Dunántúli Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-08 / 264. szám
Október visszhangja Baranyában Baranya megye közvéleménye kezdettől fogva nagy érdeklődéssel figyelte az orosz forradalomról érkező híreket. Érdemes kiemelni, hogy a polgári sajtó is tükrözte a lakosság rokonszenvét. „Az a hatalmas akarat, amivel Oroszország minden egyes embere a békét óhajtja, le fog győzni minden ellenkező áramlatot” — írta a Pécsi Napló. — „Az első fecske megjött — állapította meg a Dunántúl című napilap — örömmel és bizakodással üdvözöljük ezt a keletről jött orosz fecskét, örülünk a reménynek, a közelgő béke boldog tavaszának.” Ugyancsak érdemes kiemelni, hogy az itteni polgári sajtó is — akárcsak az egész közvélemény — milyen tisztelettel írt a forradalom kiváló vezetőjéről: Leninről. Elég erre néhány jellemző kommentárt kiemelni „Most Leninekben bízunk — írta a Dunántúl — A hatalmuk reggelén már bejelentették, hogy első kívánságuk a béke." A legnagyobb lelkesedést természetesen a baranyai munkásság körében keltette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A pécsi üzemekben és a környező bányavidékeken gyakran rendeztek összejöveteleket, melyeken főként az orosz eseményeket vitatták. „A nagy orosz forradalmat a mi saját ügyünknek érezzük” — írta a pécsi szocialisták lapja, a Munkás. November 17-i számában pedig erélyes hangon követelte: „El kell fogadnunk a szovjet kormány felhívását fegyverszünet megkötésére és a béketárgyalások megindítására.” A november 25-én rendkívüli országos szociáldemokrata pártkongresz- szuson ketten képviselték a pécsi pártszervezetet. Hajdú Gyula és Farkas István küldöttek is lelkesen csatlakoztak az ott elfogadott határozathoz, mely a szovjet állam iránti szolidaritást juttatta kifejezésre. Egy héttel a budapesti párt- kongresszus után Pécs munkássága hatalmas megmozdulás keretében nyilvánította ki békevágyát és az orosz forradalom iránti rokonszenvét. A december 2-i gyűlésre már napokkal előbb készültek. A nagy nap éppen vasárnapra esett. A délelőtti órákban hatalmas tömeg vonult az Uránia mozi felé. (A menethez csatlakozott sok bányász is, kik a környékről utaztak erre a napra Pécsre.) A mozgószínház épületét, annak udvarát és az előtt lévő utcarészletet a mintegy négyezres tömeg isúfolásig megtöltötte. A munkások soraiból állandóan harsogtak a kiáltások: „Világbékét akarunk!” „Vesszen a háború!" „Éljen az orosz forradalom!” A gyűlés szónoka Farkas István volt. Beszédében a békét követelte. Kifejtette (a jelenlévők lelkes helyeslése közepette). hogy a szovjet kormány javaslata reális kivezető utat mutat a szörnyű háborúból. Éltette a bolsevikok által vezetett orosz forradalmat. A gyűlés lelkesedéssel fogadta el a határozatot, melyben követelték: a kormány haladéktalanul kezdjen béketárgyalásokat a szovjet állam javaslatai alapján. A gyűlés után a résztvevők tüntető menete vonult végig a pécsi utcákon. A békét és az orosz forradalmat éltették a munkások és szidalmazták a reakció képviselőit. Nemcsak ez a nagysikerű megmozdulás jelzi ebben az időben a munkásmozgalom megerősödését. A proletárok harcának számos kisebb megnyilvánulása is volt ebben az időben. így november 15-én a pécsi Vigadóban nőmunkás- értekezlet zajlott le. Ezen elsősorban az asszonyokat elsődlegesen érintő közellátási és fizetési ügyek szerepeltek. Gyakran esett szó azonban a felszólalásokban a béke ügyéről is. Megerősödött a Pécs vidéki bányászok mozgalma is. November 25-én Mecseksza- bolcson kisebb összeütközőre is sor került a hatóságokkal. Az ottani Kner-féle kocsmában a bányászok és a csendőrök közötti politikai természetű vita tettlegességekre vezetett. A kakastollasok sortü- zet adtak le a munkásokra, s ennek következtében öt sebesülés történt. December folyamán a Pécs környéki bányákban többnapos sztrájkra került sor. Az ebből adódó termelési kiesés érzékenyen érintette a hadiipart. Ezért a hatóságok a terror eszközei mellett igénybevették az opportunista szociáldemokrata vezetők segítségét is. Peyer Károly december 19-én levelet írt a baranyai bányászoknak, melyben arra kérte őket, hogy fokozzák a termelést, azzal a képmutató indokolással, hogy a szénhiány miatt az iparban „elvtársak tömegei kénytelenek szünetelni”. (?) Az öntudatos Pécs környéki bányászokat azonban nem tudták megtéveszteni Peyer hazug érvei. A sztrájk befejezése után is igyekeztek minden eszközzel lassítani a munkát, hogy ezzel is ártsanak a háborús gépezetnek. A baranyai bányászok a szervezkedésben komoly eredményeket értek el. Lcmim hazúiiér Részlet Gyurkó László: Lenin, október című könyvéből Március 27-én érkezett el a r várva várt pillanat. „Amikor- Bernből megérkezett a levél- — írja Krupszkaja —, amely á szerint Plattén tárgyalásai si- s kérésén véget értek, csak alá s kell írni a jegyzőkönyvet, s t máris indulhatunk Oroszor- ! szágba, Iljics felpattant: „Az- első vonattal utazunk”. Két- óra volt hátra az indulásig.- Két óra alatt fel kellett szá- í molnunk egész „gazdaságun- . kát”, elszámolni a szállásadő- [ nővel, visszavinni a könyve- T két a könyvtárba, összecsomagolni stb. „Utazz egyedül, én majd holnap utánad megyek”. Iljics hajthatatlan volt: 1 „Nem, együtt megyünk”. Két óra alatt mindennel végeztünk: becsomagoltuk a könyveket, megsemmisítettük a le- : veleket. kiválogattuk a legszükségesebb ruhákat, likvi1917 őszén már több mir kilencezer tagja volt szaksze: vezetüknek. 1917. november—decembc folyamán megerősödött a po gári demokratikus ellenzé tevékenysége is Baranyába: A női egyenjogúságért küzd „feministák egyesülete” decem bér 19-én gyűlést rendezett pécsi városházán. Az épüle nagyterme zsúfolásig megtel asszonyokkal és leányokká sőt a férfiak közül is sok ér deklődő volt jelen. Spád; Adél követelte a nők egyen jogúságát politikai téren és bérezésben egyaránt. Ezutái szenvedélyes szavakkal támad ta a hatalmon lévők háború politikáját. Beszédében kitér a kormányzat azon gyalázató tervére is, miszerint magya katonákat német érdekekér a franciaországi harctereké: kívántak harcbavetni. 1917 november—decemberé ben már nagyon érezte min denki, hogy minden eddiginé keservesebb háborús tél kö vetkezik. Nagy volt a nélkülö zés, a közellátás egyre kép telenebb volt kielégíteni a la kosság legelemibb igényeit „Nincs textiláru Pécsett” — írta a november 21-i Dunán túl. „Pécsett nincs tűzifa” — így panaszkodott a novembe; 25-i Pécsi Napló: a szomori ebben az volt, hogy itt voltai a Mecsek erdői a közelben „Pécs szén nélkül" — a Dunántúl e november 30-i ténymegállapítása pedig szinte tragikomikusán hatett ezen s bányavidéken. Hiába volt mindezek termelése itt helyben, — a háború szükségleteire vittek el mindent. Ezért nem tudták a lakosságot a legszükségesebbel sem ellátni. Ezek a tények fokozták az öntudatos munkások harcát, kik tisztán látták: ezt a kérdést csakis az imperialista háború azonnali megszüntetésével lehet megoldani! 1917. november—december folyamán Baranya népe kifejezést adott háborúellenességének és a reakcióval való szembenállásának. A megye ekkor is méltó volt harcos múltjához. Uj jelenségként mutatkozik azonban az„ hogy az 1917. végi megmozdulásokon nemcsak a helyi problémák jelentkeztek, hanem érződött a távoli orosz földön lezajlott nagy események hatása. Baranya népe kezdettől fogva rokonszenvezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ügyével. Szép haladó hagyomány ez, melyre büszkén gondolhatunk vissza. Dr. Merényi László a történettudományok kandidátusa dáltuk minden ügyünket. Az első vonattal Bernbe utaztunk. A német határállomáson már várta őket a vasúti kocsi. Három ajtaja le volt plombáivá, csak a negyediken közlekedhetett a csoportot kísérő két katonatiszt. A folyosón krétával vonalat húztak: ez volt a határ a német és az orosz felségterület között. A vonalat csak Róbert, az egyik emigráns asszony négyéves kisfia lépte át. A német szociáldemokraták többször is megpróbáltak kapcsolatot teremteni az utazókkal, de Lenin hajthatatlan volt: nem áll szóba azokkal, akik a háborút támogatják. A kormány betartotta a feltételeket: Halléban a trónörökös különvonatának két órát kellett várnia, mert az orosz forradalmárok szerelvényét eléje engedték. Lenin, ahogy közeledtek Oroszországhoz, egyre idegesebb lett. Stockholmban Radek elvitte egy áruházba, mert egyetlen cipőjének lyukas volt a talpa. Fehérneműt és kabátot is akart venni, de Lenin nem engedte: esze ágában sincs konfekció üzletet nyitni Petrográdon. Április 3-án, este 11 óra tájban érkeztek meg Petro- grádra. Húsvét hétfő volt, az újságok nem jelentek meg. Lenin nővérei is csak az utolsó nap kapták meg a táviratot, hogy érkezik. A Finn- landi pályaudvar körül mégis annyi ember tolongott, hogy a villamosok alig tudtak közlekedni. Igaz, sokan azt se tudták, ki érkezik; a pályaudvar ebben az időben látványosság, nyilvános szórakozóhely volt. De akik tudták, azok közül is kevesen ismerték Lenint. Csaknem húsz évet élt külföldön, írásai nagyobbrészt álnéven jelentek meg, 1905-ben nem szerepelt a nyilvánosság előtt. A tömeg nem Lenint várta, az embert, akit nem is ismert, hanem az eszményt, melyet a neve megtestesített. Hisz Petrográdon ekkor annyit már mindenki tudott, hogy Lenin: a forradalom. A név viselőjének még ezután kellett vizsgáznia előttük, méltó-e arra, hogy a vezetőjük legyen, de maga a név sok ezer embert csalt ki a Svédországból érkező vonathoz. A pályaudvar nappali fényben úszott, a műszaki alakulatok fényszórói megvilágították a várakozó tömeget, a csapatokat, a vörös zászlóerdőt, a BIHARI SÁNDOR: /jmléky j(ttűre fordítva Ahonnan anyámat, nagyapámat, onnan ismertem őket — nekem egy falu nyelvén szólt a század, azén s itt, hol a nyomorúság a világszínvonalon állt — fát lopott s a kést dugta csizmaszárba. Érzett s nem kimondott forradalom. Legfeljebb dühödten megszorulni várták kötélként egy nyakon. * Hómezőről szállt szél: irodalom, agyamba fújt — s négy kiskatona sárban úszott, a kert alól, hozták a tanúságot, reményt, hogy épp a nyomorúságból építhet falu fölébe hajlékot, utat a század alá az agy s kar, csendült és csikordult hát a próbatétel, napsütéssel, faggyal. így lett Pétervár s Kisgyőr határos, — párezer kilométer, pár évtized mi élethez-halálhoz? Amit az emberiségnek én, a mezei kölyke, mondhatok — innen mondom, szívemben a példa, emberiségre-fordíthatóan, Föld-méretűre, az időt nevelőre — a forradalomban. páncélautókat. A peronon a kromtadti tengerészek álltak díszőrséget, a katonazenekar a Marseillaise-t játszotta, amikor a vonat begördült az állomásra. Lenin zavartan állt az éljenző tömegben; amikor a díszszázad parancsnoka vigyázzállásba merevedve jelentést tett neki, meglepetésében ő is a sapkájához emelte a jobbját. Bal kezében virág- isokrot szorongatott, amit Kollontaj nyomott a kezébe; Láthatólag nem tudott mit csinálni vele. Nem várt ilyen fogadtatást, még a vonaton is azon töprengett, letartóztatják-e őket. Mi járhatott a fejében: a bátyja, az anyja, az ilvtársai, akik elhullottak mellőle a harminc év alatt; a börtön, a száműzetés, az emigráció keserves csatározásai, a magány még keservesebb évei, amikor már úgy látszott, hogy minden reményeién? Vagy csak a jövő? Amikor a tengerészek parancsnoka üdvözölte, s kifejezte a reményét, hogy belép íz Ideiglenes Kormányba, fölkapta a fejét. Néhány mon- Jattal válaszolt, a végén fölemelte a hangját: „Éljen a szocialista világforradalom!” Szt vágta oda az egykori cári /áróteremben Csheidzének, a Petrográdi Szovjet elnökének s, aki köszöntötte és együtt- nűködésre szólította fel. Ezt ■ciáltotta a kis páncélautóról s, melyre fölkapaszkodott, nert a gépkocsija nem tudott elindulni a tömegben. Az em- eerek lépésben követték, két- ildalt munkások és katonák ílltak, az ablakok tele voltak lézőkkel, holott már jóval el- núlt éjfél. A szuronyok csil- ogtak a fényszórók fényéjen, a menet minduntalan negtorpant, hallani akarták Lenint. Mire a Ksesinszkaja Palotához, a bolsevikok főha- liszállásához értek, már rekedt volt. Hazaérkezett. Lenin nem tartózkodott Oroszországban az 1917-es februári polgári forradalom kirobbanása idején. Már a háború előtt emigrációban élt: 1914-ben — akkor az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozó — Krakkó közelében, később a semleges Svájcban telepedett le. Itt érte a forradalom híre, és innen utazott haza — az Oroszországgal hadban álló Németországon át, majd Svédországon keresztül. A közölt könyvrészlet az utazás napjait és a hazatérés óráit eleveníti fel.
