Dunántúli Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
A szövetségi politika szinte egyidős a munkásosztály harcával. A munkásosztály osztályharcának folyamán a meghatározott osztályok vagy osztályfrakciók közös osztályellenséggel kerülnek szembe. Ilyenkor a szóbanforgó osztályok között szövet-ég jöhet létre, amely abban áll, hogy együttesen harcolnak a közös ellenség ellen. A marxizmus szövetségi politikájának alapelveit közvetlenül az 1848-as európai forradalom küszöbén az akkori történeti viszonyoknak megfelelően a Kommunista Kiáltvány fejtette ki. A legáltalánosabb formában a következőképpen fogalmazta meg: „a kommunisták mindenütt támogatnak a fennálló társadalmi és politikai állapotokkal szembeforduló minden forradalmi mozgalmat.” Ehhez nem szükséges, hogy a pártok, amelyek a szövetkező osztályokat képviselik, külön megegyezést kössenek az együttműködésre. Az ilyen megegyezés megszilárdíthatja ugyan* az együttműködést, de nem feltétele a szövetségnek. Ezért írja Marx: „Egy közös ellenfél elleni harc esetére nincs szükség külön megegyezésre. Mihelyt közvetlen harcra kerül sor ilyen ellenféllel szemben, a két párt érdekei pillanatnyilag egybevágnak és mint eddig, a jövőben is magától létrejön ez a csupán egy pillanatra szánt kapcsolat." A szövetség természetesen lehet tartósabb is, nemcsak pillanatnyi. Célja lehet tá- gabb, mint a közös osztályellenség leverése, lehet rövi- debb és hosszabb időtartamú. Lenin az oroszországi munkásmozgalom fellendülése időszakában, az adott helyzetben, továbbfejlesztve Marx és Engels tanításait, kifejtette, hogy a demokratikus forradalom győzelme után a korábbi szövetségesek köre Az alapfokú poliiikai tanfolyamok propagandistáinak és hallgatóinak II szövetségi politika néhány alapelve és időszerű kérdései másként alakul: egy részük kiválik, más részük érdekeiknek megfelelően a munkás- osztály oldalán tovább folytatja a harcot a szocialista forradalom győzelméért, majd a szocialista társadalom felépítéséért. Az, hogy a munkásosztály egyes korszakokban milyen osztályokkal, rétegekkel van szövetségben, továbbá, hogy a szövetség lazább vagy szorosabb, korántsem szubjektív szándékon múlik. A szövetségi politika objektív alapon épül fel. Ez az alap az egyes osztályok, rétegek érdekeinek időleges vagy tartós egybeesése. Ez szabja meg a szövetség tartamát, összetételét. Ebből következik, hogy a munkásosztály és szövetségeseinek együttműködése —viszonyoknak megfelelő tartalommal — fennmarad mindaddig, amíg a társadalomban különböző osztályok, rétegek léteznek. Közben természetesen a gazdasági, politikai, társadalmi változások következtében formálódik, az új feladatoknak megfelelő új tartalmat kap. A mindenkori történelmi helyzet sajátosságai és az adott időszakban felmerülő feladatok szabják meg a munkásosztály és szövetségesei viszonyának alakulását, a szövetség osztálytartalmának változását. Ebből látható, hogy a szövetségi politika nem különálló, önmagában variálható része a forradalmi párt politikai vonalvezetésének. A szövetségi politika az osztályharc és a pártpolitika része, annak van alárendelve. Ha a politika fő vonala helyes vagy hibás, ez egyaránt tükröződik a konkrét szövetségi politikában. Ennek megfelelően: a munkásosztály és szövetségeseinek viszonya nemcsak az egymás irányában tett tudatos és konkrét lépések nyomán alakul ki, hanem rányomja bélyegét a munkásosztály pártjának egész politikája. Meg kell jegyezni azt is, hogy a szövetségi politika nem valamiféle idillikus állapot. Kádár elvtárs a VIII. kongresszuson rámutatott, hogy a szövetségi politika és az osztályharc pártunk politikájának két, egységet alkotó oldala. Nincs ebben semmi ellentmondás, hanem annak a felismerése, hogy az összefogás és a harc kölcsönhatásban van egymással. A kommunista párt sohasem mond le arról, sőt fenntartja magának azt a jogot, hogy az ösz- szefogás keretében bírálja szövetségeseit, a saját érdekükben a helyes útra vezesse partnereit, A párt szövetségi politikájának szakaszai Pártunk szövetségi politikája a fejlődés során különböző fázisokon ment keresztül. Ezek az időszakok meggyőzően bizonyítják, hogy a szövetségi politika helyes alkalmazása mennyire befolyásolja a páit közvetlen és távolabbi céljainak elérését, fő irányvonalának, stratégiájának megvalósulását. Az első időszak a népfront politikai kidolgozásától 1941- ig tart. A Kommunista Inter- nacionálé 1935-ben összegezte a kommunista mozgalom új stratégiáját és taktikáját, amelyet ma is népfrontpolitikaként ismerünk. E nagy jelentőségű döntések határozták meg akkor a mi pártunk politikáját is. A népfrontpolitikának ekkor még nem annyira a nemzeti felszabadító, hanem az antifasiszta, monopolellenes jellege domborodott ki. Ezért a munkás- osztály a különböző osztályokhoz való közeledésekor olyan antifasiszta népfront létrehozásáért harcolt, amely a munkásosztály vezetésével tömöríti az egész parasztságot, a városi kispolgárságot és az értelmiség haladó részét. A második időszakot 1941 nyarától 1945 tavaszáig számítjuk. A hazai uralkodó osztály Jugoszlávia megtámadásával nyíltan csatlakozott a német fasiszta agresszor- hoz, majd a Szovjetunió elleni rablóháború kitörésével fokozódott az egész emberiség fejlődését fenyegető veszély. Ekkor a függetlenségi harc vált közvetlen főfeladattá, amelynek megoldása megnyithatta volna az utat a forradalmi demokratikus átalakulás számára is. A Hitler- ellenes függetlenségi harc szükségessé és lehetővé tette a korábbinál is szélesebb egységfront kialakítását, az antifasiszta népfront nemzeti függetlenségi fronttá való fejlesztését. A párt a fejlődés adott szakaszában azért harcolt, hogy a munkásosztály vezetésével tömörítse az egész parasztságot, a Városi kispolgárságot, az értelmiség hazafias erőit és az uralkodó osztályok németellenes részét is. Ez a kibővült szövetségi politika vezetett el a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, majd az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a kormány létrehozásához is. 1945 nyarától 1948 nyaráig tartott a harmadik időszak. A háború befejezésével a széles nemzeti egységfront felbomlott. A szélsőjobboldali elemek teljesen elszigetelődtek és kiszorultak a kormányból. A kommunista párt a társadalmi fejlődésnek ebben a szakaszában is változatlanul a demokratikus erők összefogásának és együttha- ladásának politikáját követte. Csak később, a párt és a baloldali erők harcának következményeképpen szorult ki a burzsoázia a népfrontból, és szűkült le ezzel az összefogás korábbi széles terjedelme. A hatalom megragadásával érkeztünk el egy újabb időszakhoz, amely 1948 nyarától 1962-ig tartott. A proletár- diktatúra győzelme rendkívül kedvező feltételeket teremtett a szövetségi politika, a munkásosztály vezette nemzeti egységfront kiszélesítése és megszilárdítása számára. A társadalomban végbement gyors változással ugyanis nem tartott lépést a széles paraszti-kispolgári tömegek politikai meggyőzése. Annak ellenére, hogy a párt már a hatalom megragadása előtt törekedett e rétegek megnyerésére, a feladat nagyobb részét a hatalom megA szövetség új tartalma Milyen új elemeket foglal magában ez a politika? Először is azt kell kiemelni, hogy a társadalom osztályainak és rétegeinek szövetsége most minden korábbinál magasabb cél elérésére, közvetlenül a szocialista társadalom teljes felépítésére irányul. Másodszor pedig azt, hogy az összefogás minden korábbinál átfogóbb jellegű, először terjed ki a társadalom valamennyi osztályára és rétegére. Ez a politika teljes mértékben megfelel az adott időszak minden követelményének. Milyen gyakorlati politikai következtetéseket kell levonnunk a társadalom jelenlegi helyzetéből? Az első, s a párt egész szövetségi politikáját meghatározó következtetés az, hogy társadalmunkban reális feladat a szocialista nemzeti egység megvalósítása. Ez azon a tényen alapszik, hogy nincs olyan társadalmi osztály vagy réteg, amelynek az alapvető érdekei ellentétesek lennének a szocializmus teljes felépítésével. A szocializmus nemzeti egység, amelynek megvalósítására a párt szövetségi politikája irányul, szilárd elvi alapokon, a társadalmunkban létező osztályok közös érdekein nyugvó egység. Történelmünkben először vált lehetővé egy olyan közös, valóban nemzeti program kidolgozása, amely az egész nemzet felemelkedését szolgálja. A párt politikája, a szocializmus teljes felépítésének programja valóban össz- nemzeti politika. Először is abban az értelemben, hogy kifejezi a társadalom valamennyi osztályának és rétegének alapvető érdekét, másrészt e politikának a megvalósítására a nemzet valamennyi alkotóerejét mozgósítani kívánja. A másik fontos következtetés, hogy ma, amikor még lényeges különbségek vannak a dolgozó osztályok között, a politikában sem lehet csak azt figyelembe venni, ami ezek nézetében és érdekeiben közös, hanem reálisan számolni kell a meglévő különbségekkel, azaz az egyez osztályok és rétegek sajátos helyzetével, sajátos érdekeivel is. Arról van szó, hogy a politikában továbbra is nélkülözhetetlen az osztályszemlélet, az osztályszempont, amelyet a párt IX. kongresz- szusa is érvényesített a határozatokban; A munkásosztály vezető szerepe Ez jutott kifejezésre o munkásosztály vezető szerepének kiemelésében is. Az elmúlt években különböző helyeken különböző viták folytak erről a kérdésről. Ezekben a vitákban felmerült az is, hogy a szocializmus alapjainak lerakása után, amikor az osztálykülönbségek tendenciájukban csökkennek, egyáltalán szükség van-e a munkásosztály vezető szerepére, és ha igen, az új körülmények között hogyan, milyen formában jut érvényre. A pártkongresszus mindenki számára egyértelműen jelentette ki, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszán, a jelenlegi osztály struktúra mellett továbbra is szükség van a munkásosztály vezető szerepére. A munkásosztály, mint a legtapasztaltabb, a legnagyobb, a politikai küzdelmekben leginkább megedződött osztály továbbra is á szocializmus építésének vezető ereje. A kongresszusi beszámoló és a határozat szerint a munkásosztály vezető szerepe alapvetően három formában érvényesül. Egyrészt a párt útján a munkásosztály vezet, irányítja a szocialista állam működését és annak tevékenységét. Másrészt a munkásosztály vezető szerepe jut érvényre abban, hogy társadalmunk többsége elfogadta a munkásosztály politikáját, forradalmi célját, a szocializmust, s e cél elérése érdekében aktívan tevékenykedik, dolgozik, a társadalom minden tagja legsajátabb érdekének tartja a szocializmus teljes felépítését Harmadszor: « munkásosztály vezető szerepének fontos része az is, hogy az állami, társadalmi élet különböző vezető területein közvetlenül tölti be a vezető pozíciók tekintélyes részét. Kádár elvtárs mondotta: ,,A munkásosztály vezető szerepe ott és akkor érvényesül — teljesen függetlenül a párttagok számától, a vezető tisztségekben lévők számától, a vezetési stílustól és módszertől —, ahol érvényesül a párt politikája. Ez a legpontosabb és legegészségesebb kritérium." A meghatározó: a munkás-paraszt szövetség szerzése után kellett megoldani: a középparasztságot, a városi kispolgárságot szilárdan a munkásosztály mellé állítani. Ez azonban nem sikerült, sőt a szektáns, dogmatikus politika egyenesen gátolta a feladat teljesítését Az elkövetett politikai és gazdasági hibák következtében szűkebb lett az összefogás, mindenekelőtt a munkás-paraszt szövetség lazult meg. A hibák felszámolása 1957 után a kétfrontos harc jegyében történt s eredményeképpen 1962-re leraktuk a szocializmus alapjait Megváltozott a társadalom szerkezete, véglegesen felszámoltuk akizsákmányoló osztályokat a gazdaság valamennyi szektorában a szocialista tulajdon- viszonyok váltak uralkodóvá. Ez azt jelentette, hogy a lakosság túlnyomó többségének anyagi helyzete, egyéni boldogulása már közvetlenül a szocialista rendszer megerősödéséhez kapcsolódik, valamennyi osztály és réteg teljes mértékben érdekelt a szocialista fejlődés további kibontakoztatásában. Ez az új helyzet új elemeket vitt a szövetségi politikába is, amelyeket a párt VIII. kongresz- szusa összegezett és a szocialista nemzeti egység politikájaként fogalmazott meg. Az osztályszemlélet érvényesül abban is, hogy a kongresszus fontosságának megfelelően foglalkozott a munkás-paraszt szövetséggel. Minden társadalmi osztálynak és rétegnek — legyen az bármily jelentéktelen — megvan a maga jelentősége, politikai fontossága, de a szövetségi politikában mégis a munkás-paraszt szövetség a meghatározó. E szövetség célja: a szocialista társadalom felépítése az adott viszonyok között. A kongresszus megállapítása szerint a munkás-paraszt szövetség egész társadalmi, politikai rendünk természetes osztály bázisa. A két nagy szocialista dolgozó osztály alapvető érdekel a munkásparaszt szövetség irányába hatnak. E szövetség sorsát, erejét, hatását azonban nem bízhatjuk az ösztönös fejlődésre, hanem minden időpontban konkrétan kell mérlegelni azokat az általános érdekeket, amelyek mind a munkásosztály, mind pedig a parasztság oldaláról felmerülnek. Törekedni kell ezeknek a sajátos érdekeknek a tudatos és harmonikus összeegyeztetésére, egyszóval a munkás-paraszt szövetség tervszerű fejlesztésére. A párt a kongresszus előtt és azóta is kiemelten foglalkozik a szövetség konkrét gazdasági vonatkozásaival. A különböző gazdaságpolitikai intézkedések — ár, hitel, kedvezmények — messzemenő előnyöket és jó feltételeket teremtettek a paraszti dolgozók számára. Sokan hajlamosak arra, hogy a parasztság irányába tett intézkedéseket valamiféle „paraszti protekcionizmusnak” véljék, elvtelen udvarlásnak és a munkásosztály érdekei megsértésének tartsák. Az uralmon lévő osztály és pártja már nem a követelések megfogalmazásával vonja maga köré a lehetséges szövetségeseket, hanem elsősorban és mindenekelőtt az osztályok és rétegek sajátos érdekeinek, objektív igényeinek következetes és tudatos kielégítésével. Végső soron a gazdaságpolitikai kérdések megoldása nem szűkén vett gazdasági szempont, hanem a város és a falu, az ipar és a mezőgazdaság, a munkás- osztály és a parasztság kapcsolatát érintik, a két szocialista osztály szövetségének megszilárdítását mozdítják elő, tehát a politikai hatalom további erősödésének feltétele. A tudatosság és tervszerűség nemcsak a gazdaság- politikára vonatkozik, hanem a munkás-paraszt szövetség politikai és eszmei alátámasztására is. Bármennyire is természetes ez a szövetség, sohasem lehet beszüntetni azt a felvilágosító munkát, amely elhárítja az útból az eszmei akadályokat, az elfogult, egyoldalú ítéleteket, szemléleteket. Két fontos alapelv Társadalmunk Jelenlegi osztályviszonyaiból, a ma létező osztályok és rétegek szocialista jellegéből következik és a szocialista nemzeti egység megvalósítását szolgálják azok az alapelvek, amelyek mindenféle előjogok, osztálykorlátozások megszüntetését célozzák. Az egyik ilyen alapelv a kommunisták és párton- kivüliek együttműködése, egyenlő elbírálása, a párton- kívüliek funkcióba állítása. Egyenlő elbírálása, — természetesen egyenlő, azonos szakmai, politikai és világnézeti és erkölcsi követelmények mellett. Ez nem új elv, de a IX. kongresszus megerősítette és felhívta a figyelmet következetes érvényesítésére. Az elmúlt években ugyanis gyakran eltorzították, amikor egyes esetekben megfelelő kommunista jelölt helyett „politikai divatból” a szakmailag sem jobb pártonkívüli mellett döntöttek, s az is előfordult, hogy a „proletárdiktatúra mellőzését” panaszolták, amikor egyébként érdemes, de a fejlődéssel lépést tartani nem tudó párttagot képességeinek megfelelő munkakörbe helyeztek. Az ember megítélését most is, a jövőben pedig még határozottabban a leghelyesebb ahhoz az egyszerű normához kötni, hogy mit tesz, cselekszik, dolgozik s hogy hozzájárul-e a szocializmus építéséhez vagy nem? Mert ha igen, akkor tisztelni és becsülni kell a pártállásra és foglalkozásra való tekintet nélkül, ha viszont munkája nem segíti a szocializmus ügyét, akkor nem tiszteljük és becsüljük, bármire is hivatkozik. Elvileg hasonló a helyzet a származás szerinti kategorizálás eltörlésével az egyetemi és főiskolai felvételeknél. Ezt az elvet is a VIII. kongresszus fogalmazta meg először, a IX. kongresszus pedig rámutatott arra, hogy az élet igazolta helyességét, beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A most egyetemre kerülők a felszabadulás éveiben születtek, az új társadalmi rendszerben nőttek fel. Közülük azok, akiknek szülei esetleg kizsákmányolok voltak vagy azok érdekköréhez tartoztak, rég elvesztették akkori helyzetüket. Nem lenne helyes fenntartani a hátrányos megkülönböztetést. A szocialista társadalom fejlettségi színvonala lehetővé teszi, hogy egyenlő elbírálás alapján egyetemen, főiskolán tanulhassanak, A felvételek értékelése azt mutatja, hogy a tényleges fizikai munkát végző szülők gyermekeinek számaránya az egyetemek többségénél az új felvételi rendszer mellett is kielégítő. Arról azonban ma sem szabad megfeledkezni, hogy a helyes elv megvalósítása feltételezi a fizikai dolgozók gyermekeinek fokozottabb szociális és pedagógiai támogatását már az általános és középiskolákban, majd a továbbtanulásnál. A harmincas években kialakult népfrontmozgalom a munkásosztály szövetségi politikájának sajátos szervezeti formája. A munkásosztály és más osztályoknak, rétegeknek valamely közös cél érdekében való együttműködésére a népfront bizonyult a legalkalmasabbnak. Fejlődése nem volt egyenletes, az utolsó tíz évben azonban egyre inkább megtalálta helyét az ország életében s ma a Hazafias Népfront a szocializmus elvi és gyakorlati álláspontját. tehát a párt politikáját követő szocialista jellegű mozgalom. Társadalmunk valamennyi dolgozó osztályának és rétegének szocialista összefogása a népfrontmozgalom alapja. Betölt bizonyos közjogi funkciókat is. javaslatot tesz képviselőjelöltekre, tanácstagokra, magasabb közfunkciókra, ennél azonban fontosabb az a társadalmi feladata, hogy kerete legyen a dolgozó osztályok szövetségének és hirdesse a szocialista nemzeti összefogás eszméjét. Világosan kitűnik tehát, hogy a társadalomban bekövetkezett változásokkal a szövetségi politika mind magasabb szintre emelkedett Ma, amikor a volt kizsákmányoló osztályok eltűntek a társadalom életéből, a létező osztályok és rétegek szocialista jelleget öltöttek, timondhatjuk, hogy a szocialista nemzeti egység osztály- tartalma a társadalom valamennyi osztályának és rétegének szövetsége. A szövetségi politika célja az, hogy az azonos érdekű szövetségesek tovább közeledjenek egymáshoz, az egész társadalom egyre inkább szocialista arculatot kapjon. Ez a tevékenység a gazdasági, politikai és ideológiai módszerek együttes alkalmazását igényli, sok türelmet és megértést kíván, gyakran hajlékonyságot a követelmények megállapításánál, őszinteséget és bátorságot a bizonytalankodókkal szemben, ■. * J *
