Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-30 / 204. szám
6 napló 1901. AUGUSZTUS SO. Szeptember elsejétől Uj szabály a labdarúgásban, a kapusok iabdataríásáról Az MLSZ szeptember elsejétől j új szabály bevezetését rendelte el a kapusok labdatartásáról: „Szabálytalanságot követ el a kapus, és közvetett szabadrúgással büntetendő, ha: 1. négy lépésnél többet tesz meg a labdával, kezében tartva, illetve a földhöz ütve, vagy a levegőbe feldobva, majd elkapva és a 4. lépés után nem rúgja vagy dobja ki úgy, hogy azt más játékos is megjátsz- j hassa; 2. olyan taktikát követ, melynek célja, a játékvezető véleménye szerint, csupán a játék akadályozása és ezáltal az idő hú- ! zása, ilymódon juttatva csapa- | tát jogosulatlan előnyhöz. Mig tehát eddig a kapusnak j négy lépésként a földre kellett ! ejtenie a labdát, a jövőben ősz- i gzesen négy lépést tehet a labdával — akár a kézben tartja, akár a földre ejti, vagy a levegőbe dobja — és utána ki kell dobnit, vagy rúgnia. Szabálytalanságot követ el a kapus akkor is, ha szándékosan húz&i az időt, például egyhelyben I állva, kezében tartja a labdát, vagy labdázik vele, időhúzás céljából.»» Rolléder Károllyal, a Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezető testületének egyik vezetőjével beszélgettünk az új szabályról. — Sok, sok vitát fog adni az új szabály alkalmazása. Nem lesz könnyű dolguk a játékvezetőknek, nagyon kell vigyázni arra, hogy labdatartás közben négyet vagy ötöt lépett-e a kapus. De a kapusok helyzete is nehezebb lett, az ellenfél játékosai megtámadhatják és neki akkor is négy lépés után el kell dobnia, vagy rúgnia a labdát. Lényeges a szabály gyors elsajátítása, mert már a hétvégi mérkőzéseken alkalmazni fogjuk. Az új szabály bevezetésével kapcsolatban pénteken, szeptember elsején 18 óra 30 perckor az MTS székházában a pécsi játékvezetők bevonásával továbbképzést tartunk, melyen az új szabály gyakorlati alkalmazását is megvitatjuk. A csapatok vezetői, az edzők, szakosztályvezetők, jól teszik, ha a hétvégi mérkőzések előtt felhívják játékosaik, különösképpen pedig a kapusok figyelmét. Csütörtökön forduló a labdarúgó NE I-ben Vasárnap televíziós közvetítés Pécsújhegyről A labdarúgó NB I. 21. fordulójának mérkőzéseit hétközben, csütörtökön játsszák. A Pécsi Dózsa a Bp. Vasast fogadja. Játékvezető: Vízhányó. A Komlói Bányász Csepel n vendégszerepei. A mérkőzést Zsolt vezeti. Az NB I.-ben ezután tíz nap szünet következik. a legközelebbi forduló mérkőzéseit szeptember 10-én játsszák. Pécsett a Tatabányai Bányász vendégszerepei, Komló Szegeden mérkőzik. A labdarúgó NB I. B-ben most vasárnap rangadó lesz. Pécsúj hegyen a listavezető Egyetértés vendégszerepei. A mértcőzést a televízió is közvetíti. A labdarúgó válogatottak szerdán, szeptember 6-án Ausztria ellen szerepelnek. Az A. és az ifjúsági együttes Bécsben lép pályára, B-csapatunk Klagenfurtban, az utánpótlás együttes pedig Győrött. Az A. válogatott szombaton Sopronban játszik, az NB n-es Soproni Textiles ellen, a B-csapat Kaposvárott, a Táncsics SE ellen lép pályára; INNEN-ONNAN Harkányban vizsgáztak a Baranya megyei gyakorló úszóedzők Az utánpótlás szervezett kiválasztása és nevelése T/ égéhez közeledik, a nyári r „kiválasztottak” sporttábo országos méretekben több, mint ' lót foglalkoztattak. Ebből az ni Jánossal, az MTS módszertani — A nyári sporttá borok egyre inkább betöltik azt a fontos szerepet, melyet az utánpótlás egységes nevelésének rendszerében szántunk neki — mondotta Páder János. — A központi táborokban, amelyeket Tatán, Budapesten és Velencén rendeztünk tíz — elsősorban olimpiai — sport ágban összesen 800 nagyon tehetséges 14—15 éves fiú és leány kapott magasszintű képzést. Emellett minden megye és külön Budapest is szervezett egy-egy kéthetes tábort a hasonló kordáknak, mintegy 3000 gyermek részvételével. A központi és a megyei táborokban nem vehettek részt a sportiskolások, mert részükre — 2200 gyermek számára — a legtöbb sportiskola külön rendezett Wfflrt. — Milyen haladás tapasztalható a múlthoz képest? — A fejlődés elsősorban a kiválasztás szervezettségében és a táborokban végzett munka színvonalának emelkedésében mutatkozott. Most. az ötödik évben értünk el oda, hogy a „kiválasztotta«:” táborai kezdik betölteni igazi hivatásukat. Az MTS módszertani osztálya még a táborok akáció, lassan felosztanak a U is, amelyek ezen a nyáron atezer tehetséges fiatal sporto- alomból beszélgettünk Páder sztályának vezetőjével. szervezése előtt részletes programot dolgozott ki, amely tartalmazza a táborok egységes szabályzatát. a táborszervezés legjobb módszereit, a sportáganként! foglalkozási tematikát, végül azokat az egységes szempontokat, amelyek szerint értékelni kell a munkát. A statisztikai felmérés, valamint szakfelügyelőink ellenőrzései alapján részletes értékelés készül, amelyet minden érdekelt edzőnek és minden sportági szakszövetségnek rendelkezésére bocsátunk. — Milyen nehézségek mutatkoztak az idei táborozás során? — Nem minden sportág és sportegyesület szakemberei ismerték fel a szervezett kiválasztás és a táboroztatás lehetőségeit. Több sportágban aránylag kevesen indulnak a kiválasztó versenyeken, néhol az Úttörő Olimpia versenyeivel helyettesítették a kiválasztó versenyeket, s ezzel megfosztották a gyerekeket egy fontos verseny lehetőségétől. Előfordul. hogy az edző szakmai féltékenységből nem engedi el tehetséges sportolóit a táborba. Végül az is hiba, hogy az érdekeltek nagyon ritkán rendeznek, ellenőrző . versenyeket a táborozóik részére. Pedig ez fontos lenne a fejlődés lemérése céljából. — Jelentkeznek-e már az utánpótlásnevelés egységes rendszerének eredményei? —- ötéves munkánk gyümölcsei bőst kezdenek beérni. Azok a fiatal sportemberek, akik az idei Olimpiai Reménységek Tornáin és más ifjúsági nemzetközi , versenyeken sikeresen szerepeltek, többségükben a kiválasztó versenyek és a táborok segítségével kerültek felszínre. Különösen jó volt a munka a birkózásban, a kajak-kenuban, a kézilabdában és a röplabdában, de jelenlegi ifjú atléta- és tornásztehetségeink többsége is megjárta a nyári sporttáborokat. Különösen örvendetes, hogy e táborokban a vidéki tehetségeket sikerült jobb lehetőségekhez juttatni. A 6000 gyerekből csaknem négy és félezer vidéki volt. A táborokban megszokott intenzív és szervezett edzés nem marad hatástalanul a szakosztályok életére sem, a tábort megjárt gyerekek követőre találnak társaik körében, s ez a körülmény edzőiket is nagyobb erőfeszítésre ösztönzi. Hozzájárultak a táborok ahhoz is, hogy egyes sportágakban erős vidéki központok alakuljanak ki, s ez nagyon biztató a jövőre — fejezte be nyilatkozatát Páder | Lnos. kö és úszómester jelöltek. Tizenhat jelölt, köztük négy harkányi, sikeresen tette le az elméleti és gyakorlati vizsgákat. A vizsgabizottság, különösen Bakó Péter (Siklós) és Horváth Éva (Szentlő- rinc) felkészültségét értékelte kitűnőre. Még egy hír a vidéki úszók köréből. Vasárnap reggel 8 órakor Pécsett a Balokány fürdőben állnak rajthoz a megye vidéki úszói. Eddig tíz város és község közel 200 versenyzője jelezte részvételét. A rendezők még várják Boly, Szentlőrinc és Bikái versenyzőinek nevezését. A megyei ifjúsági labdarúgóbajnokság mérkőzései: Véménd— Vasas I. Bányász 7:3, Ércbányász —Szederkény 6:0, Kesztyűgyár- Magyarszék 4:0, Bóly—Ujmohács 7:0, Beremend—Villány 5:0, Porcelángyár—Dinamó 1:0, Pécsvárad —Szikra 4:0, Pécsszabolcs—Postás 3:2, Sellye—Siklós 2:0, Pécsi Bányász-Vasas II. Bányász 2:1. A Pécsi Helyiipar labdarúgó szakosztálya ifjúsági toborzót tart. Kedden, szerdán és pénteken délután 4 órára várják a pécsbánya- telepi pályán azoknak a pécsbá- nyatelepi fiataloknak a jelentkezését, akik a jövőben a Helyiipar színeiben kívánnak szerepelni. * A* MTS pécsi járási tanácsa értékelte a falusi spartakiád nyári versenyein a községek közötti pontversenyt. Férfiak: 1. Ber- kesd 65, 2. Vókány 54, 3. Gör- csöny 29. Nők: 1. Szentlőrinc 40, 2. Kozármisleny 39, 3. Hird 31 ponttal. Az összesített pontversenyben: 1. Vókány 80, 2. Ber- kesd 73, 3. Szentlőrinc 65, 4. Kozármisleny 39, 5. Hird 38, 6. Gör- csöny 37. A pontversenyben 15 zség kapott pontot. Bitumenezik a sok-sok nagy csatát megért pécsu kisstadion játékterét. Az építkezések serényen folynál és va-,r már az új bitumenes pályán játssza mérkőzéseit a Bá? yász és női csapata. Kosárlabdázók az őszi mérkőzések előtt A kosárlabda bajnokság mérkőzései az NB n-ben a hét végén folytatódnak. Az NB I. csapatainál egy héttel később lesz az őszi rajt. A PVSK férfi együttese szeptember 9-én, szombaton délután fél 5-kor Pécsett a sokszoros magyar bajnok Bp. Honvéd ellen kezdi meg őszi szereplését. Érdekessége a vasutasok sorsolásának, hogy ugyancsak otthonukban a másik legjóbb magyar csapat, a MAFC ellen fejezik be az évadot december 3-án. A PVSK férfi együttese a Népköztársasági Kupa mérkőzések során / legutóbb Szekszárdon kiharcolta a nyolcas döntőbejutást. — Könnyebb ellenfeleiket kaptak a fiúk, — mondotta Szamosi Nándor edző — de a Táncsics Honvéd SE jóképességű gárdája ellen megmutatták, hogy lassan formába lendülnek. Jó játékkal 33 pontos győzelmet arattak az NB TI. második helyezettje ellen. Gombos n. és a beteg Csongor nélkül játszottunk. Sajnos az őszi mérkőzéseken sem biztos, hogy számíthatunk a két játékosra. Szamosi Nándor, a PVSK férfi csapatának edzője elmondotta még, hogy a tavaszi idényben a csapat a 6. helyen végzett, az őszi mérkőzéseken a jó helyezés megtartásáért harcolnak. Nem lesz könnyű dolguk, mert a mezőny nagyon szoros, bár a csapatnak két hazai és hat idegenbeli mérkőzése lesz. Az NB n-ben a Szigetvári Vörös Meteor női csapata szereplését előzi meg a legnagyobb érdeklődés. A szigetváriak egy ponttal vezetnek a bajnoki táblárI zaton a nagy rivális Bp. Pedagógus előtt. — Tavasszal Budapesten vereséget szenvedtünk a Pedagógusitól. Most Szigetváron, remélem az őszi idényben a lányoknak sikerül visszavágniuk, s amennyiben a többi mérkőzésen is megőrzik veretlenségüket, jövőre a legjobb magyar csapatok között szerepelhetünk. No, de ez még messze van, addig nagyon sok nehéz mérkőzést kell megvívnunk — mondotta Egyed Mihály, a szigetvári kosaraslányok edzője. A PEAC és a Postás férfi, a PVSK női csapata a jó helyezés kiharcolásáért küzd az NB Étben. A Tanárképző Főiskola férfi és női, a Szigetvári Spartacus férfi és PEAC női csapata a kiesés elkerüléséért harcol. Különösen a PEAC-lányok helyzete nehéz, szinte reménytelen. Még egyetlen győzelmet sem arattak és három csapat esik ki. A Tanárképző Főiskola női csapata nagyon megerősödött, a főiskolás lányok nagyon komolyan készüknek, naponként kétszer is edzenek, sokat várnak új játékosaiktól. Az őszi idény első fordulójában a PVSK-nők Szegeden a SZEAC ellen kezdenek. A PEAC- fiúk Baján a Vízüggyel veszik fel a harcot, a PEAC-nők Ki&* kunfélegyházán lépnek pályára« A Tanárképző férfi együttese Dunaújvárosban szerepel, va Tanárképző Főiskola női csapata a Bp. Pedagógussal mérkőzik. A Szigetvári Spartacus-fiúk otthonukban a Székesfehérvári Vasast fogadják. A Szigetvári Vörös Meteor női együttese a MAFC, a Postás-férfiak a Szegedi Postás vendégei lesznek. UJ állapotban levő faffl- i Mesterhegodfi eladó. „100 réttselőgép eladó. Megte- éves” jeliigére a Jókai u. kiüthető: Zerge u. 20. hirdetőbe. __________________ E ladó gáztűzhely. Jókai Mór u. 46. II. em. 2. ajtó._______________________ L akásába LEGFUTÖ- BERENDEZEST, TŰZHELYET, KÁLYHÁT KÉSZÍT JAVÍT FRIEDRICH Rákóczi út 37. Tel.: 23-87. Életjáradekot*. beköltözhető házat keresek, vagy idős személyt lakásért eltartanánk. „Családtag’» jeligére levelet a Jókai u. hirdetőbe. Eladó, kukoricamorzsoló, 8 kalapácsos daráló, vll~ Ihrjfymatcrral. Koltaánái. Rákóczi út 48. Veszek. fedi érmárványt, !h á lősz obabútor oka t, hár- xnasszekrényeket, konyhabútort. rekamiét. sezlono- kát,, ágybetéteket, szekrényeket, heverőket, kályhákat, Parázs-tűzhelyeket, Tea-tűzhelyeket, mosógépeket. varrógépeket. Kol. tai, Rákóczi út 48. Japán, kétsebessóges. táskamagnetofon eladó. Ér- , deklődni: József Attila u. ; 31. Keszthelyi, 18 óra : után. Bokorrózsa! Legkorszerűbb bokorrózsa új donisások, remek színekben, virágzásban megtekinthetők és előjegyezhetek, aranyérem, mel elismert rózsakertemben. Hehtz Kálmán, Tiborc __u._ 46. J óbangú, kisméretű, bécsi zongora, orvosi kvarciám- ; pa hintaszék, asztali j tűzhely eladó. Tompa Ml. hály u. 56. _____________j A lbérleti szobát, kamrát j (különbéjáratú) adnánk, i házaspárnak, vagy egye. ! dűl állónak, aki 15 ezer j forintot adna kölcsön, i egy évre. Lakáért fíze- j tést nem kérek. Busz- ; megállónál „Gyermek nem akadály” leUgére a Jókai u. hirdetőbe. Egy szoba. összkomfortom lakást (la kőkor yhá vall + egyszobás, belvárosi lakás' cserélnék. 2 szoba. összkomfortra. ..Express” je]_ | igére a Jókai u. hlrde- | «be. Bútorozott albérleti szoba 2 fiúnak kiadó. Mártírok u. .18.. felső csengő. Fogászati és orvosi műszerek, bútorok eladók. Pécs, Mecsek u. 7. Nagyméretű, vajszínű cserópkandalló olcsón eladó. Pécs. Meszes, Dobó István u. 68. II. em. 12. Garázs szeptember 1-re kiadó. Tettye u. 17. 2 darab politúrozott ágy, egy szobaasztal, sürgősem eladó. Tettye u. 17. Jókarban levő Pannónia eladó. 18 000 km-rel. Kész pénzért. Uj meszes, Pran. kel Leó u. 16. Béri. Barna. női szivacskabát, új, fehér nikkeleaett kályha eladó. Felsőmalom u. 20. Pál. ____________________ S zép, dió hálószobabútor eladó. Mandákék. Rét U. 27. sz._____________________ B eköltözhetően eladó Kossuth térnél, háromszobás, új ház, garázzsal és műhellyel. Érdeklődni: Tímár u. 2., vagy_4 szám. Zongora, bécsi márkás, rövid eladó. Pécs, Ujme- csekalja, Építők u. 15/B., f öldsztot 1._______________ G yors, és gépírás tanítását vállalom. Pécs, Anna u. 2.________________ S imson robogó eladó. Tel:. 25-59. 8—16 óráig._______ D olgozó házaspár egy gyermekkel, albérleti szobát keres, konyha használattal. „Ildikó»» jeligére a Jókai u. hirdetőbe. ___ T SZ-ek figyelem! Teljesen új állapotban levő Eszterházy iovasikoosi eladó. Baja Kölesey Ferenc u. 56. Hilcz Ferenc. Kertes. gyümölcsös. kis családi ház beköltözhetően, ugyanott bontásra kerülő épületfa eladó. Sík János Barátúr u. 9. Magyarhertelend.__________ D ebreceni (Tanácsköztársaság u. 36. sz.) modern két és fél szobás, nagyméretű. összkomfortos lakást sürgősen e'c'eréinénk pécsi hasonlóra. Érdeklődni lehet: Pécs. Köztársaság tér 7. sz. alatt. Or- Iódnál. 8—16 óráig. Szab©’ősi szőlő eladó, terméssel együtt, 420 négyszögöl. Hónig Pál, Pécs, I., Frankel Leó 3, Kertes, egyszobás családi ház beköltözhetően eladó. Nap u. 21,_______________ B útorozott szoba, fiatalembernek vagy diákoQonak kiadó. Kaposvári u. 10. Bútorozott albérleti szobát keres fiatal egyetemista házaspár. Telefon: 45-49. Wartburg CP garanciális, 8500 km-rel igényesnek eladó. Gizella u. 3. — Nagy állom ásnál. __________ 6 6-ofl _____ m kp. igényesnek sürgősen eladó. Pécs. állatkerti buszmegálló. Cserfa u. 49. 17 óra után. Hegedűs. 5000 Ft. kölcsönt kérek sürgősen. .Decemberig” jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe;______________________ üres albérleti szoba, dolgozó, gyermektelen házaspárnak szeptember 1-re kiadó. Búig árköz 6. Labo. dáeknál (Rácváros). Két db új állapotban lévő cserépkályha SÜRGŐSEN ELADÓ Pécs, Lőtér n. 16. Eladó klskerekfl Wartburg de Luxé igényesnek. Megtekinthető: Lázár Imre, Kővágótöttös, Kossuth u. 19. sz. Akt olajfestmény eladó. Nagy Flórián u. 23. Elcserélném 450 Ft. jőve. delmű, belvárosi, magasföldszint»;. déli fekvésű, házfelügyelői lakásomat, mely áll egy 6x5 méteres, szép. magy utcai, parkettá« szoba, nagy konyha, előszobából. Víz, gáz bánit van. Kebtőszobás főbérletiért. „Kiss” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Gyermek gondozását lakásomon vállalom. Fedső- vámház u. 68. ___________ L ehel hűtőszekrény, 70 literes, kifogástalan állapodban eladó. Ara: 2800 Ft. Kossuth Lajos 40., emelet. _______________ M odern háló. konyhabútor. sezlon, rekamié, sód. ronyok. ágybetét, íróasztal. heverő, a-'ztalok olcsón eladó. Alkotmány u. Házhely eV'dó, éfcnítési anyagokkal. Vásártér mel. lett. Kertész u. 18. 270 négyszögöl szőlő, Do- nátusi út 16., áü tóbusz- nál, présházrésszel sürgősen eladó. Érdeklődni va- sámap a helyszínen. Külön bejáratú bútorozott fooba azoimalra kiadó. Erzsébettelep. Székely út 4 /6. sz. ____________________• H ázfelügyelői nagy szoba, konyha, mellékhelyiséges, szép. belvárosi lakásomat 400,— jövedelemmel elcserélném főbérleti egyszoba. konyha, mellé&helylvéges lakásra. lehetőleg belvárosban. Érdeklődni. Szé. kesfehérv&r u. 5. Erdélyi. Kertvárosi kétszobás, összkomfortos, újszerű, kertes házamat elcserélném háromszobás nem hegyen levő kertes házért. ..Értékkülönbözetet fizetem” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ____________________ A lbérlet, kéit személy részére. központi fűtéssel i kiadó. Engels u. 118. » 1000-es Wartburg kitűnő, olcsón eladó., Móricz Zs. tér 7. III/16. Egész nap. 1600 literes kád, príma állapotban eladó. Érdeklődni; Garai Gyula, Garé. Egy 3 hl. szőlőprés eladó. Kismólyvölgy 1. sz. ni. kér. ________________ E ladó Vasas II. 2 szoba. konyhas, kertes csa’ádi ház készpénzért. ..200 000** jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Megyeri út melletti lőtér közeiében 251 négyszögöl házhely építési engedély, lyel. tervrajzzal és anyaggal együtt eladó. Érdeklődni r Víg u. 20. sz. alatt.______________________ B alatoni panorámás áb- rahámhegyi szőlőmből 150 néjyszöcrö’et elcserélnék Pécs, Mák ár-dűlői vagy csoronikai építési engedélyes teleikért. ..120—150” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________ _ K ülönbejáratú, albérleti szobába egy diáklány szó. batársat keresünk szeptember l.-ével. Megyeri CO-os Trabant eladó. Janus Pannonius u. 15. sz. Házfelügyelő._____________ B útorozott szobába 1—2 egyetemista, vagy joghallgató leányt szobatársnak keresünk, szeptember 1-re. Pósa Lajos u. 29. .Nyolcvan basszusos. kilo. gáeteulian tangóh a rm ónitoa*, Trabant belisőgumi eladó. Gyárváros, S ágvári E. u. 33._________________ Termelőszövetkezetbe elhelyezkednék erdész munkakörben. Választ: „Szorgalmas” jeligére a Sallai u. hirdetőbe, kérek. Utcai különbej áratú szoba két diáknak kiadó. ALsóbalokány u> 21. Elcserélném 2% szobás, házfelügyelői lakásomat hasonlóra, vagy kisebb föbérletiért. Szérntröseti is lehet. Dobó István u. _76. E ladó 415 négyszögöl szőlő gyümölcsössel, lakható épülettel. Jakabhegyi út 52, sz.__________________ F iatalasszony. konyhára elhelyezkedne, vagy takarítást vállalna, csak délelőttre. ..Egymüszakos” jeligére a Sallai u hirdetőbe. Kétszobás lakó elöszobás lakásomat sürgősen elcserélném egyszoba, összkomfortosra. Petőfi u. 67. sz. m/15. Volkswagen szeméi ygépko. esi eladó, vagy lakásért cserélhető. „Pécs»» jeligére a Sallai u. hirdetőbe kérem leadni. Gyakorlott gyors- gépíró, munkahelyet változtatna. „Vidékre Is” jeligére a Saljai u. hirdetőbe. Konyhabútorok, hálóbútorok kombtoáltbútorok. re- kamlék, sezlonok, matracok sodronyok szekrények. egyéb szép bútorok, Soóky bútorüzletében állandóan vásárolhatók. — Zsolnay út 1.____________ Azonnal átvehető 40S-as ívj >vrinvic\sot el cserélnék, 1968 elején esedékes Tr?_ bamt-istaíványra. Erreth Lajos u. 23. I. emelet. Telefon: 33-38. 392 méssel együtt eladó. Fellé r den érdeklődni. Pécs, Vas Gereben u. 19. Hitz- haus István. Zongora, bécsi, középhoezszú eladó, vagy bérbeadó. Telefon: 50-31, reggel, este. Különbejáratú albérleti szoba kiadó. Érdeklődni: Pécs—Szaboicsíalu, Perényi u.9. Sándoréinál. Dunaújvárosi, földszintes, egyszoba, összkomfortos, állami lakásomat hasonló pécsire cserélném. Cím; Dunaújváros Dózsa György u. 25.. földszint 1. Karaiyos Vince. ____________ E lcserélném belvárosi szó. ba-konyhás lakásomat hal Somlóra, esetleg kisebb szoba-koryyhásra. Felsőhavi u. 6. 4. ajtó, Biróné. Eladó Pécshez közel, jó közlekedéssel. kétszobás ház, 1400 négyszögöl föld melléképületekkel, 40 ezerért. Mármarosd. Egerág, Kassa u. 139. sz. Két dlákfiúmak albérleti szobát kiadunk. Nap u. •16. sz. Elcserélném pécsi 1 szoba, összkomfortos, (nyári konyhád, kis epres, új házamat. nagyobb, gazdálkodásra» alkalmas, kertes házra Pécs területén. — „Életjáradékra is lehet” jeligére a Sallai u. hir- detőbe. ____________ S zoba-konyhás házrészt, vagy lakást vennék, cserélnék. „Nem hegyen” jeligére a Sallai a. hirdetőbe. Vennék 2—3 szobás, melléképületekkel bíró házat, lehetőleg az ürö?i részen, „Állattartás” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Két darab 130 kg-os fehér hússertés eladó. Jakabhegyi út 8/2. ___________ K ü’önbejáratú lakás nyu_ eodt tanulási lehetőséggel 2 diákfiú, vagy lánynak, lehet ipari tanuló is. kiadó. Mandula u. 5. Nyolc és hároméves gyermekem nyelvoktatására perfekt angol, francia ■afyalvVu dánnal rendelkező nőt keresek. Ajánlatokat; „Társalgás” jeligére .a Sallai u. hirdetőbe. Közületek, vállalatok, tsz-ek, magánosok, figyelem! Felajánljak szolgálatainkat Kutas részlegünk végez: KUTFELÜJITAST, TISZTÍTÁST, FERTŐTLENÍTÉST, ÁSOTT KŰT KÉSZÍTÉSÉT, gyűrű- és téglaburkolattal Pécsi Tempó Ksz Pécs, Sallai o. 9. Tel.: 28-4L H áramszoba, összkomfortos belvárosi, vagy 2 szoba, j hall, személyzetis lakást i cserélnék 2, vagy 3 szobás . központi vagy távfűtéses 1 lakásért. Válaszokat „Csak belvárosi” jeligére a Sal- lai u. hirdetőbe. _________ K ulicta Gyula tL 45. ez. 3 szobás családi ház eladó. főbérleti, komfortos, 1 szoba. konyha, vagy gorzon lakáscserével. Háztelek eladó, Málomi műúton. Érdeklődni: Pécs, Táncsics M. u. 58. Irhája, bőrkabátja szebb lesz, ha torlódás előtt festeti. Tüzér u. 4. Jó állapotban lévő Skoda Octavia Super személygépkocsi eladó. I. kér. Va-- dász u. 7. Zsolmay-domb felett. Ugyanott egy modem konyhabútor eladó. Gyakorló-zongora eladó részletre is. Ugyanitt 2 q morzsolt kukorica. Petőfl u. 27. ________________ V illanysütő és főző. 2 lángos 900 Ft-ért eladó. III. kér. Szántó K. 6/a., földszint 2. Kettőezoba, konvha melléképülettel. 1095 négyszögöl kert és gyümölcsös áron alul azonnal bekö’- tözhetőnn eladó, betevrág miatt. Erdősmárok. Spohn. Cseh. fonott sportkocsi olcsón e!adó. Ybl Miklós u. 6. ül. em. 31. 16 ára után. Eladó egy príma Mohácsgarnitúra, szekrények., ágyak. használt cipők. Hőgyes E. u. 16. _________ E ladok, veszek, modern hálóbútorokat. ülőgarnitú_ rát. sezlonokat, heverőket, hármasszekrónyeket, TV-szekrényeket, ágyme- mütartókjat, Tea-kályháikat. konyhagar nitúr ákat, asztalokat, székeket, kombinált szekrényeket. Vaxia- bútorokat. varrógépeket, TV-ket, rádiókat, íróasz_ talokat, bár szekrényeket. Bárány, Hal tér 1. Kaukázusi, szép diófa háló és vadonatúj Remiug- ton villanyborotva eladó. Rét u. 29. I. 1._________ K iadó családi házban, telj esen különbé j áratú. bútorozott szoba, központi fűtéssel, tét személynek. Rácváros, Úttörő u. 43. Különbejáratú távfűtéses albérleti szobába társat keresek harmadikos gimnazista fiú. ..Fizetés természetben” jeligére a 9allaj u. hirdetőbe._________ H átizsákomat elvesztettem Péos—Pellérd között, szombaton 7 óra körül. Kérem a becsületes megtalálót az alábbi címen értesítsen. Balogh József. Pé^s Má!omi u. 80 a. Két diáklánynak különbéi áratú. albér’eti szoba kiadó. Érdeklődni; du. 16 órától. Ujmecsekalja, Építők útja 101. I. cm. 3. Ti* mázsa kukorica e4adö„ Érdeklődni: Kossuth utó» 57. Szőrmeüzlet, vagy Tlborc u. 68.________________ SKODA 30 000-ért eladó. TRABANTÉRT elcserélném. DRAVAPALKONYA, ISKOLA. _____________________ K omló, Dávidföld, Székely Bertalan u. 73. számú ikerház, lakásceréved eladó. Eladó 2 fortos. kertes családi ház. Péos, öregmeszes. Appaffy u., 14.____________________ ö röklakás egyszoba, összkomfortos, beköltözhetően eladó. Megtekinthető: Szó. badság u. 54. III/8. Különbejáratú szoba 1—9 diáklánynak kiadó. Vas Gereben u. 57. m Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei -Tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11 Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 6G-11 Belpolitikái rovat: 31-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunvadl út 11 Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M u 10 F v • Melles Rezső rerieszti: a Magyar Posta Előfizethető a oostahivotalokná! és a kézbesítőknél Előfizetés: dll egy hónapra 12 Ft Indexszám: 25 054 i