Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-30 / 204. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napiö ________Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és q Megyei Tanács lapja________ X XIV. ÉVFOLYAM. 204. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1961. AUGUSZTUS 30.. SZERDA Aszfaltozzák a Szabadság utat 1968 kabátjai, kosztümjei Ifjúság és testnevelés ^A szakemberek a testi fejlődés meggyorsulásáról számoltak be. Ez azonban nem vonatkozik a diákok fizikai állóképességének fejlődésére. Sok az ideges tanuló, nem egy apró-cseprő betegségekkel is otthon marad. Megállapították, a felfokozott szellemi munkával járó megterhelést behatóbb testi neveléssel kell kiegyenlíteni.” A fenti sorok huszonötö- diki számunkban jelentek meg, a pécsi általános és középiskolák tanévnyitó igazgatói értekezletét ismertető beszámolóban. A kiragadott néhány sor a tanulóifjúság egyik legfontosabb problémájára irányítja a figyelmet. A serdülőkorúnk testi fejlődésére és tervszerű fejlesztésére. Elő- rébbváló téma ez, mint a bukások számának alakulása, vagy mint a történelem- tanítás módszerei feletti vita. Hiszen mindenféle bukást ki lehet javítani, helyes történelemszemléletet a tizennyolc éves kor betöltése után is ki lehet alakítani, de egy serdülőkorban fizikailag visszamaradt, megfelelő edzés és testmozgás hiányában fejletlenül növekvő testet később rendbehozni szinte lehetetlen. Valamikor a középiskolákban heti három óra testnevelés szerepelt a tantervben. Ma a gimnáziumokban heti 2 testnevelési óra van, a szak- középiskolákban pedig az első és második osztályokban heti két óra, a harmadik osztályban heti egy óra, a negyedik osztályban pedig egy sem szerepel a tanrendben. Mivel a szakközépiskolák száma növekszik, növekszik azoknak a tanulóknak a száma is, akik csak csökkentett mértékben, vagy egyáltalán nem vesznek részt kötelező iskolai testnevelésben. Ezt a helyzetet nem lehet kimagyarázni azzal, hogy a tanulók az oktatáson kívüli testneveléssel pótolják a kötelező testnevelés csökkentett óraszámából eredő kiesést. Részben azért, mert a tanulmányi elfoglaltságuk is jelentős időt vesz igénybe, különösen azoknál, akik nyel vet, zenét stb. tanulnak, de a sportolási lehetőségek is olyan szűkösek, hogy csak a versenyszerűen sportoló fiatalok számára tudnak a sporttelepeken edzési, versenyzési lehetőséget biztosítani. Például éppen a létesítmény hiány bán fuldoklik a kötelező úszásoktatás is. Pécsett egyetlen egy fedett úszómedence van, ami még az aktív úszók számára is szűk. Az ember csak sóvárogva gondol olyan fedett uszodákra, amilyenek Pécsnél sokkal kisebb városokban épültek az elmúlt években. (Kecskemét, Kaposvár, Gyula). De ugyanígy zsúfoltak a szabadtéri sportpályák és a tornatermek is. Egyedül talán a természetjárásnak vannak korlátlan lehetőségei. dehát az iskolába járó fiatalok — és tegyük hozzá gyorsan: a dolgozó fiatalok számára ez sem megoldás, hiszen csak néhány délutáni óra áll rendelkezésükre, amit testnevelésre fordíthatnának — a Egyre jobban kialakul a Szabadság út végleges képe. Tizedik napja már az aszfaltozőgépek dolgoznak az úton. Naponta reggel hat órától este hat óráig napi 28—30 vagon aszfaltot hengerelnek az útra. Mint elmondták, most már biztosítottnak látszik, hogy szeptember végére sikerül átadni a felújított Szabadság utat. A DÉDASZ szerelői is kivonultak már az útra. Korszerű higanygőz- lámpa világítást kap az út, egy-egy világítótestben két 500 wattos lámpa világít majd, és valóban nappali fénybe burkolja Pécs egyik legszebb útját. az Olimpiában Tegnap, kedden délelőtt 11 órai kezdettel Pécsett, az Olimpia presszójában tartott szakmai divatbemutatót a Május 1. Ruhagyár a Dél-Dunántúli Textil és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat baranyai, somogyi és tolnai szakembereinek. A ruhagyár manökenéi az 1968 első félévének tavaszi férfi, női és bakfis kabátjait, kosztüméit mutatta be, összesen 160 modellt. Ez alkalommal elsőizben tartották a bemutatót vidéken, a közvetlen megrendelésbe ténylegesen bevonva a kiskereskedelem szakembereit. A részt vevők űrlapokon minősítették a különböző modelleket, és ezeknek összesítésével, az eredmény figyelembevételével kezdik meg az új cikkek gyártását. Erb János felvétele A „Szovjet ludomány és technika hónapja** hereiében Filmbemutató és előadás Pécsett (Folytatás a 2. oldalon) A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából szeptember 1- tól 14-ig kerül megrendezésre hazánkban a „Szovjet tudomány és technika hónapja Az ünnepi rendezvény-sorozat legjelentősebb eseménye a Budapesti Nemzetközi Vásár területén szeptember 1-től 24-ig nyitvatartó „Szovjet tudomány és technika 50 éve” című jubileumi kiállítás lesz. A jubileumi kiállítás rendkívül gazdag anyaggal szemlélteti a Szovjetunió tudományos és technikai fejlődését. Ennek keretében a legújabb technikai eredményeket reprezentáló termékeket elsőízben hazánkban mutatja be a Szovjetunió. A kiállítás anyagát négy fő témakörben csoportosítva tekinthetik meg a látogatók. Az első témakör: a tudomány fejlődése a Szovjetunióban. A második a Szovjetunió anyagi tartalékait mutatja be. A harmadik témakörben a természeti erők meghódításának új útjait láthatjuk az atommag-fizikában és a kvantum elektronikában elért eredményeket demonstráló anyag keretében. „Ember a világűrben” címmel kerül bemutatásra a negyedik témakör. Alcímei: „A fejlődés 100 év múlva.” — „Szovjet űrrepülések.” — „Az űr sokoldalú feltárása” — korunk legizgalmasabb tudományos és technikai problémáira utalnak. A „Szovjet tudomány és technika hónapja” alkalmából 30 szovjet tudós és vezető szakember érkezik hazánkba. Budapesten és több nagyvárosunkban — így Pécsett is — előadásokat tartanak a szov- iet tudomány és technika legújabb vívmányairól. Városunkban szeptember 22-én S. M. Szerdinovot, a Szovjetunió Közlekedésügyi Minisztériumának iparigazgatóját látja vendégül a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Baranya megyei szervezete. S. M. Szerdinov a Technika Házában délután 3 órai kezdettel „A Szovjetunió vasutainak villamosítása és dieselesítése” címmel előadást, majd konzultációt tart. Az ünnepi eseménysorozat keretében megrendezik a „Szovjet műszaki filmnapokat” is. Budapesten és a vidéki városokban összesen 30, magyarra szinkronizált műszaki-tudományos tárgyú film kerül bemutatásra. Ölrenhalféle új tankönyv A szakmunkásképzésben állandó és fontos követelmény, hogy az oktatási tananyag ne maradjon el az ipar gyors technikai fejlődésétől. Elsősorban ennek tesz eleget a Munkaügyi Minisztérium azzal, hogy az idei oktatási évben 56 féle új tankönyvet és módszertani segédkönyvet bocsát a tanulók és a tantestületek rendelkezésére. A régebbi tankönyvek természetes elhasználódásának és az első éves tanulólétszám növekedésének megfelelően hatvannégy tankönyv utánnyomásáról is gondoskodtak. Az újonnan szerkesztett és az utánnyom- tatással készített könyvek együttes példányszáma több mint félmillió. A könyvek szétosztása megkezdődött. Vietnami jelenté» A partizánok sikeres offenzírája Saigon: A dél-vietnami partizánok hétfőn megindították a háború eddigi legnagyobb támadó hadműveletét — jelentik egybehangzóan a nyugati hírügynökségek. Az elmúlt 24 órában a partizánok a Da Nang-i amerikai támaszpont környékén nyolc hidat semmisítettek meg. A támadó hadműveletek már a múlt hét végén megindultak. Ezekben a harcokban Játék bemutató a Pannóniában Játckáruból és hangszerekből nyílt szakmai bemutató tegnap, kedden délelőtt Pécsett, a Pannónia Szálló nagytermében. Képünkön a bemutatott hangszerek egy részlete (Tudósítás a 3. oldalon) az amerikaiak és a délvietnami kormánycsapatok 600 halottat, illetve sebesültet vesztettek. Hétfőn a szabadságharcosok három amerikai támaszpont és a Du Bont romboló ellen hajtottak végre támadást, s ennek eredményeképpen csupán egy napon az amerikaiak 11 halottat és 17 sebesültet vesztettek. A hétfőn elindított offen- zíva első célja Da Nang elvágása a külvilágtól. A támadást tüzérségi előkészítés előzte meg: a partizánok 85, 140 és 152 milliméteres ütegekből támadták a környéket, majd közvetlenül megrohamozták az országutat. Da Nang és a tőle északra fekvő Hűé között három hidat semmisítettek meg. A többi öt híd a támaszponttól délre fekvő Chu Lai-jal kötötte össze a várost. Az egyik híd csak hét kilométerre feküdt Da Nangtól. A szabadságharcosok áttörték az amerikai tengerészgyalogosok védőgyűrűjét, felvereked- ték magukat a vasúti hídra és úgy helyezték el a robbanó anyagot a híd két pillérén. Egyidejűleg a partizánok Thang Binh körzetében, Da Nangtól 50 kilométerre délre a kormánycsapatok egyik állását támadták meg és a Mekong deltavidékén szintén használhatatlanná tettek egy hidat. A VNA hírügynökség ismertette a DNFF fegyveres erőinek július havi jelentését. Eszerint a szabadságharcosok július folyamán Nam Bho tartományban kilencezer ellenséges katonát tettek harcképtelenné, háromezren közülük amerikaiak voltak. Ugyanebben az időszakban megsemmisítettek 140 repülőgépet és helikoptert, 218 páncélkocsit, megrongáltak 57 hadihajót, felgyújtottak 250 kaszárnyát és nagy mennyiségű hadianyagot zsákmányoltak.