Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-05 / 235. szám

6 napló 1967. OKTOBER 5. Egyetemi sportkiállítás nyílik a Tanárképző Főiskolán Baráti találkozóra készülnek a PEAC régi sportolói MTS )%?£( & ’aí >361- ßtf ‘ A magyar főiskolai sportnak ré­gi, nagy hagyományai vannak. Az első főiskolai sportegyesület Selmecbányán 1860-ban életrehívott SMAFC volt, mely nevét akkor is megtartotta, amikor az egye­temet Sopronba helyezték. A MAFC alapítási esztendeje " 1897, a BEAC-é 1398. A Pécsi Egyetemi Atlétikai Klub, a PEAC még Budapesten alakult meg, amikor az Erzsébet Egye­tem Pozsonyból odamenekült. Alapszabályait azonban csak az egyetem Pécsre helyezése után nyújtotta be és azt 1926-ban hagy­ták jóvá. A PEAC első elnöke dr. Bakay Lajos egyetemi tanár, ifjúsági elnöke dr. Rőtth András egyetemi m. tanár, alelnöke: dr. Láng Imre és Kari Lajos, főtit­dr. Kötcsiky Sándor, főjegyző: dr Asztalos Miklós. futballintéző Márta Antal. Az egyesület a régi krónikái szerint „az összes sportágak kul­tiválására megalapította szakosz­tályait, melyek a sportok terér mindig kiválóan szerepelt egye­temi ifjúság sportolási lehetőségéi szolgálják”. A pécsi egyetemi sportolók otthona sokáig a Tüzéi utcai PAC-pálya volt, sok-sok sportsiker született a Tüzér utcá­ban a PEAOlabdarúgók és atlé­ták eredményei nyomán. A pécsi egyetem alapításának, és a magyar felsőoktatás fenn­állásának 6Ö0 éves jubileumi ün­nepségei alkalmával két rendez­vény dokumentálja a PEAC régi sportolói, az egyetemi klub ered­ményeit. A Tanárképző Főiskolán októ­ber 10-én, kedden délután 2 óra­kor Márk Bertalan, a Főiskola igazgatója nyitja meg a pécsi egyetemi és főiskolai sportkiállí­tást. A kiállítás fényképes doku­mentációs táblákon mutatja be a hajdani PEAC, és a felszabadulás utáni években ismét újjáéledt és virágzásnak indult egyetemi klub munkáját, eredményeit. A kiállí­tás nézői betekintést nyernek a régi és a mostani PEAC szak­osztályainak eredményeibe, meg­ismerkednek azokkal a sporto­lókkal, akik a harmincas években nemcsak a hazai, de a külföldi nagy nemzetközi versenyeken is dicsőséget és elismerést szereztek az egyetem és a város színeinek. Dr. Bódosi Mihály, annak idején angol bajnokságot nyert, és ő volt az első európai magasugró, aki két météres eredménnyel di­csekedhetett. Dr. Józsa Dezső, Szepesvári Tessza, dr. Bényi Ká­roly, dr. Levente István, dr. Sik József. Karácsony Nándor és a többiek: Söjtör József. Krisztián Ilona, a magyar atléta válogatott­nak is erősségei voltak. Régi tiszteletdíjak, serlegek, érmek egész sora lesz ott a vit­rinekben. különösen értékesek dr. Bódosi Mihály és Józsa Dezső sporttrófeái. De a PEAC többi egyszer magukra hívták a figyel­met. Dr. Steinmetz Endre, dr. Somogyi Dezső a maguk idejé­ben á legjobb magyar vívók kö­zött is helytáltlak. Dr. Steinmetz Endre olimpiai válogató vívóver­senyt is nyert, az ő tiszteletdíjai, az Ő serlegei is ott lesznek a ki­állításon. Nem egy sportágban a PEAC l versenyzői voltak az úttörők Pé- I esett. A PEAC atlétái közül ke­rültek ki az első pécsi kosárlab­dázók. A PEAC labdarúgóiból és atlétáiból verbuválódott Pécsett az első röplabda csapat. Nem is olyan régen pedig a PEAC szer­vezte meg Pécsett elsőként a súlyemelő szakosztályt. A régi PEAC sportolói október 14-én. szombaton délután három órakor a Járási Tanács nagyter­mében tartanak baráti találko­zót. A szervező bizottság a ba­ráti találkozóra meghívta a har­mincas évek nagynevű PEAC sportolóit is, a régi idők vezetőit, mindazokat, akiír annyi dicsősé­get. elismerést szereztek az egye­temi klubnak, akik annyit fáradoz­tak, dolgoztak a pécsi egyetem sportjának fejlesztéséért. A szerve­ző bizottsághoz beérkezett levelek tanúsága szerint dr. Bódosi, dr. | Józsa és társai örömmel fogad­ták a meghívást, és közölték, hogy szíves-örömest jönnek Pécs­re. A baráti találkozón az egyetem, a PEAC és az MTS, valamint a magyar főiskolás sporttanács képviselői köszöntik az ország minden részéből össze- sereglett PEAC-sportolókat. A szervező bizottság a mostani al­kalmat is megragadja arra. hogy felhívással forduljon a PEAC régi sportolóihoz, sportvezetőihez, hogy az október 14-én délután 3 órakor a Járási Tanács nagytermében, az egyetem régi sportolóinak talál­kozóján jelenjenek meg. Várják őket. Az MTS ez év végére összehív­ta második kongresszusát, melyet a községi, járási, városi és me­gyei közgyűlések előznek meg. Az előkészítő munkák után 1967. augusztus 30-án Baranyában első­ként a sásdi iárás Kárász köz­ségében tartottá meg a MEDOSZ SK alakuló-, vezetőség- és kül­döttválasztó közgyűlését. E sport­kör megalakulásával megyénk­ben 249-re emelkedett a sport- egyesületek száma. A megyében eddig 156 helyen tartották meg a közgyűléseket. Uj mozzanatként jelentkezett, az elnökség a beszámolót előre írás­ban elkészítette, s azokat meg­küldték tagjaiknak, hogy bizto­sítsák az érdemleges vitát, alapo­sabban készülhessen fel a tagság a közgyűlésre. így szervezik meg a járási, városi és a megyei kon­ferenciákat is. Meg kell jegyezni, hogy az írásos és szóbeli beszá­molók érdekesek. Az eredmények hangoztatása mellett inkább bírál­nak, s az egyesületben fennálló problémákról szólnak. A középfokú iskolák közgyűlé­sein a vezetőség kezében volt az MTS Megyei Tanácsa mellett működő Középfokú Iskolai Sport- bizottság 1967—68-as tanévi mun­katerve is. Az MTS megyei el­nöksége feladatul adta a közép­fokú iskoláknak, hogy teremtse­nek olyan lehetőségeket amelyek a két alapsportágban, a tornában és atlétikában a szakosztályi élet kialakítását biztosítják, örömmel állapítható meg, hogy az isko­lákban népszerű a most már or­szágos jellegű baranyai kezdemé­nyezés, a Jó tanuló — jó dol­gozó — jó sportoló mozgalom, melynek célját több iskolai köz­gyűlésen megtárgyalták. Több közgyűlésen a beszámoló, de méginkább a hozzászólások során bírálták ©gyes fiatal spor­tolók magatartását, például Szé­kel yszabaron, Sátorhelyen, Homo- i rúdon, Ivándárdán, Egyházasha- 1 rasztiban és Csikóstöttősön. A ! sportmunka színvonalának emel- i kedése, az utánpótlás biztosítása i és nevelése érdekében a sport- | egyesületek ezúton is kérik a pe­dagógusok segítségét, hiszen a fálu sportélete nagyban függ a pedagógusok megértésétől és munkájától. A közgyűléseken elhangzott, hogy a sportolás feltétele a meg­felelő létesítmények megőrzése a felszerelések megfelelő helyen való tárolása, mert enélkül nem lehet eredményeket felmutatni. Szinte mindenütt az anyagi támo­gatás — főleg az állami támoga­tás — növelésében látják a sport­munka színvonalának növelését, , de erre elég kevés lehetőség i van. A pártoló tagság jobb szer-, j vezésével, a tagdíjak és rendez- ! vény bevételek növelésével kell növelni a bevételt. Sok község- ben a sportegyesület kiadásának , fedezésére a termelőszövetkezet j és a tanács támogatást ígért, de ; jónéhány helyen ezt a támogatást J nem kapták meg és így jogosan érte bírálat e két szervet. Pedig ; megérné a támogatás, mert a sportolók helytállása, valamint a i testnevelési és sportmunka szín- i vonala jónéhány községben jónak I mondható, tehát az anyagi támo- 1 gatásnak van értelme. Néhány sportegyesületben fel- í vetődött, vajon milyen hatással j lesz a gazdasági mechanizmus a sportmozgalomra. Szükséges, hogy az egyesületi vezetők és a tagság is lássa: nagyobb önállóságot, na­gyobb felelősséget jelent a jö­vőben a sportmunka, s az egye­sületi vezetőktől a saját bevéte­lek növelését, jobb felvilágosító munkát követel. Megyénkban még száz sport­egyesület közgyűlése van hátra, s ezeket október 20-ig befejezik. Novemberben lesznek a járási megyei konferenciák, melyeket megelőznek a nagy sportegyesü­letek közgyűlései. A Pécsi Bá­nyásznál a múlt héten tartották meg a vezetőség- és küldöttvá­E HETI Totótippjeink Népszava M. Nemzet Népsport D. Napló 1. Várpalota—BVSC X 2 2 x 2 . 1 2. Szállítók—Előre 1 X x 2 1 X 2 x 2 3. Nyíregyh.—Sz.-fehérvár 2 x 2 1 x 2 1 X 4. Budafok—Autóbusz 1 1 1 1 5. SZMTE—Szegedi VSE 1 1 1 1 6. Cegléd—Budai Spart. 1 X X 1 1 X X 7. Mezőkovácsh.—Sz. MÁV 1x2 X 1 1 X X 1 8. Izzó—EVTK 1 1 X 1 1 9. Dombóvár—Pápa 1x2 1 1 X 1 10. Spal—Róma X X X 1 x 11. Brescia—Bologna x 2 x 2 X 2 2 12. Sampdoria—Mantova 1 X 1 1 1 13. Nap öli—Milán x 2 1 X 1 1 14. Oroszlány—Pécsi B. 1 X 1 1 X X Ribli Zolinak — vagy most már Ribli mesternek — az országos középdöntőn váltott játszmái megnyitáselmélet alapos ismereté>- ről, kitűnő kombinálókészségről és jó taktikai érzékről tanúskodnak. Támassza alá e megjegyzésünket az alábbi játszma! SZICÍLIAI VÉDELEM Ribli Z.—-Tokaji Nagy Gy. 1. e4, c5 2 Hf3, e6 3. d4. cd: 4. Hd4:. a6 5. Hc3, b5 6. Fd3. Fb7 7. 0—0, Vc7 8. Bel, d6 9. a4. ba: 10. Ba4:, Hf6 11. Bc4!, Vd8 12. Bb4, Vc7 13. Fg5, Fe7 (13. —, d5 14. Bb7:. Vb7: 15. Ff6:, gf: 16. ed:, világos nyer). 14. Fc4, Hc6 15. Hc6:, Fc6: 16. Ff6:. (16. —, Ff6: 17. Hd5, Fd5: 18. ed:. e5 19. Vd3, és világosnak nyerő állása van). 17. Bb3, Bg8 18. Vh5. Bg6 19. Vh7:, f5. 20. Hd5*. Va5 (20. —, Fd5: 21. Fd5:, ed: 22. ef:!, és a bástya el­lépésére 23. Bbe3: 20. —, ed: 21. f ed:, majd 22 Bbe3 nyer.) 21. Bbe3, fe: 22. b4!. Vd8 23. Be4:, Vd7. | 24. Be6:ü, Be6: 25. Vg8f, Ff8 26. Be6:f!, fe: 27. Hf6f, Ke7 28. Hd7:. Fd7: 29. Vg5f, Ke8 30. Fe2, Fc6 31. c4, Fe7 32. Vg6f, Kd7 33. Fg4, Be8 34. Fe6:f, Kc7 35. h3, d5 36. Fd5:, Fd6 37. g3, Fd7 38. C5. — sötét feladta. SZOVJET SZERZŐK MÜVEI 24. Adabasev. 1936. Ff 8. Fh7, Hb7. Hd4 gy: d2. d5 (10). Sötét: Kc4, Vfl, Be7, Fd7. Hdl, Hf7, gy: b6, c3. e3. f3, g7, h3 (12). Világos indul, és a 2. lépésben mattot ad. Megfejtése 3 pont. Beküldési ha­táridő: október 14. A 23. sz. (Guljajev) feladvány megfejtése: 1. Va8!; fenyeget 2. cd: matt. A feladvány művészien egyesíti a sötét és világos gyalog­kereszt témát (az alapállásban a gyalog négyféle iépéslehetőségét): 1. —, de: 2. Vc6:; 1. —, d6 2. Hg7:; 1 , d5 2. Hg5: 1. —, de: 2. c7. — 1. —, Ba3 2. c3; 1. —, Bb3 2. eb:: 1. —, Bd3f 2. cd3:; 1. —, Bg5 2. C4. lasztó közgyűlést, melynek beszámolóját Bódi Dezső sport­köri elnök tartotta. Eredményes munkáról számolhatott be: a Pé­csi Bányász színeiben tíz szak­osztályban 654-en sportolnak. A legnépesebbek a kézilabdázók, ők tíz csoportba tömörültek, a sak­kozók hatba, a labdarúgók ötbe és az asztaliteniszezők négybe. Nagy gondot fordítanak a tömeg­sportra, melyben kétezren vesz­nek részt, nagy lelkesedéssel. Meg kell jegyezni, hogy a sportolók becsületesen dolgoznak, a kézi­labdázó Baranyai József elnyerte a megye Jó dolgozó — jó spor­tolója címet. Természetesen. a többi sportolóval is elégedettek munkahelyükön. Bódi Dezső a szakosztályok tartalmi munkájáról szólva el­mondta, hogy a kézilabdázókkal nagyon elégedett, a labdarúgók viszont egy kicsit visszaestek a tavaszi jó szereplés óta. A most szerzett tapasztalatokat azonban a jövő évben jól tudják majd kamatoztatni. A jelentésből ki­tűnt, hogy a társadalmi és tömeg­szervezetek a párt, a szakszer­vezet és a KISZ minden segít­séget megadott a sportkörnek és ezt köszönettel vették és veszik továbbra is a sportkörben. A vitában felszólalók sok javaslat­tal gazdagították az egyesület további életét. Végezetül megvá­lasztották a küldötteket és az elnökség 15 tagját. B. S. KOMI.Ö—PÉCSI BÁNYÁSZ 3:2 (2:1) A Komlói Bányász labdarúgói szerdán a Pécsi Bányász ellen tartottak kétkapus játékot. Az edzőmérkőzés jól szolgálta a célt, hiszen a testvércsapat nagysze­rű ellenfélnek bizonyult. A ta­lálkozó szinte végig kiegyensú- Világos: Ka6, Va5, Bg5, Bh4, | lyozott küzdelmet hozott, ahol mindkét oldalon szép gólok es­tek. Az NB I-es csapat ebben az összeállításban szerepelt: Buu| — Kelemen, (Csordás). Vörös, Laza- ridisz, Bánfalvi, Lelovics, (Kerkai), Bérezési, Pataki, Garai, Takács, Bodai. Góllövők: Pataki (2), Bán­falvi, illetve Stier, Lieber. FOTELÁG T, epedarugós ágybetét, modern garnitú­ra (5 db 3 9 5 0 Ffc-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos, Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon; 36-75, I uzira­turészelést rövid határidőre vállalunk Pécsi Vegyesipari V. Pécs, Lotz Károly u. 1 Tel.: 52-49. Bokorrózsa országos ki­állításon aranyéremmel díjazott újdonságok ki- választhatók, előj egyeztet­hetők őszi ültetésre Hentz Kálmán. Tiborc u. 46. Eladó világos, síma háló­bútor Pécsvárad, külte­rület 33. Strandfürdőnél. Sziklai. _________________ He gesztő transzformátor eladó, szabályozható am­perrel. Koitai. Pécs, Zsol. nay V. út 41. Érdeklődni du. 5—6 óra között. Kettő értelmiségi dolgozó férfi vagy nő. esetleg gyermektelen házaspárnak, különbé járatú bútorozott szoba Irányi Dániel tér és Ágoston tér közötti vá_ rosrészben azonnal kiadó. Bővebbet: Márton u. 13., emeleten.________________ EL fcdó Dumoszekcsőn. Dam­janich u. 18. számú jó­karban levő ház, 3 szoba, konyha és mellékhelyiség- bői áll Nemes Gyula. Állandó helyre jó legelőre kiadnák 11 darab kecs- két. Báthyné, Bonyhád 7. Elcserélném komlói két- szoba, összkomfortos, táv­fűtéses. tanácsi lakásomat pécsi egy vagy másfél- szoba. összkomfortosra. — Érdeklődni: Komló, Lenin tér 8. VI. em. 2., du. 14 óra után. Szobatársnak egyetemi, vagy főiskolás hallgatót keresek. Fürdőszoba hasz­nálat. Sallal u, 48. II. «a. 1. 30 cm feletti emberi ha­jat vásárol dekánként 7,— forinttól Magyar Film­gyártó Vállalat, Budapest, XIV.. Lumumba u. 174. Beköltözhető házrész kész­pénzért eladó. Mártírok u. 23. sz._________ Gyök eres szölőoltvány, és borfajták, őszi-tavaszd szállításra megrendelhetők. Magány Imre, Abasár, Rákóczi u. 16. sz._________________ Be lvárosban háromszoba, összkomfortos, sok mellék- helyiiséges, kertes, magán­ház beköltözhetően eladó. Szabadság út 50. ______ Há z, Nagy Jenő u. 5., részben beköltözhető, 72 000 forintért eladó. Érdeklőd­ni: Fácán-dűlő 8. 37-es busz végállomás._______ Ér demes kimenni Gyárvá­rosra Riba szűcs újra ké­szít divatos szőrmegallért, sapkát, bundát. Fürst Sándor u. 19. Mohácsi buszmegállóval szemben. Kifogástalan, 350-es Velo_ rex eladó igényjogosultnak. Megtekinthető vasárnap, Komló Irinyi János u. 5., telefon: 28-49._________ Há zhelyek eladók. Pécs, Kertváros, Málomi mű­úton. Érdeklődni; Pécs, Malom 47._____________ Ké t család részére is megfelelő házrész beköltöz­hetően eladó. Pécs. Maj_ tény! F. u. 35. Ágoston tér közelében. Nemei fordítást, gépírást vállalok. Baditz Pál, Mis- ' kolc, Augusztus u. 3. __ Veszek; hálószobabú toro­kat. hármasszekrényeket, csőgarnitúr ákat. rekam ié _ kát. konyhagarnltúráikat. hever őket, sezlonokat, ágyakat, asztalokat, szé­kieket, ágybetéteket, sodro­nyokat, matracokat, vitri­neket, fehérmárványt. — Koitai. Rákóczi út 48. Veszek: kályhákat, tűzhe. lyeket. Tea-tűzhelyeket, Parázs-tűzhelyeket, fürdő­kádakat, varrógépeket, kai- koricamorzsolókat. Koitai. Rákóczi út 48,_________ Bécsi, rövid, páncél tőkés zongora eladó. ,,Kitűnő haragú” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________ Pá los templom környékén első szintig, kész, kertes társasházban 3 szobás, garázsos lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: Pécs, Málom-Felső u. 52. Ugyan­ott 3 m külföldi sötétkék szövet és egy hosszú férfi bőrkabát eladó. _________ Cs erépkályha, 3 darab zo­máncozott tűzhely, 3 da_ rab ablak, tokkal együtt eladó. Nagyvárad u. 5. Albérletet keresek idős iszemélynifiík. A háztar­tásiban is segítek. „No­vembertől” jeligére a Sal- lat u. hirdetőbe. Eladó 200 literes szőlőprés és 476 literes hordó. Pécs, Tiborc u. 86. A HÁZTÁJI GAZDASAGOK UNIVERZÁLIS KISGÉPE A motoros rotációs kapa szőlőben, gyümölcsösben, ker­tészetben és a mezőgazdasági munkákban kitűnően felhasz­nálható. Forgalomba hozza a VAJSZLÖI FMSZ Vasműszaki Boltja. GYAKORLATI BEMUTATÓT tartunk október 6-An Tartósító üzemek, termelőszövetkezetek, f i g y e I e m! A Szigetvári Konzervgyár felesle­ges készletéből olcsó áron ajánlja megvételre az alább felsorolt SAVANYÚSÁGOK ELTEVÉSEHE ALKALMAS KADAKAT ÉS HORDÓKAT: 12 db 1000 literen felüli kád 100 db 250—300 lit. gönci hordó 200 db 200 lit. gönci hordó 100 db 200 lit. bükkbarell hordó Ügyintéző: Novákné. Tel.: 173. Üres albérleti szobáért, nyugdíjas gondozását és rezsi költségét vállalnám. Leveleket: „Dolgozó nő” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. Különbé járatú, albérleti szoba, konyha, 2 rendes diáklánynak kiadó. Me- gyeri út 84. ___________ 10 00-cs Wartburg (garázsi- rozott) elsőkézből eladó, vagy kisebb szőlőért, gyü_ mölcsosért, házhelyért el_ cserélem, megegyezéssel. Telefon: 33-22. Telelky Zoltán, Pécs, Ilona u. 10. CI-s Skoda Octavla Super olcsón eladó. Uránváros, Bánki Danát u. 5. szám. in/32. Eladó 5 darabból álló garnitúra, új kombinált szekrény. Komló. Sallai u. 3. II. Kiss. Átadnám Petőfi utcai 1 szoba, összkomfortos, eme­letráépítési tulajdonjogo­mat Cementipari Vállalat dolgozójának. „Emeletrá­építés” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ____________ 500­a3 Trabant, szinkron- váltós, jó állapotban el- , adó. I. kér.. Szabó István n«. a Eladó egy kombinált bútor, darabonként is. egy háló­szoba, 2 darab kétszánnyas 107x90-es ablak, egy ta­péta ajtó. 250-es BMW motoralkatrészek. Rudas László út 26.__________ El cserélném szsép. nagy szoba, konyhás PIK-laká_ sómat hasonlóra. Megte­kinthető 3 óra után. Baj- csy-Zsilir.szky u. 26. Belvárosi. I. em., 3 szoba, összkomfortot cserélek, ma­gasföldszint, vagy I. eme­letig. IV2, vagy 2 szoba, összkomfora. Tel.: 52-37. 500-as szinkronos Tra­bant eladó. Bajcsy-Zs. n. 26. az. __________________ Alb érleti szóba, 2 rendes dolgozó nő részére kiadó október 15-re, 4 óra után. Szabadság* út 19. 5. ajtó, Ángyán. Betársulnék Tettye kör­nyékéin; társasházba 30 000 kp.-vel. ..Társasház” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe.____________________ Gu mikerekű kocsi, tricikli eladó. Táncsics M, u. 9­Albérletet, komfortot ad­nék cserében budapestiért. „Hölgy részére” jeligére * Bőm, 8. bSrdütflta, Irhabunda újszerű, 6—10 éves részére eladó. Kos- suth L. u. 57. Mesios. Eladó bontásból jó álla­potban levő szarufák, te- tőgerendák. Tengeri köz­ségiben, Mezőifi. __________ Fi atal, gyermekes házas­pár különbé járatú. üres szoba, konyhás albérletet keres. „Október 14” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe. Egyszoba, összkomfortos házrész beköltözhetően el_ adó. Páfrány u. 24. Ke­v ácstelep.________________ Ti szta ezüst Kingek, és fehérek, (kli állítási pél­dány galambok eladók. — Komló, Kazinczi u. 5. ín. em.________________ Cse h (fonott) sportkocsi, „Rheinmetall” tásikaíró- gép eladó. Bokor u. 12. Egy fiatal dolgozó férfit albérlőnek felveszek. Szi- lágyi Dezső u. 28. Két kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. 2—5 évesig. Sallal u. 12. Szabó. Eladó Jászai Mari u. 11. alatti kertes házrész, kis szoba beköltözhetőséggel. Érdeklődni: 39-75 telefou non.__________________ El adó egy süllyesztés „Singer” varrógép, na­gyon jó állapotban. Tol- buhin út 231. CI-s, 600-as Trabant Li­mousine eladó. Érdeklődni: Sallai u. 4. órásbolt. Philodendron díszlomb, 50x 60 cm-es levelekkel eladó. Pécs Tompa M. u. 27. Szobai kandalló, tartozé­kokkal együtt eladó. Hősök tere. Szt. Margit út 3. 300 négyszögöl gyümöl­csös eladó. Nagyszkókó 20, Ugyanott sötét háló el­adó. .Érdeklődni a helyszí­nen. Egy nagyon rendes nő, 3 éves kisfiával, üres albér. letet keres. „Sürgős 335” jeligére a Sallai u. hir­detőbe; _________________ El adó használt, de jó ál­lapotban levő konyhabútor. Érdeklődni lehet: Garay u. 32/c, I. em. 3. Albérleti szoba kiadó, két diáklánynak, vagy két rendes dolgozó lánynak. Azonnal elfoglalható. Tóth Ferencné, Pécs. FeLsőbalo. kány u. 16/2,___________ Bú torozott szobába férfi szobatársat keresek, lehet diák. vagy ipari tanuló. Szilágyi Dezső u. 30. Egyszoba, konyha beköltö­zéssel ház a belvárosban eladó. Cím: Timáxék, SaL Iái u. 48. ______________ Ri góder-dűlőben 7 q szü­ret napi áron eladó. Ér­deklődni. Pósa Lajos u. 40. sz.__________________ Kis gyremeket vállalok la­kásomon. Pécs, Hajnal u. 19. Lamtosné. Jókarban 1 evő fényezett háló eladó. Cím: Pécs, Komjáth A. u. 1. ü/2. Érdeklődni du. 5 órától. F igyetem! r Űjmecsekalja, Ybl Miklós n. 113/a. sz. alatt megnyílt új üzletünkben, cipők — és órák javítását, modern méretes ci­pők készítését, golyóstoll­betétek cseréjét és töltőtollak javítását rövid határidőre vállaljuk. Gyors, pontos kiszolgálás. PÉCSI VEGYESIPARI VÁLLALAT Bejárónőt felveszek a dél­előtti órákra. Sallai u. 48. II. em._____________ Ma gányos nő, vagy nyug­díjas házaspár részére szoba konyhás lakást biztosítok 30 000 forint kölcsön fejében. „Azonnal —30” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ______________ Ve nnék nagyméretű. prí_ ma húsdarálót. Telefon: 25-26. Kovátsmé._________ 175 cm3-es Tünde-robogó, szétszedett állapotban el­adó. Pécs, ül. kér., Kis- szkókótetö 11/1.________ Kü lönbejáratú albérleti szoba kiadó üresen, vagy bútorozva, éléskamrával. Vöröskereszt u. 16. sz, Trabant Combi, 500-as árotn alul sürgősen eladó. Kiss Pellérdi u. 21. ta. (15-50/266 m.) _______ Ká rpitozott garnitúra, há­lószoba- és konyhabútor, csillár stb. eladó. Kántor József. Komló, Vörösmarty u. 15. Uránvárosi, távfűtéses, kétszobás, első emeleti la­kásomat elcserélném bel­városi 2—3 szobás. PIK_ lakásért. „Távfűtés előny­ben’» jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Trabaht-utalvány átadó. — „Fele fizetve” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Költözködést. bútor zongora szállítását szerűen vállalom. Schreer Tibor, Alkotmány u. 31. Telefon: 42-90. Két szobás, lakó előszo­bád lakásomat elcserélném 1 szoba, összkomfortosra. Petőfi u. 67. m/15. Komplett hálószoba bútor eladó. Ilona u. 14. Tel.; 59-67. __________________ Ig en magas honorárium­ban részesítem azt az egyént, ki rövid határidő­re 30 000 forint kölcsönt adna. „Biztos fedezet” jeligére, a Hunyadi u. hirdetőbe._______________ Sü rgősen keresek 12 000 forint kölcsönt, kamat fe­jében egy hízott sertést adók. , .Biztosíték van’ ’ jeligére a Hunyadi u. hir­detőbe;_________________ Te levízió, mosógép, rádió, centrifuga, tranzisztorosok javítása. Telefon: 43-38., Házhoz megyünk. Dunaszekcső, Damjanich u. 18. szám alatti kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Háromszoba, kony_ ha, mellékhely iségeik. Egy Bősendorfer gyakorló zongora eladó. Megtekint­hető 16 óra után. Kiss Lajos. Kozásmisleny, Új­telep, Kinizsi u. 12. _____ El adó alagsori lakás, szoba-kaayhá-s, mell-ékbe,, lyiséggel. Érdeklődni a helyszínen du. 4 órából. Petőfi u. 58., alagsor. Eladó 225 négyszögöl sző. lő terméssel, rajta lak­ható épület. Érdeklődni: Malom szőlőhegy. Inczé- dttné. Kis-Daindol 55. számú ház szőlővel, gyümölcsössel 1 beköltözhetsz cfedft. * N Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, Főszerkesztői Vasvári Ferenc Szerkesztőségi Pécs, Hunyadi út 11. Telefoni 15-12, 15-33. 21-60, 60-M Belpolitikai rovati 81-6« Kiadja a Baranya megye) Lapkiadó Vállalat Felelős kiadói Braun Károly Kladóhlvatali Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32, 15-33, 21-60. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. a. 1«. F. v.i Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Indexszám: 25 054 Jé ütemben haladnak a sportkörök vezetiség- és küldöttváiasztó köziviései

Next

/
Thumbnails
Contents