Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-17 / 220. szám
V. Stranih: Moszkva kornyék! tavasz nosan mozog a portréábrázolásban (Oniani, Komov stb.), a faldíszítő dombor- művek készítésében (Alex- androv, Sahovszkoj: a moszkvai úttörőpalota kép- zőművészeti díszei). Kiemel- kedik az utóbbi évek alko- tásai közül Kerbel szobrász, Begunc. Kovalcsuk, Maka- revics, Morgulisz építész Marx emlékműve (Moszk- va, valamint M. Borscs, Kulcsin építész, Krandiev- szkij—Fajdis szobrász Or- hajós, ún. Kozmosz emlék- műve a moszkvai Béke su- gárúton. Az emlékmű me- rész építészeti íve, nagysze- rű domborításai méltón kép- viselik az ügy nagyságát: a kozmosz meghódításának vágyát. Éppúgy a szovjet állam jelképe e mű. mint 30 éve Vera Muhina ״Mun- kas és kolhozparasztnő”-je. A mai építészet is meg- szabadult akadémikus kö- töttségeitől. A túldíszített- séget a rendeltetésből faka- dó, építészeti funkcióból kö- vetkező ornamentika váltja fel. Figyelemre méltóak Moszkva új lakónegyedei, szállodái és a Kreml új kongresszusi palotája (Po- szohin. Midojansz stb.). Az 50 éves szovjet művé- szét állandó változásával, válságaival és fellendülő korszakaival együtt is egy- séges művészetet: a ki bon- takozó szocialista kultúrát alkotja. Hatása megtermé- kenvítette a környező szocia- lista államok művészetét. A hazánkban bemutatót grúz, azerbajdzsán, moldvai köz- társaságok kiállításai. M. Száján, Konyekov tárlatai és a magyar művészek szov- jetunióbeli bemutatkozásai biztosítékai a két művészet áthatásának, a két nép kö- zeledésének. Sz. Kürti Katalin G. Nyisszkij (Akit az 50-es évekig sok támadás ért ״mo- dernsége” miatt). így fogai- mázzá meg a fenti igényt már 1932-ben ״Ősz”, ״Sze- mafor” című képével kap- csolatban: ״Intimebb érzé- sek fűznek a szemaforhoz, mint a nyírfácskához. A mozdony kifejezőbb és kor- szerűbb, mint a leviatáni szénaboglyák, mert korunk hangulatára jellemzőbb”. A változatlan örök természet helyett az ember munkájá- val átalakított ipari táj iz- gatja, annak feszülő, korun- kát kifejező ritmusa (״Moszkva környéki autó- sztráda”, ״A Moszkvai Vol- ga-csatornán”). ״A festést, mint lefestést nem érzem feladatomnak” — így fejezi ki a művész a naturalista leíró festészettől elfordulá- sát. A XX. kongresszus utáni felszabadultabb légkörben egymás után jönnek létre a valóban modern, nagystílű alkotások, amelyek formai újszerűségük mellett őszin- tén tematikusak, az embe- riség, a szovjet nép igazi problémáival foglalkozók. A festészetben olyan je- lentős alkotások hívják fel magukra a figyelmet, mint Korzsev vagy Bagautadikov munkásmozgalmi tematiká- jú triptichonja (utóbbi kon- struktív jellegű). Zsilinszkij vászna: ״A Szovjetunió tor- nászai”, amely az 1966-os velencei biennálén is szép sikerrel szerepelt. A mai fiatal szobrászge- neráció tehetségesen és sfcug- gesztíven oldja meg az em- tékműkészítés feladatait (A fasizmus áldozatainak emlék- műve a litván Pirciupis- ben, Jokubonis alkotása, Ne- roda: ״Jakut partizán”-ja, Alexandrov uljanovszki pro- letár emlékműve), de otthoG. Hrapak: öreg Baka elfoglalásának hősei” — c. emlékműve. A hősi zsánerképek a há- ború egy-egy konkrét ese- ményét örökítik meg (Plasz- tov: A német átrepült, Ge- i-aszlmov: A partizán any- ia stb.). A II. világháborút követő személyi kultusz időszaka a tematikusság erőszakolásá- val negatív hatást, az őszin- teség hiányát eredményezte a művészetben. A szövetsé- gi köztársaságokban azon- bán sok friss, érett alkotás születik, akár az örmény M. Szarj art, a kirgiz Csujkov, A szobrászat feladatának érzi Lenin portréjának meg- alkotását. Ny. A. Andrejev 40 vázlatot és szobrot készít korunk nagy géniuszáról. A külső hasonlóság mellett Le- nin történelmi jelentőségét, monumentalitását is kifeje- zi. Merkurov, Altman portréi mellétt figyelmet érdemel az Irkutszk terén álló Lenin- szobor, amelyet ismeretlen ínagyar művész alkotásának tulajdonítanak 1918—20-ból. Sadr monumentális (25 mé- teres!) Lenin-szobra mellett .,Vöröskatona” és ״Az utca- kő, a proletáriátus fegyvere” zővé. amely akkor a XIX. századi kritikai realizmusnak nemcsak céljaiban, de fór- mailag is egyenes folytatását jelentette. Míg e követel- mény Csepcov (״A falusi pártsejt ülése”), Brodszkij (״A 26 bakui népbiztos agyonlövetése”), Plasztov (״A lovak fürösztése”, ״Kolhoz- gulya”) stb. a festészetben nem jutott túl a gyakran fényképszerű dokumentáld- són, a naturalisztikus lefes- tésen, addig Dejneka, Pét- rov, Vodkin, Joganszon, Juon művészetében mara- dandót, korán messze túlmu- tatót eredményezett. K. P. Juon az események nagysze- rűségét komikus síkon szim- bolikusan jeleníti meg (״Űj bolygó” — mint a fiatal szovjethatalom jelképe), Pét- rov Vodkin harmonikusab- bán és finom elégiával fogai- mazta meg az újért harco- lók és meghalok elvesztése feletti fájdalmát az ״opti- mista tragédia gondolatát, (A komiszár halála”). A tör- ténelmi-forradalmi műfaj legjobb képviselője Jogán- szón, aki a kritikai realista hagyományokat forradalmi romantikával, értékes lélek- tanisággal telítette. A régi és az új, az elnyomó és el- nyomott kibékíthetetlen el- lentéte feszül ״A régi uráli gyárban” c. képén, s a pol- gárháború kommunista hő- seit és kínzóikat bemutató vásznán (״A kommunisták ki- hallgatása). Mindkét esetben nyilvánvaló az új erkölcsi — és majdan valóságos győzel- me is. Dejneka monumentá- lis képeit e történelemfor- máló idők dinamizmusa hatA további evekben az eszmeiség, tematikusság, az erkölcsi nevelő hatás és a formai közérthetőség (reális megformálás) jelszavai hatá- rozzák meg a szovjet művé- szetet, amelynek első jelen- tős megvalósulása a Lenin által felvetett, Lunacsar- szkij által megvalósított ún. ״monumentális propaganda” terve. A művészeti élet de- mokratizálása (múzeumok, képtárak államosítása, sza- bad művészeti műtermek lé- tesítése, utcai kiállítások tö- mege) és a régi értékes kép- zőművészeti múlt sárbatip- rása (szobrok, épületek le- rombolása), mint a kapita- lista hagyományok előretö- résének félreértett, torz, ״proletkultos” megoldása egyaránt jellemző e korra. Ä 20-as és 30-as években a szocialista realizmus al- kötői módszere vált köteleI. Sadr: Az utcakő a proletárok fegyvere A Nagy Októberi Szociális- ta Forradalom 50. évforduló- jára emlékezve, 50 év ered- ményeit, történetét felmérve jó útikalauznak bizonyul a szovjet képzőművészet, amely nemcsak feltérképezte a fej- lődés útját, hanem irányítót- ta. mozgósította, agitációs erőként át i3 hatotta. A kor, e világot formáló időszak rajtahagyta kézjegyét a kép- zőművészeten is, akár torzí- tó vonásaira, akár szépség- vágytól áthatott, gigászi épí- tő tevékenységére gondolunk. A forradalom, a polgárhá- ború és az intervenció évei- ben a képzőművészet köz- vetlen agitációs tevékenysé- gére vállalkozik: Majakov- szkij képes ábécéket osztogat a frontra indulóknak, Gye- ni és Moor plakátjaival lel- késit (״Segíts!” ״Jelentkez- tél-e már önkéntesnek?”), a vidékre induló ״agitációs vo- natokat” rajzokkal, festmé- nyekkel díszítik a művészek. Majakovszkij nyilatkozata: — ״Ecseteink az utcák, pa- lettáink a terek!” — jól ki- fejezi a művészet néppel való kapcsolatát, az új vi- lághoz fűződő viszonyát. A kulturális forradalom lelkes részvevői a külföldről haza- térő nagy avantgarde mű- vészek is (a kiváló Pevsner, Malevics, Kandinszkij, stb.) hiszen politikai elveik iga- zolását látták a fiatal szov- jet állam törekvéseiben. Rö- videsen feltárul azonban a forma újdonságát hangsú- lyozó modern művészetük és a közízlés óriási ellentéte, a közérthetőség igénye, amely távozásra készteti őket ja át. ״Petrovgrád védelme” c. képe a fiatal szovjethata- lom erejét fejezi ki as hadba vonulók sorával. A kép szer- kezete, kontrasztos hatása mintegy aláhúzza a monda- nivalót és az életérzést: az első részben felfegyverzett munkások mennek tömött sorokban, fölül, a vasúti hí- dón a visszatérő sebesült ka- tonák szakadozott csapatát látjuk. Az ellentétes irányok: a fent és lent, az oda-vissza relációja még inkább feszíti a kép amúgy is dinamikus kereteit. A grafika gyakori témája e korban a harc, a forrada- lom, az intervenció esemé- nyeinek ábrázolása (Kupre- janov: az Auróra cirkáló, Kravcsenko: A vörös hadse- reg állásai stb.) a kiváló il- lusztrációk mellett (Geraszi- mov: az Artmanov-család, Tarasz Búiba). c. műve, Konyekov érett Gorkij, Pavlov stb. szob- ra. Vera Muhina sokszínű plasztikai tevékenysége ér- demel figyelmet. A művész- nő ״Kenyér”, ״Kálászok” és ״Kolhozparasztnő” szobrai a művészi elvonatkoztatás kü- lönböző szakaszait jelentik, 1937-es párizsi világkiállítá- són szereplő ״Munkás és kolhozparasztnő” monumen- tális szobrát azonban egyér- telműen azonosították a fia- tál szovjethatalommal. A szovjet építészetről, mint művészetről egy idpig nem lehetett beszélni, mivel elsődleges feladat a lakással ellátás, az emberi lakókörül- mények biztosítása volt. Szcsuszev Lenin Mauzóleu- ma nyitja meg a művészi építkezések sorát 1926-ban. s ezt követik az erőművek és a Metro építkezései. Üj színt jelentenek a, szocialista köztársaságok kulturális és kormányzósági házai.' ame- lyek a népi építőművészet legjobb hagyományait fej- lesztik tovább. Mindent ősz- szevetve, ez időszakban az eklektika és az építészeti funkciót elnyomó túldíszítés jellemző. A Nagy Honvédő Háború ismét előtérbe helyezte a művészet közvetlen, agitációs szerepét, s a műfajok közül a gyorsan készülő és sok- szorosítható grafikát. Az ún. .,Oknataszsz”, a moszkvai TASSZ távirati iroda abla- kának híradóia rendszeresen közöl frontról készült gra- fikákat, plakátokat, vázlato- kát. A festők, grafikusok a katonák között élnek, ván- dorkiállításokat rendeznek pályaudvarokon. kórházak- bán, a bekerített Leningrad- bán. Ez időből származik Vera Muhina méiven embe- ri. minden idealizálástól mentes, a háborúban fél sze- mét elvesztő Juszupov ezre- des szobra, Kerbel ״Berlin az észt Okas, akár a grúz Toidze munkásságára gondo- lünk. Az 50-es években a kor- szerű képzőművészet, illet- ve az irodalmi, narratív jel- legű ábrázolásmódtól elfor- dúló sajátos képzőművészeti formanyelv kialakításának igénye egyre erőteljesebben jelentkezik a művészek ré- széről. A XIX. századi orosz kritikai realista hagyomá- nyokon túllépés, illetve a ma teljesigényű kifejezésé- nek hozzáadása a múlt ered- ményeihez, ez foglalkoztat- ja a fiatalabb generációt. G. 1 50 éve A szovjet képzőművészet i Sz. Geraszimov: A partizán édesanyja A. Dejneka: A jövő repülői
