Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-08 / 290. szám

2 napié um. rrf rjvju' R A „héjak“ újabb Amerikai bombatámadások Thaiföld északi részén Mint az AP jelenti, a Florida-áUambeli Eglin repülőtá­maszponton szerdán bejelentették, hogy amerikai repülőgé­pek Thaiföld északkeleti határa mentén több bombatáma­dást hajtottak végre a közelmúltban. A hivatalos indokolás szerint a szóbanforgó térségben fokozódott a „Laoszból be­szivárgó kommunista erők tevékenysége” és a lázadással fe­nyegető helyzet „több olyan amerikai akciót követelt, mint ■melyeket korábban Dél-Vietnamban hajtottak végre”. Az akciók részleteiről nem tettek bejelentést, de utaltak arra, hogy amerikai légrohamosztagok bevetéséről van szó. A katonatisztek szerint Thaiföld legészakkeletibb csücs­kében a „kommunisták” légelhárító- és rakétaütegekkel vet­ték fel a harcot az amerikai gépekkel szemben, több gépet le is lőttek, ezekről a veszteségekről azonban hivatalos be­jelentés nem történt. Megérkezett a 480 ezredik Saigon. B—52-es nehézbombázók csütörtökön hajnalban Dong Hoj észak-vietnamj város kö­zelében különböző célpontok­ra 68 tonna bombát szórtak le. A nyolcmotoros légierődök az ezt megelőző nyolc beve­tésben elsősorban a Dong Hói­tól észak-nyugatra fekvő Mu Gia szorost támadták. A dél-vietnami hadszíntér­ről csupán szórványos, kisebb­méretű összecsapásokat jelen­tenek. London. Az angol munkáspárt kül­politikai kérdésekkel foglal­kozó parlamenti csoportja szerda este nyilatkozatot fo­gadott el. amelyben felszólít­ja a brit kormányt, jelentse ki. hogy többé nem támogat­ja az Egyesült Államokat a vietnami kérdésben. Washington. Az Egyesült Államok tovább növeli Vietnamban harcoló fegyveres erőinek számát. A Pentagon megkezdte a 101-ik légiszállításos lövész-hadosz­tály két utolsó brigádjának átszállítását Dél-Vietnamba. Ezzel a dél-vietnami expe- díciós haderő létszáma 480 ezer főt tesz ki. A háborúellenes hangulat a Vietnamban harcoló amerikai katonák között is terjed. So­kan közülük a „lázító gonda- latokért” kiszabható szigorú büntetés kockázatát vállalva felháborodott hangú leveleket írnak a „Polgárok a bűnös hallgatás ellen” elnevezésű Goldberg lemond? Washington. Washingtoni sajtókörökben valószínűnek tartják, hogy Arthur Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-képviselője, még ebben a naptári évben lemond. A külügyminisztérium szóvivőjének szerda esti kije­lentése után a Goldberggel kapcsolatos nyilatkozatok so­rát Christian, a Fehér Ház szóvivője folytatta, amikor szerdán este. riporterek kér­déseire válaszul, azt mondta, hogy „Goldberg nagykövet tá­jékoztatott arról, hogy nem mondott le”. Később Dean Rusk külügyminiszter is visz- szaérkezett Washingtonba New Yorkból. Goldberg — mondot­ta repülőtéri nyilatkozatában Rusk — „nem mondott neki semmit lemondásról”. szervezetbe. Gruening sze­nátor kérésére néhány ilyen levelet belevettek az amerikai kongresszus hivata­los sajtóorgánumába, a Cong­ressional Recordba. Az egyik levél, 25 aláírója kijelenti, hogy a „szabadság védelmé­nek” ürügye alatt az Egyesült Államok „gyilkolja, tűzhalál- ra kárhoztatja és megnyomo­rítja egy kis mezőgazdasági ország népét”. Egyiptomi szóvivő nyilatkozata As EAK nagyra értékeli a Hsavfet légierő baráti lát&satústlt A*«Ú»SpT Kairó: Dr. Mohamed Hasszán El Zajat tájékoztatási miniszter- helyettes szerdai sajtóértekez­letén az MTI tudósítója meg­kérdezte az egyiptomi szóvi­vőt, hogyan fogadta az EAK közvéleménye a szovjet lé­gierő bombázó egységének kairói látogatását? — Örömmel és baráti ér­zésekkel fogadtuk a szerűjét légierő látogatását, amely méltán keltett nagy érdeklő­dést nemcsak az EAK-ban, hanem világszerte is — mon­dotta —. Ezt a látogatást épp­olyan barátinak és éppolyan fontosnak tartjuk, mint a szovejt hadiflotta egységeinek alexandriai és Port Szaid-i lá­togatását. A légiraj látoga­tása rövidesen befejeződik. Úgy tudom, hogy 9-én. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a magyar tudósítónak adott válaszával felelt annak a nyugatnémet tudósítónak is, aki arról érdeklődött, vajon huzamosabban berendezked­nek-e egyiptomban a szovjet légiegységek. Hangsúlyozta, hogy erről nincs szó. Az EAK — mondotta a szóvivő — el­lenzi a külföldi katonai tá­maszpontokat. Nincs idegen katonai támaszpont az EAK- ban és nem is lesz. Arra a kérdésre, mikorra várható Brezsnyev egyiptomi látogatása, a szóvivő azt fe­lelte, hogy a megállapodás szerint januárra, hozzáfűzte, hogy ha ő újságíró lenne, fel­tenné, hogy a szovjet vezető az asszuáni nagy gát építésé­nek évfordulójához időzítené látogatását, minthogy ez a gigantikus mű a szovjet és az egyiptomi nép közös erőfeszí­tésének és barátságának szim­bóluma. Az évforduló január, 9-re esik. (A tud. megj.). Arra a kérdésre, lehetséges­nek tartja-e a tartós békét a közel-keleten, a szóvivő így felelt: — Nemcsak lehetégesnek tartom, hanem el is utasítom azokat a véleményeket, hogy ez nem lehetséges. Az EAK békét akar. A Nílus völgyé­Theodorahiss-'interjú „Már csak annyi jogom maradi, hogy visszautasítsam az ételt“ Milano. A Corriere Della Sera című milánói lap ismerteti azt az interjút, amelyet tudósítója, Mario Cervi, a bebörtönzött Theodorakisz görög zeneszer­zővel készített. A lap tudósítója bevezető­ben közölte, hogy a „Zorba a görög” című film zenéjének szerzőjét az Averov börtönben kereste fel. Theodorakisz el­mondotta neki, hogy a múlt hónapban éhségsztrájkot kez­dett, ezzel akarta kikénysze­ríteni, hogy megjelenhessen a bíróság előtt, amely 31 vád­lott-társát elítélte. A görög rezsim annak ide­jén azzal védekezett, hogy Theodorakisznak cukorbaja van és rossz egészségi állapo­ta nem teszi lehetővé megje­lenését a bíróság előtt Jelentés az FASZ-nck G en f : A genfi leszerelési értekez­let résztvevői közös egyetér­tésben jelentést készítettek az ENSZ számára, s ebben össze­gezték az elmúlt tíz hónap munkáját. A jelentés a lesze­relési tárgyalásokat nem részletezi, de rámutat, hogy idén „jelentékeny eredményt” értek el az atomsorompó-szer- ződés megvalósításának útján. Ez az eredmény nyilvánvalóan az a párhuzamos szovjet és amerikai egyezmény-tervezet, amelyet Genfben előterjesz­tettek. Elhunyt dr. Schick Béla Szerdán délután a New York-i Mount sinaj kórház­ban, szövődményes mellhár- tyagyulladás következteben el­hunyt » magyar származású dr. Schick Béla professzor, a világ egyik legkiválóbb gyer­mekorvosa. Kilencven éves volt. Dr. Schick 1877. Július 16- án, Balatonbogláron született a grazi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Egy münche­ni orvosi hetilapban, 1913-ban tette közzé az orvostudomány történetében korszakalkotó felfedezését, a Schick-tesztet, amelynek segítségével megál­lapítható, hogy a szervezet milyen mértékben ellenálló a diftériával szemben. A Schick- teszt megszámlálhatatlan gyermekéletet mentett meg. Schick professzor kiváló ku­tatási eredményeket mutatott fel a vörheny, a különféle al­lergiás megbetegedések, a gyermekkori tuberkulózis és más fertőző betegségek terü­letén is. A fegyőr jelenlétében azon­ban Theodorakisz ezeket az állításokat bátran megcáfolta: „Nem panaszkodom az egész­ségemre. Azért kezdtem éh­ségsztrájkot, mert mindenkép­pen ott akartam lenni a tár­gyaláson. Nincs cukorbajom. Találtak cukrot a véremben, de csak azért, mert nem et­tem.“ Ekkor a fegyőr idegesen rászólt Theodorakiszra, hogy ne beszéljen éhségsztrájkról. Theodorakisz letorkolta: ,TMeg­mondjam-e az igazságot, vagy sem? Már csak annyi jogom maradt, hogy visszautasítsam az ételt.“ Támadják SUHARTOT Dj akarta: Az Indonéz Nemzeti Párt a Dj akarta Times csütörtöki számának jelentése szerint élesen támadta Suharto ügy­vezető elnököt és elítélte a jobboldali katonai rezsimet, mert lábbal tiporta a de­mokratikus jogokat. Ranawidjaja, a párt főtit­kára kijelentette, a djakartai kormányzat lejáratta magát azzal, hogy az ország egyes vidékein eltűrte a Nemzeti Párt feloszlatását, vagy tevé­kenységének felfüggesztését Mint a Reuter rámutat, na­cionalista vezető eddig még sohasem bírálta ennyire bát­ran a Suharto-rezsimet. Cipruson nyugalom van Ana.Ua és as US A az események mögött Törökországban erősödik az amertkaetlenes hangulat A nicosiai kormány rádiója szerda este bejelentette, a cip­rusi kormány úgy határozott, hogy U Thant ENSZ főtitkárt jószolgálatra kéri fel a cip­rusi probléma rendezése cél­jából. Makariosz elnök szerda este újabb üzenetet intézett U Thant ENSZ főtitkárhoz. Az Aí'P ciprusi helyzetje­lentése szerint az országban nyugalom van. de a lakosság főleg a fővárosban és Fama- gusztában tudatában van an­nak, hogy a problémát végle­gesen még nem oldották meg. New York. Az amerikai sajtó szerint Cyrus Vance „jószolgálati” missziójának eredményei kel­lő alapot nyújtanak az Egye­sült Államoknak ahhoz, hogy még inkább kiszélesítse be­avatkozását a Földközi-tenger keleti térségében. Az U. S. News And W'orld Report leg­utóbbi száma elégedetlenségét fejezi ki a Törökországban egyre növekvő Amerika-elle­nes hangulat miatt. Christian Schience Monitor cimű lap arról ír, hogy a cip­rusi konfliktus nyomán egyre jobban bebizonyosodik: a Gö­rög Katona) Junta az Egye­sült Államok földközi-tengert politikájának eszköze. A lap elismeri, hogy a konfliktus erősen csökkentette a junta nemzetközi presztízsét. Az Egyesült Államok cip­rusi beavatkozása nyomán az amerikai sajtó félreérthetetle­nül hangoztatja, hogy Wa­shington közvetlen célja Cip­ruson a fontos katonai tá­maszpontok megkaparintása, amelyek jelenleg Nagy-Britan- nia tulajdonában vannak. nek népe békeszerető, de a. béke csak akkor lehet tartós, ha az nem kényszer béke, ha az nem diktátum eredménye. A szóvivő megcáfolta azt a híresztelést, hogy az EAK az arab csúcstalálkozót Kairóban akarja megrendezni. Kijelen­tette, hogy az Arab Liga szín­helyül kijelölte Rabatot és az EAK elfogadta a Liga dönté­sét. Tel Aviv: Az izraeli hadsereg szóvi­vője szerdán bejelentette hogy az izraeli—jordániai ha­tár közelében, „arab szabotő- tök” felrobbantottak egy víz­szivattyú-állomást. Az izraeli kormány — je­lentette ki szerdán Abba Eban külügyminiszter a parlament­ben — „intézkedéseket tett az arab országokban élő zsidók sorsának megjavítására”. A parlamenti képviselők ugyan­is azt hangoztatták, hogy ami­dőn a világ közvéleménye fo­kozott rokonszenvvel figyeli az arabok sorsának alakulá­sát. a különböző arab orszá­gokban „bántalmazzák a zsi­dó lakosságot”. Harcok Jemenben Ad en. A jemeni köztársasági erők és a volt Imám Híved között súlyos harcok folynak — ál­lítja a Reuter a szanaai rá­dió Adenben lehallgatott adá­sára hivatkozva. A harcban, amely főleg az észak-jemeni falvak térségében folyik, bom­bázók, tankok, tüzérségi erők is részt vesznek. Jemen beiruti nagykövete szerdán megcáfolta azokat a hírügynökségi jelentéseket, amelyek szerint a köztársasá­gi hatóságok a királypárti erők tevékenységének fokozó­dása miatt azt tanácsolták a külföldi diplomatáknak, hogy hagyják el Szanaat. Az AFP a Mena hírügynökség a sza­naai tudósítójára hivatkozva azt írja, hogy Jemen főváro­sa — annak ellenére, hogy napok óta érkeznek hírek a főváros közvetlen közelében folyó harcokról — szerda este a köztársaságiak kezén volt. A városban nyugalom uralko­dik. A hatóságok azonban úgy döntöttek, hogy a lakos­ság között fegyvereket oszta­nak szét A Reuter szerint a szanaai rádió bejelentette, hogy a Je­meni Köztársasági Tanács ülésezik, s megtesz mindent, hogy ura legyen a helyzet­nek. Tény viszont az, hogy Szalal elnök leváltását és azt követően, hogy megkezdődött az EAK erőinek kivonósa Je­menből, a belső és külső re­akció fokozta támadásait a köztársaság ellen. LÁTOGATÁS Moszkvában hivatalosan közölték, hogy Toncic oszt­rák külügyminiszter Gromi- ko szovjet külügyminszter meghívására december má­sodik felében látogatást tesz a Szovjetunióban. SZÜLETÉSSZABÁLYOZÁS A francia szenátus, amely­ben a gaulleisták kisebbség­ben vannak, szerdán est* 197 szavazattal 41 ellené­ben újra elutasította a kor­mány 1968. évi költségveté­si törvénytervezetét. A törvényjavaslat most újra a nemzetgyűlés elé kerül, amelynek jóváhagyása után a törvény a szenátus meg­kerülésével, közvetlenül a köztársasági elnökhöz jut aláírás végett. A szenátus ugyancsak szerdán 76 szava­zattal 37 ellenében elfogad­ta azt a nemzetgyűlésben már jóváhagyott törvényja­vaslatot, amely engedélyezi Franciaországban a születés­szabályozást. RÉMISZTŐ TÉL Vízhiány van a görögor­szági Jura-szigeti koncent­rációs táborban, ahol a be­börtönzött görög hazafiak, köztük 240 nő, 43 család­anya rettenetes körülmé­nyek között néz szembe a téllel. Vízhiány van a Lérosz szigeti táborban is — közöl­ték a Görögországból érke­zett legújabb értesülések alapján azon a sajtóértekez­leten, amelyet a francia nő­szövetség tartott szerdán Párizsban. MUNKANÉLKÜLIEK A munkanélküliek száma Nyugat-Berlinben november­ben meghaladta a 14 ezer főt, ami az előző hónaphoz képest 11,1 százalékos emel­kedést mutat. Ez nagyobb, mint a nyugat-németországi 9,4 százalékos növekedés. INTERPELLÁCIÓ A japán parlament rend­kívüli ülésszakán csütörtö­kön felszólalt Kacumata, a Szocialista Párt elnöke. Éle­sen bírálta a Szato-kabinet katonai együttműködését az Egyesült Államokkal, elítélte a vietnami agresszióhoz nyújtott támogatást és ma­gyarázatot követelt a kor­mány Okinawa és Ogasawa- ra szigetek visszacsatolásá­val kapcsolatos álláspontjá­ról. SZABADLÁBON A ghanai „Nemzeti Fel- szabadítási Tanács” szerdán utasítást adott 143 olyan po­litikai személyiség szabadon bocsátására, aki a Nkrumah- kormányzat idején töltött be tisztségeket. Közöttük sze repel Swanzy egykori igaz­ságügyminiszter is. HADIHELYZET Nigériában a biafrai csa­patok több ponton elleni á- madásba lendültek, s Lúgos­ba érkezett hírek szerint, visszafoglalták Enugu déli peremkerületeit. Megtámad­ták a Bonny sziget környé­két védő szövetségi erőket is. Versailles-! gyermekrablók Párizs: Plalalmas rendőri apparátus nyomoz a hét esztendős Emmanuel Malliat után, akit a hét elején Versaillesben az iskolából jövet ismeretlen szemé­lyek elraboltak és előbb 2000, legújab­ban pedig 10 000 frank váltságdíjat követelnek a gyerek visszaadásáért. Jacques Malliat, az • elrabolt kisfiú apja, aki a francia hadügyminisztérium magas beosztású polgári alkalmazott­ja, szerdán este a tv-ben közölte, hogy kisfia visszaadásáig kérte a rendőrséget minden nyomozás beszüntetésére és közölte a rablók­kal, hogy hiánytala­nul megkapják a kért váltságdíjat. Malliat felhívása azután hangzott el, hogy újabb értesí­tést kapott a rab­lóktól: amennyiben 8-án reggelig a rendőrség teljes ki­kapcsolásával nem kapják meg a pénzt, megölik a kisfiút. A rendőrség, amely eddig tehetetlennek bizonyult, beleegye­zett a nyomozás ideiglenes felfüg­gesztésébe. A rend­őrök több jelből, különösen abból, hogy a követelt váltságdíj aránylag csekély, arra követ­keztetnek, hogy a rablást serdülőkorú fiatalok követték el. Az ügyben a ka­tonai nyomozó szer­vek is nemhivata­los, diszkrét vizsgá­latot kezdtek, mert rövid időn belül ez a harmadik eset, hogy magas beosz­tású katonai szemé­lyiség gyermeke el­len ugyanezen a környéken merény­letet követtek eL

Next

/
Thumbnails
Contents