Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-04 / 103. szám
1967. MÁJUS 4. napló 2 Megkezdődött a szakszervesetek XXL kongresszusa nyelesen csökken i túlórát száma. A munkaidő-csökkentés helyes végrehajtásáért a mlnis*- tériumok felelősek, de a szak- szervezetek is fogjanak hozzá javaslataik előkészítéséhez. Vizsgálják meg a gazdasági vezetéssel együtt, milyen tartalékok állnak rendelkezésre a kieső munkaidőalap fedezésére. Nagy gonddal mérlegeljék a belső tartalékokat, a munkaerőhelyzetet, az egészségi ártalmakat. Mozgósítsák a dolgozókat is a tartalékok feltárására, segítsék a műszaki fejlesztést, az újítások éa találmányok bevezetését mértékben csökkenjen, mint az ipar egyéb területein. A munkaidő-csökkentés módjáról —, hogy a heti vagy a napi munkaidőt szállítsák le — a helyi gazdasági és szakszervezeti szervek, a dolgozók véleményét figyelembe véve döntsenek. A dolgozók számára hasznosabb a heti munkaidő csökkentése. Hangsúlyozni kell: e nagy jelentőségű Intézkedés gyakorlatilag csak akkor fogja éreztetni a hatását, ha a munka jobb megszervezésével együtt léTovábbra is biztosítsák a teljes foglalkoztatottságot! A mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezésével falun is jobbak lettek az élet-; és munkakörülmények. A kormány idevonatkozó intézkedései kedvezően hatottak. A fa-, luról azonban még tart — főleg a férfi munkaerő — városokba áramlása. Ez növeli a nehézségeket a városban, de falun is. Szükségesnek tartjuk, hogy az illetékes állami szervek nagyobb figyelmet fordítsanak a munkaerő városba áramlásának megakadályozására. Elismerjük a vállalatvezetők jogát arra, hogy kiválaszszák a vállalatuk számára legmegfelelőbb dolgozókat. De a dolgozóknak is megvan aa a joguk, hogy megtalálják a képzettségüknek és képességüknek legjobban megfelelő munkahelyet. Ez az egyénnek és a társadalomnak egyaránt érdeke. A szakszervezetek a foglalkoztatottság növelése és a jövedelem emelése végett helyeslik a bedolgozói rendszer kiszélesítését. A szakszervezetek javasolják: a kormány kötelezze a minisztériumokat, tanácsokat, hogy dolgozzák ki a racionális foglalkoztatásra való áttérés tervét. Az ötéves terv lehetőséget ad a felszabaduló munkaerő hasznos foglalkoztatására, elhelyezésére. Javasoljuk azt is, hogy amennyiben valamely vállalat, intézmény, gazdasági egység olyan mértékű létszámcsökkentést kíván végrehajtani, amely az adott területen a foglalkoztatási viszonyokat erősen érinti, akkor ehhez a szakszervezet engedélye, vagy egyetértése legyen szükséges. Szükségesnek tartjuk, hogy a helyi foglalkoztatási helyzetet, a megoldás lehetőségeinek a felkutatása, elősegítése céljából az üzemekben a dolgozókkal vitassák meg. A munkaerőátcsoportosítás a termelékenység emelését szolgálja, ezért a dolgozóknak is általános érdeke, azoknak, akiket ez személyesen érint, természetesen gondot és kellemetlenséget jelent. Ezt helyi, lég a gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek emberséges módon enyhítik. Az átcsoportosításoknak van azonban más oldaluk is. Az, hogy nem kedveznek azoknak, akik a munkahelyet nem becsülték, pihenőhelyül használták. Növekedni fog a munkahely becsülete, erősödni fog a törzsgárda. A rővldebb munkaidő bevezetésével egyidőben — ahol szükséges — meg kell változtatni a szociális intézmények nyitvatartási idejét. A kereskedelem és a közlekedés is alkalmazkodjék a megváltozott igényekhez. Legjelentősebb szocialista vívmányaink egyike a munkanélküliség megszüntetése. Ennek belpolitikai és nemzetközi hatása egyaránt jelentős. A szakszervezetek ezért szükségesnek tartják, hogy a kormány a népgazdaság fejlesztésének ütemét és irányát olymódon határozza meg, hogy továbbra is biztosítva legyen a teljes foglalkoztatottság. A foglalkoztatás jelenlegi színvonalát fenn kell tartani, de a jövőben ez csak a vállalatok közötti és iparágak közötti munkaerő átcsoportosítás mellett lehetséges. Bizonyos vállalatok a kelleténél több munkaerőt alkalmaznak, mint amennyit a gazdaságos termelés indokol. Más vállalatoknál pedig munkaerőhiány van. A szakszervezetek is úgy ítélik meg, hogy ezen a helyzeten változtatni kell. Amelyik üzemben, vagy iparágban ugyanis munkaerő-gondokkal küzdenek, ott bizonyos társadalmi igényeket nem tudunk kielégíteni. Ugyanakkor ezeken a területeken a dolgozókat megengedhetetlenül sokat túlóráztatják. Ahol pedig munkaerőfelesleg van, ott romlik a gazdasági eredmény és káros erkölcsi jelenségek is keletkeznek. A jelenlegi helyzet tehát sok rendellenesség forrása Ezen változtatni kell, ezzel mi is egyetértünk. Helyeseljük a vállalatok, az iparágak közötti munkaerő-átcsoportosítást. A szakszervezeti alapszervezetek minden vállalatnál követeljék meg, hogy a vállalati gazdasági szervek nagy gonddal vizsgálják meg, hogyan foglalkoztathatják dolgozóikat gazdaságos termeléssel. Ha ez nem oldható meg, képezzék át, csoportosítsák át őket gyáron belül, és ha más megoldást nem találnak, helyezzék át őket más gyárba. Fontos feladatunknak tartjuk ezt, mert helyenként a jobb munkaerő-gazdálkodás lényegét hajlamosak csupán abban keresni, hogy a vállalati többletlétszámot leépítsék és kevésbé kutatják a meglevő létszám gazdaságos foglalkoztatási lehetőségeit. Azok kapjanak állami lakást, akiket leginkább megillet zetl jövedelemnek erre a célra — különösen az állami lakásokra — fordított része nem növekszik úgy, ahogy ez szükséges lenne. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a korszerű technika általános alkalmazására, a rendelkezésre álló kapacitás teljes kihasználására. A lakásépítéshez szükséges anyagok és felszerelési tárgyak gyártásának gyorsítására átfogó intézkedések szükségesek. Ez a lakások építési önköltségének csökkentését fogja eredményezni. Ilymódon újabb (Folytatás a 3. oldalon.) — Ismeretes, hogy egyre több lakás épül hazánkban. Számtalan új lakótelep, városrész, sőt új város teszi kényelmesebbé, szebbé dolgozóink életét. A lakáshelyzet azonban változatlanul nagyon nehéz. Szükségesnek tartjuk, hogy a kormány a lakásépítési program megvalósítása érdekében az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket tegyen. mert a távlati lakás- építési program teljesítésében némi elmaradás mutatkozik. Bár évről évre nagyobb összeget fordítunk lakásépítésre, mégis a nemkedéseket e szolgáltatások fejlesztésére, és lépjenek fel az árakat túllépő kisiparosokkal, szövetkezetekkel szemben. A szakszervezetek véleménye szerint az állami szerveknek gondoskodniuk kell arról, hogy — különösen egyes ipari szolgáltatási árak kialakítása során — messzemenően vegyék figyelembe a szociális, egészségügyi és politikai meggondolásokat. A jelenlegi szolgáltatási árak — bár gyakran önköltség alatt vannak, mégis — elég magasak. Ha az állami szervek fokozottabban gondoskodnak e területen a műszaki fejlesztésről. az önköltség csökkentéséről, az a szolgáltatási árak csökkentését fogja eredményezni. Az árszínvonal alakulása jelentős befolyást gyakorol az életszínvonalra. Az árak ellenőrzésében való részvétel ezért fontos érdekvédelmi feladat. Köztudott, hogy jelenlegi árrendszerünk nem ösztönöz eléggé a fogyasztási szerkezet korszerűsítésére, nem gyakorol kedvező hatást a termelésre. A szakszervezetek ezért egyetértenek azzal, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében a termelői, a fogyasztói és a szolgáltatási árakat fokozatosan az értékükhöz kell közelíteni. Nyilvánvaló, hogy ez hosszabb idő kérdése, mert a helyes arányokat az élet- színvonal rendszeres emelésével párhuzamosan kell kialakítani. A szakszervezeteknek is feladata, hogy állandóan figyelemmel kísérjék az árszínvonal alakulását, elősegítsék, hogy az ármódosítások összhangban legyenek a dolgozók élet- és munkakörülményeinek rendszeres javítására vonatkozó politikai célkitűzésekkel. Következetesen kell érvényesíteni azt az elvet, hogy az esetleges hatósági áremelést olyan áruk árának a leszállításával kell ellensúlyozni, amelyeket az áremelés által érintett rétegek fogyasztanak. A fogyasztói árak egy részének szabadabbá tételét is ezek* nek az elveknek megfelelően, fokozatosan kell bevezetni. a nemzeti jövedelem fogyasztásra szánt részéből a jövőben többet fordítunk a bérekre. Ennek következtében a bérek gyorsabban növekednek majd, mint a juttatások. Ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi és üzemi juttatásokra fordított összegek csökkenni fognak. Sőt: a népgazdaság, a vállalatok helyzetének javításával, amint erre lehetőség van, a juttatásokat tovább kell fejleszteni. A szakszervezetek egyetértenek azzal, hogy egyes juttatások helyi hatáskörbe kerüljenek. A helyi hatáskörökbe kerülő juttatások egy része, mint pl. a munkaruha, munkásszállás. munkásszállítás a vállalati termelési költségeket terheli, mert e juttatásokat — egyebek közt — munkaerőgazdálkodási okok indokolttá teszik. A gyermekintézmények fenntartásának költségeit — amelyeket az 1967. évi norma szerint kapnak a vállalatok — más célokra felhasználni nem lehet. Az üzemétkeztetés fenntartásáról, fejlesztéséről a vállalat dönt, a dolgozók véleményének figyelembe vételével. Az üzemi étkeztetésre biztosított összeget egyéb szociális célokra is fel lehet használni, mégis azt tanácsoljuk, hogy továbbra is tartsák fenn és a vállalat eredményességétől függően, ha mód van rá, fejlesszék tovább az üzemi étkeztetést. A szolgáltatásokról szólva Gáspár Sándor rámutatott: az Ipari szolgáltatásoknak az a része, amely a lakosság olyan igényeit elégíti ki, mint a karbantartás, javítás, mosás, vegy- tisztítás, nem fejlődik kielégítően, mert az illetékes állami szervek eddig kevés figyelmet és anyagi erőt fordítottak rá. Különösen nehéz helyzetben vannak az állami és tanácsi szolgáltató vállalatok. Ebben szerepet játszott az is, hogy megoldatlan a szolgáltatások felső szintű koordinálása, és a szolgáltatások iránti igények és lehetőségek sokoldalú felmérése. Javaslatot készülünk tenni a kormánynak, hogy az illetékes állami szervek dolgozzanak ki megfelelő intézten. Ezzel tömegméretekben segítjük annak megértését is, hogy az egyéni érdekek jobb kielégítése csak az össztársadalmi, népgazdasági érdekek érvényrejuttatásával lehetséges. Egyre többen ismerik meg majd a termelés irányításának módszereit. így teljesedik ki a lenini jelszó: a szakszervezetek a vezetés, a gazdálkodás iskolái. A reform megvalósítása során erősíteni kell a tulajdonosi szemléletet, hogy minden dolgozó érezze: rajta is múlik nagy céljaink megvalósítása és módja van közreműködni a vállalat jelenének és jövőjének formálásában, irányításában és a szakszervezetek révén is tulajdonképpen részese a vezetésnek. Ez a tudat, valamint a személyes anyagi és erkölcsi érdek felismerése és érvényesítése ösztönzi a dolgozót aktívabb, céltudatosabb cselekvésre — mondta többek között Gáspár Sándor. (Folytatás az 1. oldalról.) gSüja az eredményes vállalati tevékenységet. Ha a kollektívák és az egyén jutalmazása, megbecsülése az elért eredménnyel áll arányban, még- inkább egybeesik majd a „jó munkás” és a „jólkereső munkás*’ fogalma. Mindez a dolgozók társadal- má aktivitásának növekedéséhez is vezet A társadalmi aktivitás legjobb példáit a azocialista brigádmozgalom adja. Ezért a szocialista brigádverseny továbbfejlesztése jelenleg a szocialista tudatformálásnak, a kollektív erőfe- azítés kibontakoztatásának és a szocialista erkölcs kialakításának is alapvető feltétele. A dolgozók szemléletének megváltoztatása a közgazda- sági gondolkodás fejlesztését is igényli. Annak megértését, hogy a jövedelmező gazdálkodás ma már nélkülőzhetetFeladafaink az érdekvédelmi tevékenység fejlesztésében Elképzelések a munkaidő csökkentésére keresetek mellett, termeléskiesés, önköltségnövekedés nélkül kell bevezetni. A munkaidő-csökkentést, mivel lehetőségeink korlátozottak, nem tudjuk egyszerre a népgazdaság valamennyi ágában végrehajtani. Első lépésként az ipari dolgozókra kerül sor. Ezt a lépést indokolják a munkaerőellátási gondok és az, hogy ezzel is vonzóbbá kell tenni az ipari munkahelyeket. Ezzel a sorrenddel ösztönözni is kívánunk minden más dolgozó réteget arra, hogy minél gyorsabban megvalósuljanak a munkaidőcsökkentés feltételei az iparban és ezután sor kerülhessen rá más munkaterületeken is. Különösen ott indokolt az ipar* ral egyidőben végrehajtani a munkaidő csökkentését, ahol az eddigi feszültség még tovább fokozódna. Jelenleg egyes területeken — pl. a közlekedésben — a munkaidő meghaladja a havi 210 órát. Itt is törekedni kell a jelenleginél rövidebb munkaidő bevezetésére. Jól tudjuk hogy ez nem lesz könnyű, de a gazdasági vezetésnek és a szakszervezeteknek mindent meg kell tenniők annak érdekében, hogy a munkaidőt e területeken is csökkentsék. Az egészségre ártalmas munkakörökben pedig be kell fejezni a munkaidő csökkentését. Tovább rövidítjük a munkaidőt azokban az iparágakban is, ahol az már jelenleg is kevesebb 48 óránál. Ilyen pl. a textilipar. Azt hiszem, ha figyelembe vesszük a munka- intenzitást, a munkakörülményeket és azt a legjelentősebb érvet, hogy itt túlnyomó többségében nők dolgoznak három műszakban, senki sem vitatja annak jogosságát, hogy a munkaidő legalább olyan A piac, a kereslet és kínálat hullámzása a szabadpiaci árak és némely, nem alapvető fogyasztási cikk árának mozgását eredményezheti. Rendszerünkben minden eszköz rendelkezésre áll, hogy ezt szabályozzuk. A szak- szervezeteknek is feladatuk őrködni afölött, hogy az árpolitika elősegítse a dolgozók életszínvonalának megalapozott, rendszeres emelését. A harmadik ötéves tervben kitűzött életszínvonal emelési programot teljesíteni kelL Az állami szerveknek biztosítaniuk kell az árkalkulációs tevékenység szabályozását és betartásának szigorú ellenőrzé* sét. A gazdaságirányítás új rendszerének egyik lényeges eleme az adminisztratív módszerek csökkentése. Ebből azonban korántsem következik, hogy nem vesszük igénybe a felelősségrevonás különféle eszközeit, akkor ha a dolgozók, a fogyasztók érdekeinek védelméről van szó. A IX. pártkongreszus felkérte a szakszervezeteket és a kormányt, hogy dolgozzák ki a munkaidő-csökkentésre a részletes elképzeléseket. A szak- szervezetek örömmel teljesítik ezt a feladatot, a tárgyalások már előrehaladtak. A kialakult elképzelések a következők: A bérből és fizetésből élő dolgozók munkaidejét fokozatosan heti 48 óráról 44 órára kell csökkenteni. Először — 1970 végéig — az iparban dolgozók munkaidejének csökkentését kell végrehajtani. A rövidebb munkaidőt a vállalatok belső tartalékainak felhasználásával, önerőből, változatlan jutalomban és az év végi nyereségrészesedésben. Bár ez a dolgozók érdeke is, a gyakorlatban mégsem mindenki fogadja megértéssel. A gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek igényeljék a munka során is a dolgozók összességének segítségét, így kevesebb lesz a tévedés, ugyanakkor felül tudnak kerekedni az esetleges meg nem értésen. Jól tudjuk, hogy az egyen- lősdi a bérezésben, a jutalmazásban kevesebb gondot és vitát okoz. Az ilyen áron szerzett nyugalom azonban csak látszólagos, felszínes és mélyebb konfliktusok forrása. Az anyagi ösztönzés hatása sokirányú, A munkások közötti csekély bérkülönbség nem fejezi ki a végzett munka, a szaktudás, a felelősség, a szorgalom közötti különbséget. Ilyen bérpolitika nem mozgósít eléggé a feladatok végrehajtására. Számolni kell azzal, hogy a munka szerinti elosztás elvének fokozottabb érvényesítése folytán kisebb mértékben érvényesülnek a bérek alakításánál a szociális tényezők. A jövőben a szociális tényezőknek főleg a társadalmi és üzemi juttatásokban kell realizálódni, A bérekben jobban kifejezésre kell jutnia a szakképzettségnek, a szorgalomnak, a munkaártalmaknak, a nehéz fizikai munkának. A vállalati önállóság növelésével a dolgozók személyi jövedelme attól függ, milyen az egyén teljesítménye, hogyan alakult a vállalat jövedelmezősége. A részesedési alap felhasználható bérekre, jutalmakra, prémiumokra, évvégi részesedésre. Az 1968. január 1-én hatályba lépő gazdaságirányítási rendszer lehetővé teszi, hogy a gazdasági vezetők jövedelme eredményes gazdálkodás esetén nagyobb ütemben emelkedjék. Ha azonban a vállalat nem jövedelmező, a vezetőknek még az alapbére is csökkenni fog. A munkásoknak és az alacsony beosztású alkalmazottaknak az elért teljesítmény után járó teljes munkabérét viszont — a vállalati munka eredményességétől függetlenül — szavatolni kell. Az életszínvonal alakulásának legdöntőbb eleme: a bérek, a jövedelmek. A következő években még határozottabban akarjuk érvényesíteni azt az elvet, hogy a bérek és pénzjövedelmek a munka társadalmi hasznosságától, az egyén teljesítményétől, a kollektíva eredményétől függjenek, ennek alapján a jövedelmek differenciáltabbak lesznek, ami törvényszerű is. Ismeretes, hogy bérrendszerünk magán viseli eddigi fejlődésünk jeleit A gazdaság- fejlesztés extenzív módszere az életszínvonal-politikára is hatott Terveinkben kitűzött reálbér-reál j övedelem-emelési céljainkat valóra váltottuk. Bizonyos munkáskategóriák keresete azonban éveken keresztül alig változott A reál- jövedelem emelkedésének nagyobb része származott a létszámnövekedésből és kisebb része a reálbérek fejlődéséből. A korábban részletekre menő központi utasítások is évekig gátolták a vállalati bérpolitika hatékony alakítását Bár az utóbbi években valamennyire javult a helyzet. A következő időszak feladata lesz a keresetek további differenciálása, a helyi bérpolitikai módszerek finomítása, A harmadik ötéves tervben a fogyasztásra szánt összeg felhasználásánál már nagyobb hangsúlyt kap a reálbér növelése, tehát a munka szerinti elosztás elvének jobb érvényesítése. A Szakszervezetek Országos Tanácsának nagy gondot kell fordítania az iparági arányok helyes kialakítására. A szak- szervezetek központi vezetőségeinek pedig a szakmán belüli arányokra. A vállalati hatáskör megnövekedése folytán az üzemi, gazdasági vezetők és a szak- szervezeti szervek hatáskörébe kerül a helyi bérpolitika továbbfejlesztése. Általános központi irányelvek alapján. Az üzemeknek és vállalatoknak több lehetőségük lesz, hogy az ügyet jobban szolgáló, a dolgozó érdekeinek és igazságérzetének a mainál jobban megfelelő bérpolitikát valósítsanak meg. Az eddiginél nagyobb különbséget kell tenni a dolgozók között a bérekben és a jövedelemben, a Munkabér és társadalmi hasznosság nek figyelemmel a költségvetésből gazdálkodó szervek és intézmények dolgozóinak kereseti arányaira, illetve azok alakítására, fejlesztésére is. Bérpolitikánk fejlesztésének iránya is bizonyítja, hogy a gazdasági mechanizmus reformja a dolgozók érdekeit szolgálja. Mint már említettem, a jövőben fokozatosan arra törekszünk, hogy a munkabér jobban függjön a munka társadalmi hasznosságától. Ez azt jelenti, hogy Az elmondottak is érzékeltetik felelősségünket az ösztönzőbb bérpolitika kialakításában. Ezért úgy véljük indokolt, ha a kongresszus felhívja az újonnan megválasztandó Szakszervezetek Országos Tanácsának és a szakszervezetek központi vezetőségeinek a figyelmét arra, hogy nagyon gondosan kísérjék figyelemmel — különösen 1968. január 1-e után — a vállalati önállóság következtében, a vállalati jövedelmezőség alakulása nyomán előállt helyzetet. Legyerrro
