Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-15 / 218. szám

196T SZEPTEMBER 15. napló 6 Az fSB 1. rajija előtt a cselgáncsozók Nyolc évvel ezelőtt a PVSK-nál alakult meg az első pécsi csel- gáncs szakosztály, később a Dó- zsánál is létrehoztak egy szakosz- tályt. A két egyesület nem bírt egymással, a vezetők rájöttek, hogy elég egy helyen a cselgáncs- csal foglalkozni. A Dózsánál Ben- k ő Ferenc vette át az edzések irányítását. a szakosztályvezető B o z s ó k i Kálmán, a mások Ben- k ő-fivér, a Jenő, az intéző teendőit látta és látja el, ő egyben a Ba- ranya megyei Cselgáncs Szövetség elnöke is. — Elhatároztuk, hogy NB I-es szakosztályt csinálunk Pécsett, s ezt a célkitűzésünket tűzön-vízen keresztülvisszük — fogadkoztak a Benkő-fivérek. Aránylag könnyen ment a dől- guk, hiszen a cselgáncs nagyon népszerű, különösen a fiatal kor- osztály körében. Ma már hatvan igazolt versenyzőjük van. s velük a Pécsi Dózsa csapata öt fővárosi együttessel küzd a bajnoki pon­Sok oromét fog még szerezni Kis sportkör na^y gondjai Nem egy alkalommal szóvátet- tűk már a Hoboli SE sportolóinak mostoha helyzetét. A szigetvári járás kis községének, Hóból sport- körének Szigetvár városhoz tör- tént csatolása után nincs gazdája. Hóból község tanácsa jelentős anyagi és erkölcsi támogatásban részesítette a sportolókat. A Ho- boli SE vezetői és sportolói több ígéretet kaptak a Szigetvár váró- si Tanács vezetőitől, hogy nem feledkeznek meg róluk, tanács- ülésen tárgyalják meg a helyze- tét. Azóta két tanácsülés is volt, de egyiken sem tették szóvá a Hoboli SE kérelmét. Felszerelésük teljesen elhasználódott, jóformán minden sportfelszerelés nélkül van* nak, játékkedvük azonban nem fogyatkozott meg, de hogyha sür- gős segítséget nem kapnak, a fel- oszlófélben lévő sportkör teljes megszűnésre kényszerül. A hoboli sportolók nem egy alkalommal bizonyították be sportszeretetüket, töb sportágban falusi viszonylat- bán szép eredményeket értek el. Labdarúgó csapatuk a járási ki- emelt bajnokságban is megállta helyét, de az idén azonban anya- gi problémájuk miatt a tavaszi forduló mérkőzéseit le sem tudják játszani. A Hoboli SE sportolói, vezetői remélik, hogy felfigyelnek az illetékesek nehéz helyzetükre. INNEN-ONN AN Ferenc, Sándor Mihály, Szőke Ist- ván, ezüstfokozatot Bódi Lajos, Molnár Gyula és Sik Béla kapott. ימ? A hét végén rendezik meg a magyar, az osztrák és a csehszlo- vák kerékpárosok hagyományos versenyét a Budapest—Pozsony— Bécs viadalt. Országonként 15—15 kerékpáros vesz részt a verse- nyen. A magyar kerékpárosok kö- zött két pécsi, Dévai A. és Rajnai is helyet kap. * Kézilabda megyebajnokság mér- kőzései: I. osztály férfiak: Boly— PEAC 20:19, Porcelángyár—Sellye 12:11, Vasas H. Bányász—Sziget- vár 25:12, Tanárképző—Pécssza- bolcsi Bányász 28:13, Kesztyűgyár —Mecseknádasd 35:10. I. osztály női: PEAC—Bóly 9:9, Porcelán- gyár—Sellye 20:5, Szigetvár—Kini- zsi 39:4, Tanárképző—Komlói Bá- nyász 11:3, Nagyharsány—Sparta- cus 10:9, Kesztyűgyár—Szigetvári Kinizsi 11:7. * A hét végén a megyei röplabda bajnokság mérkőzései is megkez- dődnek. Az őszi első fordulóban az Egyetemi Tornacsarnok, a Ta- nárképző Főiskola, az Építőipari Technikum és Keszü sporttele- pein játszanak mérkőzéseket a röplabdázók. A tavaszi mérkőzé- seken a férficsapatoknál a Hon- véd Steinmetz SE. a lányoknál a Vörös Meteor együttesei szerepel- tek a legjobban. tér, magas: 155, illetve 150 centi- méter, 80 méter gát: 11,4, illetve 11,8 másodperc. Edzője azt jósol- ja: ha Marika gyorsaságán javít, jövőre távolugrásban elérheti a 6 métert. És az ötpróba 2. he- lyezés? — Nem jött jól, hogy a versenyt három héttel később rendezték meg. s különben sem erre készül- tünk. A helyezéssel elégedettek lehetünk, de az eredményekkel nem. 4100 pont az első osztályú szintet jelentette volna, de Marika csak 3952 pontot gyűjtött össze. — Nem jött ki úgy, mint más- kor — kesereg a fekete hajú, ko- romfekete szemöldökű kislány. A nagyválogatottság az álma. A távol és az ötpróba jöhet első- sorban számításba. Egyelőre ke- rettag — ez is nagy szó, az idén érte el. Szülei és két bátyja, mindkettő ismert és kitűnő fut- ballista, nagy érdeklődéssel fi- gyeli sportpályafutását. Mi is sze- retnénk, ha ,,karriert” csiálna, ha hamarosan beteljesedne Lip- pai edző jóslata: Marika sok örö- hiet fog még szerezni. Miklósvári Zoltán Vérszegény ov^ze em Marseiile-Ben Az NDK ellen készülő magyar labdarúgó válogatott szerdán este Marseille-ben az Olympique Mar- seille ellen játszott nemzetközi barátságos mérkőzést — Budapest név alatt —, s 1:0 (1:0) arányú győzelmet aratott. Nyolcezer néző tekintette meg a mérkőzést, az egyetlen gólt a 38. percben Albert szerezte. A sportok királynője, az atlé- tika, valljuk be, kicsit mostoha- gyerekünk, egy közepes futballis- tárói talán többet írnak a lapok, mint egy jobbak közé tartozó at- létáról. Köves Máriáról sem tud- ták munkahelyén, a pécsi álló- másfőnökségen, amikor telefonon érdeklődtünk utána, hogy sportol. Pedig . . . Nos. a forgalmi gya- kornok az országos bajnokságon Budapesten, ötpróbában a máso- dik lett. Tehát nemcsak sportol, de igen szép eredményekkel is dicsekedhet. Hogyan lett atléta? Edzője, Lippai Antal társaságában faggattuk. — Kicsi koromban legeslegelő- szőr tornásztam, majd kézilab- dáztam. De szüleim a kézilabdát nem engedték, vézna kislány vol- tam, mit keresek a ,,nagyok” között? Féltettek a ,,durva” sport- tói. A Szabadság úti Általános Is- kólában Keresztes Istvánná szer- vezett be atlétának. Nem bántam meg . . . Az általános iskolában négytu- sázott. Már ekkor szép sikereket könyvelhetett el, az iskola csa- patával, miután idehaza országos elsők lesznek, Szófiába utazhat az úttörő olimpiára. Egyéniben negyedik és csapatban is negye- dikek. Mit ,,tudott” akkor Mari- ka? A távol és a magas ment: 4,82 méter, illetve 138 cm. Hatvan méteren: 8.1 másodperc, kislabda: 48,5 méter. 1962-ben sportiskolás lesz. Baracs E,erencné foglalkozik vele, s ha- marosan az ifi-válogatottságig vi- szí, később az utánpótlás váló- gatott tagja. Számai: 80 gát és a távolugrás. 1966 őszén igazolták a PVSK-ba. — Sajnos, tavalyi eredményeit csak megközelíteni tudja — mond- ja Lippai Antal, mostani edzője. — A megyeválogatottban, az NB I-ben 4—5 számban kell helytállni, s ez az eredmények rovására megy. Marikának egy számra kel­100 juhot keresek féle«- tartásra. Kovács József, Cser-telep. Kutas. _______ 1 darab 65 literes, 1 da- rab 335 literes borashor- dó. fürdőkályha, két köb- méter tűzifa eladó. Pécs, Kesziiá út 63. Skoda. Octávia Super el- adó. Hosszúhetény. Pe­tőfl U. 34._______________ Eladó Skoda Octávia Su_ per. CH rendszámú. Uj- meosekalja. m. kér., 39- as Dandár u. 4/b., föld­sgrfrnt 1,__________________ Ü res albérleti szobát ke- resek fürdőszoba haszna- lattal, m. kerületben. Nagyobb összeget előre fi- zetek. .,Dominó” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Használt tetőfa. léc, cse- rép, deszka, tégla eladó. Pipacs u. 15. Orsós Imre. Veszek: hálóbútor ókat, re- kamiékat, hármassaefioré- nyéket, konyhabútort, szekrényeket. székeiket, asztalokat. sezlanoflaat. ágybetéteket, ágyakat, sodronyokat. matracokat, hintaszékeket. Költöd. Rá- kóczl út 48. 4x5-ős szoba, konyha egy év előfizetéssel albérletbe kiadó Kertváros, Kertész u. 3.____________________ C saládi ház, életjáradék. ra. nem beköltözhetően eladó. 8—17 óráig. Cit- romfa eladó, termő. Haj. nal u. 3._______________ 3 50 négyszögöl szőlő tér- méssel, teljes felszerelés- sei együtt eladó. Érdek- lődni. délután, fél 4-től. Járásnyi Antal, Pécshánya, Karoly u. 14, Kifogástalan, Moszkvics, el*6 késiből eladó. . Tolbuhin út 55. n. ean. 1. Meszesd téko- Iánál.____________________ és a Balaton között, szép nyaraló eladó. Pécs. Ara- dl Vértanúk u. 18. Mecsek u. felől, felső csengő. 350-es Jáwa. oldalkocsival eladó, Petőfi Tsz, Ibafa. ÁBlást keres, lakásvál- tozás miatt. SZTK bér- elszámoló munkakörben jártas dolgozó nő. Pé- esett vágy közelében. Vá- laszt: .,SZTK” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__ T éli tüzelőjét felaprítva, 32,— Ft/q, plusz szállí- tási költség, szerezze be az ibafai .,Petőfi” Tsz- él. Rendelését, cím köz- lését köszönjük. Diáklány vagy dolgozó leánykát lakásra azonnal felveszek. Légszeszgyár u. 3. I ־ ־ ־ ' Nyugdítfa/s férfit közeli vidékre családtagként fo- gadok. .,Sürgős L” jel- igére a Sallai u. hirde- tőbe.____________________ Príma állapotban levő 500-as Trabant eladó. — Pécs, I. kér.. Istenáldás völgy 34. mindennap du. 5 árától/_______________ T oronyban családi ház, méhészetre alkalmas kert- tel, 20 000 forintért, sza- badtoézből eladó. Érdek- lődni: szombat, vasárnap a helyszínen. Templom mögött.___________________ A ngol nyelvoktatás kéz- dőknefc, haladóknak, kti- lönórákban is. Diákoknak kedvezményesen. Telefon: 26-04/87.__________________ Kétszobásnak megfelelő, belvárosi lakásomat elase. r élném két különálló fő- bérleti szobára, vagy gar- zonosra. .,Sürgős 91 893” jeligére a Sallai u. hir- detobe.___________ E gészséges, megbízható nőt, beteg mellé éc ház- tartás vezetésére keresek, esetleg bentlakásra. Je- lentkeaés részletes önélet. rajzzal 18 óra után, Semmelweis u. 2., fezt. 1. OLCSÓ HALÓ. OLCSÓ KONYHA, reteamié, sód- ranyok. íróasztal fotelok, székek eladó. Alkotmány u. 7. Kisbútorüzlet. Egy csehszlovák Tátrán motorkerékpár eladó. Baj- osy-Zs. u. 27. _____ O lajkályha, kisipari. 170 literes edénnyel eladó. Érdeklődni: naponta 17 óra után Bánki Danát u. 5.. földszint 7. Matematikát, fizikát kö. zé׳p iskolásokkal mérnök korrepetál és érettségire előkészít. — Válaszokat: .,Lakására megyek” jel- igére a Sallai u. hirde- tőbe. ___________________ K ettőszobás, utcai ház- rósz beköltözhetően, fize- tési kedvezménnyel eladó. Cím: Erzsébet utca 20. Érdeklődni: délután 3 órától. Azonna! beköltözhető osa- ládi ház, 300 négyszögöl szőlő, barackfákkal, tér. másáéi együtt eladó. Pa- csirta utca 16., vasárnap egész nap._______________ g ondozását lakásomon vállalom. — Engels u. 3._____________ K ét házhely eladó a má- lamfi úton. Érdeklődni: Pécs, Malom, Akácos sor Ház a Kossuth Lajos ut- ca végénél, szoba, kony- ha beköltözéssel eladó. Cím: Timárék, Sallai u: 48. sz. alatt.___________ K eresek 3 szobás, össz- komfortos családi házat, azonnal beköltözhetőt. — ,,Készpénz 995” jeligére a Sallaj u. hirdetőbe. Veszek világos és sötét, modern bútorokat, három- ajtós szekrényt, hév er Őt, rejkamiét. fa- és ásóvá- zat garnitúrát, kombinált szekrényt, fotelokat. Sza- bó, Alkotmány u. 7. Tel.: 54-1L_____________________ 500 négyszögöl, szép fék- vésü szőlő. Peliérdd el- ágazásnál eladó. Megyeri ut 10._____________ 6 36 négyszögöl szőlő. prés. ház, pince, kúttal, két részben is eladó. Pécssza- bölcs, Szabadság u. 4. Fiatal házaspár eltar- tásra vagy életjáradékra keres egyedül álló, idős nőt, vagy férfit, aki kis vagy több szobás lakással rendelkezik. — .,Megbecsülés” jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe. Okleveles bányamérnök, műszaki tantárgyukból közép, és felsőfokon kar- repetán tűst váíÜLal. m., 39-es Dandár u. 5/3., földszint 3. 17 órától. Harmóniám, 2 sipsoros, 8 regiszter, jókarban, ju- tanyáson eladó. Pécs. Vas Gereben u. 1.__________ E lcserélném kertes, kettő­szoba, fürdőszobás, saját házam, Komló bármely részén, üzemi lakással. Vásár oedombó. ófalu 37. Kukoricát és egyéb eze- mestakarmiányt váeáxo- Lünk. Elszállításáról gon- dasibodunk. Böhömyei ÁL- lami Gazdaság. Böhönye, (Somogy megye). Tel.: Böhönye: 14.____________ O pel Rekord eladó, vagy 408-as Moszkvicsért. 1000- es Skodáért megegyezés szerint elcserélhető. Ér- deklődés levélben. ..Kitü- nő állapotban” jeligére a mohácsi Magyar Hir- detőbe. Két család részére is megfelelő házrész beköt- tözhetően eladó. Pécs, Majtényi P. u. 35. sz. Ágoston tér közelében. CH-s rendszámú Wart­bürg jó állapotban eladó. Felvilágosítás: 46-49 te­lefonon. 18 óra után. Keresek föbérleti szoba- konyhás lakást költségfcé- rítéssel. ..Sivatag” jeligé- re a Sallai u. hirdetőbe. Eladó kertes, családi ház, 2 szoba, összkomfort. Bártfa u. 4. Igazolványképet gyorsan készítek. Felsőmalom u. 1. sz. ______________ Hármasszekrény konyha- bútor, hálóberendezé®, sezlan, heverő. rekamié, fotelok eladók. Molnár, Felső vámház u. 2.___--­-------------- aranyérmesi, ú jdonságok virágjában megtekinthető és elője- gyezhető. Hentz Kálmán, Tiborc u. 46.____________ N agyon szép. nyugatné- met. mély babakocsi el- adó. Szigetvár. Zrínyi tér 2. szám. Négyhónapoa mellé hosanló korú kis- gyermek gondozását válla- lom. családi házamban. Pécs, Monostor u. 21. Fiatal házasoknak, meg- felelő szoba, kanyhás, fő- bérlet kiadó. ,,Kevés rá- költéssel” jeligére a Hu- nyadi u. hirdetőbe. Központban házhely épü- lettel, szőlővel, némi kész- pénzzel. részletre eladó. Beszámítok jókarban le- vő Wartburgot gazdálka- dásra alkalmas falust in. gatlanit. , ,Elfoglalható’ ’ jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe.________________ A ntik szekrények, barokk ebéd'lőfcredeno, női író- asztal falióra, eladó. — Vak Bottyán u. 66. Házhely, 230 négyszögöl Ürögi úton, Hetesi meg- állóinál eladó. Érdeklőd­na: Ürögi út 7.__________ P ár áráé bejárónői áj- lást vállalnék. ,,Leinfor- málható” jeligére a SaL- lai u. hirdetőbe. Be! városi, házfelügyelői lakásomat, föbérletire cse- rélcm. ״Ráfizetés” jel- igére a Jókai u. hirde­tőbe._____________________ Kül önbejár&tú. masdófül- kés bútorozod szoba két főiskolás vagy egyetemi hallgató fiú részére ki- adó az új klinika köze- lében. Mikes Kelemen u. 15. Megtekinthető délután fél 4 órától, este 7-ig lehet, 1 csengetés. Jó ta- nulásd lehetőség, äsendes hely. Peterd községben, 27. ház. szám alatt 2 szoba, kony- hás Lakóház, mellóképü- letekkel, minden elfogad- ható árért sürgősen el- adó. 19. sz.. nagy ház gazdálkodásra alkal- más. 75 ezerért eladó. Harkányhoz közel. Uj állapotban levő, fe- kete, műbőr fálikabát és hosszú kabát eladó. Má- ricz Zsigmond tér 7. — Házfelügyelőnél, délután. Nagy szőnyegek eladók. Antal, Pécs, Déryné u. 25. sz. Egyszoba, ___ s zövetkezeti lakásomat eL. cserélném 2 szoba, össz- komfortos. szövetkezeti lakásért. ,.Budái vám” jeligére a Jókai u. hir­detőbe.____________________ V ennék két-háramszobáis családi házat vagy örök- lakást. J e!lge: ., Kész­pénz” a Jókai u. hirde­Veszek kályháikat, tűzhe- lyeket. Tea-tűzhelyeket, JParáas-tüEheüyekfcit, Vas- ágyakat, mosógépeket. var_ tógépeket. ־ - ־־ ------­K oltai. Rákó­egy ta garzont és Pécsett 1 más- fél szobás, mellékhelyisé- ges lakást cserélek budai két és fél szobásért. — Zó ja u. 17. Kovács. Föld- szint.___________________ gondozását tiszta. száraz lakásomon 1 éves korig vállalnám. ,, Ágastan tár ” jeligére a Sallad u. hirdetőbe. Megbízható bejárónőt napi 4 órai elfoglaltsággal ke- resek. Jelentkezés ma dél. után fél 4—fél 6 óráig. Dr. Boros, Székely Bér- tálán u. 19/d.__________ E ladó 400 négyszögöl, szép szőlő, 54 darab ne- mes gyümölcsfával, víz, villany. cserkúti csárda felett, 10 percre, Nagy- má-dűlő. Hídvégi, 26-os busz. Ujmecsekaljától. — Telefon: 32-40, este. Gyümölcsös. 460 négy­szögöl. 12 ezerért eladó. Borbálatelepen, méhészet- re, csirkenevel'ésre igen alkalmas. Érdeklődni: Bem utca 3.. a oipőüzletben. Uj állapotban levő gyér- mák sportkocsi eladó. Te- lefon: 52-10. Dob íné. ezl út 48. Azonnal beköltözhető ut- cai házrész eladó. Szövet- kezeti lakáscsere lehetsé. ges. Zsolnay u. 36, sz. Egyszobás, szabad rendel­kezásü, főbérleti lakást keresek, költs égbéríbéssel. ״Pécs” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. ____________ S zéchenyi tér közelében, kétszobás házrész első emeleten, egyszoba beköL- tözhető. 68 000 Ft-ért el. adó. ,,Azonnal” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Öreg-meszes! ház sürgősen eladó. Cím: Boasfcay út 3. szám.________________ E ladó! Kls-Daindol 13. sz. ház beköltözhető, egy­szoba, konyha, 345 négy- szögöl. hiányos szőlővel, ........... Érdek. Ü rögi út 33. 13 szögöl. h gyümölcsé lődni: Üj Fiatal, gyermektelen ér- telmiségi házaspár keres küiönibejáratú bútor ázott albérleti szobát, fürdőszo. ba_ és fcanyhahasználattal, átmeneti időre. Ajánla- tokát- ״Igényes D” jel- igére kérem a Sallai u. hirdetőbe.________________ E ladó kis Kalor-kályha, 200 literes vashordó, 1 darab ágysodrany, 3 da- rab matrac, 3 darab cső- oszlop betonba öntve. — Pécs. Gyárváras, Ságvári Endre u. 25. Épület&nyagot bontásból ds. Horváth, Harangönitő u. 1/1. Zongora, pámoóltőkés, rö- vid. fekete. aranyérem- mel kintünitetve. igényes- nek eladó. Érdeklődni a 60-05 telefonon. 8—4-lg. Eladó olcsón sötét, fé- nyezett francia hálógar- ndtúra, egy festetlen, 3 ajtós és egy Fáklya kom- bdnált szekrény. Megte- kinthető szombat, vasár- nap egész nap. Petőfi u. 64. I. 3._________________ Egy Ms családi ház, sza- ba, konyha, nyári kony- ha, 170 négyszögöl, kút, villany van, azonnal be- költözhetően eladó. Kö- kíünyhen. Érdeklődni: Pécs. Dugonics u. 6. Kétszobás. lakó előszó- bás lakásomat sürgősen elcserélnem egyszoba., összkomfortra. Petőfi u. 67. m. 15._____________ Házhelyek eladók. Pécs, m álami műúton, késet- pénzzel. Érdeklődni• Pécs, Táncsics M. u. 58. Albérletbe kiadó házas- pár részére szoba, konyha, éléskamrával. Pécs. Nagy- árpád. Hámán Kató u. 22. sz. Különálló szoba bútoroz- va. vagy bútor nélkül gyermektelen házaspárnak albérletbe kiadó. Pécs, Levendula u. 5. sz. — (KovácsbeLep). Érdeklőd- nd este 19 óra után. FOTELÁGY, epedarugós ágybetét, modern garnitú- ra (5 db 3 9 50 Ft-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 36-75. Pianinó eladó. Érdeklőd- ni 5 óra után. Munka- csy M. u. 29. Konyhabútorok, hálóbúto- rok, kombinált bútorok, rekámiék, matracok, sód- ronyok. szekrények, egyéb szép bútorok Soóky bútor, üzletében állandóan vásá_ rolható. Zsolnay út 1. Eladó biztos megélhetést nyúj tó, nagy őszi-barackos, lakható épülettel. Kút van. Közlekedés kitűnő. Ara: 60 000 Ft. ״Részlet- re is” jeligére a Sallai u.__hirdetőbe._______׳ K ülönbé járatú, albérleti szobába lakótársnőt kere_ süntk. Czene Mihály, Zsol. nay Vilmos u. 12. Háromszobás. garázsos házrész eladó, vagy két- szobás, összkomfortos la- kasra cserélhető. ״Meg- egyezés 86” jeligéire a Ballal u. hirdetőbe. Teljesen különbejáratu. egyszemélyes szobát kere_ sek a belváros környé- kén. október 1-re. ״Ér- telmiségi nő” jeligére a Sallaj u. hirdetőbe. Vennék, vagy átvennék 1V2 vagy 2 szoba, össz- komfortos társasházban Levő szövetkezeti vagy öröklakást. Kp. + OTP átvállalással, amely 67— as-tg beköltözhető. — ״Azonnal fizetek” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Bontásból eladó kb. 1000 darab kisméretű cserép, ajtó, ablak, 1 darab 320- axs betongerenda. mosó- gép. 2 fázisú villanymo- tor. garázs kiadó. Me- csefkalja. Úttörő u. 19. 1 darab 365 literes bo- roshordó eladó. Hegyszent- mártoni szőlőhegyen, 241. pince. Horváth József Kisnél, vasárnap és hét- főn. HAMBURG NAGYCIRKUSZ i*“ a nyugatnémet Pécsre, a Balokány-ligetbe E'őadások kezdete szeptember 22-ig minden este fél 8-kor, szombaton és vasárnap délután 4-kor is. A műsorban fellép az 5 tagú angol ÜYISAM1C beat-együttes és még 15 világszám. Jegyek elővételben válthatók a színház pénztáránál tokért a Nemzeti Bajnokság első osztályában. De amig idáig el- jutottak, sok nahézséggel kellett megküzdeniök, s ezek a nehézsé- gek még nem értek véget: három év alatt tízszer cseréltek torna- termet. Sehol nem tudnak nekik állandó helyet adni, pedig ezt a sportágat a szabad ég alatt nem lehet úgy művelni, mint szőnye- gén, teremben. Azokban az isko- Iákban, ahol megfordultak, azzal tanácsolták el őket, hogy nem szívesen nézik a cselgáncsozókat, mert diákjaik megtanulnak vere- kedni. Pedig megérdemelnék az állan- dó fedett helyet, a tornatermet, hiszen eredményeik igazolják tö- rekvéseiket: az öt súlycsoportból az országos bajnokságon két első és két második helyet hoztak el, s jelenleg négy versenyzőt adnak a magyar válogatottba. — Hat évvel ezelőtt még csak , 700 igazolt sportoló versenyzett ; cselgáncsban, most 7600 a számuk I az országban. Budapesten csel- I gáncs-iskolát nyitottak, s ide csak 1 protekcióval lehet bejutni, annyi ja jelentkező. Mi is szívesen és j nagy örömmel megalakítanánk ] ezt az iskolát, de nincs hol — I panaszkodik Benkő Jenő. — Most • sincs még termünk, pedig nya- j kunkon a bajnokság első és má- j sodik fordulója, melyet egyszerre ; tartanak meg Budapesten, három j hét múlva. Előtte azonban, októ- ן bér 1-én bonyolítják le az I. ősz- 1 tályú minősítő versenyt, 7—8-án j háziversenyt rendezünk, de nincs hol edzenünk. I Most az edző, Benkő Ferenc ve- szí át a szót: ! — Úgy terveztük, hogy bentma­! rádunk, de ez így nagyon nehéz j lesz, terem nélkül nem leszünk képesek úgy helytállni. ahogy j kellene és ahogy szeretnénk. ! Ugyanis két kieső van az NB I- ! ben, s könnyen közéjük kerülhe- tünk. K Az edző egyébként mesteriokú versenyző lett. még ilyen mos- toka körülmények között is. Igaz, mindent megtesz a jó szereplésért, ő maga nemcsak bemutatja a gyakorlatokat és fogásokat, ha- nem végig dolgozik is a sportolók- kai. A Pécsi Dózsa cselgáncsozói megérdemelnék a nagyobb támo- gatást. azt, hogy valahol a város- központban termet kapjanak, ál- landó edzéshelyül. — b — Elkészült az FTC új stadionjának makettje. Szép sikereket elért, nagymultú együttes új sporttelepe a régi helyén, az Üllői úton épül majd fel. Azliej Sándor és Schall József építészmérnökök tervei alapján készült el a zöldfehérek új otthonának makettje. A Nép- stadionéval egyező méretű pálya körkörösen épül és szinte ráépül a játéktérre. A modern lelátó köz yetlenebb kapcsolatot biztosít a küzdőtér és a közönség között. A Könyves Kálmán körúti részen lesz majd a • kétemeletes klubház, megépül a teremsportok számára a játékcsarnok és a 3000—5000 néző befogadására alkalmas atlétikai pálya. Az elkészült új makettet tanulmányozzák a ferencvárosi labdarúgók: Albert, Szűcs, Novák, Varga. lene összpontosítania. Pillanat- nyilag a távolugrásra, de a gát- futásban is fantáziát látok benne. Ha a távolra összpontosít, az idén már bekerülhetett volna a váló- gatottba. Tavalyi és idei legjobb eredmé- nyel. Távol: 5,80, illetve 5,73 mé­A kézilabda MNK megyei dön- tőjének eredményei: férficsapa- tok: Komlói Bányász—Nagyhar־ sány 23:9, Ércbányász—Dózsa 27:11. Női csapatok: Pécsi Bányász— Szigetvári ZMSE 21:5, Nagyhar- sány—Komlói Bányász 12:7, Pécsi Vörös Meteor—Porcelángyár 24:16. A területi döntőbe Baranyából a Pécsi Bányász, az Ércbányász és a Komlói Bányász férfi, a Pécsi Bányász, a Pécsi Vörös Meteor és Nagyharsány női csapatai kerül- tek. A területi döntő mérkőzéseit november 6-án játsszák. •k Az országos sakk egyéni baj- nokság középdöntőjében a 8. fór- dulóban Ribli döntetlenül mér- között dr. Korpással. A 9. fór- dulóban Ribli legyőzte Vadászt. Az első csoportban Bokor, Tábor és a pécsi Ribli vezet 6,5—6,5 ponttal. A másik pécsi versenyző, Krisztián, a 3. csoportban szere- pel. Legutóbbi mérkőzésén Tóth B-től vereséget szenvedett. * A Magyar Birkózó Szövetség arany és ezüst emlékéremmel ju- talmazta Baranya megyében azo- kát a birkózóedzőket, szakveze- tőket, akik hosszú évtizedes mun- kájukkal a birkózó sport fejlődé- sét segítették elő. Az emlékérme- két dr. Csernus Kálmán megyei TS-elnök adta át ünnepélyes ke- retek között. Aranyfokozatot Bér- ces Ferenc, Gán György, Rözge

Next

/
Thumbnails
Contents