Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-10 / 292. szám

Sfax, a mesterdetektív Krimi-paródia POKOLI nyári zivatar tombolt. Tizenegy órakor történt, este. Sfax, a mesterdetektív élvezte a színjátékot. Elter­peszkedett karosszékében, pi­pázott, időnként kortyolga­tott száraz Bingrove keve­rékéből, amelynek barna fel­színén jégkockák csillogták. Utrage regényét olvasta, a Kék titok című izgalmas tör­ténetet. Nem messze, az eső­függöny mögött, túl az égi- háború ijesztő zajain, ütött a Szent-Eustace toronyórája. & ekkor becsöngettek hoz­zá Sfax ajtót nyitott. Ázott, rejtelmesen villogó fekete esőkabátban egy magasnövé­sű, termetes férfi lépett be. Azt mondta: — A1 Touns a nevem, öcsé­met ma reggel meggyilkol­ták a villámban. Teteme eltűnt. Nyomozza ki a tet­test: ötvenezer guldot fizetek érte. Ezer guldot most azon­nal leszúrok önnek, a többit a nyomozás befejezésekor kapja meg. De a csekket le­tétbe helyezem. Rendben van? — Tökéletesen. — Akkor induljunk. Vona­ton utazunk, hálókocsiban, reggelre Ribbons városában leszünk. Cégem és villám van ott. Biztosítom, a gyilkosság felettébb rejtelmes. Sőt, ré- mületes elemek sem hiányoz­nak belőle, majd meglátja. Gyerünk, vár a taxi. Pontosan indult a vonat. Elhelyezkedtek a kétsze­mélyes fülkében. Touns a felső ágyat választotta, Sfax az alsót. Mindent tudott már a mester, amit előzetesen tudnia kellett. A1 Tounsnak semmiféle előnye nem szár­mazhatott öccse halálából. Inkább kára, mert életbiz­tosítása gyilkosság esetére nem szólt. A1 Touns külön­ben dúsgazdag temetkezési vállalkozó volt, feltaláló-féle bogaras ember. Éppen nyu­galomba készült. Üzletét köz­jegyzőileg az öccsére hagyta. öccse gyilkosán bosszút akart állni. Azért fordult a mesterdetektívhez, mert a helyi rendőrnyomozókat te­hetetlennek tartotta, Touns hamar elaludt. Sfax szemére nem jött álom. CSODALATOS reggelen ér­keztek meg Ribbons ódon városába, ebbe az óriási, sza­badtéri múzeumba. Touns villájába haj itattak. Sfax megállapította: ízlés, gazdag­ság, mesebeli kényelem jel­lemzi az egyemeletes remek építményt kívül-belül. A há­zigazda nyomban öccse szo­bájába vezette hírneves ven­dégét, az emeletre. Két urat találtak ott, a helybéli rend­őrség két nyomozóját, akik a bűntény ■ bejelentése óta egyfolytában foglalkoztak az esettel. Mindketten ismer­ték Sfaxot. Szakmai irigyke­dés nélkül méltatták sike­reit és szívélyesen üdvözöl­ve őt bevallották: — Kifog rajtunk az ügy. Tehetetlenek vagyunk. És gondterhelten hozzátet­ték: — ön sem lesz szerencsé­sebb, mester. Előre sajnál­juk ... Sfax rágyújtott a pipájá­ra s megkérte az egyik nyo­mozót, tájékoztassa a tény­állásról. — Tegnap reggel ölték meg Ob Tounst, — hang­zott az összefoglaló. — Ki­lenc órakor. Erre vall az asztali porcelán óra, amelyet az áldozat estében levert * ezzel megállított. Ob Touns testéből Made in India tőr állt ki. Ezt A1 Touns úr ál­lapította meg, amikor a gyil­kos eszközt öccse melléből kirántotta. Touns úr egyéb­ként a gyilkosságot megelő­ző másfél órában a földszin­ten tartózkodott, ahol egy új találmányán törte a fejét. Senki sem távozhatott az emeletről az 6 tudta nélkül. Megjegyzem: a villa összes ablakát erős vasrács védi. Hová tűnt hát a gyilkos? öngyilkosságról nem lehetett szó, mert a hulla eltűnt, mi­alatt Touns úr nekünk tele­fonált. ö, persze, bátor em­ber lévén, átkutatta az egész házat Se tetem, se tettes. Es nincs meg a tőr sem. A NYOMOZÓ tehetetlenül széttárta a két karját: — Vaskos a rejtély és meg­oldhatatlan ... Sfax bólintott — Néhány perc és meg­nevezem a gyilkost, — pöfé­kelt, s megnyomta a szót: — Akkor aztán letartóztat­hatják. A1 Touns boldogan mo­solygott a két nyomozó meg­rökönyödésén, a mester pe­dig kinézett a rácsos ablakon s így szólt: — Kék szeme van a gyil­kosnak. Kopasz feje. Bika ereje. Felső, második záp- foga hiányzik. Szeretője, egy feketehajú, Indiából szár­mazó hölgy, jelenleg útban van Amerika felé. De nem ő a tettes. Sfax letérdelt a padlóra » a nagyítóját ráirányította: — A gyilkos szívesen ol­vassa Utrage regényeit. Eb­ben azonos az ízlése az enyémmel. Kalapját, lábbe­lijét, fehérneműjét külföld­ről hozatja. Jól érti az ana­tómiát, örömérzettel töltik el a hullák. Egyetlen szúrással oltotta ki áldozata életét. A1 Touns elragadtatva szo­rította meg Sfax kesét. De a helyi nyomozók nem akartak hinni a fülüknek. Végre az egyik nagy üggyel-bajjal megtalálta a hangját: — Főlséges elme, — mon­dotta. — De hol a hulla? — Igen, hol a hulla? — kö­vetelődzőit a másik. Sfax megértőén bólintott s odalépett a falburkolathoz. Nagyítója segítségével hosz- szan keresgélt rajta valamit, s akkor megnyomta az egyik cirádát. Erre feltárult egy olyasféle nagyságú és ren­deltetésű üreg, mint ami- nőkbe hajdan a római kata­kombákban temetkeztek. És lám, valamennyien megpil­lantottak a nyílásban egy miniatűr koporsót, benne — Ob Touns miniatűr tetemé­vel. — íme, a hulla, — magya­rázta Sfax. — Koporsója olyan anyagból készült, amely elektromosság hatá­sára gyorsan összezsugorodik a belétett hullával együtt. Sátáni találmány. Csak egy temetkezési vállalkozó agyá­ban született meg az effé­le gondolat.... Ebben a pillanatban A1 Touns előrántotta Made in India tőrét. Azt, amellyel szerelemféltésből megölte az öccsét. És mielőtt lefoghat­ták volna, a szívébe döfött. Valóban jól értette az ana­tómiát Koporsója működésé­nek titkát elvitte magával. — Mester, — lelkendezett az egyik nyomozó — az ön zsenialitása már csaknem boszorkányság! Kőnyörgünk, árulja el a titkát! SFAX újra megtömte a pipáját, rágyújtott és így szólt: — Titok? Szó sincs róla. Mindössze az történt, hogy a hálókocsiban ébren töltöttem az éjszakát. A1 Touns pedig álmában kifecsegte a tit­kait... FÖLDES MIHÁLY APRÓ ESETEK Egy hölgy kalapot vásárol. Felpróbál vagy húszat, de egyik sem. tetszik neki. Vég­re a nagy kavarodásban ta­lál egy megfelelőt. — Ez jó lesz, csomagolja be, kérem! — Ahogy parancsolja! — mondja az eladónő — bár ez az a kalap, melyben az imént bejött! * A madárüzletbe ingerülten tér vissza az egyik vevő. — Nézze, mit sóztak a nyakamba! Tegnap vettem maguknál ezt az énekesma­darat, és kiderült, hogy tö­rött a lába! — Na és, mi van akkor?! — csodálkozik az eladó — hiszen ön énekest vásárolt nálunk és nem balerinát! * — Mikor a férjem rosszul bánik velem, azzal fenyege­tem meg, hogy visszamegyek a mamához. — Én ellenkezőleg. Azt mondom, hogy idehívom a mamát... * A bokszoló panaszkodik a trénerének: — Az öltöző elég messzire van a ringtál. — Ez ne aggasszon, édes fiam, aligha kell majd a sa­ját lábadon visszajönnöd. A Krokogyilbő] fordította Kovács Sándor — Tisztelt bíróság! Mint keresetemben is kifejtet­tem: válni kívánok felesé­gemtől, Az ok, hogy nejem teljesen elhidegült tőlem ... Nem, nincsenek konkrét bizonyítékaim, de ezt az ember megérzi, kár, hogy a tisztelt bíróság nő, így ne­hezebben érti meg a szem­pontjaimat. Tíz éves házasok va­gyunk. Ennyi telt el meg­értésben, szeretetben, bol­dogságban. A dolog körül­belül egy éve kezdődött... Elöljáróban azonban el kell mondanom, hogy imá­dom a csirkecombot. Mikor elvettem Elvirát, anyám el­mondta ezt neki. Akkor az álnok lesütötte a szemét és áhitatosan rebegte, hogy ez direkt szerencse, mert ő ki nem állhatja a csirkének a combját, csak a hátát, meg legfeljebb a szárnyát tudja megenni. Akkor éreztem, minket az isten is egymás­nak teremtett, éppen olyan, mint az anyám. Minden vasárnap csirkét vágtunk. Nekem jutott a két combja és a melle, ő ette a hátát, a szárnyát és az aprólékját. Sosem szól­tam érte: hadd egye, ha egyszer azt szereti. Az em­ber tisztelje a házastársa ízlését, még akkor is, ha nem egyezik az övével. Egy évvel ezelőtt történt. Későn mentem haza, a vacsorám az asztalon volt. Én sosem kívántam tőle. hogy megvárjon a vacsorá­val. Olyan enyhe szalon-mó- lém volt. de azt azért ész­revettem, hogy a cslrkepör- költben nincs comb, nincs melle húsa. Egy hatalmas csontos hát es két szárnya úszkált a piros szaftban. Már akkor sejtettem, hogy ez nyílt támadás. De az is eszembe jutott aznap, hogy egyszer ő is megkós­tolhatja a combot is ... Bár az egyiket azért meghagy­hatta volna. Nem vagyok önző, tessék elhinni. Ha odaáll elém és azt mondja: — Te Jenő, én is meg­szerettem a combot, ezen­túl egyik legyen » tiéd, a másik az enyém... Hát tessék elhinni, beleegyezem, elvégre emberek vagyunk, nem igaz? De így? Se sző, se be­széd! Másnap azért nem tet­tem szemrehányást. Egy hétig nem szóltam hozzá. A következő vasárnap megint csirke volt. Ezúttal rizs esen. Imádom. Nekiülök, eszem lefelé a rizst, eszem, eszein. Előjön egy szárnya, aztán a másik, aztán a püspökfalatja... De comb sehol. Érthető, tisztelt bíróság, hogy ekkor már megfogal­mazódott bennem a gyanú: ennek a nőnek van vala­kije. Annak adja a com­bokat. Azután nagyon rosszul éltünk. Sosem emlegettem neki a csirkecombokat. Többször sütött rántottcsir­két. és újra nekem adta a combokat. Ekkor azonban VALÓ OK------- -- i ■ ­é n már óriási önuralom­mal, eltoltam magam elől és azt mondtam: — Add a szeretődnek! Képzeljék el. Megjátszot­ta. hogy sír. A comb ott állt napokig az asztalon. Azt hitte, ezzel eltereli a figyelmemet. Igen... Megismerkedtem Alizzal. Kedves özvegyasz- szony. Hiába, az embernek hiányzik a gyengédség, ö mindig nekem adta a csir­ke combját, mert ő is olyan, mint az én szegény jó édesanyám, isten nyu­gossza, ö is csak azt a jó csontos hátát szerette le­szopogatni ... Ennyit tudok előadni, tisztelt bíróság, és kérem a válás kimondását, annál Is inkább, mert Alizk^m anyai örömöknek néz elé­be... Ekkor a bíróság az asz- szonynak adta meg a szót: — Én nem tudok mit mondani... Én... Tetszik tudni, hiszen a tisztelt bí­rónő is nő ... Ez abban az időben volt, amikor csak azt a Mirelit fagyasztott csirkeaprólékot lehetett Gyurkó Géza: JCölto c fiűkőLAan — Hát te, édes fiam? — nézett bele határidős napló­jába Szent Péter, amint sze­rényen bár, de meggyötör­tén megjelentem a mennyek kapujában, belépőcédulái kérve és várva. — Megjöttem. Bemennék — suttogtam esdeklőn. — Nem értem — ingatta ősz szakállát Péter, hiszen te csak 32 év és négy hónap múlva vagy beütemezve. Miért siettél ennyire? — csodálkozott rám értetlenül. — Ügy történt, Péter atyám — mondtam — be kellett mennem a hivatalba, hogy pecsétet kapjak egy papírra, amely tulajdonkép­pen olyan nagyon fontos nem is lett volna, de hát nálunk a Földön a nem na­gyon fontos papírokra is szükség van. Amikor az író­asztal mögött ülő férfi meg­tudta, ki vagyok, felütött, bezárta kulccsal az ajtót és egy vaskos köteg papírt du­gott az orrom alá ... — Uram, örülök,hogy ösz- szehozott a sorsunk. Enged­je meg, hogy felolvassam néhány versemet, szíves el-» bírálás végett... Amikor a takarítónő kido­bott bennünket, megkért, másnap menjek vissza és azonnal lepecsételi a papírt. Nem mentem! A legkényelmesebb cipőm sarka javításra szorult. A cipészek mestere, amikor megtudta, ki vagyok, azon­nal bezárta a cippentyűbolt ajtaját, kitette a „Zárva” táblát és előhúzott egy vas­kos köteg papirt: — Uram, örülök, hogy jó­sorsa hozzám vezette. Nagy íróval találkozik most, en­gedje meg, hogy ennek bi­zonyítására felolvassam „Kleopátra a termelőszövet­kezetben” című trilógiá­mat ... És felolvasta. Búcsú­I záskor, éppen hajnalodott, megígérte, másnap, ha vis­szahozom a cipőt, azonnal’ *■ megcsinálja, csak még egy­két kisebb elbeszélést mutat be nekem. Nem vittem visz- sza a cipőmet. Inkább boka- süllyedést kaptam, ami test­tartási differenciákat, as utóbbi pedig máj- és vese­zavarokat okozott. Elmentem hát az orvos­hoz, aki lelkiismeretesen megvizsgált, mielőtt az in­jekciót beadta, a receptet felírta volna, megkérdezte a nevemet, valamint foglalko­zásomat. Rendkívül meg­örült, amikor megtudta, hogy én vagyok a híres dráma-, regény- és esszéíró és közölte velem: ő is ír drámákat, esszéket, regénye­ket, sőt verseket is. Le is tette az injekciós tűt és megkért, jöjjek vissza rende­lés után, akkor lesz ideje, hogy kényelmesen beadja nekem az injekciót és egy­két drámáját. Nem mentem vissza. Ide jöttem. Szent Péter megcsóválta a fejét, megnézte noteszát, aztán hümmögni kezdett: — Szerencsétlen ember. Neked voltaképpen a pokol­ban a helyed a feljegyzések szerint. De úgy vélem, ve­zekeltél eleget... Itt a cé­dula ... Azazhogy várj csak egy percre. Ha már olyan íróféle voltál, ezt hallgasd meg, — előhúzott egy köteg fügefalevelet és büszkén ol­vasni kezdte mennyei da­rabjának címét: „Gábor és az arkangyalok”. Musical commedy három teremtés­ben, harsonaszólóval... kapni... ősz Ferenc Azonmód elindultam a po­kolba! — Kikérem magamnak, nem én löktem rneg az asztalt, mert vesztésre állok! (A Wochenpresse-böl) Szöveg nélkül (Erb János rajzat)

Next

/
Thumbnails
Contents