Dunántúli Napló, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-07 / 288. szám
» 1966. DECEMBER 7. aupiö 5 Forró siker Stephan Ruha hegedűestjén A pécsi közönség kedves művésze, Stephan Ruha adott hétfőn este önálló hangversenyt a Nemzeti Színházban. Ruha kicsit „haza” is látogat, amikor évenként pódiumra lép városunkban. Régi ismerős. Szándékosan kerülöm a vendég megjelölést, mert Ruha több mint vendég a pécsieknek. Sikeres szerepléseivel belopta magát zenekedvelő közönségünk szívébe. Hangversenyei jelentős eseményei Pécs zenei életének. Hétfő esti hangversenyére is sokan voltak kíváncsiak Nemcsak a karzat, hanem a zenekari árok is megtelt hallgatósággal. Muzsikusokat és zenekedvelőket egyaránt vonzza az ő játéka. Mi Ruha sikerének, — a szó igaz értelmében — titka? Két szóval úgy mondhatnánk: remek muzsikus. Remek muzsikus azért, mert technikai tudása kitűnő és stílusismerete úgyszintén. Feszülten figyelve sem talál az ember akadályokat az általa megszólaló művekben. Mindegy, hogy mit játszik, percek alatt abba a korba viszi Tiallgatóit, amely korban a kompozíció íródott. Jogosan vállalkozhat hosszú utat bejáró koncertek tartására. A 17. század kimagasló hangszeres komponistájának, Vitalinas műveit ugyanolyan otthonosan szólaltatja meg mint — ahogy ezen a koncertjén is hallottuk — Beethoven, Brahms és Bartók alkotásait. Előbbi két erényéhez társul még rendkívüli muzikalitása. Ügy szokták ezt mondani, hogy fejből játszik, de szívből muzsikál. Minden hang a helyén van. A hallgatót, ha akarna is, nem hagyja elkalandozni. Megnyerő, szerény egyéniségének is része van népszerűségében. A mostani hangversenyen, méltó partnerként ismertük meg Ferdinand Weisst. Igen muzikális pianista benyomását keltette. Példás alkalmazkodó képességet is elárult magáról. Röviden: csak a legjobbakat mondhatjuk róla is. (Várnai) A Mohácsi kompon Ete Kálmán felvétele A Ivovi vendégszereplés után A magyar élgárdában Minden támogatást megérdemel a Mecsek Együttes „Sok szerencsét és siker?’! — búcsúzott tőlünk a barátságos, mindig mosolygó szovjet határőrtiszt a csapi átkelőhelyen. A szolgálat pontosan kidolgozott menetrendje hozta úgy, hogy hazafelé jövet ismét ő kezelte útleveleinket s amikor fellépett az autóbuszra, így köszöntött bennünket: Láttam a műsorukat a televízióban, nagyon szép volt”. Mindig frissen E két mondat között egy hét telt el, amelyre a Mecsek Táncegyüttes valamennyi tagja, kísérők mindig szívesen emlékeznek vissza. A Ivovi vendégszereplés ideje alatt bárhol is jártunk, rendkívül barátságosan, meleg szeretettel vettek körül bennünket a szovjet emberek. Nem volt ebben semmi mesterkéltség, a szavak, a virágok őszinte megbecsülést sugároztak, úgy teliintettek bennünket, mint a testvérváros kulturális képviselőit.- Kezdődött a határon azzal, hogy külön- autóbusszal jött elénk M. A. Garkavaja elvtársnő, a Ívovi televíziógyár művelődési háza kedves igazgatója. „Üljenek át, néhányon, így kényelmesebben utazhatnak” — mondta kérdő tekintetünkre. A televízió riportere szorgalmasan berregtette masináját, szinte minden oldalról készített valamilyen felvételt. S folytatódott úgy, hogy még aznap este programon kívül fel kellett lépnie az együttesnek, mert „tudják, hogy jönnek a pécsiek”. Szabadkoztunk, hogy két! napja zötykö- lődünk az autóbuszon, az éjszaka keveset aludtunk, a kedves invitálásnak azonban nem lehetett ellenállni. Fogadott bennünket a félmilliós város tanácsának elnökhelyettese, két napon keresztül velünk volt a városi pártbizottság egyik osztályvezetője s mint egy gyakorlott tárlatvezető ismertette meg velünk az ukrán néprajzi múzeum gazdag anyagát. Az együttes öt alkalommal lépett fel, — a megérkezés estéjét is ide számítva — közel ötszáz percet táncolt, énekelt. Vasárnap délután a Gagarinról elnevezett kultúrpalotában, hétfőn a város öt színházának egyikében, a monumentális Ivan Frankó opera- és balettszínházban, kedden ismét a vendéglátó telcOTP-hiteUevélre Fényképezőgépet karácsonyra! Az Állami Áruházból M int régi vásárlójának postán küldte ki az Állami Áruház csinos kis reklámját. A színes lapocska tetején vastagbetűs ajánlat biztat, hogy ajándékozzak fényképezőgépet. Sőt, egy keskeny- iilmvevő már 300 forint lefizetése után is átvehető. Nem rossz tipp, tényleg örökbecsű meglepetés annak, aki kapja és részletre nem is olyan elérhetetlen, de •.. De nekem magamnak sincs fényképezőgépem. Nem furcsa? Miért lenne azz apámék is jól megvoltak nélküle és egyáltalán, ha hiányzott valamink, hát tényleg a fényképezőgép volt az, amiért legkevésbé fájt a fejünk. Bár karórája sem volt nekU vekker ébresztette és a gyári sziréna szólította haza, napközben meg a Ferenciek toronyórája ütött... most mégis, három is van a családban, mégse luxus. Magamnak har- mincegyéves koromban jutott rá először, de tizennegyedik születésnapjára a fiam már megkapta. Kelletti Kiment húsz éVi s amire annakidején rá sem hederitettünk, az ma már kell, . . Dehát a karóra az karóra, a fényképezőgép meg fényképezőgép, és az egészen más. Más? 127 éve készítette el Giroux az első fotografáló masinát. Három nemzedék használta, javította, adta egymás kezébe, fityeg nyakban, viszik hordszíjon, kattog örökvaku lobbanása mellett. Iparág nőtt ki belőle, sőt, a fényképezőgépen egy új művészeti ág is kisarjadt. A rádió — korát tekintve — a fényképezőgép kisunokája csak, az mégis van, pedig amit hallok rajta, az elrepül, ha csak magnót nem veszek melléje. De a soha vissza nem térő pillanatot fekete-fehéren. vagy akár eredeti színeiben megragadó fényképezőgépem ... Az nincs. Az ember kineveti saját magát, hogy ebben a vonatkozásban ott tart fényképezőgép nélkül, ahol a barlanglakók. Mert könnyű a festőnek, ecsetjével azt ábrázol, amit akar, a költő megverseli, érzékletesebben mindennél a Júliát és Lédát, Laurát és Lillát, az Osz-t, a Pusztát télen én pellQ legfeljebb csak személyleírást adhatok valakiről és még így sem biztos, más ember ráismer-e így. Hisz még a festmény se biztos: Petőfit sokan megfestették, olyanok is, akik életében látták, mégis eltér mindegyik ábrázolás. Amikor azután előkerüli valahonnan egy ősrégi fénykép, egy daguerrotypia, hát kiderült. .. Kiderült, hogy csak a fényképezőgép objektivja objektív. Ám, én nem vagyok művész és ha valami újra tetszenék és úgy, mint akkor — ami soha nem tér vissza régi formájában, — hát huszadik századot írunk t — lefényképezném. Ha lenne mivel. Passzió? Ha az, akkor a gép birtokában már a legolcsóbb valamennyi közül. De munkaeszközként használja majd minden szakma. S az sem utolsó, amit a szomszédok csinálnak: nyári útjaikat kés- kenyfilmre veszik és akkor vetítik otthon a konyha falára, amikor jónak látják. Csak behajtják a spálettát és máris ott vannak Dubrovnikban. Amikor akarnak, ahányszor akarnak. Még sohasem gondoltam fényképezőgépre és most furcsállom, hogy nincs. Igaz, kocsim sincs, de az még elérhetetlen. De a fényképezőgép OTP-hitellevélre? ( kém, kedves. Állami Áruház, én nem fogok séiikinek sem fényképezőgépet ajándékozni. De magamnak, karácsonyra, alighanem veszek egyet. (x) \ víziógyár művelődési házában, majd az utolsó napon, szerdán este kilenc órakor a tele- vízió kamerái előtt. Ebből iß látható, hogy megerőltető programot bonyolított le, amely sok hivatásos művész- együttesnek is dicséretére válna. S mi, akik csak szemlélői voltunk a turnénak, olykor csodálkozva tekintettünk egymásra: még mindig frissek, nyoma sincs rajtuk a fáradtságnak. Korszerű formában Mi, akik legtöbbször a nézőtér egyik széksorából néztük végig a műsort, inkább a k3- zönség reagálására voltunk kíváncsiak. Az első taps feí- csattanásakor összenéztünk és ugyanarra gondoltunk: ez a kötelező udvariasság, a későbbi újrázások, vas tapsok azonban arról győztek meg, hogy a közönség tetszését nem az udvariasság diktálta, hanem a táncnak, a zenének szólt. Pedig a városban nagy múltja van a néptáncnak, a több kisebb csoport mellett nagy tekintélyt vívott ki magának a Galicsina Együttes. Ez a művészkollektíva éppen azokban a napokban ünnepelte fennállásának húszadik évfordulóját. Alkalmunk volt látni őket a jubileumi esten, mind kitűnő táncos, kitűnő énekesekkel rendelkeznek, minden bizonnyal megnyerik majd a pécsiek tetszését is a jövő évi áprilisi itteni turnéjuk során. Az együttes a turnéra nagyon gondosan készült. Nem az egyes fellépések műsorát komponálta meg előzőleg, hanem gazdag repertoárjának legszebb darabjait vitte magával, hogy ebből a kívánságnak és igényeknek, valamint a színpad terjedelmének megfelelően állítsa össze. Ezek már itthon jól ismert s számos nyugati országban is megcsodált művek: a Körtánc, a Magyar verbunk, a Három- ugrás, a Vágyódás, a Pántlikázó, a Tavaszi zápor, a Kunsági pásztorbotoló, a Sűrű magyar és a Magyar tájak című öt tételes kompozíció soksok siker alapjai voltak. A zenekar a Széki muzsika és a Palóc táncok önálló megszólaltatására vállalkozott, a két énekes, Medgyesi Katalin és Mester István pedig minden műsorban két-két alkalommal legszebb dalainkat adták elő. Így, mintegy hatalmas virágcsokorban, a magyar néptánc és népzene valamennyi színes és látványos virágát nyújtották át a nézőknek, alkalmuk volt áttekinteni és megismerni gazdag hagyományainkat. Különösen örvendetes, hogy klasszikusainkon kívül ezúttal is szóhoz jutott néhány ma fogant alkotás, amely ugyan a néphagyományban gyökerezik, azzal szoros kapcsolatban van, de mondanivalójában i* formájában korszerű feldolgozásban állították színpadin. A Vágyódás meleg, emberi lírája ha többet nem is-, de legalább ízelítőt nyújtott mai törekvéseikből, elsősorban az együttes művészeti vezetőjéA KISZ-szerv eretekre Irányul a figyelem nek, Simon Antalnak alkotói tehetségéből, fantáziájából. Tetszett a tánc Ez a műsor és a pécsi táncosok mindenütt nagy vonzóerőt jelentettek. Az igazságnak tartozunk, ha megmondjuk, hogy a testvérvárosi kapcsolat mellett ez elsősorban a magyar néptáncnak köszönhető, amely temperamentumában, dinamikájában sok tekintetben rokon az ukránéval. A vonzerőt csak fokozta az, hogy Lvovban még nem láttak magyar együttest, ezért egyszer- smint külön élményt is jelentett. A két művelődési házban adott három műsort kétezren láttáit, alig volt üres hely az ezerszáz személyes operaház nézőterén. Az utóbbit például a színház programjába illesztették, a jegyeket a pénztá-' raknál vették meg a nézők, tehát nem ingyen jeggyel toborzott közönség ült a bársonyszékeken. A televíziós közvetítés esetében pedig egyenesen felmérhetetlen a nézők száma, azt viszont tudjuk, hogy másnap reggel elutazásunk előtt sokan köszönték meg a szép táncokat és még Ungváron is elhangzott, néhány dicsérő szó. A szovjet^ közönség lelkesedése és őszin-1 te tetszésnyilvánítása mellett azonban kissé meglepett bennünket, hogy a ráadások követelésekor szinte mindig csárdást kértek. Később megértettük, hogy ez az igény az ismeretek bizonyos fokából következik és a gyors ritmusú, nagy tömegeket mozgató táncokra vonatkozik. A lírai hangvételű, mély emberi mondanivalót kifejező kompozí-. ciók előadásaikor korán tsemj hangzott fel olyan tapsvihar. Ezért különösen örültünk annak, amikor egy Ívovi születésű, de magyarul jól beszélő egyetemi tanár vállalkozott a konferanszié nehéz szerepére és amellett, hogy a műsort összekötötte, az egyes művek tartalmára, sajátos jellegére is felhívta a figyelmet. A. F. Hramovics kitűnő szolgálatot tett a magyar néptánc mégis mertetésében. Az már természetes, hogy a két énekes, különösen Mester István nagy népszerűségnek örvendtek, rövid, népszerű ukrán dala kel- lemes meglepetést szerzett a hallgatóknak. Az együttes befutott Az utóbbi években sokszor dicsekedtünk a Mecsek Tánc- együttes itthoni, de főként külföldi sikereivel. A rövid Ívovi vendégszerepléssel az együttes tovább öregbítette városunk kultúrájának eddig is becsben tartott hírnevét. Jó ezt leírni, annál is inkább, mivel egy amatőr kollektíva ról van szó, amely szerényen és csendben nőtt fel a magyar élgárda mellé. Ma mér nem egyszerűen tehetségesek, hanem bizonyítottan befutott alkotók. Éppen ezért minden támogatást megérdemelnek anyagit és erkölcsit egyarán' olykor talán többet is, min amennyit ma kapnák. Bocz József A párt bízik a fiatalokban A IX. kongresszuson Bisz- ku Béla elvtárs, a Politikai Bizottság tagja terjesztette elő a Központi Bizottság javaslatait az MSZMP szervezeti szabályzatának módosítására. A tagjelöltség megszüntetése már önmagában Is megnövelné az ajánlók felelősségét. De túl ezen, a javaslat legalább hároméves párttagsághoz köti az ajánlást és két éves. közös teva kenységen alapuló ismeret séget kíván meg ajánló % a pártba jelentkező közö’" És akkor, látszólagos el lentétben az ajánlókkal szemben támasztott követelmények növelésével, a Központi Bizottság azt javasolja, hogy az egyik ajánló szerepét a KISZ-alapszerv r zet taggyűlése, tehát egy általában párton kívüliekbe' álló testület tölthesse be. Korábban az illetékes KISZ- bizottságnak volt meg az ajánlási joga. Hogyan értékeli a javaslatot az ifjúsági vezető, mit jelent ez a KISZ-alapszervezeteknek? — Az ellentét valóban csak látszólagos — mondja Petőházi Szilveszter, a. Baranya megyei KISZ Bizottság titkára. — Mint Biszku élvtárs a kongresszuson megállapította, a KISZ bizottság nem ismerhette kellően a felvételre jelentkezőket, az a körülmény pedig, hogy az ajánlási jog az alapszervezet egészét illeti meg, a demokrácia szélesítését jelenti. A KISZ a párt ifjúsági szervezete, melyneK legjobbjai eddig is tudatosan készültek a párttagságra. Bár a mozgalom nagy tömegeit a húsz éven aluliak adják.. csak idő kérdése és a legaktívabbak „fel-, nettként” kívánnak részt venni a társadalmi életben. Számukra óriási jelentőséggel bír, hogy az a közösség ajánlja őket a párt tagjainak sorába, melyben hosz- szú éveken keresztül dolgoztak. melyben megismerkedtek a kollektív élet törvényeivel, a párt célkitűzéseivel. Az ifjúsági mozgalomban tevékenykedő kommunistát jóleső érzés fogja el a javaslat láttán, mert az a KISZ-nek a társadalom életében betöltött, egyre növekvő szerepét demonstrálja, annak a jele, hogy a párt bízik a fiatalokban. Az ifjúság már a korábbi években is jelentős mértékben, tettekkel járult hozzá a szocializmus felépítéséhez. A KISZ közvetlen politikai tevékenységének, a fiatalok közéletű érdeklődésének az utóbbi időben tapasztalható megélénkülése pedig újabb biztosítéka annak, hogy meg . is fogunk felelni ennek a bizalomnak. ______ _ . tr M inden KISZ-tagot büszkeséggel tölt el, hogy sjza-' mit rá a párt, figyelembe veszi, sőt igényli vélémé- • nyét. Még nagyobb aktiVI tásra ösztönzi ez az alap- szervezeteket és jelentősen növeli felelősségérzetükét is. A KISZ tekintélye saját tagjai előtt is emelkedik egyértelműbbé, világosabbá válnak célkitűzései. '? Végül, a pártszervezetek oldaláról közelítve meg’ •» kérdést, a szervezeti szabályzat ilyen értelmű módosításától várni lehet, hogy fokozottabban irányítja rá á figyelmet a KISZ-fiatalok : tevékenységére, szervezéti életére, még közvetlenebbé,, válik a párt- és KISÍ-szV vek kapcsolata; még hatékonyabb segítséget nyújtanak a pártalapszervezeíók a fiatalok kommunista ? lemben történő neveléséh ■ K. % # I »
