Dunántúli Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

6 napló ms. javttab n. őst már nem tud érdekelni. Hogy úgy moudjam, unom, Apu min­den nap engem küld be Sándor bácsiékkal a faluba. Azelőtt halában tetszett. A fiúk is tudták, hogy Skoda Olctávia a kedven­cem. Folyton azt rajzolták nekem, « a pad alatt küldözgették. A tanár bá­csi egyszer meg rs látta. Megmond­tam nekik, hogy nem tudtok érde­kelni, kis hülyék. Igaz is, mit küldöz­getnek nekem szerelmes leveleket Ha Sándor bácsiék nem vinnének be, gyalog kellene menni, vagy bicaj­jal. Apu inkább bicajjal jár a faluba, mert nem bírja a Juci néni dumáját. Engem ugyan cseppet sem izgat Meg is vannak sértve, hogy apu nem megy velük, én tudom. Annyira beszéltek neki. hogy beviszik, minek fárad, ami­kor itt van nekik az autó. Annyira akarják, hogy mi menjünk velük. Lát­hatták, hogy apu meg nem akar. Nem akarja kötni magát senkihez. Azt is fölajánlották, hogy őhozzá igazodnak. Apu meg nevetett: majd a kislány. De mit is erőszakoskodnak. Ha lát­ják, hogy nem, hát nem. Mióta szünet van a suliban, én Já­rok csakugyan * boltba, a Sándor bá­csinkkal. Apu reméli, hogy már le­másznak a nyakár ÓL Most már meg­van a kedvük, kijókodhatják magukat velünk. En borzasztóan örültem, azt mondani se kell. Imádom a Skoda Oktáviát, és imádóm apját Vagy azt mondtam, hogy már nem tud érde­kelni? No persze, a Sándor bácsié- kat unom. Unom, hogy tízkor mindig át kell menni, ínért nem szabad ám, hogy várjanak rám. Kilenckor már öltöz­ködöm. Játékba nem foghatok. És meg is kell fcsülködül És ha már öt percet kések, Juci néni szók — Vártunk már, kedve*. Olyan jókodón beszél, mint a tiszi, aki a többieknek hittant tanít. Ül a fonott székben, s tenyerét a hasára teszi 7— Ugye felírta kedves, amit sze­dett? A nyugdíjas postamester néni szedi A.' nekik a málnát.' Tíz kilóból három az övé. 1 — írja föl ám kedves, nehogy be­csapja magát ' Sándor bácsinak bírom a türelmiét — Ugyan Jucikám, fel van már írva. Látom, Sándor bácsi elmegy a kö­zelből. Én is elmennék, de Juci néni a fejemet ' simogatja. A postamester néninek is melege van, csupa piros- ság. Csak légy int,get, meg nevetgél: — Jól van az. *— Nem úgy van az kedves, fel kell azt írni. Isten ments, hogy rosz- szul járjon. Haláli. Azt hiszi, mindenki hülye, és nem látja, hogy ő fél attól. Leg­alább ne nézze hülyének az embert. És fhég ilyeneket mond: — Tudja, postamester néni, milyen okos ez a kislány! És milyen komoly. Pedig még csak tíz éves. Elmúltam, de mindegy. — Csak a haját azt még nem tud­ja megfésülni a kedves. Szeretem, mikor így törődnek a ha­jammal. Odáig vagyok. — Nem áll meg — mondom. — Csattot kell beletenni kedves. Hogy ez milyen okos, hát az nem emberi! Csudára bírom. A legjobban azt bírom, hogy az ő haja meg egy kóc. Berakjuk a málnát az autóba. A szöveget már előre tudom. — Sándorkám, vigyázz, hogyaai r*­kod. Bele ne lépje« valaki! Ez á valaki én vagyok, de mind­egy. Sándorkám vigyázz. Ez a lemez. Majd Juci néni a kapuhoz megy, s mondja, amit csinál: — Előre megyek kedves, nyitom • kaput. De előbb «igém megnéz, jói ülők-e a málna közt — A lábodat a gumira tedd, kedves. 0 csak az utcán ül be, az első ülésre, Sándor bácsi mellé. Oda más nem ülhet, mert akkor ő nem tudja figyelmeztetni Sándor bácsitr ! indjárt lehuppanuuk a járdáról az úttestre. Juci néni meg fog szólalni: „Sándorkám, balra fi­gyelj ...” Sándor bácsi máris figyel, még ha Juci néni nem is szólt Szebényi Lehel Csak most Jön: — Sándorkám, balra figyelj... Végre helyünkön vagyunk vala­mennyien. Megyünk vagy harmincas­sal. — Csak óvatosan kedves, minek sietni. Akkor- nem lesz semmi baj. — Fogja Sándor bácsi karját, Sándor bácsi meg a kormányt fogja. Nekem hallgatni kell, hogy ez milyen jó autó, és még sohase volt javítva. És ha nem lenne az autó, gyalog kelle­ne menni. Nekem köszöngétni kéne ilyenkor, hogy szállítanak, tudom, de sehogy se áll rá a szám. Minap többször ki bedöglött a ese­daautónk. — Csak a gyertya köpköd, kedves — nyugtatott meg Juci néni. — Nincs ám ennek soha semmi baja. Ez sem­mi, kedves. Sándor bácsi a motorban turkált, fel volt hajtva a teteje, s nem lehetett kilátni. — Sándorkám, hajtsd le a tetőt, mi­előtt elindulunk. — Persze hogy lehajtom, Jucikám. Azt várom, hogy mikor pukkad szét Sándor bácsi, mint a lufballon. Csak nehogy akkor pukkadjon, mikor me­gyünk az autóval. No, mentünk tovább. AKg men­tünk, Juci néni megfogta Sándor bá­csi karját — Álljunk meg Sándorkám. Vegyük fel a nagymamát Ne fáradjon sze­gény. Ugye, miért ne vennénk fei kedves, mikor megtehetjük. A nagymama azt múndta, hogy jó neki gyalog. Sőt éppen így akar menni. Mosolygott sajnálta, hogy mi­atta megálltunk. De Hont aki az utat szokta taka­rítani, felvettük. A gyerekei is ott voltak, azok már nem fértek el. Ve­lem jár az egyik. — Csak nem a maga gyerekei, ked­ves? — kérdezte Juci néni. Hon mellettem ült a málna közt. Lábát a levegőben tartotta, mert nem tudott másképp a málna miatt ülni. — De igen — mondta. Én csodál­koztam, mert mindenki tudja; hogy Honnak gyerekei vannak. —< Hát nem lány maga, kedves? — De igen. — Láttam, Ilon fújja a levegőt, hogy hűvösebb legyen neki. — Gonoszak a férfiak ugye, kedves. Becsapták magát. Nem kell a férfiak­nak hinni. Láttam én, hogy Ho« nagyon pi­ros, legyezgeti magát a tenyerével. Hallgatnia kellett a Juci néni vigasz­talásait, mert nem lehetett innen csak úgy kiszállni. Ma simán futunk — harrrdneassal. Semmi érdekes. Imádom a Skoda Ok­táviát Lököd zöm a testemmel, hátha jobban megy. — Csak vigyázz Sándorkám, csak óvatosan. Ugye itt van ez a kislány is, a felelősség, kedves... A járdaszegély«#* látunk egy .sze­métládát”, egy Trabantot. Kiszáll * nő. Ügy száll ki, hogy megfordul maga körül. Juci néni utána néz. — Ezek az újmódiak nem tudják megtanulni, hogyan kell helyesen ki­szállni. No, itt van már a bplt, a nagy itt közt. Juci néni következik a helyes ki­szállással. Az ajtó nagyot csapódik. Sándor bácsi összerezzen. — Ml van? — A szél csaptai ki, kedves. Juci néni bemegy a boltba, akkor Sándor bácsi is kiszáll, megnézi, nem törött-e le az ajtó sarka. A boltban vagyunk. Behordják a málnát. Juci néni ki-bejár, míg hord­ják. — Teneked is helyes pofikád van, kedves. — Van ott egy kövér kislány a mérlegnél, annak mondja. Ott áll Juci néni, a szeme a mérleg nyelvén. — Én is figyelem kedves, maguk js figyeljék. Nehogy becsapják magukat Isten őrizz, hogy ráfizessenek. Megveszem, «mit kell. Várok Juci nénire, mert egy ötfilléres jár neki, most keresgélik a kasszafiókban. — Jól van az, kedves... Majd más­kor kedves... — És ott áll, keresni kell tovább. Haladunk már haza — harmincas­sal. Lökődzöm a testemmel. Imádom a Skoda Oktáviát ' n postamester néni kívül vár min­ket, a zárt kapunál, ö is oda szokott lenni addig. Juci néni fejemre teszi a kezét — Tudja postamester néni, milyen jó dolga van ennek a kislánynak? Megy üdülni Az apukájához. Mert nem ám ez az apukája neki, aki itt lakik. Ez csak neveli. Az anyukának ugye a második házassága. Van az így, kedves. A hajamat hagyhatná békén, és mit turkál a más családok dolgába, bi­zonyisten egyszer neveletlen leszek. Juszt se megyek eztán velük, pedig imádom a Skoda Oktáviát, a fiúk is megmondhatják. Jobbágy Károly; Ha újságodból főStekintesz ahol a halál zakatol, s életveszélyes fenyegetések üvöltenek a kövér nagybetűkben, hatalmak első sakkhúzásai, tapogatódzó háborúk, mcglapuló rakéta-támaszpontok s felvijjogó gépfegyversorozat... eszedbe juthat, nem is egyszer, hogy... hogy, talán ez az utolsó békés délután. Mert készen áll a szörnyű gépezet A pokol harsonái már nyalogatják a kürt szélét s a fúvókat beszopva meredt szemmel csupán a jelre várnak. „ De te, ha újságodból feltekintesz, nézz szét ebben a békés nyárban, melyben csend van és napsugár van, vidám fürdőzők serege: elnyúlt kutya a küszöbön, egy gólya vitorlázva fönn, bokrokon át szűrődő zene; edénycsörgés — épp mosogatnak — sötétre spalettázott ablak, egy egy elporzó motoros... s valid be, kezed szívedre téve, hihető-e, hogy ez a Béke, csak a véletlen műve most? hogy holnap... vagy talán ma este, hajamat tépem térd reesve házam füstölgő romjain, s nyugalmam felváltja a kín... Micsoda kor* A rádiók hír-golyószórói naponta célba vesznek s lövik belém az éles szavakat, de én, az élet fanatikusa, nem hiszem el, hogy akadhat, ki rám tör, s fütyörészve a lét-adta gyönyörtől, várom, jöjjön a hűvös éjszaka, és mert nem egyszer sírom szélén álltam, úgy szeretem a színes életet, hogy nem nyugszom meg többé a Halálban. MAKAY IDA VERSEI Értelmetlen kérlelhetetlen Már nem is mondom a neved. Van úgy, hogy rád se gondolok. Csak tudlak. Mint a képletet. 8 ahogy tudom: a föld forog. A nap ragyog. A hús rohad. Igazság vagy már, nem való; megtagadhat a gondolat, a sejtek nem felejtenek. Elfogynak törvényük szerint. 8 törvényül megteremtenek velük halsz, s támadsz föl megint. Vagy. Mint a végső axiómák. Az ok a jelenségek alapján. 8 úgy ütközöl ki tetteimben értelmetlen s kérlelhetetlen, akár a kőkemény borosta a holtak éles, sárga arcán. Vízió F3virágzott a Csonkig égtek a vágyak. Az öröklét haiálravált. A mélyek vérben áznak. Egy főnév ragyog még: neved. Egy Ige lángol: látlak. Mint hnliaarebs szemgödör Az ég az űrbe szárad. A Szécsi-kötet margójára Még élnek ma la boldog köttök, kik hiszik s tudják a szerelmet; Robert Browning és Elizabeth, egymáshoz dőlve énekelnek. t Nines szerelmem, a szerelemmel van csak iszonyú-szép kötésem. Szótalan költő, őrök-egyedüL S már magamnak írt verseim Is szétrőptettem a tél! szélben. Hangulat Bm UaH mjm r. i í r

Next

/
Thumbnails
Contents