Dunántúli Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-30 / 24. szám
106*. JANUAR 36. napló § €RnyŐ €LOT? HAJNALI KOMÉDIA. A szerelem következményeiben, s magában a szerelmi viselkedésben gyáva férfi figurája szinte egyidős a2 irodalommal, a drámával. Mindig sikeres téma volt A nálunk jól ismert (a televízióból is) Sean O’Casey ir drámaírónak; ezúttal egy szatirikus jelenetét dolgozták a tv műfaji viszonyaira. A történet tulajdonképpen csak egyetlen helyzet, a pásztoréra utáni óra, amikor John Jo Mulligan mielőbb szeretne megszabadulni a könnyen kínossá válható kis kokott Angélától, aki viszont elég ravasz és tapasztalt ahhoz, hogy a szituációt anyagilag is a legteljesebb mértékben kihasználja. A „tisztességtudó” világtól s Mossie Knamony kisasszonytól rettegő John csak egy gyűrű és 28 font 10 shilling, plusz esernyő és nagykabát árán tud Angélától megszabadulni, ráadásul még roppant kínos helyzetbe is kerül Daniel és Knamony kisasszony előtt. A kissé túljátszott színészi előadásmód (aminek itt helye van) s a helyzetkomikumokra épített utolsó rész (mely „hozzátételnek’’ tűnt csupán) a bohózat irányába terelte a Hajnali komédiát, amely csakúgy, mint O’Casey más művei: az emberi gyarlóság csöppet sem kíméletes ábrázolásai közé tartoznak. A Hajnali komédiához legfeljebb csak annyit lehetne hozzátenni, hogy szívesen látnánk a műsorban több ilyen rövid, 25—30 perces, sajátkészítésű mini-tévéjátékot BESZÉLŐ. A Péntekesti Tévészínház premierje után egy héttel újabb magyar tv-játékot láthattunk a sorozat keretéből: a fiatalabb nemzedékhez tartozó Bor Ambrus Beszélő című drámáját Az alaphelyzet sajnos gyakran ismert a körülmények felvázolása is eléggé „ismert tájakra” vezeti el a nézőt. Ami nem csak érdekes, de viszonylag új is: a büntetésére váró fiatalember belső világának, mélyebb rezdüléseinek ábrázolása. Tulajdonképpen egyetlen szerepre épül Bor Ambrus tv-játéka, és e szerep a szinte szimbolikusan alkalmazott beszélők révén nyer fényeket és értelmet. A fiú ki akart tömi a fiatalságnak a gyümölcs burok jához hasonlító szőritásá ból, azonban ez a kitörés meggondolatlan módon történt és egy átlagos szerelmen keresztül a börtönbe vezet. Amennyire gazdagon motivált a fiú belső világa, csöndes rádöbbenései (nem utolsó sorban Sztankay István kitűnő játéka révén) annyi-a tipizált az őt körülvevő környezet, beleértve az anyát a kései szeretőjével, áz apát az érzéketlen gyávaságával, a Fiatokra és motorcsónakokra érzékeny lányt s még az ügyvédet is. TUDOSKLUB. A Televízió újabb és —- nem nehéz megjósolni — népszerű műsorsorozatot kezdett el vasárnap este. A tudományos kérdések — miután a tudomány át meg átszeli az életünket és a jövőnket — már nem csupán egy viszonylag szűk értelmiségi réteget érintenek, hanem széles köröket Arról nem is beszélve, hogy a tudományos ismeretek tízévenként megduplázódnak, és a világtörténelem tudósainak kilencven százaléka a mai korban él. A tudomány fontossága és széles köre vitathatatlan. Csak dicsérni lehet a sorozat „feltalálóit”, hogy neves tudósaink részvételével kötetlen, vitatkozó formában tűz műsorra egy-egy témát, közben lehetőséget adva a nézőnek a közvetlen kérdésfeltevésekre is. Az első téma — a tudományos-technikai forradalom — számos rendkívül izgalmas gazdaságtörténeti és gazdaságpolitikai kérdésre kért választ és adott Egy kitűnő, nagy nézőtábort vonzó és főként .korszerű műsort üdvözölhetünk az új sorozatban. (T> Vezetőségválasztás a TIT agrárszakosztályában í Krtezer előadás 82000 hallgató Hétfőn Pécsett, a TIT Bartók Klubjában került sor, a TIT Baranya megyei Szervezete agrártudományi szakosztályának négy éves ciklust lezáró, új vezetőség- és kílldftttválasztó ülésére. • Az elmúlt négy év munkájáról dr. Földvári János, a szakosztály elnöke számolt be. Évente átlagosan 430 mezőgazdasági jellegű előadást tartottak, melyek témáit minden esetben a gyaitorlat követelményeihez igazodva állították össze. Ezeken az előadásokon több. mint 82 ezer hallgató vett részi, legtöbben az állattenyésztési előadásokat látogatták, s az előadások 41 százaléka ebből a témakörből hangzott el. E ciklus eredményeként könyvelhető el a járási agrárszakcsoportok létrejötte, az igen életképesnek bizonyult Fiatal Agrárszakemberek Klubjának megalakulása. Gyakorlattá vált a mezőgazdnsági könyvltóna- pok és műszaki hónapok megrendezése, a könyvvásárral egybekötött szak- könyv-kiállítások és mező- gazdasági gépkiállítások szervezése. A beszámolási időszakban három Ízben rendezték meg a Pannónia mezőgazdasági napokat, a pécsi őszibarack-, virág- és növény véűőszer-kiállítást. Évi 40—50 rendezvénnyel segítették elő a megye agrár- szakembereinek továbbképzését. Minden télen 20—24 községben tartott a szakosztály termelőszövetkezeti akadémiát, az utóbbi két évben kiterjesztették ezt a tevékenységet az állami gazdasági és gépállomási dolgozók továbbképzésére is. A szakosztálynak jelenleg 207 tagja van, s a tagság 4Q százaléka évente rendszeresen tart mező- gazdasági tárgyú ismeret- terjesztő előadásokat. A beszámolót köve ően a szakosztály tagjai négy év időtartamra megválasztották az új vezetőséget. A szakosztály elnöke Ismét dr. Földvári János lett, az alelnökök: Czégény József és Baracs József, a titkár immár harmadik ciklusban Hardicsay Lóránd. A mohácsi járásban Tantermek, napközi konyhák másfél millióért ástél millió forintot fordítanak az idén a mohácsi járás L’* iskoláira. Ebből fejlesztési, részben felújítási költségeket fedeznek. így Dunafalván politechnikai termet kap az általános iskola, mégpedig 241 ezer forintért. A munkát a szomszédos nagybaracskai ütsz munkásai végzik el. A szükséges építési anyagot már biztosították, csupán 60 ezer forint hitelre van szükség a munkadij kifizetésé a. Him.esházán két tantermet kap 02 Iskola, amit a helybeli Kossuth Ktsz évit fel, s költsége összesen 640 ezer forint lasz, Bólyban az iskolai napközi konyhán a már megkezdett építést fejezik be. Ennek költsége 917 ezer forint. Kivitelező: a bátyi úgynevezett házirezsis brigád. Ugyanez a brigád 420 ezer forintért Borjúdon húz fel egy tantermet a napközi otthon számára, továbbá Lánycsókon 100 000 forintért kisebb m nkálatokat végez a napközi otthonban. Somberekén 60 ezer forintért újítja fel a napközi otthont a helybeli Béke Tsz. Felvételnél döntő az iskola véleménye Dolgozókat felvesznek Megjelent a művelődés- ügyi miniszter utasítása az 1968—1969-es tanévre szóló iskoláztatási feladatokról az általános iskolákban végzők továbbtanulásával, pálya- választásának segítésével kapcsolatos tennivalókról. Az utasítás kimondja, hogy minden tanuló csak egy jelentkezési lapot állíthat ki, amelyen két iskolát tüntethet fel, függetlenül azok típusától, akik gimnáziumi szakosított tantervű osztályba kérik felvételüket — a kívánt szaktárgyak megjelölésén túl —, nyilatkozzanak arról is. hogy kedvezőtlen döntést esetén kérik-e felvételüket általános tantervű osztályba. Az általános iskolák igazgatói a jellemzéssel és javaslattal ellátott jelentkezési lapokat az első helyen megjelölt iskolának küldik meg. A döntésnél elsősorban az általános iskola véleményét, továbbá a felvételi beszélgetések, illetve felvételi vizsgák tapasztalatait veszik figyelembe. Fontos feladat biztosítani a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek minél nagyobb arányú felvételét, s támogatni a sok- gyermekes szülők, az egyedülálló anyák továbbtanulásra érdemes gyermekeit A munkásmozgalom mártírjainak, a „Magyar Szabadság Érdemrend”, a „Szocialista Hazáért Érdemrend”, a „Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem” tulajdonosainak, a nemzeti gondozottaknak, a Magyar Partizán Szövetség igazolt tagjai közül a múltban internacionalista, illetve antifasiszta fegyveres harcokban részt- vetteknek a gyermekeit — ha a felvételi követelményeknek megfelelnek — fel kell venni az iskolába és a kollégiumba (diákotthonba). A jelentkezési lapokat március 1-ig továbbítják a középiskolákba, a szakmunkástanuló iskolákba. A felvételi vizsgák, illetve felvételi beszélgetések megtartásának határideje: április 10. A szakközépiskolák és ipari technikumok a fel nem vett tanulók jelentkezési lapját április 15-ig küldik el a másodsorban megjelölt iskolába. A gimnáziumokból, a gép- és gyorsíróiskolákból a fel nem vett tanulók lapját április 30-ig juttatják el a másodsorban megjelölt tan- 1 intézethez. A szakmunkás- tanuló iskolákban a felvétel első időszaka május 31-én zárul, a pótfelvételeket augusztus 15-dg fejezik be. Gyakorlott gyors- és gépíró- nőt keres azonnali belépéssel a Kesztyűgyár pécsi I. sz üzeme. Hőerőmű baraksor. Megközelíthető a 32-es busszal. 158141 * Gépírói és számlázó! munkakörbe ér t ségizett nőt azonnal felveszünk. Magyar Hirde ő, Sallai u. 8. 158201 Mozgó hírlapárust azonna# belépéssel felveszünk. Mohács 1* * Postahivatal. (••>•) k A Pécsi Állami Gazdaság állandó munkára keres egy karbantartót lakatos és villanyszerelő képesítéssel. Jelentkezni lehat Üszögpusztán. Jaknbos főmérnöknél. Ezenkívül a gazdaság állandó munkára felvesz egy fogatost. akinek részére lakást tud biztosítani. W k Szentlőrinc és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a cukrász bázisüzemétől történő fagy/blt-^kiszállításra, mozgó fagylaltárusokat keres. Jelentkezés: Szentlorin- cen az fmsz. kereskedelmi osztályán. 82 k Pannónia Sörgyár felvesz Öltöző- és telepőröket. k Zengőaljai Állami Gazdaság fölvesz férfi tehenészeket Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a gazdaság központi üzemegységében, Szilágy pusztán. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. 70 k Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Tímár u. 23. asztalos szakmunkásokat, építőipari és szerelőipari segédmunkásokat felvesz. 229 k Magyar Pamutipar, Budapest, TV., Erkel u 30. felvesz 16 évet betöltött lányokat, gépen betanuló dolgozónak. Felvétel azonnal. 5568 k Villanyszerelőket felvesz a Pécsi Bőrgyár. 157881 k A Mecseki Szénbányák felvesz vájártanulókat. Jelentkezni lehet az általános iskola 8 osztályát végzett 14—17 éves fiataloknak az 501. sz. Ipari Szakmunká»- képző Intézetnél, Komló. Ság® vári Endre u. 9. Vidéki tanulóknak kollégiumi bentlásos ellátást biztosítunk. 157980 * Vagonkirakó. gépkocsirakodó munkásokat felvesz az ÉVM Építőipari Szállítási Vállalat pécsi üzemegysége, Megyeri út 50. szám. 158024 * Vörös Szikla Termelőszövetkezet cserkúti kőbányájába, kőbányai munkásokat azonnal felvesz. Jelentkezés a cserkúti kőbányában. 158119 * Éjjeliőrt keresünk telephelyünkre, csak pécsi nem nyugdíjasok jelentkezzenek. Műszaki Erdészet, Pécs, Megyeri út 20. 158134 * A Pécsi Vasas Ktsz felvesz forgácsoló szakmunkásokat, TMK kőművest és pécsi lakosú férfi segédmunkásokat. 158173 k Az ÉVM Pécsi Tervező Vállalat, építész, műszaki rajzolói tarfolyamot indít 1968. február 15-én Felvételüket kérhetik az érettségivel rendelkezők, akik eredményes felvételit tesznek. A tanulókat 500 forint havi illetménnyel alkalmazzuk. Eredményes vizsga esetén munkalehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet 1968. február 5-ig, Pécs, Rákóczi út 1. Személyzeti vezetőnél. 158188 \