Dunántúli Napló, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 7. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek S Dunámon napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és q Megyei Tanács lapja 1967. JANUAR 8, VASÁRNAP ÁRA 8• FILLÉR *w86í$8ü־S3!í XXIV. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM m₪₪m Ismét egyesült 7 tsz kalamennyt tsz tagsága egyhangúan szavazóit ezer egynéhány száz holdas tsz-ben valóban nem lehet ésszerűen gazdálkodni. Azok. akiket ezzel kapcso- latban megkérdeztünk, egy- behangzóan nyilatkoztak. Zse- be György, a nagypeterdiek főagronómusa elmondotta, hogy a korábbi tsz csekély gazdasági ereje miatt nem volt lehetőségük arra, hogy gép- műhelyeket építsenek, ezért égy ócska kovácsműheiyben kellett javítani a traktoraikat. Nem volt pénzük komb-\invá- sárlásra. s mivel csak mint- | egy 50 tehenak volt, nem tudtak korszerű istállót épí- teni. Tekintve, hogy az álla- tok régi paraszt-istállókban, következésképpen sok helyen voltak szétszórva, szó sem lehetett a gépi fejes beveze- léséről. Hasonlókra hivatkozott Gáb- riel László magyarszéki fő- könyvelő is. Elmondotta, hogy a magyarszéki és ligeti tsz évek óta a gyenge szövetke- zetek kategóriájába tartozott, s még csak nem is volt rémé- nyűk arra. hogy helyzetükön lényegesen javítsanak. Az egyesülés lehetővé teszi, hogy néhány év alatt megszabadul- janak a régi nyűgtől. Támo- gatást is kért ehhez. Mint mondotta, Magyarszék és Li- get község határa közé éke- lődik be a Bükkösdi Állami Gazdaság ligetpusztai üzem- egysége. Ha a tsz ezen üzem- egységet megkapná, . javulná- nak a lehetőségei. Királyegyházán éppen kül- döttgyüiést tartottak szómba- tón délben, így Lukács János tanácstitkár jelentkezett a te- lefonnál. Neki is az volt a véleménye, hogy a kicsiny Gyöngyfa és Sumony csak Ki- rályegyházával összefogva fej- tődhet megfelelően Közölte, hogy Sumonyban és Gyöngy- fán is szeretnének garantált havi előleget fizetni. Január 6-án, pénteken is­mét egyesült 7 termelőszövet- kezet a megyében. A nagy- peterdi Március 15 a botyka- peterdi Hajnalcsillag-gal, a magyarszéki Egyetértés a li- geti Béké-vel, a királyegyhá- zai Aranykalász a sumonyi Petőfi és a gyöngyfái ugyan- csak Petőfi Tsz-szel folytatja a gazdálkodást. A 7 szövet- ( kezeiből tehát 3 lett, melyek j közül az egyesített nagype- terdi közel 4 ezer, a magyar- széki 3700, a királyegyházai pedig mintegy 5000 holdon gazdálkodik. A királiyegyházai csoport kivételével a küldöttgyűlése- két csak a napokban fogják megtartani, s ott döntenek az űj tsz nevéről, s akkor vá- lasztják meg a vezetőséget is. A lényeg azonban — mármint az egyesülés — már megtör- tént. Rendkívül tanulságos, hogy a tsz-lagság mind a 7 községben teljesen egyhan- gúan szavazta meg az egye- sülést. Ebben a tényben a tsz- tagság politikai érettsége, ama felismerése fejeződik ki, hogy a korábbi, nyolcszáz, vagy Hősök és ólmunk; sok kongresszusa I Szombaton a hősök és élmunkások negyedik j kongresszusának második c napján a küldöttek meg- i hallgatták Nguyen Van I Thieu-nak, a DNFF hanoi l állandó képviselete veze- ) tőjének felszólalását. Nguyen Van Thieu ki- ! jelentette: 14 millió déli ! honfitársunk pontosan tud- ‘ ja, hogy a déli lakosság és l hadsereg minden győzelme ’ szorosan összefügg 17 mii- > Hó északi honfitársának i önfeláldozásával, sokoldalú , és őszinte támogatásával. ! A ״mindenki kettő helyett I dolgozik" és más tömeg- • mozgalmak a vietnami í nemzet harci összefogottsá- ! gát juttatják kifejezésre. A ' dél népe meg van győződ- | ve arról, hogy nincs mész- ; sze az a nap, amikor a l déli hősök és élmunkások az egész ország közös í 1 kongresszusán számolhat- j ! nak be harci sikereikről > — jelentette ki Nguyen < Van Thieu. 1 Äz ״isazi“ tél ellenére folytatják 1 *ן unkájukat az építők Ujmecsekalján, az Építők útján a Tüzér utca közelében meg- tisztítják a hótól a pan■ !elemeket és hétfőn ismét elkezdik a lakóházak szerelését. Egv atatt Több mint hatezer liter életmentő vér ges vércsoportú beteg ▼agy sérült feküdt. A szervezett véradás ered- ményeként a múlt évben rendelkezésre álló vérmenv- nyiség elegendőnek bizonyult Évi viszonylatban annyit vesznek le, amennyire szűk- ség van, sőt tartalékokat is képeznék. A Belgrádi Rádió énekesei Pécsett dalokat énekelnek. Kísér Spa- $a Milutinovics népi zenekara. Közreműködik Milos Duricsin humorista is. A népdalestet követően a Pannónia Étterem- ben zártkörű délszláv bált י■endeznek. A színházi műsor- ra a pécsi szerb-horvát álta- 'ános iskola Fürdő utcai iro- dájában, valamint a 'Nemzeti Színház pénztáránál lehet je- oyet váltani. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségétől kaptuk a hírt: január 30-án délszláv népdalestet rendez- nek Pécsett a Nemzeti Szín- házban. A 19 órakor kezdődő esten Alekszander Dejánovics, Jeléna Dejánovics, Himzo Po- loyina, a belgrádi, illetőleg új- vidéki rádió népszerű éneke- sei boszniai, dalmát, bácskai és más tájakról való délszláv SvrtJl évre növekszik az a vérmennyiség, amit a megye önzetlen véradóitól gyűjt be a pécsi véradóállomás, ponto- sabban a Megyei Vérellátó Alközpont. Az elmúlt évben 12 500-an több mint ötezer litert adtak. Ehhez jön még a két városi, a mohácsi és a komlói véradóállomások adata, ott összesen körülbelül 1100 Litert gyűjtöttek össze. A fenti mennyiség igen nagy százaléka (évről évre növekszik a részarány) téri- tésmentes vér, önkéntes vér- adóktól származik, kisebb részéért pénzt fizettek. Egyes sürgős, életveszélyes esetek- ben ugyanis előfordul, hogy azonnal vér kell ilyenkor akár éjjel is bekérik a vér- adót vagy kiszállnak kocsi- val. Igen ritka például az \B RH negatív vércsoport, 200— 300 véradó közül egyé ilyen És előfordult, hogy egyszer- re két klinikán is sürgős se- gítségre várva ilyen különle­vezeti mammutházon is már a negyedik emelet vasbetono- zási, födémezési munkáit vég- zik, de itt már gőzfűtés oltal- ma alatt, vagyis szaknyelven szólva téliesített körülmények között. Csak megismételhetnénk Schatzl József panaszát, ha a III/2-es építésvezetőségen is a hóakadályok okozta problé- mákról számoltatnánk be Alaga Zoltán építésvezetőt. Ami azonban az ő téliesítésü- két illeti, valamivel kedve- zőbb a helyzetük a ״szomszéd vár” építőinél. A panelépít- kezeseken ugyanis elsőszámú követelmény a ״gőzölés”, ami nélkül téli időben elképzelhe- tetlen a betonkötések bizton- ságos megoldása. Ezért nálunk minden egyes épületben ka- zánt helyeztek el, ami gőzölő csatornákon át juttatja el és biztosítja azt a hőfokot, ami elengedhetetlenül szükséges az említett műveletek végzésére. Jelenleg 180 ember dolgozik e munkahelyeken és az épí- tésvezető szerint csak rendki- vül hideg időjárás esetén jö- hét szóba a fagyszabadság, s az is csak az alap-, illetve al- jazatbetonozókat fenyegeti, miután e munkálatokon nincs lehetőség a gőzölésre. Egyelőre azonban ilyesmivel még gondolatban sem foglal- koznak, mert ezzel csak azt a harminc családot ijesztgetnék, melyeknek február végére be- költözést ígértek. Azaz nem ígérték, mégcsak nem is tó- gadkoztak rá, hiszen határ- idős feladatról van szó, ami a III/2-eseknél már nem pusz- tán ígéret, hanem vállalt kö- telesség. Néhány nappal ezelőtt még ideális körülmények között dolgozott Ujmecsekalján a két szomszédos építésvezetőség. A mínusz néhány fok nem oko- zott említésre méltó akadályt, hiszen mindkét munkahelyen felkészültek vagy, ahogy ők mondták — mínusz tizenöt fokig hitelesítették magukat a folyamatos, biztonságos mun kára. Természetesen a hava- zást sem hagyták ki a számi- tásból, ami azonban a vártnál gorombábban szólt bele a tér- veikbe. Mert hagyján még, hogy reggelenként hólapáttal kell felcserélniük a szerszá- mókát, hogy a tulajdonkép- peni munkahelyre jussanak, de ez a kisebbik baj. Nagyobb gond ennél az, hogy a dolgo- zók javarésze vidékről és busszal jár be, ami hófúvások esetén, — sajnos e néhány havas napon is volt már rá példa — késéseket okoz a munkakezdésben. Különösképpen mégsem pa- naszkodott a III/1-esek építés- vezetője, Schatzl József. Az ő munkahelyein — beleértve az épületszerelőket is — jelenleg 120 ember dolgozik. Közülük a gimnázium építői azon fá- tadoznak, hogy január köze- pére fűtött munkahelyet biz- tosítsanak az utánuk követ- kező festőknek, de a posta melletti áruház építőit sem fenyegeti egyelőre a fagysza- badság, Sűrűfonatú nádpalló védelmében folyamatosan vé- gezhetik a belső vakolást, a zsaluzást, s más egyéb mun- káikat. A 137 lakásos, úgyne­5-7 cf־e$ ráadás Neivenlént hóíorfaszok Gyalogosé tegnap,a 1811־ aniGbusziuat elmarad! Némi szünet után pénteken este 11 óra tájban újra meg- indult a havazás. A Misina- tetőn további öt centiméter esett, a hó vastagsága 27 centiméter, a repülőtéren 25 centiméter. A repülőtéri me- 1 teorológus tájékoztatása sze- rint tegnap óránként 50 kilo- méter sebességű északi szél fújt. Ez már közepes errőségű viharnak számít. Bár az országutakon nincs 1 síkosság, a gyalogosokra, a szánkázó gyerekekre rendid- vül veszélyes a havas utca. Mint tegnapi számunkban ír- tűk, pénteken több mint tíz személyt szállítottak kórház- ba a mentők kar- vagy lábtö- réssel. Szombaton két sze- mély szenvedett láb-, öt sze- mély pedig kartörést. A sérül- tek főleg felnőttek. Szeren- cséré súlyosabb közlekedési balesetről nem kaptunk hírt. Pénteken éjszaka negyven alkalmi hómunkás dolgozott Pécs belvárosában, de a vá- ratlan, újabb hóesés miatt a belvárost nem sikerült telje- ■en megtisztítani. Az éjszaká- sokat reggel hét órakor száz- hatvan utcaseprő és negyven alkalmi hómunkás váltotta. Szombat éjszakára már száz hómunkás felvételére volt ״ke- rete” a Köztisztasági és Ut- karbantartó Vállalatnak. Teg- nap a vállalat öt hóekéje mel- lett 15 ״idegen” AKÖV-gép- kocsi is csatasorba állt. Az emelekdőket, útkereszteződé- lseket, kanyarokat és sok meg- állót felszórták salakkal, a i magnéziumklorid is megtette j hatását. A nehezen járható (Mecsek, Tettye, Donátus stb.) utakon nem szünetelt a fór- galom, fel lehetett jutni a tbc-kórházba. A megye útjain már sokkal több nehézségről számolt be a KPM. A bogád—uécsváradi úton tegnap reggel három hó- eke is elakadt, fennakadások voltak a 6-os úton. Pécs és Hi4rd között, Csokoladé-pus״- tánál, Mohács—Pécs között, Kozármisleny és Ujpetre kö- zött, a mohács—pécsváradi újon Himesházánál. A bissei bekötőúton helyenként 1—2 méter vastag torlaszokat hor- dott össze a szél. A távolsági autóbuszjáratok a' reggeli rossz útviszonyok- nak megfelelően, sokat késtek tegnap. Reggel kilenc járat nem érkezett meg Pécsre, emiatt Pécsről sem indítottak kifelé kocsikat. Egyes autóbu- szók 5—10, mások csak 1, 2, 3 órás késéssé! tudtak közle- kedni (például a Pécs—Bagó- ta—Pécs közötti). A vasúti közlekedésben a hófúvás következtében igen körülményessé vált váltóállí- tás okozta a nagy késéseket. Tíz óra 28 perckor kellett vol- na megérkeznie Pécsre a pesti gyorsnak: 130 percet késett Még többet, 180 percet késett a nagykanizsai sebes. Pedig ezeknek a vonatoknak délben máz fordulniuk kellett volna. TCU szántás (Erb János felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents