Dunántúli Napló, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-10 / 291. szám

IMS. DECEMBER 10. napló 5 krubőség karácsony előtt 30 EZER TORTA Porcukor nylon zacskóban — Egy vagon hal hetenként Negyvenezer folyóméter fenyő A Térő* élelmiszerellátásá­nak szervezésében szoros kap­csolat alakult ki a keres ke- dekni és ipari osztály között. Hkinek bizonyítékaképpen Herbst Ferenc és dr. Bánki Nándor együttesen számoltak be a végrehajtó bizottságnak a város élelmiszerellátásáról és ünnepek előtti felkészülésé­ről. Az idei Äelmiszerforgalom alakulását lényegesen befo­lyásolta a februári árrende- sés. Visszaesett a húsok, hús- készítmények és sajtok iránti kereslet Húskészítményekből átlagosan 30—23 százalékkal kevesebbet adnak el a boltok, lelassult a tartósított tölte­lékáruk forgalma. Ezzel szem­ben ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az olcsóbb tölte­lékáruk és zsiradékok iránt Töltelékárukból azonban alapanyag-, illetve kapacitás­hiány miatt nem tud a keres­letnek megfelelő mennyiséget szállítani a Húsipari Vállalat. Ugyanez vonatkozik a szalon­nafélékre is: nem tudnak annyit gyártani belőle, ameny- nyi elfogyna. Más élelmiszerekből egész éven át megfelelő volt az el­látás, s az ünnepekre sem lesz panasz. Margarinból, lisztből, cukorból, árpagyöngyből és egy sor más cikkből folya­matos az ellátás. A közeljö­vőben emelkedni fog az elő­recsomagolt lisztek aránya, s a cukrok közül rövidesen elő­recsomagolva, nylon zacskóban jelenik meg a porcukor. Meg­felel a. keresletnek a száraz- tészta, bab, sárga- és zöld felesborsó ellátás. Választék szempontjából kifogásolható a vágottbaromfi-felhozatal. A Kaposvári Baromfifeldolgozó Vállalat ugyanis többszöri sür­getés ellenére sem kooperál a választék bővítése érdekében más vállalatokkal, ezért rendszerint csak egy-egy faj­ta baromfi kapható a boltok­ban. Idén ősztől szembetűnően sok savanyúságot kínálnak az üz­letek és a piacon is emelke­dett a felhozatal. Oka, hogy a termelőszövetkezetek na­gyobb érdekeltségük miatt szívesebben foglalkoznak a zöldségfélék feldolgozásával. Zavartalan ellátást. biztosít télre az élelmiszerkereskede­lem gyümölcsízekből, befőttek­ből, gyümölcslevekből, tejből, tejtermékekből. Ezzel szem­ben az előző évihez képest 800 hektoliterrel kevesebb lesz a bor, s a vendéglátóipar bor- ellátása is 33 százalékkal csökken. A kiesett mennyisé­get sörrel sem tudják pótol­ni. Pannónia rubinból és Pan­nónia aranyból a kis mennyi­ségben forgalombakerúlő pezs­gő és habzóbor pótlására kap karácsony előtt tízezer üveg­gel a kiskereskedelmi válla­lat. Az ünnepekre és a télre való felkészülésből néhány számadat: az Élelmiszerkiske­reskedelmi Vállalat 30 ezer félkésztortát és 15 mázsa diós, mákos beiglit hoz forgalom­ba a karácsonyi ünnepekre. A sütemények, torták készítésé­hez lesz elegendő vaj. Déli­gyümölcsből karácsonyig meg­érkezik a szokásos mennyiség, citromból egész télre folyama­tos ellátás ígérkezik. Fenyő­fából 40 ezer folyóméternyit értékesítenek az állami és szövetkezeti kereskedelem, va­lamint az őstermelők. A ser­tésvágáshoz szükséges cikkek közül sózott bélből a tavalyi 900 ezer méter helyett ebben az évben egymillió méter ke­rül forgalomba. Halból, halfiléből bőséges mennyiséget fog értékesíteni az utolsó negyedévben a kis­kereskedelem. Jelenleg heten­ként 80—100 mázsa élőhalat hoznak forgalomba Pécsett, emellett 20—25 mázsa tonhal­fiié fogy el az üzletekben.-A Városi Tanács felügyelete alá tartozó Sütőipari Vállalat munkája szoros összefüggés­ben van a lakosság élelmiszer­ellátásával. A közeljövőben javítani óhajtják a kenyerek és sütemények minőségét és emelni a finom fehérkenyerek arányát. 1967-ben a VI. számú üzem kapacitásbővítése útján már több finom fehérkenyér kerül forgalomba. A követke­ző két éven belül tárolásra is alkalmas kosarakban fogják a boltokba szállítani a péksü­teményeket. A II. számú üzemben rövidesen állandó éjszakai műszakot szerveznek, s azon túl csak friss sütésből származó süteményeket kap­nak a boltok. A közeljövőben javulni fog a szállítás is: az AKÖV-vel történt megálla­podás alapján a kenyereket szállító teherautók telephelye a központi sütőüzemben lesz. A rendelkezésre bocsátott 12 teherautót rövidesen átalakít­ják és kenyérszállításra alkal­masabbá teszik. 1967 első fe­lében bővítik a Doktor Sán­dor utcai kenyér-mintaboltot. A Sütőipari Vállalat még az ünnepek előtt új termékkel jelentkezik a kiskereskedelem­nél: feldolgozzák a nagykő- zári és kozármislenyi terme­lőszövetkezet málnáját és két decis csatos üvegekben ere­deti üdítőitalt hoznak forga­lomba. JO HÍR traktorosoknak A Budapesti Műszaki Egye­tem mezőgazdasági géptani tanszéken hetek óta dolgoz­nak egy olyan traktor-vezető­fülke kialakításán, amely maximális biztonságot nyújt a könnyen boruló traktor ve- .zetőjének. A kísérleti fülkét a napok­ban a Vörös Csillag Traktor­gyár vezető szakembereinek jelenlétében maximális terhe­lési próbának vetették ala. Mintegy három méter magas­ból 7 mázsa súlyt ejtettek a vezetőfülkére. A fülke a nagy megterhelést jól bírta, sértet­len máradt. RhVREZElSTATIV KÜLSŐ, KORSZERV IikRh\DEZÉS Gyermekklub és nyelvtanfolyamok a könyvtárban — A Szigetvári Konzerv­gyár a kongresszusi hétre tett vállalását 100 százalékra és exporttervét is 100 százalékra teljesitette. Éves termelési ter­vét már december 20-ára tel­jesíteni fogja. Beruházásként ebben az évben 10 millió fo­rint beépítésre kerül sor, 1967-ben újabb 31 millió fo­rintot fordítanak a gyár kor­szerűsítésére, bővítésére. — Pedikűr részleggel bő­vült a Fodrászipari Vállalat 1. számú, Kossuth Lajos ut­cai kombinátja. December 19- én a lakosság igényeinek ki­elégítésére nyitják meg az ét­kező helyén az új szolgáltató részleget. Szeptemberben nyitották meg Szigetváron az új járási könyvtárat, az ország egyik legmodernebb, legszebb járási könyvtárát. Az egykori zsi­nagóga épületében nemcsak egy rendkívül impozáns, ha­nem minden tekintetben meg­felelő, minden igényt kielégí­tő könyvtár létesült. Gyerekkönyvtár Az olvasók számában nem történt változás. A régi, zsú­folt és korszerűtlen járási könyvtárnak 1400 olvasója volt, ez ugyan ma már 1800- ra emelkedett, de kétezernél több olvasóra nem számíta­nak. Nagy változást az jelentett, hogy az új könyvtárban gye­rekkönyvtár is van. A tizen­négy éven aluliak a gyerek­könyvtárba járnak. Van kö­rülbelül 600 gyerekolvasó, s máris lehet látni, hogy a gye­rekek szilárd törzsközönséget alkotnak. A Mikulás-est pél­dául várakozáson felül sike­rült, olyan sokan jöttek el, hogy a végén még szaloncu­kor is alig jutott valameny- nyiüknek. A gyerekeket nem kell a könyvtárba csalogatni, de már amúgy sem ez a cél. Minőségi változáson törik a fejüket a könyvtár vezetői. A gyerek­könyvtárban kis kézikönyv- tárt létesítenek a közeljövő­ben, és egy sajátos gyerek­klubot akarnak kialakítani. A kézikönyvtárban olyan köny­veket csoportosítanak, ame­lyek részint a tananyaghoz kapcsolódnak, alkalmasak ar­ra. hogy kibővítsék az isko­lában tanultakat, részint le­hetőséget adnak azoknak, akik jobban érdeklődnek egy-egy terület iránt, hogy hozzájut­hassanak az irodalomhoz. Hangiemezlclub Régi problémája volt a Pécsi Ruházati Vállalatnak a kesztyűellátás nehézkessé­ge, sőt a valóban szép áru megszerzésének szinte lehe­tetlen volta. Különösein azért volt fonák ez a hely­zet, mert Pécsett van a kesztyűgyár és pont a pé­csiek nem jutottak hozzá a „kurrens” árukhoz. .A kesztyűgyár ugyanis Pestre küldte a kesztyűket, ott a legkelendőbbeket ter­mészetesen elkapkodták, s a * pécsi boltok Pestről kény­szerültek rendelni a meg­maradt készletből. Ezen az állapoton segí­tett most a Kesztyűgyár' igazgatósága egy életrevaló ötlettel. Megállapodtak a Pécsi Ruházati Vállalattal abban, hogy két pécsi bolt patron ál ását vállalják ügy, hogy közvetlenül látják el őket kesztyűvel. Sőt, min­den gyártásra kerülő áru­ból — még az exportra ké­szülő, és egyedi darabokból is — megfelelő mennyisé­get biztosítanak az üzletek számára. Megszűnik a hosz- szadalmas körút — Pécsről Pestre, Pestről Pécsre —, sokkal rövidebb idő alatt, a megrendelést követő két- három napon belül kerül az áru ax üzletekbe, s ami a legfontosabb, minden minő­ségű és fajtájú kesztyűből, ami csak elkészült, kaphat­nak ezután a pécsi-k is Kesztyűvásár a Csongorban és Tündében Tehát a legnagyobb előny a választék kibővülése lesz. A két bolt, mélynek a patronálását a Kesztyűgyár vállalta, a Széchenyi téri Csongor és a Tünde. Egyik­ben a férfi, másikban a nőd kesztyűk között válogatha­tunk majd. Meglátogattuk a két üz­letet — hisz a készlet már megérkezett —, s örömmel láttuk, hogy mindkét bolt­nak külön kesztyűkirakata van, ízléses, szép kirakat a Kesztyűgyár emblémájával díszítve. A Tündében már megkezdődött a karácsonyi ajándékozási vásár, kiraka­tában csábítóak a pulóve­rek, kardigánok, gyönyörű- fehérneműk, harisnyák, sap­kák. sálak csábítják a járó­kelőt, hogy térjen be, ha csak egy kis nézelődésre is. No, természetesen a nézelő­désből vásár lesz. S ha egy fillér sincs a zsebében, ak­kor legfeljebb félreteteti magának a meg'kivání árut. Kesztyűből egyelőre kevés fogy, nem azért, mert nincs sikere a kezdeményezésnek hanem azért, mert a pé­csiek közül kévésén tudnak "óla. A választék óriási Bár a hidegek beálltával főleg a bélelt kesztyű a prakti­kus, nagy a választék a bé­leletlen, selyem vagy nylon béléses kesztyűkből is. Nagy sikerre számíthat a béle­letlen, hosszúszárú, ún. szín­házi kesztyű. Ebben is a divatszín a fekete, de kap­ható barna, drapp színben is. Most természetesen a gyapjúbéléses kesztyűből fog a legtöbb fogyni, kedvelt cikik lesz a nappabőrből ké­szült kesztyű. Ez a puha, szinte selyemtapintású bőr 'sokkal szebb, mint a ser­tésbőr. A sertésbőrből ké­szült kesztyű viszont sok­kal tartósabb. Nappabőr kesztyű 96—120 forintért kapható, a sertésbőr ára 100—120 forint között van. Fekete, hosszúszárú nap­pabőr kesztyűt próbál egy hölgy. A selymes csillogású puha bőr remekül simul a kezére, sikkes kézformát mutat a hosszított fazon. Mondja, hogy csak egy pár harisnyát akart venni, de észrevéve a sokféle, szebb­nél szebb kesztyűt, nem tu­dott ellenállni ennek a szín­házi kesztyűnek. — Még szerencse, hogy hoztam elég pénzt magam­mal, így még ma este fek- vehetem. A Csongorban is óriása a választék a férfi kesztyűből. Nappa és sertésbőr, kézzel és géppel varrott darabok sorakoznak a polcokon. Kér­dem a bolt vezetőjét, mi a divat a férfi kesztyűben, ha egyáltalán van valamilyen divat ebben. — Már hogyne volna! Színben, mint a nőd kesz­tyűknél, legdivatosabb a fe­kete és természetesen a kézzel varrott kesztyű a ke­lendő. A világon mindenütt ez a divat. A nappakesztyű 120—180 forintba kerül, a sertésbőr ára 96—150 forint Különlegességnek számít az őzbőr kesztyű. Gyönyö­rű barna, hamvas bőrből varrták, egyelőre béleletlen kivitelben van. A kesztyűk válóban első- rangúak. a választék bősé­ges a vásárlók nagy örö­mére. Az ő nevükben üdvözöl­hetjük a Kesztyűgyár és a Ruházati Vállalat hasznos kezdeményezését, amely egy­szer s mindenkorra meg­könnyíti a kesztyűk kivá­lasztását, megvásárlását, (x) Eddig nem volt gazdája Szigetváron a nyelvtanulás­nak, legalábbis életképes nyelvtanfolyamok nem voltak. A könyvtár — a TIT, a iá- rási művelődési ház, az Esz­perantó Szövetség segítségé­vel — most eszperantó, angol és két német nyelvtanfolya­mot indított. Az érdeklődés nagy, úgy tűnik, nem is fog csökkenni. A könyvtár ide­gen nyelvű könyvekkel és fo­lyóiratokkal és a zenei be­rendezéseivel sokat tud segí­teni a nyelvtanulásban. A zenei berendezés — az országban csak Gyulán van — hasonló — kitűnő lehetőséget kínált arra, hogy a zeneked­velők klubját megalakítsák. Nemrégiben vettek 140 le­mezt, tizenkét operát és több szimfonikus művet. A hang- lemezklub első előadása meg­lepően jól sikerült. Kiderült, hogy sokan érdeklődnek Szi- getvá>r>n is a komoly zene iránt. Úgy látszik, csak az alkalom hiányzott eddig. A* előadással egybekötött zene- hallgatás mellett a kötetlen zenehallgatás is egyre gyako­ribb a könyvtárban. A köl­csönzési napokon fülhallgatón is bármikor hallgathatnak ze­nét az érdeklődők, a szünna­pokon pedig a hanglemezklub tagjai rendezhetnek összejö­vetelt. Az új járási könyvtár leg­fontosabb eredménye, hogy az emberek itt helyben olvas­hatnak. A gyönyörű olvasó­teremben nemcsak a könv- vek jelentik a vonzerőt, ha­nem a folyóiratok is. Arra törekszenek. hogy minden igényt kielégítsenek, s a fo­lyóiratállomány ma már 126 lapból áll. Átgondolt tervek Minthogy' a járási könyv­tárhoz 57 falusi könyvtár tar. tozik és saját olvasóik ellátó sa is éppen elég munkát je­lent. eredményeik működésük alig két hónapja alatt igazán elismerésre méltóak. A tervek is nagyon átgondoltak. Példá­ul: a helyi tsz, majd a helyi üzemek dolgozói részére könyvtárlátogatást szerveznek, bemutatják a könyvtárat, I hanglemezműsort adnak. Már csak azért is szükséges mert a tsz-tagok között arány­lag még kevés az olvasó. Ké­sőbb írókat. szakembereket hívnak meg előadásokra, an­kétokra, író-olvasó találko­zókra. Amint a lehetőség kiala­kult, mindjárt jelentkeztek az igények is. Ottjártunkkor megjelent egy orvos és bib­liográfiát kért egy szakkér­déssel kapcsolatban. Aspiran- turára készül és természetes* hogy kérésével már az új könyvtárhoz fordul. A válasz és a kért anyag napokon be­lül itt lesz a könyvtárközi kölcsönzés útján. A könyvtár megkapja a szükséges támogatást. Az idei 60 ezer forintos könyvfejlesz­tési összeghez az új városi tanács adott 10 ezret a köz­ségfejlesztési alapból, és a minisztérium soron kívül 150 ezret. Az összeg nagy részét ezután vásárolják él. Buda­pesten, ai Állami Könyvter­jesztő Vállalat raktáraiban 6s az antikváriumokban keresik ki azokat a könyveket, ame­lyek gazdagabbá, változato­sabbá és színvonalasabbá ve­szik majd a könyvanyagot. V váratlan összeg lehetővé te­szi, hogy drágább, ritkább könyvekkel, képzőművészeti albumokkal, idegen nyelvű kötetekkel is kiegészítsék a könyvtári állományt. Az új szigetvári könyvtás reprezentatív külsejével, kor­szerű berendezésével, megbíz­ható munkájával és egyre szaporodó ötleteivel máris ki­vívta az elismerést. Nemcsak az ország más tájairól, ha­nem a Szovjetunióból és Ausztriából is jártak már !tt tapasztalatcserén. H. — Az állatorvosi ügyeleti szolgálatot 1966. december 10- én délután 13 órától 1966. te. cember 12-én 6 óráig dr. Hor­váth Csongor - kerületi állat- orvos látja cl Lakása: Pécs, Alkotmány utca 12. Telefon: 16-18. — Vcsszőseprű ismét kap­ható a Mezőgazdasági Szak­üzletben. Pécs. Rákóczi út 38­É X

Next

/
Thumbnails
Contents