Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-21 / 301. szám
4 napló 1961. DECEMBER tL Tanácskozik az országgyűlés (Tolytat&s a 3. oldalról) A hatósági árak körében tervezett árcsökkentések a következő területekre terjednek ki. Csökken egyes alapvető élelmiszerek ára: például kilogrammonként 66 forintról 50 forintra csökken a vaj, átlag 18 százalékkal a sajtfélék, kilogrammonként 1 forinttal a cukor, kilogrammonként 3—4 forinttal a vágott csirke ára. Leszállítjuk néhány háztartási vegyipari termék árát is, 11 százalékkal a szintetikus mosószerek, átlag 10 százalékkal a szappan árát. Kiterjed az árcsökkenés egyes tartós fogyasztási cikkekre: például 11 százalékkal csökken a rádió és televízió ára, 13 százalékkal a hűtőszekrényé, 11—20 százalékkal egyes háztartási felszereléseké. A hatósági árak körében ugyanakkor áremelésekre is sor kerül. Az ilyen jellegű árintézkedések körében a jelentősebbek a következők: a bútorok árszínvonala átlag 1,5 százalékkal emelkedik, hogy az árak megfeleljenek a termelési költségeknek. A napilapok ára 20 fillérrel, a hetilapoké valamivel nagyobb mértékben nő. Néhány vas-műszaki cikknél (például centrifuga) áremelés szükséges az állami dotáció csökkentése miatt. Emelkedik a mosás, vegytisztítás ára 13 százalékkal. y Az alapvető szolgáltatások díja — lakbér, közlekedés — változatlan marad, annak ellenére, hogy a valóságos költségarányok ezen szolgáltatások díjának az emelését is indokolttá tennék. Továbbra is megmarad a fogyasztási cikkek ártámogatása uz élelmiszeriparban i3, a gyermekruházatnál, a tüzelőanyagnál és a szolgáltatások | jelentős részénél, mint a köz- | lekedés, lakás, vendéglátás, j posta stb. területén. Az építő- j anyagok ára is módosul, de I úgy, hogy egyes építőanyagok I ára emelkedik, másoké csők-1 ken. Arra törekedtünk, hogy egy családi ház költségén belül a változások kiegyenlítsék egymást. A hatósági áremelések együttesen egy év alatt mintegy 830 millió forint terhet okoznak, ezzel szemben a hatósági árcsökkenések több mint 1600 millió forint megtakarítást eredményeznek. Együttesen tehát a hatósági árváltozások mintegy 770 millió forinttal kevesebb kiadást jelentenek a lakosságnak. Figyelembe véve a január 1-i említett árcsökkenéseket és az évközi várható összes árváltozásokat, 1968-ban a teljes kiskereskedelmi forgalomra és szolgáltatásokra vetítve éves átlagban az árszínvonal 1—2 százalékos emelkedése várható, amelyet a bér- és életszínvonalpolitikát megalapozó előirányzatok mindenekelőtt a bérek növelési előirányzatában megfelelően számításba vettek. Ez azt jelenti, hogy az árak változását is számításba véve 1968-ban a lakosság egy főre jutó reál- jövedelmének mintegy 3—4 százalékos, a munkások és alkalmazottak egy főre jutó reálbérének 1,5—2 százalékos növelése valósul meg. Különös figyelmet fordítunk a jövő évben a lakosság áruellátására. Gondoskodtunk megfelelő áru tartalékokról. A szokásosan tervezettnél akár néhány milliárd forinttal nagyobb áruforgalom is lebonyolódhat zavartalanul. Néhány — jelenleg is szűkén rendelkezésre álló — terméktől eltekintve az árufedezet teljesen kielégítő, a lakosság nyugodt ellátása biztosított lesz. Nagyobb dinamizmus a vállalatok tevékenységében A pénzügyi szabályozó eszközök másik nagy csoportja a jövedelemszabályozás rendszerében érvényesül. Hatása intenzív a termelői, a beruházási. a külkereskedelmi és a fogyasztói piacokon egyaránt. A jövedelemszabályozás rendszere teremti meg az azonos irányú érdekeltséget a népgazdaság egésze, a vállalati kollektívák és az egyes dolgozók között. A vállalatok eddig a megtermelt tisztajövedelmet majdnem teljes egészében befizeti ték az állami költségvetésbe, s csak Igen kis részét használhatták fel közvetlenül saját céljaikra. Ha a tervezettnél kevesebb vagy több jövedelmük keletkezett, a különbség majdnem kizárólag a költségvetés javára, vagy terhére vált. mert a vállalatoknál visszatartható nyereség nagysága alig változott. Igaz, hogy ha a vállalatok több tiszta jövedelmet realizáltak, akkor a költségvetés több forrással rendelkezett, s több lehetősége volt a közös társadalmi célok kielégítésére — új gyárak, lakások, kórházak, iskolák építésére — a társadalomnak együttesen tehát ez előnyös volt. De ez közvetett érdekeltség, amelynek kapcsolatát a dolgozók nehezen érzékelhették. Ebben a közvetett érdekeltségben mindenki majdnem egyformán járt jól — vagy rosszul — függetlenül attól, hogy a jól dolgozó, vagy kevesebb eredményt felmutató vállalati kollektívához tartozott. Az elmúlt években már sok változás történt, s a körvet’en érdekeltség növekedett. de nem eléggé. Ha az 1968 évi fejlődés terveink sz-r'n* a!ak»i a vállalatok közel 40 milliárd forintot — az eddiginek mint-.j egy négyszeresét — hasz- t ná’hat ják maid fel saját céljaikra. saiát döntésűk alapján. Ezzel nagymértékben nő a közvetlen érdekeltségük tevékenységük eredményében, az önállóságuk a gazdálkodásban. Az állami vállalatok és szövetkezetek jövedelmének elvonási formái megváltoznak. A vállalatok általában lekötött eszközeik értékének 5 százalékát fizetik be a költségvetésbe eszközlekötési járulékként. és béreiknek 25 százalékát bérjárulékként. Ezek a — már ismert, de most szélesebb körben kiterjesztett elemek azt fejezik ki, hogy csak olyan vállalat tekinthető működőképesnek, amelyik a társadalom számára legalább ezt a minimális tisztajövedelmet létrehozza. Ezeken kívül járadék jellegű elvonás is van néhány területen; például a kőolajtermékek árába beépített útadó. Ami a vállalat működése során elért nyereséget Illeti, úgy is kifejezhetjük, hogy a nyereségen az állam és a vállalat a jövőben osztozkodik. Az államot megillető részt nyereségadóként fizetik be a vállalatok a költségvetésbe. Az adózás mértékét és módját már nyilvánosságra hoztuk, rendeletben közöltük a vállalatokkal. Szabályoztuk, hogy a vállalatok sajátosságaiknak megfelelően osszák fel a nyereségüket fő célokra: fejlesztésre és a személyi jövedelem növelésére szolgáló részre. A fejlesztésre szolgáló nyereség részt lineárisan adóztatjuk. Az adózás után maradó, fejlesztésre szolgáló nyereség- részt a vállalatok fejlesztési alapjaikba helyezik, s saját elhatározásuk szerint használják felhalmozásra, beruházásra és forgóalapszükségletük fedezésére. A nyereségből képzett fejlesztési alap egyenes arányban változik a nyereséggel. Két azonos termelési alappal rendelkező vállalat közül tehát annak lesz több pénze fejlesztésre, amely nagyobb nyereséget ér el és fordítva, kevesebbet tud saját alapból fejleszteni a vállalat, amelynek kisebb a nyeresége. Meg kell jegyezni, hogy a fejlesztési alapnak másik forrása is van; az amortizáció, amelynek átlagosan 60 százalékát tarthatják vissza a vállalatok. Ennek nagysága természetesen a vállalati eszközök mértékétől függ. A vállalat saját fejlesztési lehetőségeit tehát együttesen határozza meg a nyereség és az amortizáció. A személyi jövedelem növelésére szolgáló nyereségrész után a vállalatok progresszív adót fizetnek. A progresszív adó lépcsőzetes, az adó sáv- jait a bérek arányában határoztuk meg. Ahol a nyereség kevés és a részesedési alap a béreknek 3 százalékát nem éri el, ott nem kell adót fizetni, majd a nyereséggel együtt fokozatosan nő az adó. A vállalatok a legmagasabb sáv elérése esetén is érdekeltek a nyereség növelésében, Itt az adóteher 70 százalék. Ezzel kapcsolatban többször merült fel az a kérdés, hogy miért van szükség ilyen erős progresszivitásra az adórendszerben? Ez az intézkedés az első években nélkülözhetetlen, mert nem lenne helyes a személyi jövedelmekben olyan nagy differenciálódás, mint amilyen különbségek a vállalati nyereségek között létrejönnek. A különbségeket tompítja a progresszív adórendszer, de nem szünteti meg. Két azonos bérigényességű vállalat közül tehát — a progresszív adó ellenére — feltétlenül annál a vállalatnál lesz nagyobb a személyi jövedelem, amely nagyobb nyereséget ért el. A progresszív adózás ellenére is várható, hogy egyes vállalatoknak túl nagy lehetőségük lenne a bérek növelésére, ezért átmenetileg további szabályozást léptettünk életbe. Előírtuk, hogy 1968-ban egy vállalatnál sem lehet átlagosan 4 százaléknál magasabb átlagbér emelést végrehajtani. A bértarifa rendszer továbbra is egységes marad, de a mainál nagyobb mozgási szabadságot biztosit a vállalatok bérpolitikájában. A vállalatok az adózás után a személyi jövedelem növelésére szolgáló nyereségrészt a részesedési alapba helyezik, s abból fedezik az átlagbér növelését, az egyszeri jutalmakat, prémiumokat, az év végi nyereségrészesedést, továbbá a nem pénzbeli társadalmi juttatásokat, a szociális, a kulturális, sportlétesítményeik fenn tartását. A vállalati juttatásokra a nyereségtől függetlenül is adunk lehetőséget, hogy megmaradjon a dolgozók szociális ellátásának biztonsága. Számítottunk arra is, hogy lesznek vállalatok, amelyek kezdetben nem rendelkeznek, Vagy alig rendelkeznek nyereséggel. Ezeknek lehetőséget adtunk — előre rögzített szabályok szerint — némi bér- színvonal növelésére a nyereségtől függetlenül. Ez azonban csak átmeneti intézkedés, s kívánatos, hogy ezek a vállalatok is minél hamarabb gondoskodjanak gazdálkodásuk hatékonyabb tételéről. Az új gazdálkodási rendben megnő a vállalati kockázat, az átmeneti nyereségingadozás lehetősége és ezzel együtt meg kell, hogy nőjön a nagyobb biztonságra törekvés. A jövedelemszabályozás rendszere ennek a problémának a megoldását úgy segíti elő, hogy előírja a tartalék képzését az alapokból. Az előírás csak a tartalék minimális szintjét határozza meg, s minden vállalatnak saját érdeke, hogy olyan méretű tartalékokkal rendelkezzék, amely arány bán áll az általa vállalt kockázattal. Erre már az 1967. évi eredmény-elszámolások során érdemes gondolni. Az átmeneti időszak biztonságát növeli, ha a vállalatok az ezévi — néhol elismerésre médtóan jelentős — eredményekből 1968. évre tartalékot képeznek. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek jövedelemszabályozási rendszere módosult. A felvásárlási árak felemelése lehetővé teszi a mezőgazdasági termelőszövetkezetek döntő többsége számára, hogy bevételeikből fedezzék folyamatos ráfordításaikat, visszafizessék az álló- és forgóalap-hiteleket, továbbá saját alapokat képezzenek. Átalakul a termelőszövetkezetek adórendszere is. A földadó az aranykorona értékét figyelembe véve differenciáltabb lesz, és színvonala valamelyest növekszik. Egyidejűleg a jövedelemadó csökken, együttvéve tehát az adóterhek nem változnak, de a mainál jobban igazodnak a tényleges teherviselőképességhez. A költségvetés az 1968. évben 4,5 milliárd forintot fordít közvetlenül a mezőgazdasági termelőszövetkezetek támogatására. A támogatás rendszere alapjaiban nem változik, ezen belül azonban többet fordítunk a szarvasmarha- és sertéstenyésztés támogatására. Változatlanul segítjük a kedvezőtlen adottságú szövetkezeteket. Kiegyensúlyozott fizetési mérleg A mechanizmus reformja során lényegesen megnőtt a hitelrendszer szerepe, mert a hitelezés a gazdasági befolyásolás egyik legrugalmasabb eszköze. Az állami vállalatok — önálló gazdálkodásuk egyik fontos feltételeként — saját forgóalapokkal fognak rendelkezni, s folyamatos forgóeszköz szükségletük 70—80 százalékát saját pénzalapjaikból tudják biztosítani. Ezen túlmenően a hitelképes vállalatok rövid-, közép-, és hosszúlejáratú hiteleket vehetnek majd igénybe. Hitelképesnek azokat a vállalatokat tekinti a bank, amelyek termékeiket rendszeresen tudják értékesíteni, jövedelmezően gazdálkodnak, fizetési kötelezettségeiknek rendszeresen eleget ] tesznek. A hitelrendszer fő felada-1 tait a kormány által jóváha-! gyott hitelpolitikai irányelvek határozzák meg. A hitelrendszer feladata a piaci egyensúly elősegítése. A hitelrendszernek nagyobb befolyása és felelőssége lesz az eddiginél a fizetőképes kereslet és kínálat összehangolásában, továbbá a magasabb hatékony- sági követelmények érvényre juttatásában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy átlagos hitelfeltételekkel nyújtanak hitelt minden rendszeresen értékesíthető termékre, de szigorú hitelfeltételekkel, esetleg a hitel megtagadásával is korlátozzák az eladhatatlan, vagy nehezen értékesíthető készletek felhalmozódását. A hosszú- és középlejáratú beruházási hitelek összegét a beruházási piac egyensúlyi követelményeinek megfelelően népgazdasági áganként és egyes kiemelt ágazatonként a terv határozza meg. Feltehető, hogy a hiteligények a hitel- lehetőségeket meghaladják. A hitel elbírálása versenytárgya- lásszerűen fog történni a gazdaságossági kritériumok alapján. A hosszú lejáratú hitelnyújtásnál alapvető követelmény, hogy minden 100 forint termelő beruházási befektetés után az üzembehelyezést követően meghatározott évi nyereséget érjenek el. A rosszabb gazdaságosságot ígérő beruházás esetén nem is lehet hitelért folyamodni. A beruházási hitelpolitikában előnyben fogjuk részesíteni a lakossági szolgáltatások fejlesztésére Irányuló beruházásokat. Gazdaságunk növekedésének egyik fontos feltétele, hogy hosszabb időszakot tekintve az ország fizetési mérlege megfelelően kiegyensúlyozott legyen. Hazánkban a fizetési mérleg alakulásának legfontosabb tényezője a külkereskedelem. Eddigi gazdaságirányítási rendszerünkben a termelő vállalatok nem voltak kellően informáltak a külföldi piacok értékítéletéről, mivel a külföldi árak és belföldi árak különbségét a külkereskedelmi vállalatoknál lebonyolított árkiegyenlítési rendszer a költségvetés terhére rendezte. A gazdasági reformnak komoly lépése, hogy a belső és külső piacok kapcsolatát közvetlenné teszi. Ennek érdekében bevezetjük az egységes külkereskedelmi árszorzókat, továbbá módosítjuk a külkereskedelem szervezeti formáját. Az export-import forgalom mintegy 90 százalékát bizományosi formában működő — külkereskedelmi és önálló exportjogú termelő vállalatok útján bonyolítjuk le. A külkereskedelmi árszorzókat a népgazdasági átlagos devizakitermelés alapján állapítjuk meg. Ez lehetővé teszi, hogy az export számos területen nyereséges legyen. Az átlagos árszorzóból következik viszont az is, hogy az export bizonyos vállalatoknál nem hozza azt a nyereséget, mint amit a belföldre történő termelés biztosít. Ilyen esetben az exportot állami támogatásban, állami visszatérítésben részesítjük. Az állami visszatérítést feltételekhez kötöttük és három évre állapítottuk meg, sok esetben évenként csökkenő mértékben. Az export-import, engedélyezési rendszer a külkereskedelempolitika eszköze. A szocialista országokkal fennálló külkereskedelmi és együtt működési kapcsolatunk fontossága változatlanul évényesül- ni fog devizagazdálkodásunkban és külkereskedelmünkben. Ez különösen érvényes államközi szerződéseinkre. Emellett fokozni fogjuk a többi országokkal bonyolódó kereskedelmünket is a kölcsönös előnyök alapján. Megszüntetjük az import deviza-keretgazdálkodást, egy-két speciális termék kivételével. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank devizamonopóliumát természetesen megőrzi, azaz az exportból származó devizát be kell a bankhoz szolgáltatni és az importhoz innen kell devizát igényeink Ha valamilyen okból éz különösen fontos, a devizakiutalást devizabeszolgáltatási kötelezettséghez lehet kötni. Külkereskedelmi intézkedéseink között fontos helyet foglal el az új vámtarifa rendszer bevezetése. Az új vámrendszer hármas célt szolgál: gazdaságpolitikai, kereskedelempolitikai és devizapolitikai célokat. Ennek keretében főképpen a hazai termelés észszerű védelme és egyes országok velünk szemben alkalmazott diszkriminációs vámrendszerének a hazai vámrendszerrel történő kiegyensúlyozása kap hangsúlyt Valutarendszerünkben a forint aranytartalmát nem módosítjuk. A nem kereskedelmi forgalomban érvényesülő árfolyamot azonban pótlékolással némileg emeljük a konvertibilis valutáknál. A változtatás hatására — úgy véljük — tovább fog növekedni a nyugati országokból jövő turistaforgalom. A magyar állampolgárok többletköltségeinek ellensúlyozására ugyanakkor csökkentjük az útlevél-illetéket Az általam most körvonalaiban ismertetett szabályozókat alkalmasnak tartjuk arra* hogy a vállalatokat helyesen orientálják és a reform kezdetén kiegyensúlyozott folyamatos gazdasági tevékenység feltételeit megteremtsék. Az új viszonyok azonban nemcsak a vállalatok tevékenységében kívánnak nagyobb dinamizmust, hanem a gazdaság irányításában is. Határozott szándékunk ezért hogy a piac működését rendszeresen figyelemmel kisérjük és az új követelményeket pénzügyi és bankrendszerünk működésében érvényesítjük. Élni kell a lehetőségekkel Tisztel* Országgyűlés! A történelmi példák azt mutatják, hogy jelentős átalakulások a gazdaságban csak fokozatosan mehetnek végbe. A reform intézkedései 1968. január 1-én életbelépnek, de az év elején nem lesz több anyagi erőforrásunk, mint az előző év végén volt. Termelési és külkereskedelmi struktúránk változatlan lesz, nem lesznek egyik percről a másikra hatékonyabbak a beruházásaink, magasabb a termelékenység. Nem lenne tehát reális egyik napról a másikra csodát várni, s elégedetlenkedni, ha rövid Idő alatt nem érezzük erőteljesen a reform kedvező hatásait. A reform a lehetőségét teremti meg annak, hogy a termelésben közvetlenül dolgozók, a gazdálkodó egysegek vezetői és a gazdaság irányítói érdekeinek egybehangolásával és munkájának összefogásával túlhaladjuk eddigi eredményeinket. A lehetőség és az érdekeltség azonban még nem minden. Élni is kell a lehetőséggel, mert a legnagyszerűbb törekvések is csak akkor valósulhatnak meg. A reformot előkészítő munka tapasztalatai alapján bizakodóak lehetünk, a vállalatok túlnyomó többsége megértette és felkészülten várja az új mechanizmust. Természetes, hogy az 1968. évi feladatokra való felkészülés a szokásosnál nagyobb gondot okozott. A jövő évj megrendeléseket és a szállítási szerződések megkötését még a szabályok pontos ismerete nélkül és új piaci tapasztalatok hiányában kellett előkészíteni. Ennek ellenére a termelési és keres» kedelmi kapcsolatokban nerr* kell zökkenőre számítani. A legtöbb vállalatnál készülnek a gyorsabb műszaki fejlesztésre vonatkozó javaslatok és érvényesül a biztonságos gazdálkodásra való törekvés is. Mindezekből következtetni le- hét arra, hogy a reform által teremtett új gazdasági lehetőségek máris széles körben érlelődnek tudatos, aktív cselekvéssé, s ez jelenti népünk számára a tartós felemelkedés forrását Kérem a Tisztelt Országgyűlést. hogy az 1968. évi állami költségvetést tartalmazó törvényjavaslatot fogadja el. Ezután szünet következett, amelynek végeztével dr. Be- resztóczy Miklós elnöklésével megkezdődött az 1968. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat vitája. A pénzügyminiszter expozéja után felszólalt a tegnapi ülésen dr. Bognár József, Németh Károly, dr. Gonda György, Lakatos András. Bódi László, dr. Kovács Magdolna, dr. Marton Zoltán, Geiszbühí Mihály, majd Halasi Lajosné megyénk 3. számú választó körzetének képviselője kapott szót (beszédét holnapi számunkban közöljük). A tegnapi tanácskozás utolsó felszólalója Valter Imre volt, majd az elnöklő Beresztóczy Miklós bejelentette, hogy az országgyűlés a költségvetési törvényjavaslat vitájával csütörtökön 10 órakor folytatja munkáját
