PVSK-pálya, 9.30, az 1—2-ik hely­ért: Pécsi Dózsa—Pécsi Ércbá­nyász, PVSK-páiya, 11.00, a 7—8-ik A KÉZILABDA DNK Állasa I. osztályú férfi csapatok: 1. Bányász A. 6 6 — — 159:83 12 2. Dózsa A. 6 6 — — 147:97 12 3. Bányász B. 6 3 — 3 118:100 6 4. Ércbányász 8 3 — 3 106:132 6 5. Komló 6 2 — 4 105:111 4 6. Tanárképző 6 2 — 4 101:136 4 7. PEAC 6 1 — 5 107:152 2 8. Dózsa B. 6 1 — 5 77:112 2 I, osztályú nói csapatok: 1. Bányász A. 8 6- 94:20 12 2. Bányász B. 6 4 1 1 76:63 9 3. Vörös Meteor 6 4 ­2 79:67 8 4. Porcelángyár 6 4 — 2 62:56 8 5. Tanárképző 6 3 ­3 50:50 6 6. Nagyharsány 6 1 1 4 41:67 3 7. Boly 6 1 ­5 59:83 2 8. Spartacus 6 ­6 46:101 sportműsora helyért: Mohácsi TSZTE—Pécsi Helyiipari, Mohács, 10.00, a 9— 10-ik helyért: Szigetvári ZMSE— Honvéd Steinmetz SE, Szigetvár, 15.00. Asztalitenisz: NB II. mérkőzé­sek: PEAC—Váci Fonó. férfiak, Egyetemi Tornacsarnok. 11.30, Bp. Typographia—Pécsi BTC férfiak, Budapest, 9.30. OSC—Pécsi BTC, ! nők. Budapest, 9.3Ó. Birkózás: 14—15—16 évesek sza- ! bad- és kötött fogású országos i kiválasztó versenye, a legjobb I pécsi versenyzők részvételével, Budapest. 10.00. Kézilabda: Dunántúli Napló Ku­pa mérkőzés a PVSK-csarnokban: I Vörös Meteor C—Vasas n. Bá- 1 nyász. II. o. nők. 12.00, Gépipari Technikum—Építőipari Techni­kum, középiskolás férfiak. 12.25, Vörös Meteor B—Beöwey Gimná­zium, II. o. nők, 13.00. Bánya- j ipari Technikum—Boly, n_ o. fér­fiak. 13.25. Bólyi Technikum— I 50fi-as ITSK, középiskolás férfiak, , 14.00, Boly—Tanárképző, I. o. nők. 14.35. Nagyharsány—Mecsek- nádasd, H. o. férfiak. 15.10, Nagy- harsány—Spartacus. I. o. nők, 15.45, Bányász A—Dózsa A., I. o., férfiak, 16.20. Vörös Meteor—Bá­nyász A., I. o. nők, 17.05. Komló —Tanárképző, I. o. férfiak. 17.40, Komló—Tanárképző II.. n. o. nők, 18.25, Siklósi Kesztyűgyár— Komló B., II. o. férfiak, 18.50, Dózsa—Nagy Lajos Gimnázium, ifjúsági fiú. 19.25. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: Kecskeméti Petőfi—PVSK. férfiak, | Kecskemét, 11.00 BEAC—Sziget- : vári Vörös Meteor, nők, Buda­pest. 11.45. ökölvívás: NB I. B. csb. mér­kőzés: Honvéd Steinmetz SE— Kaposvári Dózsa, PVSK-csamok, 10.00, NB II. csb. mérkőzés: Nagy- kanizsai Dózsa—PVSK, Nagyka­nizsa, 10.30. Röplabda: Terein Kupa mér­kőzések az Acsádi úti iskolában: Dózsa ifjúsági—Acsádi iskola, fér­fi, n. o. 8.00, Keszü—Bányaipari Technikum, férfi TI. o. 8.45, Vö­rös Meteor Élelmiszer I.—Keszü, női, I. o., 9.30, 500-as ITSK—Ke­szü, férő II. o.. 10.15, Keszü— Vörös Meteor Élelmiszer II., női I. o. 11.00, Vörös Meteor Élel­miszer I. nők—Keszü, férfi H. o. 11.45. Vívás: Országos vidéki junior bajnokság II. fordulója, a Pécsi Dózsa és PEAC vívók részvételé­vel, Keszthely, 10.00, Díjkiosztás az Olimpiában A labdarúgó DNK-mérkőzések vasárnap befejeződnek. Az ün­nepélyes díjkiosztást a kupa szervező bizottsága március 8-án, az Olimpia étteremben, a Vörös Meteor sportbálján tartja. Ekkor rendezik meg a kézilabda DNK ünnepélyes díjkiosztását is és ekkor osztják ki Baranya leg­jobb sportolóinak a tiszteletdí­jakat. 9 Az Újpesti Dózsa labdarúgó csapata szép győzelmet aratott Kolumbiában. A Illa-fehérek hosz- szú portyájuk utolsó mérkőzésén Bogotában a Santa Fe ellen 4:0 (4:0) arányban győztek. Az U. Dó­zsa szombaton este érkezik vissza Budapestre. ® A mexikói Hexagonál nem­zetközi labdarúgó tornán péntek­re virradóra, 80 ezer néző előtt került sor az első helyért versen­gő veretlen két csapat, a brazil Botafogó és a Mexikó város vá­logatottja közötti mérkőzésre. Ha­talmas küzdelemben a Botafogó szerezte meg a győzelmet és át­vette a vezetést. Botafogó—Mexi­kó 1:0 (0:0). A Hexagonal torna állása: 1. Botafogó 7 pont 2. Mexikó 6 pont 3. Crvena Zvezda 5 pont 4. Ferencváros 4 pont 5. Jalisco 4 pont 6. Toluca — pont % Magyar idő szerint szombat­ra, illetve vasárnapra virradóra rendezik meg a kaliforniai Oak- landban az ez évi fedettpályás atlétikai nemzetközi bajnokságot. A 11 női és 15 férfi számban ösz- szesen 400 amerikai és külföldi — elsősorban szovjet — sportoló mé­ri össze egymással tudását. Q Wiesbadenban az asztalitenisz Európa Liga kupa-mérkőzésen Csehszlovákia 6:1 arányban le­győzte az NSZK-t, majd az NSZK 7:0-ra nyert Ausztria ellen. Kézilabda DISK Bánvász-üózsa rangadó A kézilabda DNK utolsó kupamérkőzéseit szombaton és vasárnap játsszák. A legérdekesebb küzdelmet a Bányász—Dózsa férfi összecsapás ígéri, melyen két veretlen csapat küzd a győ­zelemért, a DNK kupáért. Erde kés játékot ígér a Vörös Meteor —Bányász A női mérkőzés is* A megye legjobb két női csapa­tának találkozóján a Bányász győzelme nem vitás, csak az a kérdés a fiatal Meteor játékosok mennyire tudják megnehezí­teni a pécsújhegyiek győzelmét, izgalmas harc várható a Komló —Tanárképző Főiskola férfi, a Bányász B—Porcelángyár női ösz- szecsapáson is.

Next

/
Thumbnails
Contents