Dunántúli Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-28 / 281. szám
Világ proletárjai, egyesüljelek! Dunámon napló ________Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja________ X XIV. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1967. NOVEMBER 28., KEDD Jövőre: lépegető biztosítás Komócsin Zoltán felszólalása Tízéves a szocialista Szakmunkássepzes a iszogazdásígiian A mezőgazdaság gépesíté- sének idejét éljük. A ma és a jövő mezőgazdasága ugyanolyan felkészültséget kíván az ott dolgozóktól, mint bármely más iparág. Örvendetes, hogy a termelő- szövetkezetekben egyre inkább javul a vezetés színvonala. A végrehajtó munkához szükséges szakmunkások azonban még sokhelyütt hiányoznak. ezek képzésére a jövőben nagyobb gondot keli fordítanunk. A szakmunkások jelentős részét csak a felnőtt dolgozók köréből biztosíthatjuk. A felnőttek alap- műveltsége, előképzettsége azonban nem mindig kielégítő. A korszerű szakmai képzés pedig az alapműveltség elsajátítása nélkül elképzelhetetlen. Ennek bizonyítására hadd említsek néhány példát: Az egyik bécsi szántóversenyen a mintegy 40 induló közül a magyar versenyzők az utolsók között végeztek. Talán nem tudtak úgy szántani, vagy nem értettek úgy a traktorhoz, mint a többi — kérdezhetné az olvasó. Nem, azért végeztek traktorosaink a verseny végén, mert annak egyik' feltétele az volt, hogy vakbarázda nélkül teljes fordulóra kell a kijelölt parcellát felszántani. S ez problémát jelentett a versenyzőinknek, mert nem tudták kiszámítani. Illetve arányba állítani a parcella és a fordulók szélességét. Évek óta folytak kísérletek. hogy miképp segíthetné a dolgozók általános iskolája a jövendő mezőgazdasági szakmunkásokat. Korábban olyan elgondolások születtek, hogy a dolgozók általános Iskolája 7.—8. osztályában szakmai ismereteket is tanítsanak és így az alapműveltség megszerzésével együtt szakmunkás vizsgát is tesznek a dolgozók. Az élet azonban igazolta, hogy a szakmai követelmények ugrásszerű növekedésével az általános Iskola már csak a magas óraszám miatt sem vállalkozhat az általános és szakmai oktatás összekapcsolására, kegyetlen megoldás ma- radt, hogy a mezőgazdasági szakmunkásképzés előkészítő tanfolyamainak tananyaga azonos legyen a dolgozók általános iskolája természettudományos tárgyainak tantervi-anyagával és ebből érvényes részvizsgát tegyenek a dolgozók. A Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi, valamint a Művelődésügyi Minisztérium e lehetőséget közös utasításban biztosította. E szerint az előkészítő tanfolyamok hallgatói az 1967/68. tanévtől kezdve a dolgozók általános iskolája 7.-8. osztályos új tankönyveiből tanulhatnak a következő óraszámokban: Matematika 90 óra Fizika 70 óra Kémia \ 50 óra Biológia 50 óra összesen: 260 óra A tanfolyam végén a fenti négy tárgyból —, amely megfelel a dolgozók általános iskolája 7.—8. osztálya (Folytatás a 2. oldalon) Ünnepi bri^ádvezelői értekezlet a pécsbányai pártszékházban Baranya megyében a mecseki szénmedence pécsbánya- telepi Széchenyi-aknájának Horváth-csapata szerveződött először szocialista brigáddá 1957 telén. Az új mozgalom a csepeli nagyüzemekből indult útjára, s bár a tennivalókat, szervezeti kereteket „fent” senki sem határozta meg, a kezdeményezés pár hónap alatt országszerte tért hódított, s az üzemek túlnyomó többségében azonos elvek alapján fejlődött Az egy évtizedes jubileum alkalmából vasárnap délelőtt a pécscányateiepi pártházban ünnepi brigádvezetői értekezletre gyűltek össze Széchenyi- akna dolgozói és vezetői, mely nek keretében összegezték az indulás óta eltelt időszak eredményeit A mozgalom 1862-ig a megerősödés időszakét élte, 1962—66 között tömegméretűvé vált, s az idén már a minőségi követelmények kerültek előtérbe. Sebestyén Béla főmérnök tájékoztatójában elmondotta: Széchenyi-aknán ma 38 szocialista brigád dolgozik, több mint kilencszáz taggal. A létszámfejlesztés lehetőségei ezzel többé-kevésbé ki Is merültek, most a második és har madik követelmény elmélyítése és maradéktalan betartása a legfontosabb feladat A tanácskozáson a szocialista brigádvezetők mellett részt vettek a műszaki patro- nálók. a párt-, KISZ- és szak- szervezeti bizalmiak is, s így az értekezlet az „üzemi parlament” rangjára emelkedett. A főmérnök beszámolójában kitért az üzem jelenlegi helyzetére is, hangsúlyozva: a mintegy 10 millió forintos kárral járó nyári vízbetörés nyomait maradéktalanul eltüntették, a feltárás és az előkészítés jó ütemben halad, s így a feltételek adottak ahhoz, hogy Széchenyi-akna az új gazdasági mechanizmus viszonyai között gazdaságos üzem legyen. A műszaki fejlesztés két legfontosabb célkitűzése: a drága, sűrített levegős berendezések lecserélése villany- motorokra, illetve a fejtések gyorsabb előrehaladását biztosító automatikus biztosítás megoldása. Az eredmények mindkét területen jelentősek. A , .lépegető” biztosítások ügyében felvették a kapcsolatot egy NDIC-beli gyárral, s már a jövő év első negyedében várható a kísérletek megkezdése. A tanácskozás keretében a szocialista brigádvezetők számos javaslattal siettek az üzemvezetőség segítségére, melyek a teljesítmények növekedését. illetve az önköltség csökkentését célozzák. Ezt követően, a bányaüzemek közül elsőnek, megalakult a pécsbányai a szocialista brigádok csúcsszerve: az ipari bizottság mellett működő koordináló bizottság, melyben a brigádok, a párt, a szakszervezet és a KISZ, valamint a műszaki vezetés képviselői kaptak helyei Az értekezlet új prémium- szabályzatot fogadott el. Ennek értelmében Széchenyi-ak- nán december 1-től már nemcsak a csapatok, de az egyes termelő szakok is versenyben állanak egymással. Szovjet—magyar i tárgyalások Moszkva. Hétfőn a Kremlben megkezdődtek a tárgyalások Alekszej Koszigin. a Szovjet Minisztertanács elnöke és Fock Jenő magyar kormányelnök között. A tárgyalások megvitatják a két ország közötti testvéri együttműködés további fejlesztésének kérdését — mondja a hivatalos közlemény. Szovjet részről a megbeszéléseken Mihail Le- szecsko és Vlagyimir Novikov. a Minisztertanács elnökhelyettesei. Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszter, Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter és Nyikolaj Mitrot- vorcev, az Állami Tervhivatal elnökhelyettese vesznek részt. Magyar részről Tímár Mátyás, a kormány elnökhelyettese, Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Tordaí Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes vesz részt a tárgyalásokon. Román testnevelők érkeztek Pécsre Román testnevelők háromtagú delegációja érkezett hétfőn délelőtt Pécsre kétnapos látogatásra. A vendégek Tarnovean Mihail, a Román Szocialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumának szekció vezetője, Simionescu Vladimír, testnevelési főfelügyelő és Magos Alexandro csoportvezető, a Városi Tanács művelődési osztályán találkoztak Gábriel József osztályvezetővel, Rózsahegyi Mátyással, az MTS városi elnökével, valamint Gáspár János és Fenyves Alajos szakfelügyelőkkel. A román vendégek elsősorban a magyarországi iskolai testnevelés rendszerével ismerkednek meg. Pécsi tartózkodásuk során megtekintik a Sportiskolát, a Jókai úti Általános Iskolát, a komlói és Nagy Lajos gimnáziumokat és megtekintik a Tanárképző Főiskolán folyó testnevelési munkát is. A szak- programok mellett a város nevezetességeit is megnézik. A tervek szerint december 15-re befejezik Pécsett a Megyeri út újjáépítését. A hengerelt aszfaltburkolatú út utolsó 300 méteres szakaszát építi a szennyvíztelep előtti új híd környéken a Budapesti Aszfaltútépitő Vállalat pécsi kirendeltsége. Fotó: Erb János Nagy-Britannia Kommunista Pártjának kongresszusán London: Nagy-Britannia Kommunista Pártja XXX. kongresszusának hétfői ülésén felszólalt Komócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Megállapította: Nagy Britannia Kommunista Pártjának XXX. kongresz- szusa olyan időpontban végzi munkáját, amikor — a nemzetközi kommunista mozgalom megosztottságát kihasználva — fokozódik az imperializmus agresszivitása. Az amerikai imperialisták a hősiesen harcoló vietnami nép szabadságának eltiprására irányuló fegyveres akciókkal a világ valamennyi haladó erejére kívánnák csapást mérni. Ma inkább, mint bármikor, elengedhetetlenül szükséges, hogy a kommunista és munkáspártok, valamint az ösz- szes antiimperialista erők összefogjanak, és ezzel elejét vegyék a harmadik világháború kirobbantásának. A magyar kommunisták nagyra értékelik a brit kommunisták áldozatos harcát népük felemelkedéséért, a békéért, és a szocializmusért — folytatta. — A testvérpártok nagy családjában Nagy-Britannia Kommunista Pártja tiszteletre méltó helyet foglal eL A magyar kommunisták elismerten értékelik az önök internacionalista hozzájárulását a nemzetközi kommunista mozgalom egységének helyre- állításához, megszilárdításához. Teljesen egyetértünk pártjukkal, amikor megállapítják, hogy „semmi sem állhat az imeprialista agresz- szió elleni közös harc útjában” és „meg kell vizsgálni, hogy összehívják a kommunista és munkáspártok értekezletét, amely felsorakoztatná a nemzetközi munkásosztályt, az összes antiimperialista erőket az egységes akció mellé”. A magyar nép tevékenységéről szólva Komócsin Zoltán kijelentette: Lehetővé és szükségessé is vált, hogy 1968. január elsejével bevezessük hazánkban a gazdasági mechanizmus új rendszerét, amelynek keretében a szocialista tervezés fenntartásával széleskörű önállóságot biztosítunk a termelő vállalatoknak, fokozottabb szerephez jutnak a gazdasági ösztönzők, a haszon és az anyagi érdekeltség elve. A reform bevezetésével az a célunk, hogy tovább fejlesszük a szocialista gazdasági és társadalmi viszonyokat, gyorsabban fejlődjenek a termelőerők, és mindezek eredményeként tovább emelkedjék az egész nép életszínvonala. Komócsin Zoltán befejezésül éltette a brit és a magyar kommunisták testvéri barátságát, a nemzetközi kommunista mozgalom egységét. A kongresszus határozatot fogadott el a közoktatás demokratizálásáról és Nagy-Britannia Kommunista Ifjúsági Szövetségének támogatásáról SZOVJET rakctakísérlefek Moszkva. A Szovjetunió 1967. november 28-tól december 30-ig hordozó rakétákat lő ki a Csendes-óceán két térségébe, amelyek mindegyikének sugara 40 tengeri mérföld. A közlemény meghatározza a két térség szélességi, hosszúsági koordinátáit. A TASZSZ-t felhatalmazták annak közlésére, hogy a szovjet kormány biztonsági célokból felkéri a Csendesóceáni tengeri és légi útvonalakat használó országok kormányait, utasítsák megfelelő szerveiket, hogy hajóik és repülőgépeik a nap második felében helyi idő szerint, 12 órától 24 óráig ne közlekedjenek az említett térségekben. Aláírlak az új magyar—osztrák hosszúlejáratú árucsereforga mi megállapodást Hétfőn délelőtt a külkereskedelmi minisztériumban dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és dr. Fritz Bock osztrák alkancellár, kereskedelem- és iparügyi miniszter aláirta az 1968. január 1-én életbe lépő új, ötéves magyar —osztrák árucsereforgalmi megállapodást. Az aláírásnál jelent volt Beck István nagykövet, a külügyminisztérium főosztályvezetője és dr. Kurt Enderl, Ausztria magyarországi nagykövete is. Az 1972. december 31-ig szóló új egyezmény mindkét fél számára évi 42 millió dollár értékű árucseréről intézkedik. A megállapodás értelmében hazánk elsősorban mezőgazdasági termékeket, alap- anyag-jellegű cikkeket exportál. Ausztriából túlnyomórészt szintén alapanyagokat papírt, /Vegyi termékeket, műrostot. műtrágyát, és faféleségeket — továbbá gépeket és finommechanikai cikkeket hozunk be. A megállapodás ünnepélyes aláírása után dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és dr. Fritz Bock alkancellár méltatta az egyezményt.