Dunántúli Napló, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-23 / 95. szám
1967־. ÁPRILIS SS. napló 3 Azonos vonások a kél csapat játékában A test! nevelés és az iskola Sportol az iskola tételek nem határozzák meg min- dig a munkát is. Elsősorban a r vidéki iskolákban tapasztalhatjuk, j hogy a nevelői lelkesedés sokszor milyen nagy tettekre képes. — Tapasztalható-e fejlődés a testi neveléssel való foglalkozás elismerésében? — Egyre többen értik meg a gyerekek testi nevelésének fontos- ságát. Különösen az igazgatók és a tanári, tanítói testületek. Saj״ nos a szülők sokszor a gyermek kényelme érdekében hajlandók A legjobb magyar labdarúgók ma, vasárnap a Népstadionba» $ jugoszláv válogatottal mérkőznek. Képünk a magyar együttes S Népstadionban megtartott utolsó előkészületi edzésén készült jesen megszűnteit, s a testnevelők ugyancsak szívesebben dolgoznak az új rendszer alapján. Jó kezde- ményezés néhány megyében. így Somogybán és Békésben, hogy a felső tagozat négy esztendején át figyelemmel kísérik a gyerekek fejlődését, s az adatokat a kö- zépiskola rendelkezésére bocsát- ják. — Vau־e reális lehetőség a kötelező testnevelési órák számának emelésére? — Jelenleg ennek még nincse- nek meg a feltételei. Óriási tar- talékok vannak azonban a sport- köri foglalkozásban. A rendelke- zésünkre álló adatok szerint az általános és a középiskolákban több, mint egymillió tanuló vesz részt a sportkör és az úttörő- szervezet kereteiben rendszeres sporttevékenységben. Ha ez a szám emelkedik és a sportolás tartalmasabbá, magasabb igényű- vé válik, akkor még a harmadik kötelező testnevelési óra beveze- tése előtt jelentős lépést tettünk a testi nevelés fejlesztésében — fejezte be nyilatkozatát Sós Ist- ván. II23. magvar-iupszláv találkozó előtt Opata Zoltán, Grosics Gyula és Albert Flórián a jugosslóvókkal vívott mérkőzések emlékezetes pillanatairól félidőben már nyugodtabbak vol- tunk és 2:0-ra győztünk. Nyolc- varíhatszor voltam válogatott, de ez volt ■pályafutásom, egyik leg- kritikusabb mérkőzése. Érdekes, mintha a jugoszláv játékosokban éppen olyan gátlás alakult volna ki ellenünk, mint amilyen a ma- gyarokat sokáig akadályozta az olaszokkal szemben. Szép soroza- tot ért. el labdarúgósportunk a jugoszlávok ellen: 1931-től 1962-ig egyetlen válogatott mérkőzést sem vesztettünk el. Ez azonban a múlté. Már nincsenek gátlásaik, erre vall, hogy tavaly a világ- bajnokság előtt 2:0-ra legyőzték Zágrábban a magyar csapatot. Albert Flórián a legjobban ar- r& a jugoszláv—magyar mérkő- zésre emlékszik, amelyet 1959. ok- tóber 11-én játszottak Belgrád- bán: — Számomra azért nevezetes az a találkozó, mert Belgrádban ak- kor megtört a jég. A mérkőzés elején nagyon tiszteltem Bearát, ez mindig így van, ha a csatár egy híres kapussal kerül szem- be. Ez az érzés azonban csak addig tartott, amíg nem sl- keriüt egy gólt fejelnem a ju- goszláv kapuba. Ezzel azonban még az egész csapatunk nem ■ ju• tott át a gólponton. Megismétlő- dött ügydhaz, ami Helsinkiben az olimpia döntőjében: a magyar csapat ll-eshez jutott és ezt — ezúttal Bozsik nem tudta értéke• síteni. Heves és változatos küz• A magyar labdarúgó-válogatott immár huszonharmadszor talál- kozik a jugoszláv csapattal. Déli szomszédunk az egyik gyakori partnerünk. (A magyar labdarú- gók legtöbbször az osztrákokkal (111), a svájciakkal (30), a cseh- szlovákokkal (28), az olaszokkal (26), a svédekkel (25) és a jugo- szlávokkal (22) találkoztak. A mérleg kedvező. A magyar válogatott tizenegyszer győzött, hatszor döntetlenül végződött a mérkőzés, míg a jugoszlávok csak ötször bizonyultak jobbnak. Ezt tükrözi, a gólarány is. A ma- gyarok 43 gólt lőttek, a jugoezlá- vök 31-et. Legelőször 1927-ben mérkőzött a két csapat, ekkor Budapesten a magyar válogatott 3:0-ra győzött. Ezzel kezdődött a két nemzet labdarúgó-kapcsolatainak első szakasza, ezekre az esztendőkre Opata Zoltán, az MTK egykori tizennyolcszoros válogatott játéko- sa — ma nyugdíjas edző — em- lékszik vissza: — Játszottam a jugoszlávok el- len is. Nem a legelső mérkőzé- seit, de még a huszas években. Még negyven esztendő távlatú- ból is jól emlékszem a játék hangulatára. A jugoszlávok gyor- san, lelkesen mozogtak, erőtelje- sen küzdöttek. Technikás játéko- sok voltak. Az úgynevezett kö- zép-európai iskolát követték, pon- tosan adogatták egymásnak a láb- dát. Amikor visszavonultam és edző lettem, akkor Jugoszláviában is működtem. 1938-ban és 1939- ben Zágrábban dolgoztam a HAS együttesnél. Akkoriban egyszer a Ferencváros ellátogatott a csapa- tömhöz. Nagy meglepetésemre, bár Sárosi György is játszott, a zágrábiak 5:0-ra győztek. Nem- csak én, hanem Bukovi Márton is edzősködött Jugoszláviában, ö majdnem tíz évig. Nyilván a ma- gyár edzőknek is szerepük van abban, hogy a két nemzet labda- rúgó sportjában akkor is, most Is felfedezhetünk azonos vond- sokat. Magas technika és széllé- mes összjáték jellemzi a jugo- szlávokat. A magyar—jugoszláv labdarúgó- kapcsolatok történetének második szakaszában a legizgalmasabb 90 percet 1952-ben Helsinkiben, az olimpián játszották. Erre Grosics Gyula emlékezik vissza: — Idegesek voltunk. Azért, mert 1952-ig a magyar labdarúgás egyet- len előző olimpián sem tudott aranyérmet szerezni. Helsinkiben erre lehetőségünk nyílott, de a döntőben éppen a veszélyes ju- goszláv csapattal kerültünk szem- be. Jellemző a magyar válogatott idegességére, hogy 0:0-nál Puskás j nem tudta berúgni Bear a hálójú- ba a tizenegyest. Annyira elvesz- 1 tette az önbizalmát, hogy kiment a szélre játszani és csak lassan- ként talált magára. A második A modern kor egyik problémát- Ve. a technika fejlődése követ- keztében fellépő mozgáshiány, amely megdöbbentően rövid idő alatt súlyos testi elváltozásokhoz vezethet. A mozgáshiányt, elsősor- bán a sport segítségével lehet pó- tolni. Sőt kell is. a nép egész- sége, az ország fejlődése, a társa- dalom haladása érdekében. Ez az egyik magyarázata, hogy a test- nevelés miért foglal el olyan je- tentékeny helyet az ifjúság haza- fias nevelésében, miért tölt be olyan nagy szerepet a népe!g־ész- «égügy fejlesztésében. A testgyakorlások, a sport sze- retetére való nevelés a modern iskolának is az egyik legfonto- sabb feladata. Hogyan tudják a testi neveléssel kapcsolatos feladataikat megöldani iskoláink? Erről a kérdésről beszélgettünk Sós Istvánnal, az MTS tömeg- testnevelési osztályán, különös te- kin tetted a vidéki iskolák helyze- téré. 1 ־־־ A testi nevelés alapvető tö- rekvései mind a fővárosi, mind a vidéki iskolákban azonosak — mondotta. — Az iskolai testi ne- 1velés legszervezettebb formája a kötelező iskolai testnevelés, de kiegészíti az iskolai sportkörben folytatott önkéntes munka, az út- törőszervezet keretei között végzett sportolás, a nyári tábo- rozás, a sportnapközi. stb. A mi iskolai feltételeink között ezek csak együttesen biztosíthatják az ifjúság tefeti nevelését. — Milyenek az iskolai testnevelés feltételei országosan? — A kötelező testnevelés szakos nevelői ellátottsága — a többi tantárgyhoz mérten — az általá- nos iskolában körülbelül 60 szá- z&lékos. A vidéki iskolák nem állnak rosszabbul, mint a íőváro- ■ siak. Legjobb a helyzeti Pécsett: j 99,3 százalék. Igaz viszont, hogy j vannak olyan megyéi is az or- ן szágnak, például Szabolcs, ahol csak 29,־* * százalék a szakos neve- ] lök aránya. Hasonló a helyzet a tornatermekkel való ellátottság kérdésében. Ebből a szempont- bál az ország általános iskolái közül a szegediek állnak a lég- jobban, ott 75 százalékos a tör- natermi ellátottság. Ezzel szemben például Csongrádban és Baranyá- bán csak 9 százalék, Zalában az Iskoláknak csak 3 százaléka ren- leik ezik tornateremmel. A számszerűen kimutatható felMostcha-progr m? I engedményeket tenni. Az iskolák- bán a néhány esztendővel ezelőtt I bevezetett úgynevezett egészség- 1 ügyi kategorizálás rendkívül elő- nyösnek bizonyult, sőt világszerte feltűnést keltett. Ez azt jelenti, hogy a gyerekeket fejlettségük, egészségi állapotuk figyelembevé- telével négy kategóriába soroljuk. Rendes testnevelési órára, könnyí- tett testnevelésre, gyógyíestneve- lésre kell járniuk és csak egészen súlyos esetekben engedélyezzük a felmentést. Sajnos sok esetben nem tudjuk még megteremteni a feltételeit annak, hogy ezt a mód- szert igazán széles körben alkal- mázzuk. Ráadásul az orvosok is hajlandók engedményekre és ma is több a felmentett, mint ameny- nyi tanuló valójában jogosult lenne rá. Persze ennek a g3׳ere- kék látják a kárát. — Sok szülőt riaszt a testneve־ léstől a szigorú osztályzás. Mi ebben a tekintetben a helyzet? — Ma már indokolatlan az ilyen félelem. A néhány esztendeje be- vezetett új eljárás, amely az ősz- tályozás alapjává nem a gyerrne- kel-: teljesítményét, hanem ,,hoz- záállását” a testneveléshez — te- hát elsősorban az akarati ténye- zőt teszi —, döntő változást ho- zott. Mutatkozik ez abban is, hogy a szülők panaszai szinte telA Televízió !de! labdarúgó• ־**■ programja kissé mosto־ hára sikerült. Hét bajnoki fordulóból mindössze három mérkőzést közvetítettek. Köz- Ismertek זמז״ייז־ az egyelőre megoldatlan problémák, me■ lyek a Televízió és a sport- egyesületek között fennállnak, és amelyek akadályozzák 2 korábbi cinekhez hasonlóan gazdag labdarúgó tv־program kialakítását. Hogy a vitás kérdések még mindig nem rendeződtek, bizonyítja ezt a bajnoki mérkőzések közvetíté- sének további programja is, melyben mindössze négy mér- kőzés szerepel: Salgótarján— MTíi. Győr—Honvéd, Honvéd— Ferencváros, Honvéd—Üjpest. A közvetítési díjak mellett legnagyobb problémát az egy־• idejűség okozza. Különösen a kisebb egyesületek panaszkod- nak, hogy a vasárnap délutáni tv-sportközvetítések idején alaposan megcsappan a szofcá- sós nézőszám, a szurkolók in- kább a képernyőn nézik meg az eisőosztályú csapatokat, és ez a kisebb kluboknak nagy anyagi kiesést jelent. A panasz kétségkívül jogos, de jogos a nézők várakozása is, hogy a Televízió kamerái ott le- gyenek a bajnoki fordulókon, éppúgy, mint volt ez a ko- rabbi években. Az alsóbb ősz- táiyú egyesületek panasza meggondolt időegyeztetésekkel megoldható. A׳ múlt vasárnap esti mérkőzés közvetítése pél- dául egyetlen más mérkőzés látogatott» ágát sem zavarta, sőt a szurkolók idejében haza is érhettek a képernyő elé. De az időpontok ütközését nem esak az esti mérkőzések köz- vetítésével lehet elkerülni, de a szombat délutáni, a vasár- nap délelőtti sportprogramok mindkét fél igényeivel szink- vonban lehetnek. A korábbihoz képest szegé- nyebb a labdarúgó-program, de a Televízió más sportágak eseményeinek a közlésével igyekszik színesíteni sport- programját. Még áprilisban bardvívő Európa Kupadöntő, májusban az országos ököl- vívó egyéni bajnokság döntői, a magyar—svéd Davis-Kupa találkozó, a MAFC—Honvéd kosárlabda mérkőzés, a ma- gyár—szovjet súlyemelő via- dal, júniusban a római ököl- vívó Európa-bajnokság, atlé- tikai viadal, kézilabda és vízi- labda mérkőzések közvetítése szerepel a televízió műsorán. Ez kétségkívül gazdag prog- raronak látszik, s ha létrejön a megegyezés a Televízió és a klubok között, ismét gazdag lehet a futballmérkőzések mű- sora is. Mint volt. tj évad, új versenyek Jól rajtoltak az öttusázók A Budapest Kupa öttusaver״ sényre a Pécsi Dózsa versenyzői is meghívást kaptak. A pénte- ken lebonyolított első számban, lovaglásban várakozáson felül jól szerepelt a Csethe, Gyimesi és Maletics összeállítású csapat. Mindegyikük 1000 pont feletti eredményt ért el. Teljesítményük- kel az élmezőnyben végeztek. Szombat délután párbajtőrvívással folytatódott a verseny. Vasárnap pisztolylövés, a fizikai számokat (úszást és terepí'utást) hétfőn és kedden rendezik. 18. Csigortn—dr. Tarrasch Asztalitenisz: Főiskolás bajnoki ság, a PEAC-versenyzők részvé-־ telével, Budapest, 9.30. NB II. mér״ kőzés: OSC—Pécsi BTC, nők, Bu״ dapest, 9.30. Megyei serdülő fiú« leány seregszemle, Rácváros, új- iskola, 9.00. Sakk: OB n. mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Bp. Előre, Ujmecsek- alja, Műszaki klub, 9.00. Megyei csb-mérkőzések: Pécsi Bányász— Pécsi Ércbányász n., Uj meszes* 9.00, Mohácsi TE—Pécsi Tervező, Mohács, 9.00, Vasas n. Bányász— Pécsi Spartacus, Vasas n. bánya- telep, 9.00, Siklós—PEAC, Siklós* 9.00. Kosárlabda: NB n. mérkőzések; MAFC—PVSK, nők, Budapest, 13.30, Csepel Autó—Pécsi Tanárképző, férfiak, Dunaharaszti, 11.30, Egye- sült Gyógyszer—Pécsi Tanárképző, nők, Budapest, 12.45, Szigetvári Spartacus—Bp. Csőszerelő, férfiak» Szigetvár, 10.00, Bp. Pedagógus— Szigetvári Vörös Meteor, nők, Bu- dapest, 10.15, Agrárgépész Egye- tem—Pécsi Postás, férfiak, Buda- pest, 11.00. Ökölvívás: NB n. csb-mérkőzés: Dunaújvárosi Kohász—Honvéd Steinmetz SE, Dunaújváros, 10.30, > Kézilabda: NB I. mérkőzések? ?Pécsi Bányász—Győri Textil, nők, (Pécsújhegy, 10.00, Pécsi Bányász— > Győri Textil, férfiak, Pécsújhegy* f 11.00. NB n. mérkőzések: Pécsi } Vörös Meteor—Bp. Építők, nők, > Pécsújhegy, 9.00, BEAC—Komlói j Bányász, férfiak, Budapest, 11.00, [ Várpalota—Pécsi Dózsa, férfiak, ) Várpalota, 11.00, FTC—Ércbányász j SC, férfiak, Budapest, 11.00. > Teke: NB I. mérkőzések: Pécsi ! BTC—Pápai Textiles, férfiak, BTC 1 terem, 15.00, Zuglói Danuvia—Pé- י esi BTC, nők, Budapest, 11.00, Pé- ;esi Szikra—Bp. Vörös Meteor Kö- 1 zért, férfiak, Kokszmű-pálya, 9.00. ! Birkózás: Területi felnőtt sza- badfogású bajnokság, 39-es dán- dár úti iskola, 10.00. Országos kö- töttfogású ifjúsági verseny a leg- jobb pécsi birkózók részvételével, Kaposvár. 10.00. Öttusa: Budapest Kupa-verseny a Pécsi Dózsa versenyzőinek rész- vételével, Budapest, 10.00. Vívás: IH. osztályú minősítő kardverseny, Jókai téri iskola, 9.00. Kerékpár: Béke Kupa n. fór־״ dulója, 50 km־es országúti ver- seny Kaposvár—Balatonboglár kö- zött, rajt 9.00, Kaposvár. Torna: Országos vidéki Ifjúsági és felnőtt női egyéni bajnokság a pécsi versenyzők részvételével, Miskolc, 9.00. országos vidéki ifjú- sági és felnőtt egyéni női baj- nokság a pécsi versenyzők rész- vételével, Győr. 9.00. országos ser- dűlő bajnokság a pécsi verseny- zők részvételével, Budapest, 9.00״ delem alakult ki, 2:2, végül te 4:2-re győztünk. A nevem három■ szór szerepelt a góllövők listá־־ ján. Ezzel kezdtem meg az ered* menyes szereplést a válogatott találkozókon is. 1964-ben, amikot a Népstadionban játszottunk a ju* goszlávokkal, akkor is jól ment a góllövés. 2:0-ra győztünk. Mind« kétszer én juttattam a labdát fi hálóba. A legutolsó jugoszláv— magyar mérkőzésen, amikor Zág4 rábban 2:0-ra vereséget szenved« tünk, akkor nem játszottam, mert sérült voltam. Most ismét hason• ló ok akadályozza előkészületei- met, de remélem, hogy a mér* .kőzésig rendbe jövök. — Mindkét csapatnak fontos fi budapesti találkozó — folytatja — nemcsak a hagyományos .riva- lizálás miatt, hanem azért is, mert mindkét együttes főpróbá- nak tekinti a közelgő Európa- bajnoki selejtezőkre. Mi a hollanr dokkal, a jugoszlávok pedig az NSZK válogatottjával mérkőz- nek. Mi azért akarunk jól sze- repelni az Európa-bajnoki selej־ tezőkön, hogy bizonyítsuk a brazilok elleni tavalyi angliai győzelmünk realitását. A jugoszláv vokat pedig nyilván az fűti, hogy úgy érzik: 1966-ban méltán he- lyük lett volna a világbajnokság tizenhatos mezőnyében. Feltehet tőén a Népstadionban most majd bizonyítani akarnák. Mind< ez növeli a mostani mérkőzés érdekességét és jelentőségét. Nem egy aiKaiommai nyert szágos vidéki bajnokságot. A ma gyár teniszezők ranglistáján a elmúlt évben is előkelő helye szerzett magának. Tizenhét I. ősz talyú női teniszezőt tartanai nyilván az országban, köztük vá) Tamássy Lia, a PEAC versenyző je is. Az egyetemi NB Il-bei szereplő teniszcsapat éljátékos; nem egy alkalommal nyert or szágos vidékbajnokságot, sokszo toö Dunántúi-bajnok, nemzetköz versenyen is helytállt. Volt idő amikor az NB I-ben a legj obi hat magyar csapattal mérkőztél a PEAC női teniszezői. Az új idényre nagyon készül Az egyéni és csapatverseny ekei nehéz• mérkőzések várnak rá. teniszezőknél már az elmúlt év ben megszigorították a minősítés szinteket. Az . idén még nehezebt lesz I. osztályú versenyzőnél lenni. De az NB H. találkozói!■ is szinte minden alkalommal ne־ ki. a csapat első játékosának ju1 a legnehezebb ellenfél. A versenyprogram igen gazdag־ nak Ígérkezik. Május végén Eszé• ken nemzetközi verseny lesz majd a megyei területi bajnoksá* gok utón az országos vidéki baj• nokság, a magyar bajnokság, Du• nántúl bajnokság, Balaton baj- nokság és a pécsiek nagy verse- nye a Holota—ügrósdy emlékver- seny következik, melyet az idén nemzetközi jelleggel rendeznek, Pécsett nem talál legyőzőre, ez azonban nem jelenti azt, hogj elhanyagolná felkészülését. Sőt... Minden versenyen jó formában szeretne rajthoz állni, hisz egy |ól rangsorolt, jó minősítésű ver- »enyző legyőzése minden tenisze- sőt ambicionál. A Spartacus évadnyitó verse*yén ő is rajthoz áll a hét vé- lén. Azt vallja, hogy׳ a verseny 1 legjobb edzés. Szívesen játszik !érfiakkal. Jó adogatásaival, ke- nény, helyezett ütéseivel a leg- óbb pécsi férfi teniszezőkkel is [átékban tud lenni. A Balokány-ligeti teniszpályák nindennapos vendége. Nemcsak rersenyzö, más kapcsolata is van 1 sporttal. A PEAC gazdasági vezetőjeként tevékenykedik igen ;redményesen és lelkiismeretesen, ül se tudná képzelni életét a fe- \év labda, a vörös salakos pálya léikül. Pihenést, szórakozást, fel- Idülést jelent számára a tenisz. Szívesen, lelkesen, nagy ambíció- ral teszi. Nem véletlenül került 1 legjobbak közé.- fai ! Eredményesen szerepel Verté־ nyi József, az Ércbányász sakko־ zó ja az OB n-es csapatversenye ken. Behatóan tanulmányozza í modern megnyitás-elméletet, ez־ tanúsítja az alábbiakban közöl־ szép játszmája is. SZICÍLIAI VÉDELEM Fábri (Láng Gépgyár) Vert én yi (Ércbányász) 1. e4, c5 2. Hf3. d6 3. d4, Cd: 4. Hd4:, Hf6 5. Hc3. g6 6. Fe3 ל Fg7 (6. —, Hg4?? 7. Fb5t tisztet ( nyer )7. f3. (Egyrészt akadályozza <> sötét sáncolását követő Hg4 fe* > nyegetést, másrészt előkészíti £ ( világos hosszú sáncolása utáni g4. i h4 gyalogrohamot.) 7. —, Fd7 8. j Fc4, Hc6 9. Vd2, He5 10. Fb3, Va5 ( 11. 0—0—0, 0—0 12. Kbl, Bfc8! 13. S h4, Hc4 14. Fc4.\ Bc4: 15. g4, Bac8 ( 16. Hb3, Va6! (Így alakult a Jansa ( —Hindié játszma is a zónaverse- ) nyen, Vrnjacska Bánján. Ott vi- > lágos 17. Fd4־gyel válaszolt, sö- J tét az alábbi megjegyzésben em- { lített tisztáldozattal előnybe ke- > rült.) 17. h5, Bc3:! (Előnyre vezető ( minőségáldozat, de még jobb lett ) volna 17. —, Hg4:ü 18. fg:, Bc3:l ) 19. be:, He4:) 18. be:, Fg4: 19. h6, < (kitér az előbb említett folytatás ) elől) 19. —, Ff3: 20. Bh4, Fc8 21. ( Vd3 Fdl: 22. Vdl:, Vc4 23. Vd3, < a6 34. Kb2, Va4 25. Fe5, Vc6 26. Ff6:, ef: 27. Vd4, Be8 28. He*, Vb5f 29. Kai, Vg5 (VUágos aktív lépésekkel sietteti a befejezést.) 30. Bhl, Fh6: 31. Hc4, Ff8 32. Hb6, f5 33. ef:, Vf5: 34. Hd5, Fg7 35. Vd2, Ve5 36. Kb2, h5 37. Hc7, Ve4 38. Bh2, Vb4f Világos feladta. KÜZDELEM A FÉLPONTÉRT című új sorozatunk alábbi hadállása 1905-ben Csigorin és Tar- rasch játszmájában jött létre. Vi- lágos látszólag reménytelen hely- zetben 1. gf:. gf: 2. Kg4, Ke4 3. Kh3, Kf4 után vesztett. Nem se- gített volna 3. Kh5 sem, erre ugyanis tanulságos befejezés kö- vetkezne: 3. —, Kf5: 4. Kh6, Ke6! 5. Kh7:, Í5 6. Kg6, f4 7. h5, f3 8. h6, f2 9. h7, ílV 10. hßV, Vg2f 11. Kh6, Vh3t 12. Kg7, Vg4f 13. Kh6, Vh4t 14. Kg7, Vg5f 15. Kh7, Kf7! Világos azonban pár lépésben döntetlenre menthette volna a játszmát. Ezt a folytatást keres- sék meg Olvasóink! Világos: Kf4, gy: £5, g5 h4 (4 Sötét: Kd5, gy: f6, g7, h7 (4) Világos indul és döntetlent é: el. Megfejtése 3 pont. A megfejté- seket ״Sakkrovat” jelzéssel szer- kesztőségünk címére május 3-ig kérjük beküldeni. Megfejtések 11. (Gunst): 1. Fb7!, Kc7 (külön- ben megmenekül a két tiszt) 2. Fa6, Kb8: (2. —, d6 3. Hc6 nyer) 3. Kd6 Ka8 4. Kc7, d6 5. Fb7 matt. 12. (Kakovin): 1. f4f, Kd5 (1. —, Kf5 2. Hd4t és nyer) 2. f5!, Ff5: 3. Hf4f, Ke5 4. Bdl!, c6 (Más lé- "pésre 5. Bd5 matt.) 5. Bd5+!, cd: 6. Hd3־f!, ed: 7. f4 matt. Íme a csoda: egyetlen gyalog mattolt a tábla közepén! A 11. sz. tanulmány megfejtésé- vei bezárólag értékeltük létraver- senyünket. A győztesek: Rauhl József (Hosszúhetény, Iskola u. 62.), Dani Ernő (Pécs, Sarló u. 12.), Dorozsmai Jenő (Pécs, Kapos- vári u. 9.) Bognár János (Zengő- várkony, Jókai u. 9.), Pesti Dá- niel (Nagytótfalu), Hámori And- rás (Pécs, Tolbuhin u. 49.), Hajas Imre (Pécs, Rét u. 45.), Gerecs I István (Pécs, Lenin t. 1.) és Zsilli Jenő (Nagy tótfalu). — Hibátlan . fejtéseikhez gratulálunk, részükre a díjakat postán küldjük el. Labdarúgás: NB EL mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Győri Dózsa. Tüzér utca, 10.30, Pápai Textiles— Pécsi VSK, Pópa, 14.30, Máza- Szászvári Bányász—Kaposvárt Ki- nizsi, Szászvár, 14.30. NB ül. mérkőzések: Mohácsi TE—PEAC, Mohács, 16.30, Pécsi Helyiipari— Szekszárdi Vasas, Pécsbányatelep. 10.30, Meg3rei mérkőzések, keleti csoport: Beremend—Pécsi Porcé- lángyár, Beremend, 15.00, Véménd —Villány, Véménd, 14.30, Bóly— Vasas I. Bányász, Bóly. 14.30, Hi- das—Ujmohács, Hidas, 13.30, PV- SK H.—Vasas II. Bányász, PVSK- pálya, 10.30. Nyugati csoport: Baksa—Pécsi Kesztyűgyár, Baksa, 14.30, Sellye—Vajszló, Sellye, 14.45, Mágoes—Siklós. Mágocs, 15.00, Pécsszabolcs—Szigetvári ZMSE, Pécsszabolcs, 10.00, Magyarszék— Pécsi Bányász II., Magyarszék, 15.30, Pécsi BTC—Vasas n. Bá- nyász, BTC-pálya, 10.30. Röplabda: NB n. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Győri Dózsa, nők, Ifjúsági stadion, 9.00, Pécsi Dó- zsa—Győri Dózsa, férfiak, Ifjúsági stadion, 11.00, MNG—Komlói Dó- zsa, Budapest, 10.00, JKai sportműsor _ 1 ..״ ■arn ■m־ am L'rtí etr Ä CJ IsöÍWií