Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-24 / 120. szám
♦ Világ proletárjai, egyesüljetek 1 Dunámon napló Az MSZMP Baranya megyei. Bizottsága és a Megyei Tanács lapja ________ 1 967. MAJÜS 24. SZERDA ARA: 50 FILLER XXTV. ÉVFOLYAM 120. SZÁM Átadta megbízólevelét az Egyesült Arab Köztársaság új nagykövete Kommunisták a lakóterületen D écs városában tizenki* lene területi pártszervezet működik, ezekben tevékenykedik a város párttagjainak 15 százaléka. Megyei viszonylatban is nagyjából ez az arány, és mivel a területi alapszervezetek tömörítik magukba a munkásmozgalom régi, kipróbált harcosainak legnagyobb részét, politikai súlyuk a taglétszámuknál is nagyobb. E pártszervezetek magukon viselik azokat a speciális jegyeket, amelyek a tagság összetételéből fakadnak. Itt nem egy-egy üzem vagy termelőszövetkezet hasonló termelési és egyéb problémák által foglalkoztatott dolgozói jönnek össze, hanem háziasszonyok, akik még nem kapcsolódtak be a gazdasági élet vérkeringésébe, és nyugdíjasok, akik 40—50 évi munka után váltak meg gyáruktól, munkahelyüktől. Ahol utóbbiak, ér közülük is az idősebbek vannak többségben, olykor bizony több a beteg, mint az egészséges. Az ágyban fekvők természetesen nem tudnak pártmunkát végezni, a taggyűléseken sincsenek jelen, de a tagsági díjat rendesen fizetik, és a vezetőség egyik tagja mindig tájékoztatja őket a párt- szervezetben történtekről. Szomorú ez? Én inkább felemelőnek érzem. A nyugdíjasokat nálunk megbecsülik. A vállalat megvendégeli, ünnepélyesen búcsúztatja őket, és bármikor megjelenhetnek volt munkahelyükön. Idős párttagjainknál azonban valamiről megfeledkezünk. Arról nevezetesen, hogy csak mint bányászok, lakatosok, kőművesek mennek nyugdíjba, de továbbra is tagjai maradnak a pártnak. Kezükbe nyomjuk az átjelentő lapot, melyen fel van tüntetve, hogy melyik alapszervezetből távozott, aztán majdcsak megtalálja, hogy ezentúl hová tartozik. A jó munka elismerését, az erkölcsi ösztönzést nem mi találtuk fel, mindenkinek jólesik, ha személyét, tevékenységét értékelik. És most képzeljünk el egy, de nem egy, hanem sok idős pártmunkást, aki nyugdíjba vonul és azt sem tudja, hol keresse az alapszervezetét. Csoda-e, ha egyik-másik úgy érzi, ő már leszerepelt, ő már nem fontos senkinek? Fedik nem nagy fáradtsággal másként is lehetne intézni a dolgot. Felvenni a kapcsolatot a lakóhely szerinti területi pártszervezettel, tájékoztatni őket a nyugdíjba menő elvtárs munkájáról, érdeklődési köréről, vagy legalább az átigazolás tényé- ről. És akkor még csak hazudni sem kell, ha ennyit mondunk: Köszönjük a munkádat nálunk, és ne felejtsd el, már nagyon vár a területi alapszervezet. Fentiekkel látszólagos ellentétben a területi pártszervezetekben komoly, színvo(Folytatás a 2. oldala,a) Nasszer bejelentette az Akabai-öböl lezárását Az Elnöki Tanács elnöke válaszbeszédében rámutatott: — A magyar nép nagy figyelemmel és mély rokon- szenvvel kíséri azt az alkotó munkát, amelyet a baráti Egyesült Arab Köztársaság népe folytat a gazdasági fel- emelkedésért, a népjólét fokozásáért és tisztelettel adózik annak a kitartó küzdelemnek is, amelyet politikai és gazdasági függetlensége megszilárdításáért vív. — Egyetértek önnel, hogy a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság immár hagyományos baráti együttműködése szilárd alapokon nyugszik és népeink javát szolgálja. Őszinte megelégedéssel állapítom meg, hogy népeink egymással vállvetve harcolnak a társadalmi haladásért, a béke megszilárdításáért, a leszerelés megvalósításáért, a vitás nemzetközi kérdések békés megoldásáért, a gyarmatosítás minden formája és maradványa, az imperializmus ellen. — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, kormánya, népe és a magam nevében köszönetét mondok a jókívánságokért, amelyeket nagykövet úr az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, kormánya és népe nevében tolmácsolt. E jókívánságokat szívből viszon- zom, s egyben üdvözlöm önt a Magyar Népköztársaságban. A megbízólevél átadása után a nagykövet bemutatta Loson- czi Pálnak a kíséretében megjelent diplomáciai munkatársait Az Elnöki Tanács elnöke ezután szívélyesen elbeszélgetett az Egyesült Arab Köztársaság nagykövetével. Kairó: Nasszer elnök hétfőn a légierők főhadiszállásán tett látogatásakor mon- I dott beszédében bejelentette: ‘ az EAK lezárta az Akabai- öblöt az izraeli hajók, továbbá minden olyan hajó előtt, amely Izraelnek szóló stratégiai anyagokat szállít. „Szu- verénitásunk az öböl bejáratára vitathatatlan’’ — jelentette ki Nasszer és nyomaté kosán hozzáfűzte: „Ha Izrael háborúval fenyeget bennün két, ezt feleljük majd: Állunk elébe!” Nasszer ezután hangsúlyozta, hogy Izrael 11—13 dandárt vont össze a Szíriái határnál. Szíria elözönlését — hangsúlyozta Nasszer — május 17-re időzítették. A kairói rádió néhány órával V Thant ENSZ-főtitkár érkezése előtt hivatalosan tudtul adta: Izrael egyetlen Vörös-tengeri kikötőjének blokádja megkezdődött. Az EAK szárazföldi és haditengerészeti egységei elfoglalták állásaikat az Akabai öböl bejáratánál, készen arra, hogy bármely pillanatban akcióba lépjenek. Az egyiptomi hadiflotta Alexandriában állomásozó egységei közül több hadihajó, köztük egy tengeralattjáró, hétfőn áthaladt a Szuezi-csa- tornán, s a Tiran-szoroshoz vonult, hogy megerősítse az EAK Vörös-tengeri hajóhadát. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden fogadta Abdel Fattah Fouad-ot, az Egyesült Arab Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A nagykövet megbízólevele átadásakor mondott beszédében többek között hangsúlyozta: — A Magyar Népköztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság közötti kapcsolatok a barátság, egymás kölcsönös tiszteletben tartása, és a kölcsönös megértés jegyében kedvező irányban fejlődnek. Mindkét ország megközelítően azonos módon ítéli meg a nemzetközi problémákat, és szilárd elhatározással támogat minden olyan erőfeszítést, amely a nemzetközi béke és biztonság fenntartására és az országok közötti együttműködés elősegítésére irányul. Országaink és népeink közös fronton harcolnak a gazdasági és társadalmi haladásért, a nemzetközi viták békés megoldásáért, és a megkülönböztetés és az imperializmus minden formája ellen. — Örömmel ragadom meg ezt az alkalmat, hogy a magam és az EAK nagykövetségének munkatársai nevében megerősítsem eltökéltségünket, hogy semmilyen fáradtságot sem kímélünk az országaink közötti baráti kapcsolatok elmélyítésére és megszilárdítására. Meggyőződésem, hogy küldetésem teljesítésében számíthatok excellen- ciád, a magyar kormány, valamint a magyar nép minden irányú támogatására és együttműködésére. Engedje meg, hogy tolmácsoljam személyesen excellenciádnak, a magyar kormánynak és Magyar- ország népének Gamal Abdel Nasszer elnök úr, kormányunk, s az Egyesült Arab Köztársaság népének őszinte jókívánságait. Határozat a folyamatban levő beruházások befejezéséről * Kijelölték a célcsoportos állami beruházások körét a beruházásoknak a készültségi foka ez év december 31- ig eléri vagy túlhaladja a 80 százalékot, akkor a befejezéshez szükséges összeget a programban előirányzott mértékig az állami költségvetésből kell fedezni. Ugyanakkor azt is előírja, hogy a beruházásokat a programban jóváhagyott módon kell befejezni. Akkor sem szabad lényegesen eltérni a programban jóváhagyott fejlesztési céloktól, ha a beruházás készültségi foka nem éri ugyan el a 80 százalékot, de 20 százaléknál nem alacsonyabb. A harmadik eset, amikor a folyamatban lévő beruházásnak még 20 százaléka sem valósul meg ez év december 31-ig. A vállalatok döntenek ilyen esetben a beruházás folytatásának módjáról, vagy a vállalat a leállításra javaslatot tehet a felügyeleti szervének. A határozat ezután kimondja, hogy a termelő beruházásoknál a jó munka jutalmazására a pénzt olyan arányban kell biztosítani az állami költségvetésből, illetve a vállalati fejlesztési alapból, amilyen arányban a beruházások finanszírozása megoszlik az állami költségvetés és a vállalatok között. Végül a gazdasági bizottság arról intézkedik, hogy' a jelenlegi értékhatár alatti beruházásokat a vállalatok saját alapjukból, szükség esetén bankhitel felhasználásával fejezik be. hálózat fejlesztése 100 kilóvolt alatt; az erdőtelepítés és fásítás; a mezőgazdasági bekötőutak építése; a mező- gazdasági villamosenergia- és hírközlő bekötővezetékek létesítése; a mezőgazdasági vízhasznosítás fejlesztése, a mezőgazdasági üzemen kívüli létesítményeknél; a belvízvédelem; a belvízrendezés; az ármentesítés; folyam szabályozás; a lakossági és ipari víztermelés és szolgáltatás fejlesztése; az országos közúthálózat fejlesztése; a vasúti - járműbeszerzés; a közforgalmi vasúti közlekedés hálózatának fejlesztése; gépkocsiforgalom és karbantartótelepek fejlesztése; szervizhálózat létesítése; szállodafejlesztés; a központi lakásépítés; a kórházi hálózat fejlesztése; a középiskolai tantermek létesítése és a közraktárhálózat fejlesztése. A gazdasági bizottság felhatalmazta a pénzügyminisztert és az Országos Tervhivatal elnökét, hogy az 1968. január 1-én még folyamatban lévő nagy egyedi és a célcsoportos állami beruházások finanszírozásának feltételeit az érdekeltek bevonásával ez év november 30-ig állapítsa meg. A határozat külön intézkedik azokról a jövő évre áthúzódó jelenleg értékhatár feletti beruházásokról, amelyek finanszírozásáról a gazdaságirányítás új- rendszerében magának a vállalatnak kell gondoskodnia. A gazdasági bizottság úgy döntött, hogy ha ezeknek Hazautazott a csehszlovák pártmunkásküldöttség Mint ismeretes, 1968. január 1-től beruházásaikról általában maguknak a vállalatoknak kell gondoskodniuk. Viszont az úgy nevezett célcsoportos beruházásokat részben vagy egészében jövőben is az állam finanszírozza. A gazdasági bizottság legutóbbi ülésén hozott határozat szerint 1968 és 1970 között a következő beruházásokat kell célcsoportos állami beruházásnak tekinteni: a szénbányászatnak, az urán bányászatnak, a kőolaj- és földgázkitermelésnek a fejlesztése; az országos földgáz és kőolaj vezetékrendszer bővítése; a villamosenergia alaphálózat fejlesztése 100 kilóvolt felett; az elosztóvezetésével látogatást tett Magyarországon. A delegációt fogadta Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is. Kedden hazautazott a csehszlovák pártmunkás-küldöttség, amely Jan Janiknak, Cseh Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának Foto: Erb János „Hadiállapot” a Szabadság űton Magyar napok Muharában és Ferganáhan Fergana Üzbegisztán hatodik városa, ahol a magyar küldöttség részvételével barátsági nagygyűlés keretében nyitották meg a magyar kulturális napokat Brutyó Jánosnak, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság elnökének vezetésével hétfőn éjfélkor repülőgépen érkezett a magyar delegáció a 130 ezer lakosú kelet-üzbe- gisztáni városba* amely mindössze 250 kilométerre fekszik a kínai határtól. Vasárnap Navoiban, az üzbég vegyipar korszerű és rohamosan fejlődő gyárvárosában, hétfőn a történelmi Buharában rendeztek váratlanul meleg fogadtatást a köztársaság magyar vendégeinek. Kedden délelőtt a magyar küldöttség Fergana nevezetességeivel ismerkedett. Mergi- lánban kedden délután, Ferganában kedden este ünnepélyes keretek között nyitották meg a magyar kulturális napokat. Az OK1SZ Erkel Ferenc művészegyüttese változatlanul nagy sikerrel szerepel Üzbegisztán- i bán. Népdalénekeseink, Madarász Katalin és Péter Imre folytatják dia- dalútjukat, de nem kisebb sikere van Bencze Mártának és Dobos Attilának sem. Vámos Ágnes, a Magyar Állami Operaház tagja kedden a taskenti opera Traviata-előadá- sában. Szellő Lajos operaénekesünk pedig előzőleg az Aidában lépett fel. A magyar hivatalos és művészdelegáció szerdán reggel repülőgépen visz- szatért az üzbég fővárosba, Taskentbe, ahol részt vesz a magyar kulturális napok záróünnepségén. \ 4