Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-22 / 302. szám

Világ proletárjai, egyesüljelek I Dunámon napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXIV. ÉVFOLYAM. 302. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1967. DECEMBER 22., PÉNTEK A költségvetési vitával folytatta munkáját az országgyűlés r'sütörtökön délelőtt az 1968. évi költségvetési tör- vényjavaslat vitájával folytatta munkáját az arszággyűlés Néhány perccel tíz óra után kezdte meg mankóját a legfőbb törvényhozó testület. Részt vett a tanácskozáson Losonczi Pál. a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Je­nő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komó­csin Zoltán és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A dip­lomáciai páholyokban a magyarországi diplomáciai képvi­seletek számos képviselője foglalt helyet. Kállai Gyula elnök, a költségvetés tervezetének csü­törtöki vitájában elsőként Nyers Rezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titká­rának adta meg a szót. Nyers Rezső: Az új gazdasági mechanizmus megfelel minden dolgozó ember érdekének A jövő évi költségvetési Javaslat a központi tervezés hazai fejlődéséről tanúskodik. Kedvező tünet, hogy a koráb­bi évektől eltérően, az új év kezdetére már jóváhagyott költségvetése lesz az állam­nak, s ez lehetővé teszi a központi és helyi szer-vek jobb felkészülését. A Magyar Szocialista Mun­káspárt részéről mind a költ­ségvetést, mind a kormány jövő évi terveit támogatjuk, mert az a véleményünk, hogy megfelelnek az ország hely­zetének, eleget tesznek a fő politikai követelményeknek. Helyeseljük, hogy a gazdasági növekedés jelentős ütemben folytatódik. Úgy látjuk, hogy a közérdekű társadalmi intéz­mények jó munkájához adot­tak a gazdasági feltételek. Az egész népgazdaság helyzetét a folyamatosság és a fejlődés jellemzi. Mindez biztonságos­sá teszi, sőt szerény mérték­ben javítja a dolgozó tömegek életkörülményeit. Ugyanakkor a kormány az új gazdasági mechanizmus életbeléptetésé­vel működésbe hozza azokat m gazdasági hajtóerőket, me­lyek a gyorsabb műszaki­technikai haladást, a nagyobb termelékenységet és jövedel­mezőséget ösztönzik. Ez a dön tés országunk jövője szem­pontjából életbevágó fontos­ságú, és kifejezi a munkás­ság, a parasztság és minden dolgozó ember érdekét Meg­felel tehát annak a politiká­nak, amelyet mi, magyar kommunisták a nép érdeké­ben állónak tartunk. Mindezek alapján úgy érez­rük, a terv & a költségvetés rregvalósítása közérdek, te­hát indokolt, hogy az ország- gyűlés igennel szavazzon és támogassa a kormány politi- Ufóját A költségvetés bevételi és kiadási előirányzatait vélemé­nyem szerint gondosan, reáli­san készítették el a kormány­szervek. Kérdés persze, hogy elkerülheteüen-e a költségve­tési mérleg hiánya, a hiány elfogadásával nem nyitunk-e utat az állami túlköltekezés veszélyének? A lehetőségek számbavétele azt mutatja, hogy a hiányt tudomásul kell vennünk. A bevételek továb­bi növelése reálisan nem ter­vezhető. Csak úgy szabadul­hatnánk meg a hiánytól, ha a közérdekű állami kiadásokat tovább csökkentenénk, vállal­va, hogy az ' állami szolgálat egyik-másik ága „kissé biceg­ve” tehet csak eleget az ál­lampolgárokkal szembeni kö­telezettségeinek. Nem helyes azonban ilyen erőszakolt meg­oldásokhoz nyúlnunk. mert nem vagyunk rákénvszerítve. A tervezett hiány alig több, mint az összes bevétel egy százaléka. Nincs okunk tehát arra, hogy megijedjünk a költség­! vetési hiánytól, de minden okunk megvan arra, hogy ko­moly jelzésnek tekintsük. Ha az országgyűlési módosítások nem változtatják meg lénye­gesen a hiány javasolt nagy­ságrendjét, — a változtatást százmilliós nagyságrendben látom lehetségesnek •—, az or­szág pénzügyi egyensúlya ki" elégítő lesz és bizonyosak le­hetünk abban, hogy semmi­féle indokolatlan túlkölteke­zéshez nem nyújtunk men­levelet. A deficit nagyság­rendjének növelését viszont nem helyeselnénk. Az állami takarékosság elve ezután is fontos marad a po­litikai követelmények között. Két jelzőt azonban gondolat­ban mindig hozzá kell ragasz­tanunk a takarékosság sokat emlegetett fogalmához. Az egyik az, hogy érdemi, a má­sik, hogy ésszerű legyen. Vagyis ne vezessen látszat­rendszabályokhoz, ne növelje a bürokráciát és semmiképpen se nehezítse a tömegek életét. A dolgozó emberek szociális, egészségügyi ellátására, az ok­tatási és kulturális célokra szánt kiadások nem csökkent­hetők, sőt a lehetőséghez ké­pest fokozatosan bővítendők. A honvédelmi és közrendvé­delmi kiadások szintén szük­ségesek és szorosan behatá­roltak. Most állami szinten lényegében egyetlen kiadási tétel nyújt érdemi lehetősé­get a megtakarításra, még­pedig a központi államigaz­gatás költség-előirányzata. A kormány él is ezzel a lehető­séggel, az államigazgatás lét­számát több ezer fővel, a központi igazgatási kiadáso­kat több millió forinttal csök­kenti. Előrelátható azonban, hogy hosszútávon az ésszerű állami gazdálkodást nem csu­pán a kiadások mérséklésével valósítjuk meg, hanem főként a tervező, a termelő és a for­galmi vállalatok gazdasági ha­tékonyságának, jövedelmező­ségének növelésével. Azéri tulajdoníthatunk nagy jelentő­séget a gazdasági reformnak, mert az új gazdasági mecha­nizmus — sok más mellett —, ezzel az ösztönzéssel is segíti majd politikai törekvéseinket. Fontos szerepet kap a vállalati nyereség Gazdasági eszközeink sorá­ban 1968-től nagyon fontos szerepet kap a vállalati nye­reség kategóriája, mint gaz­dasági mérce és ösztönző. A nyereségnek szerepe lesz a tár­sadalom összjövedelmének él- osztódásában, a társadalom be­ruházási alapjának, a dolgo­zók összkeresetének megosz­lásában. Nem lesz egyedüli döntő szerepe, nem válik tehát min­denhatóvá. mint a kapitaliz­musban, de kétségtelenül a gazdasági hatékonyság legfon­tosabb mérőeszköze lesz, nagy hatása lesz a gazdasági cse­lekvésre. Ez tagadhatatlan vál­tozást jelent eddigi nézeteink­hez és gyakorlatunkhoz ké­pest. Be kell látnunk, hogy a nyereségnél átfogóbb ' és pontosabb mutatója nincs a termelékenységnek és a tár­sadalmi hasznosságnak; csak ezzel lehet együttesen mérni mindkettőt. S minthogy soha­sem félünk az igazságot fel­ismerni, nem félhetünk a gya­korlatban alkalmazni sem. És ne féljen senki attól, hogy ezzel jottányit is közeledünk a kapitalizmus lényegéhez. A formák közeledése nem azo­nos a tartalom közeledésével. A tőkés társadalomban a nye­reség a cél, nálunk pedig az eszköz szerepét játssza. Ott a nyereség magán-kisajátításra kerül, nálunk pedig „társa- dalmasított”, sohasem vehetik el tehát egyének, mindig va­lamely közösségé. A követ­kező három évben a vállala­tok nyereségének minden 100 forintjából átlag 60 forintot az állam, vagy a tanács hasz­nál fel társadalmi célra, át­lagosan 25 forint a vállalatok fejlesztési alapját bővíti, átla­gosan 15 forint pedig a dol­gozók részesedése. Az utolsó fillérig közérdekű behát a fél­használás. Az állami vállalatok átla­gos nyeresége a jövő évi terv szerint 100 forint befektetésre vetítve 7,5 forint. Ez termé­szetesen ágazatonként és vál­lalatonként szóródik. A gaz­dasági vezetőket és a dolgo­zói kollektívákat buzdítanunk kell arra, hogy évről évre jó gazdasági teljesítménnyel — sohasem az adott helyzettel visszaélve — növeljék a nye­reséghányadot. Társadalmunk érdeke azt kívánja, hogy a jövedelmezőség szintje foko­zatosan emelkedjen. Ebből következik, hogy a gazdasági vezetők élé állami követel­ményként kell állítanunk a jövedelmezőséget A párt és a szakszervezetek pedig segít­sék e követelmény teljesítésé­ben a vezetést, egyúttal ér­vényesítsék a szükséges tár­sadalmi kontrollt. Fel kell ismernünk továbbá, hogy a gyorsabb műszaki ha­ladást, a nagyobb gazdasági hatékonyságot — ha azt akar­juk, hogy ebből a fogyasztók­nak is előnye származzék — csak úgy érhetjük el, hogy szélesebb teret engedünk a vállalatok közötti versenynek. Tekintve. hogy hazánkban nincs létjogosultsága a tőkés értelemben vett piacnak, ha­nem szocialista szabályozott piacról lehet szó. Itt a ver­seny kereteit és feltételeit végső fokon az állam szabá­lyozza. Mindez azonban nem annyit jelent, hogy érdemi verseny helyett csak formális versenyt akarnánk. Igenis ér­demi versenyt kell elősegíte­nünk. Az elmúlt években ta­pasztalhattuk, hogy ha a gaz­dasági élet túl széles területén kapcsoljuk lei a versenyt, ez milyen álmosítólag hat a vál­lalatok nagy részére, mennyi­vel kevesebbet törődnek ilyen körülmények között a műszaki fejlesztéssel, mennyire közöm­bössé válnak a vevők iránt A gazdasági verseny kérlel­hetetlenül, következetesen és lehet mondani, tárgyilagosan osztályozza a vállalatokat hasz nosság és versenyképesség szempontjából Erre az objek­tív mércére szüksége van és szüksége lesz az állami gaz­daságirányításnak a helyes fejlesztési politika kidolgozá­sához. És szüksége van azért is, hogy jól informálódjon, szabályozó szerepét jól lássa el. Igaz, hogy a mi rendsze­rünkben a vállalatok sorsa fe­lett sohasem dönt végérvénye­sen a verseny, vagy a piac. Mindig ott tesz végső fórum­nak a szocialista állam, amely a gazdasági és politikai ér­dekeket egyezteti. Azt $ kérdést is feltettük magunknak, hogy vajon ha polgárjogot biztosítunk a szo­cialista tervgazdálkodásban a versenynek, nem kérész tez­zük-e a termelőerők koncent­rálódásának gazdasági törvé­nyét? Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez a két fo­lyamat nem hatálytalanítja egymást. A koncentrált nagy­üzemnek nem szükségképpeni velejárója a piaci monopol- helyzet A szocialista állam­nak még saját vállalatával szemben is mindig fenn kell tartania a jogot belső eszkö­zökkel, vagy import révén versenyt teremtsenek számára Bizonyos esetekben már ed­dig is éltünk ezzel a lehető­séggel, s a tapasztalatok jók. A Ganz-MÁVAG-ot például csak jó irányba ösztönzi, hogy a MÁV külföldről is importál mozdonyokot, a szerszámgép- gyártó vállalatokat jobb mun­kára serkenti a szerszámgép­import, a MALÉV-et a kül­földi társaságok jelenléte és versenye. A kis- és középméretű gaz­dasági szervezetek esetében sokkal nagyobb a verseny le­hetősége. s ennek még foko­zottabb teret kell nyújtani a gazdaságirányítás eszközeivel. Szakítani kell azzal a köz­ponti szervekben bizony nem ritka felfogással, hogy a kis- és középméretű gazdasági te­vékenység általában a fejlet­lenség jele. Megfigyelhető, hogy a gazdaság egyrészében mindig újratermelődik a kis- és középméretű gazdasági te­vékenység szükségessége, sőt olyan új szükségletek is ke­letkeznek, amiket kis- és kö­zépméretű szervezetben lehet a legjobban kielégíteni. Ez a jelenség a koncentrációs fo­lyamat járuléka, szinte szer­ves tartozéka, ami tapasztala­tilag igazolható és amit bűn lenne figyelmen kívül hagyni. Hazánkban az ipar, a mező- gazdaság és a kereskedelem területén fontos kiegészítő sze­repük, a szolgáltatásban pedig ezután is fő szerepük lesz a kis- és középüzemeknek. Alkalmasnak tekinthetjük-e a mai vállalati szervezeteket a nagyobb és érdemibb ver­senyre? Véleményem szerint döntő többségükben igen. A több. mint 2000 állami vállalat több mint 80 százaléka telje­sen önálló, minden szervezeti alárendeltség nélkül, további 5 százaléka pedig egyesülési keretbe kapcsolódik, amely az érdemi önállóságot nem csökkenti, és csupán tizenkét százaléka tartozik valamely tröszt alá. ahol viszont már vállalatot illetően alig beszél­hetünk érdemi önállóságról. Az állami vállalatok mellett mintegy 5000 szövetkezet, 80 ezer magánkisiparos és kiske­reskedő működik, jelentős to­vábbá a mezőgazdaságban a háztáji és kisegítő gazdaságok szerepe. Mindez mutatja, hogy szervezeti oldalról lehetséges a verseny. A gazdasági fel­tételek oldaláról persze még sok tennivaló van a verseny élénkítésére, a sokszor mester­kélt manopolhelyzet. meg szüntetésére A fejlett gazdasági élet korszerű árpolitikát igényel Gazdasági fejlődésünkhöz szilárd támaszt jelent szá­munkra — amint ezt az elő­ző napirendi ponttal kapcso­latban az országgyűlés számos tagja hangsúlyozta —, a Szov­jetunióval, a többi testvéri szocialista országgal való együttműködés, amit nemzeti vívmányként tartnuk számon. Természetesen ez a gyümöl­csöző kooperáció sem lehet mentes a fejlődés problémái­tól. itt is képeseknek kell len­nünk a meglévő eredmények megtartásán túl új lehetőségek közös feltárására. Mi azt vall­juk, hogy a nemzeti szuveré- nitás talaján állva keresnünx kell az új lehetőségeket a szo­cialista országok sokoldalú együttműködésének fejleszté­sére, nem zárkózva el a közös vállalkozásoktól és a nemzeti piacok egymáshoz való közelí­tésétől. Keresnünk kell a fej­lődő országokhoz fűződő kap­csolatok bővítését a kölcsönös előnyök elve alapján. Fejlesz­tenünk kell a gazdasági kap­csolatokat a tőkés országokkal is, tisztességes üzleti alapo­kon, nem belenyugodva az országunkat sújtó diszkrimi­nációkba, szüntelenül növelve versenyképességünket. Vályi elvtárs expozéjában ismertette, hogy a gazdasági reform milyen irányban vál­toztatja az árpolitikát. Egyet­értve mindazzal, amit mon­dott. szeretném hozzáfűzni, | hogy ezek a változások az ár­politikában nem a visszako­zás, hanem a továbbfejlődés. szándékából következnek. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents