Dunántúli Napló, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-29 / 177. szám
2 napló 1967. JÜLIUS 79. Egy hét a világpolitikában # Vietnami veteránok anyaországi bevetésen # Arab csúcs előtt % Megzavart centenárium Kanadában hiába kúszott a hőmérő | dolláros születésnapi tortával” a montreáli világkiállítással. Az ünnepségsorozat lehetőséget ad számos külföldi kor- mányférfiú látogatására; ezek eddig a megszokott keretek között zajlottak le. A francia elnök, de Gaulle látogatása azonban korántsem a protokoll előírásainak megfelelően ment végbe... Kanada egyik sarkalatos problémája ugyanis lakosságának összetétele. Mintegy harminc százalékban francia eredetű, s ez a nyelvi csoport főként Quebec tartományban helyezkedik el. Panaszolják, hogy gazdaságilag, valamint kulturális téren háttérbe szorulnak az „angolkanadaiak” mögött. Az elégedetlenség általános, de a többség — a jelek szerint — az egységes Kanada kereteiben kíván orvoslást találni sérelmeire. Egy mind jobban szerveződő kisebbség azonban szeparatista elveket vall, sőt az elmúlt évek során merényleteket, szabotázsakciókat is végrehajtott egy független, szabad Quebec létrehozása végett. A kanadai-franciák általában nem titkolják amerika- ellenes érzelmeiket, de a többség azért aggodalommal is tekintene egy teljes szakításra, féltve gazdasági és anyagi helyzetét. De Gualle már korábban is célzott rá, hogy nem lenne kedve ellenére egy független Francia-Kanada, mostani útja során azonban annyira nyíltan kiállt a gondolat mellé, hogy az ottawai kormányt egy ellennyilatkozat kiadására késztette. Sértődés sértődést követett, végülis a francia elnök megszakította útján. E gyelőre csak találgatnak: mi indíthatta a francia elnököt arra, hogy kiváltsa a „kanadai botrányt”. Annyi bizonyos, hogy a francia—angol—amerikai—kanadai kapcsolatok négyszögében komoly feszültség keletkezett, s a hosszú, forrónyári hét hőmérséklete néhány fokkal megemelkedett... H higanyszála sokhelyütt a harminc fok fölé — a nemzeközi politikában nincsen vakáció. Hosszú, forró nyári hete volt a világnak, s tegyük rögtön hozzá: nemcsak a kifejezés meteorológiai értelmében. Délkelet- Ázsiában és a Közel-Keleten, ha lehet, tovább bonyolódott • helyzet és a hagyományos Válságközpontok mellett új viszályok gócai jelentkeztek. Amikor a tavasz derekán Martin Luther King Nobel- békedíjas néger lelkész arról beszélt, hogy legalább tíz helyen számít súlyos faji összecsapásokra, az amerikai sajtó kézlegyintéssel intézte el véleményént, vagy „rémlátásokkal” vádolta. Ám jött a forró, hosszú nyár, amikor a nagyvárosok néger gettóiban tömött sorok kígyóznak a vízért, pattanásig feszülnek az Idegek, s ilyenkor egy szikra Is elég a robbanáshoz. Ne- warkban egy összeszólalkozás, Detroitban egy rutin-razzia kiválthatta az indulatoknak olyan összecsapását, amely halottak tucatjait, sebesültek és letartóztatottak ezreit hozta magával. Valójában — s ezt ugyancsak jelezte King — a szikra szerepét többnyire a brutális, egyre brutálisabb rendőrség játssza. A harcok nyomán érkezett riportok megdöbbentően jelzik, mennyire állatként bánnak a „jogcímet” szerzett rendőrök foglyaikkal, s ebből elképzelhetjük a korábbi viselkedésüket is, amit ráadásul nem is látott a világ. A részletek jól ismertek a napi tudósításokból, ezúttal csupán egyetlen mozzanatot szeretnénk hangsúlyosan kiragadni. A lángoló autó-fővárosban, Detroitban ejtőernyős és páncélos alakulatokat, a vietnami háború veteránjait vetették be, hogy rendet te- ;t~-Temtsenek. Jó iskola ez az Egyesült Államok lakosságának, s az egész világnak, hogy a bel- és külpolitika mennyire nem választható el egymástól. Ezek az alakulatok tegnap talán Dél-Vietnamban s valamelyik „szabad gyilko- lási övezetté” nyilvánított tartományában szerezték meg a tapasztalatokat, amelyeket Detroitban használtak fel. A sorrend természetesen fordított is lehet. Minden valószínűség szerint az amerikai faji csatákban tűzkeresztséget nyert csapatokból is küldenek Vietnamba. A közel-keleti válság ezen a héten kevéssé látványos, de nem kevéssé fontos szakaszához érkezett. Az arab országok nagy erőfeszítéseket tesznek soraik, belső helyzetük rendezésére. Nasz- szer elnök hosszasan elemezte az EAK helyzetét az 1952-es egyiptomi forradalom tizenötödik évfordulóján, s felhívta a figyelmet a harc különböző módozatainak, a politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai tevékenységnek összehangolására. Több arab országban bizonyos gazdasági megszorítások váltak szükségessé, de az első jelentések szerint a lakosság nagy önfegyelemmel és áldozatkészséggel vette tudomásul a nem éppen népszerű rendelkezéseket. A jelek szerint augusztus elején a szu- dáni fővárosban, Khartoum- ban létrejön az arab csúcsértekezlet— a további és általánosabb önvizsgálat jegyében. Ugyanakkor felkészülhetünk rá, hogy ezen a konferencián lesznek súrlódások az arab világ különböző irányzatai között. Az EAK rendkívüli közgyűlése már nem tárgyalt a héten, de hatása érezhető volt. A Jeruzsálem izraeli annektá- lását elítélő határozat (99-en szavazták meg, ellene senki) nyilván hozzájárult ahhoz, hogy a volt jordániai szektorban erősödik az ellenállás, s megnövekedett az izraeli bekebelezés elleni tiltakozás. Nem lenne teljes a heti beszámoló a kanadai incidens említése nélkül. A két nemzetiségű Kanada idén ünnepli századik születésnapját, ahogyan mondják: „félmilliárd Okiralcsere Ausztria és Magyarország között Július 28-án, pénteken a Külügyminisztériumban dr. Ustor Endre nagykövet, a Külügyminisztérium főosztály- vezetője és dr. Ottó Maschke, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője kicserélték a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között a kölcsönös polgári jogsegélyprogramról és az okiratokról, a hagyatéki ügyekről, az útlevél- és vámkezelésről, Bécsben 1965. április 9-én, Péter János külügyminiszter ausztriai hivatalos látogatásakor aláírt szerződések megerősítő okiratait. A kölcsönös polgári jogsegélyprogramról és az okiratokról szóló szerződés és a hagyatéki ügyekről szóló szerződés a megerősítő okiratok kicserélését követő 60 nap elteltével, az útlevél- és vámkezelésről szóló szerződés egy hónap elteltével lép hatályba. Momhásás tizenegy hullámban Hanoi: A VNA hírügynökség legfrissebb jelentése beszámol arról a pusztító légitámadásról, amelyet amerikai B—52-es stratégiai bombázók intéztek szerdán Észak- Vietnam területe ellen. A gépek reggel 9.15 órakor támadtak először, majd 11 hullámban szórták le bombater- hüket Linh Hal és Vinh Thuy községek körzetére a Vinh Linh-i térségben. A bambák számos polgári személyt, többnyire öregeket, asszonyokat és gyermekeket öltek meg. Lakóházak, iskolák, sőt rizs- földek, kertek, szárítócsűrök és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek raktárai semmisültek meg. Sok parasztra akkor zuhantak a bombák, amikor éppen a rizsföldeken dolgoztak. Csecsemők bölcsőikben pusztultak eL A B—52-es támadásával ősz szehangoltan az amerikaiak számos lökhajtásos repülőgépet vetettek be: ezek géppus- katűzzel árasztották el a rizs- földek felől házaik felé rohanó embereket és megakadályozták őket abban, hogy segítséget nyújtsanak a bombázás áldozatainak. Ugyanakkor az amerikai messzehordó- tüzérség a demilitarizált öve- ezt déli részéből hajnaltól alkonyaiig lövedékekkel árasztotta el a bombázott területet. Sok családnak szinte minden tagja meghalt. így például Thuy Ba Tay helyiségben Nguyen Vioc nyolc hozzátartozója vesztette életét a támadás során. Július 13-án B—52-es repülőgépek hasonló pusztító támadások során sok ezer tón na bombát szórtak Vinh Són körzet hat lakótelepére a demilitarizált övezet északi részében. A VDK légelhárítása Vinh Linh térségében szerdán két amerikai vadászbombázót lőtt le, július 25-én pedig Ha Tinh tartományban semmisített meg egy gépet. Ezzel a VDK területe fölött lelőtt amerikai gépek száma 2128-ra emelkedett. Saigonban az amerikai parancsnokság azt jelentette, hogy csütörtökön légicsatára került sor Hanoi körzetében az amerikai légierő csütörtökön folytatta a VDK elleni támadásokat. Dél-Vietnamban nem került sor jelentősebb harci cselekményekre. Bong Són közelében az amerikai tüzérség tévedésből saját katonáira lőtt, megölve két, megsebesítve 16 amerikai katonát. Sallai és Fürst Ma 35 éve, 1932. Július 29-én statáriális tárgyaláson halálra Ítélték, majd kivégezték Sallai Imrét és Fürst Sándort, a Kommunisták Magyarországi Pártja két vezetőjét. „A kommunista szervezkedésben azért vettem részt, mert teljes meggyőződéssel a háború ellen voltam” — így felelt Sallai Imre a véreskezű, annyi igaz hazafit halálba küldő Törekynek, amikor a statáriális bíróság megkezdte a formális kihallgatást. Mert jogi formaság volt csupán ott, abban a Markó utcai teremben, akkor minden: bíró és ügyész, vád és védelem — az ítélet hónapokkal előbb készen állt. A történelem eddig talán legsúlyosabb gazdasági válságának közepén, a fasizmus németországi hatalomra jutásának előestéjén, a Horthy rendszer bizonyítani akart: a külföld előtt igazolni hatalma erejét, az éhező, annyi szen-r védéstől gyötört magyar munkásoknak és parasztoknak pedig kérlelhetetlenségét: vigyázzon mindenki, mert könyörtelen a leszámolás. Az ürügy maga is ördögi volt: egy nemzetközi kalandor felrobbantotta a biatorbágyi viaduktot, s nyomban meghirdették a statáriumot, amelynek előre megtervezett célja a kommunista mozgalom, a gazdasági és a politikai elnyomás ellen mind erőteljesebben, határozottabban fellépő munkások és parasztok elhallgattatása volt. Az illegális párt helyiségében, Budapesten, egy Thék Endre utcai házban fogták el SaUai Imrét és Fürst Sándort, s kegyetlen kínzás, barbár vallatás után állították mindkettőjüket a Töreky-tanács elé. Sallai Imre akkor 35 éves volt, Fürst Sándor hat esztendővel fiatalabb. Sallai * Tanácsköztársaság idején felelős tisztséget viselt, az azután következő időszakban a nemzetközi munkásmozgalomban tevékenykedett — Fürst Sándor az 1919 utáni hazai mozgalom neveltje. Életútjuk a forradalmi harcban találkozott. Együtt küzdöttek, együtt szervezték a pártot — Sallai 1931-től a KMP titkárságátvezette — együtt hirdették: nincs már messze egy jobb világ. Sallai Imre a siralomházból küldött üzenetében iffV beszélt: „A helyemre százan és ezren lépnek. Az eszme, amelyért éltem és dolgoztam, győzni fog... közeleg egy szebb és jobb korszak, és az a mi harcaink eredménye is lesz.” Hősként élt, hősként állt a bírák előtt, hősként halt meg Sallai és Fürst. S eljött a kor, amelyért fiatal életüket adták, a legtöbbet, amit ember osztályáért, társaiért, népéért feláldozhat; itt az új világ, s népünk most tiszteleg a mártírok emlékének. Emlékezik és nem felejt: érte, mai életéért vállalta a halált ma 35 éve Sallai és Fürst. Indonéziai jelentés Halálra ítélték Sudisman kommunista vezetőt Djakarta: A djakartai különleges katonai bíróság csütörtökön halálra ítélte Su- disman indonéz kommunista vezetőit, az Indonéz Kommunis ta Párt Politikai Bizottságának tagját. A Reuter hírügynökség bő ismertetést közöl a háromhetes tárgyalás utolsó napjáról. Sudisman ezen a napon töltötte be 47. életévét. Az ítéletet higgadtan, szó nélkül fogadta. A bíróság viKét éjszaka az Ezereayből 3. Isztambuli körkép Nagyszerű helyen horgonyoztunk le. A kikötő a város szívében van. Közvetlen előttünk az új város a Beyoglu házrengetege, néhány percnyire van a Galata híd, amely összeköt az óváros labirintusával. A térképen tájékozódunk. Rövid időnk kapzsivá tesz: mindent szeretnénk látni, mecseteket, minareteket, a szultáni palotát, háremeket, nagy bazárt!... Nem is vesztegetjük az időt. Autóbuszunk a hídon keresztül halad, hatalmas boltívek állnak utunkban, ezek mögött van a híres nagy Bazár. Megtekintése délutáni program, most a régi falak megtén járjuk a várost. Egykor Bizáncot védték a keresztesek, majd Konstantinápolyi a törökök ellen. A régi dicsőségre csak néhány kapu emlékeztet: a „Győzelem”, „Arany” és „Föld” kapuk. Az Idő, mint rozsdás abroncsot rágta szét és ma már szabadon terjeszkedhet a nagyváros. Széles ívben a Márványtenger felé közeledünk és ahol a városfal eléri a tengert, áll a félelmetes Héttorony bástya, a Jedikula maradványa. Megilletődve nézzük a komor tornyot, amelyhez annyi magyar könny és sóhaj tapadt. Ma már múzeum és a foglyok falra karcolt írásai, a rabélet minden kínjának emléke idegenforgalmi látványosság. Keresztülvágjuk a várost a Szultáni palota irányában. Érintjük az egykori Hippodrom helyét, a nyugodalmas park képe alig emlékeztet arra, hogy a tér volt Isztambul „vérmezője”, itt tartották a kocsiversenyeket, a politikai gyűléseket és itt mészárolták le az utolsó 30 ezer janicsárt. A szultáni palota, a Top- kapi Sarayi főkapuja előtt nincsenek turbános, görbekardos őrök, néhány kurus ellenében bárki átlépheti azt a küszöböt, amelyen keresztül csak a szultán engedélyével, vagy mint rab haladhatott át a földi halandó. A palota 1465—1478-ig épült II. Meh- med parancsára. A többi szultánok továbbfejlesztették a 19. századig és így Isztambul hét dombjának egyikén a föld egyik legjellegzetesebb építészeti műve jött létre. A szultánok egykori palotája ma felbecsülhetetlen értékű múzeum. A főkapun a palota első kertjébe jutunk. Valami komor régiesség, nyomasztó hatalom emléke kísért, még a szépmívű márvány kút a rózsabokrok között sem oldja idillivé a képet, megtudjuk, hogy ott ihattak utoljára a halálraítéltek és ott mosták le a kardot az ítélet végrehajtása után. Üjabb fal, újabb hatalmas kapu. Szemközt a szultán fogadóterme és balra nyílnak a lakóhelyiségek és a hárem. Ezeket még nem nyitották meg a nagyközönség számára. Kárpótol a palota egykori konyhájának termeiben felállított porcelánmúzeum. A több hatalmas termet ma- gábafoglaló egykori konyhában valamikor ötszáz főnyi Isztambul látképe az Aranyszarwal szakács és segédszemélyzet öt ezer emberre főzött. A termekben őrzik a 12 ezer darabból álló, főként régi kínai porcelángyűjteményt. Ez a világ legnagyobb kínai porcelán múzeuma, magában több darabból áll, mint Európa ösz- szes többi gyűjteménye együttvéve. A legjellegzetesebb és legrégibb példányok a különös meleg zöld színű jadeval festett tálak. Külön termekben őrzik a szultánoknak ajándékként küldött porcelánokat, ezek közül a legszebbek a sevres-i tájképes tányérok és Napóleon ajándéka — győzelmes csatáit ábrázoló tálak. Napokig lehetne gyönyörködni bennük, de hátra van még a kincstár, mely szintén sok látnivalót ígér. Aladdin érezhette magát így a kincsesbarlanpban, azt sem tudjuk mit nézzünk: Ahmed szultán aranytrónját, aranyozott szultáni bölcsőt, több kilós arany elefántszobrot, zenélő dobozon, színarany kávéskannát, méter magas tömör arany mécsestartókat, igazgyönggyel sűrűn díszített serlegeket, vagy a külön szekrényben őrzött víztiszta, hó- kristályfényű gyémántot, amely a világ legnagyobb drágakövei közül való (állítólag megtalálója 3 fakanálért cserélte el). Külön teremben őrzik a szultánok díszruháit, keleti pompájú, drágakövekkel, gyönggyel, arannyal díszített kaftánok, turbánok, — kirí közülük Murát szultán félelmetesen egyszerű, katonás páncélja, amellyel Bagdad környékén hódított. Szemünk káprázik és fejünk zúg a sok látnivalótól, pedig a kincsek egy részét a török állami bankban őrzik. Konkoly Thege Aladár Következik: A Kék Mecset szánt nem adott engedélyt Sudísmannak arra, hogy az ítéletre válaszul felolvassa nyilatkozatát és elutasította azt a kérését, hogy a szocialista országokból hívjanak meg tónymegállapító bizottságot Indonéziába, amely meggyőződhetne, hogy a jobboldali tábornokok ezrével gyilkolták le a kommunistákat. A bíróság kereken elutasította azt a kérését is, hogy árulás vádjával indítsanak eljárást olyan tábornokok ellen, akik bűnösségéhez kétség nem fér. Az éjszakai órákban az Indonéz Nemzeti Párt vezetői sebtében tanácskozásra ültek össze és nyilatkozatban határolták el magukat Sukar- nótól. Kijelentették, hogy a pártnak nincsenek kötelezettségei a „pártalapítóval” a hatalmától megfosztott Sukar- nóval szemben. A Harian Kami című szélsőjobboldali diáklap csütörtöki számában azt állította, hogy Sukamo hívei — akik a tilalom ellenére fekete és vörös egyensapkát viselnek — a közép-jávai Djokdjakartá- ban megtámadták a Sukamo- ellenes diákfront tagjait és többet megsebesítettek közülük. Végül a Reuter még arról ad hírt, hogy a malay- siai határvidékre az indonéz kormány ejtőernyős osztagokat vezényelt, mert „fegyveres kommunista partizánok” harcot indítottak a kormányegységek ellen. A múlt héten 700 partizán csapott le az egyik légitámaszpontra. A har cokban négy katona elpusztult. ELTEMETTÉK Kassák Lajost Pénteken a Farkasréti temetőben mély részvéttel kísérték utolsó útjára Kassák Lajos Kossuth-díjas költőt, írót és festőt. Ott volt a búcsúzok sorában Aczél György* a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, Molnár János mű velődésügyi miniszterhelyettes. Darvas József, az írószövetség elnöke, s eljöttek számosán a magyar művésztársadalom ismert személyiségei. L
