Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-06 / 184. szám

I Világ proletárjai,egyesüljetek! Dunaniüii napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja ________ x xnr. évfolyam, isi szám ára so filler HMMBMNBMBMM 1967. AUGUSZTUS A, VASÁRNAP ÉVFORDULÓ érrel »előtt, 1964. S-éa kezdte ae Egyesült Államok légihábo­rúját a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság ellen. A hanoi Nhan Dán vezércikk­ben foglalkozik az évfordnló­aAzon a napon dördültek el az első sort&zek — Írja a lap —, s ez népünk elszánt harcának kezdetét jelentette. A harc eredményességét az­óta már több mint 2100 le­lőtt gép roncsa jelzi. A viet­nami nép megtörte az Egye­sült Államok úgynevezett lé- gifölényét Az amerikai im­perialisták kénytelenek elis­merni, hogy a légierejük be­vetésével folytatott pusztító háború céljait nem érték el." A Vietnami Demokratikus Köztársaság modern légvédel­méről a vezércikk megálla­pítja: a vietnami néphadse­reg alakulatai és a népfelke­lők három évvel ezelőtt kézi fegyverekkel harcoltak a tá­madó gépek ellen. Ma már azonban légelhárító ágyúk mellett a rakéta és repülő- egységek is nagyszerű harci tetteket hajtanak végre. „Az Egyesült Államokat az Eszak-Vietnam ellen légihá­ború sem menti meg a vere­ségtől Dél-Vietnamban” — hangoztatja a Nhan Dán. 40 köbméter víz másodpercenként A Tiszából — a Keleti Fő­csatornán át _ zsilipezéssd folyamatosan „gyorssegélyt" küldenek a már erősen apa­dó Körösöknek, hogy a vi­dék régóta tikkadó mezőit felfrissíthessék. A csatorna felső szakaszán egy hónappal korábban, má- sodpercenkint 30 köbméter, most pedig 40 köbméter víz áramlik át Az alsó szaka­szon, Bakonszegnél, a koráb­bi másodpercenként 3,6 köb­méter kapacitást 9,6 köbmé­terre növelték. Rendelet a mezőgazdasági ezernek kiegészítő tevékenységéről A mezőgazdaság továbbfej­lesztésére tett intézkedések sorában rendkívül fontos he­lyet foglal el a mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter legutóbbi rendelete, amely a június 22-i kormányrendelet étlapján — szabályozza a me­zőgazdasági nagyüzemek ki­egészítő tevékenységét. (A rendelet a Magyar Közlöny 53. számában jelent meg.) Széleskor tt lehetőségek A rendelet szerint a mező­gazdasági nagyüzemek kiegé­szítő termelő és szolgáltató te­vékenységi köre kiterjed a gé­pek és eszközök javítására, továbbá növényvédelmi, kerté­szeti és parkosítási munkák­ra, különböző építőanyagok termelésére, talajjavító anya­gok előállítására, valamint fa- feldolgozásra, ipari, kézmű­ipari termékek előállítására, építőipari munkákra, szállítás­ra, fuvarozásra. Élelmiszer- ipari tevékenységük körében a mezőgazdasági nagyüzemek — a rendeletben foglalt kivé­telektől eltekintve — csupán • saját gazdaságukból, vala­mint a termelőszövetkezeti tagok háztáji gazdaságából vagy az alkalmazottak kisegí­tő gazdaságából származó ter­mékeket és terményeket dol­gozhatnak fel. Az élelmiszer- feldolgozó tevékenységükhöz szükséges segéd- és csomago­lóanyagokat, eszközöket, va­lamint lisztet korlátozás nél­kül beszerezhetik. A mező- gazdasági nagyüzemek saját üzemükben hizlalt, nevelt ser­téseket, juhokat üzemi kony­hájukban vagy az általuk fenntartott vendéglátóipari üzemekben (birkacsárda, pe­csenyesütő, halászcsárda stb.) történő felhasználás végett, il­letve állandó árusítóhelyükön értékesítés céljára ugyancsak feldolgozhatják. Ugyanez vo­natkozik a saját nevelésű ba­romfifélékre is. Mezőgazdasá­gi azaz gyümölcs- és törköly- pálinka-főzést a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően szabadon végezhetnek. Közvetlen értékesítés . A közvetlen termelői érté­kesítési tevékenységről szóló cikkely kimondja, hogy a me­zőgazdasági nagyüzemek a te­f Hétfőtől: Nyári vásár Szombaton a Belkeres­kedelmi Minisztériumban Salgó Erzsébet, a ruhá­zati kereskedelmi főosz­tály vezetője bejelentet­te, hogy az idén is meg­rendezik a hagyományos engedményes nyári vá­sárt. A nagy- és kiske­reskedelmi vállalatok tá­jékoztatása szerint a vá­sár árualapja körűlbe'jl ötszázmillió forint. A mostani kedvezményes árú ruházati cikkek meny- nyisége nagyjából azonos az elmúlt évivel, össze­tételében azonban lénye­gesen változott, sok köp­tük a divatos cikk. A szezonvégi vásárt augusztus 7—20. között bonyolítja le a kereske­delem. 20—40 százalékos kedvezménnyel. A Mi­nisztérium, ugyanúgy, mint tavaly, csak azt ha­tározta meg, hogy milyen áruk nem vonhatók be a vásárba, ezen túlmenően a vállalatok önállóan döntenek, ennek alapján az ország területén egy­séges ellátás nem várha­tó. vékenységük körében előállí­tott saját, illetve a tagok ház­táji vagy az alkalmazottak ki­segítő gazdaságából származó termékeket — néhány cikk ki­vételével — közvetlen értéke­sítés útján is forgalomba hoz­hatják. Kenyérgabonát és sertést csak más mezőgazda- sági termelő üzemeknek és saját dolgozóik szükségletére értékesíthetnek, a bor közvet­len értékesítésének (termelői borkimérés, poharazó) szabá­lyait külön rendelet állapítja meg. Nyílt árusítású üzletek A mezőgazdasági nagyüze­mek külön engedély alapján — nyílt árusítású üzletet tart­hatnak fenn. Ha valamely mezőgazdasági nagyüzem élel­miszeripari állami vállalattal kötött szerződés alapján végez előfeldogozást vagy kész-, il­letőleg félkész élelmiszeripari termékeket állít elő, a felté­telekre szerződésben kell meg­állapodniuk. A mezőgazdasági nagyüzemek kiegészítő tevé­kenységéről szóló miniszteri rendelet' 1967. augusztus 3-án életbe lépett. Megkezdték az új vállalati egyesülések hivatalos bejegyzését A középirányító szervek megszűnésével a vállalatok egész sor iparágban egyesü­léseket hoznak létre, amelyek a közös érdekű feladatokat végzik. Néhány egyesülés már megalakult, többségük az év hátralévő szakaszában kezdi meg tevékenységét. Az egye­süléseket társasági szerződé­sek aláírásával alapítják meg, tényleges működésükhöz azon­ban az is szükséges, hogy az új szervet bejegyezzék a Pénzügyminisztérium vállalat nyilvántartó csoportjánál. Meg alakulásukat ugyanis a be­jegyzés hitelesíti, s ennek alapján működhetnek, nyithat számlát részükre a Magyar Nemzeti Bank. Elsőként az Egyesült Magyar Szénbányá­kat és a Tüzelőszer és Építő­anyagkereskedelmi Egyesülést jegyezték be, ezek a szervek már hivatalosan is megkezd­hették tevékenységüket. A néhány főből álló válla­latnyilvántartási csoportnál most egyébként is csúcsfor­galom kezdődött. Itt kezelik ugyanis az ország valamennyi minisztériumi vállalatának törzslapját, ezen kívül köz­ponti nyilvántartást vezetnek az összes tanácsi vállalatról, valamint szövetkezetekről Is. Mivel a vállalatok irányítása az új mechanizmusban szinte mindenütt megváltozik, a törzslapok többségét is ki kell igazítani, a változásokat 8 napon belül át kell vezetni. Vita esetén az itteni nyilván­tartások a döntőek, ezért a vállalatok valamennyi fontos adatát, például tevékenységi körét is bejegyzik. Mivel a vállalatok önállósága lényege­sen növekszik, javaslatok hangzottak el, hogy a törzs­könyvbe a jövőben ne vezes­sék be az eddigi részletesség­gel, csupán körvonalazzák a vállalatok tevékenységi körét. Az ügyben néhány más kér­déssel együtt rövidesen dön­tenek. A vállalatnyilvántartó cso­portnál egyébként — fennál­lásának 17 éve alatt — 6550 minisztériumi vállalatot törzs­könyveztek, közülük azonban már csak 1370 működik. A tanácsi vállalatok és a szövetkezetek törzskönyveit a budapesti és a megyei taná­csok vezetik, központi nyil­vántartás azonban róluk is a Pénzügyminisztériumban ké­szül. Felszabadulás óta összesen 19 600 minisztériumi és taná­csi vállalatöt, Illetve szövet­kezetei jegyeztek be, a tény­leges működők száma azon­ban ma már nem éri dl a nyolcezret sem. Befejezéshez közeledik az aratás Már csak a pécsi tárásban van nagyobb aratatlan terület Jól halad a gabonaátvétel Erősítik a Pécsi Hőerőmű za gytavainak gátrendszerét. Az évenként visszatérő munká­latok célja, hogy a lerakodásoknak megfelelően alakítsák a gátrendszer magasságát — alkalmassá téve a tavakat a termelt zagy befogadására. A gátemelési munkák 4—5 hó­napot igényelnek. A legnagyobb tó gátja most készült el. Az építés során 40 ezer köb­méter anyagot mozgattak meg. Bár az aszály alaposan pró­bára teszi a kapásnövényeket, az aratóknak jót tett. A dőlt búzáktól eltekintve akadályta­lanul dolgozhattak a kombáj­nok, s egy járás kivételével az egész megyében befejezés­hez közeledik az aratás. Különösen a mohácsi járás­ban gyorsultak meg a mun­kák. hiszen két héttel ezelőtt még meglehetősen el voltak maradva a siklósi járás mö­gött. Tegnap viszont azt jelen­tették, hogy csupán 300 hold aratni való van még hátra Püspöklakon, Dunaszekosőn és Himesházán, s várható, hogy ma délre járásszerte be­fejezik a munkát A siklósi járás — ahol az utóbbi két hétben kissé lelassult az ara­tás — csupán Magyartelek­ről és Bogádmindszentről jel­zett még nagyobb, aratatlan területeket. Magyarteleken hat kombájn dolgozik, a bogád- mindszenti tsz viszont — akár csak a nagypeterdi tsz a szi­getvári járásban — vissza­utasította a kölcsönkombájno- kat. Kissé kockázatos vállal­kozás, hiszen az Országos Me­teorológiai Intézet éppen teg­nap jelzett jégesőket, s Nagy- peterd, illetve Bogádmind- szent környéke jégeső veszé­lyes zónában fekszik. Nagypeterden kívül csupán Szentdénesen és Ibafán van még némi aratatlan terület a szigetvári járásban. A sás- di járás is azt jelentette, hogy csak Magyarszéken, Abalige- ten és Felsőmindszenten áll­nak még lábon nagyobb bú­zatáblák. Néhány nap múlva tehát az egész megyében be­fejeződhet az aratás, csak a pécsi járásban húzódtak el • munkák, ahol — a hozzáve­tőleges számítások szerint — még ma is aratatlan 2—2,5 ezer hold. Változatlanul Pécs- váradon, Belvárdgyulán, Bér­it esden szorít a legjobban a cipő, annak dacára, hogy újabb kombájnokat irányítot­tak e területekre. A Baranya megyei Gabona- felvásárló- és Feldolgozó Vál­lalat eddig 7500 vagon gabo­nát vett át a tsz-ektől, 1300 vagonnal többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Már most is több a búza, mint amennyire a népgazdaság — óvatos becslések alapján — Baranyából számított. A vál­lalat szerint két hét múlva 8800—9000 vagon gabona lesz a raktáraikban, tehát több, mint amennyit a múlt évben, szeptember 30-ig felvásároltak. Újabb uszályokat Indítottak a fővárosba, jelenleg is vagy 300 vagon búzát raknak az uszá­lyok gyomrába, Mohácson. Az országban ekőhént TÁRSADALMI gazdasági tanács Pécsett A Mecseki, Szénbányák sza­bolcsi üzemében — kísérleti jelleggel —, társadalmi gaz­dasági tanács kezdett mun­kához. Az új szerv létreho­zását az új gazdasági mecha­nizmus tette szükségessé, s a he­lyi önállóság, a helyi kezde­ményezések lehetőségeit és eredményeit hivatott növelni. A Mecseki Szénbányák pé­csi körzetében István-aknán alakult meg elsőként az új társadalmi testület. A múlt hét közepén tartott alakuló ülésen elmondották: az elmúlt hónapokban — a párt-, KISZ- és szakszervezeti kongresszu­sokat megelőző tanácskozások időszakában — számos javas­lat, ötlet hangzott eh A dol­gozók kinyilvánították szándé­kukat, hogy részt akarnak venni üzemük életének alakí­tásában. Az István-aknai társadalmi tanácsnak 35 tagja van, s munkáját az elnökség irá­nyítja. öt szekciót hívtak lét­re. Ezek a műszaki fejleszté­si, munkaszervezési, bérezési, illetve az anyagi ösztönzés és az önköltség kérdéseivel fog­lalkoznak. fréhány szocialis­ta országban — köztük Cseh­szlovákiában és Lengyelor­szágban —, már hosszabb idő óta eredményesen dolgoznak hasonló testületek, melyek nem érintik ugyan az üzem­vezetés jogkörét, illetve fele­lősségét, de valamennyi télma kidolgozásában jelentős szere­pet kapnak.

Next

/
Thumbnails
Contents