Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-05 / 183. szám

----------------------------5 M iből él a művel lm AUGUSZTUS s. napló Befejeződött a nyári egyetem Szakosítás helyett általános képzés — Jövőre külföldi ' összekötőket alkalmaznak Liszt és Britten a Tettyén Tegnap este bezárult a Né­pek Barátsága Pécsi Nyári Egyetem. A kétszáz vendég ma délelőtt indul vissza ha­zájába. A búcsúzkodás pilla­nataiban kérdeztük meg a hallgatókat, és a nyári egye­tem vezetőit: milyen tudást kaptak itt Pécsett, s milyen tapasztalatokkal zárult szá­mukra az idei rendezvény? Margót Wolf német muzeo­lógus: — Értelmes, jól szervezett, általánosan képző és a békét szolgáló rendezvény volt ez a nyári egyetem. A szakmai problémákat valamennyi elő­adás igen jól vetette fel, s az egész program tükrözte a megnyitó beszédben két héttel ezelőtt kitűzött célt: a népek barátságát, Magyarország meg­ismerését. Azonkívül nagyon meghatott bennünket vala­mennyi magyarnak a vendég­szeretete, s nagy figyelmet ér­demel az az őszinte, nyílt emberi fellépés, mellyel min­denütt találkoztunk. Végül van egy javaslatom is: a Német Demokratikus Köztársaság is­meretterjesztő szervezete, az Urania, valamint a magyar TIT rendszeresen cseréljen szakembereket. Ez mindkét félnek hasznos lenne. Szentiványi Zelma Enikő, a Román Népköztársaságból jött. Biológia-földrajz szakos ta­nárnő vagyok, Kolozsvárott végeztem az egyetemet. Ta­valy már részt vettem a veszprémi nyári egyetemen is. Pécsre, elsősorban azért, jöttem, mert azt mondták, ha­sonlít diákéveim városára, Ko­lozsvárra. S valóban, itt is ugyanazokat a hangulatokat, ugyanazt a patinás várost ta­láltam meg, csak a mi kedves szőke Szamosunk hiányzott, s azt hiszem, a pécsiek is örül­nének, ha egy folyó futna el a város alatt. A nyári egye­tem? Aktív pihenés céljára nagyon jó volt. A szórakozás és a könnyed tanulás arányát helyesen állapították meg. Danuta Muszynska-Klosko- va, a lengyel városrendezési minisztérium közgazdasági ta­nácsosa: — Kislányommal ketten jöt­tünk el Pécsre. A melegtől el­tekintve, igen jól éreztük ma­gunkat. Engem természetesen érdekelt Ujmecsekalja építé­szete is. Szerintem sokmin­denben hasonlít a modern len­gyel építészethez. Amellett ennek a városrésznek rendkí­vül életteli, emberi hangulata van. S mit mondanak a nyári egyetem vezetői? Benkö László, a TIT Bara­nya megyei szervezetének tit­kára: — Ez volt a kilencedik nyá­ri egyetem Pécsett. A nagy melegtől eltekintve, azt hi­szem elégedettek lehetünk a sikerével, a hőség ellenére az előadásokon 90 százalékos volt a részvétel. Igaz, az előre pontosan eltervezett progra­mot többször át kellett cso­portosítani. így sikerült meg­oldani, hogy szinte naponta találtunk fürdési lehetőséget. Például kétszer voltunk lent Harkányban az esti fürdésen, s így talán ellensúlyoztuk a hőséget. Selymes Ferenc, a nyári egyetem igazgatója: — Két nagy gonddal kell minden nyári egyetem szerve­zése során megküzdenünk. Az egyik: a létszám szinte az utolsó percig ismeretlen. A jelentkezések ugyanis nem járnak semmiféle jogi vagy anyagi kötelezettséggel, s könnyen visszamondhatok. Sőt, akad olyan vendég is, aki vissza sem vonja, hanem egy­szerűen nem jön el. Ezért most azt tervezzük, hogy ab­ban a két országban, ahonnét a legtöbben járnak Pécsre, egy-egy törzsvendégünket meg bízzuk, legyen a közvetítőnk, s esetleg előleget is szedjen, így találn enyhíthetjük a lét­szám bizonytalanságát. A má­sik gond a nemzetiségi össze­tétel. Azt szeretnénk ugyanis, ha a jövőben a nyugati orszá­gokból is többen jönnének ide. Félreértés ne essék, nem válutaszerzés céljából. De ezeknek az országoknak a la­kosságát még fontosabb lenne meggyőzni vívmányainkról. Végül, nagyon örülünk annak, hogy igazolódott a felfogá­sunk. Mi ugyanis azt valljuk, hogy egy nyári egyetem prog­ramját, célját nem szabad me­reven körülhatárolni, egy-egy szakterületre korlátozni. Ehe­lyett az általános képzés, a tájismeret a fontos. Azokon a nyári egyetemeken, ahol sza­kosították a programot, ke­vés volt a jelentkező, s az ál­talános képzésiiekre könnyeb­ben össze lehet hívni egy- kétszáz embert. Mellette ter­mészetesen a vendégek szak­mai csoportjainak érdeklődé­sét is ki lehet elégíteni. így mi az idén egy festő, egy geo­lógus. valamint egy pedagógus csoportnak szerveztünk külön programot is, s mindegyik na­gyon elégedett volt ezzel. F. D. Tere-fere a sikondai strandon Ma este rendezik meg a „Tettyei szombat es­ték’’ utolsó idei bemuta­tóját. Ez alkalommal a Miskolci Kamarakórus lép a közönség elé, a Pécsi Nevelők Háza Ka­marakórusával együtt. A műsor első felében klasz- szikus madrigálokat ad­nak elő, majd a második részben huszadik századi szerzők, köztük Kodály Zoltán és Benjamin Brit­ten alkotásait, valamint egy klasszikust, Liszt Fe­rencet. A Nevelők Há­za Kamarakórusát Do­bos László és Tillai Au­rél, a miskolciakat Re­ményi János vezényli. Fotó: Erb János ­A vidéki művelődési há­zak fenntartása sok gondot jelent, mert az állami do­táció és a saját bevétel együttesen sem hoz sok esetben annyi pénzt, ami­ből a megfelelő tartalmi munka megoldható lenne. Néhány éve szorgalmazzák már a megyében is a vidéki művelődési házak közös fenntartását, s ha nem is túl gyorsan, nem is min­den probléma nélkül, de láthatólag ez az út jelenti a legmegnyugtatóbb megol­dást a jövőben. Mágocson a körzeti műve­lődési ház egyike volt az úttörőknek. Ügy is mond­hatnánk persze: a mágocsi tsz volt az egyik legelső szövetkezet, amely felis­merte, hogy „be kell segí­tenie” a község kulturális életébe, amelynek szinte egyetlen bázisa a művelő­dési ház. A művelődési ház évi költségvetése 153 ezer forint. Ebből a községi tanács tá­mogatása 48 ezer. Ez az összeg, amely évek óta •vál­tozatlan, egyben az a maxi­mum is, ami tanácsi keret­ből erre a célra fordítható. A tsz támogatása 50 ezer, a művelődési ház saját bevé­tele eszerint kb. 55 ezer forint évente. Ebben benne van a házban üzemeltetett fmsz-büfé forgalmának ren­deletileg szabályozott 4 százaléka is. Novemberben lesz négy éve, hogy a mágocsi műve­lődési ház elkészült. Nagy színházterme van, ami egy­ben a mozi is, 70 négyzet- méteres színpaddal, 296 be- építet székkel. Az előcsar­nokból még öt helyiség nyí­lik, itt székel a községi könyvtár is, az iroda és a klubszobák. A művelődési ház Mágocson kívül Alsó- mocsoládot, Nagyhajmást és Mekényest látja el, mivel körzeti jelleggel működik. Arra a kérdésre, mit je­lent a tsz támogatása, Gyi- mesi József községi vb-tit- kár válaszol: — Nem kell bezárnunk a kultúrházat, egész évben biztosítva van a működése. Egyszóval életkérdés. A kultúr ház saját bevételei­nek túlnyomó részét a tánc­mulatságokból fedezi. Az idei első félévben már 33 ezer forintot teljesített, ami tehát több mint az éves szükséglet fele. Ebben ben­ne van a 4200 forintot je­lentő szilveszteri mulatság, a nemrég rendezett Anná­ból, a jó időben rendszeres vasárnap esti táncmulatsá­gok. Egyéb bevétel? Terem­bérek. Nem valami nagy összeg, különösen, ha meg­gondoljuk, mennyi egyéb feladata van a művelődési háznak, olyanok, amelyek nem hoznak pénzt a kony­hára. Kézimunka szakkör, irodalmi színpad, fotoszak- kör, honismereti szakkör, gyermektánc csoport, elő­adások, klubfoglalkozások. A munka mégis jónak mondható, a népművelési akadémiára eltávozott ed­digi igazgató jól dolgozott, az újtól, aki főiskolát vég­zett és hamarosan átveszi az igazgatást, "sokat várnak. Mennyiben jó a tsz-nek a közös fenntartás? Nyilván­valóan áldozatot jelent. Vörös Lajos, a tsz főköny­velője azt mondja: — Hétszázezer a szociális és kulturális alapunk. Több­nyire túllépjük, de többnyi­re a betegségek miatt. A kultúrháznak juttatott össze­get évek óta fizetjük, 1964 óta, tavaly pedig szerződést is kötöttünk. Szükséges ál­dozatnak látjuk, aminek ér­telme van. A tsz nemcsak közgyűlé­seit, tanácskozásait tartja a művelődési házban (rajtuk kívül minden szerv tartozik terembért fizetni). Tavaly baromfi- és szarvasmarha­tenyésztési, valamint kerté­szeti tanfolyamot szervezett a kultúrház a tsz-tagoknak. Dehát nemcsak erről van szó. A 3460 lakosú Mágocs felnőtt lakosságának több mint a fele a tsz-hez tarto­zik. Ilymódon a község la­kosságának kulturális ellá­tottsága egyáltalán nem le­het közömbös a tsz-ftgk sem. És sehol sem lehet közöm­bös: be kell-e zárni a kul­túrházat, mégha képletesen is értjük. A mágocsiak pél­dáját nagyon sok helyen le­het követni. H. E. Gyümölcsöző gondok Némi fantáziával Dér Gyu­la élettörténete is hasonlít kicsit a „három fivér” mesé­jéből ismert legfiatalabb fiúéhoz. Még abban is egyez­nek a dolgok, hogy Dér ma­ma, ha képletesen is, de egy­forma gonddal, szeretettel .tarisznyába fel” mindhárom fiának ama „húsz pogácsát”, amivel szerény, de bölcs szá­mítás szerint, kinek-kinek ki kell tartani választott útja végcéljáig. Hát így kanyaro­dik el odáig a hasonlat, hogy hármuk közül neki, a legkisebb fiúnak jutott végül is a legtöbbfejű „sárkány” legyőzése, noha addigra rég elfogyott, még a morzsája is a hazulról kapott „pogácsá­nak.” Valóságra fordítva a törté­netet, úgy volt ez, hogy a két idősebb testvér is dereka­san megküzdött ugyan a maga sárkányával, de jobb, szerencsésebb beosztással, mint Gyula, a legfiatalabb fivér. — Misi és László bátyám útja egyenesebb volt, mint az enyém — mondotta. — Egyikük jogász, a másikuk agrármérnök akart lenni és meg sem álltak a diplomáig. Csak én bizonytalankodtam a pályaválasztással. Nem tudtam, mit kezdeni a gim­náziumi érettségimmel... Nem fitymálódva, inkább panaszképpen mondta el, hogy öt évvel ezelőtt, még humán jellege volt csak a Nagy Lajos Gimnáziumnak, ahonnan orvos, jogász vagy tanári pályát ígért volna a felsőbb iskola, de semmi ked ve nem volt egyikhez sem. — Persze, az is hozzátar­tozik az igazsághoz, hogy annak idején magam sem tudtam, mit akarok — mon­dotta. Azaz, olyasmit elfo­gadtam volna, amihez csak beültetnek, vagy odaállíta­nak, hogy itt van, csináld, I nem nehéz, és mindjárt pénz is lesz belőle, de ilyen he­lyet sehol 6em osztogattak... Még Somogyi Lacinak, a jó l barátjának sem, pedig az nem is nagyon válogatott az érettségijéhez „legjobban il­lő” munkahelyek között. Nem sokkal a ballagás után leszerződött iparitanulónak a Pécsi Fémipari Vállalat la­katos műhelyében. Aztán két hét múltán már a „tapasz­talt”. lakatos meggyőző ér­veivel kopogtatott be Gyula barátjához: — Annyi sók érdekeset mesélt a szakmáról, a laka­tos munka fortélyairól, hogy nem bírtam ellenállni a csá­bításnak. De... Ez a „de” akkor követke­zett, amikor felkereste La­cit a műhelyben és „egészen közelről” már nem látta olyan csábítónak a lakatos szakmát. — Nem tudtam volna meg mondani akkor még, hogy miért, de többet ácsorogtam az eszterga gépek mellett, mint a satu előtt — em­lékezett vissza az első be­nyomásaira' Dér Gyula. — Ahogy elnézegettem a dreu- sokat, valahogy a markom­ban, az ujjamban érztem az én akaratomnak is egy­szer talán majd engedelmes­kedő gépek kapcsolóit, fogan­tyúit. Mások mondták el róla, hogy a vártnál hamarabb, és biztatóbban érkezett el ennek az ideje is. A másfél éves ta nulóidőből még le sem járt az egy esztendő és Dér Gyu­lát már „termelőként” emle­gették az öregebb szakik, ö maga csak a segédéveit tart­ja említésre érdemesnek. — Egyhamar napi felejtem el azt a csigakerekekhez va­ló bronzkoszorú szériát, amit a budapesti felvonógyár megrendelésére esztergáltam — mondotta. — Negyvenezer forint értékű, nagyon kényes munka volt és maga a gyár főmeósa mérte le és vette át hiba nélkül, darabonként valamennyit. Miért is ne mondanám: büszke voltam erre a teljesítményemre... Pedig ebben az időben már javában készülődött a hason­latképpen említett sárkány legyőzésére is. — Az esztergályos meste­rem és Laci barátom beszélt rá, hogy iratkozzam be a Műegyetemre. Azt mondták, gyakorlatom bőven van hoz­zá, a felvételinél pedig meg­látom majd, hogy mégsem volt haszontalan az érettségi, meg az iparitanuló iskolában szerzett rajzismeretem. De a jó példát megintcsak Laci adta, amikor velem együtt ő is jelentkezett a felvételi vizsgán. Ezután már együtt várták nagy izgalommal „kicsi” vagy „nagyborítékot” hoz-e a kézbesítő postás. Mert ha kicsit hoz, abban már ben­ne lesz a „sárkány” egyik levágott feje is. Hogy miért, azt nem kell megmagyarázni egyetlen diplomásnak sem, aki visszaemlékezik még a felvételi vizsga utáni várako­zás izgalmaira. Dér Gyula mégis az egyetem első ismer­kedési napját tartotta a leg­izgalmasabbnak : — Hogyne, amikor a do­cens mindjárt a bemutatko­zás után azzal „biztatott” bennünket: kevés, de nagyon jó mérnökökre van szüksé­gük, és „reméli”, hogy a száznyolcvan aspiráns között, mert annyian voltunk —, helyet foglal az a „néhány” is, akire biztosan számíthat­nak. Meg sem merem mon­dani, hogy már az első év végén hányán hullottak ki a rostán, de annyi bizonyos, hogy nem sok hiányzott a „jóslat” beteljesüléséhez. Még is igazat adok így utólag is a docensünknek, mert előre elveszített ügy az, ha valaki csak a címért, diplomáért erősködik... Persze. Dér Gyula már „könnyen beszél”. Mögötte sikerrel zárt egyetemi évek sorakoznak, és előtte? „Csu­pán” egyetlen év, még egy nekirugaszkodás, és lehullik az utolsó feje is a sárkány­nak. Megy ez, hogyne men­ne, különösen ha állandó „edzésben” van hozzá az em­ber. De erről az erőgyűjtés­ről megint mások nyilatkoz­tak. Dér Gyula három éve köl­tözött át az esztergaműhely­ből a vállalat alakulóban lé­vő tervezőcsoportjához. Je­lenlegi beosztása rajzoló technológus, ami viszonylag kedvező körülményeket ad a tanuláshoz. De „mellékmun­kában” elvállalta az újítási előadó posztját, és „mellék­mellékesen” az iparitanulók előadói tisztségét, sőt szük­ség esetén még gépmunkát is, ha valamelyik esztergá­lyos beteg, vagy netán sza­badságon van. De még nem hallották tőle, hogy legalább az utolsó évre szívesen félre­tenné az említett munkák egyikét is. — Én vállaltam valameny- nyit. szükségem van rájuk. Mert ugye, kell, hogy lás­sam, ismerjem az újítókat és az újításaikat is, hiszen mind ezek szorosan összefüggnek a vállalati gazdaságosság alakulásával. De nem lehet közömbös az sem, hogy mi­lyen szakemberek lesznek az iparitanulókból. Arra gondol­tam ha velem is törődtek annakidején, akkor rajtam a sor, hogy hasonlóval viszo­nozzam. — És az esztergályos munka? — Hát az igazán ritkán fordul elő, de csak én tu­dom, hogy milyen sokat érő, ha az ember nem esik ki a gyakorlatból — bizonygatta. — Tudja valahol és valahogy minden összefügg a vég­céllal, amit magam elé tűz­tem. Nem címet akarok én szerezni a diplomával, ha­nem többet annál. Meg aztán szeretnék visszaadni valamit abból a sok támogatásból és megértésből is. amit én kap­tam a vezetőimtől, a kollé­gáimtól és a régi szaktár­saimtól a nehéz évek alatt. Remélem sikerülni fog... Pálinkás György í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents