Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-15 / 244. szám

Világ proletárjai, egy esöljeXefc? Dunámon napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja SXEV. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM ARA: M FILLÉR 1967. OKTÓBER 13., VASARNAP A jelennek és a jövőnek mA magyar—csehszlovák barátság ma olyan, amilyen­nek két szocialista ország viszonyának lennie kell” — ereket a szavakat Kádár Já­nos mondotta a prágai nagy­gyűlésen. A tömör megfogal­mazás, jelzők és felsőfokok nélkül is kifejezi, hogy a két szocialista szomszéd-or­szág kapcsolatai a közös elvi alapon, a közös érdekek alap­ján fejlődnek és virágoznak. Ez a barátság az élet min­den területén érezteti jóté­kony hatását. Azonosan ítél­jük meg a nemzetközi élet valamennyi lényeges problé­máját, váll-váll mellett ott állunk a békéért küzdők tá­borában, amelynek legfonto- sobb támasza közös szövetsé­gesünk, a Szovjetunió. Szo­lidaritásunkról biztosítjuk az antiimperialista harc első vonalában helytálló vietnami népet. Népeink saját bőrü­kön tanulták meg, mit je­lent a német militarizmus veszélye, érthető tehát, ha nem vagyunk közömbösek az iránt, ami - ma német földön történik. Ezért egyaránt örö­münkre szolgál, hogy barát­ként és szövetségesként m ag­gunk mellett tudhat juk a szo­cializmus útján járó Német Demokratikus Köztársaságot. Nyugat-Németországgal kap­csolatban viszont kénytelenek voltunk leszögezni: nem ele­gendő egy finomabb, tak- tikusabb hang, hanem új, a realitásokat elismerő politi­kára, tettekre van szükség. A két ország marxista— leninista pártjai pedig azo­nos elveket vallanak a nem­zetközi kommunista mozga­lom egységét illetően, s mély­ségesen elítélik a kínai veze­tők szakadár tevékenységét. Kedvezően fejlődnek két­oldalú kapcsolataink is. A kölcsönös árucsereforgalom másfél évtized alatt csak­nem ötszörösére emelkedett, s most már azon munkál­kodhatunk, hogy túl a szo­kásos export-import tevé­kenységen, magasabb szintre emeljük a tudományos és mű­szaki együttműködést, a kooperációt és a szakosítást. A gyakorlat nyelvére fordít­va a szót: különösen nagy lehetőségek nyílnak a két or­szág együttműködésére a gép­gyártás, a vegyipar, a gép­kocsigyártás, valamint a könnyű- és az élelmiszeripar területén. Mint Magyaror­szág, mint Csehszlovákia a gazdasági mechanizmus re­formjának bevezetésén, illet­ve finomításán dolgozik, s ha bizonyos sajátosságok el­térőek is, tudunk mit tanul­ni egymástól. A kapcsolatok valóban jók minden hivata­los szinten, és ugyanakkor valóságos népvándorlásként milliók látogatnak egymás országaiba, a barátság meg­annyi követeiként. A prágai tárgyalások erről s biztos alapról indultak ki, s a barátság további gazda­gításainak programját vázol­ták fel. A közös nyilatkozat újabb lehetőségeket, újabb feladatokat tár fel az elkö­vetkezendő hétköznapok szá­mára. Párt- és kormánykül­döttségünknek pedig alkalma volt termékeny eszmecserét folytatni, mint a legmaga­sabb csehszlovák vezetéssel, mint a szomszéd ország köz­életének és társadalmának legkülönbözőbb képviselőivel. A felvillantott pillanatképek is magukért beszélhetnek: látogatás a hírneves Skoda Gyár tízkilométeres futósza­lagjánál; találkozás a kutató­intézetben a műanyag pro­A keresetek alakulásáról, az életszínvonalról, az áruellátásról, a visszaélésekről tárgyalt a SZOT Elnöksége Minden dolgozó egyben fogyasztó is Fokozott harcot a kedvexőtlei jelenségek ellen! A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége legutóbbi ülésén megvizsgálta a dolgozók keresetének alakulását, az életszínvonalra különösen kiható árak helyzetét, az áruk minőségének alakulását és az áruellá­tást. Megállapította, hogy 1967-ben a dolgozók kereseté­nek színvonalemelkedése egészében a tervezettnél vala­mivel nagyobb, a kiskereskedelem forgalma a tervezett­nél magasabb volt, számos árufajtánál bővült a választék. Hazaérkezett a magyar párt­ós kormányküldöttség Szombaton délután hazaérkezett a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség, amely Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására hivatalos látogatást tett Csehszlovákiában. Kiváló dolgozó kitüntetés félhavi lizetéssel Tájékoztató a munkaverseny új ösztönzési módszereiről A SZOT Elnöksége azonban megállapította azt is, hogy ■jelenleg még mindig tapasz­talhatók fogyatékosságok, olyan tendenciák, amelyek ká­rosan hatnak a fogyasztókra. — Nem kapható az üzle­tekben számos olyan közszük­ségleti cikk, amelynek árát régebben hatóságilag leszállí­tották és az alacsony kerese­té, nagycsaládos dolgozók ré­szűéről keresettek. — Előfordul, hogy kisebb formai, vagy minőségi válto­zásokat aránytalanul nagy ár­emelés követ. Nem ritka, hogy az alacsonyabb osztályú árut indokolatlanul maga­sabb osztályba sorolják. Ru­házati idénycikkekből az el­látás nem kielégítő. Egyes fogyasztási cikkek minősége romlott. Gyakori a panasz egyes élelmiszercikkekre, láb­belikre, elsősorban a gyer­mekcipőkre. A munkás«*, a dolgozók megértik, hogy a népgazdaság továbbfejlődése elengedhetet­lenül igényli az értékarányos árak kialakítását. Az egyes árak módosítására a múlt­ban is szükség volt és a jö­vőben is szükség lesz. A dol­gozók tudják, hogy a köz­pontilag elhatározott árintéz­kedések a párt és a kormány politikájának megfelelően az életszínvonalat nem csökken­tik. A dolgozók megértik, hogy az árak változnak, ha az áruk minősége javul, vagy a ter­mékkel olyan változások tör­ténnek — a divat, a korsze­rűsítés hatására —, amelyek Indokolják az árváltozást Megértik továbbá, hogy az alapvető élelmiszerek kivéte­lével egyes cikkek ára inga­dozik. Mindenekelőtt a zöld­ség- és gyümölcsárakra vo­natkozik ez. A szakszerveze­tek szerint azonban a szabad­piaci árak alakulására az ál­lami kereskedelemnek az ed­diginél nagyobb befolyást kell gyakorolnia, hogy jobban be tudja tölteni szabályozó sze­repét. A szakszervezetek nem tart­ják megengedhetőnek az ön­kényes és indokolatlan ár­emeléseket, a minőségromlást, a súlycsökkentést. A tisztes­ségtele n eszközök alkalmazá­sának a mi társadalmunkban nincs helye. A közlemény joggal kifo­gásolja, hogy <iz illetékes ál­lami és gazdasági szervek az áruterítésnél még lehetősé­geiken belül sem veszik kel­lően figyelembe a külterüle­teken és az ipari gócpontokon az egyes rétegek anyagi lehe­tőségeit és a növekvő igé­nyeket. A SZOT Elnöksége hangsú­lyozza, hogy a gazdasági ve­zetők felelősek a területükön történtekért, beosztottaik cse­lekedeteiért is. Munkájuk, anyagi és erkölcsi felelőssé­gük megítélésénél a jövőben fokozottabban figyelembe kell venni, hogy irányításuk alatt a termelési egységek milyen minőségű árut, illetve szol­gáltatást adtak és milyen áron, s hogy fellépnek-e kö­vetkezetesen a visszásságok megszüntetéséért. Ugyanakkor a káros jelenségek ellen nem­csak az állami és gazdasági szerveknek kell fellépniük, hanem a szakszervezeteknek és a dolgozóknak is. Az áruk minőségének javulása vagy romlása ugyanis nagymérték­ben az azokat előállító mun­kások lelkiismeretességén, fe­gyelmén, hozzáértésén múlik. Minden dolgozó egyben fo­gyasztó is, s fontos, hogy úgy dolgozzék, hogy a kezéből ki­került termék mindenben megfeleljen a fogyasztók igé­nyeinek. Ennek a szolgála­tába állítsák a szocialista munkaversenyt is. A SZOT Elnöksége felhívja a gazdasági vezetőket, felkéri a szakszervezeti szerveket, a kereskedelmi társadalmi el­lenőröket, a dolgozókat, hogy segítsék elő az indokolatlan áremelések és a visszaélések megakadályozását, az áruk minőségének javulását, vá­lasztékának bővülését. A SZOT Elnöksége elhatá­rozta, hogy a kedvezőtlen ten­denciák ellen fellép és a szük­séges intézkedések megtétele érdekében az illetékes szer­vek tudomására hozza a szak- szervezetek tapasztalatait, ál­láspontját. A voronyezsi táncegyüttes szereplése Baranyában Tegnap a Baranyában vendégszereplő voronyezsi „Junoszty” Népi Tánc- együttes vezetőit: Alek- szander Pjatkovot, a voro­nyezsi terület szakszerve­zeti tanácsának titkárát, V. Szokolovot, az együttes művészeti vezetőjét és J. Selemanov karnagyot dr. Csendes Lajos, a Megyei Pártbizottság titkára fogad­ta a Megyei Pártbizottság klubjában. A baráti beszél­getésen részt vett Szent­irányi József, a Megyei Pártbizottság osztályvezető­je és Právitz Lajos, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának titká­ra, A baráti beszélgetés után az együttes vezetői és tagjai kirándultak a Me­csekre. Az együttes ma délelőtt megyénk idegen- forgalmi nevezetességeivel ismerkedik, ellátogat a sik­lósi várba és Harkányfür- dőbe, este a komlói bá­nyászoknak a Zrínyi Mű­velődési Házban mutatja be művészetét. Mint ismeretes, a kormány és a SZOT Elnöksége hatá­rozatot hozott a szocialista munka versenyről; az új sza­bályok január 1-én lépnek életbe. Az MTI munkatársát a SZOT-ban tájékoztatták ar­ról, hogy az intézkedésnek melyek a legfőbb új vonásai. — Az említett határozat — hangzik a tájékoztatás — a gazdaságirányítás reformjával szoros összhangban szabja meg a szocialista munkaver­seny elveit, s mintegy keret- szabályzatnak tekinthető, amelynek tartalmáról helyi sajátosságaiknak megfelelően a vállalatok döntenek. Az eddiginél jóval nagyobb lehetőséget kapnak a vállala­tok az arra legérdemesebb dolgozóik erkölcsi és anyagi elismerésére. Eddig központi szabályzat írta elő, hogy a vállalati dolgozóknak legfel­jebb tíz százaléka kaphatja meg a „Kiváló dolgozó” ok­levelet, vagy jelvényt a vele járó egyheti, illetve félhavi fizetéssel. A jövőben ilyen korlátozás nem lesz. A válla­lat gazdaságosságán, anyagi erején múlik, hogy mennyi jutáimat tud osztani. Válto­zást jelent az is, hogy csak egyfajta „Kiváló dolgozó” ki­tüntetés lesz — jelvénnyel, oklevéllel és félhavi fizetés­sel. Ez arra ösztönöz, hogy a pénzt ne aprózzák el, mindenütt a valóban legjob­bakat jutalmazzál«;. A szocia­lista brigádoknak és brigád- tagoknak az arany-, az ezüst­és a bronzplakettet eddig a SZOT, a szakmai szakszerve­zet, illetve a Szakszervezetek Megyei Tanácsa adományozta. Ezt a jogot átadják a válla­lati igazgatóknak és a válla­lati szakszervezeti tanácsok­nak. Élüzem címmel ugyan­csak a nagyvállalat igazga­tói és szakszervezeti tanácsai tüntethetik ki a jövőben gyá­raikat és saját alapjukból pénzzel is jutalmazhatják őket. A miniszterek és a szakmai szakszervezetek elnökségei a jövőben nem Élüzem címet, hanem „Kiváló vállalat” és „Kiváló intézet” címeket ado­mányoznak. A tanácsi irá­nyítás és felügyelet alá tar­tozó vállalatoknak a Kiváló vállalat kitüntetést a jövőben az illetékes megyei, illetve Fővárosi Tanács és a vele azonos szintű szakszervezeti tanács adományozza, megnö­velve ezzel e szervek hatás­körét. A Minisztertanács és a SZOT vörös zászlaját — egyes kivételektől eltekintve — azok kaphatják, akik az előző tíz évben legalább öt alkalommal elnyerték az Él­üzem vagy a Kiváló vállalat címet. Az intézkedés célja az* hogy a zászló elnyerése való­ban rangot jelentsen a válla­latnak. A Minisztertanács és a SZOT vörös zászlajával, to­vábbá a Kiváló vállalat és a Kiváló Intézet címmel pénz­jutalom is jár, amit az álla­mi költségvetésből fizetnek. Lövöldözés Adenben Tűzharc tört ki szombaton Dél-Arábia ftadfan körzeté­ben arab hazafiak és angol megszálló katonaság között. A Reuter Iroda, amely a hírt ismerteti, nem közölte, hogy a kettő közül melyik hazafias csoport bocsátkozott harcba az angolokkal. A tűzharc há­romnegyed órán át tartott, s | a hazafias erők aknavetőiket és ismétlőfegyvereket is hasz­náltak. Négy arab életét vesz­tette, öten — közöttük két brit katona — megsebesültek. fesszoraival; vidám percek a gyermekpalotában; a kenyér és só átadásának meghitt ak­tusa a Kassa melletti faló­ban; a szlovák iparosítás büszkeségének megtekintése. S talán idézzünk még egy mondatot a nagygyűlésen el­hangzottakból. Ugyancsak Kádár János emelte ki: »Vi­rágzó barátságot akarunk örökül hagyni a jövő nemze­dékeinek. Ez a szándékunk annál is inkább fennáll, mert mi nehéz örökséget vettünk át. A két ország uralkodó osztályai soviniszta fertőzést, gyűlöletet vetettek. A szo­cializmus korszaka azonban új lapot nyitott a szomszéd népek viszonyában, életében, lezárhattuk a múltat, rendez­tük végre közös dolgainkat. S a jövő nemzedékeinek nyu­godt lelkiismerettel hagyhat­juk majd gazdag örökségként népeink barátságát. De ez a program nemcsak a jövőnek, hanem a jelennek Is szól, a gyümölcsöket már mi is szü­retelhetjük.” A látogatás piros betűs ün­nepnapjai lazárultak, de ba­rátságunk ügye tovább telje­sedik a munkás hétköznapo­kon. A Voronyezsi Népi Táncegyüttes nagy sikerrel mutatkozott be szombaton este a Pécsi Nemzeti Színházban. A képen: részlet az együttes műsorának első részéből. Erb János felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents