Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-10-04 / 234. szám
1981. OKTOBER 4. napló 5 Dr. Petrovich Ede A középkori pécsi egyetem 0 Csóth György, zágráb-egy- házmegyei kispap a pápához fölterjesztett kérvényében előadta, hogy egykor (olim), mikor Pécsett az egyetemen tanult, iskolatársa, Kancellár János, minden ok nélkül öt sértő szavakkal illette, sőt cinkostársaival együtt őt tett- leg is bántalmazni akarta. Ekkor a megtámadott az egye tem rektoránál keresett menedéket. Mikor a rektor Kancellár Jánost korholni kezdte, az dühbe gurult és a rektort is sértegette. Ekkor Csóthnak Szöllősi György nevű társa azt ajánlotta, hogy jöjjön vele és így biztonságosabban kerülhet otthonába. Mivel azonban Kancellár János szállása előtt kellett el- haladniok, ez őket észrevette és barátaival együtt Csóthra nyilazott. Csóth látva, hogy másként menekülni nem tud, ugyancsak nyilazni kezdett, nem azért, hogy Kancellárt megölje, hanem hogy megfélemlítse. Egyik nyíl azonban eltalálta a támadót, aki három nap múlva belehalt sérülésébe. A gyilkosság következtében Csóth egyházi szabálytalanságba esett, ezért a nagyobb egyházi rendeket föl nem vehette. Megbánva tettét arra kérte IX. Bonifác pápát, hogy őt a szabálytalanság alól mentse föl, mert pap szeretne lenni. A pápa a kérést 1400. június 7-én Rómában kelt levelével teljesítette. A századforduló, dokumentumai Itt említjük meg, hogy 1400. évből egy másik hasonló természetű ügyről is van tudomásunk. Jakab pécsi tanuló (scolaris) előadta kérvényében, hogy honfitársai érdekében a török portyázók ellen ő is fegyvert ragadott és több törököt megölt. IX. Bonifác pápa 1400. szeptember 17-én kelt fölmentésében nem említette, hogy a kérelmező a pécsi egyetemnek lett volna hallgatója, őt csak egyszerűen scolaris-nak nevezte. De ha tüzetesebben mérlegeljük a körülményeket, valószínűnek látszik, hogy az egyetemnek volt a hallgatója. Korábban ugyanis (olim) részt vett egy hadi vállalkozásban. Tehát ekkor már legalább 18 évesnek kellett lennie. Amiből következik, hogy 1400- ban legalább 20 éves volt. Tehát már csak egy felsőbb iskola tanulója. Ha valaki megütköznék a diákok harcias magaviseletén, gondoljon Villon párizsi csín- jeire, vagy a bécsi egyetemi hallgatók magaviseletére. Mennyi kellemetlenséget okoz tak ezek a nyers, ösztönös ifjak a bécsi polgárságnak és gondot a hatóságoknak az egyetemi autonómia örve és ürügye alatt! t Szöllősi György, pécsegyház- megyei kispap, lelkiismeret- furdalást érzett Kancellár János halála miatt. bár sem Csóth György előbbi, sem Szöllősi mostani előadásából nem tűnik ki. hogy tevőlegesen részt vett a szerencsétlenség előidézésében. Szerinte, mikor a pécsi iskolának tanulója volt, barátai figyelmeztették őt és Csóth Györgyöt, hogy Kancellár János gyilkossági szándékkal közeledik feléjük. Ekkor Szöllősi az iskola rektorához futott, aki megszakította előadását és a helyszínre sietett. Szóváltás közben Kancellár János a rektort fejbe akarta sújtani. Ekkor a rektor és Szöllősi az őket követő diákokat hívta segítségül, miközben Csóth Gvörgv nyilával szemén találta Kancellárt, aki három nap múlva meghalt. Ez az oklevél éppúgy, mint az előbb említett ke*tő. 1400 bán kelt, de a bennük foglalt esemé- nvek korábban (olim) történtek. Ezért egyes kutatók azt vall iák. hogy ez oklevelek nem lehetnek egyetemünk 1400. évi fennállásának bizor nyítékai, mert jóval korábbi időre vonatkoznak. Ez érvelést azonban csak bizonyos megszorítással fogadhatjuk el. 1. mindhárom tanuló a szerencsétlenség idején már fölvette az ún. kisebb rendeket. A legtöbb kis- papnál azonban a nagyobb rendek rövidebb időköz után szokták követni a kisebb rendeket, már csak azért is, hogy így gyorsabban jussanak egyházi javadalomhoz. 2. Az 1372-ben kelt oklevélben azt olvassuk, hogy Vilmos püspök egykor (olim) bizonyos adományt helyezett kilátásba Galva professzor javára. Mivel ez alig történhetett 1367, az egyetem alapítása előtt, nyilvánvaló, hogy az „olim” rövidebb időközt jelent, jelen esetben 5 évnyi távot. Tehát az olim így is fordítható: nem régen, korábban. 3. Szöllősi ügyéből azonban az tűnik ki, hogy az eset akkor történt, amikor ő még fiatal volt. Egyébként az egész szövegből érződik, hogy Szöllősi mentegeti magát és ezért a szöveg így is érthető: mert fiatal voltam. Nézetünk szerint a szóbanforgó események néhány, 3—4 évvel az okmányok kelte előtt történtek. Lászlófia Lukács fegyelmi ügye Lászlófia Lukács pécsegy- házmegyei kispap egykor (olim), mikor egyetemi hallgató volt, egyik, név szerint meg nem nevezett iskolatársával lakásán játszadozott. Lukács kezében kés, társánál ostor volt. Játék közben Lukács véletlenül késével ráütött társa karjára anélkül, hogy az vérzett volna. Az első éjszakát társa fájdalom- mentesen töltötte, de a következő napok egyikén a sérülés helyén nagy fájdalmak közepette labda nagyságú daganat keletkezett. Mindketten azon a nézeten voltak, amit egy orvos is helyeselt, hogy a fájdalmat köpplyözés enyhítheti és ezért a sebre 4—5 köpülyt helyeztek. A köpü- lyözés és a vele kapcsolatos vérveszteség után a kar még jobban földagadt, sőt új daganat is keletkezett és a sérült 12 nap múlva meghalt, azonban a meghívott orvosok véleménye szerint, amit a beteg utolsó napjaiban is vallott, nem az eredeti sérülés, hanem az újólag keletkezett daganat és vérveszteség következtében. A kispap püspöké; Alsáni Bálint révén fordult a pápához, aki a fölmentést Alsá- nihoz intézett 1402. február 8-án Rómában kelt levelében meg is adta. Figyelemreméltó, hogy a második vizsgálatot több orvos végezte. Tekintettel arra, hogy a bűnügyekbe^ autonómiával rendelkező egyetem hallgatójáról van szó, a több orvos emlegetésénél az ember akaratlanul is az egyetem orvos-professzoraira -gondol. E szöveg tehát arról tanúskodhat, hogy egyetemünknek a XIV. század végén orvosi kara is volt, mely egyébként külföldön is csak 2—3 tanár vezetése alatt állott. Volt-e orvosi kar? Fölmerül immár a kérdés: volt-e egyetemünknek orvosi kara is? El kell ismernünk, minden kétséget kizáróan ezt nem tudjuk bebizonyítani, mert nem találtunk olyan adatot, mely az orvosi fakultás létezése mellett tanúskodna. De el kell ismernünk azt is, hogy az ellenkező véleményre is találhatunk valószínűsítő adatokat. Nevezetesen: 1. Egyetemünket nemcsak a megerősítő oklevél, hanem későbbi iratok is stúdium generale-nak nevezik. Ha a teológiai fakultás mellett még az orvosi kar is hiányzott volna belőle, még megnevezésében sem lehetne stúdióm GENERALE. 2. Az egyetemi beszédekben az orvosi részletek és a két | kimondottan orvos-író emlege- | tésének csak akkor van értelme, ha a hallgatók tudják, kik voltak azok az írók. (Igaz ugyan, hogy sem Hippoltra- tész, sem Galenusz neve nem fordul elő a beszédekben.) 3. A halottat vizsgáló több orvos is az orvosi karra tereli figyelmünket. 4. A bécsi egyetem orvosi karának Statútumai szerint az orvosi kar felügyelete alá tartoztak a városban lévő kórházak és patikák. Pécsett az egyetem idejében változik meg a pécsi kórház neve, az addig Szt. Bertalan hospitálé- ból Szt. Erzsébet hospitálé lesz, tehát mintha kikerülne a Szt. Bertalan plébánia joghatósága alól. E mögött nemcsak új építkezés, hanem új szervezeti változás lappanghat. Pécsett a XV. században két patikáról értesülünk. A gyógyszeripar elterjedtsége a gyógyszerkészítés behatóbb ismeretét tételezi föl. Az viszont az egyetemen elhangzott előadásra is vezethető vissza. (A tanulmány közlését csütörtöki számunkban folytatjuk) I Csak Pécseit Kapható Universitas 1367 Quinqueecclesiensis A Baranya—Tolna me gyei Élelmiszer Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat a 600 éves évfordulóra „Universitas 1367 Quinqueecclesiensis” feliratú új parfőm-szappant készíttetett a Kozmetika és Háztartási Vegyi- ipari Vállalattal. A 8 forintba kerülő, 160 grammos szappanba 50 százalékkal több illatanyag van, mint a többi márkás szappanban. Az új áru — egyelőre csak Pécsett — mától kapható az illatszer és háztartási boltokban. — A 600 éves jubileum alkalmából az Egészségtudomány című szaklap pécsi szerzők tollából több közegészségügyi vonatkozású cikket közöl. Október 8-ától 15-éi^ Retlektorfényben a dzsámi A DÉDÁSZ és az Elektrotecnikai Egyesület pécsi csoportjának szakemberei zsebrádió nagyságú, ultrarövidhullámú adó-vevőn állandó kapcsolatot tartanak a szerelőkkel. Percenként megy utasítás, melyik reflektort kapcsolják be vagy ki. Színhely: a Széchenyi tér, hétfő este 10 óra. Istvánovics István, a DÉDÁSZ mérnöke referál a Városi Tanács képviselőinek a díszvilágításról. (Másfél hónapos munka.) Azt kell eldönteni, hogy a technikai megoldások közül melyik változat a megfelelőbb. Kigyulladnak a reflektorok, az épületek párkányzatáin megriasztott galambok mocorognak. Ami igaz, igaz. lehetne a díszvilágítás grandiózu- sabb — Budapest egyes kitűnően megvilágított objektumai jutnak eszembe, keresztül- kasul mindenhonnan megvilágítják — ráadásul itt a Széchenyi tér pompás fényei is tompítják a dzsámi díszvilágítását. Mint kiderül, örüljünk, hogy ez is van, szerény technikai felkészültség ellenére sikerült ELKÉS/ÜLT A JUBILEUM REPREZEIST47ÍV KlADVÁISTA Pécs képekben címmel elkészült a küszöbön álló 600 éves jubileumi ünnepségek egyik reprezentatív kiadványa. Az amúgyis régóta igényelt szép album — amely meglepően olcsó áron lát majd napvilágot, — Horváth Lajosnak, a Városi Tanács vb- elnökének előszavával, sok képpel, a város történetét, sajátosságait ismertető tanulmánnyal, négy nyelvű képjegyzékkel és összefoglalóval, 5000 számozott példányban jelenik meg. A várostörténeti tanulmány, amelyet dr. Dankó Imre, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója írt, a következő fejezetekre tagozódik: A táj, Az ember, Sopianae, A város neve, A város és egyeteme, A török Pécs, A civitás harca, A szabad királyi város, Pécs, a szén és az ipar városa, valamint Pécs mint tájközpont. Egy rövid magyarázó szöveg jegyzi meg a tanulmány végén, hogy Pécsnek mindmáig nincs helytörténeti monográfiája, s hogy ez a munka inkább a népszerű áttekintésre törekszik, semmint újabb adatok közlésére. Ugyan ezt a célt szolgálja természetesen az album képanyaga is. Külföldiek, hazai közönség számára bemutatni Pécset. A fényképeket a Mecseki Fotoklub 21 tagú kollektívája készítette. Képszerkesztő Halász Rudolf. Milyennek látja vajon ő maga a Pécs képekben foto-anyagát? — Régen hiányzott egy könyv, amely reprezentatív és méltó módon mutatná be városunkat. A kötet 237 képe és 11 egészoldalas színes műmelléklete körülbelül felöleli az egész várost. A könyvet ez év tavaszán hirtelen kellett elkészítenünk, ez sok szempontból befolyásolta a munkát. Így például erőteljesebben kellett támaszkodnunk az archív anyagra, hiszen új nyári vagy ŐSzi felvételeket nem tudtunk készíteni... Ezenkívül kötötte a képszerkesztő dolgát, hogy megadott képjegyzék alapján dolgoztunk, amely a tanulmány — esetenként eltérő — szempontjai alapján készült. Hogy mégis sikerült megoldani a feladatot, az jó részt a nyomda nagyon lelkes és odaadó munkáján múlott. A kiadó a Városi Tanács művelődésügyi osztálya, az elkészítő a Pécsi Szikra Nyomda. A műszaki szerkesztő Barshegyi Róbert mellett a könyv színvonalas kivitele mindazokon a nyomdai dolgozókon is múlt, akiket a hátsó lapon névszerint fel is sorolnak. A bonyolult feladatot igen rövid 4dő alatt, műszaki nehézségek ellenére, nem megfelelő gépekkel ellátni — valóban lelkesedést és ügyszeretet jelent. Ugyanez áll azonban a képek készítőire. — Korántsem voltak ragyogó feltételek — mondja Halász Rudolf, úgy is mint a Mecseki Fotoklub elnöke — és mégis nagyon jó munkát végeztek a fotósok, izgatta őket a szép feladat, hajtotta őket a város szeretete. Tudom, hogy bizonyítani is akartak: képesek egy teljesen önálló pécsi munkát maguk elkészíteni. A fotós kollektívának azért olyan öröm és büszkeség ez a könyv, mert sikerült is bebizonyítani, hogy ennél nagyobb feladatok megoldására is képesek. Nem akarok ünneprontó lenni, de szükség is lenne egy ennél is nagyobbszabású albumra Pécsről, olyanra, amelynek még ennél is sokkal jobban sikerülne megfognia a város sajátos atmoszféráját, azt, amit idegenek mindig emlegetnek. Átgondolt terv alapján, vizuális gondolkodású emberek elképzeléseinek megfelelően és a mostani sok érPécs képekben tékes tapasztalatot hasznosítva. Nyugodtan elmondhatjuk azonban, hogy ez az album is nagyon szép. A jubileumra jelenik meg, tehát olyan alkalomra, amikor a számos kül- és belföldi vendég megajándékozása problémát jelent. Ez az az ajándék, ami méltó módon emlékezteti az itt járt vendégeket Pécsre. Végül feltettünk még egy kérdést Halász Rudolfnak. Melyiket tartja a kötet legérdekesebb, s melyiket a legszebb képének? — A legérdekesebb fénykép számomra egy régi: 1904-ben készült fotó a régi pécsi főutcáról. A legszebb kép? Ezt nem merném meghatározni. Döntse majd el a közönség! Mi, a magunk részéről máris kiválasztottunk egyet. Nem könnyű, mert a kötet képei túlnyomórészt nemcsak érdekesek, hanem szépek is. eredményt elérni. Nem tehetnek az illetékesek erről: nem kapni reflektorokat, a gyártó cég csak egyéves előrendeléseket vesz fel. Az ideiglenes — mert reményünk van, hogy lesz végleges is, a rendelést tehát már fel lehet adni — az ideiglenes díszvilágítás technikai berendezéseit is kölcsön kérték innen-onnan, Budapestről (Ferihegyi repülőtér. FM) és néhány pécsi vállalattól. Fénytechnikailag nem volt egykönnyű megoldást találni. Nagy felületet kell egyenletes fénnyel megvilágítani, az éles kontúrokat kiemelni. Sajnos foltos fényfelületek képződnek a dzsámin, a falak nem egyformán verik vissza a fényt. Másrészt elég fényforrás sem állt rendelkezésre, ezért gondosan meg kellett vizsgálni, mit. honnan, milyen fényerővel világítsanak meg. Több változatot próbáltak ki. Az ideiglenes megoldás végleges változata ez lesz: alulról nem; oldalról kap díszvilágítást a dzsámi. E célból a Nádor Szálloda tetején négy darab ezer és három darab 500 vattos, a Nagy Lajos Gimnázium tetején pedig három darab ezer vattos reflektort helyeztek el. A kupolát — patináját ez hozza ki — higanygőzlámpával, a félholdat és a keresztet a Nádor déli oldalán külön elhelyezett reflektorral világítják meg. Ugyanakkor belülről az ablakokat is megvilágítják. Problémát okoz a legfelső szögletes ablakok belső világítása, komoly állványozási munkát kíván. Az Elektrotechnikai Egyesület pécsi csoportjának (pontosan munkacsoportjának) tanulmányai alapján készült ideiglenes díszvilágítás a magyar felsőoktatás jubileumi , ünnepségei alkalmából, október 8-án gyullad ki először és 15-én éjfélkor alszik el véglegesen. (MZ) — Almaszüret. A Pécsi Állami Gazdaság József majori almáskertjében e héten befejeződik az almaszüret. A háromszáz holdas almáskertben holdanként körülbelül 50—60 mázsás átlagtermésre, illetve öszesen 130 vagon össztermésre számítanak. Ennek 70 százalékát exportálják, 30 százalékát pedig belföldi fogyasztásra szállítják. Az almaszedésben a Nagy Lajos, a Leö- wey Klára és a Pécsi Tanárképző Főiskola növendékei is segítettek. Szökőkút az űjmccsefcaljat városrészben. (Az album egyik legszebb képe.)