Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
2 napid ímn. DECEMBER 1«. Egy hét a külpolitikában £ Vietnam és Washington £ A Közel-Kelet az arab csúcs előtt • Küszöbön a NATO ülése és a Közös Piac vitája £ Múlik az „aranyláz”? £ Brezsnyev, Podgornij, Gromlko utazásai A világ elsőszámú nemzetközi problémája a vietnami válság, ezen a héten az Egyesült Államokban történtek miatt került a közfigyelem homlokterébe. Amerika nagyvárosaiban, így New Yorkban is, a háború elleni tiltakozás újabb tüntetésekben jutott kifejezésre: különösen a sorozóhivatalok és toborzó irodák körül zajlottak le tömegdemonstrációk. Igaz, még nem állíthatjuk, hogy az Egyesült Államokban a háború ellenzői, a háború ellen tettekkel is síkra szálló emberek lennének többségben, de hétről hétre hónapról hónapra nő '■zoknak a tábora, akik bűnösnek, vagy egyszerűen csak esztelennek, vagy fölöslegesnek ítélik a Vietnam -' ást. 20á nailMú ív.-, ig vietnami veszteségei- most hoztak nyilvános- K a hivatalos adatokat: a évre vonatkozó számok -lésével a „lélektani hadvi- s" amerikai irányítói nyilván azt akartáét bebizonyítani, hogy a veszteségek vi- azonylag csekélyek és például az Egyesült Államok or- ^gátjain többen vesztik életüket, mint a háborúban. A 111 254 ember elvesztését vagy harcképtelenné válását kimutató statisztika ugyanakkor elfedi a döntő tényt: most válik különösen veszteségessé az USA számára a vietnami agresszió. McNamara távozása nem vert ugyan újabb hullámokat, de máris újabb „ügy” készül: Washingtonban úgy tudják, hogy Arthur Goldberg, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője is elhagyja helyét. Ha a hír igaznak bizonyul, újabb tanúsága lehet annak, hogy a johnsoni politika kiszolgálóinak egyre nehezebbé válik a mesterségük. Ebben a vonatkozásban érdemel szót az angol televízió egy hételeji műsora is, amely vita formájában két angol és két amerikai politikust állított szembe. Lord Avon, ismertebb korábbi nevén: Edén, a volt külügyminiszter és miniszterelnök nem volt tekintettel az amerikai érzékenységre és leszedte a keresztvizet az óceánon túli szövetséges vietnami politikájáról. Róbert Thompson, a vita másik angol részvevője sem volt más véleménnyel. Velük szemben Bundy amerikai külügyminiszter-helyettes nem tudta, Morton amerikai szenátor pedig nem is akarta megvédeni a Fehér Ház és a Pentagon álláspontját. A világ másik két akut válságában, a ciprusiban és a közel-keletiben bizonyos elcsöndesülést figyelhettünk meg a héten. A ciprusi ellentétek valójában fennmaradtak ugyan, de a szükséges józanság diktálta, hogy meg- kezdték-e a szigetországban volt görög és török csapatok kivonását. Ami pedig a közel- keleti helyzetet illeti: Gunnar Jarring svéd diplomata, az ENSZ közel-keleti megfigyelője elindult New Yorkból, hogy megkezdje munkáját. Cipruson üti fel főhadiszállását, hogy figyelemmel kísérje a Közel-Keleten történteket és megpróbáljon közvetíteni a szembenálló felek között. Az arab világ készül a közelgő arab csúcstalálkozóra, közben pedig a színfalak mögött újabb lázas diplomáciai tevékenység indult meg a különböző arab országok eltérő álláspontjainak egyeztetésére. A héten megmutatkozott, hogy például Szíria vonatkozásában dr. Zuajen miniszterelnök moszkvai tárgyalásai nagyban hozzájárultak az álláspontok kölcsönös tisztázásához. Irakkal kapcsolatban érdekes hírt kaptunk a héten: a francia kormány Irak esetében eltekint a fegyverszállítási tilalomtól. A párizsi készség nyilván összefüggésben áll azzal, hogy a francia olaj- társaságok a közelmúltban kölcsönösen kedvező megállapodásra jutottak az iraki kormánnyal. De Gaulle tábornoknak a Közel-Kelettel kapcsolatos állásfoglalásai, amelyek figyelembe vették az arab érdekeket, most realizálódnak. Az úgynevezett „atlanti világban” és a nyugat-európai országok politikai köreiben Brüsszel felé tekintenek, ahol a jövő héten a NATO miniszteri tanácsa fog ülésezni, a rá következő héten pedig a Közös Piac országainak miniszterei gyűlnek majd össze, hogy Nagy-Britannia felvételi ügyeiről tárgyaljanak. Mindkét alkalommal élénk vitákra lehet számítani, természetesen főleg az európai gazdasági közösségben. Az angol csatlakozás támogatásáról jobbára a plátói jellegű megnyilatkozások hangzottak el Londonban Luns holland külügyminiszter. majd Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter látogatása során. Megfigyelők különösen azt tartják problematikusnak, hogy Bonn valóban hathatós segítséget tud-e nyújtani az angol kormánynak De Gaulle ellenében. A nyugatnémet politika mindeddig nem mert ujjat húzni a francia köztársasági elnökkel Anglia miatt, a bonni vezetők általában azt remélik, hogy fel lehet melegíteni az Erhard-korszakban elhidegült francia—nyugatnémet viszonyt. A nyugati tőzsdéken fellángolt „aranyláz" a héten már enyhült, de megállapíthatók, hogy a font leértékelése utáni hisztérikus aranyvásárlások meggyöngítették a dollár és a font pozícióit és újabb érvágást eredményeztek a font erődben őrzött amerikai arany tartalékon. A mi világunkban és annak szomszédságában az építő hétköznapok nyugalma, illetve egy ünnep történelmi mondanivalója kívánkozik a krónikába. A szocialista országok testvéri kapcsolatainak erősítését szolgálta Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának prágai baráti látogatása és Gromlko szovjet külügyminiszternek varsói tanácskozása. A Szovjetunió szomszédságában, a velünk rokon finn nép ünnepelte államiságának 50. évfordulóját. Az önálló Finnország félévszázadára emlékező ünnepségek kidomborították, hogy a fiatal szovjet állam vezetői első tetteik között adták meg a függetlenséget a finn népnek. Az évfordulóra Helsinkibe utazott Podgornij államelnök jelenléte. fogadtatása és megnyilatkozása egyaránt aláhúzta a szovjet—finn jószomszédság tényét, a szocialista nagyhatalom és az eltérő társadalmi rendszerű kis ország békés egymás mellett élésének kölcsönös előnyeit. Megnyílt a% arab külügyminiszterek értekezlete K a 1 r 6: Kairóban szombaton délelőtt valamennyi arab állam képviselőjének jelenlétében megnyílt a külügyminiszteri értekezlet. Szíria, amely, mint Ismeretes, a khartonmi csúcson nem képviseltette magát, a külügyminiszteri értekezleten részt vesz. Megnyitó beszédében Hasszuna, az Arab Liga főtitkára hangsúlyozta, „szilárdan kitartunk szabadságunk védelmében”. Éppen ezért — mondotta — az arab csúcsértekezletet azzal készítjük majd elő a legjobban, ba feladatául tűzzük ki az izraeli agresszió következményeinek felszámolását. Ahmed Laraki marokkói külügyminiszter, mint az Arab Liga üléseinek soros elnöke méltatta a khartoumi csúcsértekezletet, majd felhívta a tagállamok küldötteinek figyelmét a rájuk háruló feladat fontosságára. A megnyitó ülés után a küldöttségvezetők egymás között tanácskoztak. A torok miniszter elnök saj tón y ilatkozata ENSZ-hírek Jóváhagyták a V ilágszervezet költségvetését Az ENSZ-közgyűlés péntek délutáni ülésén 76 szavazattal 4 ellenében, 5 tartózkodás mellett jóváhagyta az ENSZ költségvetési új felosztását a tagállamok között Japán és Olaszország képviselői a szavazás előtt ellenvetésekkel éltek amiatt, hogy országuk részesedése a költségvetésből lényegesen megnövekedett. Számos ország, köztük hazánk Csak Pécsett kapható! ooJERS/f ^ 1367 O C Co °?ecc^ Kü’önleges minőségű PA RFÜM-szapp költségvetési terheit mérsékelték, 64 tagállam a korábbi arányban részesedik az ENSZ költségvetési összegéből. A közgyűlés különleges Politikai Bizottsága pénteken megszavazta India, az EAK és Jugoszlávia határozattervezetét, amely azt indítványozza, hogy a közgyűlés következő ülésszakáig fagyasszák be az ENSZ úgynevezett béke- fenntartó erői finanszírozásának problémáját. Ez a kérdés, mint ismeretes, a korábbi években heves politikai csatározásokhoz vezetett a világ- szervezetben. A közgyűlés plenáris ülésén 77 szavazattal ellenszavazat nélkül, 29 tartózkodással jóváhagyták az élsó számú politikai bizottság által benyújtott határozati javaslatot, amely sürgeti a nukleáris fegyverek alkalmazásának betiltásával és egy megfelelő nemzetközi konvenció megkötésével kapcsolatos kérdések további tanulmányozását. Ezt a kérdést a Szovjetunió javaslatára tűzték a közgyűlés napirendjére. A negyedik számú, Gyámsági Bizottság 70 szavazattal 16 ellenében és 18 tartózkodással leszögezte, hogy Omán és Muszkát népének joga van az önrendelkezésre. Határozat hangsúlyozza, hogy az angol csapiatok jelenléte ezen a területen a függetlenség legfőbb akadálya. nyíltan olyan találgatások folynak, hogy a visszatérő tisztek „zavartkeltő elemekké” válhatnak a katonai apparátusban, amelyre a görög junta támaszkodik. * A Béke Világtanács titkársága pénteken Prágában nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat megköveteli, hogy az ENSZ-csapatok kivételével minden külföldi csapatot vonjanak ki Ciprusról, szüntessék meg a katonai támaszpontokat, tartsák tiszteletben Ciprus függetlenségét és azu- verénitását. Igaziak vagy műholdak? Moszkva: A szovjet csillagászok saé- leskörű kutató munkába kezdtek, hogy megállapítsák a iMprendszer legkisebb holdjának, a Phoebusnak és « Demosnak „kilétét". Sklovsz- kij szovjet csillagász feltételezése szerint ugyanis * Phoebus és a Demos nem természetes, hanem mesterséget holdak és értelmes lények bocsátották őket a Mars körüli pályára. A Phoe- bust és Demost vizsgáló tudóscsoport vezetője, Dejct professzor, a pulkovói obszervatórium híres csillagásza. A pulkovói obszervatórium a Mars holdjairól készült képeket átadta a Szovjetunió tudományos akadémiája csillagászati elméleti intézetének. Csebotarev, az intézet igazgatója kijelentette: az intézet munkatársai elektronikus számológépek segítségével végzik a Mars haldjainak kutatásával kapcsolatos ősz- szes számításokat. Ami pedig Sklovszkij csillagász hipotézisét illeti — mondotta Csebotarev — még egy ideig várni kell a válaszra: vajon létezhet-e a Marson élet és civilizáció? A szovjet kormány- nyilatkozat visszhangja „A leghatározottabb hangú figyelmeztetés” — így értelmezik moszkvai politikai körökben a názierrius újjáéledésének súlyos veszélyére rámutató szovjet kormánynyilatkozatot, amely híven tükrözi a szovjet nép érzéseit A Szovjetunió ez év januárjában már figyelmeztette az NSZK kormányát és a világot arra, hogy az NSZK-ban nőt- tön nő a militarizmus és a revansizmus fenyegetése. A szovjet fővárosban ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy a helyzet a januári nyilatkozat óta eltelt időben tovább romlott Moszkvában úgy látják, hogy a kormánvnyilatkozat egyben megsemmisítő bírálata a bonni úgynevezett új keleti politikának, amely a „becsületes szándékukról” és holmi „békés kezdeményezésekről” szóló fecsegéssel akarja álcázni az NSZK politikájának agresszivitását. Moszkva nem Bonn frázisai, hanem tettei alapján ítél. A bonni militarista és revansista kormány cselekedetei viszont lovat adnak az új nácizmus alá. Ebben a légkörben — mutat rá Ernszt Genri neves szovjet publicista, már arról beszélnek, hogy az új náci miniszterek rövidesen ott ülnek a kereszténydemokrata miniszterek mellett. Már időpontot is emlegetnek: 1969 őszén, amikor lezajlottak á Bundes- tag-választások. Azt tartják Bonnban, hogy erre az időre az NPD jelentős számú képviselővel betör a parlamentbe és a CDU új koalíciós partnerévé lép elő. Meg is nevezik az új kormány elnökét, aki nem más, mint Strauss, a jelenlegi pénzügyminiszter. A szovjet publicista felteszi a kérdést: mi történik akkor, ha Strauss, a nyugatnémet re- vansisták elismert vezetője, s a Bundesvehr tábornokainak és a nyugatnémet hadiipar báróinak bizalmi embere, ke- zetfog II. Adolffal, az NPD Führerével. A szovjet publicista feltűnést keltő cikke, amely a Li- tyeratumaja Gazeta hasábjain jelent meg, ezekkel a szavakkal zárul: a jövő kulcsa a német nép számára az európai béke és a világbéke. Az NDK ezen az úton jár. Ha a mai német burzsoázia ezt nem érti, akkor maga az isten sem segíthet rajta. Rfpülőhzerencsétlfiiség Lima: Pénteken Limától mintegy 650 kilométerrel északra hegyoldalnak ütközött egy perui utasszállító gép, amely Huanu- co és Tingo Maria városok között zuhant le egy dzsungel sűrűjébe. A gép 65 utasa közül egy sem élte túl a szerencsétlen ségeti Verekedés m>aft félbeszakadt a mérkőzés Visszavágott a magyar válogatott Szombatra virradóra — magyar idő szerint — Guadalajarában lejátszották a második Magyaror- ság—Mexikó válogatott labdarúgó mérkőzést. A magyar együttes javuló játékka] 2:0 (2:0) arányban győzött, s ezzel visszavágott szerdai 2:l-es vereségéért a Jalisco stadionban 50 000 néző eíőtt. Az első percben már vezetéshez jutott a magyar csapat. Szép támadás után Dunai II. tört be a mexikói védelembe, s biztosan küldte a bálóba a labdát (1:0). A 15. percben pompás jobboldali akció után Bene éles lövése talált utat a mexikói csapat kapujába (2:0). A 35. percben Varga lőtt újabb gólt, de a játékvezető les rímén nem adta meg« A második félidőben — as AFP jelentése szerint — a magyarok igazi védőfalat vontak kapujuk elé, amelyen a mexikói csatároknak nem sikerült átjutniok. A 88. percben nem éppen „barátságos9* jelenet játszódott le a két csapat játékosai között. A mexikói 16- osnái tízen verekedtek, úgy hogy Illovszky Budolt — mint a DPA jeleni — a magyar együttest lehívta a pályáról, tehát félbeszakadt a mérkőzés. A magyar válogatott láthatólag erőnlétileg, lelkileg magára talált. Különösen a csatárok remekeltek. Az AFP jelenti, hogy Mexikó labdarúgó válogatottja 1868-ban viszonozza a magyarok mostani vendégjátékát, Né^er űrhajós halála Edwards légitámaszpont Pénteken szerencsétlenség következtében életét vesztette az Egyesült Államok első és egyetlen néger űrhajósa. Az amerikai légierő szűkszavú közleménye szerint Robert Henry Lawrence, a légierő őrnagya, a California állambeli Edwards légi- támaszpont közelében, gyakorlórepülés közben gépével a kifutópályára zuhant A gép másik utasa, Harvey J. Royer, a légierő 36 éves őrnagya, aki az űrkutató pilótaiskola gyakorlatait vezeti, súlyos sérüléseket szenvedett, de életben maradt Lawrence őrnagy a tervek szerint részt vett volna egy kétszemélyes űrlaboratórium irányításában, amelyet 1970- , re terveztek földkörüli pá- lyára juttatni. Lawrence: Ohio-állam egyetemén fizi- j kai-kémiai doktorátust szerzett és egyidőben Nyugat- Németországban a Furs ten Feldbruck-légi támaszponton képezett ki német pilótákat. A szerencsétlenül járt űrh^ jóst özvegye és hétéves fia gyászolja. A légierő tisztjeinek különleges bizottságát bízták meg a szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálásával. Lawrence volt a kilencedik űrhajós, aki baleset áldozata lett Az ankarai politikai megfigyelőket élénken foglalkoztatja Demirel török miniszterelnök pénteki sajtónyilatkozata. Rámutatnak, elsőízben fedi fel az ankarai kormány nyíltan, hogy a Ciprusról létrejött török—görög megállapodás csak egy olyan záradékot tartalmaz, amelyet haladéktalanul végre kell hajtani, s ez a záradék a görög katonai erők kivonására vonatkozik. Mint Demirel közölte, a török kormány csak második szakaszként igyekszik elérni a ciprusi görög nemzeti gárda feloszlatását Az AFP ankarai megbízható forrást idézve jelenti, hogy ! Demirel miniszterelnök a hét : folyamán Szmimov szovjet : nagykövetnek kifejtette, Törökország szeretné biztosítani magának a szovjet kormány támogatását, amikor a Biztonsági Tanács az ENSZ-erők ciprusi megbízatásának kibővítéséről tárgyal majd. I * Az AP tudósítója athéni helyzetjelentésében rámutat, hogy a görög csapatok hazatérése Ciprusról problémákat jelent a katonai juntának. Hazatérnek ugyanis olyan tisztek, akik megalázónak tartják a Ciprusról kötött megállapodást. A szigeten