Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-14 / 112. szám
{Washingtoni levél Egy díjazás története Közművelődés és türelem 4 mikor a makói Pulit zer Jóska elindul Amerikába, hogy beálljon a. Unió hadseregébe és Lincol 1 elnök zászlaja alatt harcol jón a demokráciáért, alighi gondolt arra, hogy valahi az ő neve fémjelzi az Egye sült Államok legrangosabl kulturális díját. A viharo. életű újságíró és politiku: vagyona egy részéből azon bán a múlt század végén dí jat alapított a legkiválóbl amerikai újságírói, írói, köl tői és drámai írói munkál évenkinti jutalmazására. Ht a díj összege viszonylag nen is magas. Pulitzer-díjasnal lenni tekintélyt, megbecsülést, rangot jelent az írók költők s elsősorban az újsái írók között a mai Amerika bán. Joseph Pulitzer hagya tékából ugyanis, amelyet t St. Louis Post-Dispatch és i New York World nyereségé bői az alapítványra szármáz tatott, rendszeresen jutái mázzák a legjobb nemzetkö zi riportázst, a legjobb bel földi, illetve helyi újságíró teljesítményt, a legjobb sajti fotót, karikatúrát, sőt a dí jat egyes lapok is megkap hatják, kimagasló • közélet teljesítményükért. Ha Joseph Pulitzer jelei lett volna az újságírói díja odaítélő bizottság 1967. áp rilisi ülésén, minden bizony nyal elégedett lett volna. Vi lágéletében büszke volt, hogx lapjainak önálló véleményt van s nem tisztelik a kor mány mindenható akaratát (Perbe is fogták Theodori Roosevelt elnök „megrágni mazásáért.”) Nyilván örül volna annak, hogy 1967-bei a legjobb nemzetközi ripor tázs díját a bizottság 4:1 szí vazataránnyal Marrison E Salisbury-nek, a New Yorl Times munkatársának ítélti oda, azért a kimagasló é. va-lóban nemzetközi visszhangot keltő riportsorozaté ért, amelyet a Vietnami De mokratikus Köztársaságbal tett látogatásáról írt. Amer kai újságírók közül elsőnél Salisbury írta meg azt a kor mány által körömszakadtit tagadott tényt, hogy az Egyesült Államok repülőgépe egy meg nem üzent háborúban békés polgárokat, nőket gyermekeket gyilkolnak, lakónegyedeket döngetnek romba — s egyúttal azt is, hogi sem a bombázások, sem c hamisan csengő „békejavaslatok” nem tudják megtöm a vietnami nép ellenállását A cikksorozat nyomán i kormány kénytelen volt visz- szakozni, a hadügyminiszter, a külügyminiszter s maga az elnök is beismerte hogy eltitkolta az igazságom az amerikai nép elől. (Ne felejtsük, az európai lapok, : nemcsak a szocialista országokban, már jóval korábbar beszámoltak erről, de az amerikai közvéleményt csak a Times cikksorozata ébresztette rá a valóságra.) A bizottság tehát díjra javasolta Sálisburyt Igen ám, de a javaslattévők felett van még egy „csúcsszerv” is, amely felülbírálja a döntéseket. Ez a csúcsbizottság elutasította — a 12 év előttről egyszer már Pulitzer-díjas Salisbury jelöltségét s helyette R. John — — — — — — — — — - a. „ fogalmazói, hogy „a termelő szövetkezetek gazdálkodásit problémái és a falu művelő-\ dési életének általános elma- ^ dottsága következtében ■ ■ ■ t még mindig sok az adóssá- i gunk a parasztság művelő- i dési szintjének emelésében. J a falu kulturális ellátásának J javításában...” ^ Ugyanez a terv — éppen# a realitásokkal számolva —J „csak” azt tűzi célul magaj elé, hogy öt év alatt a pa-i rasztság 15 százaléka váljék 4 a közművelődési könyvtárit hálózat beiratkozott olvasó-i jává ... Fölösleges hivalko-i dásnak tűnne, ha arról be-# szélnénk, hogy mi mindent történt a falusi iskolák érdé kében az elmúlt két évtizedben. És mégis csaknem 60 ezer kisdiák jár be nagy távolságról gyalog, vonaton autóbuszon, kerékpáron s körzeti iskolába. Nagyjából minden negyedik magyar állampolgárra jut már egy rádiókészülék. De' ki vitathatná, hogy e készülékek döntő többsége még mindig elnémul, ha Mozart- vagy Shakespeare-mű szólal meg adásaiban. És vajon mérkőzhet-e átmenetileg — Balzac és Tolsztoj, Heine és Puskin a krimi regényíró népszerűségével? Tagadhatatlan, hogy bonyolult, gyors sikereket szinte sohasem kínáló munka a népművelés. És különösen tavasz tájon és falun bizonyul ilyennek. Hiszen a sürgető: mezei munkák ilyen kor a földek felé terelik a figyelmet. Mégis azt mondhatom, ebben a munkában csak árt a türelmetlenség. Történelmi tartozások törlesztésén munkálkodik az, aki a jó könyvet, az igazi zenét, a tartalmas színházat, a korszerű természettudományi ismereteket viszi közelebb a falu népéhez. És gondolha- tó-e megfontoltan, hogy ezek, egyik napról a másikra szál-i lásra lelnek ott, ahol száza-i dokon át a betevő falat meg. szerzése volt a legfőbb gond?i A klasszikus szerint a tü-' relem a győzelembe vetett* hit záloga. Lehetünk-e tü-! relmetlenek ebben a kérdésben? B. E. ! az a szóban forgó faluban is a szövetkezeti elnök egyet értésével történik. Nyolcán olvasták náluk Svejk kalandos történetét és az egyszerű olvasók fele már helyesen fogta föl Ha- sek szatírájának lényegét. Rossz eredmény ez? Nem folytatom a levélíró által fölemlített negatívumok másik nézőpontból való vizsgálatát. Szerintem nem a község közművelődési állapotával van baj, hanem jószándékú, nagy eredményekre törekvő barátunk türelmével. Sok mindent meg lehet oldani a falu gond jai közül rohammunka-szerű tevékenységgel — a járdaépítéstől a parkrendezésen át a cukorrépa kapálásig — a közművelődésban van erre a legkisebb lehetőség. A művelődési kedv fölkeltése, a gondolkodás fejlesztése, az ismeretelsajátítás föltételeinek megteremtése mind csak egy-egy láncszeme a művelődés folyamatának. Folyamatról van szó, nem is rövidről. Aki türelmetlen és máról holnapra szeretne nagy eredményeket elérni ebben a tekintetben, az aligha tudja, hogy hazánkban a 15—39 évesek 51,1 %-ának nincs meg a nyolc általánosa, és a zömük él, kenyerét nehéz fizikai munkával keresi. Az ilyen munka nem föltétlenül növeli az érdeklődést a levélben említett, korunk erkölcsi kérdéseiről szóló előadás iránt. Aki a lélektan elemeiből csak valamennyit is megismert, az már tudja: nemhogy a tanulás, de a figyelem is lelki tevékenység, mely néha komoly erőfeszítést kíván. Nem várható el egy ötvenéves szőlőmunkástól, hogy ugyanolyan figyelemmel kövesse Svejk gyalogos élményeit, mint ahogy azt például a negyedikes gimnazista diákok követik és annak nyomán véleményt alkotnak ma guknak a korról. Hasek írásművészetéről, kifigurázó indulatainak irányáról és így tovább. Nem ritka ma már az olyan termelőszövetkezet, ahol évente 10—20 tag végez szakmai tanfolyamot, sokan járnak a dolgozók esti iskolájába — a tanulás és a rendszeres művelődés tömeg igénnyé lett. Mégis helyesen állapították meg a népművelés ötéves tervének megPanasztól csorduló levelet kaptam egy falusi népművelőtől. Esztendeje sincs, hogy művelődési otthon igaz gató lett, de már annyi kellemetlen élményt gereblyézett össze községében, hogy más tíz év alatt sem jut annyihoz. Mint írja, a helyi tsz segíti őket anyagilag, de az elnök még nem tette be a lábát a művelődési otthonba, mert úgymond „ezer gondom van, nem futja időmből a léháskodásra”. „Ez még hagyján — így a levél. — A komoly baj, hogy nem jutunk egytől a kettőre. A múltkor kifaggattam a könyvtár nyolc olvasóját, akiknek kezén megfordult Hasek Svejk című regénye. Megdöbbentett, hogy a fele nem fogta föl a szerző szándékéit. Becsületesen törekszem a társadalmi tudat szocialista fejlesztésére, de lehangol, hogy például tízszer annyian jönnek el egy meg nem hirdetett táncmulatságra, mint áhányan legutóbb a Korunk erkölcsi problémái című előadás iránt érdeklődtek ...” Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy ügyszeretettől áthatott ifjú népművelőnk az igazat írta. És még sincs igaza. Ez a kettő — így egymás mellett — ellentmon dásnak tűnik, hadd fejtsem ki hát egy kicsit részletesebben velük kapcsolatos gondolataimat! Nem azt mondom, hogy olyan tsz-elnököt kívánok, aki léháskodásnak tekinti, ha valaki a művelődési otthonban tölti az idejét. Nagyon rossz kívánság volna az. De olyan tsz-t igenis kívánok minden községnek, amelyik hozzájárul a művelődési otthon fönntartásához — és bizonyos, hogy Év végi hangversenyek a főiskolán Áprilisban tartotta hagyományos év végi hangversenyét a Pécsi Tanárképző Főiskola a Liszt Ferenc hang- versenyteremben. A vegyes- kar és nőikar mellett új színfolt volt a hangversenyen a kamarazenekar, amely először lépett dobogóra a város közönsége előtt. A pécsi hangverseny után a nőikar Egerben, az ottani főiskola meghívására a Gárdonyi Gé- aa Színházban adott hangversenyt az egri főiskola kórusaival közösen. A nőikart Dobák Pál vezényelte, zongorán kísért Kanizsainé Madara Melinda. Ezután Budapesten a Rádió 22-es stúdiójában felvételt készítettek Mendelssohn, Bartók, Pászü és Karai műveiből. A vegyeskar a kaposvári Tanítóképző Intézet meghívására a Latinka Sándor Művelődési Házban a kaposvári és szombathelyi tanítóképzők kórusaival közös hangversenyt adott Tülai Aurél vezényletével, zongorán kísért Szántóné Boros Erzsébet. Másnap Domibóvárott szerepeltek a gimnázium kórusával közös koncerten, A zenekar május 11-én Kováig András vezetésével Sopronba utazott az Erdészeti és Faipari Egyetem meghívására, ahol az egyetem művelődési házéiban ad hangversenyt A zenekar műsorszámai mellett az együttes szofistái is bemutatkoznak a soproni közönségnek. Üi A hét zenei krónikája Hughes-1, a Christina Science Monitor munkatársát tüntették ki az indonéziai „kommunista összeesküvésről” és az azt követő ,,Tisztogatásról” szóló — egyébként hiteles, újságíró szempontból érdekes és még az indonéz kommunisták tízezreinek lemészárlását is „bíráló” — riportsorozatáért. A magas bizottságot nem politikai szempontok vezették... — Ö, dehogyis! Csupán szakmai szempontból emeltek ki fogást a vietnami cikkek ellen. Egyrészt „Salisbury nem nevezte meg forrásait, ahonnan a polgári áldozatokra vonatkozó számadatokat kapta”, (noha ezek vietnami kommunisták voltak s így statisztikáik a magas bizottság számára kétes értékűek,) másrészt azt írta, hogy „a Pentagon sohasem jelentette Nam Dinh város bombázásán’, pedig a hadijelentésekben kétszer is szerepelt. (Persze mint katonai célpont ...) Ráadásul a csúcsbizottság 12 tagjának többsége arra az álláspontra helyezkedett, hogy Salisbury „kiváltságos helyzetben volf’ mert más amerikai újságíró nem kapott volna vízumot Hanoiban, így „nem volna ildomos" a díjazása. Félreértés ne essék, a csúcsbizottságnak joga van az eredeti jelölés felülbírálására s ezzel a jogával szinte minden évben élt is. Csupán az lett a kellemetlen, hogy a legifjabb Joseph Pulitzer, a díjalapító unokája s a St. Louis Post-Dispaxch mai főszerkesztője, aki maga is tagja a csúcsszervnek, nem értett egyet a többség döntésével, sőt, meg is írta ezt a bizalmas történetet lapjában. Ez bizony alapos in- diszkréció s a csúcsbizottság többi tagja most joggal panaszkodik, hogy meginoghat a bizalom „elvi szempontjaik” iránt. (Salisbury egyéb ként így kommentálta az ügyet: „A Times szerkesztőségének véleményére többet adok, mint bármiféle bírálóbizottságéra. Ha egyszer a Times jónak találta az anyagot, akkor ez a döntés többet ér nekem a Pu- litzer-díjnál, vagy más egyéb nél”) TJgyanazon a napon, amikor a bizottság döntését közzétették New Yorkban, Johnson elnök beszédet mondott Washingtonban. S ebben arról beszélt, hogy „tiszteletben kell tartani minden ember vélemény nyilvánítási jogát’. Igaz, azt is kijelentette, hogy a szólásszabadság „nem egyirányú utca” s így „mindenkinek jogában áll kinyilvánítania véleményét, de ugyanakkor másoknak joga van a válaszra.” Harrison E. Salisbury a kétirányú utcán az egyik irányban haladt. A bizottság szemmel láthatóan a másik irányt választotta. De mert az elnök szerint az Egyesült Államokban tökéletes a szólásszabadság, ki merne kételkedni abban, hogy Salisbury Pulitzer-díja valóban csak a szakmai kifogásoknak esett áldozatául? KISS CSABA terjedelmű, nagy apparátust mozgató művet mindvégig partitúra nélkül vezényelte, a Requiem anyagának tökéletes és hiánytalan birtoklásáról, ritkán tapasztalható memóriakészségről, valamint a dirigensi munka, az interpretálásban rejlő újraalkotás minden mesterségbeli fogásának alapos ismeretéről tett tanúbizonyságot. Keze alatt engedelmesen formálódtak a dallamok: a kezdés sejtelmes tónusú piani&szimója. a csodálatos realizmussal teli Dies irae elején a teljes zenekaron felcsattanó négy fortisz- szimó erejű hórmashangzat után a kóruson félelmetes erővel megszólaló, a végítélet napját drámai hevülettel hirdető téma, a legköltőibb tételként felcsendülő, bensőséges hangulatú Agnus Dei és a mindent betetéző zárótétel, melyben mégegyszer felidéződnek a korábbi tételek hangulatai, köztük a hatalmas erejű karfúgán, a Libera me extázisig fokozódó feszültsége, mely után a pia- nisszimóra halkult kórus fotó életművét megkoronázó, érzelmi telítettségű alkotása: a Requiem. Volt valami különösen felemelő és ünnepi abban, hogy a Lahti Oratóriumkórus a zeneirodalomnak azt a kimagasló értékű, drámai feszültségeket és tragikusan emberi mélységeket feltáró alkotását szólaltatta meg különleges, maradandó élményt nyújtó tolmácsolásban, mely mű áradó bőségű dallamvilágával és páratlan drámai erejével mindenkor nagy hatást kelt a hallgatóságban. Mintha jelképezni kívánták volna, hogy a távoli észak embereiben is visszhangot talált az olasz életszeretet és humanizmus, mely Verdi alkotását az olasz „belcanto” sajátosan uralkodó varázsával teszi általános érvényűvé. Urpo Pe- sonen dirigensi felfogása is azt domborította ki, hogy a Requiem dallamvilága áttörte a gyó,szmise kereteit, a szólisták, a kórus ajkán áradó melódiák inkább az operakomponista Verdit idézik. Pesonen, alki a hatalmas „Embermilliók, átkarollak. Csókom vedd, ó Nagyvilág!” — harsantak fel a zengő kottafejekbe álmodott schilleri óda szavai néhány héttel ezelőtt északi testvérvárosunk, Lahti koncerttermében az ottani oratórium-kórus és a pécsi Liszt Ferenc Kórus közös hangversenyén. Az azokban a felejthetetlen órákban és napokban, a közös éneklés embermilliókat eggyéforrasz- tó erejével szövődött bensőséges, testvéri kapcsolat folytatásaként hozzánk látogató Lahti Oratóriumkórus két. elementáris erővel kirobbanó közönségsikert aratott koncerttel ajándékozta meg szerdán és pénteken este a pécsi közönséget. Talán még soha nem tapasztaltak a Liszt Fe- renc-terem falai ilyen őszinte. szívből fakadó, .meleg ünneplést, mely már akkor megkezdődött, amikor a kórus tagjai elfoglalták helyüket a pódiumon. A vezénylő Urpo Pesonent és a négy vendégszólistát is hosszú percekig tartó taps’ köszöntötte. A két Himnusz elhangzása után megkezdődött a koncert, megszólalt a zene: Giuseppe Verdinek, az idős mesternek ■•érthetetlenül gazdagon alkolett édesen szólalt meg a , szopránszóló: Liísa Pesonen < ajkán. Mert a kiegyensúlyo- ( zott hangzású, a mű drámai , freskóit hitelesen tolmácsoló | kórus mellett kivették részű- | két a sikerből az este szólis- ( tái is: drámai erejű szoprán- hangjával Liisa Pesonen, telt, melegfényű altjával Mai- 4 lis Kolsi, és a két, még fia- tál, de ígéretes tehetségű te- á norista és basszista: Matti Norjava és Tapani Valtasaari. Teljesítményük értékét nőve- i li, hogy nem hivatásos éne- # kesékként vállalkoztak e ha- i talmas feladat művészi megoldására. És a legnagyobb j| elismerés hangján emlékezhetünk meg a Pécsi Filhar- monikus Zenekarról, mely szívből jövő, bár néhol a (> kívántnál nagyobb hangerejű muzsikálásával segítette elő a vendégénekkar megérde- f melten nagy sikerét. á A koncert után ismét hosz- <> szú percekig zúgó taps. va- (' lamint a valóságos virágerdő (• azt bizonyította, hogy a pé- <> esi közönségnek sikerült viszonoznia azt a forró ünnep- # lést, melyben a lahtiak ré- # szesítették a Pécsi Liszt Fe- # renc kórus tagjait. # — — i Jugoszláv irodalmi est Szerdán érkezett Budapestre a Jugoszláv Írószövetség négytagú delegációja, amely több napon keresztiül tartózkodik hazánkban. A küldöttség szombaton Pécsre érkezett és a helyi írócsoport vendégéként ismerkedik a város és a megye nevezetességeivel, irodalmi és művészeti életével. A jugoszláv író vendégek — Branko Csopics, Tanaszije Mladenovics, Enver Gyercsek és Major Nándor — ellátogatnak a Megyei Tanácsra, majd hétfőn este a Városi Művelődési Házban mutatkoznak be a pécsi közönségnek. A Pécsi Nemzeti Színház művészed olvassák fel elbeszéléseiket, verseiket, ezen kívül az írók saját nyelvükön is felolvasnak. Bánky József zongoraművész Bartók-műveket játszik. A vendégeket Vujicsics Sztojan hazánkban élő műfordító mutatja be.
