Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
2 napló I9ffí. DECEMBER IT. Egy hét a világpolitikában A görög tragédia színpadán i Figyelmeztetés Moszkvából i A „sas” és a héják Algériai változások Közvetlen vasúti közlekedés a Szovjetunió és Itália között a hét kezdetén II. Konstantin még minden görögök uralkodója volt — a hét végén azonban már szigorúan magánemberként tartózkodott egy Róma környéki villában. Negyvenöt hónapig viselte a koronát, mígnem katonai repülőgépen volt kénytelen menekülni országából. . Száműzetésének természetesen maga volt kovácsa. A ka- marilla, amint a görög királyi udvart és a körülötte tömő-1 rülő politikusokat nevezték, a ' reakciós bajkeverők közé tartozott. 1965 nyarán a király »hideg puccsal” félretette Papandreu miniszterelnököt, s Görögországot csaknem kétéves állandósult kormányválságba taszította. Az anarchia megfelelően előkészítette az ezredesek hatalomátvételét, az 1967. április 21-én lezajlott,: immár „szabályos” katonai1 államcsínyt. A király áldását adta a junta terrorjára, és trónjával az alkotmányosság, a jogfolytonosság látszatát nyújtotta hozzá. Más kérdés, hogy nemcsak patrónusa, de foglya is lett a katonatiszteknek és a görög jobboldalon belül heves személyi ellentétek léptek fel. Szeptemberben és októberben leváltották a hadsereg 310 királyhű tisztjét, s az uralkodó nyilván úgy gondolta: itt az utolsó alkalom, hogy visszaszerezze a tényleges hatalmat. A tizenkettedik óra után nem te öt perccel, de néhány órával végrehajtott, kétségbeesett el.lenpuccs-kísérlet azonban törvényszerűen elbukott. ■ A :kicaly — ez következett egész •politikai múltjából és magatartásából — nem akart és nem tudott a néptömegekre támaszkodni, a hadseregen belül pedig közben kihúzták lóba alól a talajt. A görög eseményeknek meg van a maguk NATO-vetülete is. Ennek csupán apró részlete, hogy az éppen Brüsszelben -ülésező Atlanti Tanács összejövetelén megoszlott a görög küldöttség. A fő probléma, hogy a NATO a „demokráciát”, „szabad világot” hirdeti, de a valóságban olyan rezsimek fémjelzik, mint a görög diktatúra. Eddig még a »királyi homlokzat” valamit eltakarhatott a nyugati közvélemény előtt, de most teljes valóságában láthatóvá vált a görög szövetséges igazi képe. Az atlanti stratégák természetesen nem akarják feladni Görögországot, hanem valamit kozmetikázni szeretnének a helyzeten- Valószínű, hogy a junta és az elűzött király között titokban megkezdett kompromisszumos tárgyalásoknak is atlanti, amerikai sugallói vannak'. Ebből a szempontból azonban másodrendű kérdés, hogyan alakul a görög trón sorsa, a lényeg: a drámai események ismét leleplezték a görög . diktatúra népellenességét, tarthátatlan voltát. Nemcsak Görögország, hanem a német kérdés körül bekövetkezett mozgás is Európára irányította a figyelmet. Moszkvából újabb: határozott figyelmeztetés hang zott el Bonn irányába, azok címére, akik „új politikáról” i beszélnek, de a régi utat jár- j ják. Az alkalmat Walter Ulb- j richt látogatása és a szovjet— NDK tárgyalások nyújtották.! Ezzel folytatódott azoknak j a fontos diplomáciai okmá- j nyoknak sorozata, amelyekkel1 a szovjet kormány már eddig i is rámutatott a nyugatnémet | helyzet veszélyeire. Emlékezetes, hogy memorandumot nyúj toltak át az NSZK, illetve a nyugati hatalmak kormányainak, tények sokaságával bizonyítva a neonácizmus' virágzását. Az emlékiratok megjelenésével egyidejűleg hang, zott el az újfasiszta szervezet magabiztos nyilatkozata, amely szerint a következő választásokon ötven képviselő helyre számítanak... A galambok és a héják mellett újabb madár „repült” az amerikai politikába. „Sas” fedőnévvel rendezték meg az eddigi legnagyobb légi csapat- szállítást az Egyesült Államok területéről Dél-Vietnam- ba. Az utánpótlással az expe- diciós seregek száma máris 486 ezerre emelkedett, s várhatólag rövidesen eléri az 525 ezret. Az eszkaláció további jele, hogy megint pusztító támadások érték Hanoit, s az amerikai repülőgépek a Vörös folyó hídja mellett elsősorban a sűrűn lakott negyedeket bombázzák. Ezek az amerikai lépések szinte kísérőzenéjét jelentették a tűzszünetl vitának is. A DNFF 13 napos fegyvernyugvást javasolt karácsonyra— újévre, illetve a buddhista újévre. Az amerikaiak és a sai- goni rezsim, hosszú töprengés után. mindössze négy napba egyeztek bele. Ez a közjáték, párosulva az eszkalációs igyekezetekkel, jól példázza, hogy az amerikaiak továbbra is ragaszkodnak — a szó közvetlen értelmében is — a vietnami háború minden napjához. Közel-Keletet az elmúlt napokban a színfalak mögötti tárgyalások jellemez ték, annak jegyében, hogy még egy hónap van hátra január 17-ig, a marokkói Rabatba tervezett csúcstalálkozó nyitó napjáig. Az egyik legfon tosabb arab országban, Algériában viszont felszínre kerültek azok az ellentétek, amelyekről már hetek óta szóltak a híresztelések. Bumedien elnök bejelentette, hogy az FEN párt és a kormány átszervezését, majd saját kezébe vette a hadsereg vezetését. A korábbi hírek szerint ugyanis Zbiri vezérkari főnök akciót tervezett az elnök ellen. A helyzet sokkal bonyolultabb, mintsem minden részletében át lehetne tekinteni. Algéria barátai őszintén remélik, hogy a belső konfliktusok pozitív kibontakozást nyernek. A szovjet közlekedésügyi minisztériumban közölték a TASZSZ munkatársával, hogy a jövő héten Rómában megkezdődnek a tárgyalások a Szovjetunió és Olaszország közötti közvetlen teherforgalmi vasúti közlekedés létrehozásáról. A Szovjetunió és Olaszország közötti vasúti közlekedés Jugoszlávia és Magyarország vasútvonalán halad majd át. Torinóíól a szovjet—magyar határig ennek az útvonalnak hossza meghaladja az 1000 kilométert. I Összeomlott egy függőh Hetvenöt gépkocsi a leges folyóba zuhant Point Pleasant: Csúcsforgalom idején ősz- j szeomlott pénteken este egy függőhíd az Egyesült Államokban, az Ohio folyó fölött Nyu- gat-Virginia és Ohio állam határán. Hetvenöt gépkocsi a 36 méteres magasságból a 22 méter mély jeges vízbe zuhant, s csupán néhány életbenma- rndottat sikerült kimenteni — jelentik a hírügynökségek. A katasztrófa helyi idő szerint 16.55 órakor következett Görögországi jptentés Egyezkedés Konstantin és a junta között Római megfigyelők között az a vélemény, hogy előrehaladott stádiumba jutottak a Konstantin király és a Pa- padopulosz-rezsim közötti tárgyalások. Papadopulosz üzenetet intézett a királyhoz, amelyben visszatérésre szólítja fel, ugyanakkor azonban leszögezi, hogy Konstantinnak jelképes szerepbe kell belenyugodnia minden tényleges hatalom nélkül. 9 A kiszivárgott hírek szerint azonban a romai tárgyalásokon az uralkodó azt kéri, hogy visszatérésekor a kormány formailag nyújtsa be lemondását, hogy így a közvélemény előtt megerősödjön a korona hatalmának látszata. Konstantin ezután ismét Pa- padopulosznak adná a kormányalakítási megbízást. A római tájékozott körökben úgy tudják, hogy a ki- j rály álláspontjának megme- | revedése elsősorban Frederika anyakirálynő tanácsainak tu- [ lajdonítható. be, amikor mindkét irányban szinte egymás lökhárítójának értek a hazafelé tartó gépkocsik. Az 520 méter hosszú hídból a két pilléren kívül semmi sem maradt. Az áldozatok számát csak akkor tudják megállapítani, amikor kinyomozzák, pontosan hány autó volt a függőhidon a szerencsétlenség pillanatában és ezeken hány személy foglalt helyet. Néhány órával a szerencsétlenség után a rendőrség azt jelentette, hogy 11 holttestet találtak meg. s 21 személy eltűnéséről tudnak. Néhány utasnak valamilyen módon sikerült kimásznia a folyó fenekére süllyedő gépkocsikból és a híd roncsaiba megkapaszkodva tartani magát, amíg a mentők megérkeztek. A szemtanúk szerint a híd egyik pillanatról a másikra szinte eltűnt. Todd Mayes tanár 'például éppen rá akart hajtani az úgynevezett ezüst- hidra. amikor az összeomlott. „Felnéztem és az egész semmivé lett — mondotta. A híd tartószerkezete valószínűié* ráomlatt a vízbe zuhant gépkocsikra és teherautókra. — Csak nyögéseket és segélykiáltásokat hallottam, nem láttam senkit” A 40 éVes függőhíd egyébként három nappal azelőtt omlott össze, hogy felavatták volna a pótlására épült új, korszerű hidat. A forgalmat hétfőn akarták átterelni az új útvonalra. E ''hunyt Gellért 0*xitár Szombaton 85 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Gellért Oszkár. Kossuth-díjas költő. A Magyar írók Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. H Halálos ítéletek Kínában Csansa kínai városban, Hunan tartomány fővárosában december 11-én egy tömeggyűlésen halálos ítéletet hoztak 20 „amerikai és csangkajsckista ügynök, aktív ellenforradalmár és bűnöző” ügyében. Négy halálos ítélet azonnali végrehajtásra szólt. A többi 16 esetben az ítélet végrehajtását elhalasztották. A Hunan Ribao című lap közlése szerint „az elítéltek ellenforradalmi propagandát fejtettek ki az amerikai imperializmus és a szovjet revizionizmus érdekében.” Az említettek a lap állítása szerint a „kulturális forradalom” során ellenforradalmi kémhálózatot szerveztek. Washkansky jól érzi magát Fokváros: Lovis Washkansky fokvárosi fűszeres, akinek keblében 13 napja új szív dobog, pénteken már vendégeket fogadott kórházi szobájában és kijelentette: „százszázalékosan jól van”. „Nagyon szerencsés fickó vagyok —, mondotta a beteg, aki már csaknem túl van a kéthetes kritikus időszakon. Pénteken látogatást tett a világhírű betegnél felesége is, j akit torokfájása miatt négy ; napon át nem engedtek fér- j jéhez. Az asszony elmondotta, i hogy az operáció előtt férje ] már két-három szó kiejtése után levegő után kapkodott, most viszont nyugodtan, erőteljesen beszélt. Érdemes lekésni a vonatot Szombaton délután Hidasi György, a budapesti MÁVAUT igazgatója az Engels téri autóbuszpályaudvaron köszöntőt te a vállalat idei 90 milliomodik utasát. A pénztárhoz Horváth Györgyi, a hatvani gim- ná^jum 4. osztályos tanulója lépett 90, nűlliomodikként; aki lekéste-a' délelőtti vonatot és ezért a délutáni autóbuszra váltott jegyet, Hatvanba. A Budapesti MÁVAUT Igazgatóság ajándékkosárral és egy 1968-ra szóló szabadjeggyel jutalmazta. Horváth Györgyi elmondta, hogy az érettségi után jövő nyáron a szabadjeggyel a jugoszláv tengerpartra szeretne utazni. Jemen és Dél-Je mén LOVÁRA HAGYTA VAGYONÁT A napokban meghalt egy perui milliomos, aki végrendeletében kitagadta gyermekeit és egyetlen örökösének „Truerto” nevű lovát tette meg. Ketyeg a Geiger-számláló a titokzatos csészealj közelében Mint már jelentettük, egy Horgoson lakó jugoszláv polgár, aki csak annyit volt hajS ndó elárulni magáról, hogy . B. ■ -nak hívják, a jugoszláv—-magyar határ közelében október végén egy olyan tárgyat talált, amely szerinte egy repülő1 csészealjból esett ki. A tárgyat azóta sem volt hajlandó senkinek sem átadni, viszont lefényképezte, s a képet a jugoszláv lapok közölték. A kép alapján az állítólagos égi ajándék nagyon is földi dísztárgyhoz hasonlít, sőt Topolyáról egy család bejelentette, hogy birtokában van egy pontosan ilyen lámpaszerű szerkezet, —, de immár több mint húsz esztendeje. Közben M. B. kész volt arra, hogy letakarva ugyan, de megmutassa a sokat emlegetett titokzatos tárgyat dr. Ni- kola Ruski atomsugárzási szak értőnek. Az atomkutató Gei- ger-számlálója abban a pillanatban ketyegni kezdett, amint M. B. felfedezésével megjelent a szobában. A készülék 25 centiméter távolságból 11 milli-r. óránkénti sugárzást jelzett, ami jóval nagyobb a megengedettnél. A sugárzásveszélyes helyeken ugyanis a megfelelő óvóintézkedések mellett is csupán 17 milli-r. sugárzást tűrnek meg, ha ott állandóan dolgoznak, de azt is hét óra, nem pedig egyetlen óra leforgása alatt mérik. Ezek után a kérdőjel tehát még nagyobbra nőtt: mit te rejteget tulajdonképpen a repülő csészealjak horgos! „szakértője?” Két ország viseli immár Jemen nevét.- s gondjaik Is hasonlóak: megóvni a köztársaság egységét. Bár a két dél-arab államot más-más ellenség fenyegeti (Jement » királypárti csapatok, az 1962-ben elűzött imám hívei, Dél- Jement a sejkségek háttérbe szorított vezetői, s még Inkább a hatalomra került NLF és a hatalomból kirekesztett FLOSY közötti ellentétek). Közös érdekük, hogy függetlenségük megőrzése céljából széles összefogáson alapuló egységet teremtsenek. A november S-én történt jemeni hatalomátvétel képviselői alapvető feladatként a polgárháború befejezését jelölték meg, (a szembenálló felek ellenőrzése alatt álló területek akkori általános vonalát térképünk ábrázolja). A megegyezést azonban a kezdeti remények ellenére disszonáns hangok zavarták meg. Egyes királypárti törzsek csatlakoztak ugyan az új jemeni rendszerhez, az imám családtagjai azonban nem tették le a fegyvert. A szinte járhatatlan hegyék között elrejtőzött gerilla-csapatok, külföldi, elsősorban amerikai segítséget élvezve, az elmúlt napokban megkísérelték elfoglalni a fővárost. A királypártiak kísérlete azonban kudarccal végződött. Ugyancsak az elmúlt napokban tisztázódott a Dél-jemeni Népi Köztársaságot körülvevő szigetek kérdése is. Jemen partjainál, a Vörös-tengerből kiemelkedő Ka- maran-szígete. a Bab el-Mandeb előtt lévő Ferim, valamint az Adeni-öböl és az Arab-tenger határán fekvő Socotra-szigete a Déljemeni Népi Köztársaság, Kúria—Murla-szigetek pedig Maszkát és Omán ellenőrzése alá került (a szigetekre azonban Dél-Jemen igényt tart). A Dél-jemeni Népi Köztársaság területi kiterjedésével kapcsolatban a közelmúltban több téves közlemény Jelent meg. melyek az új állam területén csak a korábban Délarab-SzÖvetséghez tartozó 17 emirátust és sejkséget említik. Ezeken kívül és a fentiekben említett szigetekén túl azonban még ide tartozik a korábbi Keleti- Aden védnökség területe Is. EZT MEGÚSZTA G. I. Raymond Jalbert amerikai katona Salemben (Mas- sachussetts állam) vérvizsgálaton esett át. Kiderült, hogy A. H. pozitív vércsoporthoz tartozik, s feltehetőleg az egyetlen ember az amerikai hadseregben, akinek ilyen vércsoportja van. Az orvosok véleménye alapján a 21 éves katonát nem küldik ki Vietnamba, mert megsebesülése esetén nem lehetne segíteni rajta. OMNIA VINCIT ÁMOR Egy fiatal lány jelentkezett a szicíliai Catania börtönében és kérte, hogy azonnal tartóztassák le. A húszéves Maria Grazia-nek azonban bele kellett nyugodnia, hogy szabadlábon marad, miután kioktatták, nem bűncselekmény, ha zsebkést hord magánál. És azt is kifejtették előtte, ha megszegte volna valamely törvényt, akkor sem költözhetett volna a néhány nappal ezelőtt elítélt vőlegényének cellájába. SELECTÁK „Már megint haláleset a családban” kérdi a főnök az alkalmazottat, aki öt percet késik. — „Nem” feleli a fiatalember, „ma erős ellenszelem volt”. „Kedves lánya vakbelének semmi baja” — mondja az orvos a nagyon fiatal paciens anyjának „de valami kicsit vár.” „Szent isten!” kiált fel az asszony. „Akkor igazán itt az ideje, hogy felvilágosít- sam!” * Csak a szőnyegek születnek arra, hogy lábbal tiporják. * Ha elhatároztad, hogy az utódok számára is hazudsz, fogj hozzá és Írd meg az emlékirataidat. * Egy meggyőződése* ateista mondta nekem: figyeljen rám, mester., Isten nincs. Ezzel szemben minden embernek van a világon végzete és rendeltetése, a többi csupán sara. * Egy oroszlán felfalta szelidítöjét. Azóta halálosan éhes. * Mikor a villany kialszik, a gyufák táncolnak örömükben. Nem fontos, hogy hány éves korodban haltál meg, ha a neved fennmarad.