Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
MSI. DECEMBER *4. napló 9 Csanády János: ^öátvai éj Tátra-aljai ősfenyők, bozontos, gyantaszagú had roppant, csillagos ég alatt — medveerejű szálfák rázkódnak meg az éjben. Karjukkal felfogják puhán a bópehely-angyalokat; tűleveleik-hullanak, mint konfetti nép-ünnepélyen. Megharsannak a zord hegyoldalak fehér szikla-gyertyák kígyóinak, kántálnak a Három-királyok, vígan didergő gyerekek házalnak papír-betlehemmel. Éjfelen felzúg Bach miséje, és tisztán, ünnepélyesen jámak-kelnek a hóesésben: medveerejű ősfenyők, bozontos, gyantaszagú had tűlevél-szőnyegén a népek — ml kiteríttetett ez éjen völgyön és meredélyen, hogy fel ne sértsék békés lábukat! Piroska kétszázötvenszer Komoly beszélgetés a tánczenéről Debussy tői a tíeatles-egyiiitesig Meddig él egy sláger? bser szám a repertoárban Onnan ismeri az ország a nevét, hogy ő szerezte a tévé táncdalíesztiváljának egyik döntőbe jutott számát, „Lassan, bandukolva“. Az Üdülő Szállóban játszik esténként, ő a zongorista, Ernőházi Tibor a dobos. Tízéves korában kezdett zongorázni tanulni, tizennégy éves volt, amikor nekifogott az akkor divatos har- monikázásnak, aztán klariné- tozott és szakszofonozott. 1961- ben Debrecenből Pécsre jött, s elvégezte a Zeneművészeti Szakiskola hároméves tanárképző tagozatát. Komlón a zeneiskolában ma is klarinétot tanít. Komlódy Józsefnek hívják. * Kezdjük egy sablonos kérdéssel. Hogyan tudja összeegyeztetni a tánczenét és a komoly zenét? — Csak sablonos válasz jut eszembe. Van jó zene és van rossz. Nekem nem jelent problémát, hogy mindkettőt műveljem és kedveljem. A „komoly zenében” kiket szeret? — Bachot és a moderneket, Debussyt, Bartókot, SosztakoKomlódy József » zongoránál lusi zeneszerzőnek”. Azazhogy egy olyan szerzőnek, aki egy sikeres számot írt ugyan, de sem rádióval, sem hanglemezgyárral. sem más berkekkel nincs kapcsolata. Komlódy József nemrégiben véletlenül tudta meg a rádió könnyűzenei híradóját hallgatva hogy a Lassan bandukolva kapta a nemzetközi táncdalfesztivál berlini első díját. A tévében, amikor „meg kellett védenie magát”, azaz el kellett mondania a közönségnek hogy a shirtaki egy táncot jelent, meghatározott ritmus- képlettel és harmónia-szabályokkal, s hogy az ő száma nem „lopás” — nem arra gondolt, hogy egymillió nézővel áll szemben, hanem attól izzadt, hogy ott ült körülötte „a szakma”. * Van a tizenöt szerzeménye között jobb, mint ami sikeres lett? — Von. Attól függetlenül, hogy mindig az utolsó tetszik. Melyik sláger volt az utóbbi időben a rekorder? — Mit tetszik gondolni? Piroska. — Igen, Piroska. Tavaly szilveszterkor játszottuk először, mert augusztusig... az körülbelül kétszázötven. Eny. nyiszer játszottuk el. Eleinte egy este háromszor-négyszer kikönyörögték. Volt egy törzsvendégünk, aki állandóan azt hajtogatta: Piroska—Pókháló ... Az ember megteszi, amit a vendég kér. De végül Piroska-mérgezést kaptunk. Egyébként a legjobb slágere- | két is megunja az ember. Bocsánat a kérdésért: a sa- §3 ját számával hogyan volt? § — Eleinte jólesett hallani, 1 rádióban, mindenfelé. Egyszer | aztán a feleségem jelenlétében s| mondta egy tájékozatlan fér- 1 fi: ma már harmadszor hal- I om ezt, beleőrülök. Haragudott rá? — Teljesen megértettem. Bi- I zonyos idő után engem is ide- | gesített a tulajdon számom. 1 Egy nap többször hallani 1 ugyanazt... hát még játsza- 1 ni! * Mondjon valamit a jövőről. | — Szeretnék bejutni a dön- 1 tőbe a következő fesztiválon 1 is. Szeretnék még néhány jó | számot írni. A zongorázást ig pedig talán abbahagyom egy- | szer. Mondjon valamit a közön- ;1 ségről. — Mit mondhatnék? Tőre- | dék-részt ismerek csak. Pél- I dóul egy nagymamát, aki vé- í gigizgulta a táncdalfesztivált 1 és szavazott is. Hallania Erzsébet 1 Szép nagy hímróka. Gyuri a kalapját lengeti ■ most megint királynak érzem magam. A róka „kabátját” hamarosan „legomboljuk” és most már igazán elindulunk. Ezt a környéket felzavarta a lövés. messzebb kell menni, mert itt már hiába csalogatjuk a rókákat. A mai napra ugyanis rókahívást írtam elő magamnak, s ez a nap nagyon jól kezdődött. A bundát gyorsan kifeszítjük a szárítódeszkára s a boldogult róka „földi maradványait” kiakasztjuk egy fára, hogy a cinkék hadd egyenek. Még el se indultunk, már felfedezték a rókahúst és csipegetik szorgalmasan. Aztán tovább tapossuk a havat. Meg-megállunk. hallgatózunk és nézzük a fák sűrűjét. hogy nem mozdul-e valami. Hallgat az erdő. Várja a hóesést. A dombháton régi kunyhó maradványai. A gerendák közt sarjak nőnek, az idő őrli önmagát. s odalent a cinkék eszik a r káf. — Gyuri, menjen le az oldalban negyven-ötven lépést és hívjon a nyúlsíróval. Én itt fent maradok. Szél nincs, a róka bárhonnan jöhet s ha én is lemegyek, nem látom meg, ha ismét jön. Gyuri lecsúszik, megáll és nézelődik. Vár. Meg tudnám mondani, melyik pillanatban veszi a szájához a hívót, annyira egyformán gondolkodunk. Olyan élethűen sír fel a „halálos veszedelemben vergődő nyúl”, hogy megrándul kezemben a puska. Róka legyen a talpán, ha erre ide nem rohan osztozkodni. A sírás elhallgatott s a szemem úgy jár a dombhát és az oldal között, mint a motolla. Csend. Ág se rez- dül. Csak a szívem ver figyelő élénkséggel. Hallgatom. Mintha nem is az enyém lenne. Nem tudom, mikor indult el és nem tudom mikor áll meg. Hallgatom a szívem. Ha majd egyszer megállt, lehajolok, és megcsókolom; megcsókolom, mert szeretett engem és szerette az egész világot. Jól tudom: a fényt a szemem itta. a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte szép utakon a lábam vitt és a gondolatok a fejem - ben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze A túlsó domboldalon most mozdul valami. Messze van még ... róka! Ügy jön felénk, mintha csak éppen erre volna dolga. Siet. „A nyúl elhallgatott s most a másik róka már eszi a csemegét...” Csak a Gyuri most ne kezdjen „sírni”. A róka gyanút fogna. Gyuri is látja a rókát és áll, mint a bálvány. Idegeim, úgy érzem, tovább már nem feszülhetnek. A havon simán csúszik az árny és — sajnos — Gyurit előbb észreveszi majd. mint engem. S akkor elugrik jobbra, vagy balra. Ezt a pillanatot kell elfogni. Úgy megy a róka Gyuri felé mintha köves út vezetné hozzá. A finom rókafül nem téved egy millimétert se, de a gyanú ott feszül a levegőben és megtorpan a róka Gyuri alatt, hogy semmiképpen nem lőhetek Aztán kiugrik balra. Csattan a puska kétszer egymásután. A róka szinte repül, de aztán meglassúdik a futása, tétova lesz. dülöngél és elfekszik Gvuri isméi'’'' *n megemeli ImiaijAt és ép hasonlóan visszaintek Ezt a rókát Gyuri hívta be, fele érdem az övé. tehát ő is királynak képzelheti magát, aki a rókát ideparancsolta. A róka hátizsákba kerül, mi pedig rágyújtunk. Száll a füst. Jó nagy utat bejártunk, így j jólesik az ülés. A fákról néha leszakad a hó. később pedig esni kezd. — Talán elég is volt mára? Gyuri körülnéz. — Nincs miért erőltetni. Esik a hó. Száll némán, mint az álom. A kezünkön elolvad, a kucsmánkon megmarad. Elindulunk hazafelé. Házunkon még füstölög a kémény ablakából ránk néz a csend. A nagy kulcs gorombán csikorog az ajtóban, de a kis szoba álmos melege körülvesz, mint az ölelés. Teszek-veszek. öregesen, komótosan, amíg Gyuri odakint a második rókát vetkőzteti. Múlik a téli nap. Az ablakot már a hamvas délután árnyai simogatják, a kályhában újra fellobog a tűz és villanásai kint játszanak a padlón Nézem őket s a két rókára gondolok. A két életre, melyet elloptam az erdőtől a két bundára, amelyet asszonyok sétáltatnak majd a ■'•állukon . A I vicsot, Schönberget, Sztravinszkijt. Lehet, hogy azért is, mert a modern dzsesszhez és tánczenéhez ezek állnak közelebb. Bizonyíték? — Vau bőven. Brubeckék például Bachtól veszik az akkordokat, a dzsesszmeste- rek más részénél ugyanazok a harmóniák dominálnak, amelyeket Debussy használt. Mondjuk a 9-es és 13-as akkordok ... Nem lesz ez túl szakmai? Nem baj, folytassa. — A dzsessz amúgyis más, ma már mindenki tudja, hogy az zenei értéket képvisel. A tánczene pedig valahol mindig kötődik azért a kor többi zenéjéhez, legalábbis a dzsesszhez. Leegyszerűsítve felhasználja mindazt, amit a dzsessz produkált. Mit szeret a tánczenében? — Az úgynevezett örökzöld slágereket, az utóbbi tíz év terméséből pedig elsősorban Modugno számait, az olaszokat: „Túl fiatal vagyok a szerelemre. Ha sírsz, ha nevetsz, Higgy nekem, és más számokat a San Remo-i fesztiváldalokból. Frank Sinatra énekelte az Idegenek az éjszakában című számot, de itt van most Kaempfert újabb száma, a Spanyol szemek. És a beat? — Hát ugye... A Beatles együttes jó. Egyszerűen azért, mert zeneileg többet nyújtanak. Van egy vonósnégyesük például, egy-két gitárral, énekkel. Nálunk Illésék szintén jók. Vitathatatlan viszont, hogy a beat-zene azért népszerű, mert a gitár könnyű hangszer és olcsó is. A beatzene egyszerű harmóniákkal dolgozik, és mindig ugyanazokkal. És nálunk sok fiatal vagy ,,zenekarba ” tömörült fiatal inkább csak a Beatles együttes külsőségeinél tart, a zenei tartalomnál kevésbé ... Tánczenében mi ma a divat? Ha szabad úgy fogalmazni: melyik az „ügyeletes tánczene”? — Melyik is? A beat-zene a húsz éven aluliaké, az ennél öregebbek pedig többnyire a slow-t kedvelik, azt a tangószerű, lassú táncot, amihez táncdalaink többsége is alkalmazkodik. A twist, a shake és társaik kevésbé divatosak már. Állítólag vannak most újabb táncok, hozzánk még nem jutott el, de amúgyis: a bárban nem is nagyon szeretik az ilyen ínyencségeket. Ha már táncolni mennek... * Különös dolga van egy „fa-
