Dunántúli Napló, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-27 / 98. szám

1967. Április *י■ napló 6 A május 1-i felvonulásra készülnek a sportolók rúgók, felvonulnak a kézilabdá­zók, röplabdázók, úszók. Teljes létszámmal menetelnek majd a sorban a Dózsa cselgáncsozók. Készülődnek a május l־i felvonu- lásra a PVSK, az Ércbányász, a Bányász, a Vörös Meteor, a Pos- tás, a Honvéd Steinmetz SE, a PEAC, a BTC és a többi sportkör vezetői. Ebben az évben igen látványos- nak ígérkezik a Tanárképző Főis- kóla sportolóinak menete. A fő- iskolás tornászok, atléták, kézi-, kosár- és röplabdázók, asztali- teniszezők, természetjárók nagy- létszámú csapattal képviseltetik magukat. A városi tanács műve- lődési osztálya úgy határozott, hogy a társadalmi egyesületek־ ben sportoló középiskolás fiata- lók a sportegyesületek között vonulnak. A május elsején, a dolgozók j pécsi felvonulásán a hagyomá- nyokhoz híven ebben az évben I is ott lesznek a város sportolói. ן A városi sportszövetségben már hozzákezdtek a sportolók felvo- nulásának szervezéséhez. A tervek szerin* 18 sportkör fiataljai vonulnak sportruhában, sport felszerelésekkel, zászlókkal. A felvonuló sportolók magukkal ! hozzák sportköreik zászlait, táb- Iáit. A gyülekezés az idén a Szabadság út javítása miatt a Rét utca elejétől a József Attila utcáig történik. A felvonuláson ! részt vevő sportolók negyed ti- zenkettőig fejezik be gyülekezésü két és aztán csatlakoznak a fel- vonulókhoz. Igen nagy számmal vesznek ן részt a május 1-i felvonuláson a Pécsi Dózsa sportolói. Ott lesz- nek az NB I־ben szereplő labda­Mi újság a szövetségekben? A MUSZ-nál mostoha a vidéki vízilabda? A bajnokságok első fordulói a tőkéseknél Röplabda pályaavató Szigetváron Az úttörőolimpia városi atlétikai döntője magas: Réö László 155 cm. (Fe־״ hérhegy), súly: Váradi István, 12,34 m. (Gyárvárosi, kislabda: Wavra János 76,20 m (Vasas n.) 600 méter: Deák László 1,37,2 mp. (Gyakorló). I. korcsoport lány: 60 méter: Meducsin Mira 8,1 mp. (Gyakorló), távol: Kertész Erzsé- bet 485 cm. (Székely), magas: Kossá Erzsébet 135 cm. (Bánki), súly: Horváth Margit 8,37 (Fehér- hegy), kislabda: Horváth Margit 48,50 m. (Fehérhegy), 300 méter: Mester Rózsa 49,6 mp. (Bánki), H. korcsoport, fiúk: 60 méter: Kovács Miklós 8,8 mp. (Gyakorló) távol: Kovács Miklós 441 cm. (Gyakorló), magas: Lantos Zol- tán 130 cm. (39-es dandár), kis- labda: Tóth István 51 m (Agos- tón), n. korcsoport, leány: 60 m: Kossá Szilvia 9,3 mp. (Bánki), tá- vol: Noteisz Agnes 369 cm. (Gya- korló), magas: Kövi Mária 120 cm. (Köztársaság) kislabda: Hof׳ fér Anna 39,60 m (Jókai). Jól felkészült rendezők várták a Pécs városi Úttörő Olimpia at- létikai döntőjén, a PVSK-sport- telepén a népes mezőnyt. A ver- s-enyt két korcsoportban tartót- ták, külön versenyeztek az 5—6. és a 7—8. osztályos tanulók, így az azonos életkorú gyerekek ke- rültek szembe egymással. A ver- seny ezzel reálisabbá vált. Az időjárás nem kedvezett a ver- senynek, de a fiatalok azért fi- gyelemreméltó eredményeket ér- tek el. A leány 60 méteres sík- futás országos döntőnek is beil- lett volna, hisz Meducsin 8,l־et, Major 8,2-t, Kurdi 8,3־at futott. Váradi 12,34 méteres súlylökő eredményei igen jók. Az ered- menyek azt igazolják, hogy érdé- mes foglalkozni az általános is- kolás tanulókkal, ők adják a vá- ros utánpótlását. Korcsoporton- kénti győztesek. I. korcsoport fiúk: 100 méter: Engel Zoltán 12,8 mp. (Gyakorló), távol: Boros András 515 cm. (Köztársaság tér), A PVSK-labdarúgók szerepléséről új játékos került a PVSK-hor. Az új fiúkból, tisztelet a kivé- telnek, hiányzik a szív, a lelke- sedés. Ha nem megy nekik a játék, sérülésre hivatkoznak, amit az orvos meg sem tud ál- lapítani. Olyan játékosok kerül- tek a csapathoz, akik nem akar- nak vagy nem tudnak 90 percig hajtani. Ha elveszik tőlük a láb- dát, megállnak. A régi játéko- sokban, mikor ezt látják, fel- vetődik a gondolat: ,,Aki igen jó beosztást kapott, jobbat mint én, nem hajt. Miért kulizzak akkor én?״ A PVSK régi játékosai levelük befejeztével kérik a vasutas sportolók elnökségét, teremtsen rendet végre a labdarúgó szak­osztályban. A PVSK öregfiúktól, a vasuta- sok régi labdarúgóitól kaptunk levele*. Csapatuk gyenge szerep- lése késztette őket írásra. ״A vasutas otthonban rendsze- résén találkozunk — írják. — Megtárgyaljuk, megvitatjuk a labdarúgó bajnokság mérkőzéseit. A legtöbb szó természetesen csa- patunk, a PVSK szerepléséről esik. Aggódva látjuk, hogy az együttes hétről hétre milyen gyenge teljesítményt nyújt. Le- járunk a mérkőzésekre és az ed- zéseket is gyakran felkeressük. Az edzéseken nincsen baj, a fog- lalkozás minősége és mennyisége megfelelő, az edző a korszerű labdarúgást igyekszik begyakorol- tatni a játékosokkal. Nem egy az NB H-ben. Azért szurkol most mindenki a szövetségben — Gyi- mesi Jenő főtitkárral az élen —, hogy ez évben a kokszgyáriak bajnokságot nyerjenek és jövőre még egy NB I-es teke csapata legyen Pécsnek. A megyei és vá- rosi bajnokságban — a szokásos módon — a P. Építők rajtja si- került a legjobban. A röplabda-szövetségben örömmel konstatálták, hogy a ko- reaiak magyarországi szereplésé- vei e sportág megint reflektor- fénybe került. Itt is megindultak a megyei bajnokságok. A kilenc tagú I. osztályt két csoportra ־־־ A és B — bontották. Az elsőben öt jobbik, a B-ben négyen küz- denek tavasszal és ősszel is két- két fordulós találkozókon az el- sőségért. A csoportgyőztes szerez azután jogot az osztályozóra. Mel- lettük négy-négy csapatos férfi és női II. o. is rajtot vett. A baj- noksággal párhuzamosan megkez- dődtek az MNK-küzdelmek is. A fiatalabb korcsoportok részére ki- választó mérkőzések lesznek. A szövetség vezetői, a megyei I. o. két részre bontásától színvonal emelkedést, az MNK-tói pedig — mivel itt a legjobbak a kisebb sportkörökhöz is ellátogatnak — jó propagandát várnak. A Szigetvári Konzervgyár csa- pata — Kinizsi néven — be ne- vezett a bajnokságba és május 1-én már új pályát is avat. Az avatáson a Tanárképző és a Mo- hácsi Gépgyár csapatai vesznek részt. A szulimáni termelőszö- vetkezet női röplabdázói is színre léptek. A bajnokságokban a me- gyeieknél a P. Honvéd rajtolt igen biztatóan, de a Vas Antal vezette Tanárképző is jó csapat- tál rendelkezik. Az NB n-ben a P. Dózsa lányokat kivéve, a töb- biek a Pécsi és Komlói Dózsa férfiak, és PEAC nők jól indul- tak. Dr. Pazar Ferenc A sportág szerelmesei, úgy ér- zik, a Magyar Úszó Szövetség sem fordít kellő figyelmet a vi- dék vízipolója felé. Ezt látják ab- bán is, hogy a júniusban induló bajnokság sorsolásának még se híre, se hamva. Bíznak azonban abban, — mint Kővári Ferenc edző mondotta —, hogy most amikor Marót! országos főtitkár mellett Bartalits István személyé- ben olyan hozzáértő vízilabda szakember is tevékenykedik, aki mint játékvezető és edző sok- szór volt kapcsolatban a vidé- klekkel, változás történik e té- | ren. Tekézők a tarolóversenyek után... A teke szövetségben így fogad- taJk: különösebb esemény nincs. A téli szunnyadás után a hagyó- mányos taroló kupa-versenyek már lezajlottak. Ezeket egyébként egy-egy meghalt versenyző, szak- osztályvezető emlékére ajánlották fel a sportkörök. így a P. Szikra ! a ״Bálint-kupát” adta valóban neines kezdeményezésre, amelyet ez évben a P. Kinizsi nyert meg. A P. Kinizsi a ״Várdai- kupát״ tűzte ki célul, ezt a PBTC vitte el A P. Építők a ,,Sellai-kupával״ emlékezett volt szakosztály-tagjára, ez a P. Szik- | ra birtokába jutott. A ,,Kelemen- kupa” szintén a P. Szikra aján- déka. 1967-ben a P. Kesztyűgyár csapata nyerte el. A megye négy csoportjára osztott tekeszakosz- tályai így elsőrendű felkészülési játékokhoz jutottak. Ezek után egyhetes szünet kö- vetkezett és a szövetségben a fő figyelem a bajnokságok felé fordult. Az újonc NB I־es bőr- gyári férfiak a 11. helyen ta- ny áznak. A cél az első évben megkapaszkodni a legjobbak kö- zött. A női NB I-es BTC-ről az a vélemény alakult ki, hogy tart- ják most is az évek óta meg- szokott jó közepes formát. A P. Szikra férfiak igen jól rajtoltak A szokásos spo<rtágak közötti kőrútunkat ezúttal — már az első szabadtéri uszoda edzésre is fi- gy eleinmei — a vízipólózóknál kezdtük, a tekézőknél, majd a röplabdázóknál folytattuk. Megyei vízilabda-bajnokság Az úszószövetségben hallottuk, hogy április 17-én jelentek meg ez évben először vízilabdázók a Balokány fürdőben. A P. Ércbá- nyász sportolói kissé dideregve, kissé fázósan, de boldogan ug- ráltak a 26 fokot elérő vízbe. Kővári Ferenc edző érthetői eg még féltette fiait a megfázástól, főleg a kissé távoli öltöző miatt. A játék csupán a kis medencén keresztben folyt. Az Ú6zóedzések pedig egyelőre még a Tanárkép- ző Főiskola fedett uszodájában történnek. A Téli Kupa-versenye- ken Budapesten már begyakorol- ták az új szabályokat. Most ér- deklődéssel várják az összevont ״megyebajnokság”־ot, amelyben Eger, Debrecen, Miskolc, Szeged és Cegléd pólósai játszanak a Pé- eset képviselő Ércbányász mel- lett. Ez évben komoly erőfeszítések történnek Baranya vízilabda sportjának fejlesztésére. A megyei úszószövetség egyik igen aktív és lelkes vezetője, Kovács György irányítja a munkát. Az Ércbá- nyász n. csapata mellé a terv szerint Siklóson, Szigetváron és Komlón alakítanak vízilabda csa- patot. Úgy vélik talán a kapós- váriakat is sikerül beszervezni. A pécsi pólósok ugyanis nehezen felejtik, hogy Pécsett még pár évvel ezelőtt két NB I-es vízi- labda csapat volt, ma pedig kü- lönösebb célt nem tudnak ma- guk elé tűzni, legfeljebb azt, hogy átmentsék a 14—16 évese- két a jövőnek. Bázist akarnak teremteni ahhoz, hogy ismét olyan hátország legyen Pécs kö- rül, mint volt egykor Nagykani- 2sa, vagy Tolna neves vízlpoló csapataival. onnan Innen _ Az 1968. évi mexikói nyári olim- Fiai játékok szervező bizottságá- Bak elnöke sajtóértekezleten kije- lentette: az olimpiai létesítmények 89 százaléka már elkészült és valamennyi készen lesz 2 hónap- pal az ünnepélyes megnyitás előtt. A brazü sportszövetség nagy szabású tisztogatást és reformizá- lást határozott el a labdarúgó sportban. Első lépésként mind- azokat, akik az angliai világbaj- nokságon a csapat vezetői voltak, menesztették. A megüresedett helyekre Paulo Machado de Cear- valhot — aki az 1958. évi svédor- szági és az 1962. évi chilei VB־n már betöltötte ezt a funkciót — valamint bátyját, Zezét és Aimore Moreirát hívták be. Reformizálják a brazü labdarúgó bajnokságot is. így a jövő évtől nemzeti baj- nokságot írnak ki, amelyben min- den csapat részt vehet, amely er- re a jogot kivívja, megszűnik te- hát az eddigi riói és Sao Pauló-i bajnoki elszigetelődés. Az Allensbachi közvéleményku- totó intézet kimutatása szerint a nyugatnémet férfiak egyik fő be- szédtémája a futball. Többet be- szélnek a labdarúgásról, mint a nőkről. A közzétett kimutatás szerint a legfőbb beszédtéma ma az NSZK-ban a politika, utána azonnal a futball következik. Az angol labdarúgó szövetség tanácsa szabálymódosítási javas- latokat terjeszt a szövetség májusi kongresszusa elé. A tanács java- solja, hogy a jövőben két játékos is cserélhető a mérkőzés folyamán és ne csak sérülés esetén. Az is javaslatként kerül a szövetség ve- zetői elé, hogy a kapust az öt és felesen belül ne lehessen támad- ni. A tanács javasolja, hogy a kapus kettőnél többször ne üt- hesse a labdát a földhöz és ha ez többször történik, időhúzásért bűn- tetni lehet a vétkes csapatot. E HETI totótippjeink Népsport Népszava Népszab. D. Napi U I>VTK—VMM KIS 1 2 X 1 X 2. Pécs—Bp. Honvéd z 1 x 1 1 X 1 3. Győr—Szeged 1 1 1 x 1 4. Budafok—Dorog z 2 2 1 2 1 5. ▼árpalota—Debrecen i 1 1 X 1 C. Oroszlány—Ganz-MAVAG 1 X 1x2 1 X 1 T. Egyetértés—Székesíeh. 1 1 1 1 S. K. Goldberger—Pénzügy. x 2 X 1 1 X X 9. MGM—Szolnoki MTE 1 X X X X 1 1#. Milan—Juventus X 1 x 1 2 1 2 2 x 11. Lazio—Mantova 1 1 1 1 12. Lecco—Brescia 1 X X 1 1 X X 1 13. Cagliari—Inter. x 1 2 X 2 X 2 2x1 14. Békéscsaba—Szegedi VSE 1 X 2 X X 1 Labdarúgó megyebajnok ság Keleti csoport: 1. P. Porcelán s 4 1 — n:* 9 2. Véménd § 4 1 — 11:4 9 S. Bóly 5 3 1 1 6:1 7 4. Vasas 1. B. 4 2 2 — 8:2 6 5. Villány 5 1 S 2 6:7 4 6. Pécsvárad 3 1 1 1 7:4 3 7. Hidas 8 1 1 3 7:13 3 8. P. Szikra 4 1 1 2 4:9 3 9. Szederkény 3 1 1 3 2:6 3 10. P. Dinamó 3 — 2 1 3:4 2 Ujmohács 4 1 — 3 4:11 2 12. Beremend 4 — 1 8 8:9 1 5. P. Ercb. H. 4 S — 1 9:4 6 6. PVSK n. 5 2 1 2 8:8 5 A 7*. percben félbeszakadt Pécsi Szikra—Pécsi Ércbányász H. 4:3 arányú mérkőzés eredménye nem szerepel a táblázatban. PATYOLATNÁL tisztított ágy toll puha, kényelmes. Tisztíttassa ágytollait ön is a Patyolatnál! Tisztaság! Egészség! Kényelem! Mindennemű háztartási mimikát elvégzek, szállás, étkezés, havi 600-ért. — ״Fiatal vagyok” jeligére a Jokai u. hirdetőbe. Szentcsalád 160x60-8«, gyönyörű Mandel keret- ben olcsón eladó. Ditz- malom u. 12. (Balokány­nál). _______________ N agy családinak alkalmas 2 nagyszobás előszobái, komfortos lakást elcserél- nék kizárólag egyszobás, összkomfortosra. Petőfi u. 67. m. em. 15. Egy nép előszobafal, ala- csony, sötét ágy, rekamié- nak átalakítható, járóka, matrac eladó. Vitéz n. 6. Eladó háromszobás, kér- tes családi ház. öregtae- szeg. Apaffy u. 40. dh Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Fősz •rkesztd: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11. Telefon: 15-82,15-33. 21-50.55-11 Belpolitikai rovat: 31-65 Kiadja a Baranya megyei tapkladé vállalat Felelős kiadóé Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.:15-32.15-33.21-50 SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. a. 15, F. v.: Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Indexszám: 25 054 Fuvarosok figyelem! Eladó köbös kocsi, hosszú kocsi, első-hátsó tengelyek, ke- rekek, egypár új lószer- szám és teljes gazdasági felszerelés. Pécs. Mezőszél u. 20. __________________ V ennék 700 n-öl Jól tér­mő szőlőt barackfákka! és lakható épülettel, Pécshez közel. ,,Készpénzzel fize- tek’י jeligére a Jókai n. hirdetőbe. LAKAS­és épületkárban- tartás, átalakítás, kőműves-, festő״, mázoló, villany- és vízvezeték- szerelési stb. munkák Pécsi Tempó Ksz. PÉCS, SalLai a: 22. Telefon: 60-84. TŰZIFAFÜRÉSZELÉS? Ta­más! Tel.: 39-91. György u__6. ____ P ianínó zongora bérbe- adó. Kovácstelep, Száz- szorszép u. 18.________ U j NB kaptárak, méhek, műlép eladó. Pécs, Bokor u. 6._________________ E ladó 1068 n-ől gyümöl- esős. Érdeklődni: Farkas- •némái. Lajkó megálló. 125 em'J Tátrán és 250 cm3 Csepel motorkerékpár eladó. Alsóhavi u. 5., du. 3-tól. Volkswagen gépkocsi eladó, 25 000,— Ft. Pécs, Maros- vásárhely n. 4. sz. Garázs kiadó kis kocsi részére. Bartók Béla 2* •ט. Teafőzőt vennék. ,,Lottó- nyertes״ jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Padlás-lomtalanítást, pin­cetakarítást, lakás átren- dezést munkaidő után vállalunk. Cím: Ujmecsek- alja, Körösi Cs. S. n. 16. m. em. s. Eükkösd&n háromszóba, 1 összkomfortos családi ház, ז gazdasági épületekkel 1600 n-öl szőlővel és gyümöl- esőssel eladó. Érdeklődni a helyszínen, vasárnap. Dózsa u. 34. Kárpát. Hálóberendezés, kombinált szekrény, konyhabútor, re- kamié, fotelok, heverők, sezlan eladó. Molnár, Fel- sővámház u. 2. önállóan dolgozó aszta- lossegédet azanmalra fel- vessek. Cserhalmi, Bajcsy- Z8. u. 25.________ A lbérleti szoba gyermek- télén házaspárnak május 1-re kiadó. ״Központi” jeligére a Jókai u. hir- detőbe. Piro* Pannónia, príma ál- lapotban, részletre is el- adó. ötezerrel átvehető. Megtekinthető pénteken: Székely Bertalan u. 46■ HÁLÓBÜTOB, háromajtós szekrény, konyhabútor, re- kamié, fotelok, sodronyok, matracok, székek eladók. Szabó, ALKOTMÁNY u. 7. Bútorüzlet.__________ V ásárolok kizárólag mo- dem hármasszekrényt ágy- neműtartót, ágybetétet, párnáé és fasaéket, Varia- bútorokat, rekamiét, sez- lant, heverőkefc. Bárány, Hal tér 1. ______________ E ladó hármas szekrény, há- lóbútorok, sezlonok, ülő- garnitúrák, csőrekamiék, párn-ásszékefc, fotelok, ágyak. Nova viilanytüz- hely, sublót, televízió- szekrény, televíziók, rá- diók és egyéb különleges bútorok. Báránynál, Hal bér 1. Külön bejáratú szoba, für­dőszobahasaná lattal, női szobatárs részére május 1-re albérletbe kiadó. — Érdeklődni 21-86-06 tele- fonon 14 óra után. Harkány, Kossuth Lajos u. 85. sz. alatt, ház, 800 n-öl telekkel eladó. Gyermektelen, középkorú házaspár lakásért idősebb bácsit vagy nénit éle tj ára- dókra vagy eltartásra vál- lalnánk. .,Kölcsönös meg- becsülés” jeligére a Jó­kai u. hirdetőbe.________ 4 darab 100x80-as, új fa- ablak eladó (szuterinra vagy nyári konyhára). Érd.: 5—7-ig. Garai u. 20. szám._______________ B uksi kötőgépet bérbe vennék. Tel.: 46-56. Kétszemélyes, cseh sátor eladó. Hőgye« E. u. 23. Tel.: 21-06. 5 után. Kétszobás családi ház, beköltözhetően eladó. — Magyarürög. Fülemüle u. 16. szám._______________ K ülön bejáratú bútorozott szobába egy dolgozó nőt, szobatársként felveszünk. György u. 7.__________ Wartburg, jó állapotban sürgősen eladó. Rákóczi út 38. sz._____________ J ókarban levő, 403 -as Moszkvics eladó. Vajszló. Tel.: 38. Ungvári. Lakást cserélnék: szoba­konyháé, hasonló nagymé- retű, éléskamrádra. Magas költséget térítek Magá- nyas idős személy, vagy aki elköltözne, előnyben. Orsolya u. 31, Guzsvány. Kérem, hogy akinek múlt pénteken a Béke étté- vemben elcseréltem az or- kán-kabátját, szíveskedjen a 60-40/851 mellék tele- fonsz ám 041 felhívni. Hás a Kossuth Lajos ut- cában, beköltözhető, há- romszobás, összkomfortos lakással eladó, ״összkom- fort” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______________ KÖZÜLETI KONYHÁK FIGYELEM! Beksai Ezüst- kalász Tsz pavilonjában, a Felsőmalom utcai piacon vöröshagyma 4,50 Ft. kg. kapható. — Telefonszám: 2&-04/346-06 mellék. Szóló. 583 négyszögöl el- adó új pincével. IIT. kér., 39-ee dandár u. 17. I. 2. Szent tör Incén. Rákóczi U. 45. sz. ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni ünnep- nap a helyszínen, hétköz- nap: Pécs, Ady E. U. 61. Pappéknál.______________ A jotaloasegódet felveszek. Perczel u. 27.__________ H álóbútorok, konyhabút©­rok, fotelok, ágybetétek, rekamiék, sezlonok, csőbú- torok. ágyneműtartók, szekrények, egyéb príma bútorok állandóan kapha- tők Soóky bútorüzletében. 1967. január 15-én Szigeti u. 69. és pellérdi vasúti átjáró közötti útszakaszon elveszett D—8389-es házi számú, 825x20 komplett pótkerék. Kérjük, hogy az értesítést, Illetve megta- Iáit pótkereket a Tej- Ipari Szállítási V. kirem- deltségén, Pécs, Szigeti u. 69. adja le._________ E ladó nagyméretű családi ház, kétszer kétszoba, konyha, fürdőszoba, mel- lékhelyiségekkel és gaz- das ági épületekkel Júniusi beköltözéssel. Pécs, Máj ־ tényt F. u. 85. sz. Vessek férfiruhát, békán- csőt. gumicsizmát, vatta- öltönyt, nadrágot, esőkö- penyt, vattakabátot, bőr- csizmát, fekete-szürke té- !!kabátot. Koltai. Nagy Flórián 1 ■ט. ___________ B ejárónőt keres nap* 6 vagy 8 órás munkára or- vascsalád. Érdeklődés na- ponta 9 után. Fagaras u. 3. (Uj klinika mögött). 29—25 ezer forint kölcsönt, újonnan épülő házamban szoba-konyhás lakást biz- tosítanék. Válasz: ,,Nyu- galmas” jeligére a Sallai q. hirdetőbe.____________ 8 /100 sikk ótógép jó ál­lapátban. felszereléssel együtt eladó. Pécs. I., Vő- röshadsereg u. 24/1. — Szebolcsfalu._____________ Sz emélygépkocsit vennék 40 000 forintig. 000 20״ Ft. készpénz” JeMgére a a, hirdetőbe Értesítjük a vállalatokat, kő- zületeket és magánosokat, hogy HOMOK, SALAK FUVARVÄLLALÖ irodánkat Alkotmány u. 82 sz. alól a II. TÜZÉP közelébe, Felső* Vámház a. 9. szám alá helyez- zük át 1967. május 2-ával. ÉM Építőipart Szállítása Vállalat Pécsi Szállítása Üzemegysége. Nagyméret fi fürdőkád ed­adó. Faludy Ferenc u. 5. Épülőben levő 1 O M szobás öröklakás 60 000 forinttal átvehető. ״Egye- térni városrész” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. CP rendszámú, ÚJ Wart­bürg 1400 km-rel eladó. Ugyanott vfkendház eladó. Érdeklődni: Harkány, Kos- suth L. u. 10. Kifogástalan állapotban levő. 8/100-as síkkötőgép eladó. Hajnóczi u. 31/a. 600 cm3 Norton Igényes- Dek eladó. Pécs, Damja- nich u. 30., porta. I. em. 1. ajtó. Klscuk- rász-da épület. Modern, világos szobabú­Kifogástalan állapotban Pannónia motorkerékpár eladó. fizetési kedvez- irénmyel. Jókai a. H/2., földszint. tor jó állapotban eladó. Megtekinthető naponta 17 —19 óráig. Jókai u. 4/1. V. 3., állomásnál. Albérleti szoba, konyha­Azonnal beköltözhetően el- adó, szoba, konyha, prés- ház, pince + 4x5 méte- rés szoba, vasbe tongeren- dáig felhúzva, háromszáz- kilencvenkettő négyszögöl, egyenesfekvésü, 130 000,— Ft. Palcsó László, Pécs, KLsszkókótető 20. Tüdő- szanatóriumnál. Mellette 486 négyszögöl á/100,— forint. használattal, gyermek te- len házaspárnak kiadó. Meszes, Február 24. u. 1.. alsó udvar. Különbejáratú albérleti szobát keresek május el- sej é tői, ftirdőszobahaszná- lattal, szobatárs nélkül. ., Egyetemi hal lgatónő’ * Jeligére a Sallai u. hir- detőbe. Szoba, konyha, kamrás lakásomat elcserélném kétszobásra, vagy egyszo- ba összkomfortra, a bel- városiban. Gyenis, Marx u. 5. 25 000 forint kölcsönt ke- resek 2 évre sürgősen. ״Lakást adok érte” jel- igére a Sallai u. hir de­tőbe. Eladó ház malomépület- tel. megélhetést biztosító kertészet, méhészet, barom- fi tenyésztésre afnalmas hely. Busz, vasút 5 perc. Dénes, Hlrd 51. házszám. Tettye utcai lakásomat (szoba, kanyhás) elcserél- ném hasonlóra. Tettye u. 1. Bertalan Rozália. Fiatal, gyermektelen há- zaspár Üres albérleti sz»- ba-konyhás Tak ást. keres Pécsett, vagy annak kö- zelében. .,Tulipán” jeligé- re a Sallai u. hirdetőbe. Gyümölcsös, ezer négy- szögöl eladó. Négyszögöle 60,— forint. Jakabhegyi u. 8. Eladó Kozármisleny Uj- telepen 2 darab 300 négy- szögöles házhely, Jó fék- vésü, közel Pécshez. Ér- deklődni lehet: Kozármis- lény Újtelep, Kinizsi u. 30. Perger Zoltánnál. Térítésért 2 szobás, alag- sori lakás átadó ״Lila orgona” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 840 tojásos, szekrényes villany fütéses keltetőgép eladó. Kovács László Pécs, Nagyszkókó 39. Értesítjük a Baranya megyei propánbután- gázfogyasztókat hogy a pécsi és komlói gáz- cseretelepeket 1967. április 26- tói a Pécsi Gázmű üzemelteti. Cím: Pécsi Gázmű, Pécs, Felszabadulás n. 107. sz. FOTELAGT, epedarugóe ágybetét, modern garnitú- ra (5 db 3 9 5 0 Ft^tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 36-75. Sírgondozás, hantolás 84,— forint virágültetés. Megrendelések felvétele: TEMPÓ KSZ (Teme* tőkápolna jobbszár- nyában). Kossuth térnél, kis kőit- seggel helyreállítható csa- ládi ház, melyben egyszo- ha. összkomfort azonnal beköltözhető, olcsón eladó. Cím: Ujmecsekalja. Pol- láck Mihály u. 5״ föld- szint. Különbejáratú szobába, szobatársnőt keresünk. — Aradi vértanúk u. 33. 250 cm" Jáwa motorke- rékpár. 13 000 forintért sürgősen eladó. Hóvirág u. 14/1._________________ CM 601-es Trabant eladó. Megtekinthető: Surányi M. u. 1. földszint 2. Esti órákban. (Pálos templom- nál). ________________ Te levízió, mosógép, rádió, centrifuga, porszívó javí- tás. Garanciával. Házhoz megyünk. Telefon: 43-38. öröklakás, belvárosi, há- romszobás, összkomfortos eladó. Beköltözéshez 2 + 1 szobás hasonló lakás szűk- séges. Érdeklődni lehet János u. 11. Schön. Budapesti, belvárosi, köz- ponti fütéses, udvari gax- zoniak ásómat, elcserél- néin pécsi összkomfortos- ért. Érdeklődni levélben, Kiss Lászláné, Budapest, Rákóczi út 11.__________ K étszobás családi ház, be- költözhetoen eladó. Tinó- di u. 15.______________ 1 érven fePÜH, gyermek gondozását lakásomon vál- !alom. Pécs, ül., Athinay u. 3. n. 2.________ C saládi ház, vikendház, gazdasági épület tervezése, találmányi újítási tervek, n&jaote készítése, Dlschka •*£ *. 8, emete*. | I i

Next

/
Thumbnails
Contents