Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-19 / 195. szám
1967. AUGUSZTUS 19. napló 3 Beszélgetés az Ércbánya Vállalat igazgatójával A reform szellemében Kiváló népművelők és a népművészet mesterei Emberekről, gazdasági problémákról beszélgetünk. Kiderül, semmivel sem lényegtelenebb e két téma, a termelésnél. — VJ, és bizonyos tekintetben ismeretlen Iparágról lévén szó, a vállalat dolgozói milyen mértékben azonosultak a feladatokkal? — Iparágunk, az ércbánya születése tíz-tizenkét évre tehető. Ez idő alatt felnőtt az a fizikai és műszaki törzsgárda, amely képes megoldani a feladatokat. Hozzáteszem: nem kell misztifikálni az uránércbányászatot. Magának, a mecseki bányászkodásnak vannak itt hagyományai, amelyre támaszkodhatunk. Vállalatunk dolgozóinak, vezetőinek jelentős része is innen származik. Másrészt, az uránércbányászatra vonatkozó nemzetközi tapasztalatok előttünk is ismertek. E két tényező komoly segítséget jelentett és Jelent ma is számunkra. — Beszéljünk először a munkaerő-helyzetről t Dunaújvároshoz, Kazincbarcikához vagy éppen Komlóhoz hasonlóan, az ércbánya sem mentesül a gyorsütemü fejlődés problémáitól. Az emberek özönével vándoroltak Pécsre, szerencsét próbáink Közülük sokan búcsút Is mondtak a bányának ... — Ez így volt. A fluktuáció bár csökkent, még mindig elég magas, a létszámnak körülbelül egynegyede még mindig cserélődik. — Ml okozza ezt? — Részben az illúziók. Olyan téves hiedelem terjedt el, hogy nálunk viszonylag kevés munkával „nagy pénzt” lehet keresni. Kétségtelen, a kereset nem rossz, de ezért nagyon keményen meg kell dolgozni. Ez persze sokakban csalódást okozott. A másik ok a lakáskérdés. Igaz az, hogy Baranyában egyetlen vállalat sincs, amelyik annyi lakást építtetett volna dolgozóinak, mint mi, persze ehhez megvolt az anyagi fedezetünk is. Körülbelül 2200—2400 dolgozónak juttattunk új lakást. A szállóban körülbelül 1100-an laknak nagyon szép környezetben. De mindez kevés. Emberileg érthető, hogy a munkavállalók jelentős része a lakás reményében jelentkezett felvételre. S amikor nem tudtunk lakást adni, elmentek. Sajnos, szép számmal vannak törzsgárda-tagok is, akik nyolc-tíz éve dolgoznak a bányában és nem jutottak lakáshoz, igen sokan laknak albérletben, nem megfelelő körülmények között. A lakáselosztás rendszerének tökéletesítésére a vállalatvezetés a szakszervezettel intézkedett ez évben. A lakások elosztását az üzemekben választott bizottságok végzik, javaslataikat az üzemben nyilvánosságra hozzák és a dolgozók észrevételeit figyelembe veszik. — Komoly gondot okoz a naponta távolról bejáró dolgozók helyzete is, akik az összlétszám 20 százalékát jelentik. Ez lélektanilag is hátrányos helyzetbe hozza a bejárókat: az utazás fárasztó, idegesítő. És persze a vállalat terhére költséges is. Ezért most vizsgáljuk a munkaerőáramlást. a szállítással járó költségeket és ennek alapján kell majd érdemleges megoldást keresnünk. A bejárókra szükségünk van, mert Pécsett vagy közvetlen környékén már elapadtak a munkaerőforrások. A távolról bejárók letelepítése lenne a legcélszerűbb, de ehhez lakás kellene. — A sugárzás okozta esetleges megbetegedéseknek van egy szerepe a fluktuációban. — Ezzel kapcsolatban több véleményben vannak téves nézetek. Mintegy tíz esztendei tapasztalatunk alapján nyugodtan állíthatom, hogy vállalatunknál nem történnek sugárzás okozta megbetegedések. Európában és általában a világon az uránbányászat a háború alatti és utáni években lendült fel. Ekkor a sugárártalmak megelőzésére kevesebb anyagi eszköz volt, tapasztalatok, technikai eszközök is hiányoztak. Hazánkban az uránbányászat az 1950-es évek közepén kezdődött. Rendelkezésünkre állottak a nemzetközi tapasztalatok, és a technikai haladás következtében kialakultak a védekezési eszközök, módok. Vállalatunknál igen széleskörű és hatékony megelőzési, védekezési eljárások, eszközök és előírások vannak. A sugárveszélyes munkahelyeken hatórás a munkaidő. Vizes fúrást és más porlekötő eljárásokat alkalmazunk. Nagyteljesítményű berendezésekkel olyan hatékony szellőztetést biztosítunk, hogy a levegő radioaktív anyagtartalma veszélytelen, alacsony szinten legyen. A kerületi Bányaműszaki Felügyelőség, az egészségügyi szervek rendszeres ellenőrzéseket végeznek és szigorúan megkövetelik az előírások betartását. A legkisebb szabálytalanság esetén is felelősségrevonást, bírságolást alkalmaznak. Ml magunk is — dolgozóink érdekében — ha kell, fegyelmi eszközökkel (prémiumelvonás stb.) megköveteljük a biztonságos munkafeltételeket. A vállalat nyereséggazdálkodása az elmúlt évben nem volt éppen kedvező. A megoldást célzó elképzelések meg- valósultak-e ebben az esztendőben, illetve az Ide vonatkozó intézkedések összhangban vannak-e a gazdasági reform Irányelveivel? — Kísérletképpen tovább fejlesztettük az anyagi érdekeltség rendszerét több területen. Az egyik a limit-gazdálkodás, amellyel a termelésben közvetlenül résztvevő dolgozókat ösztönzik az anyagtakarékosságra. A termeléshez felhasznált anyagok és szerszámok 15—30 százalékánál lehet érvényesíteni a takarékosságot. Ha például a csapatok úgy dolgoznak, hogy lehetőleg megóvják, mondjuk a fúrószárak, fúrókoronák állagát* vagy bizonyos anyagokból kevesebbet használnak fel, akkor a megtakarított értéknek bizonyos százalékát készpénzben megkapják. Mindez csak a limit-gazdálkodás alá vont anyagokra vonatkozik, hiszen az anyagok nagyobb hányadának felhasználását biztonsági szabályok írják elő. A másik nagyon jelentős intézkedés — s ettől szintén sokat várunk — az új premizálási rendszer. — Melyek a feltételei a prémiumnak? — A feltételek tulajdonképpen nem újak, viszont a premizálást a nyereséggel kapcsoljuk össze és a módszereken változtattunk. Először is nagyobb gazdasági önállóságot biztosítottunk az üzemeknek. Gyakori tapasztalatunk volt az, hogy egyes rosszul termelő üzemek elvitték a jobb üzemek eredményét és így kialakult valamiféle egyenlőség. Ez aztán a jól termelő üzemekben bizonytalanságot nyújt, nem látták értelmét igyekezetüknek. Most ezt próbáljuk megszüntetni úgy, hogy prémiumban az az üzem részesül, amelyik hozzájárult az egész vállalat nyereségképzéséhez. Az üzemek aztán ugyanilyen elvek alapján követelik meg a műszaki dolgozóktól a feladatuk teljesítését. Az eredmények alapján differenciáltan jutalmazzák a dolgozókat. A korábbi gyakorlat szerint a nyereségrészesedést évente egy alkalommal fizetheti a vállalat. Ez annyiban változott, hogy az üzemben a nyereség terhére előleget adunk negyedévenként. Természetesen csak akkor, ha ennek megvan a megfelelő termelési, takarékossági, költségcsökkentési fedezete is. Az igaz, hogy az évi nyereség- részesedésnél az összeg kevesebb lesz a szokásosnál, hiszen évközben egy része előlegként kifizetésre került. De ennek a módszernek ösztönzőbb hatása van a dolgozókra; egy esztendő mégiscsak hosszú idő, csökkentheti a kezdeti lelkesedést, kezdeményező kedvet. A rövidebb időközökben juttatott nyereségelőleg szemléltetően és meggyőzően bizonyítja, hogy azok — elsősorban fizikai dolgozók — akik hozzájárultak a nyereségképzéshez, a hozzájárulás mértékében nyereségrészesedést kapnak. Másrészt az egyes üzemek részére biztosíték, hogy más üzemek elmaradása az ő munkájuk eredményeként járó nyereség- részesedést ne veszélyeztesse. Azon túl, hogy a nyereségelőleg erkölcsi hatása jó, még a termelés folyamata is áttekinthető, a kitűzött termelési célok végrehajtása pedig jobban ellenőrizhető. Ha ez a gyakorlatban beválik, akkor a következő esztendőben e módszereket kiszélesítjük, továbbfejlesztjük. Ilymódon kívánjuk mi az egyes ember munkája „hatásfokának” növelését is elérni, egyidejűleg a gazdálkodás egészének hatékonyságát is javítani. Rab Ferenc Pénteken délelőtt a Művelődésügyi Minisztérium — Ilku Pál művelődésügyi mij niszter és Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője jelenlétében — Molnár János miniszterhelyettes adta át az 1967 évi Kiváló népművelő és a Népművészet mestere kitüntetéseket. Baranyából és Pécsről Antal Gyula, a Megyei Tanács vb művelődésügyi osztályának csoport- vezetője, Szőlősy Kálmán, a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója Kiváló népművelő kitüntetést, Kalkán Mátyás mohácsi busómaszk faragó pedig a Népművészet mestere címet kapta meg. Szövetkezeti nap Bolyban Nagygyűlés, ünnepi kenyérszegés Egész napos műsor — Divatbemutató Már hírt adtuDk arról, hogy augusztus 20-án szövetkezeti na- pót rendeznek Bólyban. Mintegy két—két és fél ezer embert várnak az ünnepségekre, a rendező szervek gazdag programot dolgoztak ki a népes vendégsereg szórakoztatására. A pécsi, gyárvárosi úttörőzenekar zenés ébresztője után a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek fejlődését bemutató kiállítást nyitnak meg a községi művelődés! házban, reggel fél kilenc órakor. Délelőtt fél tízkor zenés kísérettel vonul a község és a környék népe a parkban megrendezett alkotmányünnepi nagygyűlésre. A nagygyűlés megkezdése előtt ünnepi kenyérszegésre kerül sor melye* a három — magyar délszláv, illetve német — népviseletbe öltözött leány egyike fog végrehajtani. Fzt követően dr. Pál József, a SZÖVOSZ igazgatóságának tagja, a szövetkezet- politikai főosztály vezetője mond ünnepi beszédet. A nagygyűlést kultúrn-űsor követi, melynek során a dunaszek- csŐi, pécsi, gőrcsönyi, siklósi, pécsváradi és szigetvári fogyasztási szövetkezetek, a mohácsi és pécsi ktsz-ek együttesei lépnek feL Délután két órakor atlétikai versenyt rendeznek, fél négykor pedig ifjúsági, illetve bajnoki labdarúgó-mérkőzésre kerül sor a Bólyl MEDOSZ és. ar Ujmohácsi SK között. A sportprogramot műsoros divatbemutató követi, bólyi, szigetvári, pécsi, villányi és szentlőrinci áruházak, szaküzletek, illetve ktsz-ek rendezésében. Délután Öt órától kezdve szövetkezeti bált tartanak a parkban. Úttörők jutalomtáborozása Siklóson ' 1 ~—" ...................................................... '■ t T íz nap a laktanyában A tábor legkisebb lakója a 10 éves Vági Erzsi. Most megy ötödikbe, alig 135 centi magas, de hangja túlszárnyalja a nyolcadikosokét. — Jól érzed itt magad? — Nagyon! Bár, az Edit egy kicsit hiányzik ... — ö kicsoda? — Hát, a babám. Nagyon szép baba. — És miért nem hoztad magaddal? Elpirul. Gondolkodik néhány pillanatig, s aztán barátnői biztatása közepette azt mondja: — Féltem, hogy kinevetnek a katonák ... Felejthetetlen nyár A siklósi határőr-laktanya hatalmas épülete immár harmadik hete olyan vidám és olyan zajos, mint egy iskola. Hétszáz gyerek tölt itt 10 felejthetetlen napot. 9-én érkeztek, de már mindenkinek rengeteg mesélnivalója van. — Legizgalmasabb az volt, amikor lőttek! —- Egyáltalán nem! Az volt a legjobb, amikor elkaptuk a határsértőket! — És nektek, lányok, mi tetszett? — Nekünk az, hogy a fiúk milyen topák. Képtelenek rendesen megcsinálni reggel az ágyakat... A táborparancsnok — Fe- renczy Vilmos —, olyan, mint egy kötélidegzetű pedagógus, helyettese — Zom bori Péter Ozsonnaosstás nyíregyházi tanár —, pedig olyan, mint egy lelkes, fiatal csapattiszt. — A gyerekek a nemrégiben életre hívott úttörő-határőr szakaszok tagjai — mondja a táborparancsnok. — Az ország határmenti területéről jöttek. A tábori élet pedagógusok és hivatásos határőrtisztek felügyelete alatt zajlik. Ébresztő után a reggeli torna, majd szobarendezés következik. Mindennap van 3—4 óra a hazafiságról és az úttörő-határőr szakasz feladatairól, tevékenységeiről és a tennivalókról, s éppen most készülünk egy nagyszabású járőrversenyre ... —- És panasz akadt-e? — Hogyne! Minden foglalkozás után azt mondják: miért kell ezt ilyen hamar abbahagyni? A példakép A tisztek, pedagógusok mellett ifi-vezetők is vigyáznak a gyerekekre. Közöttük Gő- dér Gyula másodéves határőr a legnépszerűbb. — Olyan nap még nem volt, hogy ne kellett volna elmondanom, hogy is volt az az elfogás... És hogy volt? — Éjszaka történt, Mohács közelében. Egyedül voltam kint. Az úton emberek jöttek. Gondoltam, hadd menjenek, ismerem őket. De egyszercsak megakad a szemem egy idegenen. Közöttük ment, nagy csomaggal. —- „Hát maga, hova?” — kérdeztem. Nem tudott mit mondani. Közelebb lépek, s akkor eldob valamit. Egy gyufásdoboz volt. Később kiderült, térkép volt benne. Mindenki érdeklődéssel és csodálattal hallgatja ezt a történetet, talán csak a pécsi al- tábor lakója, Ménesi Jóska nem talál benne semmi különöset. Mikor kérdezem tőle, mi baj, csak legyint. Ekkor valaki nevetni kezd, s azt mondja: Ménesi a sértett ember. A levegő egy pillanat alatt átforrósodik. — Megint kezditek? — Á, dehogy — mondják. — Miért kezdenénk? — Az ifi vezetőnek kell közbelépni. Az ő biztatására mondja el Ménesi Jóska nekem is, oly sok vitát okozó történetét. Ezek idegenek — Én a határ mentén lakom. Most leszek nyolcadikos. S a hónap elején fogtam két határsértőt... — Maga sem hiszi? — Dehogynem! — A tíz-huszas vonattal jöttek. Két lány. Mikor leszálltak, átölelték a vasutast, mint ha rokonuk lenne. De én tudtam, hogy nem az. Mikor elIsmerkedés a géppisztollyal mentek, követtem őket. Igaz, nem sokáig, mert egyszercsak eltűntek. Nem sokkal később jött a határőr, azt mondta, két lányt keres, körözés van ellenük („elmentek”) hazulról. Mondtam neki, Püspökbóly- ban kell lenniük, mert ott van búvóhely elég. — És ott voltak? — Ott. Élmény és tanulás Csáki Péter határőrszázados elmondta, hogy Ménesi Jóska úttörő pajtás tényleg fogott két határsértőt és rajta kívül még sokan. Orosháziak, szabolcsiak. A tábor parancsnoka azt mondja, a felnőtt lakosság mellett a gyerekek is sokat segítenek a határőrizeti szerveknek, mert jó hazafiak, éberek, élesszeműek, bátrak. — Ez a tábor jutalom. Célunk hazánk szeretetének, a határaink őrizetének erősítése. Köszönet és elismerés illeti a táborban tevékenykedő határőrtisztek, tiszthelyettesek, határőrök és pedagógusok tevékenységét, akik áldozatos munkával, a táborozás keretén belül törekednek felkészíteni a határőr-úttörő szakaszok itt lévő tagjait, a Magya» Népköztársaság államhatára őrizetének segítésére. — Egy-egy ilyen tíznapos turnus rengeteg munkát és gondot jelent — hisz a gyerekek minden percét, minden lépését szemmel tartják, nehogy valakit baj érjen, de a tábor vezetői közül senki sem panaszkodik fáradtságról. — Most kaptunk egy levelet, nézze... — mondja az egyik pedagógus. Ez a mi jutalmunk ezért a munkával töltött nyárért. Egy várost ábrázoló képeslap, gondosan rajzolt, szép, kerek betűkkel. „Szerencsésen megérkeztünk, de ha rajtunk múlna, már indulnánk is vissza ..Meső Zsuzsa, Csorna.” A míg telefonál, figyelme sen körülnézek a Mecseki Ér ebánya Vállalat igazgatói szo- bájában. Semmi sincs, ami hivalkodó lenne. Fehérre festett, beépített szekrénysor, hosszú, fekete felületű tárgyalóasztal, sok székkel, talán túlzottan szerény barna, fénytelen íróasztal, rajta nap tár, papírkötegek, valamilyen kisméretű dugattyú kiglancolva, dísznek, aztán néhány fotel, a kisasztalon fadoboz cigarettákkal. Fönt a falon színes fotómontázs, "Qjmecsek adja egy részét idézi, a 39-cs dandár utcát, de a túl-expo- nált kép már vesztett a szín éből, a felvétel régi, a bolgár kerti házaknak még nyoma sincs rajta. Miért jutott eszembe a „hivalkodó” jelző? Inkább az ellenpontja: túlzottan egyszerű ez a környezet, főként, ha az épület bármelyik — világos, modernvonalú bútorokkal berendezett — szobáira gondolok. Tóka Jenővel, az uránbánya fiatal igazgatójával készítek interjút. Nemrég nevezték ki a vállalat igazgatójává, mintegy fél éve, hogy miniszteri megbízással vezeti a vál lalatot. Élete egy a bányával: vasasi bányászdinasztiából származik, ő maga bányámét nők.
